15.Rész

" Egyéni életünk lefolyása és eseményei, igazi értelmüket és összefüggésüket tekintve, durvább mozaikművekhez hasonlíthatók. Ameddig közvetlenül ezek előtt állunk, nem igen ismerjük föl az ábrázolt tárgyakat, s nem vesszük észre sem jelentőségüket, sem szépségüket: mind a kettő csak bizonyos távolságban tűnik szembe. "

15th

   Csak álltam megkövülten az eredményekkel a kezemben és nem akartam kinyitni a kis mappát,ami a papírhalom tetején volt.

-  Ideadnád végre?-sürgetett Seb és kikapta a kezemből a mappát,a többi nem is érdekelte.

   Feszült figyelemmel néztem ahogy fellapozza a papírokat és arcán a kedves mosoly torz grimaszba fordul át és tekintete elfelhősödik.Azt a remegést,ami hatalmába kerített le sem tudnám írni.A térdeim remegtek és tudtam,hogy bőröm olyan sápadt,mint egy ív papír.

-  Miért nem mondtad el?-kérdezte végül Seb egyszerűen,hangjába csalódottság és talán megvetés keveredett.
-  Azért,mert nem voltunk együtt és tudtam,hogy ha megtudod,akkor vagy ismét velem akarsz majd lenni,vagy elveszed tőlem a gyereket.
-  És ezért képes voltál eltitkolni,hogy van egy fiam is?
-  Igen,eltitkoltam,mert nem tudtam mit fogsz tenni,ha kiderül.
-  Hát,remélem tudod,hogy nem fogom szó nélkül hagyni,de az is biztos,hogy nem fogok patáliát csapni egy kórházban.Itt maradunk ameddig kel és majd otthon elintézzük.-hangja különösen hideg és távolságtartó volt,egyáltalán nem nézett a szemembe,csak fogta magát és kiviharzott a rendelőből.

   Remegő kézzel tetem az orvos asztalára az iratokat,majd ingatag  léptekkel visszasétáltam kisfiam szobájához.Nem mentem be,csak megálltam az ajtó előtt.Seb ott ült a gyermek ágyánál és kicsi kezét szorongatta.Seth aludt,így nem vette észre,hogy apja ott kuporog mellette.Apja mosolyogva nézte a kis szőke,alvó fiúcskát és csak akkor tűnt fel,hogy mennyire szembe ötlő a hasonlóság apa és fia közt.A picit lapított orr és a piszkos szőke haj egyezett.Szemeik is ugyanolyan tengerkékek voltak.

-  Anya..-fogta meg kezem Anna,aki eddig gőzöm sincs merre volt.
-  Igen,kincsem?-guggoltam le hozzám,viszont így magasabb volt nálam.
-  Apa miért sír?
-  Azért,mert egy váratlan hír érte és ő talán így dolgozza fel.
-  És mi az a hír?-kíváncsiskodott fejét ingatva.
-  Nos,Seth...Ő tudod a te vér szerinti testvéred.
-  Akkor ő is a ti gyereketek?
-  Igen,csak akkor született,mikor nem voltunk együtt.
-  És miért nem voltatok együtt?
-  Ezt majd egy másik alkalommal elmesélem,de most nem igazán alkalmas.
-  Akkor visszamehetünk a hotelbe?Már nagyon álmos vagyok.
-  Persze,hogy vissza megyünk.Szólok apunak,hogy elmentünk és visszaviszlek.
-  Ő nem jön?
-  Most nem hiszem.-csóváltam a fejem és beosonva a szobába megálltam Seb mellett.-Visszaviszem Annát a hotelbe,ha kell valami elhozom.
-  Mi...?-kapta fel a fejét ijedten.
-  Visszaviszem Annát a hotelbe.Hozzak neked valamit?
-  Nem kell,maradhatsz te is ha akarsz.Majd reggel leválthatsz,ha akarsz.

   Kicsit megijedtem,hogy ilyen közönyös velem szemben,de nem akartam vitát nyitni,mert abból tuti vita lett volna,ami nem hiányzott.Csak csöndese visszasétáltam kislányomhoz,aki nem szólt egy szót sem,csak már a kocsiban.

-  Apa miért haragszik rád?-kérdezte csöndesen.
-  Nem haragszik rám.Honnan veszed?
-  Csak gondolom,mert még búcsúpuszit sem adott neked sem és nekem sem.Velem van baj akkor?Rossz voltam?-pityeredett el.
-  Kicsim,te nem vagy rossz gyerek.Te egy nagyon okos és ügyes kislány vagy,ezt el ne felejtsd.Apa nem rád haragszik és rám sem haragszik,vagy legalább is remélem,hogy nem.
-  De...de...-suttogta és még keservesebben kezdett sírni.

    Félreálltam a kocsival és beültem mellé hátra.Szorosan öleltem magamhoz a kislányt és a hátát simogattam,miközben éreztem,hogy karomon átnedvesedik ruhám finom anyaga.Borzasztó érzés volt zokogó kislányomat vigasztalni,mert az azt jelentette,hogy valamit elrontottam.Mikor megnyugodott visszamentünk a hotelbe,ahol megfürödtünk közösen és befeküdtünk a nagy franciaágyba,ahol addig Sebbel aludtam.Lassan,összebújva merültünk álomba.

     Az éjszaka közepén zajra lettem figyelmes.Lassan kikeltem Anna mellől és a szoba előterébe sétáltam.Álmosan törölgettem a szemem,míg sikerült rájönnöm,mit is látok valójában.Seb ült az asztal mögött a tágas helyiségben és könyveket,meg prospektusokat lapozgatott.Ez viszont megrémített.

-  Seb...-nyöszörögtem álmosan.-Te mégis mi az eget csinálsz?
-  Beszélgettem Seth-tel és megkérdezte,mi volt az ami igazán ösztönzött a vezetésben.Most a régi dolgaimat lapozgatom és olvasgatom.tudnom kell,hogy mi az.el akarom neki mondani.
-  És vele most ki van a kórházban?
-  Egy nővér elzavart a kórházból,elég pokróc egy nőszemély volt,viszont holnap reggel én leszek az első,aki a szobába lép.El akarom neki mondani mi is volt az.
-  Te részeg vagy?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-  Nem,csak lázba hozott,hogy van egy fiam.-válaszolta és eddigi lelkesedése azonnal jeges ridegségbe fordult,mogorva képpel lapozgatta a könyvet,ami épp a kezében volt.
-  Megbeszélhetnénk most?-ültem mellé és kivettem a kezéből a könyvet.
-  Nem.-válaszolta kurtán és visszavette az említett olvasmányt.
-  Akkor hagylak olvasgatni.Ha rájöttél mi volt az,ami ösztönzött szólj,lehet megkommentálom,mert nekem elmondtad még anno,hogy miért akarsz versenyezni és miért pont e a sport.
-  Rendben.

    Fájt,hogy az a szenvedély,amit régen érzett a versenyzés iránt eltűnt,mivel régen csak arról beszélt,hogy őt az édesapja és Schumacher inspirálta.Az apja volt aki először autóba ültette és fogta a kezét az úton a siker felé.Nagyon rosszul esett,de nem akartam belemenni a témába,inkább csak hagytam őt,hogy kutasson.Visszamentem kislányomhoz és befeküdtem mellé.

/Sebastian szemszöge/

   Amikor elkezdtem versenyezni még az számított,hogy mi lesz a futam kimenetele,vagy az,hogy világ bajnok leszek-e vagy sem.Csak a száguldás öröméért csináltam és azért,hogy érezzem a vérem forrását,amikor a sebességmérő mutatója felugrik 200-ra.A fülemben a motor dübörgése és a mámorító érzés amikor az egész világ,ami körötted van csupán foltok,színes csíkok és zaj,nem pedig részletek és konkrétumok.Nem kellett figyelnem semmire,csak arra,hogy épségben bevigyem a kocsit a célvonalon és ünnepelnem,hogy épségben megúsztam.Egy-egy verseny után annyira felszabadult voltam és minden gondom kiautózhattam magamból.

   Liina belépett az életembe és akkor minden megváltozott.Érte versenyeztem,azt akartam,hogy lássa,hogy csillogok és sorra nyerem a versenyeket.Persze ez nem így történt,mégis belém szeretett.Annyira féltem tőle,hogy ez csupán egy álom és akármikor felébredhetek belőle,hogy teljesen lesokkolta akárhányszor a közelemben volt és csak habogtam mint egy kis pisis.Mellette újra megtanultam gyereknek lenni és ahhoz hatalmas elszántság kellett hozzá,hogy megkérjem a kezét.Végül viszont mégis megtettem és az volt életem legjobb döntése.

    Amikor kiderült Anna úton van,madarat lehetett volna fogatni velem.Az egy nagyon boldog nap volt,viszont még alig született meg,jött is a balesetem,ami után még csak arra volt szükségem,hogy Annát elvigyék tőlünk-Teljesen a padlón voltam és csak egyetlen kiutat láttam ebből.az alkoholt,viszont,amint ott ücsörögtem egyedül,mikor elküldtem Liinát,rádöbbentem,hogy mekkora idióta voltam.Nem lett volna szabad őt is elkergetnem magam mellől,viszont meg is értettem,hogy még csak hátra sem nézett,amikor otthagyott.

-  Seb,ugye nem vesztetek össze anyuval?-kérdezte kisfiam,amikor reggel bementem hozzá.
-  Nem vesztünk össze,nem kell emiatt aggódnod.-adtam egy puszit szőke buksijára.
-  Akkor jó.-sóhajtott felszabadutan Seth és visszadől az ágyba.-Mikor mehetünk már végre haza?
-  Me este megyünk haza.Anya lefoglalta a jegyeket,nemsokára itt lesznek Annával és összepakolunk.
-   Már alig várom.Annyira hiányzik a nagyi és a vesenyautóm.
-  Elhiszem.
-  Seb...Tutod már mi öszötnzött arra,hogy jobb és jobb legyél?

   Annyi mindent mondhattam volna,hogy azt el sem tudjátok képzelni,viszont végül csak ennyit mondtam:

-  Édesanyád.

***

Elkészült volna a rész,feláldoztam egy egész informatika órát.Remélem tetszett,nem is szövegelek sokat,szép hétvétgét nektek,

Puszi:*:*