2.Rész

" Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük, de bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk, az ajándék elillan. "

2nd

-  Ti ismeritek egymást?-kérdezte párom meghökkenve.

-  Ez olyan dolog,amire nem szívesen emlékszem vissza.-sóhajtottam,majd átvettem kisfiam Petetől,aki épp menni készült,mert az asszisztense kereste.

-  Oké,de majd később megbeszéljük,most rohanok.-nyomott egy gyors puszit a homlokomra,majd el is rohant.

-  Elnézést,mindig rohan.-böktem a távolodó férfi felé.

-  Liina,ugye tudod,hogy mindenről be kell számolnod...-tette csípőre kezét idegesen Miia.

-  Tudom..-hajtottam le a fejem.-Gyertek velem,elviszem Sethet Mindihez és akkor beszélhetünk.

    Mindeközben a német csak kukán állt és a cipőjét nézte.Lassan végignéztem rajta...Sokkal jobban nézett ki,mint régen.Kisdolgozott mellkasa ívesen domborodott a szűk felső alatt és karizmai szépen töltötték ki a póló ujját.

-  Ha ezt így tudom...-mondtam már,mikor a pálya kávézójában ültünk mindhárman-...hamarabb hagylak ott.-intéztem mondatom egyenesen a németnek.

-  Ha ezt így tudom,nem engedem,hogy otthagyj...

-  Tudjátok mit,gyerekek?Azt hiszem,hogy ezt négy szem közt kell megbeszélnetek.

-  Igen.-sóhajtottam.

-  Maradj csak,beszélgessetek,nekünk nincs mit megbeszélni.-állt fel a szőke és már sehol nem volt.

-  Ez mi az ég volt?-pislogott rám Miia ijedten.

-  Honnan tudjam?Négy éve levettem róla a kezem és nem láttuk egymást.

-  Biztos ez?-vonta fel a szemöldökét.

-  Kételkedsz a szavamban?-szűkítettem össze a szemeimet.

-  Nem,csak tudom,hogy csak akkor mondasz el dolgokat,ha már nagyon nagy a baj.

-  Hát persze...

-  Vagy ha tanács kell...

-   Mert most az én tanácsom fog segíteni,nem?-kérdezte Miia álmosan,akkor vakartam ki Kimi mellől.

-   Igen.Nagyon sürgős lenne...-toporogtam mellette és az izgatottságtól már szinte szédültem.

-  Kész vagyok,mesélhetsz.-ült le velem szemben a konyhapult mellett.

-  Szóval...Sebi megkérte a kezem.-böktem ki nagy komolyan,de az arca elsápadt és teljes megdöbbenést tükrözött és így én is lehiggadtam egy pindurit.

-  Tessék?!-kerekedtek ki a szemei.

-  Megkérte a kezem.

-  De hisz még egy éve sincs,hogy együtt vagytok...

-  Tudom,de mindennél jobban szeretem.

-  Akkor miért kell a véleményem?

-  Nem tudom,hogy mondjam el anyáéknak....

-  Ez egy érdekes dolog lesz,főleg,hogy nem igazán csípik Sebit.

-  Tudom....Ma jönnek látogatóba és el akarjuk nekik mondani,de nem tudom,hogy...

-  Hát ezt én sem tudom,de szerintem előbb puhítsd őket,főzz valami fincsit,vegyél drága bort és kérdezd őket általános dolgokról...Vezessétek fel,aztán mondjátok el nekik,hogy ti mindennél jobban szeretitek egymást és össze fogtok házasodni.

-  Milyen jó,hogy ilyen könnyen megoldod....Na mindegy...Most hazamegyek és még meglátom.

-  Ezért keltettél fel?-fintorodott el.

-  Igen.-pattantam fel a székről és széles vigyor futott végig arcomon.

-  Legközelebb nem engedlek be...

-  Nem is kell.

    Mikor visszaértem Sebivel közös,kis lakásunkba nem várt meglepi fogadott.Az előszoba és a nappali tele volt szórva  vörös rózsákkal.Ahogy befelé mentem még több rózsa fogadott és az egész lakásban apró mécsesek fénye ragyogott.Széles mosollyal arcomon mentem be a konyhába,ahol párom épp citromos csirkét készített,nagyon beleélte magát,észre se vette,hogy ott vagyok.

-   Mester szakácsi babérokra törünk?-kérdeztem nevetve.
-  A frászt hoztad rám.-fordult felém ijedten,de amint meglátta mosolygó arcomat ő is elmosolyodott és egy óvatos csókkal köszöntött.
-  Te sosem változol.-utaltam finomkodó csókjára.
-  Eddig még mindig el tudtam csábítani a világ legédesebb nőjét.
-  Igazad van...-fűztem ujjaimat az övéi közé.
-  Szeretlek.-suttogta egész közel hajolva ajkaimhoz.
-  Én is téged.-válaszoltam és ismét megcsókoltam.

-  És most nem kell tanács,szóval édes mindegy.
-  Találkoztatok miután otthagytad?
-  Ha elmondom úgy is csak kinevetsz...
-  Azért vagyok az egyik legjobb barátnőd,hogy elmondhass nekem mindent.
-  Oké...Szóval,miután visszatért a versenyzéshez elmentem az egyik futamra...
-  Melyikre?-kíváncsiskodott tovább.

-  A németre természetesen,hisz Pete családjáé a pálya,na de a lényeg,hogy elmentem a futamra,ott természetesen összefutottam Sebastiannal és beszélgettünk.Meghívott egy italra,aztán még egyre közben annyira belemelegedtünk,hogy taccs részegek voltunk.Szerencse már az időmérőnek vége volt,szóval felmentünk a szobájába és gondolom innen már nyilvánvaló...
-  Te lefeküdtél Sebivel?!-sikoltott fel meglepetten,természetesen mindenki minket nézett.
-  Ez mégis mi az égre volt jó?!-csaptam karjára mérgesen.
-  Ő tudja,hogy lefeküdtetek?
-  Igen,de én otthagytam,amint felébredtem.Azért haragszik rám most ennyire.
-  És azt tudja,hogy van egy fia?
-  Nem,de nem is kell megtudja...
-  Joga van tudni.
-  Nincs joga hozzá,elküldött...akkor most viselje el.
-  Még mindig szeret téged.
-  Ezt honnan az égből veszed?
-  Csak tudom.Míg ide jöttünk végig rólad beszélgettünk.
-  Ti kibeszéltetek engem?
-  Jobban mondva inkább ő.Édesem,ennyit nem hallottam beszélni,mióta együtt van Darlával.
-  Van valakije?-kérdeztem megütközve.
-  Talán csak nem féltékeny vagy?-emelgette szemöldökeit sokatmondóan.
-  Én,féltékeny?-emelkedett hangom nagyjából cérnavékonnyá.
-  Ne is mondj többet.-legyintett.-  Szerintem mondd meg neki,hogy van egy...
-  Mit mondjon meg?-lépett mögénk Sebi is,kicsit ideges volt.
-  Semmit..-heherésztem zavartan.-Igaz,Miia?!-néztem szúrós szemekkel barátnőmre,aki elvörösödött és csak bólogatni tudott.
-  Liina,gyere egy picikét.Szeretnék kérdezni valamit.-ért oda párom is.
-  Oké.-vontam vállat zavartan és odasétáltam hozzá.
-  Sebastian és én régi barátok vagyunk,egész kicsi korunk óta és megkértem,hogy vendégeskedjen nálunk pár napig.
-  Hogy te mit kértél?!-szaladt fel bennem a pumpa.
-  Nem kellett volna?
-  Nem is ismerem...az is lehet,hogy egy rendetlen,beképzelt,hülye majom.
-  Most a gyerekkori legjobb barátomról beszélsz.volt egy időszak,amikor nem volt teljesen rendben,a felesége is otthagyta,de azóta talpra állt és nem iszik.
-  És...mit tudsz a feleségégről?
-  Azt,hogy otthagyta,mikor neki a leginkább kellett volna.A szemét ribi....-fintorgott kicsit idegesen.

    Fura volt saját magam a szemét ribi szerepében hallani,de ha így állunk,akkor már tök mindegy...Az is rosszul érintett,rosszabbul,mint gondoltam volna,hogy Sebinek van valakije,de az a tény,hogy engem állít be a szemét szerepébe,azéba,aki csak gondolt egyet és otthagyta a férjét,na az már tényleg borzalmas érzés volt.

-  Igen..a szemét ribi.-visszhangoztam párom utolsó mondatát ,majd szó nélkül visszamentem az asztalunkhoz.
-  Úgy örülök,hogy nálatok maradhatok egy pár napig.-mosolygott Sebi,mikor már hazafelé hajtottunk.
-  Azt elhiszem...-morogtam.
-  Mit vacsizunk,édes?-tette kezét combomra Pete.
-  Hát,szerintem thai kaját fogok rendelni.Nincs kedvem főzni.
-  Anya...Ne legyen már megint ilyen izzé...-nyavalygott Seth.
-  Akkor mit szeretnél?
-  Sült krumplit és halat...
-  Akkor viszont segítségre lesz szükségem.
-  Tudod édes,hogy nem vagyok egy konyhatündér és még meg kell beszélnem valamit az asszisztensemmel.Majd Seb segít neked.
-  Nem kell....
-  Szívesen segítek.-vágta rá a szőke,azonnal.
-  Akkor nem lesz lelki furdalásom,hogy hagyom az én tündéremet egyedül főzőcskézni.
-  Te mész valahová?-kérdeztem ijedten.
-  Igen,vissza kell mennem az irodába,mert Tom akar velem beszélni,baj van az egyik beszállítónkkal.
-  Értem...-sóhajtottam.


-  Azt hiszem kettesben maradtunk.-kezdett Seb játszani egy konyhakéssel,mikor Seth már fenn volt a szobájában és játszott.
-  Igen...-sóhajtottam.
-  Szóval...
-  Szóval....-ismételte,pont annyira volt zavarba,mint az első találkozásunk alkalmával,csak annyi különbséggel,hogy már majdnem harminc volt,nem tízen kilenc.

    Szemei csillogtak és szerintem szórakozott zavartságomon.Elfordítottam a fejem és mikor kicsit lenyugodtam nekikezdtem a krumplit megpucolni,ő pedig egy kis útmutatás után a halnak kezdett neki.

-   Szép a családod...-jegyezte meg,miután a hal és a burgonya is a sütőben voltak.
-  Köszönöm.-hajtottam le a fejem.
-  A kisfiad egy tündér.
-  Ő a mindenem.
-  Megértem.Most nekünk is lehetne egy ilyen családunk.-jegyezte meg nosztalgikus hangon.
-  El ne kezdd,mert ezt te szúrtad el.
-  Tudom és sajnálom.-sóhajtott.
-  Én nem...Ha akkor nem hagylak ott,akkor lehet,hogy még mindig az alkoholban keresnéd a kiutat.
-  Lehet...
-  De most itt vagy,ismét csúcsformában...
-  Te sem panaszkodhatsz.
-  Nem is akartam,viszont szeretnék kérni tőled valamit.
-  Mit?-kapta fel a fejét.
-  Írd alá a válás papírokat....

***

Hát ez ennyi lett,remélem tetszett.Négy komit ide már nem is vártam,a három hozzászólónak viszont nagyon hálás vagyok érte.A másik történethez megpróbálok holnap részt hozni,nem tudom menni fog-e,de addig is ennyi van.Sebi nagyon ügyes volt ma,el sem tudjátok képzelni,hogy szurkoltam neki.De megérte,mert nyert...

Sok puszi nektek:*:*