Bevezető

Kedves olvasóim!

A tegnap elkészültem egy új történet bevezetőjével.A történet megint más lesz,mint az eddigi történeteim és ha összejön a négy komment a bevezetőhöz,akkor szombaton megkapjátok az első részt is.Az lenne a kérdésem,hogy esetleg nyissak neki egy új blogot,vagy jó lesz,ha itt marad?
Jó olvasást!
 
" Sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk. "

-  Átveszem a műszakod,menj csak haza nyugodtan.-léptem kolléganőm mellé,aki épp egy poharat mosott el a pult mögött.

-  Megtennéd?-pislogott rám hálásan.

-  Otthon úgysem vár senki,csak a férjem.-hajtottam le a fejem szomorúan.

-  Te férjnél vagy?-hökkent meg.

-  Bizony.Csak nem szeretek senkinek sem büszkélkedni életem legrosszabb döntéséről.

-  Ennyire borzasztó?

-  Annyira nem.Már hozzászoktam.Volt rá időm...

-  Pontosan mióta is vagytok házasok?
-  Öt kemény éve.
-  És mindig ilyen volt?
-  Nem,a balesete előtt ő volt a legszerethetőbb ember a  világon.
-  Nem kérdezősködöm tovább,mert engem várnak otthon.
-  Siess haza,Timoty biztos vár.
-  Biztosan halálra izgulja magát a mami miatt.
-  Szia!-köszöntem el tőle mosolyogva,majd nekiláttam mosogatni.

   Ez lenne az én életem...Feladtam a karrierem mikor férjhez mentem és azt hittem boldog leszek.Ehelyett mit kaptam?Egy bukott sportolót,aki az alkoholba menekült,egy látszólag tökéletes házasságot és rengeteg könnyet és szenvedést.Olyan boldog voltam mikor kimondtuk az igent,akkor még minden tökéletes volt,úgy igazából.Aztán megtörtént az a borzalmas baleset és mindennek vége volt.A nagy öröm odalett és az a boldog ember,aki a társam volt végleg megszűnt.Elkezdett inni és onnantól kezdve nem volt megállás.

-  Liina,hozz nekem egy sört!-hallottam meg Ted,az egyik vendég kicsit pityókás hangját.
-  Azonnal!-válaszoltam és máris nyúltam a sör után a hűtőbe,hogy kiszolgáljam és visszatérjek a mosogatáshoz.

   Egy kocsmában dolgoztam,Berlin szívében,ugyanis a baleset után ideköltöztünk.Utáltam ott élni,de a párom kedvéért még ezt is elviseltem,viszont kezdtem belefáradni ebbe az egészbe.Folyton én voltam az,aki tűr és nyeli a sok baromságot,de a pohár kezdett betelni.

   Elég későn zártam be a kocsmát,mivel telt ház volt,mint midig.Holtfáradtan ültem be a kocsimba és egyetlen pirinyó reménysugaram volt,hogy párom már az igazak álmát alussza otthon és én tudok venni egy forró fürdőt.Átverekedtem magam a piros lámpák sorozatán,mire evégre kikerültem a kertvárosba,hol már se piros lámpák,se őrült hajnali huligánok nem voltak.Befordultam az egyik kis utcába,ahol a mi házunk is volt.Tökéletes volt,nagy kerttel és fehér léckerítéssel,mint egy amerikai családi idill,persze ez messziről sem a valóság.

-  Megjöttem!-dobtam le táskám a fogas alatti cipős ládára,majd kulcsaimat is mellé ejtettem.
-  Épp itt volt az ideje...-jelent meg párom kómásan a nappali ajtajában.
-  Sokáig tartott bezárni.
-  Az egy kocsma,nem a Hillton hotel.Amikor akarsz bezársz és lelépsz.
-  Neked is szép estét.-haraptam be ajkam és elsétálva mellette a konyhába csoszogtam,hogy igyak egy kis vizet.
-  Ha veled beszélek nem hagyhatsz faképnél.-jött utánam,tudtam,hogy van benne egy pár üveg sör,éreztem a ruháiból áradó alkohol szagát.
-  Nem hagytalak faképnél,csak szerettem volna inni egy pohár vizet.
-  Milyen napod volt?
-  Miért érdekel?
-  Talán,mert a feleségem vagy és megkérdezhetem,hogy milyen volt a ki**szott napod!-emelte fel a hangját.
-  Oké,oké.-emeltem fel a kezem védekezően,ezzel pedig az utolsó reményem is elszáll,hogy meglesz az a forró fürdő.
-  Nem is értem,miért dolgozol,mikor van annyi pénzünk,hogy míg élünk nem kell rátennünk a kezünk semmire.De te mégis egy kocsmában gürizel,mint egy csóró kis senki.
-  Talán,mert azt akarom hinni,hogy élhetem a csóró kis senkik életét.
-  Akkor miért nem éled azt?Ott az ajtó,lehet távozni!-intett az ajtó felé.
-  Ezt most komolyan gondolod?
-  Miért ne gondolnám komolyan?Ha nem tetszik ez az élet,akkor csak menj!
-  Te részeg vagy,nem tudod mit is beszélsz.
-  Hogyne tudnám...Mindent leírtál a naplódban...Ott volt feketén-fehéren,hogy utálsz velem élni és minél hamarabb szeretnél itt hagyni.
-  Ha igaz lenne,akkor már rég megtettem volna.
-  Na persze.Csak azért vagy velem,hogy ellenőrizhess.
-  Igen,mert nem akarom,hogy halálra vedeld magad,aztán meg kórházba kerülj,mint májusban.
-  Nem kell a szánalom.Eltűnhetsz....
-  Ezt még megbánod!
-  Kötve hiszem...-kacagott fel gunyorosan.
-  Hát,még összefutunk...-siettem fel a lépcsőn,egyenesen a szobánkba,ahol összeszedtem néhány cuccom és egy nagy utazótáskába rakva őket,máris nekiláttam repülőjegyet foglalni magamnak,egyenesen Londonba.

   Mikor ez is megvolt cuccommal kezemben lesétáltam a lépcsőn és nem is búcsúzva el eddigi életemtől nyugodt szívvel léptem ki a bejárati ajtón.Bedobtam a táskát régi típusú Ford Mustangomba és amint bekötöttem magam máris sebességbe tettem és padlógázzal hajtotta el a békés környékről,egyenesen az idegenbe.Egyszer sem fordult meg bennem,hogy visszanézzek.Kívántam a szabadságot.Úgy éreztem magam,amint a gépem elhagyta a várost,mint egy madár,ami kiszabadul a ketrecéből és végre azt teheti,amit akar.

   Nem is értettem,hogy miért nem jutott ez hamarabb eszembe,hisz látszólag ne bánta,hogy magára marad,lehet már hetek óta arra készült,de így legalább nem esett olyan rosszul,mintha még mindig úgy szeretném,mint anno mikor hozzámentem feleségül.Csak 19 voltam mikor hozzámentem és ő is csak egy évvel volt idősebb nálam.Gyerekszerelem volt,már amennyire annak lehetett nevezni.akkor ismertem meg,mikor Kimi bemutatott minket egymásnak,akkor még csak tesztpilóta volt és még csak nem is volt jóképű,viszont a kedvessége és az életerő,ami benne tombolt magával ragadott.Aztán már nem volt megállás.

-  Kérem csatolja be az övét,hölgyem.azonnal leszállunk.-lépett mellém egy utaskísérő.
-  Köszönöm.-mosolyogtam rá hálásan,majd utasítását követve becsatoltam az övem.

    A gép hamarosan leszállt és én megvárva csomagom fogtam egy taxit és a nővérem házához vitettem magam,aki nyilván nem számított rám,mivel mikor ajtót nyitott elég meglepett fejet vágott.

-  Liina,te mi az eget keresel itt?-kérdezte meghökkenve,és közben a szemeit dörzsölgette.
-  Otthagytam mindent.
-  Hol?-pattantak ki szemei.
-  Berlinben.Otthagytam a férjem...
-  Ez életem legjobb híre!-ölelt magához szorosan,majd azonnal beinvitált a lakásába.

   Részletesen el kellett mesélnem,hogy mi történt,de mikor mesém végére értem már nem  is tűnt olyan dicsőnek tettem,mint ahogy azt képzeltem,hisz mindent otthagytam...Szó szerint mindent.Jó érzés volt,viszont volt benne valami keserű és elveszett,mintha kicsit bántam volna.De eszem ágában sem volt kimutatni ezt.NEM!!

-  Álomszuszék,ébresztő!-rontott be a szobába nővérem,kora reggel.
-  Most mi van?Még csak hajnali...-álmosan az órára néztem-...hajnali 11 van.
-  Épp ez az...11 óra van és te még az ágyban punnyadsz.Ez nem megengedhető,hisz hét ágra süt a nap.
-  Had emlékeztesselek rá,hogy szeptember vége van,ilyenkor nem süt hét ágra a nap.
-  De ez egy különleges nap,mert itt van az ikertesóm és az egész napot együtt fogjuk tölteni.Megünnepeljük,hogy végre otthagytad azt a barmot.
-  Benne vagyok.Mit terveztél?
-  Hát,úgy gondoltam,hogy szétnézünk a városban,utána pedig ebédelünk valahol és aztán megyünk bevásárolni,mivel elég gyér kis bőröndöt hoztál magaddal.
-  Nem volt kedvem pakolászni.
-  Megértem,de most itt az ideje vásárolni.
-  Először várost nézni,nem?
-  De bizony.Na pattanj,mert itt hagylak.
-  Jól van,na...-kászálódtam ki a takaróm alól.

   Lezuhanyoztam és kitárva bőröndöm magamra vettem az első ruhadarabokat,amik a kezem ügyébe akadtak.Hajammal sem kezdtem semmit,csak kifésültem belőle a gordiuszi csomókat és kész is voltam.

-  Csini vagy,csak nem kellett volna ezt az apácaruhát felvenned.
-  Ne kötekedj velem,mert megjárod.-húztam fel az orrom fenyegetően.
-  Nem terveztem...-kuncogott.
-  Akkor mehetünk?
-  Igen,mehetünk is.-vette fel táskáját a vállára és mikor meggyőződött róla,hogy minden rendben megragadva karom kirántott a napsütötte utcára.