1.Rész

Lopd el a szívét!

-  Nos,Sebastian...-ejtettem nevét hangsúlyosan és érzékien.-Ugye neked fogalmad sincs róla,hogy ki vagyok én?

-  Ha tudnám nem kérdezném.-dobta el a csikket és mellém ült a korlátra.

-  Jobb ha nem tudod.Így érdekesebb a játék.-kacsintottam rá.

-  Akkor jó.Ha nem árulod el,akkor én már itt sem vagyok.

-  Kérlek maradj.Te vagy ma este az első,aki nem sznob.

-  Ezt vehetem dicséretnek?

-  Úgy veszed,ahogy szeretnéd.-vontam vállat.

   Érdekes karakter volt ez a srác.Elmegy egy elegáns partira farmerban és zakóban,valamint edzőcipőben.Elmegy arra a bizonyos partira alul öltözötten,és még azt sem nézi meg,hogy ki szervezi azt,vagy ki az adott esetben szülinapi parti ünnepeltje...Érdekes,én mondom.

-  Biztosan nem árulod el a neved?

-  Biztosan.-vigyorogtam.

-  És azt elárulod,hogy vendég vagy-e,vagy házigazda?

-  Attól függ...

-  Mitől?-vonta fel a szemöldökét és leugrott a korlátról,majd elém állt és elhelyezkedett combjaim közt.

-  Még nem találtam ki,de lenne pár ötletem.-túrtam bele szőke hajába és egész közel vontam magamhoz.

-  Úgyse találkozunk többet,tegyük ezt egy felejthetetlen estévé.-adott finom puszit ajkaimra.

-  Te biztos ezt akarod?Semmit nem tudsz rólam....

-  Ne és akkor mi van?Te sem tudsz semmit rólam.

-  Igazad van.-mosolyodtam el és apró csókokkal halmoztam el nyakát,állát és végül ajkaihoz érve mohón falni kezdtem azokat.

    Szerencsére senki nem járt arra,így el tudtunk veszni a sötétben,anélkül,hogy bárki figyelt volna minket,vagy lefotózhatott volna.Nem ez volt első alkalom,hogy megcsaltam Donovant,de őt ez nem izgatta,mivel kölcsönösen csaltuk egymást.Tudtam,hogy a pincérlány,akivel az estélyen veszekedett hamarosan az ágyában köt ki,vagyis inkább a hátsókerti rózsa lugas egyik hintaágyában,távol a kíváncsi szemektől.A gondolat,hogy barátom egy másik nővel hentereg nem zaklatott fel különösen,mivel már hozzá voltam szokva ehhez és már annyira mindennapos dolog volt,hogy szinte fel se tűnt.Én is ugyanezt csináltam,és a kis szöszi sem jelentett számomra mást,csak egy jó kis numerát,majd ha vége csak otthagyom és vége.

   

    Végül a palota egyik elhagyatott szobájában leltünk menedékre,és azonnal letépte rólam a kék ruhát,amit annyira szerettem.Én is hamar megszabadítottam ruháitól és ismét visszatértünk egymás feltérképezéséhez.a szoba sötétje miatt nem ismertem fel hol is vagyunk,de a szobában volt egy nagy íróasztal és néhány szék.Az íróasztalról lesöpörtük a dolgokat,némely hangos puffanással csapódott a padlónak.Felhevült testemre hideg zuhanyként hatott az asztal hideg felülete és testemet elborította a libabőr.

-  Azt hiszem most jobban megismertük egymást,mint ha egy órán át beszélgettünk volna.-tűrte be ingét farmerjába.

-  Nagyjából.-bólogattam és visszadugtam lábam a cipőbe.

-  Majd megismételhetjük a következő puccos partin.

-  Kétlem,hogy mi ugyanazon körökben mozognánk.-léptem a tükör elé és megigazítottam sminkem.

-  Talán én túl alacsonyrendű vagyok?-vonta fel a szemöldökét.

-  Ilyet nem mondtam,viszont én nem láttalak téged még soha és te sem hiszem,hogy engem láttál bárhol is.

-  De láttalak.Tavaly az apáddal eljöttetek a Monacói nagydíjra.Te nem vettél engem észre,de én emlékszem rád.Végig ott voltál a boxomban és a szerelőimmel flörtöltél.

-  Jaj,tényleg.-csaptam a homlokomra,mint egy megvilágosodásom jelezve.

-  Na látod...

-  De akkor te tudtad ki vagyok,és csak játszottad a hülyét.

-  Mondhatjuk így is,de azért te sem bántad...-biggyesztette le ajkait színpadiasan,majd felvéve zakóját magamra hagyott a szobában.

   Én csak pislogtam,de nem tudtam mit reagáljak.Az még sosem történt meg velem,hogy valaki engem verjen át,hisz én vagyok Angelique Grimaldi.Engem nem tesz hülyévé egy pasi sem.Gyorsan felkaptam a táskám és kirohantam a szobából,de Sebastian,mintha kámforrá vált volna,sehol nem volt már.Visszamentem,mert éreztem,hogy valami hiányzik,ez pedig a bugyim volt.Visszamentem tehát,hogy megkeressem,viszont sehol nem találtam.Bosszúsan mentem vissza a partira,ahol a vendégek még csak többen lettek,ha lehet,és még hangosabbak is voltak.

-  Minden rendben húgi?-torpant meg mellettem Antoine,mikor látta,hogy kissé ideges vagyok.
-  Minden a legnagyobb rendben.-rendeztem azonnal arcvonásaim és egy elégedett mosolyt kanyarítottam arcomra.
-  Akkor jó.-mosolyodott el  ő is,majd tovább állt.

   Nem is értem mire jó ez az egész jópofizás itt mindenkivel,mikor azt hangoztatja,hogy ő bizony beáll a seregbe.Vagy legalább is ezt mondta valamelyik nap,mikor apával veszekedett.

   Ahogy a tömeget pásztáztam megpillantottam Sebastian,amint azzal a Kimi nevű férfival beszélget,majd előhúzza zsebéből a bugyimat és a szőke férfi kezébe adja,természetesen,hogy ne legyen nagyon feltűnő.Kimi elégedett elvigyorodott,majd egy kisebb köteg pénzt adott át Sebastiannak.Na itt elszakadt bennem a cérna.Az a szemét,hogy meri eladni,vagy mit csinálni az ÉN fehérneműmmel?!Rettenetesen sikerült felhúzzam magam.Ha egy nő megharagszik,akkor az nem jelent semmi jót,de ha én megharagszom,az valami egész más téma.

   Egyszer az egyik srác az elit suliból,ahová jártunk,összetörte a szívem,és pedig kezeskedtem róla,hogy az életben többet ne legyen magasabb társadalmi szinten,mint egy pincér.És ezt mind a rangom és előkelőségem nélkül.Büszke voltam magamra és azóta minden lelkiismeret furdalás nélkül gázolok át azokon,akik az utamban vannak.

-  Csak,hogy megvagy.-tette a vállamra a kezét nővérem idegesen.
-  Ha így a frászt hozod rám akkor már nem sokáig.
-  Szeretnénk behozni a tortát és ahhoz te is kellenél.
-  Én minek?
-  Mert te vagy az ünnepelt,te dinka!-csapta meg a vállam,mely ostorcsapásként ért,de nem szisszentem fel,mert még ahhoz is túl ideges voltam.
-  Oké,azonnal ott vagyok.

   Végül sikeresen felvágtuk a hatalmas tortát és mindenkinek jutott belőle.Az est hajnali kettőig tartott és mikor végre kettesben maradtam bátyuskámmal azonnal elmeséltem neki,hogy mi történt.

-  Ez nem vicces!-csaptam combjára,melytől felhördült.
-  És komolyan egész este bugyi nélkül mászkáltál?
-  Igen.-fintorogtam.
-  A saját hülyeséged áldozata lettél.
-  Kösz,de nekem most pont nem erre van szükségem.Adj tanácsot,hogy álljak bosszút,mert eladta a bugyim.
-  Mi sem egyszerűbb.Lopd el a szívét.
-  Persze.Mert majd biztos összejönne velem,mikor számít rá,hogy már pedig én bosszút fogok állni.
-  Ki mondta,hogy számít rá.Úgy be volt állva ma este,hogy szerintem a nevét se tudta volna megmondani.
-  De nem azt mondtad,hogy Forma 1-es pilóta,vagy mi?
-  Az bizony,viszont egy szeszkazán.Annyit piál,hogy csoda az,hogy életben van,ja és bagózik is,valamint néha még drogozik is.
-  Anyám,erre nem számítottam...
-  Senki nem számított rá.A haverja,az a Kimi vagy ki a csuda vitte bele ebbe az egészbe.Mikor kiderült azt hitte mindenki,hogy elmegy elvonóra,vagy valami,erre ő pont az ellenkezőjét csinálta.Hazudott mindenkinek és azóta is űzi ezeket a káros szenvedélyeket.
-  És te honnan vagy ilyen informált?
-  Tudod,én szoktam újságot olvasni.
-  Oké,megadom magam,és azt hiszem támadt egy zseniális ötletem.
-  Félhetek előre?
-  Nyugi már.Én még soha nem csináltam olyat,amiből neked rossz lett volna.
-  Kivéve négyszer-ötször,de azokat ne számoljuk.-biggyesztette le ajkait színpadiasan.
-  Nem mondom el mi az,csak hívd fel nekem holnap Sid-et.
-  Minek?
-  Csak hívd fel és én majd beszélek vele.
-  Oké...-tartotta fel kezeit védekezően és hátat fordítva nekem aludni próbált.

   Ha sokáig beszélgettünk akkor előfordult,hogy velem aludt és reggel átosont a saját szobájába,ami az enyém szomszédjában volt.Reggel nyúzottan ébredtem és álmosan konstatáltam,hogy bátyusom már átosont a saját szobájába.Lezuhanyoztam és felöltöztem,majd sminkeltem és megcsináltam a hajam.

-  Beszéltem Siddel.-mondta Fancis reggeli közben.
-  Remek.
-  Azt mondta ma bármikor hívhatod.
-  Szerintem reggeli után fel is hívom.
-  Még mindig nem akarsz beavatni az ördögi tervedbe?
-  Majd meglátod.-kacsintottam rá és felálltam az asztaltól.-Jut eszembe...Ugye te mindig is szerettél volna egy saját F1-es csapatot?
 
   Először csak megrökönyödve ült a széken,majd rémülten ugrott fel a székéből és utánam jött,én akkor már telefonommal a kezemben álltam a nappali ablaka előtt.

-  Ugye nem azt akarod csinálni,amire gondolok?!