12.Rész

Tényleg nem csak szex?

-  Ez az első közös esténk...-helyezkedtem el óvó karjai közt.

-  Nem igaz,voltunk mi már együtt máskor is.-ölelt át szorosan és fejét a vállamra tette.

-  De az első este,amikor együtt is alszunk.

-  Igazad van.De olyan jó így...

-  Szerintem is...Tudod mit szerettem volna megkérdezni tőled ma egész nap?

-  Mit?

-  Ez számodra tényleg csak szex?

-  Most miért kérdezed?

-  Azért,mert tudni szeretném.Tudni szeretném,hogy hányadán állok,mert félek ettől az egésztől.

-  Félsz?

-  Igen...Eddig az életemben minden olyan biztos volt,biztos pontok építették fel az egészet,aztán van ez az egész,és én már nem tudom mit is akarok.

-  Szerintem most van ez,ami van,aztán majd lesz,ami lesz.

-  Te tényleg ilyen könnyen veszed ezt?

-  Igen...Nem akarok semmit sem elkapkodni,nem akarok belemagyarázni ebbe és nem akarom azt,hogy túl sokat képzeljünk róla.Ez már titkolhatatlan,hogy jobban kedvellek,mint azt gondoltam volna és nem vagy közömbös számomra,de nem akarok olyasmibe belemenni,ami nem biztos még.
-  Akkor mi legyen?
-  Nagyon hülyén azért ne nézz majd rám,de szerintem egy próbát megérne köztünk a dolog.
-  Miért néznélek hülyének?Viszont nekem még ott Donovan.
-  Nem kell neki tudni mindenről.
-  De én nem akarok úgy belevágni a dolgokba,hogy nekem van még valakim.
-  Ezt megértem és tiszteletben tartom ezt.
-  Attól még megpróbálhatjuk,ha szeretnéd,de van egy kikötésem.
-  Mi lenne az?
-  Kérlek próbáld meg elfelejteni Hannát.
-  Ezt te sem gondolhatod komolyan...Nem kérhetsz tőlem ilyesmit.Ő volt életem szerelme,nem fog menni.
-  Akkor köztünk sem fog menni.Nem tudok egy régi szerelem árnyékában élni.
-  Sajnálom...-fúrta arcát hajamba és közben mélyeket lélegzett.
-  Én is,de ha így van,akkor fölösleges lenne erőlködjünk,mert én sosem fogok beférkőzni Hanna mellé a szívedbe.Ott nincs elég hely kettőnk számára.
-  Akkor most mi lesz?
-  Szerintem visszamegyek a szobámba és hagylak téged aludni.Fontos versenyed lesz holnap,fel kell készülnöd.
-  Maradj kérlek.
-  Nem lehet.-sóhajtottam és kikelve Seb ágyéból összeszedtem a holmijaimat és felöltöztem,majd egy utolsó pillantást vetettem Sebre,aztán távoztam a szobából.

    Nem bírtam sokáig.Amint az ajtó bezárult mögöttem könnyeim máris potyogni kezdtek.Egy lépést sem tudtam megtenni,mert lábaim egyszerűen nem vittek sehová.Térdeim remegtek és egyszerűen összecsuklottak alattam.A földre rogytam és kabátomat mellém ejtve arcomat tenyereimbe temetve zokogtam.Nem tudtam,hogy ennyit jelent nekem a német.Fogalmam sem volt arról,hogy ha esetleg vége ennek az egésznek,akkor az engem ilyen súlyosan fog érinteni.Csak ültem ott,mint egy kislány,akit megbántottak és lerombolták az álmait.El sem akartam hinni,hogy velem valaha is történhet ilyesmi.Arra sem számítottam,hogy ennyire érzékeny tudok lenni,hisz én mindig erős voltam és sérthetetlen,érzelmek nélkül éltem az életem,nem számított senki más,csak az,hogy nekem mi a fontos.

-  Sajnálom.-hallottam meg Seb lágy hangját,majd kezeket éreztem vállamon.
-  Mit?-suttogtam.
-  Nem tudtam,hogy ennyire rosszul fog esni.
-  Sajnálatból nem kell mégis megpróbálnunk.Nekem erre nincs szükségem.
-  Nem is mondtam ilyet.-guggolt le velem szemben,majd térdre ereszkedett.-Gyere ide.-vont magához és szorosan magához ölelt.Annyira jól esett.
-  Sebi...-szipogtam,de nem tudtam mit is akarok mondani valójában.Nem tudtam kimondani.Nehezen jöttek a számra a szavak és nem akartam olyat mondani,amin ő esetleg fenn akadhat,pedig nagyon kikívánkozott belőlem.
-  Angyalka...Gyere be,mert itt nem ajánlatos kinn maradni.-fogta meg a  kezem és felsegített,könnyeim még tovább potyogtak.

    A szobában az ágyhoz kísért,lefejtette rólam a ruhám és szépen az ágyra fektetve betakargatott,majd megkerülve az ágyat ő is levette a ruháit és bemászott mellém.Karjait testem köré fonta és arcát hajamba fúrva kívánt jó éjszakát.Miért csinálta ezt,mikor azt mondta,hogy csakis Hannát szereti?Kicsit összezavarodtam és azt kívántam bár ne ismertem volna meg soha.Jött és szépen felforgatta a világomat.Nem kellett ez nekem...

    Könnyeim szép lassan elálltak és én végre kicsit megnyugodtam,Seb óvó karjai közt.Jó érzés volt,mégis bosszantott,mert hát mi nem voltunk egy pár,és akkor,ott mégis úgy viselkedett,mintha a párom lenne és felelősséggel tartozott volna irántam.

-  Ugye nem tudsz aludni?-kérdezte nagyjából két óra elteltével,természetesen nem aludtam.
-  Te sem alszol...-sóhajtottam.
-  Nem bizony.Nem tudok úgy aludni,hogy itt fekszel mellettem...-nem fejezte be,mert félbe szakítottam.
-  Ne is folytasd,akár vissza is mehetek a szobámba,nem kell nekem itt lennem.
-  Hagyod,hogy befejezzem?
-  Bocsánat.
-  Szóval,nehéz úgy itt feküdni,hogy tudom,többet jelentek neked egy barátnál,és nekem még annál is többet jelentesz.
-  Értem..-kezdtem el ujjaival játszadozni.
-  Ha tudtam volna,hogy mostantól csak te fogsz a fejemben járni,meg sem említem Hannát.
-  De megint megtetted...
-  Tudod nekem ő volt a nagy szerelmem,gyerekkori szerelem,mikor meghalt azt éreztem,hogy számomra már nincs elérhető távolságban a boldogság.Aztán jöttél te,mindent felforgattál és minden addig tudott gondolatom eltűnt.Ha nem vagy velem azt kívánom bár ott lennél,ha velem vagy,azt kívánom bár ne ennél.Tudom,hogy ha mellettem vagy,nem leszek képes uralkodni magamon,mindig alaposan be kell olvasnom magamnak,ha nem akarok botrányt csinálni,mert annyira szép és kívánatos vagy,hogy minden gondolatomban ott vagy.Soha nem volt még ilyen.Senki nem tudott bennem hasonló érzelmeket generálni.Hannánál biztosan tudtam,hogy mit érzek,nem voltak kételyeim,viszont ha veled vagyok annyi a kérdés bennem és a bizonytalanság,hogy az elmondhatatlan.Mindig meglepsz valamivel és sosem úgy reagálsz,ahogy azt várom.Csupa meglepetés és talány.
-  És ez ne jó?
-  Nem érted mire akarok kilyukadni.
-  Ha így beszélsz,akkor nem is fogom.
-  Idefordulnál végre?Elég nehéz a hátadnak szerelmet vallani...-egy határozott mozdulattal szembe is fordított magával.
-  Tes...-akartam kérdezni,de nem tudtam megtenni,mert amint szembe kerültem vele,ajkai azonnal birtokba vették az enyéim és lágyan cirógatni kezdték azokat.

   Lehunytam szemeim,mert csak élvezni akartam a pillanatot.Nem akartam arra gondolni,hogy mi lesz a következő dolog,csak az utolsó mondata járt a fejemben és az,hogy azt mondta,hogy nehéz a hátamnak
szerelmet vallani.

-  Szeretlek....-suttogta ajkaimra és kicsit eltávolodott tőlem,majd tengerkék szemeit rám emelte,bár nem sok mindent láttam a sötétben.
-  Te most komolyan azt mondtad,amit hallottam,vagy csak a sötét miatt nem hallok rendesen?
-  Miért mit hallottál?
-  Azt,hogy szeretsz....
-  Akkor tökéletesen jól hallottad.Szeretlek...-ejtette ki ismét,majd lassan megcsókolt.

-  Én is téged.-súgtam ajkaira,majd átkaroltam nyakát és még közelebb húztam őt magamhoz.

   Másnap nagyon vidáman ébredtem és ez a vidámság akkor sem illant el,mikor felhívtam Donovant,hogy ennek bizony vége.Ahhoz képest,hogy három évig alkottunk egy párt elég könnyen fogadta,és csak annyit mondott,hogy számított mér erre és szerinte is jobb így.

-  Nos,mit mondott?-kérdezte Seb a verseny előtt fél órával.
-  Mit mondott volna?Azt nyilatkozta,hogy szerinte is jobb ez így.
-  Akkor most már nincs akadály.
-  Nincs bizony.-mosolyogtam és egy finom csókot leheltem ajakira.
-  Szerencse puszi?-mosolygott.
-  Bizony.Legyél nagyon ügyes,bajnok.
-  Megpróbálok.-karolt át fél kezével és a boxutca felé indultunk el.

   A versenyen sajnos csak a negyedik lett,viszont így is Fernando előtt végzett,aki szintén gumiproblémákkal küszködött,viszont szerencsére Sebit kihozták a vége előtt és így tudott pár pontot menteni a spanyollal szemben.

-  Be szeretnélek mutatni a családomnak...-jelentette ki,mikor este a reptérre értünk.
-  Oké...Mikorra tervezted ezt a kis családlátogatást?
-  Holnapra,ha nem bánod.
-  Persze,hogy nem bánom.De utána én jövök...-vigyorogtam rá.
-  Az nem lesz semmi.
-  Ne parázz.apa nem akarta megölni Donovant sem,csak egy kicsit szórakozott vele.
-  Nagyon megnyugtattál.
-  Tudom,de ez van,remélem a szüleid kedvelni fognak.
-  Téged ki ne kedvelne?
-  Nem tudom,ahhoz képest elég sokan vannak.
-  Nyugi,ők szeretni fognak.
-  Akkor jó.-mosolyogtam rá félve,majd felszálltunk a repülőre és elindultunk Milton Keynes felé.

***
Ez volt a rész,remélem tetszett és nem okozott csalódást.A részhez ezt a számot szeretném ajánlani,mivel ez inspirált ma,hogy végre összehozzak egy normálisnak mondható részt.A következő rész lehet már holnap felkerül,ha nem,akkor pedig kedden,de addigra mindenképp.

Köszönöm a sok hozzászólást,amiket biztatásként írtatok és remélem örültök,hisz végre összejöttek...Na de ez a hétvége nem az igazi,hisz nincs Forma 1.Nem tudom ti,hogy vagytok vele,de nekem már nagyon hiányzik,azt hiszem a télen meg fogok bolondulni nélküle...Nem tudom,hogy is fogom túlélni a hétvégéket.

Na de ne járjon már annyit a szám..Sok kitartást és szerencsét mindenkinek az újabb hosszú héthez,viszont fel a fejjel,hétvégén Forma 1 van!!!
Puszi:*:*