19.Rész

Elmegyek

-  És mesélj...Miért vagy Monzában?

-  Ez egy elég hosszú történet és az egész egy bugyival indult.

-  Egy bugyival...?-vonta fel értetlenül a szemöldökét.

-  Pontosan.A vőlegényem,vagyis hamarosan már csak a volt vőlegényem,szóval a szülinapi partimon találkoztunk és akkor azonnal egymásnak estünk és ellopta a bugyim.Bosszúból addig ügyesedtem,hogy végül én lettem főnöke.Aztán szakítottam addigi barátommal és megkérte a kezem.Nagy vonalakban ennyi lenne.-mosolygok rá a gőzölgő tányér spagetti fölött,amit az étteremben rendeltem,ahol leültünk.

-  Ez nem semmi.-biccentett elismerően.
-  Tudom és most itt van a két bátyám és az exem,hogy hazavigyen és felbontassa velem a jegyességem.
-  De te nem fogsz elmenni velük,ugye?-kérdezte ijedten.
-  Nem tudom,lehet el kellene,mert a vőlegényemmel kölcsönösen megcsaltuk egymást és ez szerintem ezután sem fog változni,mert én ilyen vagyok.
-  Ha így állsz hozzá,akkor meg sem érdemlitek egymást.
-  Rendes vagy...-fintorodtam el.
-  Csak az igazat mondom.Van egy ismerősöm,őt a férje már évek óta rendszeresen csalja és csinált neki két gyereket,és most is itt van a városban a férfi,láttam az este bemenni egy bárba három lánnyal és egy szőke férfival.
-  Ki ez az ismerős,ha szabad kérdezni.
-  Persze,hogy szabad...Rina a beceneve az ismerősömnek.
-  Akkor az egy közös ismerősünk.Az egyik,sőt mondhatjuk,hogy az egyetlen legjobb barátnőm.
-  Ez a kozmosz...-csóválta a fejét a lány mosolyogva.
-  Igen,az...És nem láttad-e véletlenül,hogy mennyit ittak?
-  Vedeltek,mint a gödény.Szegény szőke férfi már alig állt a lábán.
-  Értem és nagyon szépen köszönöm.
-  Miért érzem azt,hogy jobban ismered azt a szőke férfit,mint gondolom?
-  Talán,mert jobban is ismerem...-vontam fel a szemöldököm.
-  Oké,de nem faggatlak tovább,inkább csak élvezzük kicsit a csöndet.
-  Benne vagyok,ez az egyetlen dolog,amiben mostanában nem nagyon volt részem.

   Csak ücsörögtünk ott néztük egymást,néha összemosolyogtunk,de nem szólaltunk meg.Végül visszakísért a pályához,ahol már szinte senki nem volt,mert lezajlott az időmérő és mindenki elvonult interjúkat adni és ehhez hasonló dolgokkal foglalkozni.Nagyjából délután öt ehetett,ami azt jelentette,hogy szépen elszaladt az idő.

-  Angie,csak,hogy visszaértél.-támadt le azonnal Heikki,amint a csapat homejába értem.
-  Itt vagyok,miben lehetek szolgálatodra?-tettem karba kezeim a mellkasom előtt.
-  Seb már mindenhol keres.A kezén a sebet már kétszer sikerült felszakítania és baromi ideges.
-  Most hol van?
-  A szobájában,itt a homeban,de siess,mert Britta szegény egyedül van vele.
-  Köszi,hogy szóltál...-öleltem meg gyorsan és felrohantam Sebhez.

   Nagyot nyeltem,amikor bekopogtam hozzá és végig azon imádkoztam,hogy csak ne legyen nagyon ideges,mikor ajtót nyit.Britta nyitotta ki nekem az ajtót és fellélegzett,mikor megismert.Azonnal berántott a szobába és ő kiosont mögöttem.

-  Seb,annyira sajnálom!-rohanok oda hozzá és átkarolom a nyakát.
-  Nem nekem kellene bocsánatot kérnem?-kérdezi megütközve.
-  Nekem is,mert annyiszor becsaptalak és minden szarságot elkövettem,hogy ne legyünk együtt,még ha nem is tudatosan emiatt,de megtettem és annyira sajnálom.-fakadtam sírva.
-  Ugyan már,angyalkám,kérlek ne sírj.-simogatta hajam óvatosan.
-  De most olyat fogok tenni,amit nem akartam,mióta ismerlek érzek irántad valamit.Azt hiszem te vagy az igazi,de nem tudok hűséges lenni,sem hozzád,sem máshoz.Benne van a véremben,hogy mindig máshol keresem a boldogságot,mint ahol biztosan megtalálnám.Én ilyen vagyok és nem várom,hogy megértsd mit miért teszek.
-  Ez nem hangzik valami jól.-húzza el a száját.

-  Tudom és nem is akarok kihozni belőle semmi jót.-hajtottam le a fejem és ismét potyogni kezdtek a könnyeim.-Soha nem voltam még ilyen boldog,mint veled,de ez nem fog működni,nem a te hibád és soha nem hibáztasd magad.Ez csakis miattam van és akármennyire próbálok nem olyanná válni amilyen soha nem szerettem volna lenni,mégis kezdek azzá válni.
-  Kérlek,hagyd abba ezt a sületlen beszédet.-túrt bele hajamba és homlokát az enyémnek döntötte.
-  Nem hagyom abba,mert most életem legfontosabb döntését hoztam meg és ez nem csak az én életemet fogja befolyásolni.Seb..-néztem rá könnyes szemmel-Én elhagylak téged.
-  Nem hagyhatsz el.Nem akarom,hogy itt hagyj...Nem tudok nélküled létezni.Te vagy a másik felem.
-  Sajnálom,de ez nem fog működni.A csapatot visszaadom Dietrichnek és én hazamegyek és átveszem apámtól a stafétabotot.
-  Van egy nővéred és két bátyád.Miért mégis te veszed át az uralkodást?
-  Ez egy hosszú történet és nem tartozik mindenkire.
-  Akkor ennyi volt?-kérdezte megtörten.
-  Igen.Kívánom,hogy legyél nagyon boldog az életedben és találd meg azt,aki tényleg boldoggá tud tenni.
-  Menj már akkor!Nem akarok olyat tenni,amit megbánnék.
-  Viszlát.-mondtam könnyes szemmel és otthagytam.

    Kicsit fájt,hogy nem próbált megállítani,de nem akartam,hogy aztán még nehezebb legyen ennek az egésznek véget vetni.Emelt fővel távoztam az épületből és mire a hotelhez értem már teljesen elhagyott az erőm.Csak felmentem a szobámba és ücsörögtem az ágyamon.Nem sírtam,csak meredtem magam elé és azon gondolkodtam,hogy ezután mi is legyen az életemmel.

-  Csak,hogy visszaértél.-ütötte meg fülem bátyám ideges hangja.
-  Semmi közöd hozzá,hogy mikor jövök vissza szobámba.Azt csinálok,amit akarok és akkor jövök.megyek amikor akarok.
-  Remek,most pedig vedd a kabátod,indulunk.
-  Azonnal,csak még elköszönök az álmaimtól.-sóhajtottam és felállva az ablakhoz sétáltam,majd kitártam azt.

   Csak ácsorogtam és néztem a város fényeit,ugyanis idő közben beesteledett.Monza gyönyörű volt éjszaka és én csak nyeltem a könnyeimet.Nem akartam sírni,de éreztem,hogy úgysem tudnék megálljt parancsolni magamnak.Úgy voltam vele,hogy ha már végleg lemondok az álmomról,hogy boldog legyek,akkor azt itt teszem meg a Forma 1 hazájában,vagyis mondhatjuk,hogy a hazájában.

-  Hosszú búcsú lesz még?-toporzékolt Anti idegesen.
-  Fogd már be a szád!-förmedtem rá idegesen.
-  Oké,lemegyek a hallba,ott találkozzunk.
-  Itt vagy még?-kérdezem flegmán és visszafordultam a város fényeihez.

/Sebastian szemszöge/

-  Töltsek még egyet,öcsi?-kérdezte Kimi,mikor szinte dugámba dőlve ücsörögtem mellette a kanapén.
-  Add inkább ide az üveget.-vettem ki a kezéből a vodkás üveget és jót ittam belőle.

   Az alkohol marta a torkomat és az a kellemetlen utóíz megmaradt a következő pár korty után is,viszont később,mikor annyira részegek voltunk,hogy már mindegy milyen íze van a piának,csak legyen,akkor már ez sem számított.Csak ki akartam verni a fejemből Angiet és ezt az egészet.El akartam felejteni,hogy az elmúlt pár hónap megtörtént és azt,hogy szeretem.Nem akartam a megrokkant szerelmes lenni,akinek összetörték a szívét és ebbe beleroppant.Azt akartam,hogy lássa mit is dobott el magától és,hogy hibázott.Eszem ágában sem volt feladni azt ami lehetett volna.Szerettem azt a bolond lányt,minden hazugságával és azzal a ténnyel együtt,hogy megcsalt és azzal együtt,hogy vannak olyan dolgok vele kapcsolatban,amiket sosem fogok megérteni.

-  Reggel van,ébresztő!-rontott be a szobámba edzőm,talpig edzősen öltözve.
-  Nem,még csak hajnal van,még nem kelek fel...-nyöszörögtem és fejembe húztam a takarót.
-  Hat óra,kezdődik a nap.
-  Még most feküdtem le aludni,nem lehet,hogy máris kelnem kelljen.
-  Pedig de,és van egy versenyed,amit meg kell nyerned!
-  Akkor inkább meghalok.Semmi kedvem Fernando ellen hajtani megint.Legyen az övé a VB cím.
-  Hülye!-korholt Heikki és kiráncigált az ágyból.

/Angie szemszöge/

-  Lányom,most nagyon komoly lépéseket kell tennünk annak érdekében,hogy tisztára mossuk a neved.-ült anya velem szemben az irodájában,vasárnap délben.
-  Mégis mit tervezel?-vetem szét lábaimat a széken.
-  Hol tanultál így viselkedni?-háborodott fel.
-  A csapatomnál.-vágtam rá flegmán és elkezdtem rágni a körmöm.
-  Azok a mocskos szerelők biztosan egy csomó ocsmány szóra megtanítottak,amellett,hogy így viselkedsz.
-  Ők nem mocskos szerelők.Jobban tudnak szeretni,mint a családom.
-  Örülök,hogy így viselkedsz,így legalább nem lesz bűntudatom,amikor elmondom,hogy férjhez fogsz menni Edward Glücksburg,dán herceghez.
-  Hogy mi?!-csattantam fel és azonnal fel a székemből,mintha a párnába áramot vezettek volna.
-  Beszéltünk az édesapjával és beleegyezett abba,hogy összeházasodjatok.Még novemberben megtartjuk az esküvőt.
-  De én nem akarok hozzámenni.
-  Azt senki nem kérdezte mit akarsz.
-  Mi ez a hirtelen törődés velem?Eddig nem foglakoztatott,hogy mit csinálok.
-  Viszont amióta nyilvánosan összejársz mindenféle kétes alakkal,azóta egyre inkább érdekelnek a dolgaid,gyermekem.
-  Akkor keress valakit,akivel megbeszélheted,mert engem már nem érdekeltek!-rohantam  ki az irodából,egyenesen fel a szobámba,ahol gondosan bezártam az ajtót.

***

Elkészült volna a nagy alkotás,tudom vártátok és remélem nem okozott csalódást,bár lehet,hogy nem erre számítottatok.Azért jó lenne kapni pár komit és az eddigiekért pedig eszméletlen hálás vagyok.

Lassan elkezdődik AZ utolsó hétvége,remélem szurkoltok Sebnek,mert én lassan megzakkanok itt az izgatottságtól,remélem behúzza a harmadik VB-t.

Szurkoljunk együtt,addig is csak pénteken tudok nektek részt hozni,mivel holnap tanulnom kell a latin félévimre(a varázsigés tantárgy).

Puszi nektek!:*:*