Novella 1/5

Megláncolva

" -  Attól,hogy én mesélem el a történetet...Nem biztos,hogy végig életben maradok. "

   A hideg lassan járta át végtagjaimat.Szorosabbra fogtam magamon nerc bundám és idegesen néztem körbe,hogy merre is van az autó,ami elvisz arra a címre,ahol az éjszakát tölteni fogom.A vékony harisnya nem sokat melegített,a mini ruha pedig ami kabátom alatt volt,alig ért combom közepéig.Dideregve ácsorogtam és csak forgattam fejem.Fülemben visszhangzott fogaim hangos koccanása és tudtam,hogy ajkaim a vérvörös rúzs alatt kéket,mint a Nefelejts.

   Az utca csöndjét kocsizörgés zavarta meg,majd hirtelen odapillantva megláttam a felém robogó,fekete Mercedest.Idegesen fújtam ki a levegőt és közben arra gondoltam,hogy csak agyszer legyek túl ezen az éjszakán.Az volt az egyetlen vágyam,hogy otthon lehessek a kislányommal és együtt ünnepelhessük meg a születésnapját.

-  Pattanj,kislány!-szólt ki a kocsiból egy néger férfi.

   Ahogy megnéztem magam a kocsi ablakában láttam,hogy nem festek valami rózsásan.Arcomon még ott vlt a seb,amit Johan okozott,mert nem akartam lefeküdni vele.Csak megakadályoztam,hogy megcsókoljon,mire válaszul egy hatalmas pofon volt a válasz.Undorodtam a férfitól,de nem tehettem ellene semmit.Hozzá voltam láncolva,mindörökké.

-  Na mi lesz?Beszállsz,vagy hívjam fel Johan-t?-kérdezte sürgetően.

-  Azonnal.-válaszoltam dideregve és megkerülve az autó,beszálltam.

-  Nagyon csinos vagy ma,Valérie.

-  Ne szólíts így...-förmedtem rá.-Nem ez a nevem.

-  Amíg Johannak dolgozol,addig ez a neved.-horkant fel és beindította az autót.

    Szemeim könnybe lábadtak,akárhányszor meghallottam az Új nevemet.Utáltam ezt,akárcsak az egész életet,amit éltem,élnem kellett. Élveztem,ahogy a kocsiban a fűtés lassan felmelegíti fagyos végtagjaim és fejem hátra döntve élveztem a kellemes meleget,ami bejárta minden porcikámat.

-  Megérkeztünk,cicuska!-állította le az autó motorját a férfi,majd kiéhezett pillantást vetett testemre.

-  Itt marad,vagy elmegy?

-  Reggel nyolckor visszajövök érted.

-  Rendben,itt leszek.-nyitottam ki a kocsi ajtaját és megremegtem,amikor a hideg végigfutott a hátamon.

   Amint a kocsi elhajtott nagy levegőt vettem és egy határozott mozdulattal megfordultam,hogy szemügyre vegyem a nagy házat,ahová érkeztem.Szép,régi típusú farmház volt,nem messze a várostól.Fehér falai és szürke pala teteje annyira családiassá tette,hogy tőlem csak egy sóhajra futotta.A kéményből kanyargó füst és az ablakokból látható részek nagyon tetszettek és tudtam volna képzelni,hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen házam.

   Először hezitáltam,hogy bemenjek-e vagy inkább tévedjek el az erdőben a ház mögött,ám abban a pillanatban,hogy az eltévedés mellett tettem le a voksom,felvillant a ház előtt a lámpa,majd kulcs kattant  zárban és végül kinyílt a kis,vörös ajtó.Az ajtóban egy szőke kisfiú állt,ami rendesen meghökkentett.

-  A néni kicsoda?-kérdezte bizonytalanul.

-  Azt hiszem letévesztettem a címet..-habogtam és nyakig vörösödve néztem a kisfiút.

-  Apa!Hozzád jött valaki!-kiáltott be a kisfiú,nemsokkal később pedig édesapja is megjelent mögötte.

-  Gyere be.-invitált,kicsit sem kedvesen.

-  A nevem Si...Valérie.-mutatkoztam be udvariasan és lesütöttem szemeimet,nem mertem  férfi szemeibe nézni.

-  Én Sebastina vagyok,a fiam pedig Alex.

-  Csókolom.-integetett felém aranyosan mosolyogva.

-  Szervusz.-mosolyogta rá halványan.

    Hamarosan valaki érkezett és elvitte a kisfiút.Fogalmam sincs,hogy ki lehetett,de ott ácsorogva a kis ruhámban és remegő lábakkal mást sem óhajtottam csak,hogy egyszer már vége legyen ennek a pokoli estének,hisz ez sem volt más,mint a többi.Újabb idegen férfi,újabb idegen ágy,újabb éjszaka a kislányom nélkül.

-  Kérsz valamit enni?-lépett be a férfi a szobába,ahol eddig voltam.

-  Mmm.-ráztam meg a fejem,egy szót sem tudtam kipréselni magamból.

-  Esetleg szomjas nem vagy?Megfürdeni nem szeretnél-e?

-  Miért kérdezed?-szűrtem fogaim közt,fojtott hangon.

-  Azért,mert látom,hogy rettegsz...Nem akarom,hogy félj tőlem.-lépett hozzám és megfogta a kezem,de én azonnal elkaptam őket,ahogy megéreztem bőrének melegét,kiszáradt kézfejemen.

-  Nem azért vagyok itt,hogy sajnáljon.Csak egy megbízás és ennyi.

-  Értem,akkor vetkőzz le és feküdj az ágyra!-hangja sokkal szigorúbb volt,mint előtte.

   Összerezzentem,de követtem utasításait.Remegő kézzel bontottam ki ruhám oldalán a gombokat,majd lassan levettem.Falatnyi bugyimtól is hamar megszabadultam és immár anyaszült meztelenül álltam a férfi előtt,akinek nem tudtam megjegyezni a nevét.Figyeltem,ahogy megszabadul a ruháitól,majd felült az ágyra és mellém evickélt.Úgy ücsörögtem ott,mint egy megszeppent madár,és még inkább remegni kezdtem,ahogy hozzám ért.

-  Ez így nem lesz jó.-szólal meg bosszúsan,amikor sokadik csókja is viszonzatlanul maradt.

-  Valami gond van?-néztem rá fátyolos tekintettel.

-  Az,hogy olyan téged megcsókolni,mint egy kődarabot.

-  Sajnálom...-hajtottam le a fejem.

-  Mit szeretnél csinálni,amitől megnyugszol egy kicsit?

-  Csak essünk túl rajta...-pityeredtem el.

-  Ilyen még soha nem történt velem,ugye tudod?-vigyorodott el gúnyosan.

-  Milyen?-pislogtam rá meglepetten.

-  Olyan,hogy egy nő sírjon,mielőtt lefekszik velem...

-  Abbahagyom,csak egy percet kérek...-nyeltem nagyot és ezzel véget vetettem könnyeim záporának.

-  Nem kell megtenned,ha nem akarod...

-  Mit?

-  Hát itt tölteni az éjszakát.

-  Itt kell maradnom,mert a sofőr csak holnap reggel nyolckor jön értem.

-  Akkor gyere le,főzök valamit.

-  Miért vagy ilyen kedves velem?-kérdeztem ismét bizonytalanul.

-  Azért,mert én ilyen vagyok.

    Felöltöztünk és főzött makarónit,mellé pedig kibontott egy üveg rettenetesen drága bort.A vacsora végére kicsit megnyugodtam és erre gondolom a bor is rásegített,valamint a kellemes zene és a férfi kedvessége,amiben eddig vajmi keveset volt részem.Ahogy a  kanapén ücsörögtünk és csak meredtünk egymásra olyan érzésem támadt,mintha legalább ezer éve ismertem volna,de az lehetetlen volt,hisz soha nem találkoztunk azelőtt.

-  Sikerült megnyugodnod  kicsit?-túrt bele hajamba és maga felé fordított.

-  Azt..azt hiszem,hogy jobb egy kicsit.

-  Remek,akkor felmenjünk vagy szeretnél előbb még valamit?

-  Pisilni...-suttogtam úgy,hogy még én is alig hallottam.

-  Tessék?-nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

-  Ki szeretnék menni a mosdóba...

-  Erre nem kell engedélyt kérned.-kacagott fel,majd megmutatta merre kell mennem,hogy megtaláljam a keresett helyiséget.

   Hamar elintéztem a dolgom és sietős léptekkel mentem vissza a férfihoz,aki már idegesen dobolt ujjaival térdén és az órát nézegette,ami pontosan negyed 11-et mutatott.Lerúgtam cipőmet,majd mikor mellé értem az ölébe ültem.Elhatároztam,hogy a legjobb formámat hozom,ha már képes volt ennyit udvariaskodni egy numera kedvéért.

   Először  a nyakát csókolgattam,amitől elégedett sóhajok hagyták el ajkait.Kigombolta ruhámat,ami mintha ott sem lett volna,csúszott le testemről,így ismét meztelen voltam.Hirtelen felpattant és az ölében tartva felvitt az emeletre.Ott levette ruhái,de közben nem engedett el magától egy percre sem.Talán sosem féltem annyira,mint akkor és talán sosem akartam annyira megfelelni másoknak,mint abban a pillanatban.Lehet,hogy gyenge akaraterőre vall,hogy egy kis kedvesség fejében odaadtam magam neki,viszont mindegy mit akartam,mert ha kifizette az éjszakát,akkor előbb utúbb úgy is megtörtént volna.

 

       Reggel annyira  kipihent voltam,hogy amint kipattantak szemeim máris azon gondolkodtam,hogy ha délutánom szabad lesz,akkor mit fogunk csinálni az én angyalkámmal.Ahogy fel akartam ülni,megéreztem a csípőmre nehezedő finom nyomást és amikor odanéztem egy alvó szőkeséget pillantottam meg.Este nem volt időm jobban szemügyre venni,viszont,hogy ott aludt mellettem minden porcikáját fel tudtam térképezni.

   Szőke haja borzosan lógott arcába és ettől tíz évesnek nézett ki.Álmába mosolyra húzódtak íves,telt ajkai és le sem tudtam venni a szemem róluk.A takaró egész a derekáig le volt csúszva,ami látni engedte kidolgozott mellkasát és hasfalát.Ahogy belegondoltam,mi lehet a takaró alatt eltátottam a szám és tudtam,hogy fantáziám máris az előző este eseményeinél kalandozik.

   Művész lelkem azonnal erőt vett rajtam és óvatosan kikelve az ágyból felfedező útra indultam a lakásban,hogy papírt és ceruzát szerezzek magamnak.A gyerekszobában találtam mindent,majd visszamentem a férfi szobájába és úgy,ahogy voltam,meztelenül leültem a hintaszékben,az ágyal szemben és rajzolni kezdtem.Először csak a durva vonalakat készítettem el,de hamarosan már egy szinte teljesen kész rajz virított a papíron.Nagyjából egy fél óra alatt kész lettem vele,viszont ijedten tapasztaltam,hogy máris háromnegyed nyolc volt.

   Ijedten kapkodtam össze a ruháimat a földről és szélsebesen öltözködni kezdtem.A lapot kitéptem a füzetből és arra a párnára tettem,ahol én aludtam,előtte viszont ennyit még ráírtam:

Köszönöm a szép estét...Te voltál az első,aki évek óta ember számba vett,

Hálás vagyok érte,Simone..."

***

Nos,ez megint valami új.Úgy tervezem,hogy ennek a novellának Mikulás napján teszem fel az utolsó,az ötödik részét,ezzel pedig majd előre is kellemes ünnepeket kívánva nektek.Viszont addig is még van,és ha tetszik a novella,akkor pénteken hozok nektek még egy részt hozzá,és ha összegyűl néhány hozzászólás,akkor még szombaton is.

Aludjatok jól és mindenkinek Puszi:*:*