Novella Karácsonyra!

Halihó... vagy inkább HoHoHo!

Mindenkinek tejesen és tiszta szívből Kellemes Ünnepeket szeretnék kívánni és havat, meg azt, hogy a szeretteitekkel tölthessétek ezt az áldott időszakát az évnek.

Nos, egy kicsit a novelláról... A történet nem bonyolult és tőlem eltérően most happy end-re lehet számítani.A történet kicsit más szemszögből és más alapsztorival fogja bemutatni Seb és Hanna múltját és megismerkedését. Remélem így is tetszeni fog, hogy lelőttem a poént.

Legyetek jók és még egyszer kívánok nektek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet!

Jó olvasást és remélem jövőre is velem tartotok majd.

Puszi, idén utoljára!

Bloodorange :*:*

Under The Mistletoe

  Kinn esik a hó, szinte nem is látom a kocsifelhajtót, de tudom, hogy apa nemsoká hazaér a fával és elkezdhetjük feldíszíteni. A szomszédaink hamarosan megérkeznek a sütivel, amit Heikke ígért még a múlt héten és tudom, hogy ez lesz a világ legjobb ünnepe.

   Hongkongból repültem haza csak az ünnepekre, hogy együtt lehessek a családdal. Sajnos mennem is kell vissza szilveszter után, de az még nagyon sok idő. Anya most hozza lefelé a padlásról a díszeket, mert ugye miért is ne hagyjunk mindent az utolsó pillanatra, a húgom pedig meleg bort önt ki csuprokba, ezzel pedig isteni illatokkal tölti meg a lakást.

-  Hanna, ne csak állj ott, hanem segíts nekem ezzel a dobozzal! - rivall rám anya, de közben meg kell álljon, mert kiesik a kezéből az egyik szalag.

-  Jövök... - morgom és letéve kezemből a telefont odasétálok a lépcsőhöz, hogy kivegyem a kezéből a dobozt.

   Nagy nehezen a kandallóhoz cipeljük a cuccokat és leülünk a kanapéra. Én eldőltem és anya ölébe hajtottam a fejem, mint régen, mikor kicsi voltam. Felnézek a plafonra, ahonnan most apró csillagok és hópihék lógnak és egy pillanatra engedek a csábításnak és visszarepülök a gyerekkoromba, ahogy minden olyan egyszerű és kézenfekvő volt, hogy nem is értem miért akartam felnőni.

-  Megjött apa! - ugrándozik Alma vidáman és szőke haja úgy lebeg körülötte, mint egy glória.

-  Akkor még időben hoztuk le azt  halom díszt. Biztos megint zsémbelt volna, hogy mi nem csinálunk semmit, ő pedig még az utolsó pillanatban is képes eleget tenni a rigolyáinknak és bejárja a fél várost egy fenyőfáért, hogy igazi karácsonyi hangulat legyen. - monológozik anya és óvatosan felállva az ajtóhoz sétál, hogy beengedhesse apát, közben én is összeszedem magam.

-  Majdnem kifogytak a fákból! - érkezik meg a fenyőfa zsörtölődve.

-  Imádlak, drágám. - ad anya egy puszit apa fagyos arcára, de két másodperccel később máris kiborul, mert behozta a havat a bakancsával és végigjárja a házat, hogy a helyére állíthassa a fát.

   Egy óra alatt végre beáll a családi béke és a fa is szép lassan  elkészül. Épp a csúcsdíszt teszem fel, mikor megszólal a csengő. Lemászok a létráról és mivel mindenki túl elfoglalt a saját kis dolgaival, hogy esetleg fontolóra vegye az ajtónyitást.

-  Boldog Karácsonyt! - ölel meg azonnal Norbert és utat törve magának lerázza vállairól a havat.

-  Hanna, tényleg te vagy az? - csodálkozik Heikke és fél kezével átölel.

-  Ahogy látom a Kínai levegő megviselt Hanna, olyan sápadt vagy....és mintha a szemed is kicsit keskenyebb lenne. - lép be csipkelődve Melanie.
-  Te sem változtál semmit. - ölelem meg.
-  Komolyan úgy gondolod? - tolja előre hatalmas pocakját, amivel sikerül ledöbbentenie.
-  Oké, most megfogtál.
-  Fred hátul maradt Sebbel és Johannal.
-  És ki az a Johan?
-  A vőlegényem. - adja a választ a másik Vettel lány.
-  Gratulálok! - ölelem magamhoz jó szorosan.
-  Köszi. - pirul el aranyosan.
-  És a legfiatalabb Vettel hol van? - utalok Fabira, aki régen nélkülözhetetlen volt a ilyen családi összejöveteleknél.
-  Ő a nagyszüleinknél karácsonyozik, mert nagyon régen volt ott.
-  Kár, jó lenne látni a szőke fejét. Hiányzott... - szomorodok el.
-  És más nem hiányzott? - vonja fel szemöldökét Melanie és tudom, hogy az öccsére, Sebre utal.
-  Tudod, hogy annak már vége.
-  Ha te mondod...

   Bemegyünk és mind elhelyezkedünk a nappaliban. Heikke és anya közé préselnek be a kétszemélyes kanapéra, amivel minden esélyem elszáll, hogy el tudjak menekülni, ha a helyzet úgy kívánja. Végül elérkezik a pillanat, amit a legkevésbé vártam mind közül. Nyílt a bejárati ajtó és három férfi sétált be rajta. Kettőt közülük nem ismerek, de a harmadikat minden körülmények között megismerném. Bár most sapkába és kabátba van bugyolálva és didereg, de arcára kedves mosoly ül ki, amint megérzi a meleg bor és a finom sütik illatát.

-  Megjöttünk! - kiáltja el magát és nevetve a csomó tetejére dobja a kabátját.
-  Ha nem üvöltözöl, akkor is észrevesszük! - válaszol Mel idegesen.
-  Mel, ne hozz kínos helyzetbe a szomszédok előtt. - jön be a nappaliba.
-  Öcsi, saját magadnál senki nem tud jobban leégetni.
-  Kösz... - huppan le a fa elé lazán és levesz egy bögrét a kávézóasztalról. - Talán csak nem Hanna méltóztatott hazajönni? - emeli rám a tekintetét lenézően.
-  Van valami bajod? - kérdezem meglepetten.
-  Á, semmi.
-  Akkor légy szíves ne tedd tönkre az ünnepemet. Szeretném élvezni a családi körömet.
-  Kívánságod számomra parancs.

  A hangulat fagyossá válik ezek után és mindenki feszeng, mert érzik, hogy közöttünk nincs minden rendben. És igazuk van... Seb és én négy évig randiztunk a gimiben és még utána is, míg egyetemre jártam, de aztán én kaptam egy állásajánlatot Hongkongban és nem utasítottam vissza, mert számomra ez volt a nagy lehetőség, amivel élnem kellett. Elutaztam és ez az első alkalom, hogy hazautaztam,  mert drága a repülőjegy és nem jöhetek haza minden nap. Azóta nem beszéltünk csak egyszer még az elején, majdnem egy éve... Régen volt, tudom és hiányzott is, de nem akarom neki megadni azt az élvezetet, hogy tudja mennyire szar volt nélküle.

-  Oké, ki éhes? - áll fel anya, ezzel levegőhöz juttat.
-  Szerintem mindenki. - csatlakozik Heikke is.
-  Akkor induljunk is. - mozdul meg z egész társaság egyszerre.

   Én maradok utoljára, mert nem akarok Seb mellett kikötni az asztalnál és ahogy a Vettel nővéreket ismerem, úgy intéznék, hogy a nagy forgolódásban mellé ülnék, mert " máshol nincsen hely " és azzal szépen beaktiválnák az időzített bombát, ami több, mint valószínű, hogy két perc alatt robbanna és mindent tönkretenne, ami széppé teszi a karácsonyunkat. Nem tehetem ezt meg anyával, apával, a húgommal és a vendégeinkkel, hisz annyira szeretnek minket, hogy csak keserűséget hozna az ünnepbe, ha mi gyilkolni kezdenénk egymást a múlt sérelmeiért.

   Egy futó pillantást váltok anyával, aki kérlelve fúrja csonttörő tekintetét az enyémbe és tudomásomra hozza, hogy egy lövésem van. Szerencsére Alma mellett marad ki a hely és ez azt jelenti, hogy a lehető legmesszebb kerültem Sebastiantól és így van esélyünk a békére. Ha én nem szólok hozzá, akkor remélhetőleg ő sem fog. Anya és Heikke behozza a tálakat, miket ott illatozik a karácsony sült hús és a zöldségköret, valamint krumplipüré, rántott hús és valami amit nem ismerek, mert eddig anya nem csinálta és most sem láttam mikor készült.

-  Mindenkinek nagyon jó étvágyat kívánok! - mosolyog ránk apa és elkezdi felvágni a sültet.

  A vacsi nagyon finom és Heikke is kitett magáért a desszertet illetően. Nagyon finom volt minden és mikor visszatérünk a nappaliba, még úgy se férek a két anyu között. Az ajándékokkal még várunk egy kicsit mert a szülők beszélgetni szeretnének előtte. A lányokkal felmegyünk a szobámba, hogy kidumáljuk magunkat, hisz vagy ezer éve beszéltünk utoljára. Már általános óta nagyon jóban vagyunk,de egészen utolsó évig a gimiben nem is ismertem az öccsüket. Aztán kiderült, hogy egy évvel előttem végzett és nagy karrier elé néz, mint Forma 1-es pilóta. Mikor először megismerkedtünk azonnal egy hullámhosszra kerültünk és minden olyan simán ment, mint a karikacsapás. A szüleink már az esküvőre kezdek spórolni, de aztán én megkaptam a munkát Hongkongban és jóformán köszönés nélkül leléptem. Az már más dolog, hogy ő pedig semmit nem tett, hogy visszaszerezzen...Vagy, hogy egyáltalán beszéljünk még. Miután elutaztam egyszer felhívtam, akkor beszéltünk vagy öt percet és utána akárhányszor hívtam foglalt olt, vagy csak simán kinyomta. Szép, mondhatom....

-  És mesélj...van valakid a sárga kontinensen? - könyököl az ágyamra Steph.
-  Nincs. Nem igazán csípem a kínaiakat...Nem elég magasak.
-  Na meg persze nem elég szőkék és kék szeműek..Igaz? - kacsint rám Mel és végigsimít pocakján.
-  Semmi köze a hajuk színéhez és a szemük színéhez. - pirulok el.
-  Ismerünk már. Még mindig az öcsénkbe vagy belezúgva?
-  Dehogy is. Annak már vége. - legyintek és kinézek az ablakon az utcára, ahol még mindig szakad a hó.
-  Persze, persze...hajtogasd csak, de négy évet nem felejt el az ember csak úgy. Mi megértjük.
-  És ő pedig utál engem, ez nyilvánvaló.
-  Persze és nyilván most emészti fel a hatvanadik barátnőjét.
-  Akár hiszed, akár nem, még nem volt barátnője, mióta te elmentél.
-  De hiszen... Azt hittem haragszik rám..Nem vette fel a mobilját amikor hívtam.
-  Mert fájt neki, hogy úgy leléptél. Persze, hogy el akart felejteni.
-  És ha megpróbált volna elérni?
-  Csak tovább akart lépni. Hát ekkora bűn az? - mosolyog keserédesen Mel.
-  Igazad van. Jól tette...
-  Mikor mész vissza sárga földre?
-  Ne hívd így... És már nem megyek vissza...
-  Történt valami?
-  Kirúgtak. Felvettek valami kamasz csitrit a helyemre, aki még a tüllt sem tudja megkülönböztetni a selyemtől.
-  Nem is mondtad.
-  Nem akartam, hogy sajnáljatok. Amúgy is kaptam egy ajánlatot itt a városban egy esküvői ruha szalonban.
-  Remek hír. Akkor visszatérhetünk a vasárnapi kávézásokhoz a teraszotokon.
-  És a horrorestekhez. - teszem hozzá nevetve.
-  Hát, azt kétlem, hogy beleférne, de majd meglátjuk.

  Kicsit később megjelenik anya és lehív minket, hogy adjuk át az ajándékainkat egymásnak. Vidáman cseverészve érünk le a nappaliba, ahol már mindenki tűkön ülve várt. Pedig én azt hittem, hogy annyi beszélgetni valójuk van, erre fel már mindenki az ajándékkal az ölében ül és vár ránk. Szép, mondhatom...

-  Akkor, ki kezdi? - pattan fel Alma izgatottan.
-  Kezdheted te. - ülök le a földre apa lábához.
-  Nos, mivel titkos mikulás volt, ezért ugye az ajándékom is meglepi lesz! - tapsikol vidáman, majd előveszi a csomagját és Heikkéhez sétál. - Boldog karácsonyt!
-  Köszönöm. - fogadja két puszival a csomagot, majd ő jön a sorban.

   Heikke apának vásárolt, apa Melanienak, Mel a tesójának, Steph anyukámnak, anya Johannak, aki pedig Frednek.  Fred Norbertnek, ő pedig Sebastiannak. Mikor Seb megkapja az ajándékát nagy levegőt vesz és felém sétál. Na hurrá...

-  Boldog Karácsonyt, Hanna. - morogja és a kezembe adja a zacskót.
-  Kösz. - suttogom lesütött szemmel és elveszem a csomagot, amiből kikandikál egy cetli.

   Gyorsan letudom a saját ajándékomat is, majd fáradtságra hivatkozva felmegyek a szobámba. Mikor felérek bezárom az ajtómat és beülök a kis kuckómba az ablak előtt. Magam elé veszem az ajándékomat és bontogatni kezdem. Először a cetlit veszem ki, amiről kiderül, hogy egy boríték sarka, majd magam mellé teszem. Az zacskóban van még egy hógömb, meg csoki. Nem túl eredeti, de nagyon szép ajándék. Felveszem a borítékot és kibontom. Egy levél van benne természetesen és egy kép kettőnkről. Megrökönyödve meredek a képre és nem értem miért ad nekem ilyesmit. Ha azt akarta, hogy fájjon, hát elérte. Emlékek tömkelege rohan meg, de minden erőmmel megpróbálom visszafojtani őket, mert nem akarok sírni. Abból elég volt eddig is.  Kibontom a levelet és olvasni kezdem.

Kedves Hanna!
    Nem tudom igazából hol is kezdjem, sőt azt is megértem, hogy ha nem is akarod elolvasni, mert tudom, hogy nagyon rég beszéltünk és utálsz is rendesen  amiért nem kerestelek ilyen sokáig, de jó lenne ha meghallgatnál. Szóval csak azt akarom, hogy tudd, sajnálom, de tovább akartam lépni és azt hittem menni fog, ha nem gondolok rád, vagy simán kihagylak az életemből nem engedlek a fejembe, de mégis ott vagy. Minden gondolatomban és lélegzetvételemben benne vagy. Nem akarom, hogy ne legyél az életem része. Bánom, hogy nem mentem utánad akkor nap, de féltem, hogy mi lesz, ha nem jössz vissza. Ha visszautasítasz és kinevetsz akkor még ennyire lennék képes...Sosem tudtam volna talpra állni...Egyszerűen nem ment volna. Így azt hiszem meg tudta győzni magam, hogy ez nem az én hibám volt és most is azért írok neked, mint egy hülye kamasz srác, hogy kérjek még egy esélyt. Ha elolvastad és úgy gondolod, hogy megérdemlünk még egy esélyt, akkor gyere át ma este, vagy csak hívj fel.
    Remélem átgondolod és nem várlak hiába, mert szerintem rohadt hideg lesz a házunk előtt, az udvarban.Kérlek olvasd el minél hamarabb. Azt hiszem éjfélig fogok várni rád...Vagy tovább...Nem tudom...

Sebastian.

   Összehajtom a levelet és kinézek az ablakon. Sebastian a házuk hátsó udvarán van és havat lapátol. Elmosolyodok és felállok, hogy lemehessek hozzá. A nappaliban felveszek egy kabátot és bakancsot, majd kisétálok a szitáló hóba. Az udvaraink össze vannak kötve egy kis ajtóval, amin könnyen átjutok. Megállok a kocsifelhajtójukon és összefont karokkal nézek rá.

-  Elolvastad? - kérdezi félve.

-  Szerinted itt lennék, ha nem így lenne? - sétálok oda hozzá.

-  Akkor mit mondasz?

-  Hogy egy őrült vagy. Sőt mindketten azok vagyunk.

-  Hanna, én féltem..

-  Mindig is egy kis beszari voltál. - kuncogok halkan.

-  Ezt, hogy mondhatod?

-  Ha nem tévedek az első randinkra is én hívtalak el. - teszem csípőre a kezem.

-  Jó, igazad van, de ne legyél gonosz. Én sem vetettem a szemedre semmit.

-  Mert volt mit...

-  Hé, éppen békülünk. - nevet kínosan és megvakarja a tarkóját.

-  Igazad van, sajnálom.

-  Akkor, kapok még egy esélyt, hogy jóvá tehessem a mulasztásomat?

-  Azt hiszem igen. Meg tudnál győzni... - lépek még közelebb.

-  És mivel? - vonja fel a szemöldökét.

-  Gyerekek! Fagyöngy alatt álltok! Csókot! - kiabál le Mel és egy horgászbotról fagyöngyöt lógat le.

-  Őrült a nővérem. - csóválja a fejét Seb.

-  De igaza van. - karolom át a nyakát és magamhoz húzva megcsókolom.

-  Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúú! - kezd el huhogni a két Vettel lány.

-  Ne leskelődjetek! - halljuk meg Vettel mama hangját egy másik ablakból.

-  Itt nincs az embernek magánélete. - csóválja meg a fejét Seb.

-  Nem baj. Majd bepótoljuk... - adok egy puszit az orrára, majd visszasietek a kertünkbe és bezárom az ajtót.

  ~ o ~

   Mikor azt mondta bepótoljuk, nem gondoltam volna, hogy ezentúl minden szabadidőnket együtt töltjük. Már egy év telt el azóta, hogy megírta a levelet és azóta minden olyan remek. Eljegyzett és három hónapja Svájcban élünk. Idén nálunk tartjuk a karácsonyt, ami házavatóbuli is egyben, hiszen nemrég lett kész az új szárny a házban, amiben helyet kapott egy új hálószoba és fürdőszoba, valamint egy dolgozószoba, csak nekem.

-  Kész a süti? - esik be Seb a konyhába.

-  Még nem, de hamarosan készen lesz. - kenek az orrára egy kis krémet.

-  Hé, ez nem volt szép. - ül fel a pultra és letörli az orrát.

-  Dehogynem... Csak gondolj arra, hogy az életed hátralevő ünnepein mindig krémmel az orrodon fogod végezni.

-  Állok elébe. - tol be egy egész csokis kekszet a szájába.

-  Mondtam, hogy nincs még kész.

-  Heintem hak nahon fohhó! - legyezi a száját és egy pohár víz után nyúlt.

-  Szóltam... - nevetek fel.

-  Fagyöngy! - kiált fel Mel, aki Isten tudja honnan került elő és fölénk lógat egy csokor fagyöngyöt.

-  Te megint honnan kerülsz elő? - morog Seb és leszáll a pultról.

-  Most jöttünk és hallottunk benneteket a konyhában.

-  A kis prücsök hol van? - indulnék el, de Mel visszahúz.

-  A - a - a - a! A fagyöngy szabálya kötelez...Csókot, csókot, csókot! - vigyorog ránk elégedetten.

-  Mindig tudod, hogy hozz kínos helyzetbe nővérkém! - csóválja a fejét Seb és magához húzva megcsókol. - Szeretlek. - suttogja ajkaim közé.

-  Én is téged. - ölelem magamhoz szorosan és hajába túrva még közelebb vonom magamhoz.

   Tudom, hogy nem lesz mindig minden ilyen jó és nem mennek majd ilyen könnyen a dolgok, de most olyan tökéletes ez a pillanat, hogy úgy érzem semmi nem ronthatja el. A szüleim hamarosan itt lesznek és a családom pedig épp előttem áll. Seb a legjobb dolog, ami eddig történt velem és sajnálom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie, hogy felnőjünk és mindent magunk mögött hagyjunk. Szeretem és ő is szeret engem. Nem kell ennél több.

Tonight... 3/2

   Túléltem életem legborzalmasabb két óráját,amit senkinek nem kívánok.Sebastian úgy vezet,mint egy őrült és akkor még nem is túlzok.Viszont szerencsére megúsztam élve és még mindig itt vagyok,összekötve egy vadidegennel,aki mellesleg egy állat,ha egy kormány közelébe kerülhet.

-  Na,milyen volt?-veszi le bukóját és teszi egy asztalra.
-  Inkább hanyagoljuk.-sóhajtok és leülök a legközelebbi székre.
-  Fel,most jön a kedvenc részem.-ránt fel azonnal nevetve.
-  Ugyan mi?
-  A dedikálás és a nyilatkozatok.Remélem készen állsz.
-  Mindig..-fintorodok el és mivel már rohan is,ezért én is felveszem a ritmusát.

  Amint a tömegbe érünk mindenki meghökkenve nézi összebilincselt kezünket,de senki nem kérdez semmit.Valószínű amúgy is csak röhögnének az indokon,amiért összebilincseltek bennünket.Vagy azonnal összeesküvés elméleteket gyártanának és túlreagálnák az egész dolgot,aminek ugyan semmi alapja nincs,mégis...az emberi agy sötét helyekre vándorolhat.

-  Gratulálok,nagyon jól nevelten viselkedtél.-dicsér meg a közönségtalálkozó után.
-  Köszönöm.Remélem készen állsz a koncertre.
-  Mi...Jaj ne....!-csap a homlokára,mintha elfelejtette volna.
-  Ó,de bizony.-röhögöm szembe.-Csak te,én és a bandám a színpadon.
-  Egyáltalán milyen zenét játszotok.
-  Leginkább numetál és punk rock zenét.Imádni fogod.
-  Semmi klasszikus?
-  Mi számít klasszikusnak?Nem játszunk se Beethovent se Csajkovszkij-t.Efelől nyugodt lehetsz.
-  Egyáltalán nem erre gondoltam,de ha valami hörgős izét fogtok nyomatni,akkor adhatnál egy pár füldugót.
-  Miből gondolod,hogy hörgős izét fogunk előadni?
-  Fogalmam sincs.Nem tűnsz egy lírai léleknek.
-  Sajnálom,ha ki kell ábrándítsalak,de eléggé lírai vagyok,csak az ilyen avatatlan fülek nem értik a művészetemet.
-  Most burkoltan lehülyéztél?
-  Látom hamar kapcsolsz.-kacsintok rá és elindulok az Amerika színpad felé.
-  Állj már meg!-ránt vissza.
-  Mi van?-fújom idegesen.
-  Kösz,hogy nem járattál le ma.-mosolyog rám,majd egy puszit nyom az arcomra és mintha semmi nem történt volna,már megy is tovább.

   Nem tehetek mást,hagyom,hogy húzzon maga után és végül magamhoz térve én is felveszem a ritmusát,aminek köszönhetően pillanatok alatt átverekedjük magunkat a tömegen és meg is érkezünk a színpadhoz,amin jelenleg Nicleback koncert van,amit imádok,ezért szeretnék megállni egy kicsit és hallgatni.

-  Most komolyan itt akarsz állni,ahelyett,hogy a backstage-ből néznéd a koncertet?
-  Igen.Itt sokkal jobb.A hangulat ezerszer jobb.-rántom magamhoz és amint megáll előttem,máris elkezdek keresztülfurakodni az emberek tömegén.
-  Ezt ko...n g...l..?!-kiáltja,de nem hallom,mert a koncert és sikoltozás teljesen elnyomja a hangját.

   Már nagyon közel járunk a színpadhoz,amikor én elesek és az emberek lábai közt landolok,míg Sebastian kétségbeesetten próbál felrángatni,de nem megy neki.Már éppen beletörődök,hogy összeizzadt testek és büdös lábak közt ér a halálom,amikor erős kezeket érzek magam körül és egyszer csak megindul alattam a föld és a közvetkező percben a tömeg fölött találom magam,közvetlenül mellettem pedig Sebastiant emelik a magasba a kezek.

-  Mondtam,hogy sokkal jobb a hangulat a tömegben!-kiáltom oda neki,mire ő csak elmosolyodik és hangosan kurjant.

  A tömeg hangosan ujjongva és énekelve hullámzik alattunk és egyszerűen fantasztikus érzés.A naplemente utolsó fényei szikráznak a kivetítőkön és a mámorító dallamok mindent beremegnek.Sebastian ujjait az enyémekre kulcsolja és nem enged el,annak ellenére,hogy a bilincs miatt semmi esetre sem tudnánk elszakadni egymástól.Megszorítom a kezét,mire rám mosolyog és tovább élvezi a tömegben való úszást.

-  Köszönjük szépen nektek ezt a csodálatos másfél órát,amivel megajándékoztatok minket!-kiáltja a mikrofonba Chad,mire még nagyobb kiáltozás veszi kezdetét és végre minket is letesznek.
-  Na,tetszett?-kiabálom Seb fülébe,mivel a sikongatás nem hagy alább.
-  Elképesztő volt!-válaszolja ámultan.
-  Negyed óra múlva mi jövünk,át kell öltöznöm.
-  Mi van?!?!?!-kiált fel rémülten.
-  Komolyan azt hitted,hogy izzadtan és ezekben a ruhákban fogok fellépni karrierem legfontosabb koncertjén.
-  A színpadon fogsz állni,senki még csak észre sem venné.
-  Na kösz,húzzunk a lakókocsimhoz.rántom magam után,minden további magyarázatot és vitát megszüntetve ezzel.

  A lakókocsi sző két embernek,erre pedig mi is rá kellett jöjjünk,főleg amikor a szűkös hálókabinba préselődtünk, hogy elő tudjam keresni a töröközőmet.

-  Egy kérdés...Hogy akarsz levetkőzni?-dől neki elégedetten a falnak,ami még szexi is lenne,ha nem lenne összebilincselve a kezünk.
-  Majd meglátod.-kacsintok rá.
-  Tudod...elég bevállalós kell legyél ahhoz,hogy képes legyél előttem levetkőzni.
-  Ugyan miért?
-  Nos,mivel teljesen idegenek vagyunk egymásnak.
-  Te nem ismersz engem és nem tudom mennyire vagyok bevállalós és mennyire nem.
-  Igazad van,nem ismerlek,de jó lenne ha megismerhetnélek közelebbről is.
-  Álmodj csak.Ahogy elválasztanak minket,én már itt sem vagyok.
-  Komolyan itt hagynál ennyi fantasztikus emlék után?
-  A kocsikázás borzalmas volt és a koncert sem tartozik a legkedvencebb emlékeim közé.
-  Hazudsz.-ránt magához.
-  Miből veszed?Sosem hazudok.
-  Láttam rajtad,hogy élvezed,minden egyes pillanatát.És az sem igazán volt ellenedre,hogy megfogtam a kezed.
-  Mert azt hittem,hogy félsz...
-  Fölösleges magyarázkodni.Tetszem neked.
-  Jóképű vagy,pénzed is van,híres is vagy...kinek ne kellenél?
-  És még el is pirulsz...jaj de kis édes vagy.-simít végig az arcomon.
-  Hagyj békén.-lököm el a kezét és már megyek is a zuhanyzó felé.

  Beállok a fülkébe és megpróbálom letornázni magamról a felsőmet,de sehogy sem megy,így feladom,és csak alsó ruháimtól szabadulok meg.

-  Nagyon csinos vagy.-jegyzi meg kaján vigyorral képén.
-  Fogd be,vagy megbánod.
-  Mit tehetnél velem,amit már eddig nem követtél el?Tönkretetted a kapcsolatomat...ennél rosszabb úgyse jöhet.
-  Csak figyelj...-villantok rá egy elszánt mosolyt és behúzom a zuhanykabinba,majd megnyitom a hideg csapot és elkezd ömleni ránk a jéghideg víz,amitől felkiált.-  Látod..van rosszabb is.
-  Ez igazán kellett.-dünnyögi mérgesen és a falhoz présel - Látod,nem csak te vagy,aki kellemetlen helyzetbe hozhatja a másikat.
-  Mit csinálsz?-nézek rémülten a szemébe.
-  Igazán semmit.Csak szemügyre veszlek közelebbről is.
-  Nemsoká koncert,mégis mennyit akarsz ezzel vacakolni?
-  Csak még egy kicsit.
-  Szemét vagy.-tolom el magamtól és vizesen kilépek a zuhanyfülkéből.

  Nagy nehézségek árán szárazra törlöm magam és ő is ezt teszi.Az átöltözés nagyon viccesen megy,mivel ő várja,hogy száradjanak a ruhái én pedig valahogy felveszek egy tiszta felsőt és egy hosszú farmert.Sminkelésnél szerencsére semmi problémába nem ütközök,ha csak azt nem lehet annak számítani,hogy Sebastian a hátam mögött áll és a fejem lökdösi folyamatosan.Hajam kisikítom és három tincset befonok belőle.

-  Öt perc a kezdéséig!-szól be az egyik szervező.
-  Azonnal ott vagyunk!-válaszolok és még egyszer végignézek magamon a tükörben.Tökéletes.
-  Komolyan ki fogsz állni velem a színpadra?
-  Mivel nincs más választásom,ezért igen.-vonok vállat és elindulok kifelé.
-  Várj már!-szaporázza meg lépteit.
-  És most megint mi van?!-förmedek rá.
-  Sok sikert!-mosolyog rám és megcsókol.

   ***

Tudom,hogy már a múlt héten kellett volna jelentkeznem a második résszel,de egyszerűen semmi időm nem volt.Azért remélem nagyon nem akartok megskalpolni ezért,és tetszett nektek a megkésett második rész.

Ma este reményeim szerint még jelentkezem egy friss résszel a My life.hoz,megpróbálok...

Legyetek jók addig is :*:*

Tonight... 3/1

Tonight you’re mine

    Villódzó fények,hangos zene és a füstgépekből kiáramló átláthatatlan füst,mely elfedi a színpad előtt
tomboló embertömeget.A zenekar már hangol,és négy óra múlva nekem is a színpadon a helyem.Vérem a fülemben dübörög,és attól félek,hogy el fogok ájulni.Persze nem ez az első koncertem ekkora tömeg előtt,de ez most más.Ez életem első fesztiválja,és életem első olyan fesztiválja is egyben,ahol és vagyok a sztárvendég,akire mindenki várt.Akiért egész héten képes volt nyomorogni,és kibírni a rekkenő hőséget,vagy az éppen szakadó esőt.

- Marion,mielőtt felmész a színpadra lenne itt még valaki,akivel találkoznod kellene.-jön oda hozzám az ügynököm.
- Igen?-nézek rá ijedten.
- Kinn vár a lakókocsi előtt.Hozd a legjobb formádat,angyalom.
- Miért?Ki ez egyáltalán?
- Sebastian Vettel.Elég híres,szóval szeretném,ha rendesen viselkednél,és nem cirkuszolnál.
-  Tudok viselkedni.Nem kell megmondanod,hogy mit csináljak.-pattanok fel gőgösen a székből,és legyűrve idegességemet kivágom magam előtt a lakókocsi ajtaját,és kilépek a szikrázó napsütésbe.

   A farmersort,ami rajtam van úgy feszül combjaimon,hogy minden domborulatát testemnek kihangsúlyozza ezzel pedig megmutatja előnyös alakomat.Az sem elhanyagolható,hogy bőröm hófehér,ami a nyár kellős közepén azért elég szokatlan lehet.Fehér ujjatlan csipkés felsőm teljesen látni engedi felsőtestemet,és melleimet csupán egy bőrszínű melltartó takarja.Hidrogén szőke hajam nyílegyenesen hullik vállaimra,egészen hátam közepéig.Az emberek megbámulnak,és ezt kifejezetten élvezem.Napszemüvegem feljebb tolom az orromra,és cowboycsizmám orrával félre rúgok egy üres söröspoharat.

-  Miss Garroway.-szólít meg egy öltönyös pasi.

-  Magának nincs melege?-nézek rá szemtelenül.

-  Kisasszony,fáradjon be a sátorba.-teszi kezét a hátamra,és elkezd egy kék sátor felé terelni,melynek bejárata fölött két vörös bika volt,akik egy napkorong előtt mentek egymásnak.

-  Vegye le rólam a kezét.-tolom el magamtól,és belépek a sátorba.

   Benn néhány fotós ül székeken,egy férfi pedig velük szemben ül,és hol zavartan,hol nevetve válaszol a kérdésekre.Szőke haja kusza rendben áll fején,és napszemüvege mögül kíváncsian néz a világra.Amint belépek mindenki felém fordul,és kíváncsian néznek rám.Néhány vaku megvillan a félhomályban,amitől egy pillanatra elvesztem a látásom,de azonnal vissza is tér.Besétálok,és megállok a férfi mellett.Kezem a vállára teszem,és óvatosan előrehajolva egy óvatos puszit lehelek arcára.Az emberek nyüzsögni kezdenek,és ismét vakuk villannak,majd egyszerre kezdenek a tollak sercegni,érintőképernyők feloldóhangja kattan,és diktafonok izzanak fel a riporterek kezeiben.Csak egy kis akcióra vártak.

-  Húzzunk innen.-súgom a férfi fülébe,majd megragadom a kezét,és kifelé kezdem rángatni a sátorból.

   Egy szót sem tud szólni,olyan hirtelen ragadom ki a tömegből,és vezetem ki a friss levegőre.Mintha hálát vélnék felfedezni kék szemeiben,mivel idő közben fejére tolta napszemüvegét,ezzel pedig látni engedte a szemeit.És milyen jól tette.Szemei szikráztak a napfényben,és eszméletlenül helyes volt.Kicsit borostás,kicsit hanyag,de nekem tetszik.

-  És most?-néz rám kíváncsian.
-  Menjünk sétálni,vagy menjünk a színpadhoz...nem tudom.
-  Menjünk akkor a színpadhoz.-fogja meg ezúttal ő a kezemet,és elkezd a tömegen keresztül az említett hely felé vonszolni.

   Némán haladok mellette és igazából csak élvezem tenyerének melegét az enyémen és bőrének apró elektromos kisüléseit,amik bizsergetik a tenyerem,ahol egymáshoz érünk.Nagyon érdekel ez a férfi,és ha nem ajánlottam volna fel,hogy menjünk a színpadhoz,akkor valószínű éppen a lakókocsimban tépném le a felsőjét.De hát nem lehet csak úgy letámadni az embereket.

  Végül megérkezünk az ominózus helyre,ahol a biztonsági őrök kérdés nélkül engednek minket a backstagebe,hiszen én fellépő vagyok, a velem érkezett férfit pedig még a hülye is ismeri.Találkozunk a bandám egyik tagjával,Bobbyval a bassz gitárossal,aki kedvesen üdvözöl minket,majd elrohan,mert a közeli sörsátornál állítólag vizes póló verseny van,és neki látnia kell.
 
   Na már most,ha valakinek az a tévhite van,hogy a világhírű bandák tagjai nem kóborolnak a fesztiválozók között,és nem isznak,nem csajoznak,nem marháskodnak,az nagyon nagyot tévedett.Ugyanis,akárhány fesztiválon voltam mindig az volt,hogy oda megyünk ahová akarunk,azt csinálunk,amit akarunk,csak ne legyen botrány.Ezt mi mindig ki is használjuk.Persze ott vannak azok a bandák,akik nem vegyülnek a "pórnéppel",de mi nem azok közé tartozunk.

-  És pontosan mit is takar az,hogy ne legyen botrány?-érdeklődik a mellettem álló német,akinek szintén előadtam a mesét a király bandánkról.
-  Igazából,abból,amit most Bobby csinál őrült nagy botrány lesz.-vonok vállat,és elnézek a sörsátor irányába,ahol kedves gitárosunk éppen egy nagymellű szőke lány kebleibe tolja az arcát.
-  Na igen...Ez az,ami kinyírja a karriered.
-  Ugyan.Nem ez az első ilyen eset,csak akkor nem voltak ennyien.A mellek a szenvedélye.

   Ezen jót derül,azt hiszi viccelek.Aztán egyszer csak megszólal a telefonja,valami nyálas pop szám,és feltartva mutató ujját,már fogadja is a hívást.Biztosan a barátnője,mert nagyon meghunyászkodva beszél,amitől hangosan felnevetek.A zaj ellenére hallom a telefonban rikácsoló nőt,amint kérdőre vonja párját,hogy egy nő van-e vele.Persze,hogy letagadta,mondjuk melyik sügér ne tette volna.Közelebb húzódok a szőkéhez,és szerelmes hangon kezdek búgni a telefonba.Ismét rikácsolás,majd csapkodás,és végül a telefonból már olyan jól ismert, a hívás végét jelző süket búgás.

-  Te meg vagy hibbanva?!-csattan fel idegesen.
-  Sajnálom.Azt hittem jó poén lesz.-nézek rá ártatlan szemekkel.
-  Persze.Lássuk te is jó poénnak tartod,ha itt összetörök valamit.-magyarázza idegesen,és megindul a méregdrága gitárom felé.

  Azonnal előtte termek,és még mielőtt a földhöz vághatná a hangszert megakadályozom.

-  Mondtam,hogy sajnálom.Hová gurult a gyógyszered?-teszem vissza óvatosan gitáromat a tartóra,és dühösen nézek a németre.
-  Nem tudom.A barátnőm éppen most szakított velem.Gondoltam neked is meg kell tapasztalnod milyen érzés az,amikor elvesztesz valami nagyon fontosat.
-  Add ide a telefonod.Felhívom és elmagyarázom neki,hogy csak poén volt.
-  Nem kell.Tudod mit,inkább hagyjuk.

   A nagy hangzavarra megjelent az egyik security-s is és már vette volna elő gumibotját,hogy leválassza a hírességről az őrült rajongót,ám amikor meglátja,hogy kik is vitatkoznak,kicsit megzavarodik.Nem tudja lereagálni a szituációt,így csak áll egy darabig,és néz minket,ahogy vitatkozunk,mint a kisgyerekek.Aztán,egyszer csak gondol egyet,odalép hozzánk,és mire észrevesszük egymáshoz vagyunk bilincselve.

-  Mi a....-fakadok ki,mire a biztonsági őr csak elfintorodik.
-  Ti kis sztárocskák kezdtek az agyamra menni a kríziseitekkel.Majd ha megbékéltek,akkor leveszem.Addig tessenek szépen ellenni.
-  De nekem négy óra múlva fellépésem lesz.
-  Nekem pedig negyed óra múlva dedikálásom lesz.-csatlakozott Vettel is.
-  Igen...Én meg pont leszarom.-veti oda hanyagul,és el is tűnik a színpad előtti tömegben.

   Csak pislogni bírok egy darabig,és végül Vettel szakítja meg a csöndet,pontosabban pedig elkezdi rángatni a bilincset,és közben hangosan,németül káromkodik,amit csakis hangsúlyából értek,ugyanis egy vak hangot nem tudok németül.

-  Abbahagynád?Az én karomat is rángatod,ha nem vetted volna észre?!-förmedek rá,mire összerezzen,és abbahagyja a szidalmak ontását.
-  Sajnálom,hogy megpróbálok megszabadulni ettől a vacaktól.Tényleg,legközelebb majd óvatosabb leszek.
-  Befognád végre.Biztosan le tudjuk szedni valahogy...
-  Persze,bájosan rámosolyogsz,és minden meg van oldva.-fintorog.
-  Akkor van jobb ötleted esetleg?
-  Igen.Éppenséggel van.-húzza ki magát büszkén,nekem pedig elkezd viszketni a tenyerem.
-  Na akkor halljuk,Einstein...
-  Keresünk egy másik őrt,neki biztos van kulcsa ehhez a vacakhoz.
-  Zseni vagy...komolyan mondom.Mindegyiknek van sajátja,és ezek nem nyitják egymást.
-  Akkor keresünk egy szerelőt,és kérünk tőle egy csavarhúzót,vagy valamit,amivel le tudjuk szedni.
-  Oké,akkor induljunk,mert nekem hamarosan koncertem lesz.
-  És mégis kit érdekel az idióta koncerted?!Nekem ott vannak a rajongóima,akik arra várnak,hogy dedikáljak nekik.
-  Ha nem akarod,hogy megcsapjalak,inkább hallgatsz,és elindulsz,mert zabos vagyok.
-  Hisztérika...-morogja az orra alá,és elindul egy irányba.

   Nagyjából negyed órát bolyongunk,mire megtaláljuk a nagy színpadot karbantartók sátrát,ami alatt nyolc férfi üldögél,nagyon jó hangulatban,és kicsit sem szomjasan.Félve közelítjük meg őket,és sejtésem beigazolódik,mivel azonnal elkezdenek beszólogatni,meg a részegekre nagyon is tipikus dülöngélő mozgásgyakorlatokat végezni.

-  Elnézést...-szólítok meg egy józan karbantartót.
-  Igen?Miben lehetek a szolgálatára,kicsi kisasszonyom?
-  Igazából ezt kellene leszedni.-emelem meg a bilinccsel Sebastianhoz láncolt kezemet.
-  Höhö...szóval ti vagytok azok a szerencsétlenek,akikről Mark mesélt.-röhög fel undorítóan.
-  És ha igen,akkor mi van?Nem segít nekünk?
-  Szó sem lehet róla.Akarom látni azt a koncertet,ahol te és a szépfiú zenéltek.
-  Nagyon vicces.-fintorodok el,és Sebastiant magam után rángatva elindulok vissza a színpad felé,de a német visszaránt.
-  Hová ilyen sietősen?!Ha már össze vagyunk kötve,akkor esetleg indulhatnánk a dedikálásra.
-  De...de nekem próbálnom kellene...-nézek rá kiskutya szemekkel,hátha hatásos lesz...Tévedek.
-  Pont leszarom,hogy neked próbálnod kell.Nem azért utaztam ide 900 km-t,hogy most kihagyjam a dedikálást,és a parádét.
-  Állj!Eddig nem volt szó semmilyen parádéról!-torpanok meg tiltakozóan.
-  Igen,szóval ennek a fesztiválnak a Nissan,pontosabban az Infiniti a fő szponzora,és nekem ma az a dolgom,hogy egy csodaszép fehér autóval körbefurikázzak a fesztivál teljes területén,és közben felhívom magamra az emberek figyelmét.Kamerák és riporterek,fényképek,és minden,ami egy ilyen nagyszabású sajtóeseményen lenni szokott.
-  És mégis,hogy gondoltad,hogy mi ketten autókázunk?
-  Nos,mivel össze vagyunk kötve,ezért megpróbálók a legnormálisabban viselkedni,bár ez elég nehezen megy,főleg ha fél percenként átváltasz a tapló üzemmódba,és megpróbálok nem a föld alá süllyedni,hogy veled látnak.Ja és azt is megpróbálom lenyelni,hogy elszúrtál egy négy éve tartó kapcsolatot,amit ha egyszer szétszednek minket,azonnal rendbe kell hozzak.
-  Vége a hegyi beszédnek?-nézek rá flegmán a napszemüvegem mögül.
-  Igen.Most pedig szedd a kis lábacskáidat,és siessünk,mert elkések az eseményemről.-röhög fel ördögien,és elkezd rángatni maga után,nekem pedig nagyokat kell lépnem,hogy tartani tudjam vele a lépést.Szép kis nap lesz ez...

***

Ez lenne a novella első része,amit ígértem.A következő két hét múlva lesz,addig is közbe fog ékelődni az első rész a történetből.

Örülnék pár véleménynek,mert azon a téren még hadilábon állunk.

Legyetek jók,és sok sikert a kedvenceiteknek a holnapi futamon!

Puszi:*:*

Novella

Summertime Sadness

   A tenger sós levegője beszivárog a nyitott ablakon,és megtölti a kis virágbolt minden szegletét.A virágok illata keveredik a kintről beáramló levegővel,és bódító elegyet alkot.Istenem,hogy imádtam ezt az illatot...Most pedig csak állok,és nézem,ahogy a köröttem szaladó világ elsuhan,akár egy álom,amit nem tudok megfogni.Ma van halálom negyedik évfordulója,de még magam sem tudtam feldolgozni,azt,hogy már nem lehetek a szeretteimmel.

   A virágbolt,ami a nevemet viseli,annak idején az enyém volt,és itt ismertem meg Őt.Tisztán emlékszem még a napra,és tudom,hogy Ő sincs ezzel másként.

   Kinn szakad az eső,és a viharos szél tépázza a fák és bokrok leveleit.Ítélet idő,nem lennék senki helyében.Épp egy csokor vadvirágot igazgatok az egyik vázában,amikor egy viharvert idegen esik be a bolt ajtaján.

   Esőkabátjáról patakokban ömlik a víz,és kezében egy esernyőt szorongat.Szőke haja homlokára tapad és fáradtan,elcsigázottan veszi a levegőt.Magas és vékony,sportos alkat,igazán vonzó,bár arcát eltakarja a kapucni,aminek sárga vörös zsinórjai álla alatt vannak megkötve.

-  Segíthetek?-kérdezem udvarias,ámbár hangomtól összerezzen,nem hiszem,hogy addig észrevett.
-  Igen.Egy csokor virágot szeretnék vásárolni,ma van édesanyám születésnapja,és teljesen kiment a fejemből.Az autóm nem indult,csak ez a rozzant esernyő volt otthon,meg az kisöcsém esőkabátja.Egy törölközővel kisegíthetne.
-  Azonnal hozom.-mosolyogtam rá,és megigazítva szoknyámat,elindultam a bolt hátsó részébe,hogy előkeressek egy törölközőt.

   Mire visszaérek az idegen megszabadul az esőkabáttól és az esernyő sincs már a kezében.Így még vonzóbb.A neonfényben piszkos szőke haja van,és izzó kék szemei.Egy zakó és kék ing van rajta,valamint farmer,és az egész szettet elrontó gumicsizma.Így viszont nagyon viccesen néz ki,és nem tudom megállni,hogy nem mosolyogjak,amikor átadom neki a fehér kendőt.

-  Tudom,hogy gázul nézek ki,de nem akartam még meg is fázni.-vont vállat nevetve.
-  Láttam már rosszabbat is.-legyintek,és visszatérek a virágok rendezkedéséhez,míg ő megszárítkozik.-És milyen virágot szeretne  csokorba?Hány szálat?
-  Igazából arra gondoltam,hogy megveszem az össze gerberát,ami a boltban van,mert az anya kedvenc virága,szóval ....
-  Raktáron van harminc szálunk,az elég lesz?
-  Szerintem igen.-bólint mosolyogva,látszik rajta,hogy elégedett a válasszal.
-  Amúgy idevalósi?Sosem láttam errefelé.-váltok csevegő hangnemre.
-  Nyaralni vagyunk itt a családommal,de ebben az időben még az orrát se dugja ki az ember.-kacagott fel.
-  Azért remélem eddig jól szórakoztak.
-  Két nap múlva hazautazunk,szóval nem is akkora baj,hogy van ez a vihar.

   Hátrasétálok a nagy vázáért,amiben a színes gerberák vannak,és nagy nehezen kivonszolom őket a szabad helyre,az üzlet közepén.

-  Négy színű.Megfelel?
-  Tökéletesen.Amúgy a nevem Sebastian.

-  Az enyém Kathy.
-  Igazán örvendek.-húzza barátságos mosolyra ajkait.

   Hamarosan megvoltunk a virágokkal,elrendeztük az anyagiakat is.Épp zárom be a kasszát,amikor különös kéréssel áll elő.

-  Nagy bunkóság  lenne,ha azt kérném fuvarozzon el a házunkig?-kérdezi félve.
-  Csak egy pillanat,felveszem a kabátom,és indulhatunk.

   Bezárom a boltot,és negyed óra múlva egy nagyon impozáns épület előtt teszem ki.Hatalmas két emeletes ház tornyosul előttem,szökőkúttal és körkörös felhajtóval,a bejárat előtt pedig egy fekete Jeep áll.Kiráz a hideg,ha csak eszembe jut,hogy az a kocsit egyszer megtankolni is kerülne annyiba,mint az én kis lakásom a virágbolt fölött.

-  Jó volt megismerni,Kathy.-köszön el vidáman,mikor leállítom a motort.
-  Ha még erre jársz,nézz be hozzám.-intek neki búcsút,és már magamban örökre el is köszöntem a jóképű idegentől,semmi esélyét nem láttam,hogy valaha még egyszer is találkozunk.Tévedtem...Másnap eljött hozzám,és egész nap ott kotnyeleskedett az üzletben.Egyszerűen imádni való volt.

   Most viszont nyoma sincs annak a vidám,életerős férfinak,aki akkor volt.Ott ül a pult mögött,és maga elé meredve egy szál gerberának tépkedi ki a leveleit.Ez pontosan a harmincadik.Arcán három napos borosta,és szeme alatt hatalmas karikák.Kialvatlan,és nyúzott.Minden évben eljátssza,és nagyon félek,hogy idén túlzásba esett.Tudom,hogy nehéz neki,mindig is az volt,hiszen azt hiszi,hogy miatta haltam meg.Pedig ez egyáltalán nem igaz.Ami megtörtént,azon nem tudott volna változtatni,ha akart volna sem.

   Alig telt el fél év a megismerkedésünk óta,máris az esküvőre készültünk.Mindenki azt állította,hogy elkapkodjuk,de engem csak az érdekelt,hogy végre a felesége lehessek,hisz addigra annyira megszerettem,hogy el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle.

-  Olyan nagyon szép vagy.-ölel magához az esküvőnk előtti este,amivel rendesen meg is lep,hiszen nincs mit keresnie a hotelben,ahol megszálltam.

-  Sebi,te mégis mit csinálsz itt?-fordulok szembe vele nevetve.

-  Jöttem,hogy a menyasszonyommal legyek.

-  Ez balszerencsét hoz.-csókolom meg vigyorogva.

-  Sosem voltam az a nagy babonás.

-  Örömmel hallom,de én az vagyok,és nem szeretném,ha meglátnád a ruhámat.

-  Kit érdekel a ruhád.Sokkal jobban érdekelsz anélkül.

-  Nem szabad...-lépek el tőle.

-  Kár,pedig direkt felkészültem,hogy ma este remekül fogunk szórakozni.

-  Sajnálom,hogy el kell szomorítsalak,de ez nem fog megtörténni.

-  Akkor legalább hadd fürödjek veled...-néz rám esdeklően,de nem engedek a könyörgésének,és amint elenged,bevágom orra előtt a fürdő ajtaját.

   Nem törődve további próbálkozásaival,teleengedem a kádat forró vízzel,és mindenféle fürdőolajat és sókat rakok bele.Vetkőzni kezdek,ám egy percre megszédülök,és a kád szélébe kell kapaszkodnom,hogy el ne essek.Végül sikerül visszanyernem az egyensúlyom,és beszállok a kádba.A meleg víz kellemesen simogatja bőrömet,de érzem,hogy valami nincs rendben.A mellkasom ismét szorítani kezd,mint délelőtt,de most sokkal intenzívebben.A vállam remeg,és ismét szédülni kezdek.Egy pillanatra el is vesztem az öntudatomat,de hamar vissza is szerzem.Rémes érzés...és egyre gyakoribban törnek rám a szédülések...Testem teljesen elernyed,és érzem,hogy lassan belesüllyedek a meleg vízbe,és olyan  kellemes érzés ölel körbe,amit addig nem éreztem soha.

   Másnap hajnali háromkor a hullaszakértő szívroham okozta halált állapított meg,ezzel pedig teljesen összetörte Sebastiant.Láttam,ahogy maga elé mered,és senkihez nem szól egy szót sem.Szemei üresek voltak,és élettelenek,érzelmeknek még a csírája is kihalt azokból egykor csodálatosan szép,kék szemekből.

   A temetésem nagyon fura volt,hisz bár én ott voltam,mégsem tehettem semmit,hiszen nem érinthettem,és nem lehettem biztos abban,hogy érezné-e ha hozzá érnék.Nyilván nem...Most pedig négy évvel később,ugyanazok a sötétkék,igéző szemek merednek a semmibe,mint akkor,viszont valami megváltozott....Talán elszántságot vélek felfedezni bennük,de nem vagyok teljesen biztos a dolgomban.

   Kezei remegnek,és térdei idegesen járnak fel-le,ahogy mozgatja őket.Egyik tenyerében ott lapul az egyik közös képünk,míg a másikban már nem a virág,hanem egy fegyver van.Hirtelen megfagyok,és dermedten nézem azt a férfit,akit mindennél jobban szeretek.Figyelem,ahogy ajkait keskeny vonallá préselve,könnyekkel szemében emeli a halántékához a fegyvert,és felkészül...Talán háromig számol,amikor egyszer csak kivágódik az üzlet ajtaja,és egy szőke hajú lány ront be rajta.

   Nem tudom ki ő,azt sem,hogy véletlenül járt-e arra,vagy a bolt volt-e az eredeti úti célja,de abban a pillanatban hálás vagyok neki.Kimondhatatlanul hálás....Amint felméri a terepet,odarohan Sebastianhoz,és kitépi kezéből a fegyvert,majd hisztérikusan a földre dobja,és letérdel a szőke férfi elé.

-  Tudtam,hogy nem hagyhatlak magadra...Pont ma nem.-magyarázza könnyes szemmel,ezzel pedig teljesen megzavar.

-  Hanna...Te meg mi a jó eget csinálsz itt?-mordul Sebastian idegesen.

-  Édesanyád telefonált,hogy biztosan itt leszel,szóval siettem,ahogy tudtam.

-  Úgy értem mit keresel Franciaországban?

-  Tudod....rájöttem,hogy nekem szükségem van rád,még akkor is,ha te Kathy-t fogod szeretni,míg élsz.Viszont én is szeretlek téged,és biztos vagyok benne,hogy még valahol mélyen te is szeretsz engem.

   Ekkor értem meg,és rakom össze a képet.A nő,aki látszólag idegen volt,az valójában Seb gyerekkori szerelme,aki rútul elbánt vele,és pont azért jöttek annak idején ide,hogy Sebastian ki tudjon kapcsolódni egy kicsit.Aztán a halálom után Hanna újra felbukkant,de Seb elküldte,mert nem tudott ránézni,viszont úgy tűnik a szerelmet,amit iránta érzett,a visszautasítások ellenére sem tudta elfelejteni a lány,ezért ismét megpróbálta.

-  És úgy gondolod,hogy pótolhatod őt?-kérdezi szerelmem cinikusan.

-  Tudom,hogy senki nem tudja pótolni,de legalább hadd próbáljam meg enyhíteni az űrt,amitől annyira szenvedsz.-suttogta,és a meggyötört férfi arcot tenyerei közé zárta.

-  Ugye nem fogsz itt hagyni?-kérdezni Sebi összetörve.

-  Sohasem...-suttogja a szőke nő,és lágy csókokkal lecsókolja a férfi arcán legördülő könnyeket.

   Nem tudom,hogy ezek a boldogság,vagy a búcsú könnyei-e,de érzem,hogy végre jó kezekben van,és Hanna gondoskodó szeretete mellett,hamarabb fel fog épülni,mint remélni mertem volna valaha is.Szeretem Sebastian,és örökké így is lesz,viszont azt is tudom,hogy ő nem szerethet egy fantom képet,egész életén át.Örülök,hogy Hanna felbukkant,mert így végre én is nyugalomra lelhetek,és nem fognak többé azok a rémes képek gyötörni,amikor a szeretett férfi a feladás határait súrolta,és karnyújtásnyira állt attól,hogy eldobja az életét.

   Bár egy részem szeretne vele lenni,mégsem kérhetem,hogy dobjon el mindent,hisz fiatal,és előtte az élet.Ez a fiatal nő mindent meg tud adni neki,amit én sohasem leszek képes,és bár picike részem még féltékeny is,ezzel megküzdök,mert tudom,hogy szerelmem végre a gyógyulás útjára lépett,és megtalálhatja a vigaszt egy szépséges mosolyban,egy izzó kék szempárban,és egy szerető szívben,mely sosem hagyott alább szeretni őt.

" A végén minden rendbe jön.Ha nem így van,akkor még korán sincs vége. " 

***

Nos,jól látjátok....Feltámadtam hamvaimból,és már megint szánalmasan gyorsan visszatértem a blogoláshoz...Úgy érzem,nem vagyok eléggé határozott,amikor  ilyesmiről van szó.

Elhatároztam,hogy mától csak magamnak írok,és végre nem fogok senkivel sem foglalkozni.Bár ezt már jó rég meg kellett volna tennem,mindegy...jobb később,mint soha.

Ezzel a kis novellával szeretném újra megnyitni a blogot,remélem tetszett nektek.

amint észrevettétek,ismét új kinézetet kapott a blog...nos vannak dolgok,amik soha nem változnak.

Nem is engedném bővebb lére a mondandómat.Isten hozott benneteket ismét a blogon,és remélem ugyanilyen káprázatos idők állnak még előttünk,mint eddig.

Csók,puszi :*:*

Boldog Születésnapot a Blognak!!!

Mivel ma egy éve,hogy megnyitottam a blogot,és ez alatt az egy év alatt,büszkén kijelenthetem,hogy sikerült "toboroznom" 45 rendszeres olvasót,valamint begyűjtenem 443 hozzászólást,valamint elérnem az 68.545 oldalmegjelenítést.Erre pedig nagyon is büszke vagyok,és nagyon szépen köszönöm nektek.

most pedig az ajándék,amiért ennyire sokan támogattatok ennek az egy évnek a folyamán.

Egy novella,bárt ezt,azt hiszem be is fejezem:))

Wonderwall

-  Ha még egy kört kell szaladnom ezen a rohadt aszfalton,esküszöm felküldöm a lábam a hátsódba!-fenyegettem meg Sebit,aki csak vihogva rogyott le a hármas kanyarban.

-  Nyugi,azt hiszem rám is rám fér egy kis pihenő.

-  Azt hiszed?!Két órája futunk,mint az őrültek...Kijár nekem legalább 10 perc pihenő.

-  Bezzeg ha mást csinálnánk,akkor nem kérnél tíz perc perc pihenőt.-vigyorodott el,majd kicsavarta a kulacsát és beleivott.

-  Vettel,ne akard kihúzni a gyufát.-fenyegettem,majd mellé telepedtem a fűbe.

-  Tudod,hogy úgyse tudnál haragudni rám.

-  Persze,hogy tudom,csak azért néha reménykedem,hogy kicsit mégis menne.

-  Ne is próbálkozz,úgysem menne.-dőlt el a puha mű fűben.

-  Viszont tudod mi menne most?-könyököltem mellé,majd finom csókot leheltem ajkaira.

-  Semmi esély,mindenem kivan borulva.Egy izmom se reagál az agyamra.

-  Azt hiszem tudok legalább egy testrészed,ami nem az agyadra,hanem rám reagál.-csókoltam meg újból.

-  Egy igazi boszorkány vagy,Betti.-suttogta ajkaim közé,majd magára rántva tovább csókolt.

   Olaszországban hét ágra ragyogott a délutáni nap,ahogy kora ősszel mindig is.A  fű puha volt és simogatta lábaimat,amelyek lelógtak Seb pólójáról,na jó,meg az enyémről is.Az ég felhőtlen volt,és csodálatosan kék,akárcsak Seb szemei,amelyek ragyogva fürkészték arcomat,egy tölgyfa árnyékában.Soha nem voltam azelőtt ilyen boldog,és azt kívántam bárcsak örökké tartana.

-  Ha holnap reggel a címlapokon lesz a pucér hátsóm,esküszöm,hogy megemlegeted ezt a pillanatot.-puszilta meg a homlokomat,miközben magára rángatta alsó nadrágját.

-  Nem vagy vicces,én is meztelen vagyok.

-  De te egy fehérnemű modell vagy,neked normális,hogy egy szál semmiben pózolj a címlapokon.

-  Igen...tökéletes sminkben és beállított képeken,nem pedig smink nélkül,izzadtan,és legfőképp nem egy sportolóval rajtam.

-  Ez jogos...-gondolkodott el egy pillanatra,majd nekilökött a korlátnak és ismét csókolni kezdett.

-  Beteg vagy,és ha erre jön valaki?

-  Nem hiszem,hogy bárki is jönne erre.Ez a régi pályavezetés,ide nem jönnek sokan.

-  Jó,legyen igazad,de ha mégis...akkor nem csak én,de te is meg fogod járni.Britta kicsinál.

-  Gondoskodom róla,hogy ne.-ígérte és egy újabb csókot nyomott ajkaimra.

   Kicsit később visszakocogtunk a padockba,ahol már vártak ránk,hisz lassan elkezdődött a szombati nap.Én felkerestem Tamást a konyhán,Sebi pedig a csapatához csatlakozott.

-  Csajszi,azt hittem,hogy meghaltál.-fogadott nevetve bátyusom.

-  Nem történt semmi,csak egy kis reggeli testmozgás.Edzésben kell tartanom magam.

-  És természetesen a német csődört se hagytad ki,igaz?-nyomott a kezembe egy kötényt.

-  A vesémbe látsz,Tomi.-bosszankodtam.

-  Tudom,ezért vagyok a bátyád,vagy mi.-folytatta a felszerelésem,mivel a kezembe nyomott egy fakanalat-Csináld az omlettet.

-  Nincs még korán ehhez?

-  Szeretnél inkább tegnap est mosatlanokat sikálni?

-  És a konyhások?Nekik nem az a dolga,hogy csillogjon ez a hely?

-  Igen,viszont ők most épp a reggelihez és az ebédhez készülődnek,szóval ma reggel rám marad a piszkos munka.

-  Ha ezzel végeztem segítek.

-  Nem,ha ezzel végzel visszamész a kis szöszi némethez,és egész nap tojsz a fejemre.

-  Igen,mert téged egy csomószor látlak,viszont a kis szöszi németet csak egy hónapig,szóval minden adandó alkalmat ki akarok használni,mert utána úgysem találkozunk többet.

-  Jogos,de elméletileg azért vagy itt,hogy nekem segíts.

-  Segítek is...Most is épp a reggelihez készülök rántottát csinálni.

-  Hagyjuk inkább és csipkedd magad.

   Harmadik hete utazgatok az RB csapatával,ugyanis meglátogathattam a bátyusomat,Tomit,aki szakács a csapatban,viszont nem volt annyi ideje,hogy egy teljes hónapot velem legyen,így maradt ez a megoldás.Besegítek neki a konyhán,közben pedig minden futamon ott lehetek,ami beleesik az egy hónapos idő intervallumba.Már az első pillanatban beleszerettem Sebibe,bár még szinte csak a nevét tudtam.És szerintem kölcsönös volt,mert két perccel ismeretségünk kezdete után elkezdett flörtölni.Aztán....a végére ez lett belőle.És nekem ez sokkal jobb és több,mint azt valaha is el tudnám képzelni.

-  Azt hiszem,ha tovább tartalak fel,még a végén leégeted a konyhát itt nekem.-kapta ki a kezemből a fakanalat Tomi.
-  Bocsi,kicsit elkalandoztam.
-  Az észre vettem.-vigyorgott kelletlenül,amire nem tudtam reagálni,inkább csak levettem a kötényt és egy gyors puszi után elrohantam,hogy megkereshessem Sebit.

   Kicsi bolyongás után megtaláltam,mint épp egy nőnek adott interjút.Nem akartam hallgatózni,de nem tehettem róla,elcsíptem egy kérdést és egy választ.

   Riporter: És,egy az utolsó kérdéseim közül.Van-e jelenleg barátnőd,vagy olyan hölgy,akivel hosszabb távra tervezel?
   Sebastian Vettel: Nem.Jelenleg egy olyan hölgy sincs az életemben,akivel el tudnám képzelni a jövőmet.A versenyek és folyamatos utazgatás mellett nincs időm egy komoly kapcsolat kiépítésére,hisz ahhoz bizalom is kell,és a szerelem sem mellékes.

   Azt hittem először rosszul hallok,de aztán megbizonyosodtam róla,hogy mégsem,ugyanis a riporter sajnálatát fejezte ki ez ügyben,majd tovább is nyargaltak a következő kérdésre,de ezt már nem vártam meg.Lehet,hogy még inkább összetörtem volna tőle.Szapora léptekkel hagytam az épültet és megpróbáltam egy nyugis helyet keresni,ami persze lehetetlen volt,közvetlenül a harmadik szabadedzés előtt,így inkább visszamentem a konyhára,ahol ugyan nagy volt a sürgés,és senki nem szól hozzám,legalább kicsit volt időm gondolkodni.

  Nem is tudom,mire számítottam?Talán arra,hogy majd akkor belém szeret és esetleg még a sajtó előtt is felvállal?!Ugyan kérlek...Ekkora tündérmesében még én se élhettem az elmúlt három hétben.Hogy is gondolhattam komolyan,akár csak egy fél percig is.Annyira naiv voltam és vak,hogy legszívesebbe megütöttem volna magam,hogy térjek észhez,de persze ez nem megy ilyen egyszerűen.Viszont a tanulságot levonhatjuk...nem minden tündérmesének lesz szép vége,még akkor sem,ha nagyon szeretnénk.

1 évvel később

    Hópelyhek lágy érintését éreztem arcomon és szél süvített a kerten keresztül.A hideg szinte a csontomig hatolt,de nem bántam,mert végre élvezhettem kicsit a kint létet,hisz hetek óta ki se tettem a lában a házból.Anya persze teljesen fel van pörögve,hisz végre hajlandó voltam beszélni is velük,amit az elmúlt hét hónapban nem tettem.A balesetem óta senkivel nem voltam hajlandó beszélni,még a bátyámmal sem,aki viszont kitartóan látogatott úgy a kórházban,mint azután,hogy hazajöttem.

   Leültem a verandára és élveztem,hogy körbeölel a természet és a friss levegő.Már nagyon hiányzott,de egyszerűen nem tudtam rávenni magam,hogy elhagyjam a szobám.A doki szerint depressziós voltam,és ebben azt hiszem igaza is volt,de akkor is....Egyszerűen nem voltam elég erős ahhoz,hogy megtegyem.Valami,akkor nap összetört bennem,és most nem feltétlenül a koponyámra gondolok.Elvesztettem egy darabot a régi énemből,bár lehet,hogy az a darabka soha nem is volt meg.Ki tudja...

-  Kicsim,nem akarsz bejönni?Kicsit hideg van odakinn.-lépett ki apa a veranda ajtaján.
-  Még maradok egy kicsit.Jó idő van.
-  Csak nem szeretném,ha megfáznál.-lépéseket hallottam,majd a fa reccsent mellettem,apa leült,majd átkarolt,amitől először összerezzentem,de végül fejem a vállára ejtettem.
-  Nem fogok.Annyira nincs is hideg.
-  Annyira örülök,hogy végre nyitsz felénk.Olyan rossz volt a tehetetlenség.
-  Tudom,apa,és nagyon is sajnálom,de azt hiszem idáig tartott megbarátkoznom a vakságommal.
-  Megértem,és ha kellett volna,még tovább várunk,de így sokkal jobb.
-  Szerintem is.
-  Tomit fel fogod hívni?
-  Nem tudom.Lehet fel kellene hívnom.
-  Aggódik érted.Örülne ha hallhatná a hangod.
-  Rendben.Menjünk be és hívjuk fel.

   Feltápászkodtunk és bementünk a házba.Kicsit még szoknom kellett a tárgyak hollétét,de lassan ebbe is belejövök.Leültem a kanapéra és vártam,hogy apa a kezembe adja a telefont,ami szinte azonnal megtörtént.A fülemhez emeltem a készüléket és remegő kézzel vártam,hogy bátyusom felvegye a telefont.Ám legnagyobb meglepetésemre nem Tomi ismerős hangja csendült a vonal másik végén,hanem egy másik,szintén ismerős,ám mégis idegen hang.

-  Igen?-szólt bele németül.
-  Mit....mit keres nálad a bátyám telefonja?-kérdeztem lesokkolva.
-  Betti,te vagy az?-azt hiszem ő még ijedtebb volt,mint én.
-  Mennem kell,viszlát..-tartottam el a telefont magam mellől,de még hallottam a hangját.
-  Várj,kérlek...Beszéljünk.-könyörgött,de én bontottam a vonalat.

   A hangja hallatán még inkább remegni kezdtem és talán még egy könnycsepp is lecsordult az arcomon.Apa segítségével kilavíroztam a konyhából és mielőtt bármit kérdezhetett volna,becsuktam magam mögött az ajtót,ezzel pedig ismét elzárkóztam a külvilágtól.Felfeküdtem az ágyra és magzat pózban összekuporodva kezdtem zokogni.Azt hittem,hogy ha egy évig nem látom,akkor el tudom őt felejteni,de egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből.Hiába voltam vak,az arcát tisztán láttam magam előtt,és sajnos még mindig ugyanúgy reagáltam rá,mint annak idején.Pedig minden erőmmel küzdöttem ellene,csakhogy lassan elfogytam...

   Két nappal később egy bögre teával ültem a verandán,mikor leparkolt egy kocsi a házunk előtt.Felkaptam a fejem,de azt még gyakorolnom kell,hogy hallásról felismerjem a kocsi típusát,de azért majd még próbálkozom.Két ajtó nyílt,majd be is csukódtak.Letettem a bögrémet a kis asztalra és fürkészve felemeltem a fejem,persze tök fölöslegesen,hisz soha nem fogok már látni,de a megszokás hatalma.

-  Légy vele kíméletes,nem tudja,hogy elhoztalak magammal.-ezt a hangot ezer közül is felismerném,Tomi.
-  Nyugi,nem terveztem lesokkolni.-ezt a hangot is felismertem,bár jobb lett volna,ha nem.
-  Bemegyek.Ti beszélgessetek csak.-nyomott egy váratlan puszit a homlokomra Tomi,amitől megijedtem,de nem mutattam ki,vagy legalább is nem látszott az arcomon a rettegés,ami Sebi közelségétől fogott el.

   Nem szólalt meg egy ideig,csak ült mellettem,talán nézett is,ki tudja.Aztán végül én törtem meg a csendet.Nem bírtam tovább a mélységes csöndet,szinte kongott a mellkasomban.

-  Miért vagy itt?
-  Hozzád jöttem.Tudod,Olaszország után felszívódtál,még köszönni sem köszöntél.
-  Sajnálom.Sürgősen kellett eljönnöm.Az ügynököm telefonált,sietnem kellett haza.-hazudtam.
-  De utána hívhattál volna.Vártam,hogy felveszed a telefont,és esetleg elmagyarázod,hogy miért tűntél el csak úgy,és miért mondtad a bátyádnak,hogy ne árulja el hol éltek.
-  Azért,mert nem akartam,hogy idegyere.
-  Miért kellett mindent elrontanod?Olyan szépen alakultak a dolgaink,hogy egy percig tényleg elhittem,hogy lehet valami köztünk.
-  Igen?Nos,miután elolvastam a nyilatkozatodat,azt hiszem ez nem épp az igazság.
-  Elárulod miről beszélsz?
-  Persze...Amikor ott voltunk Olaszországban,és te interjút adtál nem tudom milyen újságnak,azt nyilatkoztad,hogy semmi kilátás nincs arra,hogy legyen valakid,és senkivel nem tudnád elképzelni a jövődet.
-  Amiatt rágtál be,mert akkor azt mondtam?-kacagott fel,amit nem tudtam hová tenni.
-  Egyáltalán nem volt vicces.Teljesen összetörtem.Nekem az nagyon sokat jelentett,ami akkor volt.
-  Ugyanúgy nekem is,de nem állhattam elő azzal,hogy van ez a lány,alig három hete ismerem,de már most azon agyalok,hogy megkérem,költözzünk össze.
-  Miért,te ezen agyaltál?
-  Igazából,csak akkor jöttem rá,miután elmentél,de igen...Valami ilyesmin agyaltam.
-  Ez mind nagyon szép,de mi van,ha nekem ez egyáltalán nem fordult meg a fejemben?
-  Akkor azt hiszem,hogy addig maradok itt,amíg meg nem unod,vagy amíg én meg nem unom.
-  Remek,akkor hozhatsz egy kis teát,mert ez már elfogyott.-kezdtem azonnal,könyörtelenül.
-  Nem a kiszolgáló személyzeted egyik tagjaként maradok itt,hanem,mint egy olyan valaki,aki szeret.
-  Aha,hát köszönöm,de nekem nincs szükségem rád.
-  Majd meglátjuk.Soha nem hagylak magadra,mert bizonyítani szeretnék.
-  Sok sikert.-tápászkodtam fel nagy nehezen,így egyenesen bele ütköztem mellkasába...Szóval előttem állt.

Két hónappal később

-  Remélem készen állsz...?-hallottam az orvos hangát,kicsit remegett a keze is.

-  Lassan egy fél éve várok erre a beavatkozásra.Azt hiszem ennél készebb nem is lehetnék.

-  Akkor jó,mert most leveszem a kötést.De ne számíts arra,hogy egyből mindent kristálytisztán fogsz látni.

-  Nekem mindegy,csak lássak.-jelentettem ki,és már annyira türelmetlen voltam,hogy a mellettem ülő Sebastian kezét teljes erővel szorítottam.

-  Akkor parancsolj...Kezdd el az új életed,most már látóként.

   Éreztem az anyag susogását a fejem körül,majd,hogy a kötés lassan lehull a szememről,és a fény pedig beárad szem héjaimon keresztül.Olyan rég tapasztaltam ezt,hogy kiáltani szerettem volna örömömben.Persze nem tettem...Csak élveztem,ahogy a fény szép lassan betölti a sötétség helyét.

-  Na,milyen?-kérdezte,az eddig csöndesen várakozó Sebi.

-  Fura...Homályos és csak pacákat látok.-vallottam be kicsit csalódottan.

-  Ez teljesen normális.Nem kell emiatt aggódnod.Pár nap,esetleg egy-két hét,és teljesen visszanyered a látásod.-biztosított az orvos.

-  Olyan jó lenne már végre látni...-sóhajtottam.

-  Legyél kicsit türelmesebb.Ez olyan,mint a járás.Nem szaladhatsz egyből,előbb tipegni,majd lépkedni kell megtanulnod.

-  Még szerencse,hogy soha nem voltam az a türelmes fajta.

-  Leszek én türelmes,helyetted is.-puszilt meg Sebi.

   Sebit először nagyon keményen visszautasítottam,mert nem akartam elhinni,hogy szeret,de rá kellett jönnöm,hogy valóban így van.Kitartott mellett,amikor a hangulatingadozásaim olyan ütemben követték egymást,hogy még én sem igazán tudtam nyomon követni őket.És kitartott mellettem,amikor üvöltözve küldtem el magam mellől,mert annyira reménytelennek tűnt ez az egész.Aztán nagyjából két hete...Hajnali három körül megszólalt a telefonom,hogy megtalálták a tökéletes donort számomra,és hogy ha készen állok,akkor már másnap reggel bemehetek a kórházba,hogy elvégezzék a beavatkozást.A műtét sikeres volt,és így kötöttem ki,két héttel később a szemész vizsgálójában,amint épp levette a kötést a szememről.

   Az ember nem mindig úgy találja meg a boldogságát,ahogy azt várta.Kisgyermekként egy szőke hercegként,fehér lovon,kamaszként pedig egy gyors motoron,fekete mocis szerkóban.Nos ez nem mindig így működik...de még ha nehéz is rátalálni...a végén mindig megéri.Az én életemben Sebi jelenti a boldogságot,és ha akkor nem olyan kitartó és ragaszkodó,akkor talán soha nem lehettem volna teljesen egész,és boldog.

Öt hónappal később

-  Vigyázz,lépcső.-hallottam Seb aggodalmaskodó hangját,amitől automatikusan mosoly húzódott ajkaimra.

-  Csak terhes vagyok,nem vak.-néztem fel rá kicsit bosszúsan.

-  Sajnálom,csak a megszokás.Eddig mindig azért aggódtam,hogy nem látod,ami előtted van,és elesel,most pedig az ügyetlenséged miatt aggódhatok.

-  Igazad van,én sajnálom.-csókoltam meg,majd szorosan átöleltem.

- Azt hiszem be kellene mennünk,mielőtt szétolvadunk a lépcsőn.

   Már lassan két hónap telt el a műtétem óta,és még mindig vannak pillanatok,amikor úgy érzem,hogy nem látok,fojtogat a sötétség,és mindent ellep.De aztán felnézek Sebire,aki mosolyogva biztosít ennek ellenkezőjéről,és egyszerűen minden kételyem és félelmem elillan.

-  A szüleid nem tudom mit fognak szólni hozzá.-tettem kezem a pocakomra.

-  Ugyan azt,amit én.Rettenetesen örülni fognak neki.-puszilt bele a nyakamba,amitől engem azonnal kirázott a hideg.

-  De még össze se vagyunk házasodva.

-  Sőt,még a kezed sem kértem meg,de ez már a 21. század.Itt nem szégyen,ha egy gyerek házasságon kívül születik.

-  Én azért szeretném...

-  Tényleg ezt akarod?-kérdezte mosolyogva,majd benyitott a házba.

-  Meglepetés!-kiáltották a benn lévők egyszerre.

   Nem is kicsit leptek meg ezzel az egésszel.A ház fel volt díszítve,és halk zene duruzsolt egy régi rádióból.A nappali asztalán egy kisebb torta volt,körötte pezsgős poharak és egy üveg pezsgő,körötte pedig azok az emberek,akik a világot jelentették nekem.anya,apa,Tomi,Seb szülei és testvérei,és természetesen az az ember,aki mindig,na jó majdnem mindig tartotta a lelket.

-  Ezt miért kapom?-kérdeztem könnybe lábadt szemekkel,és levettem szemüvegemet,hogy meg tudjam törölni szemeimet.
-  Azért,mert ma van a születésnapod.Augusztus 1. ó,elfelejtetted?-nézett rám rosszallóan Sebi.
-  Igen.Teljesen kiment a fejemből.-vallottam be kicsit megdöbbenve,hisz annyi minden volt mostanában a fejemben,hogy pont a születésnapomat fölöslegesnek tartottam megjegyezni.
-  Mi vagyunk a családod,nekünk tudnunk kell,hogy mikor van.Isten éltessen,kicsikém!-ölelt át anya mosolyogva.

   A családom körbe ugrált és mindenki gratulált,nem csak a születésnapomhoz,hanem a babához is.Sosem voltam még annyira boldog,mint akkor.Azt hittem ennél jobb már nem is következhet,de akkor végre ismét visszatérhettem Sebi karjaiba,aki már a kanapén ült és nézett minket.Az ölébe húzott és farmerja zsebéből elővett egy gyűrűt.Nem volt sem felvágós,sem csicsás,egyszerű volt,és csodaszép,mint ahogy a szerelem is,amit Sebi iránt éreztem.

-  Betti,megtisztelsz azzal,hogy hozzám jössz?-suttogta a fülembe.
-  Igen.-suttogtam ajkai közé majd megcsókoltam.Végre minden az enyém volt,amiről valaha is álmodtam...Boldog voltam.

***

Ez lett volna a születésnapi novella,remélem tetszett nektek!

A közeljövőben remélhetőleg végre vissza tudok rázódni a normális kerékvágásba,és tudom hozni a részeket nem csak egy,hanem mindegyik történetemhez.

Legyetek jók,és szép napot nektek!

Puszi:*:*

   

BootList 1/2

"A halál nem válogat. Nincs kegyetlenebb vagy kevésbé kegyetlen halál. Ezért olyan félelmetes. A szokásaid, a korod, a személyiséged, a vagyonod, a szépséged... mind lényegtelenek a halál színe előtt. A halál azért rettenetes, mert mindezeket elpusztítja."

Bakancslista

-  Sara,az eredményeid.-nyújtotta át a doktor a vaskos mappát.

-  Jók lettek?-néztem rá reménykedve,közben pedig fellapoztam a papírokat.

-  Sajnálom,de semmi jóval nem tudlak kecsegtetni.-sóhajtott lemondóan és elkezdett golyóstollával kopogni az asztalon.

-  De én azt hittem sikerült megsemmisíteni a daganatot teljesen.-kezdtem el azonnal sírni.

-  Mi is azt hittük,de nem számoltunk az áttéttel és más következményekkel.

-  Ez azt jelenti,hogy...

-  Még nincs minden veszve.Talán egy újabb műtéttel eltávolíthatnánk a fertőzött szöveteket.

-  Szóval az egész tüdőmet akarja?-néztem rá könnyeimen keresztül.

-  Nem feltétlenül.A kemoterápiával még nem próbálkoztunk.

-  És nem is fogunk.Nem akarom csak azért az időmet vesztegetni,hogy ne csak tehetetlenül,de még csúnyán is kelljen meghalnom.

-  De ha sikerülne a kezelés?

-  Nem érdekel.Hat évet szenvedtem,hogy sikerüljön kioperálja és meggyógyítania engem,de mostantól kezdve nem akarok küzdeni.Mennyi időm van hátra?

-  Ezekkel az eredményekkel és erős gyógyszerekkel akár fél év is lehet.

-  Az nagyon rövid idő,ugye tudja?

-  Sara,te nem akarod a kezelést.Én csak az igazat mondom.Nem akarom,hogy hazugságban kelljen élned,míg teheted,mert aztán váratlanul fog érni és rádöbbensz,hogy mennyi mindent szerettél volna még csinálni és már nincs időd.

-  Igaza van.Köszönöm,hogy nem hazudik.

-  Biztosan nem akarod a kezelést?Sok embernél volt hatásos.

-  Nekem már nem kell több kezelés.Csak írjon fel fájdalomcsillapítót és a csodaszerei közül azokat,amiket szokott és hagyjon élni.

-  Sara,te ölöd meg saját magad.

-  És ha ezt akarom?

-  Senki nem akar meghalni csak így.

-  Nekem már szinte semmim nem maradt,amiért élnem kellene úgyhogy már mindegy.

-  Van egy legjobb barátod,aki mindent megtenne érted.Ő fizette a kezeléseid nagy részét és egy szót sem szólt a magas költségekhez.

-  Ő az egyetlen,aki maradt nekem...Az érzelmi zsarolás pedig nálam nem fog beválni.

-  Én nem zsarollak,csak emlékeztetlek,hogy mekkora fájdalmat fogsz okozni neki,ha megtudja,hogy ilyen könnyen feladod.

-  Nem adom fel.Ha nem vette volna észre,végigszenvedtem hat évet.Feladtam az egyetemet és a munkámat is,mert azt mondta,hogy kíméljem magam,de amint látom ezen az állapoton már az sem segítene,ha befeküdnék a kórházba és a maradék fél évemet arra fecsérelném,hogy pihenjek és megpróbáljam meghosszabbítani az életem.Élni akarok végre.

-  Értettem.-sóhajtott lemondóan a doktor,majd felállt a székéből és mellém sétált.-Csak gondold végig még egyszer.

-  Nincs mit végiggondolni.Viszlát.-vetettem oda neki,majd felállva a kényelmes fotelből,ingatag léptekkel elhagytam az irodáját.

   Szédültem,amikor beszálltam az autóba,de nagyot nyelve inkább csak tudomást sem véve a dolgokról beindítottam a motort és haza hajtottam.Szép lassan az eső is elkezdett szemerkélni és ezzel apró pontokkal mintázta a szélvédőt.Nem akartam meghalni.Féltem még csak a gondolattól is,hogy vége mindannak,ami körülvesz és egyszerűen csak végem.Eltűnök a földről,mintha sosem lettem volna és az életem 24 évét csak úgy,grafittal rajzolták volna,melyet nemsoká örökre letörölnek az emlékezet lapjairól.Féltem a gondolattól,hogy egyedül maradok,hogy egyedül hagyom Sebastiant,aki olyan önzetlenül segített nekem mindenben.Egy hang nélkül fizette a kezelések magas költségeit és mikor senkim nem volt,ő ott volt mellettem és fogta a kezem,vagy vigyázott rám,amikor az éjszaka közepén rám törő köhögőrohamok fojtogattak,vagy csak sírógörcsben törtem elő,amikor már majdnem feladtam,de ő tartotta bennem a lelket,és eddig csakis miatta csináltam ezt az egészet.

-  Na mi volt?-lépett ki a ház ajtaján mosolyogva a szőkeség.

-  Sebi...félek.-borultam zokogva nyakába,mire ő átkarolt és hátam simogatta,hogy nyugodjak meg kicsit.

-  Mit mondott az orvos?

-  Azt,hogy a műtét nem járt teljes sikerrel és már áttétek is képződtek.Seb..meg fogok halni.

-  Sara,nem fogsz meghalni.Nem engedem.

-  Nem tehetsz semmit.Az orvos szerint megpróbálhatjuk a kemoterápiát,de nem egyeztem bele.

-  Miért nem?-nézett rám ijedten.

-  Mert én csak egy kis szabadságra,boldogságra vágyom,amit veled tölthetek el.

-  Én viszont arra vágyok,hogy velem  legyél mindig.Kinek fogok én ezentúl panaszkodni?

-  Hát nekem.A doki azt mondta,hogy nagyjából egy fél évem van,ha szedem a gyógyszereket és vigyázok magamra.

-  Te pedig vagy olyan hülye,hogy eldobd az életed,csak azért,mert nem akarod,hogy kihulljon a hajad.

-  Seb,nekem elegem van a kórházból.elég volt az a hat év,amit ott töltöttem,szinte minden nap.Csak kicsit élni akarok,mielőtt végleg semmi esélyem nem lesz rá.

-  Nem fogok veszekedni veled,mert tudom,hogy fölösleges lenne,viszont meg kell ígérned valamit.

-  És ugyan mit?

-  Hogy mindig legyél velem,jó?

-  Mindig itt leszek.-túrtam bele kócos fürtjeibe és egy puszit adtam arcára.

-  Akkor jó.Most pedig menjünk be,csináltam reggelit.

-  Te vagy a legjobb.-ugrottam fel hátára és így mentünk a konyháig.

  Este elég későn kerültem ágyba és nagyon fáradt voltam.Seb hozott nekem napközben gyógyszereket,amiktől kicsit hamarabb el is fáradtam és sokkal gyengébbnek éreztem magam.Az ágyban fekve elgondolkodtam azokon a dolgokon,amiket ebben a hátralevő fél évben akarok még csinálni.

  Elővettem egy gyűrött papírdarabot és szorgosan jegyzetelni kezdtem.Egy órán át firkálgattam,de mikor a végére értem rájöttem,hogy alig vannak elvárásaim az életemtől és csak néhány olyan dolog van,amit reálisan és igazán be lehetne teljesíteni a vágyaimból.Mindössze hét pont jött össze.Elkeseredetten meredtem remegő írásomra a papíron és nem tudtam most mi is legyen,hisz nekem nem volt egy fityingem sem,mivel a szüleim és a nővérem autóbalesetben meghaltak még hat éves koromban,így a nénikém nevelt fel,aki viszont semmi pénzt nem hagyott rám a halála után,nagyjából négy évvel ezelőtt.Így maradtam egyedül,húsz évesen,egyetlen fitying és iskolázottság nélkül,hisz akkor már beteg voltam és nem volt sem erőm,sem pénzem tanulni,vagy a kurzusokra járni.Akkor találkoztam Sebivel.

  Emlékszem akkor nap nagyon rosszul voltam és egyszerűen bele ütköztem az utcán.Segített rajtam,minden kérés nélkül,befogadott és csak annyit mondott,hogy ezek után semmire nem lesz gondom.Azóta pedig be is tartotta az ígéretét és vigyáz rám,minden percben ott van velem.Annyira örülök,hogy megtalált és van nekem.

-  Alszol?-dugta be fejét nemsokkal később.

-  Még nem.Szédülök,ha lefekszek.Nem tudok elaludni.

-  Bejöhetek?

-  Ez a te házad,oda mész,ahová szeretnél.

-  Már a te házad is,elfelejtetted?

-  Hogy tudnám elfelejteni,ha te mindig emlékeztetsz?

-  Sehogy.

   Bemászott mellém az ágyba és magához vont.Egy pillanat alatt elmúlt a szédülés és a rosszullét,csakis az ő illatát éreztem magam körül,mely szép lassan mindent beterített körülöttem.

-  Ez mi?-vette a kezébe a listámat.

-  Semmi.-kaptam el tőle azonnal és ráültem.

-  Ha semmi lenne,akkor nem kaptad volna ki így a kezemből.

-  Azoknak a dolgoknak a listája,amiket még csinálni szeretnék mielőtt....

-  Ne is mond ki,kérlek.

-  Jó,nem fogom,de akkor meg kell ígérned,hogy végig mellettem leszel.

-  Eddig nem ezt tettem?

-  De igen.

-  A listával kapcsolatban pedig csak annyit,hogy mikor is kezdjük el?

-  Elkezdeni mit?

-  Hát valóra váltani a terveidet.

-  Még el se olvastad miket szeretnék.

-  De mindet valóra szeretném váltani neked.

-  Seb,eddig is sokat tettél értem,nem engedhetem,hogy most még ezzel is külön foglalkozz.

-  Nem probléma.Egyelőre még én döntöm el mire költöm a pénzem,és ez esetben pedig téged szemeltelek ki.

-  Akkor úgy veszem észre fölösleges győzködnöm téged.-vettem elő a lapot,de az utolsó sort letéptem róla és a zsebembe dugtam.-Tessék,a lista.-adtam oda neki.

-  Csak hat dolog?

-  Tudod..nem vágyhat mindenki holdutazásra és államelnökségre.

-  Én kisfiú koromtól kezdve egy valamire vágytam és sikerült beteljesítenem.

-  Jó,neked volt anyagi háttered,de nekem semmim nincs.

-  Itt vagyok én.-mosolyodott el.

-  És baromi szerencsés is vagyok,hogy vagy nekem.-bújtam még szorosabban hozzá,majd lassan elnyomott az álom.

1.Érezni a tengerparton a sós levegő illatát.

   Reggel egyedül ébredtem és kicsit meg is ijedtem,hogy mi történt Sebivel.Kikeltem az ágyból és köntösben mentem le a földszintre,ahol majdnem hasra estem két hatalmas bőröndben.

-  Seb,merre vagy?-kiáltottam el magam hangosan,mire nagy csörömpölés támadt a konyhában.

-  Itt vagyok!-jött is a válasz fojtott hangon.

-  Hová utazol?-léptem a helyiségbe,ahol a földön edények hevertek,köztük pedig Seb próbált lábra állni.

-  Én sehová,mi utazunk.

-  És szabad tudni hová?-dőltem neki az ajtófélnek kíváncsian.

-  Beszéltem Michaellel és kölcsön adja nekünk a szigetét pár napra.

-  A lista...-hajtottam le a fejem,mert eszembe jutott az első pont.

-  Eltaláltad,jobb ha készítesz magadnak ruhákat,mert utána egyenesen Párizsba megyünk.

-  Értem.-sóhajtottam szomorkásan és felsétáltam a szobámba,hogy összepakoljak.

   Már meg is bántam azt a hülye listát.Nem gondoltam volna,hogy Seb komolyan képes lesz és hozzáfog tételesen lehúzogatni a kívánságaimat,ráadásul úgy,hogy közben egy vagon pénzt elkölt már megint,ezt pedig mind csak miattam.Komolyan nem értettem,hogy miért teszi.

   Ahogy öltözködtem kiesett a zsebemből az utolsó pont,amit valószín soha nem fogok megtenni,de azért felírtam,mert azt akartam hinni,hogy lesz elég bátorságom hozzá,de amint ismét végigfuttattam szemem a mondatot,rájöttem,hogy nem vagyok elég bátor hozzá.

   Felöltöztem és pakoltam magamnak ruhákat,amiket úgy gondoltam,hogy szükségem lehet,majd lecipeltem a csomagom Seb cuccai közé.Bevettem a gyógyszereim és ettem is,majd ismét pár szem gyógyszer és megvolt a reggeli.

-  Akkor,indulhatunk?-jelent meg Seb kabátjával kezében.

-  Tőlem igen.-vontam meg a vállam és miközben figyeltem,ahogy Seb bepakol a kocsiba én is felvettem a kabátom és beszálltam az autóba.

   Az utat szerencsére végig aludtam és csak egyszer keltem fel a köhögés miatt.Mikor a gép landolt egyenesen egy helikopterre szálltunk,ami a szigetre vitt minket.Ott aztán a pilóta segített kipakolni és el is hagyta a szigetet.Bevittük  csomagjainkat és kiválasztottuk a szobákat,amiket három napig birtokolni fogunk.

-  Készen állsz a tengerpartra?-lépett Seb kacagva a szobámba.

-  Volnál szíves kimenni?-kérdeztem ijedten,mivel félig meztelen voltam.

-  Upsz,bocs!-lépett ki azonnal a szobából,majd becsukta maga mögött az ajtót.

-  Seb,most már bejöhetsz.-nyitottam ki az ajtót és ő pedig bejött.

-  Nagyon jól áll a vörös bikini.Ezt még nem is láttam rajtad.

-  Mert még nem volt rajtam.Az első közös nyaralásunkra vettem,ami elmaradt,mert be kellett menjek a kórházba.

-  Emlékszem rá.De most bepótoljuk,gyere!-ragadott karon és kivezetett a házból.

  Kinn hét ágra sütött a nap és lágyan lengedezett a szél.A kis mólón,ami a partra vezetett lerúgtam a papucsom és mezítláb követtem legjobb barátom a partig.A levegőben sós víz illata lebegett és mindent megtöltött egy jellegzetes illattal,amit azt hiszem soha nem felejtek el.Lábam óvatosan a vízbe dugtam és boldogan tapasztaltam,hogy kellemes meleg.Remekül éreztük magunkat akkor nap.Minden tökéletes volt.Sosem voltam még tengerparton és amit azokban az órákban átéltem,az valami varázslatos volt.Seb mosolya,amikor rám nézett és a szemében csillogó boldogság mindennél jobb volt,mert láttam rajta,hogy boldog.

-  Köszönöm neked,Seb!-adtam naki hatalmas puszit,mikor este már a nagy képernyős TV előtt üldögéltünk és filmet kerestünk.

-  Ez egy barát dolga.-vont magához még szorosabban és fejét fejemre hajtotta.

2.Vacsorázni egy drága étteremben.

    A három nap Michael szigetén szinte pillanatok alatt elröppent és ismét egy repülőn találtam magunkat,ezúttal Párizs felé.Seb azt állította,hogy csak egy egyszerű kis vacsorára megyünk,de persze most sem hittem neki,mert ha ő azt mondja,hogy egyszerű,akkor valószínű,hogy egy luxusétteremben foglalt nekünk asztalt,saját pincérrel és egy minden igényeket kielégítő V.I.P. teremben.

-  Nos,szabad tudni hová megyünk?-néztem rá,mikor leszállt a gépünk.
-  Ha fejen állva is kérdezed,akkor sem mondom el.-mosolygott rám csillogó szemekkel és megfogta kezem.

   Tenyeréből olyan melegség áradt,amit le sem tudok írni.Eddig még sosem csinált ilyet.Természetesen fogta már meg a kezem,de olyankor a kórházi ágyban feküdtem és közel álltam ahhoz,hogy fel se keljek többet,de ez teljesen más volt.Csak fogta a kezem,ujjait az enyémek közé fűzte és úgy vezetett kifelé a reptérről.Kabátomat szorosabbra fogtam magam körül,mivel a novemberi éjszaka igen hidegnek bizonyult.Beszálltunk egy igen drága bérelt kocsiba és egy hotelhez hajtottunk.A bejárat felé nagy betűkkel a hotel neve volt írva,Le Meurice,a felirat alatt pedig öt apró aranyló csillag sorakozott.Csak remélni mertem,hogy ez nem azt jelenti,amire gondolok.

-  Sebastian....Ezt te sem gondoltad komolyan,igaz?-néztem rá ijedten és kikaptam kezéből az enyémet.
-  Ez egy igen drága étterem és szeretném,ha minden kívánságod teljesülne a listáról.Ez pedig a második volt.Szóval,isten hozott a Le Meurice hotel és vendéglátóközpontban.
-  Bolond vagy.-kacagtam fel hangosan és előre mentem,a portás boldog mosollyal nyitott nekünk ajtót és egy boy hozta utánunk a csomagokat.
-  Csak miattad bevállalom azt is.
-  Miért?-fordultam felé kicsit félve.
-  Egyszer ezt is elmondom.De most menjünk fel.
-  Szavadon foglak,Seba!-vigyorogtam a szőkére és beléptem a liftbe.-Amúgy meddig szándékszunk itt maradni?
-  Ameddig akarod.Még van egy csomó időnk,főleg,hogy az egész listád hat pontot tartalmaz összesen.
-  Akkor ne maradjunk sokáig,inkább menjünk haza minél hamarabb és pihenjünk otthon.
-  Rendben,nekem az is jó.
-  Ezt is megbeszéltük.Vacsizni is itt fogunk?
-  Bizony,foglaltam magunknak egy szép kis asztalt egy eldugott sarokban,külön pincérrel és zenekarral.
-  Neked komolyan el van menve az eszed.
-  Ha tovább sértegetsz,akkor lehet,hogy még magángépet is foglalok hazafelé,sőt tűzijátékot is rendelek magunknak a hazaérkezés alkalmából.

   Fenn lepakoltunk és átöltöztünk,majd lementünk az étterembe,ahol az asztal és a pincér várt minket.Seb rendelt nekünk kaviárt,de amint megkóstoltam igen csak elhúztam a szám,mert megközelítőleg sem volt olyan jó íze,mint azt vártam.

-  Valami baj van?-nézett rám Seb ijedten.
-  Ez valami borzalmas.-súgtam oda,hogy a mellettem álló pincér ne hallja.
-  Akkor rendeljek valami mást?
-  Menjünk el innen,jó?

-  Hová akarsz menni?
-  Egy KFC-be,ha lehet.-néztem rá könyörgően,mire széles mosoly futott ajkaira.
-  Tudtam,hogy rád számíthatok.
-  Miért?-ráncoltam a szemöldököm.
-  Azért,mert ha mást hoztam volna ide,hanyatt vágja magát az öt csillagtól.
-  Én nem vagyok akárki,én Sara vagyok,aki kicsit habókos és rigolyás,de így kell szeretni.
-  De ha elmegyünk,akkor mi lesz a második ponttal?
-  Majd sokat rendelek a KFC-ben,mit szólsz?
-  Csak annyit,amennyit meg bírsz enni.Semmi értelme nem lenne egy drága hotelbe visszajönni hatalmas gyorskajáldás szatyrokkal beállítani.Furán néznének ránk,nem gondolod?
- Hát csak nézzenek.-kacagtam fel,mire a pincér fura pillantásokat küldött felém.
-  Akkor,megyünk?-állt fel a szőke német és az én oldalamra sétálva nekem is segített felállni.

   Fizetett,majd elvitettük magunkat egy KFC-hez,ahol szintén furán néztek ránk,ugyanis nem igazán hiszem,hogy sokan járnak talpig kiöltözve gyorsétterembe.Rendeltünk mindent,amit megkívántunk és egy hátsó asztalhoz ülve nekiláttunk az ételek elfogyasztásának,amihez ugyan komolyan neki kellett készülnünk,de nem bántam,mert minden perc,amit Sebastiannal tölthettem megbecsültem,mert nekem ő sokkal több volt,mint megmentő.Ő volt az,akinek tulajdonképpen az elmúlt évek legszebb pillanatait köszönhettem és azt,hogy ismét van családom.

***

Sziasztok!

Végre ezzel is elkészültem.A rég ígért novella megérkezett,a késésért pedig külön hatalmas bocsánatkéréssel tartozom,de egyszerűen bármibe belekezdtem azt nem tartottam elég jónak.Viszont most rátaláltam az ihletre,ami nem tudom mennyire tartotok eredetinek,de szerintem nem lett annyira rossz.

Komikat ide is szívesen várom,sajnálom,hogy a Wild one előző részéhez egyet sem kaptam,de nem számít.

Legyen szép estétek és kitartást azoknak,aki iskolában vannak és tanulnak.

Puszi:*:*