10.Rész 2/2

Szilveszter Bernben

-December 31.Reggel-

-  Vörös lettél...-jegyzi meg Seb erőtlenül,mikor felmegyek a szobájába,egy nagy tál zabkásával.

-  Igen.A fodrásztól egyenesen ide jöttem.

-  Nem kellene így gondoskodnod rólam...-evickél fel az ágyban,majd én az ölébe teszem a reggelijét.

-  Pedig kell,mert másképp éhen is halnál.Mióta szakítottál Hannával,egy teljes roncs vagy.

-  Te is szakítottál Kimivel,mégis milyen jól kezeled.

-  Igen,mert rájöttem,hogy nem is szerettem őt annyira,mint hittem.

-  Megosztod velem a reggelit?

-  Edd csak meg.Heikki elnyel keresztben,ha nem eszel rendesen.

-  De én nem tudok nyugodtan enni,ha nem eszel te is....Lehet te sem ettél reggelire.
-  Jó legyen.-bólintok rá sóhajtva.-Lerohanok egy kanálért,azonnal itt leszek.-szorítom meg kezét és lerohanok a földszintre egy kanálért.

    Végül szakítottam Kimivel,mert nem akartam játszadozni az érzelmeivel,mert ő egy nagyon rendes ember és megérdemli,hogy egy olyan személy legyen mellett,aki szívből szereti.Én sajnos nem tudtam megadni ezt neki,de már nem is számít.Most csak egy feladatom van...Helyrehozni Sebet,a szakítás után.Készen állt arra,hogy elkötelezze magát,vett egy csodaszép gyűrűt,a húgom pedig botor módon visszautasította.Ez volt talán a legnagyobb hiba,amit elkövethetett,mert Seb tényleg szereti,vagy szerette őt.

   Amióta mindketten hazajöttünk Svájcba,minden este Sebbel alszok,nem akarom magára hagyni egy percre sem,mert féltem őt.Lehet valami őrültségre készül,aztán meg én nem leszek itthon,amikor elköveti..Én leszek a felelős.

-  Vissza is tértem.-tárom ki szobája ajtaját,de a szoba üres.

    Természetesen azonnal kétségbe esem,hogy hová tűnt.Első gondolatom a fürdő.Odarohanok és rángatni kezdem az ajtaját,be van zárva.Hangosan dörömbölök az ajtón,de semmi válasz.Idő közben a könnyeim is kicsordulnak,annyira félek.Az meg sem fordul a fejemben,hogy esetleg benn sincs,vagy épp a dolgát végzi.Vízcsobogás hallatszik ki,majd kulcs fordul és az ajtóban megjelenik egy borotválatlan,alsógatyás német.Egyszerre akkora kő esik le a szívemről,hogy azt hiszem még Uruguaiban is hallották.

-  Mehetsz...Elég lett volna egyszer kopogni,nem pedig rám törni az ajtót.-morogja kicsit idegesen,majd visszafekszik az ágyba és kezébe veszi a zabkásás tálat.
-  Nem kell menjek,csak megijedtem,hogy...
-  Hogy a WC-be fojtottam magam,vagy mi?-húzza huncut vigyora ajkait.
-  Ez nem volt szép.Komolyan aggódtam érted.-csapom meg vállát,mikor már befészkeltem magam takarója alá.
-  Látod,ez tényleg nem volt szép.-néz rám nagyon csúnyán.
-  Ne a szemed húzgáld,hanem egyél.
-  Ni csak,a kis diktátor...
-  Hallgatni arany...Fogd be és egyed ezt az izét,míg meleg.
-  De rossz íze van...-fintorodik el.
-  Csináljak valami mást?
-  Mondjuk legyen francia pirítós és tea.
-  Akkor viszont le kell gyere te is és segíteni,mert egyedül félek egy ekkora házban.
-  Lemegyek,csak magamra kapok valamit.
-  Tőlem így is jöhetsz...Nem fog zavarni a fél pucér látványod.
-  Ezzel mire célzol?
-  Arra,kedves,hogy láttalak én téged már sokkal kevesebb ruhában is.
-  Igen,csak akkor az volt a különbség,hogy öt évesek voltunk.Ha így vesszük,akkor én is láttalak már nudizni.
-  Mit nem mondjak,szerettem vetkőzni.-kuncogok és kikelek az ágyból.
-  Igen?!Nem is tudtam....
-  Pedig ha otthon lennék,akkor elképzelhető,hogy egy szál ingben parádéznék a konyhában.
-  Azt megnézném én.....
-  Igen,tudom,hogy elképesztően kíváncsi vagy a cicimre,de arról lecsúsztál.-kuncogok és kisétálok a szobából,hogy nekifogjak a bajnok reggelijének.
-  Mi van?-dugja ki fejét az ajtónyíláson,tiszta vörös.
-  Basszus,ha látnád magad...Röhejes vagy!-tör ki belőlem a nevetés és csak nézem elvörösödött fejét.
-  Ez nem volt szép.-torzul arca bosszúálló fintorba és kirohan a szobából.

    Végigkerget az egész házon és mikor végre elkap,már annyi erő sincs bennem,hogy ellenálljak neki.A kanapéra dönt és csikolni kezd.Hangosan sikoltozok,mert mást nem tudok tenni.Végül lelököm magamról,háta hangosan koppan a szőnyegen,felnyög.A frász jön rám,ahogy meghallom a koppanást és azonnal lenézek.Ott fekszik a földön és önelégülten vigyorog.Megragadja kezeimet és magára ránt.

-  Ez mire volt jó?!-kérdezem mérgesen.
-  Nem tudom,de ha nem teszem meg,akkor olyan hiányérzetem lett volna.
-  Szemét,ezért egyedül fogod a reggelidet csinálni.
-  Semmi gond.Rengetegszer csináltam már a reggelimet én.
-  De te nem tudsz olyan finom francia pirítóst csinálni,mint én.
-  Akkor gyere,csináljuk együtt.

   Feltápászkodunk és kisétálunk a konyhába.Készítettünk néhány nagyon finom szendvicset.Teát is készítettünk,majd leültünk egymással szemben és nekiláttunk.

-  Ez isteni...-nyeli le az utolsó falatot is.
-  Látod,én megmondtam,hogy senki nem készít olyan fincsi reggelit,mint én.
-  És igazad volt.Ez fenséges....-vesz ki a tányéromból egy fél falatot,ami megmaradt.
-  Hé,az még az enyém volt!-csapok a kezére mérgesen.
-  Már késő...-von vállat vigyorogva.
-  Elmehetsz te a....
-  Köszi...-vigyorog rám,szemeiben pedig cinkos szikrák villognak.
-  Olyan aranyos vagy ilyenkor.-csóválom meg a fejem és belekortyolok teámba.
-  Tudom,de én mindig aranyos vagyok.
-  Kis önelégült..Én itt dicsérlek,erre te önelégülten bevágod,hogy te mindig aranyos vagy...Nem dicsérlek meg többet.
-  Jaj,ugyan már...Nem kell ennyire berágni rám.-teszi combomra egyik kezét.
-  Seb,ezt nem kellene.-veszem le magamról kezét.
-  Igazad van,sajnálom.-komorodik el.

/Sebastian szemszöge/

-  Mit terveztél mára?-huppanok le Käthe mellé a kanapéra.
-  Csak együtt akarok lenni a legjobb barátommal,ennyi az egész.Csak mi ketten,mint régen.
-  Nem is hangzik annyira rosszul.Így legalább jól fog végződni az évem.
-  Lehet megint eltöröd a lábad,mint 10 éve,amikor a hóba a kartál ugrani a fészer tetejéről....
-  Jaj,ne is juttasd eszembe...-jajdulok fel,hisz a heg,ahol összevarrtak,még megvan.
-  Kis nyafogós.Olyan kis szerencsétlen voltál még akkor.-kacag fel és hátrabillenti fejét,olyan,mint egy porcelánbaba...tökéletes.
-  Nem megyünk ki egy kicsit?
-  Persze,hogy jól megfürdethess a hóban.Még csak az kéne.
-  Akkor mit szeretnél csinálni?
-  Nem tudom...

   Nekem lenne pár ötletem,de meg sem szólalok,mert félek a reakciójától.Félek,hogy elutasít vagy fogja a cuccait és csak úgy elmegy.Akkor inkább ülök és várok,hátha rájön,én őt szeretem és kell nekem.

-  Esetleg süthetnénk valami fincsi sütit...
-  Benne vagyok,mit szeretnél sütni?
-  Szerintem egy kis palacsinta pont jó lenne.Tele vagyok az ünnepi kajákkal meg sütikkel.Valami másra éheztem meg.
-  Tuti,hogy mióta itt vagy legalább négy kilót híztam,de jöhet az a palacsinta.

   Nekirugaszkodtunk és készítettünk egy nagy halom lekváros palacsintát meg forraltunk bort,amit normális estben nem ittam volna,de olyan finom illata volt,hogy nem tudtam ellenállni neki.

-  Ezt hol tanultad?-utalok a forralt borra.
-  Az egyik magyar ismerősöm mutatta még tavaly szilveszterkor.
-  Isteni,le kell írd a receptet.
-  Minek?Én mindig itt leszek,hogy elkészítsem neked.Nem kell leírjam.
-  Komolyan gondoltad?
-  Mit?-fordul felém meglepetten.
-  Hogy mindig itt leszel.
-  Még szép,ameddig csak szükséged van rám.
-  Akkor szerintem nem fogsz visszamenni a csigazabálókhoz.Itt maradsz velem örökre.
-  Aranyos vagy,de tudod,hogy nem tehetem.
-  Miért nem?
-  Mert nekem ott az életem.
-  De én itt vagyok.
-  Igaz...-suttogja töprengve és lehunyja szemeit,annyira kívánatos.

/Käthe szemszöge/-December 31,este-

-  Pezsgő behűtve,popcorn és nasi előkészítve.-robban be a szobámba Seb.
-  Igen,én meg tiszta pucér vagyok.-fordulok felé idegesen.

    Nem is túloztam nagyot,ugyanis egy szél bugyiban ácsorogtam a szekrény előtt,ugyanis még a délután folyamán áthoztam pár cuccot,hogy ne kelljen este hazamennem,vagyis tulajdonképpen ideköltöztem.

-  Sa...sajnálom.-takarja el a szemét és feje teljesen elvörösödik,annyira kis édes.
-  Nem megbeszéltük,hogy láttál már engem kevesebb ruciban is?
-  Igaz...-kuncog fel és végre rám néz.
-  Olyan kis édes vagy,mikor így zavarba jössz.
-  Te viszont ahogy látom egyáltalán nem vagy zavarban.
-  Mi?-kerekednek ki szemeim,mire rájövök mire gondol és magam elé kapok egy pólót.
-  Sokkal jobb.Így tudunk normálisan értekezni.
-  Zavar ha meztelen vagyok.
-  Kérlek szépen,ne provokálj.Lehet,hogy esetleg olyan tennék,amit megbánok.
-  Mégpedig?
-  Lehet nem akarod tudni.-szemeit beszéd közben lesüti és lép egyet hátra.
-  Tudni akarom.Lehet ugyanazt szeretnénk...-közelebb léptem hozzá,egész addig,hogy már csak egy lépés választott el minket egymástól.
-  Akkor gyere még egy kicsivel közelebb.-mosolyog rám és kezeit csípőmre téve magához húz.

    Úgy vagyok ezzel,hogy egy őrültség még belefér ebbe az évbe.Ez az egész pedig egy teljes őrültség,de mit tehetnék,a vérem vonzz az őrület felé.Ahogy testem az övének préselődött éreztem,hogy alig bír magával.Ajkain a szak szinte némák voltak,de nem kellett sokat mondjon,megértettem.Karjaimat nyaka köré fontam,így a pólóm a földre esett.

-  Egyre gondoltunk?-kérdezi fojtott hangon.
-  Ugyanarra.-mosolygok rá és megcsókolom.

     A csók egyre hevesebbé és hevesebbé válnak,nyelve érzéki táncra kéri fel az enyémet és én engedelmeskedem a felkérésnek.Az ölébe vesz és az ágyhoz visz.Óvatosan lefektet rá és miután kibújt felsőjéből újra birtokba veszi ajkaimat.Egyik kezével bal mellen kényezteti,míg másikkal belemarkol fenekembe és kegyetlenül csókol tovább.

   Ahogy ujjai testemet térképezik fel,minden egyes apró érintésbe beleremegek és egyre jobban hatalmába kerít a vágy,hogy azonnal a magáévá tegyen.Ajkait elszakítja az enyémektől és óvatos puszikkal jelölve útját halad lefelé.Elidőzik egy keveset kulcscsontomnál és csak utána halad lefelé.Mire eléri melleimet már teljesen átjár a melegség és csak azért imádkozom,hogy végre hagyja ezt abba és térjünk át a komolyabb dolgokra.Egyik feszes mellbimbóm a szájába veszi és kényeztetni kezdi egészen addig,míg ajkaimat halk sóhajok nem hagyják el.Ajkai folytatják utukat egészen csípőmig,ahol ismét elidőzik egy kicsit,épp csak annyit,hogy megszabadíthasson bugyimtól.

    Forró nyelvét megérezve nőiességemen,azonnal összerándul a testem és érzem,hogy innen ez már csak rosszabb lesz,a hosszú előjátékot kedveli.A lepedőbe markolok és szemeimet lehunyom,így tűröm,hogy kiélje minden óhaját.

-  Seb...Meddig kínzol még?-kérdeztem a kéjtől szinte néma hangon.
-  Csak még egy picikét.-válaszolja mosolyogva és egy puszit nyom combomra,majd feláll és otthagy.

    Értetlenül ülök fel az ágyon és csak meredek az ajtóra.Fogalmam sincs,hogy hová az égbe ment,de kérdésemre azonnal megkapom a választ.Visszatér,kezében egy kis,ezüst színű tasakkal.Nem kell sokat gondolkodnom,hogy rájöjjek mi is van a tasakban....óvszer.Ahogy az ágyra ül és kibontja,belőlem előtör a nevetés.

-  Megkérdezhetem mit nevetsz?
-  Semmit...
-  Fő az óvatosság...

   Végül is miután az én közreműködésemmel felhúzta az óvszer,visszatérünk oda,ahol abbahagytuk.Nyakam és melleim csókolgatja,majd miután befészkelte magát lábaim közé,belém hatol.Minden egyes lökés olyan,mintha ezer csillagszóró villanna bennem és szikrázó fénnyel árasztja el minden porcikám.Isteni volt minden együtt töltött pillanat.Körmeim hátába mélyesztem,amitől felszisszen,de végül csak mosolyogva csókol meg ismét.Innentől ajkaink el sem válnak egymástól az aktus végégig.Előbb én értem el az orgazmust,viszont két erőteljesebb lökés után tudom,hogy ő is megérkezett,ugyanis teste megfeszült az enyémen és aztán elernyedt.

   Kimerülten hajtom mellkasára a fejem és épp csak nem nyom el az álom.Még mindig kapkodva veszem a levegőt és csak játszok ujjaimmal mellkasán.Nem tudom mit jelent ez az egész a kettőnk kapcsolatában,vagy  lesz-e folytatás,de most olyan békés minden,nem akarom megváltoztatni.

-  Min gondolkodsz?-kérdezi rekedtes hangon.
-  Ezen az egészen.Mostantól nem lehetünk csak simán legjobb barátok.
-  Barátság extrákkal?-kérdezi vigyorogva.
-  Sosem mennék bele.Te is jól tudod,hogy ez nekem többet jelentett egy kósza numeránál,ami véletlenül becsúszott.
-  Szerinted nekem nem?
-  Nem tudom...Remélem igen.
-  Ez volt egész évben a legjobb dolog,ami velem történt.
-  Most csak szédítesz...-könyöklök fel,hogy a szemébe nézhessek.
-  Dehogy is....A legkomolyabban gondolom.
-  Akkor most mi lesz?
-  Látod,ez az amit nem tudok.
-  És mi lenne,ha míg itt vagyok addig megpróbálnánk valamit együtt és mikor elmegyünk a gyárba,akkor eldöntjük,hogy mi lesz?
-  De ugye akármi lesz,te itt maradsz nekem?
-  Akármi legyen...-suttogom és megcsókolom álla csúcsát,egész teste beleremeg.
-  Hány óra?-kérdezi kicsit később.
-  Negyed 12.Miért fontos ez?
-  Azért,mert ebből az évből már csak 45 perc van.Azt pedig jól akarom eltölteni.
-  Ó,és mire gondoltál?
-  Esetleg szeretnék egy ismétlést.
-  Minek az ismétlését?-nézek rá kicsit értetlenül,mire ő belecsíp fenekembe és kaján vigyor fut arcára.

-  Értem...-szólalok meg kis csönd után.
-  Esetleg lenne hozzá kedved,vagy ez már túl sok?
-  Van egy dolog,amit egy kis idő elteltével szerintem meg fogsz tanulni.A szex sosem lehet túl sok.-ültem fel,majd egy nagyobb lendülettel elhelyezkedtem csípőjén és birtokba vettem édes ajkait.

   Megismételtük az előző aktust,de nem csak egyszer,hanem még kétszer.Azt hiszem kijelenthetem,hogy végig szeretkeztük az év utolsó perceit és az új év első óráját.Végül kimerülten szállunk be a hatalmas kádba,Seb fürdőjében és összebújva pihenjük ki az aktusunk fáradalmait.

-  Ilyen intenzív szexuális élményben még soha nem volt részem.-tekerte egyik hajtincsemet ujjai köré.
-  Szegénykém..A húgom elvonókúrán tartott?
-  Azt azért nem mondanám.Vele más volt....
-  Jobb,mint velem?
-  Ehhez semmi nem fogható.Te aztán tudod mi kell egy férfinak.
-  Hát igen.Azt hiszem nem panaszkodhatok...egy ilyen pasit nem nehéz kielégíteni.Úgy ki voltál éhezve,kis ártatlanom,hogy egy tíz perces numera is a mennyországnak tűnt volna.
-  Te most kötekedsz velem?
-  Dehogy kötekedek.Sosem tenném.-kacsintok rá.
-  Akkor jó,mert nekem nagyon úgy tűnt.
-  El vagy tévedve.
-  Szerintem nem.
-  Oké,inkább hagyjuk és élvezzük a pillanat varázsát.
-  Ez remek ötlet.-von magához és megcsókol.

    Nem tudom meddig feküdtünk a kádban,de mire kiszálltunk a víz már teljesen elhűlt.Felvettünk egy-egy pólót és fehérneműt,majd bemásztunk az ágyba és lassan elaludtunk.Reggel én kelek hamarabb és leosonok reggelit készíteni.Sok finomságot pakolok a tálcára és visszamegyek Sebhez,aki idő közben felébredt és már TV-t néz.

-  Jó reggelt.-tárom ki az ajtót és beegyensúlyozok az ágyig,majd leteszem kettőnk közé a tálcát és bemászok a takaró alá.
-  Neked is,szépségem.-csókol szájon.
-  Olyan fura ezt a te szádból hallani.
-  Hát,szokj hozzá,mert mostantól elég sokszor fogod hallani.
-  Aranyos vagy.-puszilom meg mosolyogva.
-  Szeretlek.-súgja ajkaim közé és csillogó szemekkel néz rám.
-  Én is téged.

***

Ez lett volna a Szilveszteri rész,remélem mindenkinek elnyerte a tetszését.Sikerekben gazdag,szerencsés,Boldog Új évet szeretnék kívánni minden kedves olvasóm számára!

Így pedig a rész végére egy kisebb közlemény.Miután tegnap kibékültünk a nővérkémmel arra jutottunk,hogy nyitunk egy új,közös bogot.Szóval ha tetszenek az írásaink és kíváncsiak lennétek erre,akkor a mai nap folyamán majd nézzetek be.A szélső oszlopban kell majd keresni.

Sok puszi mindenkinek:*:*:

10.Rész 1/2

Szilveszter Toulouseban

   Mikor a karácsonyi hercehurcának vége csak ülök egyedül a lakásomban és nézem,ahogy a fa villogó fényei beragyognak mindent.Sötét van mindenhol és én valahogy üresnek érzem magam.Most,hogy lerendeztem Käthe szerződését,már semmi teendőm nem maradt és még csak az sem volt,akivel beszélhetnék.

    Az egyedüllét legalább csöndes.Semmi kedvem a zajos tömeget hallgatni,vagy akár csak emberek közé menni.A botrány,amit a cikk okozott,szerencsére már elhalkult és így csak a bűntudat maradt,amit éreztem,hisz én szúrtam el.Csakis miattam volt ez az egész.Persze Käthe nem tud erről,hisz neki azt mutattam,amit látni akart,de amint elköszöntünk a reptéren,teljesen magam alatt voltam.

    A családom persze örült nekem,de tudtam,hogy ez csak a látszat.Nem igazán voltunk valami fényes viszonyban,mióta otthagytam az orvosi egyetemet.Persze,örültek a sikeremnek,de nem tiszta szívből,hisz ők arról álmodoztak,hogy egyszer majd orvos leszek,de ez már nem fog megvalósulni.27 vagyok,ilyenkor már őrültség lenne belevágni az orvosiba,megint.

    Felevickélek a kanapéról,majd a konyhába sétálok,hogy főzzek magamnak egy teát.Ahogy hallgatom a teafőző ütemes csöpögését és teljes figyelmemet a víz csurgásának szentelem valamin megakad a tekintetem.Egy cetli az,amit hazaérkezésem után dobtam a pultra és annyi erőt nem éreztem magamban,hogy felálljak és kidobjam.Kezembe vettem és megforgattam.Heikki telefonszáma volt,amit a biztonság kedvéért adott nekem,hogy ha esetleg a telefonomból valami véletlen folytán kitörlődne a száma.

    Halvány mosoly kúszik ajkaimra ahogy felidézem magamban a vacsorát,amit nekem főzött és az összebújást,kicsiny lakásának nappalijában.Egyszerűen tökéletesek voltak azok a pillantok és egy fura gondolattól vezérelve megragadom a pulton lévő vezetékes telefont és már tárcsázom is a számot.Ahogy meghallom az első csörgét meg is bánom,mert mi van,ha esetleg nem veszi fel,vagy dühös lesz?

-  Haló?-szól bele vidáman.
-  Szia,Sabrina vagyok...-köszöntöm tétován és eljátszok a gondolattal,hogy mi lenne ha letenném a telefont és úgy tennék,mintha meg sem történt volna.
-  Azt hittem el is feledkeztél rólam...-korhol szinte nevetve.
-  Bocsi,csak kicsit magam alatt voltam mostanában.
-  Megbocsájtom,ha meghívsz magadhoz szilveszterre.
-  Ez nem pofátlanság kicsit?
-  De az,viszont nincs hol szilvesztereznem és....
-  Nem úgy volt,hogy Sebbel és Käthe-vel fogsz ünnepelni?
-  Igen,viszont ők kettesben maradnak,mert meg akarom nekik adni a lehetőséget,hogy összejöjjenek és végre együtt legyen egy keveset.
-  Milyen jó barát valaki.-húzom mosolyra szám.
-  Tudom,ne is fényezd az egómat,lehet,hogy el fogok itt szállni a kocsimmal.
-  Vezetsz?-ráncolom össze szemöldököm.
-  Már nem.Most csapom be a kocsiajtót és most megyek át az úton.
-  Akkor zavarlak?-kérdezem lelombozottan.
-  Egyáltalán,viszont tudnám díjazni,ha beengednél mondjuk....

-  Te miről hadoválsz?-lépek ijedten az ablakomhoz.
-  Engedj be,mert szétfagyok....
-  Te komolyan itt vagy Toulouseban?
-  Pontosan és valószínű befagyott a seggem...-hangjában valami sürgető és türelmetlen szín bujkál,így inkább beengedem.

    Míg felér addig csak a néma telefont tartom a fülemhez és megdermedten nézek az ajtóra,amin hirtelen kopogtatni kezdenek.Ledobom a telefont a kis fogasra és hevesen dobogó szívvel nyitom ki az ajtót.Nem csalódom,Heikki áll előttem,csibészes félmosollyal ajkain.

-  Te meg,hogy kerülsz ide?-kérdezem kicsit még mindig kételkedve benne,hogy valóban előttem áll.
-  Megkérdeztem hol laksz és eljöttem.
-  Olyan aranyos vagy!-csúszik ki a számon,de nem is bánom.
-  Köszönöm,de nem lenne kedved megölelni vagy valami?-tárja szét karjait én pedig boldogan vetem magam ölelésébe.
-  Jó,hogy eljöttél....-suttogom sáljába és már szinte könnyes a szemem.
-  Gondoltam kell valaki,aki szórakoztat ilyenkor is.
-  Pontosan jól gondoltad.-megragadom kezét és a lakásba vezetem.

    Segítettem lehámozni róla a kabátot és a téli cuccokat,majd a nappaliba vezetem,ahol letelepszünk egymás mellé.Csak meredek csodaszép kék szemeibe és elveszem a kifürkészhetetlen pillantásban,abban,ahogy minden kis porcikám feltérképezi és úgy issza magába látványom,mint szomjazó friss forrásvizet.Sosem néztek rám azelőtt ilyen mérhetetlen vággyal és sóvárgással.egyetlen pillanat alatt a fejem búbjáig vörösödöm,mint egy kislány,aki először szerelmes életében.

-  Ne hozzak valamit?Esetleg nem vagy éhes?-töröm meg a beállt csöndet.
-  Egy kis teával megkínálhatsz,ha van kész...
-  Basszus a tea...!-kapom kezem a szám elé és se szó,se beszéd otthagyom őt a kanapén.

    A tea szerencsére nem árasztotta el a konyhámat,sőt szépen a kannában maradt.Gyorsan lekapcsolom és csészékbe öntöm a kancsó tartalmát majd citrommal és cukorral egy tálcára pakolok és visszamegyek a nappaliba.Heikki a kanapén ücsörög és az egyik kedvenc könyvemet forgatja épp.

-  Te ilyeneket olvasol?-emeli fel és felém fordítja a borítót,hogy el tudjam olvasni,a Harry Potter rongyosra olvasott első kötete,amit egy pár napja fejeztem be.
-  Igen.Segít kicsit kikapcsolni a sok szarból,ami körülöttem van.
-  Pedig azt hinné az ember,hogy egy ilyen gyönyörű nőnek nincs semmire szüksége.
-  Ha te azt tudnád,hogy mennyi mindenre szüksége lehet ilyen nőnek,mint én...-sóhajtok fel és leteszem elé a tálcát.

   Egész sokat ücsörögtünk a tea mellett,míg eldöntöttük,hogy sétálni megyünk.Már javában sötétedik,mikor útnak eredünk és eléggé lehűlt a levegő ahhoz,hogy a kabátomat még kezemmel is szorosabbra fogjam magam körül.A kesztyűmet természetesen otthon hagytam és így az is eléggé fázik.A hó lassan szállingózni kezd és így csak még szebbé teszi az év utolsó napját.

   Visszagondolva,még ha néha el is csesztem dolgokat az év során,rá kell jönnöm,hogy talán ez volt az eddigi legjobb,mióta emlékszem.Legalább is a vége felé biztosan olyan lett,amilyennek előző év végén még csak remélni sem mertem.

-  Nem fázol?-töri meg Heikki aggódó hangja gondolataim menetét.
-  A kezem egy picit.-vallom be gyerekes hangon,mire ő csak megfogja kezem és összekulcsolva ujjainkat kabátja zsebébe csúsztatja ujjaink gombolyagját.
-  Azt hiszem idekinn kellene megvárnunk a tűzijátékot.-javasolja kicsit később.
-  A folyóról csodaszép a kilátás.
-  Nos,akkor...Hölgyem?Megtisztelne azzal,hogy elkísér a folyópartra,hogy együtt nézzük meg a tűzijátékot?-mutatott előre mosolyogva.
-  Természetesen,viszont a kis probléma az,hogy a folyó a másik irányba van.-bökök nevetve a hátam mögé.

-  Ó,természetesen...Én is tudtam,csak teszteltelek.-kuncog és miután menetirányba fordulunk,szép lassan,szinte andalogva haladunk a folyópart felé.

   Belegondolva,ha nem lett volna az egész sztori,akkor nem ismertem volna meg Heikkit és nem tölthetnénk együtt ezt a varázslatos estét,az pedig nagy kár lenne.

   Mire odaérünk egészen késő,már majdnem éjfél van.Az utcák szinte kihaltak és a klubokból hangos zene és füst árad a nyitott ajtókon keresztül.A fények egészen halványak a szitáló hóesés miatt és az eget szürke fellegek fedik be,így még a csillagok fénye sem látszik,bár,én kis naiv....

-  Ez tényleg meseszép.-mosolyog rám Heikki és még mindig összefont ujjainkra mered.
-  Nem is figyelsz oda...-bököm meg óvatosan.
-  Mert nem a kilátásra gondolok.-suttogja elmerengve és tekintete ezúttal rám vándorol.
-  sok ez már kicsit...
-  Miért?Vegyek vissza?-néz rám hirtelen ijedten.
-  Nem,csak sok egy napra...Mikor felkeltem még csak remélni sem mertem,hogy találkozunk.Aztán,mint egy varázsütésre felbukkansz és itt vagy.Kézen fogva sétálunk a folyóparton és olyanokat mondasz nekem,amiket szinte még én sem hiszek el.Te egy csodálatos ember vagy,Heikki.
-  Én úgy tudom,hogy a pasi dolga bókolni.-húzza féloldalas mosolyra ajkait.
-  Az nem számít,most megelőztelek.
-  Milyen kis fifikás a hölgy.-tenyereit derekam köré csúsztatja és közelebb von magához,sötét íriszében látom kipirult arcomat és csillogó szemeimet.
-  Tudom,de az uraság se panaszkodhat.Idejön és teljesen levesz a lábamról,aztán meg azt várja,hogy még tiszta fejjel tudjak gondolkodni.
-  Én ezt soha nem vártam tőled.Csak legyél mindig önmagad és akkor semmi gond nem lesz.
-  Örömmel hallom.-karolom át nyakát és egyik kezemmel beletúrok szőke fürtjeibe.
-  Én még annál is szívesebben.
-  Megcsókolsz végre,vagy itt húzzuk az időt napestig?-kérdezem türelmetlenül.
-  Szólhattál volna.-kuncog fel,de végül is megcsókol.

    Ez a csók talán életem legédesebb,legszenvedélyesebb csókja és ebben a pillanatban ez az egyetlen dolog,ami a földön tart.Ahogy lehunyom a szemem minden más megszűnik körülöttünk és csakis Heikki ajkaival foglalatoskodom.Tökéletesen csókol.Pont annyi szenvedéllyel,pont annyi vággyal,amennyinek egy igazi,szerelmes csókban kell lenni.

-  Szeretnék kérdezni valamit.-szakad el ajkaimtól váratlanul.
-  Mi lenne az?
-  Szeretnél-e a barátnőm lenni?-hangja bizonytalan és reszketeg,de tudom,hogy komolyan akarja.
-  Igen leszek.-mosolygok rá csillogó szemekkel és a nyakába vetem magam.

     Ahogy a folyóparton ölelkezünk egyszer csak egy fénycsóva szökik az égre és nagy robbanással beteríti az eget ezer-meg ezer szikrázó kis csillaggal.Ijedten lépek el Heikkitől,de ő meg sem rezzen.

-  Boldog Újévet,babám!-von magához és egy csókot lehel ajkaimra.
-  Boldog Újévet,szerelmem...-suttogom ajkai közé és szemeimből könnyek peregnek.

Ez volt minden eddigi szilvesztereim legjobbika.

Ez lett volna a rész mára,holnap viszont kaptok még egy,amolyan igazi évzáró részt.Ez a rész viszont egy kis ajándék,bár az ötlet nem eredeti,viszont ha már belekezdtem,akkor úgy voltam vele,mit számít ez már,megírom.A fejezettel nővéremnek szeretnék boldog születésnapot kívánni,még akkor is ha most összevesztünk.

Remélem mindenkinek tetszett,és előkészítettem a szilveszteri hangulatot egy kis romantikával.Legyen szép napotok!

Puszi:*:*

Herceg Karácsonyra 3/3

A Prince for Christmas

-December 24,reggel-

   Elég volt nagyjából egy este,hogy megbánjam,amiket neki mondtam.Lehet,hogy úgy gondoltam,de az a pillanat,amikor kisétált a szobám ajtaján,úgy éreztem,hogy örökre megváltoztatott mindent és minden ez után következő döntésemet meg fogja változtatni,akár jó,akár rossz irányt is vegyen az életem.

   Reggel nagyon korán volt az ébresztő,mert be kellett mennem a városba még néhány dolgot vásárolni és elrendezni a síelést,amit szilveszterre terveztem.Az egy szobalány kísért el és nagyon segítőkészen még a kabátomat is segített levenni.Soha nem szoktam meg a sok kezet körülöttem,ezért idegesített is egy kicsit,de ráhagytam,ha neki ez jó,akkor nekem is.

   Mikor mindennel kész voltam hazamentünk.Ahogy a nappaliba értem ott találtam Sebastiant és Logant,ahogy a kandalló melengető fénye mellett beszélgetnek,egy-egy pohár gőzölgő valamivel.Odasétáltam hozzájuk és befészkeltem magam Logan mellé,hogy megnézhessem mi iszik.Hát,forrócsoki volt,benne pedig fincsi tejszín hab.Nem akartam Sebre nézni,de pillantásom önkéntelenül is folyton a tekintetét fürkészte és gondolataim máris elkalandoztak,haza,Heppenheimbe,a kis hátsó udvarra, egy szombat délutánra,amikor még alig voltunk négy évesek és Norbert épp kanyarodni tanította Sebet a gochart-tal,az egész udvar csupa víz volt és nem csak az udvar,hanem én is,mivel mint mindig,akkor is ott lebzseltem náluk.annyira boldog voltam,azt az emléket pedig ezernyi rossz sem veheti el tőlem.

-  És mond csak,Sebastian...Mikor versenyzel megint?-szólalt meg Logan mosolyogva.
-  Csak tavasszal.Addig most van egy kis időm pihenni.
-  Te ugye most fogsz először Forma 1-es autót vezetni?
-  Majdnem...De végül is ha úgy vesszük,akkor igen.-bólintott.-Ezt is egy nagyon jó barátomnak köszönhetem,ha akkoriban nem ösztönöz,akkor most is csak azt csinálnám amibe beleragadtam annak idején.
-  És ki volt az?
-  Az titok.
-  Na,ugyan már.előttünk nem kell titkolóznod.
-  Tudom,hogy nem ,csak ez elég személyes.-magyarázta és közben mélyen a szemembe nézett.

     Természetesen tudtam,hogy kiről beszél,nem is kellett sokat gondolkodnom.Emlékszem,mikor egyik vasárnap a TV előtt ücsörögtünk hármasban és Forma 1-et néztünk.Ámuldozva meredtünk a képernyőre és reméltük,hogy egyszer részesei leszünk annak a csillogásnak és nagyzolásnak,ami arra a világra jellemző.Egy héttel később magyaráztam el Sebnek,hogy van lehetősége és használja is ki.Nem csak az apja de én is hittem benne és együtt szorítottunk érte minden versenyen.Nagyjából bennem is akkora adrenalin és félelem pezsgett,mint benne a volán mögött.

-December 24,este-

-  Mikor voltál te utoljára ennyire meseszép?-toppant be a szobámba Logan.
-  Nem tudom...Talán tavaly karácsonykor.
-  Az lehet.
-  Azért te keresettél volna valami mást.Úgy nézel ki benne,mint egy elmebeteg.
-  Ez a divat.
-  Aha,hol?A szanatóriumban?Úgy nézel ki,mint megboldogult nagypapám.
-  Na kösz...-fonta kereszteb karjait mellkasa előtt morcosan.
-  Tudod,hogy nem úgy gondoltam.-somfordáltam oda hozzá bűnbánó tekintettel és egy puszit nyomtam az arcára.
-  Így már sokkal jobb.-nézett rám vigyorogva,majd elnézett a hátam mögé

   Természetesen azonnal megfordultam és Sebbel találtam szembe magam.Arca elgyötört volt és szemei elhomályosultak.Bevágta maga mögött az ajtót és elkezdett rohanni,le a lépcsőn és talán ki az épületből.

-  Ez mégis mire volt jó?-fordultam Logan felé idegesen,aki visoznt csak mindentudó mosollyal vigyorgott rám.
-  Nyilvánvaló,hogy szeretitek egymást,csak kis hülyék vagytok és nem meritek bevallani.
-  Bevallotta,hogy szerelmes belém,most pedig azt hiszi,hogy direkt csinálok belőle hülyét.
-  De nem így van,szóval szerintem menj utána.
-  O-o-oké.-habogtam és már rohantam is Seb után,akit a ház előtt értem utol végül.

   Nem volt valami rózsás állapotban.A teraszon ácsorgott,egy szál ingben meg gatyában,papuccsal a lábán.Merengve nézett a szitáló hóesésbe és észre se vette,hogy ott vagyok,vagy,hogy közeledek felé.Annyira édes volt,hogy a szívem szakadt bele,hogy így megbántottam,akaratlanul is és még ha megérdemelte volna is.

-  Azt hiszem itt az ideje beszélnünk.-léptem mellé és megtámaszkodtam a terasz korlátjában.
-  Én pedig azt hiszem,hogy az este elég érthetővé tetted a szándékaidat,ezzel a kis magánakcióval pedig nyilvánvalóvá vált számomra,hogy esélyem sincs ismét a magaménak tudni téged.
-  Valóban így gondolod?-tettem kezem a vállára.
-  Igen...
-  Azt hiszem eléggé félremagyaráztam az este.Amikor kimondtad,hogy szeretsz,az valami olyasmi volt,mintha mellkason vágtál volna és emlékeztettél volna arra,amit mindig is éreztem irántad.
-  És mi volt az?-fordult felém halvány mosollyal.
-  Az,hogy nem számít mit is teszel,nekem mindig több leszel egy régi barátnál...
-  Mennyire több?
-  Sokkal több.-karoltam át nyakát és egészen közel húztam magamhoz.
-  Hát akkor jó...-fújta ki a levegőt megkönnyebbülten és ajkait ajkaimra tapasztva,ízlelgetni kezdte azokat.

    A vacsora természetesen remek volt és a szakácsok nagyon kitettek magukért.Kaja után mindenki átadta az ajándékait és természetesen nagyokat nevettünk.Sebtől egy tündéri hópelyhes nyakláncot kaptam,amit természetesen azóta is hordok,hogy emlékeztessen arra,ami volt azelőtt és arra,ami ezek után várt ránk.

-Március,2012-

    Az év szilvesztere óta Sebbel egy párt alkotunk.Egy tökéletes párt,amely már rengeteg nehézségen keresztül ment,mégis meg tudtunk egymás mellett állni.Minden őrültségben támogatjuk egymást és ez így van jól.

-  Csinálsz reggelit?-kérdezi álmosan,mikor leér a konyhába.
-  Épp tönkreteszem az egyik serpenyődet.-nézek bele az edénybe,semmi biztatót nem mondhatok róla.
-  Kár,az volt a kedvencem.-puszil bele nyakamba és átkarol hátulról.
-  Szúrsz,menj és borotválkozz meg.-tolom el magamtól egy picit,de arcát ismét vállamba fúrja.
-  Nem baj,te így is szeretsz...
-  Én nem lennék ebben olyan nagyon biztos.-fordulok szembe vele nevetve.
-  Most összetörted a szívem,gonosz nőszemély.
-  Majd összeragasztjuk,vagy lesz vele valami...-vonom meg a vállam és ismét nevetni kezdek.
-  Igazán kezelésbe vehetnéd.-villant rám egy széles vigyort.
-  Gondoltam...-csóválom meg fejem és óvatosan megcsókolom.
-  Azt hiszem már nem vagyok éhes.-kacsint rám és felkapva ölébe egyenesen felvisz a szobánkba,ahol pechére Danielle alszik.
-  Hát,bajnokom,erről lecsúsztál.-ütök finoman mellkasára,miután leszálltam karjaiból.
-  És ha átmennénk a vendégszobába?
-  Maradj csak itt a kislányoddal,azt mondtad vele maradsz,míg fel nem ébred.
-  Igen,de az még az előtt volt,hogy megláttam a kedves feleségem egy bugyiban és egy melegítőben tönkretenni a kedvenc serpenyőmet.
-  Még egyszer bocsánat érte.-súgom a fülébe teljesen remegő hangon.
-  Meg van bocsájtva.-puszil bele nyakamba.
-  Azért csak próbálj meg összetalálkozni azzal a borotvával.-jegyzem meg már ismét a konyhában.
-  Hagyj már vele,majd megejtem valamikor.
-  Mindegy...-vonom meg a vállam és nekilátok eltakarítani a serpenyő maradványait.

    Miután végül sikerül összehoznom egy tűrhető reggelit felébresztem kislányom és együtt megreggelizünk.a kis csöppség három éve töltötte Januárban és máris tudni lehet,hogy nem otthon fog ülni és könyveket olvas.Imádja az apját és mindig csak az ő ölében nyugszik meg.Az autók hangjáért pedig teljesen odavan.A bajom csak az,hogy nem egyszerűen a hangjukért,hanem mindenükért.Egyszerűen imádja őket és még járni alig tudott,már vonzódott hozzájuk.

    Imádom az életem és ennél szebb nem is lehetne.Megvan mindenem amiről álmodtam és ehhez csak egy kis hajlandóságot kellett mutatnom és megbocsájtani a tökéletes pillanatban.Van egy csodaszép kislányom,egy férjem,akit mindennél jobban szeretek és azt csinálhatom,amit valóban szeretek,írhatok...Mindig is erre vágytam...A család békéje és szeretete többet jelent mindennél,amit pénzzel és kapcsolatokkal meg lehet szerezni.Ha van családod és emberek,akik szeretnek téged,akkor valójában már semmire nincs szükséged.

-Vége-

Ez lett volna a novella,amivel mindenkinek Békés Ünnepeket szerettem volna kívánni,ezt az egy napos késést nézzétek el nekem,nem volt szándékos,de már így alakult.Be kell valljam,hogy nem úgy írtam,ahogy szerettem volna,vagy legalább is nem úgy jött ki,ahogy elképzeltem,de azért remélem mindenkinek elnyerte a tetszését.

Szép estét és sok pihenést mindenkinek!

Puszi:*:*

Közleményecske!

Sajnálom!

Elnézést kérek,hogy a tegnap kimaradt a rész,de nem épp úgy alakult a napom,ahogy terveztem,de mondjuk ezt már előző este sejtettem,hogy nem lesz időm.Aztán tegnap este sikerül megutáltassam magam egy olyan személlyel,aki nagyon közel áll hozzám,de nem először,legalább ezredjére.

A lényeg a lényeg,valószínű este lesz rész és remélem nem haragszotok rám nagyon,amiért tegnap kimaradt.

Még egyszer bocsi.

Puszi:*:*

Herceg Karácsonyra 2/3

A Prince for Christmas

-December 22-

-  Most indulunk,biztos nem akarsz velünk jönni?-dugta be fejét Alex a szobámba.
-  Erre mérget vehetsz.-válaszoltam és halványan rámosolyogtam,de aztán azonnal visszafordultam laptopomhoz,hogy kizárjak minden fölösleges gondolatot és csak az írásra koncentráljak.

    Úgy bizony.Elkezdtem életem nagy regényét,amit már évek óta tervezgettem.Egy olyan lányról szól,aki mindenét elvesztette és a hit,hogy valaha is boldog lesz,egy nagyon távoli fogalomnak tűnik.Aztán felbukkan régi szerelme és végül ismét együtt lesznek,közben persze mindenféle rémisztő és szenvedélyes kalandon keresztülmennek.

-  Hozzunk esetleg valamit?
-  Igen.Néhány csomag miniszterív jól jönne,ja meg festéket a nyomtatómba.
-  Nem a múlt héten hozattunk?
-  Igen,de azóta kinyomtattam a képeimet és elfogyott.
-  Oké,úgysem valami nagy összeg.-vont vállat és megigazítva sálját becsukta az ajtót maga után.

    Annyira egy rendes fazon volt Alex,csak  kár,hogy mindenki egy karót nyelt arisztokrata kis pincsinek tartotta,pedig nem volt az,sőt.Ő volt a világon talán a második legjószívűbb ember,akivel találkoztam életem 17 éve alatt.Anyám végre boldog volt és talán én is,bár egy valami nagyon hiányzott az életemből,az pedig a szerelem volt.Vagyis inkább a szeretet és bizalom,amit Seb iránt éreztem,mert ahogy teltek a hónapok rájöttem,hogy nem voltam belé szerelmes,vagy legalább is sikerült meggyőznöm magam erről.

    Mikor meguntam az írást fogtam magam és lementem Alex dolgozó szobájába,ahol nem kis meglepetésemre Logannel találtam szembe,magam,aki csak azért jött haza Párizsból,hogy a családdal Karácsonyozhasson.Logan volt Alex kisöccse,de erről nem szívesen beszéltek,mert nem agyon szívlelték egymást és csak az apjuk miatt viselkedtek testvérként.

   A srác velem volt egyidős,nem is értettem,hogy lehetnek testvérek Alexszel,hisz nagyjából 15 év volt köztük a korkülönbség.Azért ő is nagyon kis aranyos volt és tök jól megértettük egymást.

-  Szia,szöszi.-ölelt magához.
-  Szia,Logan...-mosolyogtam szégyellősen,hisz azért ennyire közeli viszonyban nem voltunk,hogy ölelgessük egymást.
-  Ugyan,nem kell zavarban lenni,szinte a húgom vagy.
-  Tudom,csak furcsa vagy te nekem.
-  Mégis miért?Én mindig így viselkedek,csak eddig nem nagyon volt alkalmad kitapasztalni.
-  Lehet...-bólintottam és leültem Alex hatalmas,bőr irodai székébe,ami kellemesen besüppedt alattam.
-  Viszont mostantól bepótolhatjuk,nem megyek vissza Párizsba.
-  Miért nem?
-  Azért,mert elegem lett a sok hülyeségből.Amúgy se vagyok nagy francia párti.
-  Ez érthető,de akkor most egy suliban fogunk járni?
-  Igen,még egy fél évig,utána leérettségizek és Genfbe megyek egyetemre.
-  Jól elmész..
-  Minél messzebb ettől az ótvar helytől.
-  Én imádok itt élni...
-  Azért,mert még soha nem tetted ki a lábad az országból.Ha egyszer megérzed a szabadság ízét,soha nem akarsz majd ide visszajönni.
-  Még szerencse,hogy ennek a veszélye nem áll fenn.
-  Sajnálni fogod,hogy egy kalitkában töltötted az életed.
-  Imádom ezt a kalitkát,aranyból van és minden kívánságom három komorna teljesíti,csak ki kell gondolnom mi legyen az.
-  Pontosan így beszél egy elkényeztetett arisztokrata csitri.
-  Na kösz...-prüszköltem mérgesen,majd elfordítottam a fejem.
-  Amúgy mondták neked,hogy egy világklasszis sportoló lesz a vendégünk az ünnepek alatt?
-  Igen mondták,de kétlem,hogy világklasszis lenne 18 évesen.
-  A menedzsere lát benne fantáziát,szóval ha most még nem is,de pár év múlva sokkal gazdagabb lesz,mint a mi egész családunk.
-  Persze és egy hatalmas kacsalábon forgó palotája lesz,Tahitin....
-  Jól van,de majd nem akarom,hogy pofákat vágj,amikor a rád olvasom,hogy én megmondtam.
-  Nyugi,nem fogok,mert valószínű,hogy igazad van.
-  Akkor ezt megbeszéltük,de nézd csak,meg is jöttek.-nézett ki az ablakon,természetesen azonnal odarohantam és lelöktem őt a kis ülőkéről,amin ült.

    Valóban megérkeztek.Először Norbert szállt ki,majd Heikke,akinek  kezét erősen szorította Fabi,aki akkorát nőtt,mióta nem láttam,hogy először meg sem ismertem.Anyám és Alex követték őket,majd egy kis ideig senki.Megijedtem,hogy Sebastian el sem jött,de aztán végül egy szőke buksi jelent meg az ajtóban,ami Sebhez tartozott.

-  Hé,le ne essen már az állad.-bökött oldalba Logan.
-  Hagyj már,vagy ezer éve nem láttam.
-  Te ismered őt?-nézett rám kerek szemekkel.
-  Gyerekkori legjobb barát.-vontam vállat és visszafordultam az ablakhoz.

    A kis csoport szép lassan közelítette meg a kastélyt és csak tátott szájjal nézelődtek.Norbert ölébe vette kisfiát és mosolyogva nézte,ahogy az össze-vissza mutogat és  álmélkodva szívja magába a látnivalókat,annyira kis édes volt,hogy az elképzelhetetlen,csak megmosolyogtam.

-  Oké,látom én itt már nem kellek.Lemegyek fogadni őket,akarsz jönni?
-  Igen,megyek én is egy pillanat.-mosolyogtam rá,majd berohantam a szobámba,hogy megnézzem emberi külsőm van-e vagy úgy nézek ki,mint egy nomád indián.

    Szerencsére nem kellett sokat piperészkednem,így mire a család leült a nappaliban én is odaértem és már benn tudtam őket köszönteni.Elővettem a legridegebb és legelőkelőbb modorom,majd fagyos mollyal arcomon végre szembe néztem Sebastiannal és családjával.

-  Sabine!-rohant oda hozzám Fabi mosolyogva,amitől szinte azonnal darabokra tört a fagyok ábrázatom és ismét a melegség vette vissza a helyét.
-  Jaj,kis rosszaság.-kaptam az ölembe és alaposan megpuszilgattam.
-  Annyira hiányoztál!-szorította meg nyakamat.
-  Te is nekem.
-  De nem csak nekem,Seba bátyus folyton csak rólad beszél mióta anyu mondta,hogy meglátogatunk.-kuncogott és mindketten Sebre néztük,aki fülig elvörösödve próbált nem feltűnően eltűnni.
-  Ugyan,biztos csak túlzol,rosszcsont.
-  Ü-ü.-csóválta fejét és leugorva karjaim közül visszasietett az anyukájához.

   Egy fél pillanatra Sebre néztem és pillantásaink találkoztak.Szemei jegesen csillogtak és egyelőre csak annyit tudtam kiolvasni belőle,hogy piszkosul zavarban volt,csak tudnám,hogy miért.

-  Hát meg sem öleled a drága jó mostoha apádat?-kérdezte kicsit bosszúsan Norbert.
-  Bocsánat.-léptem hozzá mosolyogva és szorosan átöleltem.
-  Semmi baj,de azért máskor nem elfelejteni ám.
-  Nem fogom,ígérem.
-  Akkor most az egyszer még elnézem neked.-kuncogott.
-  Reméltem is.
-  Hagyj nekem is!-tolta el az útból férjét Heikke.
-  Ugyan,marad belőlem mindenkinek.-pislogtam rájuk ártatlanul,amin mindketten jót nevettek.

- December 23-

    Miután megreggeliztünk bementünk a városba,mind együtt és megmutattuk vendégeinknek a kedvenc helyeinket és hol szoktunk vacsorázni,de ezúttal kihagytuk.Egy remek napot töltöttünk együtt csak egyetlen dolgot sajnáltam,mégpedig azt,hogy Sebastian még csak hozzám sem szólt.Bántott,de nem mondtam semmit.Reméltem,hogy esetleg bocsánatot kér,de egész nap nem történt meg.

    Vacsora után mindenki elvonult a szobájába.Nem tudtam mit kezdhetnék magammal,így csak ültem az ágyamon és néztem a plafont,vagy feküdtem és gyönyörködtem az ágytakaróm mintázatában.Ahogy ott feküdtem egyszer csak valaki elkezdett halkan kopogni az ajtómon.Lassú léptekkel közelítettem meg azt,majd óvatosan résnyire nyitottam.

-  Seb,mit keresel itt?-kérdeztem nagyokat pislogva,az első sokk után.
-  Beszélni szerettem volna veled.
-  És mégis miről?-kérdeztem jeges hangon.
-  Rólunk...
-  Olyan nincs,hogy mi.Csak te és én vagyunk...mi már soha többet.
-  Igazad van,de azért beengedsz?
-  Gyere.-léptem le az ajtóból és ő be is lépett.

   Először csak megállt a szoba közepén és alaposan szétnézett mindenfelé.Mikor ezzel megvolt elindult és minden tárgyat alaposabban megvizsgált,mintha röntgen szeme lett volna.végül pedig elért az ágyhoz,ami mellett a közös képünk álldogált.

-  Még megvan?-vette a kezébe.
-  Nekem jelentett valamit a barátságunk.Én sosem árultalak el.
-  Azt hiszed,hogy nekem semmit nem jelentett?-kérdezett vissza kikelve magából.-Tudod milyen rossz volt egyik nap arra ébredni,hogy csak úgy elmentél,minden szó nélkül,egy üzenetet egy levelet,semmit nem hagytál,csak egyik napról a másikra kiléptél az életemből.
-  Erről is ki tehet?-tettem idegesen csípőre a kezem.
-  Az már nem számít.Legalább Fabitól elköszönhettél volna.
-  Honnan tudod,hogy nem tettem?
-  Mondta,hogy nem köszöntél el tőle.
-  Igen,mert megígértettem vele,hogy nem árulja el senkinek,főleg nem neked.
-  Ez ám az igazi barát.
-  Még te papolsz nekem igazi barátságról,mikor csak úgy képes voltál eldobni az ezer éves barátságunkat,a haverjaid hülyesége miatt?!
-  Igazad van...-hajtotta le a fejét és leült az ágyamra.
-  Mi van?Csak ennyivel lerendezed és azt hiszed,hogy minden rendben lesz mostantól?Hát akkor hadd világosítsalak fel egy dologról.Először nem akartam elmondani,de ha már úgysem érzem,akkor nem számít.Én akkoriban tényleg szerelmes voltam beléd.Őrülten és úgy,mint ahogy azelőtt még soha.A te jelenlétedben úgy éreztem lehetek valaki,hogy én is számítok valakinek,de aztán ilyen aljas módon elárultál,ráadásul egy semmiség miatt,hát hadd mondjam el,te vagy a legnagyobb szemétláda,akit valaha ismertem és sajnálom,hogy egyáltalán valaha is a barátomnak gondoltalak.
-  Nem gondolod,hogy ez kicsit kemény volt?-nézett rám nedves szemekkel.
-  Egyáltalán nem.Ez semmiség ahhoz képest,amiket akkoriban gondoltam rólad.Azt kívántam bár soha ne is találkoztunk volna.És most is ezt kívánom.
-  Hát,ez nagy kár...-sóhajtott,majd felemelkedett az ágyamról és az ajtó felé sétált.Kinyitotta és még egyszer visszanézett.-Pedig én tényleg szeretlek.

***

Sajnos ez csak ennyi lett,de a holnapi már jóval hosszabb lesz.Köszönöm Merciinek és Rinának a komit,a többieknek pedig remélem,hogy tetszett.Csak később akartam feltenni,de ha most an egy kis időm,akkor még feltettem,mert ma este már nem  valószínű,hogy lenne,az előre beállított közzétételt nem szeretem,mert valahogy fura....

Szép estét,délutánt mindenkinek,

Puszi:*:*

Herceg Karácsonyra 1/3

  Hát,ezt is megértük.Itt a nagybetűs KARÁCSONY!Már annyira vártam,hisz számomra ez a legszebb ünnep az évben,még ha nem is vagyok az a vallásos ember.Remélem mindenkinek úgy telik az Ünnep,ahogy tervezte és nem vagytok megfázva,vagy esetleg távol a családtól.

Itt a megszavazott novella,remélem mindenkinek tetszeni fog,mert én nagy szeretettel ügyködtem rajta.

Jó olvasást,és Kellemes Ünnepeket!

A Prince for Christmas

-December-

-  Kislányom,ha nem igyekszel,lekéssük a vacsorát!-dübögött anya a szobám ajtaján egyre idegesebben.

-  Csak a szomszédba megyünk,nem a világ végére.-válaszoltam neki kicsit bohókásan,mire idegesen felmordult,majd hallottam lerobogni a lépcsőn,nagyon mérges volt.

    Anyám mindig is az ideges kategóriába tartozott.Sosem volt öt nyugodt perce,már csak a munkája miatt sem.Anyám amolyan tőzsdecápa szerű nő volt és mindig csöngött a telefonja.Berlinben dolgozott és csak havonta kétszer járt haza.A karácsony volt az egyetlen alkalom,akikor egy egész hetet együtt tölthettünk,hisz csak mi voltunk egymásnak.Apám meghalt hét éves koromban egy autóbalesetben és azóta nagyrészt a szomszédaink neveltek,hisz ahogy már mondtam,anyám rengeteget utazott.

-  Kicsim,megint itt vagyok....Kész vagy már?-dörömböl ismét az ajtón idegesen.

-  Mindjárt,na.-válaszoltam és copfba fogva hajamat már ki is mentem a helyiségből.

   Sosem álltunk nagyon közel egymáshoz az anyámmal.Miután az apukám meghalt beletemetkezett a munkába és velem csak veszekedett.Mondhatnám,hogy Heikke,a szomszédunk volt az igazi anyám,mert ő keltett reggelente és ő készítette az uzsonnámat a suliba.A négy gyereke olyanok voltak nekem,mint a testvéreim,de közülük egyre sosem tudtam úgy tekinteni.A velem egykorú fiára,aki mindig is a legjobb barátom volt és talán nagyjából három éve már nem csak barát,hanem az a srác,akibe teljesen belezúgtam.

  Még egyszer végignéztem magamon a nappaliban lévő teljes alakos tükörben és csak azt kellett konstatálnom,hogy semmivel nem lettem szebb,az elmúlt fél órában,amit piperészkedéssel töltöttem.Nem voltam igazán ünnephez öltözve,de végül is mindegy volt,mert csak egy családi vacsorához kellett öltözni,amit a szomszédaink szerveztek,hogy összehozzák a családot,mivel az övéké is elég szétszórt.

-  Na,mehetünk?-jelent meg anya a lépcső alján,talpig puccban.

-  Anya,nem az operabálba készülünk...-fintorodtam el,mikor felmértem elegáns szettjét.

-  Kincse,nagyon rég nem voltam ilyen nagy karácsony családi összejövetelen,kérlek ne szólj  meg a ruhámért.-vette fel kabátját.

-  Oké,hagyjuk inkább és menjünk.

    Én is felvettem a kabátom és anyával,kart karba öltve sétáltunk át a szállingózó hóban a szomszédba.Nem volt nagyon hideg,viszont elég volt az az öt perc,hogy szétfagyjak és szinte csontvázzá dermedjek,mit is mondjak,elég fázós vagyok.Odaérve csengettem,majd női hangot hallottam,amint arra utasítja Sebet,hogy nyisson ajtót.Nem is kellett sokat várni,a fehér ajtó kitárult és egy szöszke buksi jelent meg a nyíláson.

-  Sziasztok.-húzta mosolyra ajkait,amitől teljesen kirázott a hideg.

-  Szia.-válaszolta anya szárazon,majd belépett a szőke mellett a házba.

-  Heló!!-ugrottam lelkesen a nyakába,talán túl lelkesen is.

-  Tudjátok gyerekek hol álltok?-jelent meg Mel,Seb nővére a nappali bejáratában.

-  Na hol?-kérdezem még mindig mosolyogva.

-  Fagyöngy alatt....-jelent meg huncut mosoly ajkain.

-  Most ezzel arra célzol,amire gondolok?-szűkítettem össze szemeimet.

-  Csókot,fiatalok!Csókot!-kezdett kántálni,mire hajtőig elvörösödtem.

   Sebbel csak zavartan pislogtunk egymásra.Én nem nagyon ragaszkodtam hozzá,bár már többször elképzeltem,hogy milyen lenne megcsókolni őt,de aztán mindig gyorsan elvetettem az ötlet,mert nem tudtam,hogyan is reagálna erre az egészre.

-  Jaj,kis mimózák.Ez a szokás,tessék megcsókolni egymást.
-  Mel,fogd vissza magad.Soha nem csókolnám meg Sabinet!-fakadt ki Seb,majd idegesen elcsörtetett.
-  Pedig én csak jót akartam.-vonta meg vállait az idősebb Vettel lány és elsétált a konyhába.

   Ottmaradtam egyedül,a fejemben visszhangzó mondattal...Soha nem csókolnám meg Sabine-t...Nagyon fájt,amit mondott,de legalább tisztázódtak az erőviszonyok.Így nem reménykedtem fölöslegesen.Letettem a kabátom és csatlakoztam a kis csoporthoz,akik a nappaliban ücsörögtek és borozgattak meg beszélgettek.Sebet nem láttam sehol,gondoltam kiment az udvarra vagy fel a szobájába.Megvontam vállam és leültem Norbert mellé,aki szinte azonnal a kezembe nyomott egy borospoharat.

-  Boldog Karácsonyt,nagylány.-szorongatott meg szabad kezével.
-  Köszönöm,neked is!-mosolyogtam és egy nagy,cuppanós puszit nyomtam arcára.
-  Mi az kisasszony,puszilgatod az apósodat?-kérdezte Steph pukkadozva a nevetéstől.
-  Kislányom,kérlek fogd vissza magad!-szólt rá Heikke.
-  Anya,de most miért ne?Annyira kis édesek Sebbel,tökre összeillenek.-biggyesztette le ajkait szomorkásan.

-  Ezt nem a mi dolgunk eldönteni.-tett le az asztalra egy nagy tányér teasüteményt,majd mellénk ült.

   Beszélgettünk és szórakoztunk,mikor a semmiből előbukkant Seb kisöccse,Fabi aki akkor még alig múlt két éves.Piros pizsiben és mikulás sapiban,kezében pedig néhány sütivel.Annyira kis tündéri volt,hogy az valami hihetetlen.

-  Heikke,ugye nekem adod ezt a csöppséget?-kérdeztem meg a mellettem ülőtől.
-  Nem adom senkinek.Sebet viheted,csak a baj van egy ilyen  kamasszal,de az én kicsi fiamat semmiért nem adnám.
-  Seb meg nem kell.Nem hiszem,hogy felöltöztethetném Toy Story-s pizsibe és mikulás sapit adhatnék rá mellé.
-  Pedig a te kedvedért megtenné.Lehet a pizsibe nem menne bele,de a sapit még el tudom képzelni.
-  Megyek megkeresem,lehet rá tudom venni.-álltam fel a kanapéról és az emeltre mentem.

     A szobája ajtaja félig nyitva volt,kiszűrődött a halk zene.Azt hiszem talán Beatles,de nem voltam benne biztos.Lassan sétáltam a szobához és bekopogtam.Seb az ágyán feküdt és olvasott valamit,talán egy képregényt.

-  Bejöhetek?-kérdeztem félénken.
-  Gyere csak.-dobta le a kezében lévő újságot és megveregette maga mellett az ágyat.
-  Miért nem jössz le a többiekhez?
-  Azért,mert rosszul érzem magam.
-  Adjak egy gyógypuszit?-pislogtam rá tündérien.
-  Nem kell,bevettem egy fájdalom csillapítót.
-  Valami rosszat tettem?Haragszol rám?
-  Nem haragszom rád,csak fáradt vagyok.
-  Oké,akkor lemegyek.Majd gyere le,ha jobban vagy.-álltam fel szomorkásan és elindultam kifelé,de visszarántott.
-  Maradnál,ha megkérlek?
-  Persze,hogy maradok.Azt vártam,hogy megkérj.
-  Gyere vissza,de az ajtót csukd be előtte.
-  Miért?
-  A nővéreim,tudod,hogy van,ha két idióta nővére van az embernek....
-  Nem,fogalmam sincs.
-  Ja igaz,bocs.
-  Mindegy.-mosolyogtam rá és leültem az ágyra.

    Ölembe hajtotta a fejét és lehunyta szemeit.Annyira édes volt,mint egy kisgyerek.Hajába túrtam és egy puszit nyomtam a szőke buksira.Ijedten felnézett rám,de csak elmosolyodott.Kezemet a kezébe vette és nézegette,forgatta,de nem szólt egy szót sem.

-  Min gondolkodsz?-kérdeztem mosolyogva.
-  Azon,amit az előszobában mondtam neked.
-  Mit mondtál?-néztem rá kicsit értetlenül.
-  Azt,hogy soha nem csókolnálak meg....
-  És mi van vele?
-  Hazudtam.
-  Tessék?-pislogtam rá nagy szemekkel.
-  Hazudtam...
-  Komolyan beszélsz?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-  Nem..Valójában most hazudtam.Hans meg a srácok azt állítják,hogy szerelmes vagy belém és csak azért lógunk folyton együtt.Azt javasolták,hogy tegyelek próbára.
-  Te egy akkora szemétláda vagy,Sebastian Vettel,hogy ekkorát nagyítóval sem találhattam volna!

    Könnyes szemekkel pattantam fel az ágyról és kirohantam a szobából.Rettenetes fájt.Nem fizikai volt a fájdalom,a lelkem fájt,méghozzá annyira,mint azelőtt soha.Nem gondoltam volna,hogy képes lesz ilyen szemétségre,ráadásul először azt hittem,hogy én sem vagyok közömbös számára,aztán jött ezzel az egész marhasággal a haverjairól meg minden és nekem ez annyira rosszulesett.

    A család csak bámult rám,nem értették mire ez a nagy szomorúság,de nem is adtam nekik esélyt a kérdezősködésre.Felkaptam kabátom és csizmám,majd rohantam vissza haza,hogy bezárkózhassak szobámba és kisírhassam magam...Most nem volt ott Sebastian,akinek a vállán kisírhattam volna magam,hisz ő volt,aki a legnagyobb fájdalmat okozta.Senki nem bántott meg még ennyire.

-Március-

   Ahogy teltek a hónapok egyre kevésbé kötődtem Sebhez.Nagyon keveset beszéltünk és elültem mellőle.Nem akartam még csak a közelében sem lenni,mert éreztem,hogy csak még inkább bántott volna.Hans és a haverjai még inkább maguk közé olvasztották és mind Úgy néztek rám.Azzal a lenéző és beképzelt pillantással,amit egyszerűen nem tudtam megbocsájtani ennek a sügérnek.El sem hiszem,hogy egyszer mi legjobb barátok voltunk.

    Anyukám talált magának egy pénzes pasit,de az,hogy mennyire is volt pénzes,az rejtély volt egészen addig,míg meg nem kérte anyám kezét és le nem vitt minket hozzájuk.Kicsit le is esett az állam,mikor a limó begördült egy kastély udvarába,ahol mindenféle kertész meg ilyenek ügyködtek.Kisegítettek minket az autóból és a bőröndjeinket is komornák vitték be a házba.

-  Alexander,ez gyönyörű.-csókolta meg édesanyám a lovagját.

-  Tényleg tetszik?

-  Ez annyira állati szép...-álmélkodtam és követtem a fiatal komornyikot a házba.

-  Mostantól ez lesz a mi közös,családi fészkünk.

-  Még jó,hogy iskolát kell változtatnom,ha ide költözünk.

-  Kislányom,ha szeretnél,maradhatsz a Vettel családdal.Beszélek velük,tudom milyen jóban vagy a fiukkal.

-  Az már régen volt.Remek lesz így is.-mosolyogtam rájuk.

-  Remek.akkor,Suzanne,kérlek vidd fel a kisasszony csomagjait a szobájába.

-  Igenis,uram!-hajtott fejet a szőke komorna és felvéve csomagom már lépdelt is felfelé a lépcsőkön,mintha a nagy bőrönd,csak egy-lét kiló lett volna.

-  A vacsora pontban hétkor van,ne késs!-kiáltott utánam Alexander,de már alig hallottam.

    A szobám egyszerűen fantasztikus volt.Sőt mi több,fenséges.Az a sok pompa meg giccs,ami fel volt sorakoztatva egyetlen szobában,az szinte szemet gyönyörködtető volt és bele sem mertem gondolni,hogy ha az én szobám ilyen,akkor anyáék szobája milyen lehet.

-  Ahogy az uraság mondta, a vacsora pontban hétkor van,kérem ne késsen.-préselte a fogai közt a nő.

-  Köszönöm szépen,szólítson csak Sabine-nak.

-  Igenis.-hajtott fejet,majd távozott.

   Micsoda egy pokrócot nyelt nőci,gondoltam.Ismét szétnéztem a szobában és egyből az ágyra tévedt a tekintetem.Lerúgtam csizmáim és máris bele vetettem magam,pontosan a közepébe.Hihetetlen,hogy pár hónapja még azt hittem,hogy minden boldogságom eltűnt,amikor megszakítottam a kapcsolatot Sebbel.

   Ahogy meguntam a henyélést,nekiláttam kipakolni.Nem hoztam el minden holmim,az majd a költöztetők dolga lesz,hisz nem hagyhatok ott annyi minden értékes dolgot.Azt már nem...Kibontottam bőröndöm és a legtetején egy Sebbel közös képünk kapott helyet.Szinte könnyes szemmel meredtem a régi képre,amit még hatodikos korunkban készített apukám.Neki is volt egy,de nem voltam benne biztos,hogy mindezek után még megtartotta.Fogtam a képet és az éjjeli szekrényemre tettem.Mikor megvoltam a kipakolással elindultam szétnézni a házban.Nagyjából negyed hét volt,mikor visszaértem,telve a gyönyörrel,amit a ház minden rész okozott.

    Lezuhanyoztam és nekiláttam a ruhám összeválogatásához.Egy nagyon édes,nyári ruha mellett döntöttem és csillogó tűsarkút választottam.Magamra fújtam egy kevés parfümöt,sminkeltem és mikor az ékszerekkel is megvoltam megkerestem az ebédlőt.

   Nem kellett csalódnom,az is fantasztikusan nézett ki.Nagy ablakok és drága függönyök,ezer meg egy éves perzsa szőnyeg,középen hatalmas ebédlőasztal és rajta porcelán étkészlet.Anya Alexander jobbján ült,vele szemben pedig fel volt téve még egy teríték,nekem.

   Vacsora utána nappaliban beszélgettünk még egy kicsit,majd én visszamentem a szobámba,hogy lefeküdjek aludni.Nyugtalanul aludtam,nem tudom miért.Csak forgolódtam és egy percet sem aludtam.Reggel pedig olyan voltam,mint egy zombi.Viszont abban biztos voltam,hogy az életem innen már sokkal jobb lesz.

-November(2 évvel később)-

-  Lányom,szeretnék most beszélni veled,mert tudom,hogy milyen egy kamasz.-ült le mellém anya.

-  Miről van szó?

-  Meghívtam Karácsonyra a Vettel családot,hogy együtt legyünk,mint mielőtt ide költöztünk.

-  Ezt nem tehetted...-néztem rá mérgesen.

-  De igen,mert az anyád vagyok és szeretném,ha nem feledkeznél meg arról a családról,amelyik évekig helyettesített engem.  

-  Erről is ki tehetett?!Biztos nem én.

-  Ezerszer mondtam már,hogy sajnálom,viszont ebben a témában nem gondolom meg magam.23-án elmegyünk értük a reptérre és te pont olyan nyájas és kedves leszel,mint az Herrenhausen leendő úrnőjéhez méltó.Remélem nem okozol csalódást nekem és Alexandernek.

-  Nem,anyám.-válaszoltam,de közben máris a pokolra kívántam az egészet.

***

Ez lenne a novella,amit megszavaztatok.Eredetileg egy részesre terveztem,de végül tegnap láttam egy filmet és meggondoltam magam.Tudom,hogy kicsit hihetetlen ez az egész történet,de valahogy most ez megtetszett.Remélem tetszik az alapötlet és én ezt teszem a karácsonyfátok alá.

Puszi:*:*

9.Rész

Nos,mivel holnap nem nagyon lesz időm a gép elé ülni ezért úgy határoztam,hogy ma este felteszem és lesz egy nap szünet a novella előtt.Ez a rész egy kis előjáték a nagy karácsonyos hangulathoz,remélem tetszeni fog és írtok nekem véleményt hozzá.Megítélésem szerinte ez a rész kicsit hosszabb lett,mint terveztem,de azt akartam,hogy értsétek az eseményeket.

Ez a rész az ami beindítja igazából a cselekményeket és elég nagy meglepetés fog benneteket várni olvasás közben,lesni nem ér a végét.

Jó olvasását hozzá és szép estét!

Puszi:*:*

Karácsony...

/Seb szemszöge/

-  Hiányoztál,babám.-ölelem magamhoz szerelmemet a reptéren.

-  Te is nekem,kis szőkém,de most,hogy végre itthon vagyok,bepótolhatjuk a sok kihagyott estét.

-  Az biztos...-villantok rá szikrázó mosolyt,majd összefűzöm ujjainkat és táskáját vállamra dobva elindulunk a kocsi felé.

-  Hiányzott már a saját ágyam.Olyan jó lesz végre veled aludni.

-  Annyira hiányoztál,édes.-fogom meg a kezét és mosolyogva nézek párom szemébe.

   Hazamentünk és kipakolt.20 lévén már nagyban készültünk a karácsonyra és a házban mindenhol girlandok és égők voltak,csak a fa hiányzott.

-  Mit szeretnél vacsizni?-karol át Hanna,mikor már a nappaliban álldogálunk és csak nézzük,ahogy kinn csöndesen hull a hó.

-  Amit te akarsz.Nekem mindegy.-vonom meg a vállam.

    Nemsokkal azelőtt értem haza,mielőtt Hanna telefonált,hogy menjek ki érte a reptérre.Egész nap Käthe,Kimi és Rami társaságát élveztem.Társasoztunk,filmeztünk és kajáltunk.A két lány nagyon finomat főzött,nem nagyon vagyok éhes,de páromat sem akarom megbántani.Készít néhány szendvicset,amit csöndesen fogyasztunk el.

-  Holnap indulunk haza.-közlöm a tényeket Hannával mosolyogva.
-  Máris?!-kérdezi meghökkenve.
-  Van esetleg valami ellenvetésed?
-  S..Semmi.-rázza meg fejét,szőke fürtjei pedig lebegnek feje körül,mint valami glória.
-  Akkor jó,de most lefekszem ha nem baj,nagyon álmos vagyok.
-  Menj csak nyugodtan,majd én elmosogatok.-gyors csókot váltunk,majd felsietek a szobánkba és az ágyra vetem magam.

    Eszem ágában sincs aludni,csak valahogy kínosan érzem magam Hanna társaságában.Feszengek ha hozzám ér és valami fura érzés fog el,akárhányszor a szemébe nézek.Ez pedig ha meg akarom kérni a kezét,nem valami jó jel...Az oldalamra fordulok és csak meredek az üres párnára.Lehunyom a szemem és minden erőlködésem ellenére Käthe alvó arca kúszik be szemhéjaim mögé.Az ahogy haja az arcába lóg és,hogy gyermeteg mosolyra húzza telt ajkait,akárhányszor karjaimban alszik el.Ezek az apró dolgok nekem sokkal többet jelentenek,mint akármi más.Fura dolgokat képes az emberrel művelni egy pár nap.

/Käthe szemszöge/

   Miért kell nekem ekkora idiótának lennem ?!Ha nem vagyok annyit Sebbel,akkor semmi problémám nem lenne.Semmi értelme nem volt.Csak magamnak csinálok problémákat,amiből ugye csak én jövök ki sárosan.Kimivel napi rendszerességgel összeveszünk,de meg is értem,hisz ki ne lenne az,ha a barátnője szinte minden este egy másik pasi ágyában alszik.Lehet,hogy szakítanom kellene vele...Nem akarom,hogy szenvedjen miattam.

-  Itt vagy?-lép be húgocskám a szobámba.
-  Amint látod.-pattanok fel a székről.
-  Megzavartalak a gondolkodásban?-ültet maga mellé az ágyamra.
-  Ugyan,dehogy...engem sosem tudsz megzavarni.
-  Min gondolkozol?
-  Azon,hogy szakítanom kellene Kimivel.Nem fair,hogy miattam szenvedjen.
-  Szerintem ez egy abszolút felnőtt megoldás lenne.Ha te Sebet szereted,akkor neki nincs miért hazudj.
-  De senki nem tudja,hogy én Sebet szeretem,sőt még én magam sem vagyok biztos benne.
-  Én viszont tudom,helyettetek is.-kacsint rám húgom és átölel.
-  Olyan jó,hogy itt vagy.-mosolygok szőke hajába.
-  Látod,és még el akartál zavarni.
-  Már nem akarlak.Így olyan üres lenne a ház ha még te se lennél itt.
-  De Rina?
-  Rina ma este hazamegy.
-  Mi is megyünk,holnap....
-  De csak este,ő pedig már cuccol,egy óra múlva viszem ki a reptérre.
-  És mikor találkoztok legközelebb?7
-  Csak az ünnepek után,amikor be kell mennem Milton Keynesba.
-  Azt ne mondd,hogy megint visszamész ahhoz a csapathoz?!
-  De igen.Megüresedett egy ülés és Rina lecsapott a lehetőségre.A teszteken már én is ott leszek.Január 8-án jelentik be a visszatérésem.
-  Sebastian pedig a csapattársad lesz.
-  Pontosan...Ez az amitől rettegek.Meg akarja kérni Hanna kezét.
-  És te csak így hagyod neki?
-  Mégis mi az eget tehetnék?!Szereti őt,plusz a húgom Hanna.Nem tehetem tönkre az életét az önös érdekeim miatt.
-  Akkor szenvedj,mert megérdemled,ha ilyen hülye vagy.-áll fel az ágyról,majd kisétál a szobából.

    Nem is gondoltam volna,hogy ennyire rosszul fogom ezt az egészet viselni,hisz nekem azt kell szem előtt tartani,ami elsősorban a családomnak jó,nem azt,amit én szeretnék.Hanna boldogsága pedig számomra nagyon fontos.Nem szakítok Kimivel,hanem megpróbálok szerelmes lenni belé és elfelejteni azt a pirinyó szerelmet,amit esetleg a német iránt érzek,hogy tejes egészében páromra tudjak figyelni.

/Rami szemszöge/

-  Ezek ketten teljesen idióták!-járkálok fel-alá Rina szobájában,szegény csak pislog rám nagyokat,nem tudja miről beszélek.
-  Beavatsz engem is?-kérdezi kíváncsian,mire megtorpanok és a ránézek.
-  Sebről és a nővéremről beszélek....
-  Melyikről?-kérdezi értetlenül,amitől csak még mérgesebb leszek.
-  Szerinted?Hát Käthe-éről,nem is Hannáról...
-  Oké,oké...a fejemet ne harapd már le,szöszi.-teszi fel kezeit védekezően,majd felevickél az ágyra és úgy bámulja tovább az őrült körbe-körbe járkálást,amit a szobában művelek.
- Komolyan mondom,össze kéne őket kötni és hagyni őket egy sötét szobában,míg be nem vallják egymásnak,mit éreznek.Azt hittem bokán rúgom a nővéremet,mikor elkezdi nekem taglalni,hogy neki csak az fontos,hogy mi van Hannával....Ha tudná,hogy Hanna el akarja költöztetni Sebet,csak azért,hogy távol tartsa tőle,akkor már mindjárt másabb lenne a helyzet.-hadarom bődületes tempóban.
- Várj egy percet...-szakít félbe.-...Te most mégis miről beszélsz?!Hová akarja költöztetni Hanna Sebet?
- Hát nem tudtad?Mióta Käthe ideköltözött a drága nővérkém azon ügyködik,hogy elköltözzenek innen,minél hamarabb,mert attól fél,hogy ezek ketten összeszűrik a levet.
- Azt hiszem neked agyadra ment a hóesés....-jelenti ki kacagva és elterül az ágyon.
- Nem hiszel nekem?-nézek rá idegesen.
- Hogy hinnék,mikor Hanna imád itt élni....
- Én azt egy percig se állítottam,hogy nem szeret,csak azt,hogy félti Sebet egy régi szerelem emlékétől,vagy az emlék felelevenedésétől.
- Ők ketten szerelmesek voltak egymásba?-kerekednek ki a szöszi szemei,mire elkacagom magam.
- Igen,csakhogy sosem vallották be egymásnak.Inkább rivalizáltak és kötekedtek egymással,intsem egymás karjaiba omolva valljanak igaz szerelmet egymásnak.Nem hiába mondják,hogy fiatalság bolondság.
- És akkor te honnan tudod?
- Én vagyok az,akinek mindkettő elmond mindent.

- Nem tudom,hogy bírod ki,hogy ne kotyogd ki...Én már tuti egymáshoz kötöztem volna őket.-kuncog a szőkeség és szórakozott játszadozni kezd egy hajtincsével.

-  Úgy,hogy nincs mit tegyek.Nem állíthatok oda eléjük,hogy..."-Idefigyeljetek fiatalok.Mindenkinek feltűnt,hogy egymásba vagytok zúgva,csak nektek nem.Szerintem össze kellene jönnötök!"...Azért valljuk be,elég hülyén jönne ki.

-  De lehet,hogy működne....-ül fel az ágyon azonnal és egyből tele lesz energiával.

-  Ezt te som gondolhatod komolyan...-küldök felé egy lenéző pillantást.

-  Na jó,nem.-hajtja le fejét,majd kitör belőle a nevetés.

-  Esetleg valami ötlet?-nézek rá karba tett kezekkel.

-  Éppen lenne egy pár ötletem,de szerintem egyik sem jönne be,míg ezek ketten ilyen makacsok.

-  Akkor hát meg kell puhítani őket.-állapítom és ledőlök Rina mellé.

-  Én nem leszek veletek az Ünnepek alatt,de te esetleg intézkedhetnél.

-  Vagyis...-forgatom szemeimet sürgetően.

-  Hát,például véletlenül kettesben is maradhatnának,mondjuk sokszor,Hannát elrángatod vásárolni,vagy kutyát sétáltatni,vagy tudja az ördög,csak ez a két dilinyós kettesben maradjon.Hogy legyen idejük ráébredni,mit is éreznek egymás iránt.

-  Ez nem is hangzik olyan rosszul.-vigyorodom el,majd felpattanok az ágyról.

-  Remek...Akkor majd telefonálj,hogy miképp alakulnak a dolgok.Remélem rendben lesz minden ezzel a két sügérrel.

-  Hát én is.

    Még beszélgetünk kicsit,majd magára hagyom,hogy pakolásszon,mert nemsoká indul a gépe haza,Toulouseba.Én  visszamegyek a szobámba és összeszedem kicsit azt.Mikor Rani és nővérem elmennek a reptérre én egyedül maradok és van időm gondolkodni.Persze végül csak bekapcsolom a laptopom és internetezek egy keveset,mielőtt nekilátok valami vacsit összedobni.

/Käthe szemszöge/-December 23,este-

-  Jól itt lettünk hagyva,már megint.-ülök le az ágyra,Seb mellé.

-  Igen...Kezd frusztrálóvá válni,hogy mióta itthon vagyunk csak úgy fogja magát az a két nőszemély és felszívódnak órákra.

-  Nagy katasztrófa is.Mintha annyira rossz lenne,hogy velem kell legyél.

-  Erről szó se essen,csak úgy terveztem,hogy kicsit több időt töltök Hannával,mint általában.Azt akarom,hogy minden tökéletes legye,amikor megkérem a kezét.

-  Mikor szeretnéd a nagy kérdést feltenni?

-  Holnap este.-mosolyog rám és eldől az ágyon.

-  Ez nagyon romantikus...-mosolygok rá,pedig valójában olyan,mintha kést forgatna bennem,minden szavával épp csak egy kicsit

-  Nem fekszel mellém?-veregette meg feje mellett a párnát.

-  Végül is...-vonok vállat és mellé fekszem.

   Fekszünk egymás mellett és csak hallgatom,ahogy csöndesen dudorászik.Kimi nem jött el végül,mert azt mondta,hogy inkább a családjával tölti az ünnepeket,Finnországban.Kicsit rosszul esett,de meg is rétem,hisz még alig egy fél hónapja vagyunk együtt.Így viszont még nagyobb a kísértés.Többször magamra kellett már szólnom,hogy ezt nem szabad,főleg,amikor előző este,pont akkor lépett ki Seb a fürdőből,amikor én akartam bemenni,mondanom sem kell,hogy egy szál bokszerben....a nyál is összefolyt a számban,ahogy kidolgozott felsőtestén megcsillant egy-egy le nem törölt vízcsepp.Azt hiszem el is pirultam,mivel csak elmosolyodott,majd besétált a szobába,ahol valószínű Hanna várta,valami szexi fehérneműben és áthancúrozták az egész éjszakát.

-  Hiányzanak azok az esték,amikor nálam aludtál.-nyögi be váratlanul.

-  Tessék?-könyököltem fel meghökkenve.

-  Ismételjem meg,vagy hallottad rendesen?

-  Hallottam,csak nem hiszek a fülemnek.Az előbb még arról áradoztál,hogy meg fogod kérni a húgom kezét és,hogy azt akarod,hogy minden tökéletes legyen,erre most felveted,hogy hiányzanak az együtt töltött esték?!

-  Sajnálom,kicsúszott a számon.-néz rám kisfiúsan.

-  Megbocsájtom,de csak mert ekkora szívem van.-teszem mellkasára óvatosan a kezem,de ő felveszi és nézegetni kezdi.

-  Milyen pici kezed van.

-  Van ezzel valami problémád?-ráncolom össze homlokom.

-  Nincs,csak olyan fura.Nem emlékeztem rá,hogy tényleg ilyen picike,mint egy általános iskolás gyerekeknek.

-  Ez nem igaz,igenis nagyobb kezem van annál.

-  Oké,legyen.-bólint és ujjainkat összefűzi.-  Megcsókollak...-jelenti be fojtott hangon és ő is felkönyököl.

-  Nem..lenne..jó...ötlet..-akartam ellenkezni,de mondatom végét elnyelték ajkai.

   Csókja mint a hideg zuhany éri ajkaim és tenyere nyomán perzselő érzés fut végig testemen.Nem akarom ezt.Jól esik csókja viszont azonnal bűntudatom lesz,mikor eszembe jut húgom és az a fájdalom,amit érezni fog,ha ez esetleg kiderül.Eltolom magamtól,mire csak egy zavaros pillantás lett a reakció.

-  Nem volt jó?-kérdezi kicsit félénken.

-  Erről szó sincs,csak neked ott van Hanna.Emlékszel?!

-  Igen,igazad van,csak elkapott a hév.Nem lett volna szabad.Sajnálom..-hatja le fejét szomorkásan.

-  Semmi baj,de kérlek,ügyeljünk,hogy ne forduljon elő többet.

-  Megoldjuk.-mosolyodik el halványan,ami csak olaj a tűzre,muszáj kimennem kicsit,kiszellőztetni a fejem.

-  Ki kell mennem kicsit.-állok is fel azonnal és meg sem várva válaszát rohanok ki a szobából,ki a házból,egyenesen a garázsba,ahol letelepedek egy régi kanapéra és tenyereimbe temetett arccal,zokogni kezdek.

    Csak ücsörgök ott és meredek magam elé.Könnyeim már felszáradtak,kezdek egyre jobban fázni.Annál a remegésnél,amit a hideg okozott,csak a bűntudat erősebb.Nem akartam ezt.Vagyis akartam,de mégsem...A saját érzelmeimen nem tudok elmenni rendesen.El sem akarom hinni,hogy megtettem.Ez nem én voltam,hanem az a tizenéves fruska,aki régen teljesen odáig volt sebiért,de magának sem merte bevallani.Most már késő.Holnap Seb megkéri Hanna kezét és ő igent fog mondani.Ez a dolgok helyes sorrendje.

-  Gyere be,mert meg fogsz fázni.-hallom meg Rami aggódó hangját a bejárat felől.

-  Inkább maradok még egy kicsit.-szipogom és felnézek rá.

   Nincs egyedül.Seb ott ácsorog mögötte és aggódó pillantással fürkészi elgyötört ábrázatom.Biztosan borzalmasan festek.A sminkemet elkenték könnyeim és az alapozóm is biztosan lejött,úgy nézek ki,mint egy zombi,bár ezt Seb előtt sosem kellett szégyellnem.Mindig olyannak fogadott el,amilyen voltam.

/Hanna szemszöge/-December 24,délután-

-  Hiába járkálsz,Seb akkor sem fog hamarabb visszajönni.-oktat ki Sandra,aki a legjobb barátnőm és ilyenkor ő tudja a legjobb tanácsokat adni.

-  Szerintem se,de kicsit ellazít.-magyarázom és inkább leülök.

-  Megmondtad már neki,hogy el fogok költözni,megint?

-  Este akarom neki elmondani.Addig még várok vele egy picit.

-  Hol van most?

-  Fát díszítenek a nővéremmel, a földszinten.

-  Te hülye,már megint kettesben hagyod őket?!Mit vársz akkor?!

-  Igaz...De most épp veled beszélek.Nem fogok lemenni,hogy mindent halljanak.

-  Mi lenne veled nélkülem.-sóhajt fel türelmetlenül és hallom,hogy lapozgat valamit.-Most szépen leteszem és te lemész hozzájuk.Ma egy percre sem hagyod már őket kettesben,világos?

-  Mint a nap.-mosolyodok el,majd azonnal le is teszem a telefont.

   Az ágyra dobva azt lerohanok,de lenn már áll a  fa és tökéletesen fel van díszítve.Seb és Käthe a kanapén ülnek és teát szürcsölgetnek.Eléggé rosszul esik,de nem szólok semmit,csak töltök magamnak és letelepszem Seb ölébe.Észrevettem,hogy Käthe kicsit odébb húzódik és elfordul.Tehát gyanúm beigazolódott,Seb kell neki.

/Käthe szemszöge/-December 24 ,este-

 -  Kész vagy már?-sürget Rami és dübög lábával a fürdőszoba ajtaján.
-  Egy perc és jöhetsz is.-válaszolom és ajkamra felviszem a kedvenc vörös rúzsom,azt akartam,hogy tokéletesen nézzek ki este,mert valami megmagyarázhatatlan erő erre késztetett.

   Mikor végre úgy-ahogy elkészültem átengedtem a terepet húgomnak,aki be is vette a helyiséget és bezárta az ajtót.

-  Nagyon csinos vagy.-szólal meg mögöttem Seb.
-  Kö..köszönöm szépen.-habogom és megfordulok.

    Nagyjából fél centire voltak ajkaink egymástól,fogalmam sincs,hogy történt,vagy miért teszi ezt velem,de ördögi játéka lassan célba ér.Arcom telesen elvörösödik,ahogy pillantásom találkozik az övével.Forró leheletét érzem arcomon és parfümének illata mindent beleng.Talán az extrém magassarkú,ami a földön tartott,mert egyébként elszállnék.Észre sem veszem,tenyerei máris derekamra vándorolnak és magához húz.

-  Tudom,hogy azt ígértem többet nem fordul elő,de most mégis meg kell tennem.-suttogja és ajkait az enyémekre tapasztja.

    Nem akarok ellenkezni.Engedem,hogy a pillanat magával ragadjon és miden porcikámat elárassza a melegség.Ajkai édesek,forró csoki ízük van.Hajába túrok és így vonom még közelebb magamhoz.Csókunk egyre szenvedélyesebbé válik és már csak azon kapom magunkat,hogy a falnak présel és úgy faja tovább ajkaim.

-  Gyerekek,szobára!-zavar meg minket Rami nevető hangja,amire aztán azonnal szétrebbenünk.
-  Te...te ugye nem mondasz erről senkinek semmit?-kérdezem levegő után kapkodva.
-  Dehogynem...Holnapra minden újság ezzel lesz tele.-kuncog és letipeg a lépcsőn.
-  Említettem már,hogy nem csípem a húgodat?-néz rám Seb vigyorogva.
-  Nem,de ne hibáztasd...mi van,ha Hanna kap minket rajta?
-  Látod,ez egy jó kérdés.-mered maga elé eltöprengve.
-  Megyek,rendbe teszem magam egy picit.Menj le a többiekhez.-indulnék vissza a többiekhez,de ő visszaránt és egy óvatos csókot lehel ajkaimra,amitől arcomat elönti a pír és úgy rohanok be a fürdőbe,mint egy kamaszlány.

   Mikor leérek már szinte mindenki az asztalnál ül.Anya kivételével,de ő a konyhában sürög forog,hogy minden tökéletes legyen.Mielőtt nekilátunk volna megérkezik a Vettel család is,szóval elő kell szedni még több terítéket és székeket,de nem bánom,mert őket is a családomnak tekintem.Vacsora közben beszélgetünk és mint mindig előkerülnek a cikis történetek gyerekkorunkból és természetesen a legtöbbnek én és Seb vagyunk a főszereplői,mert mi mindig együtt voltunk és ha valami ciki,vagy nagy dolog történt,akkor mi mindig ott voltunk,de ezzel semmi baj nem volt...

-  Itt az idő,hogy kibontsuk az ajándékokat.-dörzsöli meg apa kezeit,mint egy hatéves kisfiú.
-  Ajándék!-ugrik le a székből Thomas,aki épp,hogy betöltötte a négy évet.

    Mind átcuccolunk a nappaliba,ahol a fa áll,amit Sebbel ketten díszítettünk,még délután.Letelepedünk a sok fotelba és kanapéra,ami elő volt készítve és lassan mindenki átadja az ajándékát a másiknak.Anyáéktól egy nyaralási kupont kaptam,két személyre,Ramitól egy csipkés,fűzős felsőt,míg Hannától egy elegáns karórát.Heikke és Norbert egy fantasztikusan szép pár fülbevalót,igazgyönggyel a közepén.Seb nővérei nem karácsonyoztak velünk,így tőlük nem zsebeltem be semmi különöset.Végül csak Seb maradt hátra,akitől egy sima,fekete bársonydobozt kaptam,benne pedig egy kocsi kulcsai voltak,Infiniti emblémás kulcstartón.

-  Nem tudtam mivel is kedveskedjek neked,így beszéltem a szponzorokkal és megállapodtunk,hogy előre megkapod az autót.Tudod,amolyan ingyenreklám.
-  Semmi önálló ötleted nem volt?-kérdezem lehangoltan és rámeredek a csillogó kulcsra,majd lezárom a dobozt és visszaadom neki.-Gyerekkorunk óta te állsz hozzám a legközelebb.Ennél jobban is ismerhetnél már.-szipogom és könnyeimmel hadakozva kirohanok a szobából,ki a házból,egyenesen a garázsba.

   Mérgesen rúgom le lábamról a cipőmet,majd leülök a kanapéra,ami mint mindig,most is ott magányoskodik a fal mellett.Táskámból előhalászom a kis,becsomagolt dobozt,amit Sebnek szántam.Kibontottam és a kezembe vettem a tartalmát.Egy csillogó kisautó volt egy 1979-es szettből,amire Seb azt mondta,mikor még gyerekek voltunk természetesen,hogy neki akkor is lesz egy ilyen autója,ha addig él is.Aztán persze elfelejtette.Svájcban jártam az utcákat,mikor megakadt a szemem rajta.Tökéletes állapotban volt,szinte teljesen érintetlen és az elárusító szerint már alig maradt pár darab belőle.Szóval szerencsésnek éreztem magam,hogy sikerült lecsapnom rá.Persze már látom,hogy hiába volt.

-  Nem akartam csalódást okozni.-huppan le mellém Seb,majd együtt érzően rám néz.
-  Pedig sikerült.-fixírozom továbbra is a kisautót.
-  Hó,azt a...-mereszt nagy szemeket a minicsodára.-Ez az enyém?
-  Nem...-válaszolom kurtán,de máris a kezében van a játék és megbűvölten méregeti.
-  Hát még emlékeztél rá?
-  Mondtam már,hogy nem a tied.-próbálom visszaszerezni,de természetesen nem megyek vele semmire.
-  Te aztán tudod,hogy kedveskedj a legjobb barátodnak.
-  Remélem hallottad,nem a tied,hanem Thomasé....
-  Mit tudna vele kezdeni az a kisgyerek?-kérdezi és gyermeteg mosoly bujkál ajkain.
-  Miért,egy nagy gyerek mit tud kezdeni vele?
-  Ez lesz a kabalám.
-  Akkor inkább megtartom magamnak.-szedem ki a kezéből végre és kezeim közé rejtem.
-  Végre megint jó kedved van.
-  Igen,te aztán értesz hozzá,hogy rontsd el a legjobb barátod kedvét.
-  De ahhoz is értek,hogy kell feldobni a napját.
-  Oké.Menjünk vissza,én még nem adtam oda az ajándékaimat.
-  Rendben,legyen.-sóhajt és feláll,majd engem is felsegít.

    Benn mindenki ránk vár,hogy folytathassuk az ajándékok átadását.Mikor mindenki megkapta már csak Seb ajándéka maradt Hanna számára.Feláll,majd letérdel húgom elé,aki rémülten mered a srácra.

-  Hanna,tudom,hogy nem voltunk mindig a legfényesebb viszonyban és voltak dolgok,amik elbizonytalanítottak,de szeretnélek megkérni,hogy legyél a feleségem,Hanna Prater.-mondja érzéki hangon és én csak remélem,hogy Hanna igen mond,mert ezt annyira szépen mondta és bár nem volt az a legeredetibb lánykérés,mégis széppé tette,hogy pont karácsonykor,pont a fenyő mellett.
-  Nem..Sebastian nagyon sajnálom,de nem lehetek a feleséged.