13.Rész

Én és a hercegnőm.

/Sebastian szemszöge/

-  Jó reggelt,a világ legédesebb menyasszonyának.-karoltam át kedvesem,majd egy puszit nyomtam arcára.

-  Miért ébresztettél fel?-nyöszörgött és a fejére húzta a párnát.

-  Azért,hogy mielőtt elmegyek Milton Keynesba még szép napot kívánjak neked.

-  Ne menj már...-kapta le fejéről a párnát és felült az ágyon.

-  Muszáj mennem,Christian már nagyon vár.

-  Kár...-karolt át.

-  Én is szívesebben maradnék veled,itt az ágyban,kettesben,de nem lehet.

-  Mikor jössz vissza?

-  Belgium után.

-  De akkor már egyenesen megyünk is Rináék,mert keresztelik a kis csöppséget.

-  Tudom,de majd utána bepótoljuk,meg aztán te is jössz Belgiumba.

-  Igen,de az még olyan hosszú idő.

-  Ne nyafogj...Három nap és megint látjuk egymást...Azt még kibírod.

-  Nehéz lesz...Majd megoldom valahogy...azt hiszem fel fogom hívni egy régi ismerősöm,hogy segítsen átvészelni nélküled.

-  Hát,így már megfontolom,hogy vigyelek-e magammal.

-  Becsempészel a bőröndödben?

-  Te vagy a csapat tulajdonosa,nem kell becsempésszelek.

-  Igazad van,meg amúgy sem fogok unatkozni.Lesz egy csomó megbeszélésem a szponzorokkal,meg Rinával is találkozom,szóval menj csak nyugodtan,nem esz rád szükségem.

-  Hát,ez azért nem valami megnyugtató.

-  Egyszer azt akarod,hogy ne nyafogjak,mert három napig nem találkozunk,aztán meg azon vagy fennakadva,hogy van programom és kibírom nélküled is?Hát ki tud rajtad igazodni bárki is?

-  Nem tudom,nem panaszkodtál még eddig.

-  Most már fogok.

-  Nem kellene...Nincs rá okod.Én tökéletes vagyok.

-  Persze,de leginkább szerény...

-  De te így szeretsz...-csókoltam meg,majd az ágyra döntöttem és tovább csókoltam.

-  El fogod késni a felszállást.-tolt el magától.

-  Majd megyek egy későbbi géppel.

-  Naná.Pattanj,mert nem fog beleférni  közös zuhany.

    Végül közösen lezuhanyoztunk és én mentem is a reptérre,mert késésben voltam.Nagy nyomás alatt nem voltam a legjobb formámban,de akkor ha egy esküvőt is meg kellett szervezni akkor abszolút szétesek.Igaz,hogy Angie magára vállalta a munka dandárját,de attól nekem is volt dolgom bőven,valamint még meg is kellett védenem a bajnoki címemet,ami nem is bizonyult olyan könnyű dolognak,mert hát Fernando előttem volt,nem kevesebb,mint 40 pont különbséggel.

-  Haver,te teljesen be vagy csavarodva.-kacagott a telefonba Kimi,mikor már a gyárban voltam.

-  Hadd emlékeztesselek,hogy most az esküvőmről van szó,nem pedig a szülinapi bulimról...

-  Az igaz,viszont a kis tündérkéd mindent megcsinál.

-  Tudom,de bűntudatom van,hogy a csapat dolgai mellett tök egyedül intézkedik az esküvővel kapcsolatban is.

-  Ügyes lány,megbirkózik vele.

-  Igaz,most viszont inkább mesélj,mi van veletek?

-  Nincs mit mesélni...Soha nem voltam még ilyen boldog.Végre minden rendbe jött.

-  Ennek örülök,haver.Komolyan modom ennyi idő kellett,hogy belássátok,nektek egymás nélkül nincs értelmetek?

-  Mondja ezt a nagy kapcsolati tanácsadó.

-  Az én jegyességem nagyon remekül működik,imádom Angiet.

-  Ez remek,viszont ne feledd vannak ott problémák minden kapcsoltban....

-  Igaz...-sóhajtottam.

-  Na halljam.

-  Nincs miről hallani.

-  Ismerlek már öcsi,mint a saját tenyerem,tudom,ha valami nincs rendben és nálad nincs rendben.   

-  Nos,ez nem is igazi probléma,csak olyan furán viselkedik...Egyszer felhőtlenül vidám,egyszer pedig olyan házsártos,mint egy vén banya.Csak én nem értem a nőket,vagy mind így viselkednek,ha közeledik az esküvőjük?

-  Ez majd el fog múlni.

-  Mégis mikor?Kezdek kiborulni...

-  Aggodalomra semmi ok,öcskös.De ne én legyek már,aki lelövi a poént.Ha találkoztok szerintem hozd fel a témát,majd elmeséli ő,ha van valami.

-  Gyanús vagy te nekem,Raikkönen.Ha titkolsz előlem valamit,ne is kerülj a szemem elé...

-  Én ugyan semmit....-kuncogott.-De most megyek,kölyök...Ma délutánra különleges programom van az én kis családommal.

-  Aztán csak ésszel,papi!

-  Adok én neked olyan papit,hogy csak nézel!-emelte fel a hangját,de aztán azonnal kitört belőle a hahota.
-  Már alig várom!-mosolyogtam magam elé,majd mikor végre kifenyegetőzte magát letettük a telefont.
 
/Angie szemszöge/

-  Hiányoztál.-suttogtam mikor végre magamhoz ölelhettem Őt.
-  Te is nekem.-ölelt magához szorosan.
-  Itt a reptéren fogsz nekem esni,vagy megvárod,míg legalább a szállásra érünk.
-  Nem tudom,még meggondolom.-húzta kisfiús mosolyra ajkait,majd felkapva csomagjaim megfogta kezem és kifelé vettük az irányt a reptérről,majd mikor már a kocsiban voltunk kicsit megijedtem,nagyon komolyan nézett reám.

   Először nem tudtam mi is lehet a probléma,hisz eddig semmi baj nem volt.

-  Mi a baj?-kérdeztem kicsit remegő hangon.
-  Kérdezhetek valamit?
-  Attól függ...
-  Terhes vagy?-vetette oda,mintha legalább is azt kérdezte volna,hogy fehér vagy barna kenyeret hozzon a közértből.
-  Tessék?-kérdeztem meglepetten.
-  Jól hallottad.Terhes vagy?
-  Honnan veszed ezt a marhaságot?Csak 20 éves vagyok!Eszemben sincs családot alapítani.
-  Ez biztos?-nézett rám gyanakvóan.
-  Mégis ki az ég mondott neked ekkora marhaságot?-kezdtem el idegesen.
-  Hát,Kimi mondott valamit arról,hogy nem lövi le a poént,meg,hogy hamarosan úgy is abbamarad a hangulatingadozásod,én meg szépen utána néztem.
-  És az jött ki,hogy ez bizonyára csakis terhesség lehet?
-  Voltak ott még más nyavalyák is,de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek,hisz mi soha nem védekeztünk.
-  Hát persze...-sóhajtottam és kibámultam az ablakon.
-  Sajnálom,hogy csak így letámadtalak...Nem volt szándékos,én csak aggódom érted.
-  De megkérdezhetted volna...nos nem ennyire tapló módon.
-  Tényleg sajnálom.De azért ugye nincs komoly baj?
-  Nincs baj egyáltalán.Tudod...Majd inkább a hotelben mesélném el.
-  Akkor valami csak van.
-  Nyugi már,semmi bajom.-fogtam meg kezét nyugtatásképp.
-  Oké.-sóhajtott és gázt adva végre elhagytuk a repteret.

   A szállásra visszaérve bejelentkeztünk és fel is mentünk,az immár közös lakásunkba.Lepakolta a cuccainkat és míg én kipakoltam ő vacsit főzött és csinált teát.Lezuhanyoztam és kerestem  valami kényelmesebbet,amiben nyugisan tudunk beszélgetni.Mikor kész voltam kimentem hozzá a konyhába.Még mindig a tűzhely mellett serénykedett,így én inkább hagytam,hogy bontakozzon ki,helyette megterítettem.

-  Jó étvágyat,hölgyem.-tette elém a gőzölgő tésztát,leöntve fincsi szósszal.
-  Meglesz.-mosolyogtam rá és villámra tekerve egy nagy adagot begyömöszöltem a számba és rágni kezdtem.

   Isteni milánói makarónit tudott készíteni,bár ez volt szinte az egyetlen,amit el tudott készíteni,de ez így is egyel több volt annál,amit én el tudtam készíteni.Csöndes vacsi után leültünk a kanapéra Tv-t nézni.

-  Szóval...Elmeséled?-fordult felém kicsit később.
-  Elmesélhetem...-vontam vállat és hozzá bújtam,nem tudtam mit is fog szólni ehhez az egészhez.
-  Bele is kezdesz még ma?
-  Bocs...-sóhajtottam.-Szóval,a lényeg,hogy miután komolyabbra fordult a dolog köztünk elmentem egy orvoshoz,hogy megvizsgáljon.
-  Miért?
-  Azért,mert ha esetleg később komolyan belefogunk a család alapításba,akkor esetleg ha nem sikerül,ne kelljen mindjárt a falnak szaladni és fej nélkül felkeresni egyik orvost meg a másikat.
-  Értem...-bólintott és ujjait az enyéim közé fűzte.
-  Szóval elmentem a dokihoz,aki kivizsgált,és találtak egy kisebb daganatot az egyik petefészkemben.
-  De ugye nem rossz indulatú?
-  Azt még egyelőre nem mondta a doki,viszont kaptam négyféle gyógyszert,amelyik közül az egyiknek a hangulatingadozás a mellékhatása.
-  Akkor biztos nem lesz bajod?
-  Ne aggódj már.-mosolyogva néztem fel páromra.-Nem lesz bajom.Velem egy tornádó sem tudna elbánni.
-  Túl könnyedén veszed a dolgokat.
-  Mit kellene tennem?Legyek depressziós és kerüljek mindenkit?
-  Ezt nem mondtam.
-  Akkor?Az én dolgom,hogy dolgozom fel az ilyen dolgokat,neked pedig nem kellene belekotyogni abba,amiről fogalmad sincs.
-  Már miért ne kotyoghatnék bele,hisz a vőlegényed volnék,vagy valami olyasmi.-pattant fel a kanapéról felháborodottan.
-  Az,hogy a vőlegényem vagy nem azt jelenti,hogy mostantól te fogod a döntéseimet irányítani!-álltam fel én is.
-  Csak azért teszem,mert aggódom érted!Ha most nem hozom fel,akkor egyedül csinálod végig az egészet és az igazságot szépen elhallgatod.
-  Ez nem igaz,elmondtam volna!-vágtam vissza.
-  Persze,mikor már az egészen túl vagy!
-  Mert nem akarlak stresszelni vele.Így sem voltál mostanában valami fényes állapotban,most,hogy ez kiderült még stresszesebb leszel!
-  Naná,mert így kell megtudnom,ilyen komoly dolgokat!
-  Akkor most mit fogsz csinálni?Megütsz?Itt hagysz mindent a francba?
-  Elmegyek Belgiumba és majd levezetem a feszültséget.Lehet még balesetet is okozok.
-  Most csak szórakozol,remélem!
-  Én nem szórakozok!Tök komolyan mondom.
-  Akkor azt hiszem,hogy igénybe fogom venni a régi lakásom,míg itt vagyok.Azt hiszem Belgiumba se megyek.Több gondom akadt az esküvővel,mivel tök egyedül szervezem,mint azt gondoltam.
-  Hát persze,legyen ez is az én hibám!
-  Az is!-túrtam a hajamba idegesen-Nem szervezném egyedül,ha megpróbálsz rábeszélni,hogy esetleg nagyon is szívesen segítenél szervezni az esküvőt.
-  Az istenit,egy órán át veszekedtünk,hogy segíteni szeretnék,de őfelsége ugyebár ragaszkodott hozzá,hogy én csak minimális részét végezzem el a munkának!-ordította most már,teljes hangerővel és egy határozott mozdulattal leverte az éjjeli lámpa buráját.
-  Igen,azt mondtam,mert azt szerettem volna,ha 100%-ban a versenyekre tudnál figyelni!
-  Akkor most mégis mi a francért hozod fel?!Úgy teszel,mintha ez az egész az én hibám lenne!
-  Nem teszek úgy,mintha ha a te hibád lenne,csak jeleni szeretném,hogy azért kicsit többet segíthettél volna!
-  Mit kellett volna tennem?!Jól megverni téged,mert bizony én akarom szervezni az esküvőt,vagy mi a francot vársz?!
-  Nem várok én már semmit....!-hajtottam le a fejem és visszaültem a kanapéra,majd tenyerembe temetve arcomat csöndes zokogásba kezdtem.
-  Az istenit!-kiáltott fel Sebi pár másodperc múlva,majd hangos roppanást hallottam és aztán egy fájdalmas kiáltást.

   Azonnal felkaptam a fejem,de azt hittem káprázik a szemem.A szoba sötétségbe volt burkolózva,csak a TV világította be halványan.Seb az asztalka mellett állt,ahol eddig még a lámpa világított és egyik kezét szorongatva magában szitkozódott.Odasétáltam hozzá,hogy megnézzem mi történt,de ellökött magától.

-  Tűnj innen!-kiáltotta megvetéssel teli hangon.
-  Csak segíteni szeretnék...-suttogtam lágyan.
-  Már segítettél eleget,most menj el,mielőtt olyat mondok,amit megbánok.

   Nem akartam még inkább összeveszni vele,így szó nélkül mentem be a szobánkba és pakoltam össze a ruháim,majd bezárva a bőröndöt könnyes szemmel hagytam ott szerelmemet.Nagyon nem ezt akartam.Azt hittem majd szépen megbeszéljük és minden megy tovább a megszokott kerékvágásban.Nagyon túlreagálta.Nem erre számítottam.Borzasztó csalódottan sétáltam vissza a régi lakásomba,ám legnagyobb meglepetésemre nem volt üres.

-  Te mit csinálsz erre?-kérdeztem az illetőtől kicsit megszeppenve.
-  Jöttem meglátogatni egy régi barátot.-mosolygott rám félszegen a szőkeség.
-  Dalton,tudjuk,hogy te nem szoktál csak úgy megjelenni valakinél.-töröltem le könnyeimet arcomról.
-  Maradjunk annyiban,hogy egy közös ismerősünk szólt,hogy esetleg szükséged lehet egy vállra,amin kisírhatod magad.
-  Mégis ki?
-  A nővérem.
-  Rina...-ejtettem bosszúsan a nevet.
-  Beszéltünk telefonon és mondta,hogy Kimi kicsit elszólta magát és akkor már tudtuk,hogy itt nem fog minden simán menni.
-  A családotok szövetkezik ellenem.
-  Az orvosod vagyok,nem egy pszichopata.
-  Jó na.-sóhajtottam nagyot és odasétáltam hozzá és szorosan átöleltem a szőke férfit.

   Dalton az orvosom volt,még Rina javasolta.Mikor megérkeztünk a rendelőjébe azonnal fogadott is minket...Aztán beszélgetni kezdtünk és kiderült,hogy mi egy jótékonysági bálon már összefutottunk egyszer,és kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz,mint kellett volna.Azóta pedig folyamatosan tartottuk a kapcsolatot és szabad óráiban nekem segített a szervezkedésben.Nagyon hálás voltam neki érte.

-  Amúgy,miért nem Rina jött?
-  Őt lefoglalja a csöppség.
-  És,hogy jutottál be?
-  Azt mondtam a portásnak,hogy a barátod vagyok és elvesztettem a kulcsom.Szegény nem tudhatta,hogy te Seb menyasszonya vagy.
-  Már nem hiszem...-sóhajtottam.
-  Mi történt?
-  Jaj,ne tegyél már úgy,mint akinek gőze sincs róla...-ütöttem vállon.
-  Kiderült a kis dolog.
-  Igen és aztán megjegyezte,hogy túl könnyelműen veszem ezt az egészet és,hogy sokkal komolyabb is lehetnék,aztán meg elkezdtünk veszekedni és ő összetörte a lámpát és megvágta a kezét.Most pedig valószínű,hogy még mindig szitkozódik valahol.
-  Sajnálom.-ölelt magához.
-  Én is.-fészkeltem be magam a szöszi védelmező karjai közé,majd azt vettem észre,hogy ismét elerednek a könnyeim.

***

Ez lett volna a rész,gondolom okozott egy kis meglepetést,vagy nem is kicsit.Ezt majd ti eldöntitek.Köszönöm az előző részhez a sok komit és azt,hogy ilyen kitartóan olvassátok beteg elmém minden szüleményét,még ha kicsit hajmeresztőek is néha.

Sok jót mindenkinek a hét következő részéhez és ne feledjétek,mindjárt hétvége...:D:D

Sok puszi nektek:*:*