5.Rész

 " Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen. "

5th

-  Miről szeretnél beszélni?-néztem szemeibe kíváncsian.

-  Nem mehetnénk el inkább sétálni?Nem szeretném ha a párod esetleg meghallana minket.
-  Persze,mert az kevésbé lesz gyanús,hogy mindketten felszívódtunk?
-  Ne drámázd túl,csak menjünk,járni egyet.
-  Mi lenne ha vacsi után mennénk?Addig már úgysem sok van.
-  Oké,de szavadon foglak.
-  Ne parázz,rajtam nem fogsz ki.

   Vacsora után felküldtem Sethet a szobájába,még korán volt a lefekvéshez,viszont féltem,hogy Pete hamarabb felébred és akkor nem lesz mellette senki.Az pedig titu rosszul esne neki.

-  Mehetünk?-lépett mellém Sebas mikor már mindennel kész voltunk.
-  Azt hiszem igen.-sóhajtottam.

   Felvettem a kabátom,mert bár már március volt,az estél mégis hűvösek voltak,és mikor bezártam a lakás ajtaját lassan elindultunk sétálni.Egy ideig csöndesen lépdeltünk egymás mellett és csak figyeltük a körülöttünk lévő dolgokat.Épp alkonyodott és az idő kezdett még hűvösebbé válni.Észre sem vettem és már a parkban voltunk.Nem emlékeztem rá,hogy jutottunk el oda,vagy mi vezetett,de azon kaptam magunkat,hogy a játszótéren ülünk a hintán.Egymást néztük és még mindig nem szólaltunk meg.

-  Emlékszel még a nászéjszakánkra?-kérdezte rekedtes hangon végül.
-  Ha erről akartál beszélni,akkor én már itt sem vagyok.
-  Csak válaszolj.
-  Sosem tudnám elfelejteni.-sóhajtottam és homlokom nekidöntöttem a hintát tartó láncnak.

   Mikor mindenki elment végre mi is kettesbe maradtunk.Egy hotelben volt szoba bérelve nekünk,nem messze a várostól,egy eldugott helyen.Miután bejelentkeztünk felmentünk a szobánkhoz.Sebi kitárta az ajtót,de mikor be akartam menni visszarántott.

-  Engedje meg,Frau Vettel!-hajolt meg,majd azonnal az ölébe kapott és így vitt át a szoba küszöbén.

   Amint bezárult mögöttünk az ajtó azonnal az ágyhoz vitt és óvatosan letett.Először csak ajkaimat falta,majd egyre lejjebb és lejjebb haladva elérte ruhám mellrészének határát és onnan ajkai visszavándoroltak nyakamhoz,csókokkal borítva minden pontot,ahol elhalad.Kezével combomat simogatta és néha érzékenyebb pontot érintett,aminek nyomán halk sóhajok hagyták el ajkaimat.

   Lefejtette ruhámat és rövid úton az övéitől is megszabadult,közben viszont egy percre sem szakadt el ajkaimtól.Nagyon gyöngéd volt és minden mozdulatára ügyelt.Óvatosan hatolt belém és lassú,ütemes táncba kezdett,szinte egyé vált testünk.Körmeimet hátába mélyesztettem,amitől felszisszent és egy pillanatra meg is állt,majd nem habozott és tovább folytatta kényeztetésem.Izzadtságcseppek jelentek meg homlokán és vállain,valamint a hátán.Szinte egyszerre értünk el a csúcsra,majd egy utolsó csókkal koronázta meg ezt a csodálatos aktust.

-  Minden héten lehetne esküvőnk.-sóhajtott,mikor egymáshoz bújva néztünk ki az ablakon,a csillagos égre.
-  Akkor egy idő után ráunnál.
-  Sosem tudnálak megunni.
-  Ezt örömmel hallom.-pusziltam szájon,mire a szőke szélesen elvigyorodott és egy határozott lendülettel fölém került.
-  Kívánlak...-súgta a fülembe vágytól rekedt hangon és finoman beleharapott fülembe,amitől egész testemet átjárta a bizsergés.

   Megismételtük az előző aktust,majd fáradtan bújtunk össze a kicsit zilált ágyban.Az az este nagyon különleges volt.Tudta mire vágyom és pontosan azt tette,szavak nélkül kommunikáltunk és tettük azt,ami a másiknak a legnagyobb gyönyört okozta.Végül még kétszer szeretkeztünk akkor este és nagyjából hajnalodott már,mikor végre úgy döntöttünk,hogy ideje lenne aludni is egy kicsit.


-  Este valahogy nem tűnt ilyen lepukkantnak
 ez a hely...-sóhajtottam,mikor reggel kikeltünk az ágyból és szétnéztünk a szobában,ami ugyan kicsi volt,mégis akkora kupit tudtunk benne csinálni,hogy azt egy tornádó is megirigyelte volna.
-  Azért,édes,mart este nem azzal voltál elfoglalva,hogy milyen a szoba.-puszilt bele párom a nyakamba.
-  Igen,nem is tudom mi terelte el a figyelmem.-préseltem csípőm az övéhez,mire ő felnyögött.
-  Szerintem le kellene mondanunk a Korzikai utat.Maradjunk itt ebben a lepukkant szállodában,olyan jó itt nekünk.-kezdte simogatni a karom és a nyakam puszilgatta.
-  Szerintem te maradj csak,én megyek Korzikára.-kuncogtam.
-  Volna szíved itthon hagyni a kis férjedet?-biggyesztette le ajkait szomorkásan.
-  Nem szív kell hozzá.-vigyorodtam el.
-  Ne vesszünk össze,inkább bújjunk még vissza egy kicsit az ágyba.-rántott be a takarók közé és szorosan átölelt.

-  Most vissza emlékeztél rá?-kuncogott a szőkeség.
-  Nem,azon gondolkodtam,mi is vegyek fel holnap a divatbemutatómra.-hazudtam neki szemrebbenés nélkül.
-  Kár....-sóhajtott nagyot és fejét előre ejtette.
-  Miért,te visszaemlékeztél rá?
-  Nem kell,ugyanis még mindig magam előtt látom,akárhányszor lehunyom a szemem.
-  Kár,hogy elszúrtad.-álltam fel a hintából.
-  Kár bizony...-sóhajtott fel.
-  Na,elmondod végre amiért beszélni akartál velem,vagy inkább menjek vissza a házba és fürdessem meg a kisfiam,mert biztosan nagyon álmos már.
-  Elmondom,csak ne húzd fel magad.
-  Nem fogom,csak nyögd már ki.
-  Megtaláltam Annát.-mondta ki fojtott hangon.
-  Te....te...mit?-habogtam,mivel nem tudtam mit is mondhatnék.

    Térdeim egyszerre remegni kezdtek és nem éreztem magam alatt biztosnak a talajt.Teljesen levesztettem a kontrollt és mikor megéreztem térdeim alatt a nedves homokot tudtam,hogy térdeim feladták a harcot a gravitációval.Miért kereste?Miért nem hagyta,hogy végre elfelejtsem?Miért kellett pont most előkerüljön?

    Sebi habozás nélkül guggolt mellém a homokba és átkarolt.Észre sem vettem,hogy sírok,csak mikor egy könnycsepp a kezemre esett.A gyomrom összerándult és ijedten próbáltam kibontakozni Sebastian öleléséből,ahogy bőre az enyémhez ért testemet átjárta a remegés és csak még inkább potyogni kezdtek a könnyeim.

-  Miért kellett?-suttogtam remegő hangon.
-  Azért,mert veled ellentétben nekem tudom kell mi is történt vele.
-  Ha tudnád azt,hogy mennyire szeretném tudni hol van,el sem hinnéd.Még szerencse,hogy eddig elfelejtetted említeni,hogy nyomozol utána.
-  Egy magánnyomozó volt,nem én.
-  Jaj,bocsánat,hogy elfelejtettem.Ha valamit teszel az sem a te érdemed.
-  Én nem ezt mondtam,viszont nem én voltam,aki elfelejtette mennyit szenvedtünk érte.
-  Én nem felejtettem el,csak új életet kezdtem és eddig tökéletes ment,de te ismét itt vagy és belerondítasz az egész eddig felépített váramba.Mindig te vagy az,aki elrontja.
-  Persze,most vádolj engem azért,amit anyád tett.
-  Az nem....az nem lehet.-ráztam a fejem és még mindig nem fért a fejembe,amit mondott.
-  Gyere,álljunk fel,mert felfázol.-segített fel,majd derekamat átkarolva egy padhoz segített,ahol mindketten leültünk.

    Teljesen ki voltam készülve.Miért kellett ez nekem?Azt hittem végre minden,múlttal kapcsolatos dolgot lezártam,erre Seb benyögi,hogy tudja merre van Anna.Így már biztos nem ugyanúgy érek haza....

-  Hol van?-suttogtam,továbbra is könnyeimmel küszködve.
-  Helsinkiben,Paulánál.
-  Kimi anyjánál?-fordultam felé kikerekedett szemekkel.
-  Igen...-sóhajtott.

***

Nos,ez lett volna a rész,remélem érdekesnek találtátok.Köszönöm az előző részhez a három komit,sokat jelentettek.Ide nem is fűznék csak annyit,hogy a következő rész az kicsit talán magyarázatot ad néhány kérdésetekre és majd igyekszem vele.

Grat Sebinek a második szabadedzésem való tündökléshez,csak legalább ekkora szerencsét és sebességet neki a hétvége hátralevő részében is.

Puszi:*:*