Novella 2/5

Megláncolva

    A kétszobás kis lakás csöndjét gyereksírás törte meg.Szinte azonnal kipattantam az ágyból és a gyerekszobába rohantam,ahol három éves kislányom a földön ült és állából szivárgott a vér,közben pedig keservesen sírdogált.Azonnal odasiettem hozzá és az ölembe kaptam,hogy megvigasztaljam.A sírást hamarosan abba hagyta,így bevittem a kicsike fürdőszobába,hogy megnézzem a sebet az állán.Nem nézett ki valami rózsásan,így felöltöztünk és elmentünk a körzeti orvoshoz,aki megvizsgálta és kapott rá sebtapaszt,a doki szerint semmi baja nem történt,de legközelebb jobban figyeljek rá.

-  Hol az égben kószáltál?!-ragadta meg karomat Johan,amint bevittem a kislány a szobájába.

-  Elvittem orvoshoz,mert felrepedt az álla.-válaszoltam és kirántottam kezem az övéből,ujjai nyomán vörös csíkot látszottak karom fehér bőrén.
-  És nem gondoltad,hogy esetleg engedélyt kérj rá?
-  Arra,hogy elmenjek az orvoshoz?!Tudtommal nem vagyok a tulajdonod.
-  Az engem nem érdekel!Attól még tőlem kérdezed meg,hogy elmehetsz-e valahová.
-  Rendben,akkor majd legközelebb megkérdezem...
-  Most pedig adj egy csókot!-rántott magához és undorító nyelvét a számba dugta.

   Csókja durva és gusztustalan volt.Ahogy ajkaimat ízlelgette kicsordultak könnyeim és szinte öklendeztem.A szívem úgy dobogott,mint ahogy egy kolibri szárnya verdes,szinte már vibrált.Féltem és undorodtam a férfitól,nm tudtam mit tenni ellene,nem akartam meggátolni abban,amit csinál,mert tudtam,hogy akkor meg fog ütni.

-  Csókolj vissza!-mordult rám,mire én nagyot nyeltem és viszonoztam csókját.

   Bevonszolt a hálóba és szinte letépte apró pizsamám,amit akkor estére vettem fel,a kliens kedvéért.Széttárta lábaimat és amint leszedte magáról alsóját,egy durva mozdulattal belém hatolt.Némán tűrtem,hogy azt tegye,amit akar és élvezze testemet.Könnyeimnek nem tudtam parancsolni és így csak potyogtak és potyogtak.

-  A kliens lemondta a ma estét.-jegyezte meg,amikor végzett és engem figyelt,ahogy összeszedem a ruháimat a földről.-Nagyon sovány vagy,többet kellene enned,azt a bőgőmasinát meg árvaházba adni!
-  Még valamit tehetek érted,vagy esetleg elmész?
-  Tán csak nem vársz valakit?-kekeckedett.
-  A megváltást...-vetettem oda neki flegmán és bevonultam a fürdőbe.

   Gondosan bezártam magam után az ajtót és lekucorodtam elé.Könnyeim ismét peregni kezdtek és egyszerre felvillant előttem egy férfi arca.Annak a férfinak,akinél az előző estét töltöttem.Nem emlékeztem a nevére,de ismét látni akartam.Nem volt lehetséges,de mégis minden porcikám arra vágyott,hogy hozzám érjen,érezzem bőrének melegét a enyémen és,hogy csak még egyszer megcsókoljon.Olyan szenvedéllyel és odafigyeléssel még senki nem csókolt meg.

-  Igen,természetesen küldök egy lányt.....Ne aggódjon,ő a legjobb...Minden részletre figyelni fogok...Semmi gondja nem lesz vele...-ezek a szavak savként marták dobhártyámat és csak ráztam a fejem,nem akartam elhinni.-  Azonnal szólok neki...Egy óra...Rendben...Természetesen egy egész éjszakáért többet kell fizetni....Nincs kedvezmény!...Nem érdekel,hogy rendszeres kliens,akkor sincs kedvezmény!...Igen,viszont hallásra!

   Csak remélni mertem,hogy nem rólam van szó.Letöröltem könnyeim és erőszakkal elűztem a szőke férfi csókjának emlékét a fejemből.Feltápászkodtam és minden erőmet összeszedve álltam be a zuhanyfülkébe.Lezuhanyoztam és közben vizsgálgattam testemet.Szinte alig volt olyan felület,amin ne lett volna egy lila folt,vagy egy váraláfutás.Siralmas állapotban voltam és ezt testem is jelezte nekem,ugyanis,alig bírtam állni a lábamon.

    Egy tonna smink kellett,hogy eltakarjam valami szinten a lila foltot a szemem alatt és a harapásnyomot a mellem fölött.Gyorsan magamra kaptam lila fürdőköpenyem és kimentem a hálóba,ahonnan csak egy valami hiányzott,Johan.Ijedten rohantam a gyerekszobába és megpillantottam őt,ahogy gyilkos pillantással mered az én alvó gyönyörűségemre.

-  Ez a gyerek csak az útban van.Elviszem!
-  Ne,kérlek csak őt ne vedd el tőlem...-könyörögtem és hangom ismét elcsuklani készült.
-  Semmi keresni valója nincs itt.Pakolj össze pár ruhát neki és elviszem egy árvaházba.
-  Könyörgöm ne...Bármit megteszek,csak ne vedd el tőlem Lucyt.-estem térdre a férfi előtt,de ő hajthatatlan volt.

    Nem törődve könnyeimmel,kiemelte az alvó gyermeket a gyerekágyból és engem félrerúgva az útból elhagyta a szobát.Azonnal felpattantam és utána rohantam.Megragadtam a karját,de sokkal erősebb volt nálam,egy hatalmas pofonnal lerendezte a dolgot,amitől felhasadt a szám és orromból is szivárogni kezdett a vérem.Nem törődve a pokolian égő tenyérlenyomattal arcomon,ismét elé álltam és könyörögni kezdtem,hogy ne vigye el tőlem,hogy nekem már csak ő maradt,de ő szabad kezével belemarkolt hajamba és félre rángatott az útjából.A lakásból egyetlen boldogságommal,a kislányommal,valamint egy marék szőke hajjal távozott.

   Az az űr,ami akkor tátongott bennem szinte teljesen felemésztett.Egyszerűen ültem a nyitott ajtóban és arcomat tenyerembe temetve zokogtam.A sós könnyek íze keveredett vérem rezességével és lassan kicsordult tenyereim közül,egyenesen csupasz combomra.Folyamatosan kislányom arca lebegett szemem előtt,ahogy nevetett,ahogy felém nyújtotta picike kezeit,ahogy a nevemet ejtette és az,ahogy pici arcocskáját az enyémhez nyomta,akárhányszor mesét olvastam neki.Elvették tőlem...Elvették az egyetlen biztos pontot az életemben.Pontosabban Johan.Az az elátkozott férfi,aki életem végéig magához láncolt.

   Feltápászkodtam a földről és besétáltam kislányom szobájába.Leültem a szakadtas fotelbe,ami az ágya mellett volt és csak meredtem magam elé.Már nem sírtam,túlságosan fájtak szemeim,ahhoz,hogy akár csak egyetlen könnycsepp is kibuggyanhasson belőlük.

   Nagyjából délután őt lehetett,amikor feladtam a kesergést és úgy döntöttem,hogy itt az ideje kimozdulnom egy kicsit.Tudtam,hogy ezért a megmozdulásomért,megint verést fogok kapni,de nem bírtam a négy fal közt megmaradni.Egyszerűen képtelen voltam rá.Ott minden Lucyra emlékeztetett,vagy arra,hogy mit tesz velem az a szemétláda.

   Felöltöztem és nekivágtam a hófödte utcáknak.Először csak céltalanul bolyongtam,de aztán,ahogy a parkhoz értem megpillantottam egy ismerős,szőke kisfiút.Egy halvány mosoly kíséretében figyeltem,ahogy boldogan játszadozik a hóban,semmi problémája nincs és telesen önfeledten élheti azt az életet,amit édesapja biztosít neki.

   Letelepedtem egy padra és onnan figyeltem Alexet.A neve eszembe jutott,viszont az édesapja nevére továbbra sem tudtam emlékezni.Valamiért nem ment.

-  Valérie!-halottam meg egy bizonytalan hangot nem messze tőlem.

   Odakaptam a pillantásom és ezzel a lendülettel majdnem lefejeltem az illetőt.Nem hittem volna,hogy ilyen közel van,hisz alig halottam.Bár ez lehet,hogy a hatalmas pofon mellékhatása volt,amit Johantól kaptam,amikor megpróbáltam megakadályozni,hogy elvegye a kislányom.

   A kék szemek ijesztő közelsége teljesen megbabonázott és elfelejtettem becsukni a számat.Elvesztem a tengerkék pillantásban és csak hagytam magam sodorni azzal a melegséggel,amit a férfi közelsége okozott.Leheletét arcomon éreztem és átható pillantásától teljesen lesokkoltam.

-  Te meg,hogy kerülsz ide?-kérdezte kis idő után.
-  Erre sétáltam és megláttam Alexet,ahogy játszik és gondoltam,nem lehet akkora baj,ha leülök egy keveset.
-  Ezt ki tette veled?-húzta végig ujját ajkam vonalán,majd felpuffad arcomon.
-  Semmiség.Nekimentem az ajtónak otthon.-habogtam zavartan.
-  Rendben,tegyünk úgy,hogy elhiszem..Nem lenne baj,ha csatlakoznék?-bökött a padra mellettem.
-  Csak tessék.-mosolyogtam rá halványan és egy picikét odébb ültem,hogy kényelmesen elférjen.
-  Köszönöm a rajzot.-szólalt meg egy kis idő után.
-  Milyen rajzot?-ráncoltam a szemöldököm,de aztán eszembe jutott.-Nincs mit.
-  Nem is tudtam,hogy az...
-  Hogy a kurvák...-adtam hozzá a hiányzó szócskát a mondatához.
-  Nem épp így akartam megfogalmazni,de ha te ezt akarod,akkor legyen.Szóval,hogy a kurvák ekkora művészek.
-  Azt hiszed,hogy világ életemben kurva akartam lenni?-vigyorogtam rá ironikusan.
-  Gondolom,hogy nem...
-  Nem bizony.Rajztanár voltam a helyi általános iskolában,viszont a vőlegényem kártya adósság fejében hagyott ott Johannak,hogy azt csináljon velem,amit csak szeretne.
-  Ez szörnyű.
-  Azóta én vagyok a legkelendőbb árucikk,a Johan féle étlapon.
-  Annyira sajnálom.-fogta meg kezem óvatosan,hisz azon is látszott egy bazi nagy lila folt.
-  Már beletörődtem.Nekem ez lesz a végzetem.
-  Biztosan van ebből kiút...
-  Nincs...Ha lenne,akkor azt már megtaláltam volna.
-  De ezért nem kell sírni.-törölt le egy könnycseppet arcomról.

   Észre se vettem és már megint sírni kezdtem.Hát milyen ember vagyok én.Nem lehet velem két szót normálisan beszélni,anélkül,hogy el ne bőgném magam.Egyre gyengébb és gyengébb leszek...

-  Volna kedved nálunk vacsorázni?
-  Nem hiszem,hogy Johan engedne.Így is biztos nagyon ki lesz akadva,hogy anélkül jöttem el,hogy szóltam volna egy szót is.
-  Majd felhívom és megmondom,hogy kifizetem a ma estét is.
-  Komolyan megtennéd,értem?-néztem rá összetörten és nem értettem,hogy miért éri meg neki az,hogy egy szerencsétlen prostituáltat pátyolgasson.
-  Érted meg...-mosolygott rám és lassan közelíteni kezdett felém.

   Ajkaink között egyre kevesebb volt a távolság és egyszerre még az a picike is eltűnt.Ajkai az enyémeket kezdték ízlelgetni,majd ajkai finoman megnyíltak és ezzel az enyémeket is erre kényszerítették.Csókja talán nem is e világi volt.Először félénk és érzéki,majd vad és tüzes,ahogy egyre magabiztosabbá vált a kis szőke.

-  Te nem lehetsz valóság...-csúszott ki a számon.
-  Miért ne lehetnék?-húzta ajkait félmosolyra.
-  Mert a valóságban nincsenek szőke hercegek.