4.Rész

" Egyszer volt, hol nem volt, kezdődnek a mesék valahogy így, mondjuk egy messzi, messzi tájon, valahol ott, ahová vágyni még érdemes. Ezért is végződhetnek úgy, megannyiszor, hogy ha nem hiszitek, hát járjatok utána. Mindegyikünk egy-egy vándor, te is, te is, kutatjuk a magunk meséjének igazát. Boldogan élnénk, meg nem halnánk. "

4th

  Délután négy volt,mikor kulcszörgésre és kabátsuhogásra lettem figyelmes.Azonnal felpattantam a kanapéról és kirohantam.Pete állt előttem,tiszta koszosan és bevarrt fejjel,felhasadt ajakkal.

-  Hol voltál egész éjszaka?-kérdeztem remegő hangon.

-  Volt egy elég súlyos autóbalesetem és csak most engedtek haza a kórházból.

-  Felhívhattál volna....-kezdtek el potyogni a könnyeim.

-  Sajnálom,édes...-lépett hozzám és átölelt.-Viszont most itthon vagyok.

-  Igen.-bújtam szorosan karjai közé.-  Annyira féltettelek.

-  Engem csak félteni lehet.-nagyképűsködött.

-  Menj és fürödj le.Addig összeütök valamit.

-  Seth?

-  Seb elvitte a parkba,hogy ne itthon üljenek,miközben én idegeskedem.

-  Nem volt semmi probléma az este?

-  Nyugi,minden a legnagyobb rendben volt.-adtam egy puszit az arcára,majd míg ő elment lezuhanyozni  és összeütöttem egy kis levest.

   Egy Heppenhemi kis kápolna hátsó szobájában ácsorogtam és rettenetesen izgultam.A ruhám egyszerű,fehér,térdig érő koktélruha,a násznép pedig csak a szűk családból és a legközelebbi barátokból állt.

-  Kész vagy?-lépett be idegesen apa.

-  Azt hiszem igen..-sóhajtottam és rámosolyogtam apukámra,aki viszonozta mosolyom,bár tudtam,hogy még mindig nem nyugodott bele,hogy kihez is megyek feleségül.

   Azzal nem volt igazán problémája,hogy mennyire fiatal vagyok,inkább azzal,hogy ki is életem szerelme és,hogy miért nem Helsinkiben tartjuk az esküvőt,nagy felhajtással és 200 feletti násznéppel.Nos erre nagyon egyszerű volt a magyarázat.Azért nem lett hét országra szóló lagzink,mert nem akartuk nagy dobra verni és nem akartuk,hogy az egész meghitt környezetet széttúrja pár idegesítő riporter vagy fényképész.Az nem hiányzott a hátam közepére sem,hogy másnap ott virítsak egy magazin címoldalán,és ezzel szerelmem is így volt.

-  Mehetünk.-simítottam még utoljára végig ruhámon és apukámat kézen fogva elindultunk a kápolna belsejébe,ahol a maroknyi meghívott már várt.

   A sorok között végigsétálva barátaim és a családom mind mosolyogtak,nővérem pedig egy zsepivel próbálta takarni könnyeit,közben kapaszkodott párja erős karjába,nehogy elessen.Végül pillantásom összeakadt Sebiével,amiből aggodalmat és örömöt olvastam ki.Boldog voltam,hogy hamarosan csak az enyémnek tudhattam a világ legjobb emberét és mindörökké az enyém marad.

-  Emelkedjünk fel és imádkozzunk!-szólított fel mindenkit a tiszteletes.

    Mikor vége volt az imának elkezdődött a ceremónia,a tiszteletes nagyon szépen beszélt:

-  Most pedig felolvasom néktek Pál apostol első Korintusiakhoz írott levelét,kérlek hallgassátok meg és szolgáljon ez a házasulandóknak követendő példaként:

 "Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. 

Legyen bár prófétáló tehetségem, Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek. 

Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek S vessem oda testem, hogy elégessenek, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem használ nekem. 

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, 

Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, 

Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal. 

Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel. 

A szeretet soha el nem múlik. A prófétálás megszűnik, A nyelvek elhallgatnak, A tudomány elenyészik. 

Tudásunk csak töredékes, Töredékes a prófétálásunk is. 

Mikor azonban eljön a beteljesedés, Ami töredékes, véget ér. 

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, 

Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. 

De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk, Akkor majd színről-színre. Most csak töredékes a tudásom, Akkor majd úgy ismerek, Ahogy én is ismert vagyok. 

Most megmarad a hit, remény, szeretet, Ez a három, De köztük a legnagyobb a szeretet."

Most,hogy meghallgattuk kérem a fiatalokat,hogy mondják el egymáshoz szóló fogadalmukat!

-   A mai nappal fogadva,mint a legerősebb kötelékben, a feleségemet és leendő gyermekeink Édesanyját foglak szeretni. Mindezt hűségben, szeretetben, segítve és támogatva Téged, egyre nagyobb türelemmel. Az eddig átélt sok-sok nap és rengeteg közös élmény megerősített abban, amit már talán a legelső pillanatban is tudtam, hogy nálad tökéletesebbet társamnak elképzelni nem tudok. Szeretlek!-fogadalma közben Sebastian végig a szemembe nézett és tudtam,hogy komolyan gondolja.

-   A mai nappal fogadva,mint a legerősebb kötelékben,a férjemet és leendő gyermekeink Édesapját foglak szeretni.Mindezt hűségben, szeretetben, segítve és támogatva Téged, egyre nagyobb türelemmel.Ugyan még keveset éltem,de tudom,hogy számomra Te tökéletes vagy és jobbat nem is várhatnék az élettől.Elfogadom a hóbortjaidat és azt,hogy számodra mindig létezni fog egy másik szerelem,a versenyzés,ami ugyan nem olyan erős,mint az mienk,mégis ott lesz és csak remélem,hogy ez nem fog közénk állni. Az eddig Veled töltött pillanatok megerősítettek abban,hogy számomra nem létezik tökéletesebb társ,aki fogja a kezem.Szeretlek!-mondtam el az én fogadalmam,ami ugyan másabb volt,de a szívemből jött és beszéd közben a túl felfokozott érzelmek miatt kicsordultak könnyeim.

-  Kis buta.-suttogta szerelmem és hüvelykujjával letörölte könnyem.

   Innentől már bármit mondhatott volna a tiszteletes.Számomra csak párom tengerkék szemei léteztek és az a szeretet,ami kézszorításából áradt.

-  Immáron házastársakká nyilvánítalak titeket!-jelentette ki a tiszteletes,mikor már az ujjamon csillogott a kis karikagyűrű,amit még Seb szüleitől kaptunk ajándékba,az övék volt.- Megcsókolhatod a feleséged!

-  Megjöttünk!-kiáltott fel Sebi mikor bevágódott a bejárati ajtó és cipőkopogás verte fel az eddig csöndes lakást.

   Nemsokkal később Seth dugta be a fejét az irodámba,majd berohant és az ölembe vetette magát.Haja nedvesen tapadt a homlokához és zihált.A hátán nedves volt a vékony pulóver,de szemei vidáman csillogtak.

-  Merre jártatok?-kérdeztem,mikor már túl voltunk a puszikon.
-  A parkba voltunk Sebivel!Annyira csúcs volt.
-  Miért szaladgáltál ennyit,aztán meg fogsz fázni,de akkor leszedem az a...a német fejét...-folytattam a mondatom kicsivel zavartabban.
-  Nyugi anya.Nem így voltam a parkba...Csak most az úton szaladtunk.Azt hitte le tud győzni futásban,de tévedett...-kacagott fel elégedetten,mire hatalmas puszi volt a jutalom.
-  És,hol van a másik gyerek?
-  Ki?-emelte rám kíváncsi tekintetét.
-  Sebi...
-  Ő a konyhában van,tuti a hűtőt fosztja ki.-kacagott és átkarolta nyakamat.-Szeretlek anya!

-  Én is szeretlek,édesem.-szorongattam meg.
-  Apa hol van?
-  A szobában van,alszik.Szerintem ne zavarjuk most,mert nagyon fáradt.
-  Akkor menjünk le enni..Mi fincsit főztél?-csillantak meg kék szemei.
-  Semmit...-biggyesztettem le ajkaim.
-  Kár...Pedig én farkas éhes vagyok.
-  Mit szólnál,ha pizzát rendelnénk?
-  Egy profi versenyző nem eszik pizzát....
-  És hol látsz te itt profi versenyzőt?-vontam fel a szemöldököm,csak,hogy kicsit felidegesítsem,imádtam mikor morcos képet vágott.
-  Anya...-kiáltott fel sértődötten.
-  Jól van na...-néztem a kis csöppségre ártatlanul.-Kapok egy puszit?
-  Ühüm...-bólintott és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra.

   Lementünk a konyhába,ahol Sebi állt a tűzhely előtt és valamin ügyködött.Finom illatok terjengtek a konyha körül és azonnal elindult a képzelő erőm.Persze csakis a kajával kapcsolatban.

-  Sebi!-rohant oda Seth a főzőcskéző némethez.
-  Szia,öcsi!-kapta fel a pöttöm fiúcskát mosolyogva.
-  Mit főzöl?-kérdezte Seth beleszagolva az edénybe.
-  Milánóit,valójában az az egyetlen dolog,amit tudok készíteni.
-  Az már egyel több,annál,amit anya tud készíteni.-kacagott fel és sunyin nézett rám.
-  Én is hallottam ám!-sétáltam hozzájuk.
-  Szerintem azért mondta.-kacagott fel Seb is.
-  Mi ez itt?Összeesküvés anyu ellen?-ráncoltam a homlokom.
-  Pontosan.-bólintottak egyszerre.
-  Ez nem volt szép dolog.-préseltem össze ajkaim egy vékony vonallá,majd hátat fordítva neki a nappaliba mentem és rávetve magam a kanapéra bekapcsoltam a TV-t.

   Nem ülhettem sokáig egyedül,ugyanis Sebastian csatlakozott hozzám.

-  Seth?-kérdeztem ijedten,azt hittem,hogy a konyhában hagyta egyedül.
-  Ne aggódj,felment a szobájába játszani.-ült le mellém.
-  Nem aggódom,csak azt hittem egyedül hagytad a konyhában.
-  Persze,és egy kést is adtam a kezébe,a biztonság kedvéért.
-  Akkor jó.-sóhajtottam és fejemet előre ejtettem.
-  Beszélnünk kell.-nyögte be végül és maga felé fordított.

Hát,megszületett végre,azt hittem sosem jutok el idáig,főleg,ahogy nekirugaszkodtam ma délután.Először nem is akartam hozni,de aztán úgy gondoltam,hogy nem hagyhatlak titeket friss nélkül,mert milyen dolog lenne az.A részhez nem fűzök semmit,majd ti elmondjátok a véleményeteket,mert ezek után biztos van,vagy remélem.

Nem is járatom tovább a szám,mert a kis közleményem hosszabb lesz,mint maga a rész.

Puszi nektek!:*:*