Második Rész

Szeptember 3.,Hétfő
 

  Életem egyik legfurább napja,és ezt gond nélkül ki tudom jelenteni.A reggelem természetesen tök lazán indult,hisz nyugisan felébredtem,fogat mostam,kiválasztottam a ruháimat,amik nem voltak kihívók,de mégis jól álltak,majd egy leheletnyi smink és végül a hajam is belőttem.A táskámba  bedobáltam a cuccaim és mentem a konyhába reggelizni,amit nagyjából öt perc alatt bevágtam,majd indultam ki a garázsba,ahol az én kis robogóm parkolt.Kigurítottam és felpattanva rá,azonnal be is indítottam.

   Az iskolához jól megjegyzett út vezetett,hisz már jó ideje memorizáltam a sarkokat,ahol el kellett fordulnom.Ahogy az utolsó utcát is elhagytam megláttam az épületet.Két emelet,tégla falak és nagy ablakok,az első emeletieken még rács is volt.Kicsit úgy hatott,mint egy elmegyógyintézet,de én már voltam benn és állíthatom,hogy egyáltalán nem olyan.A Szent Gotthárd egy nagyon is barátságos épület,csak kell legyen egy kis bátorságod,hogy be merj menni.

    A robogónak kerestem egy parkolót,majd sisakommal a kezemben elindultam a suli felé.Mindenfelől diákok siettek az iskolába,én pedig a magam ráérős tempójával baktattam befelé.A kapuban előszedtem a belépőkártyám,amit felmutatva már mehettem is.Első utam az osztályfőnökhöz vezetett,hogy lejelentkezzek nála.Már ismertem,így nem volt megtalálnom a tanáriban.

-  Szervusz,Sawana - üdvözölt mosolyogva.
-  Jó reggelt,Gábor tanár úr - biccentettem.
-  Az osztálytársaid már biztosan nagyon izgatottak.Csengetésig még van negyed óra,addig ha szeretnéd körbevezetlek egy kicsit.
-  Nem kell,majd elleszek itt a tanári előtt.Tessék csak a dolgát végezni.
-  Rendben,de el ne kószálj.
-  Itt maradok - nyugtattam meg és leültem egy székre,a fal mellett.

   A negyed óra pillanatok alatt elröppent és azon kaptam magam,hogy bukóval a kezemben sétálok az osztályfőnököm mellett,aki idegesen tördeli az ujjait,miközben hóna alatt egy vaskos mappát hurcol.Lelassítottunk,majd végleg megálltunk egy fehér ajtó előtt,aminvolt egy ablak is,így beláthattam az osztályterembe....Nem akartam.

   Benn teljes volt a káosz...Szó szerint.Egy magas,sovány fiú az balakban ült és telefonált,közben idegesen gesztikulált,a tévéből zene üvöltött és mindenki beszélgetett mindenkivel,aki akár a Marson is lehetett volna,mert úgy is tisztán hallotta volna.Két lány egymáshoz hajolva beszélgetett,majd nevetett fel olyan hangosan,hogy a lármán keresztül is hallottam.Azt hiszem meggondoltam magam,futott át az agyamon,el akartam szaladni,de már késő volt,az osztályfőnök benyitott,és a teremben azonnal csend lett.

-  Jó reggelt,gyerekek! - üdvözölte az osztályt vidáman Gábor tanár úr,ezzel pedig óriási köszönés hullámot indított el.-Szeretnék bemutatni valakit.-intett felém,én pedig félve besétáltam a terembe - Ő itt Sawana Collins.

   Na igen...az én érkezésem nem hatott meg senkit még annyira se,hogy köszönjön.

-  Sawana,kérlek keresd meg a helyed,addig én visszaszaladok valamiért a tanáriba...Fenn hagytam - ráncolta a homlokát a tanár úr,majd ki is rohant.

   Szétnézve az osztályban megtaláltam az egyetlen szabad helyet,az amúgy elég szellősen berendezett osztályban.Fehér falak,tábla és egyszemélyes padok,valamint a tanári katedra,ami legnagyobb meglepetésemre nem szemben volt a padjainkkal,hanem féloldalasan...mit ne mondjak,érdekes.Az osztálytársaim érdeklődve figyelték,ahogy elfoglalom a helyem,majd lazán ledobálom magam elé a cuccaimat,azt hiszem még a légy zümmögését is hallani lehetett a teremben.Kicsit furának éreztem magam.Mármint ők mind annyira szürkék voltak és egyhangúak...Farmer és póló,de semmi extra kisugárzás....Azt hiszem elmondhatom,az első benyomás nem volt az igazi.

-  Vissza is tértem,gyerekek!-robogott be az osztályba a tanár úr - A mai két osztályfőnöki órán csak néhány fontosabb dologról beszélünk.Szeretném veletek megbeszélni a jegyeket és a kirándulásokat meg az iskolai külön szakköröket és tanfolyamokat.
-  Tanító bácsi,utána lemehetünk az udvarra? - nyafogta a mögöttem ülő srác.
-  Nem,Dávid,utána mind hazamehettek.
-  Zsír,akkor ha hamarabb befejezzük,akkor a tanár úr elenged minket? - faggatta tovább a tanárt,mire annak ráncokba futott a homloka.
-  Esetleg,ha belekezdhetnék....
-  Csak tessék - legyintett a srác könnyedén,mire a tanár kinyitotta vaskos mappáját és olvasni kezdte a névsort.

   Sajnos a negyedére nem emlékszem,de annyira nem is érdekelt,hogy esetleg jegyzeteljek is.Fülembe dugtam a fejhallgatóm és fejem a táskámra hajtva pihentem egy kicsit.Észre se vettem,hogy kicsengetnek és mindenki engem áll körbe,egészen addig,amíg valaki meg nem kocogtatta a vállam.

-  Hm? - néztem fel a kis társaságra kómásan.
-  Heló, a nevem Ivett,de szólíts csak Ive-nek - mosolygott rám egy kedves arcú,szőke lány.
-  Részemről a szerencse - kerestem elő az udvarias mosolyom,majd feléjük villantottam.
-  Ők pedig itt a legjobb barátnőim,Vivi és Adrienn - mutatott maga mögé,ahol két lány állt,nos,elég flegmán.
-  Biztosan jóban leszünk - bólintottam.
-  A lányok az ablakban Bogi és Meli,ők az elithez tartoznak,nem jó velük kikezdeni,mert vannak páran,akik nagyon is jóban vannak velük,és nem hiszem,hogy jó ötlet lenne már az első nap magadra haragítani őket - folytatta kicsit csendesebben.
-  Nem állt szándékomban.
-  Remek.Ezek pedig itt a fiúk - mutatott baljára,ahol három srác ácsorgott.

   Egyikük nagyon lazán volt öltözve,mégis lélegzetelállítóan helyes volt.Szinte fekete haja szanaszét állt feje búbján,kék szemei pedig szinte perzseltek.A másik zakóban és farmerban ácsorgott előttem,füléből pedig egy Beats fülhallgató vége csüngött ki.Lazán felém biccentett,majd elővette BlackBarry-jét és nyomkodni kezdte.A harmadik srác volt a legvadabb külsejű,és a legaranyosabb is.Barna,rövid haj és csodaszép zöldes szemek,nyakában pedig egy fa kereszt lógott.

-  A laza srác,sötét hajjal az én barátom,Zsolti,őt mindenki kedveli,mellette az elegáns Adrienn barátja,Levi és végül Vivi barátja,Jakab,de őt mindenki Jake-nek szólítja - hadarta pislogás és levegő vétel nélkül,én pedig azt néztem,mikor ájul el.
-  Hát,az én nevem Sawana,de a biztonság kedvéért szólítsatok Annának,az sokkal egyszerűbb lesz.
-  Igaz - értettek azonnal egyet.
-  Megyünk le az udvarra?  -állt elő az ötlettel az eddig csendben figyelő Adrienn.
-  Tőlem mehetünk,de az új lányt se hagyjuk itt - bökött felém vigyorogva Jakab.
-  Jössz velünk?Bemutatunk pár menő arcnak a suliban - invitált most már Zsolti is.
-  Persze,miért is ne.

   Így esett,hogy "összebarátkoztam" ezzel a nem hétköznapi társasággal,ahol mindenki undorítóan szerelmes volt,bár mindegyikük másképp mutatta ki.Adrienn és Levi a fűben ültek,egymás karjaiba gabalyodva és egymás fülébe suttogva.Vivi és Jakab egymás mellett ültek a padon és csak fogták egymás kezét,közben csacsogtak.Aztán ott volt a legfurább páros,Ivett és Zsolti,akik csak feküdtek a fűben és csókolóztak.Mondanám,hogy a legvisszafogottabb módon,de ők szó szerint falták egymást.Pindurkát felfordult a gyomrom,de lenyeltem a reggelim visszatérni kívánó részét.,és élveztem a nyár végi meleg napsütést.

   Amint becsengettek azonnal visszamentünk az osztályba,ahol végre megint egyedül lehettem.Nem gyűlölöm az embereket,vagy ilyesmi,csak ez a társaság nem nekem való...valahogy nem találom a helyem.Hiányoznak a régi barátaim,de leginkább az,hogy minden reggel ismerős arcok fogadjanak,ha belépek az iskolába,ne egy csapat vadidegen.Na mindegy...Az ofőre várva úgy döntöttem,hogy szétnézek a teremben.A jobb oldalamon egy üres pad volt,amin igen csak meglepődtem,mert amikor beértem,fel se tűnt,hogy az a hely nincs elfoglalva,de nem is foglalkoztam vele,gondolván,majd elfoglalja valaki.a bal oldalamon Zsolti ücsörgött és a telefonjába pötyögött egy üzenetet.Előttem egy dús,szőke hajzuhatag ült,aki nem Ivett,vagy Vivi volt,hanem Bogi,utólag ez is kiderült.Mögöttem pedig szintén egy üres pad volt,fura.

   A terem ajtaja kinyílt és két srác lépett be rajta,behúzott nyakkal,mögöttünk pedig az osztályfőnök jött,feszült arckifejezéssel nézte,ahogy a két fiú elindul a helyük felé.mindkettő nagyon helyes volt,barna,arcba lógó  haj és míg egyiküknek szikrázó kék,addig a másiknak smaragdzöld.Pillantásunk találkozott,szinte belepirultam maró tekintetébe.Aztán elfordult és levágódott a mellettem lévő padba,a másik srác pedig mögém helyezkedett el.

-  Nos,most,hogy végre Kardos és Molnár is megtiszteltek minket a jelenlétükkel,folytathatjuk az órát.

   A tanár úr még elmondta,hogy a második tanítási héten lehet kiválasztania szakköröket és a nulladik órában történő felkészítő órákat,mivel Májusban próba érettségit írunk majd,hogy tudjuk mi várhat ránk.Persze semmi értelme nincs,de ha ez boldoggá teszi az igazgatóságot,akkor legyen.Még lediktált pár dolgot,majd mehettünk is.

-  Holnap reggel,nyolckor mindenki itt legyen,ez Kardosra,Molnárra és Szekeresre is vonatkozik.Meg úgy általában mindenkire.Sawanaval legyetek kedvesek és segítsetek neki,ahol tudtok.Holnap még beugrom hozzátok - intett búcsút az oszi és már benn sem volt.
-  Te,figyelj,téged tényleg Szavannának hívnak? - bökött meg a hátam mögül egy kéz.
-  Mi a fene bajod van? - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel.
-  A neved kérdezte - szállt be a zöld szemű srác is.
-  Így már értem.A nevem pedig kicsit máshogy ejtik.De mivel látom,hogy az értelmi szintetek nem üti meg a minimálisat sem,ezért hagyom,hogy Annának szólítsatok.
-  Én Olivér vagyok,de mivel látom,hogy az értelmi szinted túlhaladja az átlagot,ezért jobb ha nem szólunk egymáshoz.
-  Helyes - biccentettem és feltápászkodtam a székemről,majd kezembe vettem a bukóm és a táskám és elindultam kifelé.
-  Gratulálok,most sikerült magadra haragítanod a suli két legmenőbb srácát magadra haragítsd - lépett mellém a hatos fogat.
-  Kit érdekel.Csak két évet kell itt lehúznom,utána megyek vissza  haza,Németországba.
-  Jó felfogás,ha azt vesszük,hogy a következő két éved maga lesz a pokol.

   Közben kiértünk a suli elő,ahol elbúcsúztunk és felszállva a robogómra már indultam is haza.Otthon elmeséltem a nagyimnak,hogy mi volt és ebéd után felmentem a szobámba,hogy olvassak egy kicsit.Utána pedig itt is maradtam vacsoráig,de most rohanok,mert lassan a nagyi rám töri az ajtót.

Puszi,Sawana!

***

Ez lett volna a rész,remélem olvassa valaki,és érdekel titeket.

Legyen szép hétvégétek és jó szurkolást!

Puszi:*:*

8.Rész

Ahol abbamaradt...

-  Köszönöm,hogy adott még egy esélyt.-kanalazott levesébe a finn világbajnok.
-  Nincs mit.Arra gondoltam,hogy ha úgy is egymás nyakán fogunk lógni egy jó ideig,akkor miért ne ismernénk meg egymást jobban?
-  Igaza van.De honnan ez a hirtelen váltás?
-  Nos...Azt hiszem nem szabad megítélni az embereket az első benyomás után...vagy a második után.-húztam el a számat.
-  És milyen jól döntött.Nem okozok csalódást,ígérem.
-  Remélem is,mert vannak módszereim,amikkel le tudok szerelni egy gyökeret.
-  Harcias,ezt szeretem.
-  És őszinte,szóval nem kell attól tartania,hogy visszafogom magam,ha túl sok...magából.
-  Ha már itt tartunk,akkor esetleg tegeződhetnénk is végre.
-  Nem.Nekem ez így nagyon is tökéletes.Nem akarok egyelőre tegeződni.
-  Akkor a szöszit miért tegezi?
-  Talán mert fiatalabb nálam.
-  Meg se mondtam volna,hogy idősebb,mint a kis német.
-  Pedig de.Két évvel idősebb vagyok nála.És büszke vagyok a koromra.
-  Ez még jobban tetszik.A legtöbb nő,akit a koráról kérdeznek általában letagadja vagy fiatalabbnak hazudja magát.
-  Mondtam,hogy őszinte ember vagyok.
-  Ezek után elhiszem magácskának.-vigyorgott rám,mint egy eszelős.

   A gyomrom bucskázott a hasamban és úgy éreztem,hogy egy kanál levest se tudok lepréselni a torkomon.Reggel mentem oda Räikkönenhez,hogy lenne-e kedve velem ebédelni és ő természetesen igent mondott.Bár ki tudna nekem ellenállni?Mielőtt befejezhettem volna természetesen a csapat is megérkezett és olyan pletykára éhes tekintettel fürkésztek minket,hogy be kellett avatnom őket is.Először el se akarták hinni,de végül muszáj volt nekik,mert ez történik...

   Ebéd után rövid úton leráztam a finnt,mondván,hogy dolgom van és felrohantam a szobámba,mert úgy éreztem Róka Rudi támadni fog,ha tovább kell jó pofiznom.Levegő után kapkodva csuktam be magam mögött a lakosztály ajtaját és szégyenkezve csúsztam le a fal mellé.Fejem a térdeimre hajtottam és átkoztam azt a percet,amikor elfogadtam azt az átkozott ajánlatot.Nem is tudom mit gondoltam,amikor megtettem.Nem is voltam normális.Hülye,hülye én,korholtam magam.

*Sebastian szemszöge*

  Alig vártam,hogy végre haza mehessek és pihenhessek egy keveset,de addig még volt egy vacsora,amin részt kellett vennem és egy nagyon hosszú utazás.A hétvégének szerencsére vége volt,vagy nem annyira szerencsére,ezt sajnos nem tudom eldönteni,de egy valamiben biztos voltam.Abbey mesterkedik valamiben...Nem tudom erre a következtetésre,hogy is jutottam,de abban biztos voltam,hogy jók a megérzéseim vele kapcsolatban.

-  Seb,kihűl a kávéd,ha csak így itt hagyod.-korholt Polka és felvéve a még szinte teli poharat a kezembe nyomta.
-  Bocs,kicsit elgondolkodtam és íz meg itt maradt.
-  Nem baj,csak sajnálnám,ha pocsékba menne.Itt minden nagyon drága,ráadásul még csak nem is olyan finom,mint ahogy azt ezért az árért várnád tőlük.
-  Oké,megiszom,csak ne beszélj,kicsit fáradt vagyok.Hosszú volt ez a mai nap,ráadásul Abbey még csak meg sem látogatott.Egész nap Kimi körül sertepertél.
-  És ez téged zavar?-könyökölt térdeire kíváncsian.
-  Ha tudni akarod,akkor igen,nagyon is avar.
-  Sajnálattal hallom,mert ezek ketten még a vacsi előtt az ágyban kötnek ki.Ne is reménykedj az ellenkezőjében.
-  Most aztán jól felvidítottál,igazán köszi.-grimaszoltam.
-  De most komolyan.Miért érdekel téged az a lány.Te vagy a harmadik ember,aki ezen az egy hétvégén belezúgott.
-  Ki a másik kettő?
-  Természetesen Kimi barátod és  Rikk,a sajtósa.Nem hiszem,hogy elkerülte a figyelmed,hogy az a csaj a fél bokszutcával flörtöl és szemtelenül jól megy neki.Ahhoz képedt,hogy milyen kis dugó,minden pasi a lábai előtt hever.
-  Ugye nem féltékenységet hallok ki a hangodból?-eresztettem meg egy "én tudom ám,hogy igazam van" féle vigyort.
-  De igen,és elismerem,hogy nagyon tud valamit.
-  Amy nem mondott róla semmit?
-  Szóhoz se jut.Alig várja,hogy megszabaduljon tőle.Van valaki akivel szintén flörtölt és neki meg tetszik az a srác.
-  Ezt sajnálattal hallom.Remélem azért még nincs minden veszve.
-  Nyugi,ha rajtam múlik összejönnek.
-  Csak nem akarsz beleavatkozni a magánéletébe?
-  Ő kért meg rá,szóval de,bele akarok avatkozni.Vagyis annyira nem,de ha megígértem neki,akkor muszáj lesz tartamon magam a szavamhoz.
-  Hát sok sikert.Amy rendes lány,őszintén szólva nekem is nagyon tetszik.
-  Akkor miért nem mozdulsz rá?
-  Nem most mondtad,hogy tetszik neki valaki?
-  Jó,hagyjuk...látom,hogy ez a beszélgetés sehová nem fog kilyukadni,inkább megyek
-  Vigyázz magadra és a vacsora előtt találkozunk a hallban.
-  Ott leszünk.Te is pontos legyél és legalább egy zakót vegyél fel.
-  Ígérem,hogy nem pizsamában megyek,csak ne firtassuk a dolgot.
-  Szavadon foglak,szöszi.-nyomott egy puszit a homlokomra és már el is rohant.

*Kimi szemszöge*

   Elégedett,talán már morbid vigyorral sétáltam a home-ok között,mikor megláttam az én szőkémet-ezalatt pedig Abbeyt értem-egy padon ücsörögni és egy magazin lapozgatni.Egy rövid szoknya és kockás felső volt rajta,haja pedig laza fonatokban hullott két oldalt a vállára.Szemüvege orrán kicsit lecsúszott és úgy nézett ki,mint egy kamasz lány,engem pedig teljesen beindított.Muszáj volt odamenjek hozzá és megszólítanom.

-  Hey,szöszi...-huppantam le mellé,mire ő felemelkedett egy kicsit,mert megijedt.
-  Önnek is szép napot.-mosolygott illedelmesen és már majdnem visszatért volna olvasmányához,mikor kikaptam azt a kezéből és belenéztem
-  Hogyan dobjam fel a szexuális életem...kezdőknek.Milyen érdekes cikk.-vonogattam a szemöldököm,mire jól oldalba vágott.
-  Tisztában voltam vele,hogy bunkó és arrogáns is,de arra nem számítottam,hogy analfabéta legyen.-csóválta a fejét nevetve.
-  Köszönöm.Ezt vehetem akár bóknak is?
-  Ahogy akarja.Mi járatban erre felé?-vette le szemüvegét,gondolom rájött,hogy ha én itt vagyok akkor ő nem sokat fog  olvasni.
-  A home-ba indultam,de úgy gondolom,hogy egy kis kitérő nem árthat.
-  Nem a sajtósával kellene lennie és interjúkat adni?
-  Mára végeztem velük,van egy csomó szabadidőm.
-  Értem már.Akkor most mi jön?
-  Visszamegyek a hotelbe,összepakolok és indulok a reptérre.
-  Akkor nem marad a díszvacsorán?
-  Ugyan minek?Inkább megyek haza és töltök egy kis időt a családomon.
-  Jól teszi.Én pedig valószínű,hogy visszamegyek Amerikába és pihenek egy kicsit,mert holnap már dolgoznom kell.
-  Milyen a főnököd?-kérdezte ártatlanul,de ezzel sikerült jól kizökkentenie a gondolatmenetemből.
-  Hát...ő,egy nagyon érdekes fazon,nem igazán találkozunk.
-  De azért azt tudja,hogy néz ki nem?
-  Persze,hogy tudom,csak nem tartjuk a kapcsolatot személyesen.Általában e-mailben küldi el a cikkeit,én átnézem és beküldöm a szerkesztőségbe,ahol lehozzák.
-  Furának hangzik,de ha magának ez megfelel.-vont vállat és szétterpeszkedett mellettem
-  Nekem tökéletesen megfelel.Sokan a pokolra kívánják.
-  Szerintem én valahol az élen szereplek.-horkantott fel cinikusan.
-  Ezt nem is vontam kétségbe,de azért remélem,hogy egyszer rájön,hogy igaza van.
-  A főnökének?Mégis miben?
-  Hát sok mindenben...
-  Például abban,hogy a vezetési stílusom csapni való és inkább gumiszobában lenne a helyem?
-  Nos,részben ebben is,mert amikor először találkoztunk,lássuk be,épp ellopta az ebédem.
-  Az azért volt,mert be akartam vágódni,de ahogy halad előre a hétvége,egyre inkább veszem észre,hogy magácskánál nem így lehet elérni a kellő hatást.
-  Látja,ez egy jó észrevétel volt.Nálam több esélye van az érzékenyebb férfiaknak.
-  Vagyis a nyomiknak.
-  Azt azért nem mondtam,de az igazat megvallva,nem igazán bukok a macsókra.Szerintem túlságosan el vannak telve magukkal.
-  És mit szólna hozzá,ha ezt a kicsi időt,míg nem utazunk Németországba,nálam töltené Finnországban.
-  Azt a két napot?-kérdeztem lemerevedve.
-  Igen.Szerintem jó móka lenne.
-  Aha,azt akarja,hogy úgy összevesszünk,hogy soha ne szóljunk egymáshoz ezentúl?
-  Tegyünk egy próbát.-villantott rám egy szédületesen csábító mosolyt,de engem ne hatott meg,viszont eszembe jutott a "megbízásom",így szinte azonnal válaszoltam.
-  Legyen.-bólintottam,amivel szerintem sikerül úgy meglepnem,hogy elfelejtetett levegőt venni,de ez volt a lényeg,nem?

***

Hoy!

Hát ide is meghoztam a frisset,de a többihez őszintén megmondva nem tudom mikor lesz friss,azért próbálkozom.

Legyen szép estétek!

Puszi:*:*

Első Rész

 Augusztus 31. Péntek

   

   Még nem is volt időm azon gondolkodni,hogy mit keresel a csomagomban,de ha anya úgy gondolta,hogy ez segíthet a gyógyulásomban,akkor természetesen megnézem mi is tudunk mi kezdeni egymással.Harmadik napja vagyok Magyarországon és egyelőre nem igazán találom a helyem.A sulit hétfőn kezdem,és már minden felszerelésem meg van vásárolva.Kicsit izgulok,de azt hiszem ez normális,miután kiszakítottak a megszokott környezetemből és mindenből,amit eddig az otthonomnak nevezhettem.

    Otthon elég problémás gyerek voltam,miután a szüleim folyton utaztak és alig törődtek velem,megpróbáltam minden időt a barátaimmal tölteni,persze ennek meg is lett a következménye.Nagyon csúnya dolgokba keveredtem és anyáék úgy látták jónak,ha huzamosabb ideg elhagyom az országot.Így történt,hogy a nagymamámhoz kerültem,Budapestre.Nem túl nyüzsis hely,de ha azt vesszük,itt nem hiszem,hogy bárki marihuánával kereskedne,vagy szintetikus drogokat akarna rám dumálni.

   A nagyi a külvárosában él,egy bazi nagy,kertes házban.Két,hasonló korú szomszéd asszonya van,akikkel minden délután ki szoktak ülni a ház elé beszélgetni.Tisztára olyan,mintha falun lennénk,de mégsem.Kocsik száguldoznak az utcán,és vannak tömbházak is,nem messze tőlünk. 

   Az ablak nyitva van és beárad a friss levegő,nem forró és nyomott,mivel még csak hajnalodott.Azt hittem,hogy nem lehetséges ilyen korán felkelni,de mióta nincs netem és a telóm se működik,csak az iPodom és a könyveim segítségére támaszkodhatok.Persze nem gond,de akkor is….Hiányoznak a haverjaim és Fritz,a pasim. 

- Kicsim,szerintem fel kellene kelned,mert hamarosan jön át Pirike,és nem szeretném,ha még az ágyban találna.-kukucskált be nagyim az ablakon. 

- Azonnal,nagyi.-válaszoltam és kikeltem az ágyból. 

    Gyorsan kikeltem az ágyból és nekiláttam készülődni.Arcot és fogat mostam,majd hajam összefogtam a fejem búbján és egy hajpánttal még hátra is szorítottam.Kidobáltam néhány ruhát a szekrényemből és azonnal fel is öltöztem.Egy kis smink,mert sose tudhatja az ember,hogy kivel találkozik,aztán pedig mentem is ágyazni. 

   A nagyimról még azt is tudni kell,hogy krónikusan rend- és tisztaságmániás.A szobámban semmit nem mozdíthatok és még csak meg sem fordulhat a fejemben,hogy esetleg kiplakátoljam a kedven együtteseim vagy színészeim posztereivel a falat.Egy nagy,Krisztust ábrázoló portré van az ágyam fölött-nos a nagyanyám mélyen katolikus,sóval ezt a hóbortját is el kell néznem neki-a fal mellett egy gardrób szekrény,mellette pedig egy kis narancsfa,cserépben.Egy fésülködő asztal,tükörrel és egy újabb virágcserép,hortenziákkal.Az ágyam és mindkét oldalán egy-egy éjjeli szekrény,rajtuk lámpákkal és rádióval,amit ugyan soha nem hallgatok,de hangulatossá teszi a szobát. 

- Kész vagy?-csörtetett be nagyim,mikor az utolsó simításokat végeztem az ágyon. 

- Igen.Teljes mértékben el vagyok készülve.-söpörtem ki egy kiszabadult hajtincset az arcomból. 

- Remek.A reggeli a konyhában van,omlett és tea.Ha kellene valami,akkor a hátsó kertben leszünk és beszélgetünk. 

- Elmegyek kicsit sétálni. 

- De ebédre gyere haza,és nem császkálj el nagyon messzire,mert a végén nem fogsz haza találni. 

- Ennyire nem szabadulsz meg tőlem könnyen.-kacagtam és vállamra dobtam a még este összepakolt táskám és felkapva cipőimet már mentem is a konyhába,hogy reggelizzek,majd induljak.

   A reggelimet gyorsan belapátoltam és fülhallgatóimmal a fülemben kiléptem a verőfényes napsütésbe.Kisebb koromban rengeteget voltam itt,de már olyan régen volt,hogy szinte semmire nem emlékszem.Az utcák és a házak teljesen idegenek és senkit nem ismerek,pedig kedvesen mosolyognak rám,annak ellenére,hogy szerintem csak annyit tudna,hogy három napja költöztem ide és Debreczeni néni unokája vagyok.Nos igen,ő az anyai nagymamám,aki nem került sem drogbotrányba és a bingó klubból se tették ki,mert leordította az egyik társa fejét,csak azért,mert megkérdezett valamit a játékkal kapcsolatban és ő ezt sértésnek vette.A szüleim nyugisabbnak látták ezt a környezetet.

   A suli pár utcányira van a házunktól,20 perc gyalog.A nagyi a tegnap mutatta meg,amikor voltunk véglegesíteni a beiratkozásomat.Német és magyar fő nyelvek és természetesen az angol,amit kezdő nyelvnek vettek fel,amikor elkezdték a kilencediket.Persze azért már 11.-re remélem,hogy haladtak annyit,hogy ne amatőr pancserek legyenek.

   Az osztályfőnököt és az igazgatót,valamint az igazgató helyettest már ismerem,mind nagyon rendesnek látszanak,bár az igazgató kicsit idegbajosabb a kelleténél,de attól még őt sem ítéljük el.Túl nyár van még hozzá,hogy mindenkit,akivel eddig találkoztam megbélyegezzek.

   Könyvemmel a kezemben leültem hát egy padra és olvasni kezdtem,ami végre kicsit elterelte a figyelmemet izgatottságomról és úgy amúgy régi barátaim hiányáról.A nagyi megígérte,hogy veszünk telefonkártyát,hogy tudjak értekezni és az internet érdekében is tesz valamit,de még nem tudom,hogy fogja megoldani,hisz valljuk be,nem nézem ki belőle,hogy egy nagy tech szakértő lenne.Na mindegy...majd lesz valami.

    Délben értem haza és a nagyi közölte,hogy hatra megy az iskolába az első szülei értekezletre,ne is várjam meg a vacsival,mert szerinte sokáig el fog húzódni.Ehhez a kéréséhez tartva magam,nagyon hamar megvacsoráztam és le is zuhanyoztam,és pizsamában vártam a nappaliban.Nyolc volt,mikor végre hazaért.Kezében nagy szatyrot cipelt.

-  Kicsikém,itt az egyenruhád,amit nem kell csak ünnepnapokon hordanod,a tornazsákod,benne a felszerelésed és az órarended.-nyomta is a kezembe a csomagot,majd fáradtan mellém ült.

-  Bemegyek a szobámba,kipakolok.

-  Vacsoráztál?

-  Igen,és el is mosogattam.

-  Ez az én kis tündérkém.-nyomott egy puszit a homlokomra és miután felálltam a hátamban éreztem gondoskodó tekintetét.

   Benn kipakoltam.Az egyenruhám fekete-vörös volt,fehér blúzzal.Fekete-vörös rakott szoknya,hozzá zakó és mellény,valamint egy nyakkendő,amin az iskola címere van.A szatyorban volt még sál és csuklószorító is,azok is ellátva az iskola címerével és a tornafelszerelésem.Hosszú és rövid nadrág,sima fehér póló és baseball sapi.Az órarendem pedig a következő volt:

  Már az olvasásától is elfáradtam és rájöttem,hogy nagyon hosszú év vár rám.Nem is vacakolok tovább,hanem megyek olvasok még egy keveset elalvás előtt.

Puszi,Sawana:*

***

Sziasztok!

Nem ezzel a történettel terveztem a visszatérést,de most ehhez szállt meg az ihlet.Az F1-es törikhez is remélem minél hamarabb tudok majd frisset hozni,de csak,hogy tudjátok,már visszatértem és remélem nem sok ilyen válságom lesz a jövőben,mert borzalmas.

Erről a történetről csak annyit,hogy kicsit változtattam rajta,a szereplők nevén is,ha kíváncsiak lennétek rájuk.A folytatást nem tudom mikor hozom,reményeim szerint kapok pár komit és akkor már holnap olvashatjátok,mivel ennek a történetnek elég rövidkék a részei,így sűrűbben is kaphatjátok.

Csak ennyit akartam:D

Puszi:*:*

Közleményecske(!!!)

Kedves Mindenki!

Sajnálattal közlöm,hogy hivatalosan is írói válságba kerültem.Ülök gép előtt a megnyitott szövegszerkesztővel és semmi nem jut az eszembe.Csak meredek a billentyűzetre és várom a csodát,de eddig nem jelentkezett.

Általában lefoglalom magam valamivel,hátha beugrik valami,de az utóbbi időben már ez se segít.

Úgy döntöttem,hogy tartok valamennyi szünetet,amikor egy betűt nem fogok írni és várom az ihletet.Addig pedig lenne egy nagy kérésem.Ötletekre lenne szükségem a Két tűz között c. történethez,mert azzal akadtam el a leginkább.Az elérhetőségem a "Rólam" fülnél megtaláljátok,ha lenne valami ötletetek,amit megosztanátok velem.

Nem tudom mikor jelentkezem megint,de jelenleg az agyam egy nagy adag katyvasz és csak néhány molylepke repdes benne.

Legyen szép napotok és köszönöm a megértést!

Puszi,Bloodorange:*:*

Második Rész

II.

*Klarissa szemszöge*

Miután mindenki az asztalhoz ült, átszaladtam a konyhába, hogy bevigyem az ételt. Kicsit szégyelltem magam, amiért a vacsorát elrontottam és rendelni kellett helyette, de azt hiszem, hogy ez mindenkinek jobb így. Legalább ételmérgezést senki sem fog kapni.

- Jó étvágyat! - tettem le az asztal közepére a tálat, majd leültem Kimi mellé. - Estefania, szedj magatoknak nyugodtan, amennyi csak jól esik.
- Köszi - mosolyodott el kedvesen, majd elvette a kislánya elől a tányért és tett neki, majd a saját tányérját is megpakolta.
- Ha kértek még, akkor nyugodtan ehettek, mert van még. Ha pedig nem elég, akkor rendelünk még. Seb, add ide a tányérod, teszek neked - mosolyodtam el, majd elvettek a szöszi tányérját és tettem neki a vacsoránkból egy jó nagy adagot. - Heikki nem fogja megtudni, ígérem - nevettem. - Kicsim, neked mennyit tegyek? - kérdeztem rá a páromra.
- Sokat. Elvégre Mark nincs itt, hogy nyafogjon.
- Oké. Csak aztán nehogy elhízz itt nekem, mert Mark megöl téged.
- Nem baj, de előtte legalább még egyszer jól lakok.
- Jól van, édes, ahogy gondolod - mosolyodtam el, majd odahajoltam hozzá és megcsókoltam.
- Nagyon aranyosak vagytok így együtt - jegyezte meg Stefi, mire Kimi is és én is elmosolyodtunk.
- Köszönjük - motyogta Kimi.
- Hogy jöttetek össze, ha szabad kérdeznem - nézett ránk felváltva.
- Egyszer csak oda kerültem mellé, mint menedzser...
-...nekem meg egyből felkeltette az érdeklődésemet. Viszont az első pár hétben...
-...egy nagyon szemét állatként viselkedett velem. Utána...
-...mikor a csapatfőnökhöz készült azzal az indokkal, hogy ki akar szállni ebből az egészből...
-...akkor fogta magát ez a majom, és képes volt...
-...elhívtam randizni, és legnagyobb meglepetésemre el is jött velem - fejezte be az egész kis monológot Kimi.
- Igen, elmentem vele, mert bosszút akartam állni a sok hülyeségéért, de végül olyan jól sikerült az az este, hogy azóta együtt vagyunk.
- Bizony, hogy együtt vagyunk, és ha rajtam múlik, akkor ez nem is fog változni.
- Na igen, a nagy szoknyapecér hírében álló Räikkönen lenyugodott mióta együtt vannak Klarissával - szólalt meg végül Sebi, közben pedig egy olyan szívdöglesztő mosolyt villantott Stefire, hogy még az én lélegzetem is elállt egy pillanatra.
- Különös dolgokra képes a szerelem - helyeselt Stefi kicsit elpirulva.
- De még milyenekre. Régen álmodni sem mertem arról, hogy valakivel ilyen hosszú ideig legyek együtt. Erre jött az én kis szőkeségem, és fenekestől fogatta fel az életem. És a legmeglepőbb az, hogy abszolút nem bánom. Boldog vagyok.
- És össze is fogtok házasodni? - kérdezte nagyokat pislogva Nora.
- Egyszer biztosan - mosolyodott el Kimi.
- És olyan leszel, mint egy szép hercegnő? - pillantott rám nagy komolyan.
- Meglátjuk - mosolyodtam el.
- Szerintem az leszel.
- Köszönöm.
- Szívesen - vigyorgott, majd belekortyolt az almalevébe.

*Stefi szemszöge*

   A vacsora isteni volt,nem is tudom mikor ettem ilyen finomat utoljára.A tárasaság is remek volt,főleg a mellettem ülő férfi,akit bár még csak névről és TV-ből ismertem,igazán kedvesen viselkedett,udvarias és előzékeny volt.

-  És,Setfi...te,hogy kerülsz a mi kis országunkba?-kérdezte a finn,miközben egy nagy kanál ételt tett a szájába.
-  Nos,miután otthon már semmi nem volt,ami ott tartott volna,eljöttünk ide az én kis hercegnőmmel,hogy új életet kezdjük.
-  Ha szabad megkérdezni,akkor Mr Nuñezzel mi történt?Válás?
-  Igazából halál.
-  Fogadd részvétem.-nézett rém együtt érzően Sebastian.
-  Akkor most szabad vagy,igaz?-vágott is a közepébe Kimi.
-  Ö,igen szabad vagyok,de nem áll szándékomban randizni.Egyelőre barátokat szeretnék magam mellé.Majd utána jöhet a szerelem is.
-  Ez teljesen érthető,igaz Kimi?-könyökölte oldalba párját Klarissa,mire a finn csak feljajdult és kicsit sértetten nézett a szőke szépségre.
-  Mami,nem kérem a többit.-tolta el magától a tányért kislányom.
-  Semmi baj,hagyd csak ott.-pusziltam meg feje búbját,amit mindenki mosolyogva figyelt.
-  Nora,szeretnél játszani egy kicsit,míg mi beszélgetünk?-kérdezte Kimi.
-  Csak ha tényleg nem baj,hogy egy kis forgószél rohangál a lakásotokban.
-  Van egy unokahúgom,aki rendszeresen van itt,van egy nagy halom játék a nappaliban,egy dobozban.
-  Akkor jó,de kicsim,ne törj el semmit,mert azt ki kell fizetnünk.
-  Vigyázok,mamszi.-puszilt meg,majd leugorva a székről már rohant is.

   Mind utánanéztünk és mosolyogva figyeltük,ahogy előszedi a játékokat és nekik esik.Annyira tündéri volt,hogy majdnem én is felálltam és csatlakoztam hozzá,de végül Sebastian elterelte a figyelmemet.A férfi nagyon aranyos volt,,kimondottan az a "én voltam a suli legmenőbb sráca" típus,akiért bomlottak a lányok.Bár fotósként dolgoztam,az nem az én feladatom volt,hogy utána nézzek,ki,hogy nézett ki gimnazista korában.Ha engem kérdeznek,én nem tudom elképzelni pattanásosan és fogszabályzósan,az valahogy nem ő.

-  És mesélj,találtál már munkát?-kezdte Sebastian csevegő hangon.
-  Még nem.Beadtam már pár helyre a jelentkezésem,de nem igazán érdeklődtek irántam eddig.Pedig lassan jó lenne munkát találni.
-  Szerintem azért valahogy kihúzzátok még egy pár napig.-jegyezte meg Kimi gúnyosan.
-  Ezt most miért kaptam?
-  Nos,aki egy Bentley Continental GT-vel furikázik,annak biztosan van némi félretett pénze.
-  Ha mindenáron bele akarsz mászni ebbe,akkor elmondom mi a helyzet.A férjem halála utána pénzünk nagy részét félretettem,hogy a lányom öröksége szépen gyarapodjon.Nem akarok felvágós életet élni,mert azzal csak ártanék a lányomnak.Nincs csúcs szuper berendezés a lakásban,minden minimalista és mégis elegáns,nincsenek milliókat érő  kütyük a házban,a legdrágább a fényképész felszerelésem és a nappaliban lévő televízió.A hűtőnk nincs megpakolva mindenféle márkás kajával és ilyesmikkel.Csak a szükségesek vannak,mert nem akarok annyi pénzt elkölteni.A kocsi pedig,hogy azt is megmagyarázzam,a férjem szülei vették nekünk,hogy kényelmesen utazhassunk.
-  Legyél a feleségem.-fordult felém Sebi elképedten és megfogta a kezem.
-  Sebi,te be vagy szívva?-kacagott fel Klarissa.
-  Komolyan mondom...Még senkit nem hallottam,akinek pénze van,hogy nem akarja elkölteni az egészet,vagy drága holmikat venni belőle.
-  Nem lehet mindenki olyan idióta,mint azok az újgazdag barmok,akik minden fityingjüket piálásra és kurvákra költik.
-  Az utóbbi a te esetedben elég necces lehet.-vigyorgott Kimi és beleivott borába.
-  Sose tudhatod.-kacsintottam rá,mire ő kiköpte a bort,egyenesen német barátja fehér felsőjére.

    Klarissa feltakarította a bor által okozott és felment egy ingért,amit Sebinek akart adni.A német levette a boros inget és a szék háttámlájára dobta.Ott állt egy szál gatyában és vigyorogva forgolódott a szobában.

-  Tetszik,amit látsz,igaz?-emelgette meg szemöldökeit Kimi.
-  Mégis miről beszélsz?-pirultam el fülig.
-  Na tessék....itt is van...-kacagott a finn,és elégedetten bökött vörös arcomra.
-  Legyél kedves befogni a szádat,mert lehet,hogy rosszul jársz.-fenyegetőztem,de nem gondoltam igazán komolyan.
-  Ne fenyegetőzz,mert lehet rossz emberrel húzol ujjat.-nevetett harsányan és ledobta magát a székre,annyira laza volt,hogy csak épp el nem fojt.
-  Gyerekek,hagyjuk abba,mert megijesztjük a kislányt.-csitított minket Seb és mellkasa előtt összefonta karjait.

   Ekkor néztem meg jobban is a szőkeséget.Nem volt egy izomkolosszus,de azért meg kell mondja,tetszetős darab volt a maga nemében.A szőke fürtök és a kék szem pedig még vonzóbbá teszik a megjelenését.A nadrág lazán lógott a csípőjén és ez láthatóvá tette a V vonalakat,amik egészen a....Nyeltem egyet és elfordítottam a tekintetem.Tudtam,hogy ha folytatom a gondolatmenetem akkor nagyon csúnya vége lesz és azt nem akartam.

-  Itt is vagyok!-jelent meg Klarissa a z asztal mögött,kezében pedig egy kék pólót hozott,amit a német azonnal fel is vett.
-  Kösz.Majd holnap ha erre járok,bedobom.
-  Reggel úgy is mész futni,nem?
-  Igazad van.Majd akkor elhozom.
-  Jársz futni?-kérdeztem meglepődve.
-  Bizony.Minden reggel.Itt lakom nem messze és szeretek néha kimozdulni.
-  Sebi,ha minden reggel 10 km-t futsz,az nem néhanapján kiruccanás,hanem komoly probléma.Azt az időt inkább egy nővel kellene eltöltened és mondjuk tornáznod.
-  Kimi,vigyázz mit beszélsz!-fenyegetőzött a német.
-  Komolyan mondom.Simán becsajozhatnál és akkor nem lennének ilyen problémáid.
-  Ne is hallgass rá,én is szoktam reggelente futni,csak itt még nem nagyon volt alkalmam,mert ugye ma reggel rohanás volt az egész.-tettem tenyerem Sebastian vállára.
-  Látod,nem csak én szoktam ilyesmit csinálni,szóval ne fikázz.-fintorgott a német és beleivott borába.
-  Szerintem nektek randiznotok kéne.-ingatta ujjait kettőnk között Kimi.
-  Persze,és vegyem is feleségül,nem?
-  Ennyire azért nem kell előre szaladni,de komolyan.Miért nem randiztok?
-  Talán mert most ismertük meg egymást.
-  Sebastian,ha nem is randizunk,azért holnap reggel csatlakozhatnék hozzád,ha futsz?
-  Persze,add meg a számod és megcsörgetlek,ha ideértem.
-  Csak minél korábban,mert nekem még dolgom is van otthon.
-  Rendben.Öt körül megfelel?
-  Tökéletes.-mosolyogtam rá csillogó szemekkel és megadtam neki a telefonszámom.

   Este elég későn értünk haza és nagyon fáradt voltam.Hamar ágyba dugtam Norát és én sem pazaroltam az időt.Az órát beállítottam reggel fél ötre és már aludtam is.Reggel természetesen nagyon korán keltem és csak az éltetett,hogy hamarosan megihatok egy nagy bögre kávét.

 Lementem a konyhába és annak rendje és módja szerint elkészítettem a kávémat és a reggelimet,majd gyorsan felöltöztem.Fekete-pink összeállítást választottam és hajamat összekötöttem a fejem búbján egy nagy kontyba és megtöltöttem a palackomat vízzel.Kicsivel öt után pedig meg is csörrent a telefonom,a kijelzőn pedig Seb neve villogott.

-  Igen?-szóltam bele kimérten.
-  Remélem készen állsz,mert ma gyilkos formában vagyok.
-  Jógázom és edzőterembe is járok,valamint rendszeresen futók,nem lehet semmi bajom.-jelentettem ki magabiztosan és bontottam a vonalat.

  Bezártam az ajtót és kiléptem a szinte még korom sötétbe.Az ég alja világosodott egy kicsit,de ettől nem lehetett jobban látni.

-  Remélem nem fogunk eltévedni.-léptem Sebastian mellé,aki eddig nyújtó gyakorlatokat végzett.
-  Nyugi,ismerem a terepet,mint a tenyerem.-legyintett.
-  Ajánlom,hogy igazad legyen!-morogtam,majd végre elindultunk.

***

Ez lett volna a rész,amit tegnapra kellett volna hoznom,de nem jött össze,nem is magyarázkodom.

Remélem tetszett nektek,és várjátok a folytatást.

Friss nem tudom hová lesz,de majd észre veszitek...

Legyen szép estétek!

Puszi:*:*

   

Guardians-1. Rész/1

1.Gárda

“ I know that I shall meet my fate somewhere among the clouds above; those that I fight I do not hate, those that I guard I do not love. “

   A nyár forrón köszöntött be New Yorkban.Az utcán a járda szinte perzselt és minden forrón ontotta magából a nyár fojtó gőzét.Az incidens óta eltelt lassan egy év és lassan de biztosan Grace emlékezetében elhalványodott az emléke a három,fekete ruhás fiúnak és annak,amit tettek.Azóta viszont teljesen megváltozott az élete.Leérettségizett és egyetem helyett munkát vállalt egy kávézóban,Brooklynban.Nem nagyon fűlött hozzá a foga,de jobb híján ez is megtette.

   Szombat reggel épp munkába igyekezett,ám egy ideje már gyalog.Amióta Januárban eltűnt az édesanyja szép lassan elfogyott a pénze és a szívének legkedvesebb tárgyat is el kellett adja,a biciklijét,amit még az édesapja vásárolt neki és csak az maradt a lánynak emlékként.

- Grace,szerintem ha tovább bambulsz ki fognak rúgni.-szólította meg Gracet egyik munkatársa,Johanna.
- Miattam ne aggódj.-legyintett a lány és felvéve a tálcát elindult a hármas asztalhoz,ahol két lány és egy fiú ücsörögtek.

   Milyen szerencsések,gondolta Grace ahogy végigfuttatta tekintetét a fiún.Sötétkék szemei szinte perzseltek,ahogy végignézett a lányon és felismerés csillant benne.Borzos szőke haja hosszabb volt a kelleténél és arccsontjan megfeszült makulátlan fehér bőre.Ajkai ívesek voltak és teltek,pont,mint amilyennek egy igazi,mesebeli herceget képzel el az ember.

- Mit hozhatok?-kérdezte automatikusan Grace és kezébe vette jegyzet tömbjét.
- Én egy koffein mentes kávét kérek,tejszínnel.
- Nekem pedig hozz egy Colat és hamburgert.
- Én nem kérek semmit.-préselte fogai közt a srác.

    Koffein mentes kávé...akkor minek issza egyáltalán?,bosszankodott Grace magában.Mire visszaért a rendeléssel a trióhoz még ketten csatlakoztak és Grace furcsán ismerősnek találta őket.Mindkettő szőke volt,ám valami mégis különbözött.A magasabbiknak hosszú,eleven vágás égtelenkedett az arcát,ezzel pedig elcsúfítva az amúgy angyali arcot.

- Tessék,itt a rendelésetek.-tette le eléjük.-Számlát kértek most,vagy ha végeztetek?
- Kislány,rég találkoztunk!-kacsintott Gracere a sebhelyes arcú,máris tudta honnan olyan ismerős.
- Már említettem,hogy nem kislány!-csattant fel váratlanul és szemeit összeszűkítve meredt a srácra.
- Jaj,ugyan már.Hamarosan együtt fogunk dolgozni,meg kell szokjad.
- Josh,azt a nagy lepcses szádat épp itt lenne az ideje bevarratni,hogy legalább olyan néma legyél,mint a Bírák.-förmedt rá társára a széken ülő.
- Persze.És tetováltassam is tele magam?!
- Még szép,sőt szerintem a fekete csukjával tökéletes lennél.-szólalt meg most a széken ücsörgő,eddig néma lány.
- Hogy nem lep meg?!-csóválta meg a fejét Josh.

     Gracebe azonnal belehasított a felismerés.Ez a három idegen fiú mentette meg az életét majdnem egy évvel ezelőtt.Egyszerre öntötte el a felismerés kellemes bizsergése és a tudatlanság marcangoló hidegsége.Nem értette mire céloz azzal,hogy együtt fognak dolgozni,sem a Bírákkal kapcsolatos blablát.Persze biztosan volt valami abban,amit mondott,mert a fiú tekintetében ott bujkált a komorság is a felhőtlen jókedv mellett és,amikor a lányra nézett volt a pillantásában valami leírhatatlan szomorúság is.

- Már bocsánat,de ti miről beszéltek?-bukott ki belőle végül is a kérdés.
- Semmiről.-legyintett a széken ücsörgő lány.-Josh soha nem tudja befogni a száját.Beszél össze vissza,sőt még be is van állva,szóval ne is hallgass rá.
- Dana,hiába akarod eltitkolni,már kikotyogtam.-vont vállat Josh és sebhelyes arcához emelte a kezét.-Basszus,ezt mikor szereztem?-kapta el azonnal kezét ijedten és vérére meredt a tenyerében.
- Nem tudom,talán neki mentél a jövőhétnek.-szólalt meg most a másik lány,mintha Grace ott sem lett volna.
- Lehet,de szerintem Ashton csinálta,gyakorlás közben.
- Hát ha annyira idióta vagy,hogy belerohansz a tőrömbe.
- Azt hittem,hogy nem fogod felnyársalni a fejemet.
- Majd Dalton meggyógyít.De ha nem tanulsz meg hallgatni,akkor én olyan kárt teszek benned,amiket még ő sem fog tudni helyre hozni.-fenyegette meg a széken ülő szőke fiú.

    Úgy döntött,hogy neki nincs mit keresni ott,láthatóan senki nem foglalkozott vele,akkor minek legyen ott?Visszament a pult mögé és csak meredt kifelé a szikrázó napfénybe és elmerengett azon,amit az asztalnál ülők beszéltek.A bizonytalanság továbbra is ott lobogott a szívében,de nem tudta mitévő is lehetne.Soha nem hallott még ezekről a dolgokról,ráadásul milyen dolog az,hogy az egyik csak úgy felnyársalja a másiknak az arcát? 

***

    Az épület mogorva falai közt sétálva Ashton elgondolkodott azon,amit Dalton mondott neki az új gárdistáról.Miután Filip meghalt egy Jamaicai küldetésben és csak 16-an maradtak a Mester bejelentette az új tag érkezését,azt is megmondta,hogy ki az,csak azt felejtette el említeni,hogy egy közönséges ember lesz az új tagja a Gárdának.Amint meglátta a lány kartonját,máris tudta kiről van szó.Emlékezett az arcára és arra,hogy már találkoztak.Egy évvel korábban mentették meg egy démontól.Akkor annyira törékeny és sebezhető volt,hogy meglepődni sem volt képes.Ashton azon elmélkedett,miközben a démon szívébe süllyesztette a kardját,hogy ezzel a lánnyal valami nincs rendjén.Minden normálisabb ember legalább haját tépve rohan el onnan és soha vissza sem emlékszik az esetre,elmegy pszichológushoz és megpróbálja teljesen kiradírozni az elméjéből a történteket.Ez a lány viszont csak állt,földbe gyökerezett lábakkal és hidegvérrel végignézte a kivégzést.

   Dalton volt a tanítójuk és egyben egy nagyon képzett gyógyító is volt.Azt mondta Ashtonnak,hogy forduljon a lány felé a legnagyobb bizalmatlansággal,mert eddig olyan nem történt.hogy egy embert vegyenek be a Gárdába,pedig a szervezet 2.000 éves fennállása alatt jó pár új tagot avatott,de egyik sem volt egyszerű halandó.Ez az első alkalom és nem értették,hogy miért pont ez a lány a kiválasztott.

- Ash,még egy falatot sem ettél..-szólította meg a fiút vacsora közben Agatha,a Ház szakácsnője.
- Sajnálom,de nem vagyok éhes.-tolta is odébb tányérját.
- Valami megfeküdte a gyomrodat?-könyökölt mellé az őszes asszony.
- Mondhatjuk.Azon gondolkodtam,amit a Mester mondott.
- Az új lányról?
- Igen.Nagyon aggódom,hogy mi is lesz velünk,hisz ő csak egy ember...
- Egy ember,akiről csak annyit tudsz,amennyi a kartonjában állt.Nem tudhatod,hogy miken ment keresztül,vagy mire képes.
- Én tudom,hisz elég jól ki tudom ismerni az embereket.Már találkoztunk.-vallotta be akaratlanul is.
- Komolyan?És milyen volt?
- Rezzenéstelen arccal képes volt végignézni,ahogy megölök egy démont.
- Akkor nagyon erős.Nem mindenki tudná ezt végignézni.
- Szerintem csak lökött.Tuti van egy kis kattanása.
- Amíg nem ismered közelről,addig ne ítélkezz felette.
- Nem fogok,már ítélkeztem.-jelentette ki és felállt az asztaltól,majd mindent otthagyva felment a szobájába,ahol magára zárta az ajtót.

Benn az ágyra vetette magát és karjait feje alá hajtva meredt az egyszerű,fehét plafonra.Ismét megjelent előtte Grace arca,amint őket nézi és értetlenül mered megmentőire.Valójában nem is értette miért gondol folyton a lányra,hisz semmi értelme nem volt.Még arról sem tudott,hogy hamarosan csatlakozni fog a Gárdához és mégis,Ash gondolatai csak körötte forogtak.Miért?

***

A szoba hűvös falának nyomva homlokát Grace kezdett kicsit lehiggadni.Ez a nap nem épp úgy alakult számára,ahogy tervezte.Először késéssel kezdte a munkát,aztán az a csapat hülye azzal a dumával,hogy hamarosan munkatársak lesznek,aztán meg az,hogy kirúgták.Ennél rosszabb napja nem nagyon volt azóta,hogy az édesanyja eltűnt.Az pedig élete egyik legrosszabb napja volt.

Ahogy ott ücsörgött megszólalt a kapucsengő.Hangos vijjogással töltötte be a kis lakás minden zugát.Grace pedig fejét fogva ment az ajtóhoz és nyitotta ki azt.Egy pár percet várt a lift kattanására,majd a kabin ajtaja kinyílt és egy barna hajú férfi lépett ki belőle.Elegáns szürke öltönyt viselt és vörös nyakkendőt,ami kiemelte szemeinek zöldjét,a halvány ing pedig még hangsúlyosabbá tették bőrének barnaságát.Úgy nézett ki,mintha épp akkor lépett volna ki egy fotózás díszletéből.Az összképet egyetlen apró dolog zavarta csupán.A szakadt bakancs,ami a férfi lábán volt.

- Grace Fairburn?-torpant meg előtte a férfi és közelebbről még sokkal elegánsabbnak és tiszteletet követelőbbnek tűnt a külseje,hangja pedig nyers és hivatalos volt.
- I-igen.-nyögte a lány.
- Dalton Griffin,nagyon örvedek.-nyújtotta oda jobb kezét,tenyérrel felfelé,ezzel pedig alázatosságot mutatva.
- Én is,de ki maga?
- Én,nos kisasszony,én vagyok az a személy,aki a Gárdistákat képzi ki és mellesleg remek szakácsi is vagyok.
- Ez mind szép és jó,de továbbra sem tudom,hogy miért jött most ide...-nekitámaszkodott az ajtófélfának és keresztbe fonta mellkasa előtt kezeit.
- Nos,azért,mert önt az a megtiszteltetés érte,hogy beléphet a Gárdába.
- Az mi?
- Ha volna olyan kedves és beengedne,elmagyarázhatnám.
- Egy nyomós okot mondjon..
- Nos,ha most nem tudom meggyőzni,hogy csatlakozzon Hozzánk,akkor az éjszaka közepén csuklyás verőemberek fognak magára törni és akarata ellenére elrángatják az egyik kegyetlen kiképző táborunkba és szerintem az senkinek nem tenne jót.
- Elég nyomós érv,jöjjön be.-állt el az ajtóból,a férfi pedig besétált.

Benn a férfi mindent alaposan szemügyre vett és elismerően biccentett amikor látta,hogy azért nem egy lepratelepre lépett be.Megkínálta magát hellyel és miután kényelmesen elhelyezkedett szemével követte a lány minden mozdulatát.

- Egy kis sütit hozhatok?-kérdezte Grace udvariasan.
- Igen,kérek.-mosolyodott el és bement a konyhába,hogy pár teasüteményt dobáljon egy tányérra.
- Itt vannak.-tette le a férfi elé a tányért,aki mohón le is vett róla egyszerre hármat és a szájába tömte.
- Szóval...-kezdett bele,mikor kiürült a szája.-A Gárda egy nagyjából 2.000 éve működő,titkos szervezet,amely alaposan megválogatja tagjait és abban a megtiszteltesében van része,hogy ennek a szervezetnek a tagja lehet.
- És én komolyan ennyire különleges volnék?
- El sem tudja képzelni mennyire.-magyarázta teljes áhítattal.
- Mi lenne a feladatom?
- Nos,ezt nem itt mesélném el,hanem inkább az Otthonban.A Gárdisták házban...
- Miért,az is van nekik?
- Igen,sőt szakácsnőnk és edzőtermünk is van.
- Ha most tisztelettel leidiótáznám magát,nagyon megsértődne?
- Azt hiszem igen...-bólintott a férfi és még egy süteményt tolt be a szájába.
- Nos,akkor vegyük úgy,hogy nem mondtam semmit.Viszont ezután a mese után ne várja el tőlem,hogy bármit elhiggyek magának.
- Ezt sajnálattal hallom,pedig még szinte semmit nem mondtam el.
- Lássuk tovább,hátha tud még ennél is hihetetlenebbet mesélni.
- Szóval,a Gárda mindig is titokban működött és nem is áll szándékunkban mindenkinek feltárni titkainkat.A tagok igazából négyes csoportokba verődve vesznek részt a küldetésekben.
- Akkor nem olyanok,mint a három testőr,kár…
- Tudom,de csak a kiskegyed kedvéért nem változtatunk az ezer évnél is régibb szabályainkon.
- Meg sem fordult a fejemben.
- Akkor folytatnám.-köhhintette egyet és tekintetét az égre emelte,majd vissza Gracere.-Az ön feladata az lenne,hogy belépve biztosítja a 17-es felállás megmaradását.
- De a 17-et nem lehet négybe osztani...
- Nem is az a lényeg.A mi világunkban a 17 egy mágikus szám és védelmező szerepe van.
- Szóval..azt várja,hogy ezt az egész maszlagot bevegyem?
- Még nem fejeztem be.
- Csak tessék.Egy kis sütit hozzak még?
- Nem kérek.
- Akkor inkább folytassa.
- A küldetéseket a világ minden részén végzik,utazgatnak és közben megszabadítják a világot a gonosz démonoktól és az alvilág más teremtményeitől.Én volnék a 17. tag,én nem megyek küldetésekre.Magácska Ashtonnal,Joshal és Bliss-el leszel egy csoportban.Ők szinte a legképzettebb Gárdistáink.Ashton remek kardforgató,Josh mindenféle lőfegyver szakértője és Bliss pedig íjász.
- És én mi vagyok?A csapat felszolgálója?
- Nem.Az ön képességeit majd egy edző táborban fogjuk felmérni.
- És ha nem megyek bele ebbe az egészbe?
- Úgy emlékszem ezt már tisztáztuk.
- Legyen.Mikor kell elmennem oda a...hova is?
- Még ma este önért küldöm az egyik Gárdistát.Segít magának összepakolni és beszerezni a szükséges holmikat.
- Szükséges holmik?Van valami az önök világában amit még én is érthetek?
- Természetesen.
- Mi lenne az?
- Majd meglátja,ha egyszer belépett az Othonba.
- Akkor végeztünk?-kérdezte kicsit túl türelmetlenül.
- Igen.Hamarosan itt lesz az,aki majd segít önnek összepakolni.
- Remek,akkor mi ugye végeztünk?
- Egyelőre igen.
- Akkor viszlát.-tessékelte ki a lakásból a férfit,majd amint elment bevágta az ajtót és nekidőlt.

    El sem akarta hinni,hogy ez a pasi a józan eszével gondolkodik,hisz ilyeneket csak jó alaposan bedrogozva lehet kitalálni.

     Szükségem van egy cigire,gondolta és táskájához sétált,majd kivette belőle a dobozt,amiben már épp csak pár szál volt.Kivett egyet és szájához emelve meggyújtotta azt.A füst áldásként áradt szét testében és teljesen megkönnyebbült.Ez az érzés valami fantasztikus volt és ha tehette volna egész nap csak pöfékel,de ha minden igaz,és a férfi tejesen épelméjű,akkor hamarosan megérkezik valaki,aki majd segít neki összepakolni és elmenni abba a bizonyos Otthonba,amit ő ugyan még nem látott,de biztos volt abban,hogy szép hely lesz.

***

   Kicsit később,aznap délután Josh már semmi erőt nem érzett magéban az edzéshez,pedig tudta,hogy kell,ha nem akar lemaradni Ashton mögött,aki már így is fényévekre volt tőle,hisz sokkal jobb volt a munkájukban és rátermettebb is.Persze érezte,hogy van valami különleges a fiúban,de arra még nem sikerült rájönnie,hogy mi is az pontosan...

- Josh,te nem jössz vacsorázni?-robbant be a fiú szobájába Bliss.
- Azonnal ott vagyok,csak felveszek valamit magamra.-mosolygott a lányra és arcán a sebhely meghúzódott.
- Maradhatok nézni?!-dőlt neki a lány az ajtófélfának mosolyogva.
- Nem.-válaszolta Josh komolyan és a lány felé hajitott egy párnát,ám az ügyesen kitért előle és már dobta is vissza.
- Miért vagy ilyen kegyetlen?
- Azért,mert nem szeretem, ha bámulnak.
- Majd gyere,ha elkészültél.
- Oké.-bólintott Josh mosolyogva és elterült az ágyon.

    Nem volt kedve vacsorázni sem,pedig ha azt kihagyja akkor biztos volt benne,hogy a Mesternek lesz hozzá egy-két keresetlen szava.Fittyet hányva a következményekre,hisz mindig ezt tette,rávetette magát az átlagosnál keményebb ágyra és kezet mellkasán összekulcsolva bámulni kezdte a plafont,amin egy Jessica Alba poszter volt kifeszítve,emlékeztetve a fiatal Gárdistát,hogy valaha neki is volt kamasz kora.

- Josh,szerintem jönnöd kellene.-kiabált be a szobába Barry,majd hamarosan macska nyávogást is lehetett hallani,Josh innen tudta,hogy a macskája is Barry-val volt.
- Nem vagyok éhes.Mondd meg Daltonnak,hogy ezt most kihagyom.
- Szólok neki,de ha majd egy buzogánnyal töri rád az ajtót,akkor ne mondd meg,hogy első szóra beleegyeztem ebbe.
- Itt vagy még?-mennydörögte a fiú és oldalára fordulva kibámult az utcára.

   Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Grace járt a fejében.Talán még ő sem tudta miért,de ahogy lehunyta szemeit felvillant előtte a lány arca,fehér bőre,barna haja és izzó,zöld szemei.Nem volt egy szépség,de Josht sikerült megigézze olyan mértékben,amit még ő sem akart beismerni magának.

- Josh Bains,ha nem vonszolod lemagad az ebédlőbe,szavamra mondom,hogy bemegyek és a fülednél fogva vonszollak le azon az átkozott lépcsőn!-halotta Josh az ajtó másik oldaláról Ashton hangját,aki már sokkal idegesebbnek tűnt,mint Barry volt.
- Nem megyek.
- Szerintem nem akarod,hogy még egyszer elmondjam.Dalton azt üzeni,hogy leszedi a fejed,ha nem jössz le.
- Ugyan miért?Eddig nem volt ekkora balhé belőle.
- De be akar mutatni valakinek minket.Szerintem örülni fogsz neki.Kapsz egy szobatársat.
- Kit?-kérdezte Josh,de már az ajtóban állva.
- A kis Gracet kapod meg ideiglenes szobatársként,míg kipofozzák Filip szobáját.
- És a lányok?Ők nem tudják befogadni?
- Mind tiltakoztak az előbbi kis megbeszélésen,amiről ugye te lemaradtál és így gondoltuk nem bánod,ha szavazunk helyetted.-vigyorgott a szőke fiú és feketének ható szemeiben játékosság csillogott.
- Köszi.Máris sokkal jobb.De nálam nincs plusz ágy.
- Látod,milyen figyelmesek vagyunk.Itt ez a matrac,alhatsz ezen,míg a csaj a te szobádban van.
- Várj,arról nem volt szó,hogy én alszok a földön.
- De te úriember vagy és megengeded Gracenek,hogy az ágyadban aludjon.

- Persze,sőt még a reggeliét is ágyba hozom.Nem gondolod?-fintorgott Josh és barátjára csapta az ajtó.

   Így még kevesebb kedve volt lemenni,de tudta,hogy hamarosan úgy is visszajön Ashton és akkor kénytelen lesz csatlakozni a többiekhez.A Grace-el való találkozástól pedig borsódzott a háta.

***

Sziasztok!

Nem tudom ki emlékszik még,mert én már majdnem elfelejtettem,de egyszer régen még feltettem a saját regényem bevezetőjét és most,hosszú szünet után úgy döntöttem,hogy folytatom.Lehet senkit nem érdekel,de sajnálnám a beleölt munkát ebbe az egészbe,főleg ha kárba veszne.

Nem kell megijedni,nem lesz minden héten rész,sőt lehet,hogy jó sok idő fog eltelni két rész között,de ha lesz akinek írjam,akkor megpróbálom sűrűbben hozni a részeket.

Folytatás a többi történethez reményeim szerint már holnap este lesz,a Bittersweet Lovez,Yeeey!

Legyen szép napotok!

Puszi:*:*

Első rész

I.

   Reggel,szokás szerint az ébresztő csörgésére keltem,és szokás szerint üres volt mellettem az ágy.Nyújtóztam egyet és magam köré csavarva az egyik ágytakarót,mint minden reggel.Már annyira hozzá voltam szokva a folyamatos egyedül léthez,hogy szinte észre se vettem.Kisétáltam a hálószobából,lassú,álmos léptekkel,majd elkezdtem haladni a konyha felé.

   Mindig kellemes érzéssel töltött el,ha arra gondoltam,hogy ez mind az enyém.Visszaemlékezni arra a nyomorra és keserűségre,amiben éltem egészen addig,ameddig José be nem sétált az életembe,nos az mindig borzongással töltött el és nagyon féltem,hogy valaha is visszakerülök abba az életbe.

   A folyosón elhaladtam a leendő gyerekszoba mellett is...Rózsaszín falak,fehér gyermek ágy és minden,amire egy kis hercegnőnek szüksége lehet.Persze azért van egy valami sem a játékok,sem a hófehér bölcső nem tud megadni neki.Az apai szeretet.Bár már a kilencedik hónapban voltam...a dolgok semmit nem változtak.José ugyanannyit dolgozott és járt el itthonról,mint azelőtt és volt,hogy hetekig csak telefonon beszéltünk.

   Kezdetben annyira szenvedélyes és kedves volt.Annyi erély és magas elvárás volt benne,hogy azt hittem sosem tudok neki megfelelni,de aztán mégis belém szeretett,pedig okot nem igazán adtam rá.Régen sokat szenvedtem és nehéz volt meghódítania,de végül mégis meghódított és azóta a rabja voltam.Sosem szerettem még előtte senkit és ő megtanított milyen az igazi szenvedélyes szerelem.

-  Jó reggelt szépségem!-szólt bele aznap reggel a telefonba vidáman.
-  Azt hittem elfelejted.-mosolyogtam halványan.
-  Ma mész az utolsó vizsgálatra a szülés előtt.Hogy is felejthetném el?
-  Igaz,ne haragudj.Merre jársz?
-  Épp most hajtottam el a Cesar's Palace előtt.
-  A kis mázlista.a feleséged pedig itthon gubbaszthat és várhatja a csodát.
-  Hidd el,hogy szívesebben lennék otthon és várnám a csodát,de itt kell lennem és aláírni egy három milliárd eurós szerződést.
-  De ugye este már jössz haza?
-  Holnap mire felébredsz már otthon leszek.
-  Te főzöd a reggelit.
-  Mit szeretne az én királynőm?-hallottam hangján,hogy mosolyog.
-  Kiteszem a hűtőre.
-  Remek,de most mennem kell,mert megérkeztem.
-  Várlak haza,édes.
-  Nagyon szeretnék már otthon lenni.-tudtam,hogy igazat mondd,hallottam a hangján a vágyódást.

   A következő dolog amire pontosan emlékszem az a telefon hívás volt.A hívás,ami közölte,hogy a férjem egy terrorista támadás áldozata lett,amit a szállodában hajtottak végre,amelyben ő is megszállt.Pokolgépet robbantottak a hallban és a második emeleten.José pont akkor lépett ki a liftből,mikor az az őrült robbantotta a bombát.

   Azt éreztem,hogy mindent elvesztettem.De leginkább azt,hogy egy újabb fontos embert vesztettem el az életemből,akit nem tudok majd pótolni.Megint egyedül maradtam és,hogy egyedül kell felnevelnem a kislányomat,aki soha nem fogja ismerni az édesapját,mert egy őrült megölte azt.Valaki gondolt egyet és elvette tőlem a jövőmet és nagyon reméltem,hogy ha meghalt akkor a pokolra jutott és ott a legsötétebb sarokban rohad.

  José nélkül teljesen elveszett voltam és nem tudtam mit is kezdjek az életemmel.Aztán megszületett az én hercegnőm,Nora.Ő adott ismét értelmet az életemnek.Azt akartam,hogy jó élete legyen és ne kelljen szenvednie semminek a hiányától.Így kezdtem el fotósként dolgozni,mert bár volt pénzünk,azt félre akartam tenni az én kicsikém jövőjére.

*3 évvel később*

   Három kemény évvel a hátam mögött végre kijelenthettem,hogy új életet kezdtem.Kislányommal Svájcba költöztünk és vettünk egy csodaszép családi házat nem messze Berntől,de azért vidéken.Nagy kerttel és kör alakú kocsifelhajtóval,valamint medencével és egy nagy hintával a hátsó kertben.Szinte tökéletes...

   A költöztetők két napja végeztek és nekünk már csak annyi feladatunk maradt,hogy elfoglaljuk a házat.Késő este hajtottam be a garázsba és csak arra vágytam,hogy lefekhessek aludni,és persze magam mellett tudhassam az én kis hercegnőmet.

   Másnap reggel nagyon korán ébredtem és csak óvatosan szálltam ki az ágyból,hisz Nora még aludt.Lábujj hegyen tipegtem ki a szobából és leosontam a lépcsőn,hogy még csak véletlenül se keltsem fel a kislányt,aki a világot jelentette nekem.A konyhában reggelinek akartam neki látni,amikor megszólalt a csengő.Nem számítottam látogatókra,főleg nem az első reggel,de azért magamra kaptam a köntösöm és az ajtóhoz siettem.

   Álmoskásan tártam ki az ajtót és rendesen meglepődtem mikor egy szőke bombázó állt előtte,nagy kosár tésztával a kezében.

-  Miben segíthetek?-érdeklődtem.
-  Nos,arra gondoltam,hogy kaphatnál egy "Isten hozott a szomszédságban!" köszöntést.
-  Rendes tőled,de én azt hittem,hogy erre felé nem igazán lakik "szomszédság" .
-  Semmi baj.Nem lakok annyira a szomszédban,de telek szomszédok vagyunk és láttam tegnap este mikor jöttünk hazafele a párommal,hogy valakik beköltöztek,szóval arra gondoltam,miért is ne?
-  Köszi szépen.Gyere beljebb.-tártam szélesre előtte az ajtót és beengedtem.
-  Amúgy a nevem Klarissa Schmidt.-mutatkozott be,miközben letette a kosarat a konyhapultra.
-  Estefanía Nuñez.-mutatkoztam be én is.
-  Valahonnan ismerős a neved,de nem ugrik be honnan.
-  Lehet láttad már egy képemet valamelyik magazinban.De várj,nem hiszem,hogy te olyan magazinokat olvasnál,mint amelyekben én képeket készítek.
-  Pornó képeket csinálsz?-kerekedtek ki szemei.
-  Dehogy is.-nevettem-Sportfotókat készítek,de téged elnézve a Vogue-on és az Elle-en kívül nem sok magazint fogatsz a kezedben.
-  Ne ítélj meg első látásra.Egy sportoló az élettársam.
-  Ezt lehet nem így kellett volna tálalni.Így még rosszabb véleményem lesz rólad.
-  Igazad van,bocs.Szóval menedzser vagyok és összejöttem az ügyfelemmel.Nem anyagi hanem érzelmi okokból.
-  Sokkal jobban hangzik.Kávét?
-  Jöhet.-mosolygott.
-  És egy kis muffin?-tettem elé az általa hozott édességet.
-  Szintén.

   Elkészítettem a kávét és közben nekiláttam a reggelinek is.

-  Ha nem tolakodás,akkor szabad tudni kié a Hamupipőkés pohár?
-  Oh,ez a kislányomé,Noráé.
-  Van egy kislányod?-lepődött meg.
-  Fenn alszik.Nemsoká fel fog ébredni,akkor pedig itt fog toporzékolni és a reggeliét követeli.
-  Hány éves?
-  Nemrég töltötte a hármat.
-  És az apukája?
-  Nos,az édesapja meghalt.
-  Részvétem.-sóhajtott szomorkásan.
-  Köszönöm,de már túltettem magam rajta.Vagy legalább is megpróbáltam.
-  És akkor most ki a ház ura?
-  Én vagyok.Jelenleg nem randizom senkivel és nem is mentem férjhez újból.
-  De azért ugye majd fogsz?
-  Ha megtalálom az igazit.De ne csak én meséljek...Ki ez a híres sportoló,akivel élsz?
-  Kimi Räikkönen.Már négy éve kínozzuk egymást.
-  Gratulálok.Még nagyon sok négy évet nektek.
-  Köszi.

   Beszélgettünk még egy keveset,majd felébredt Nora és akkor természetesen reggelit követelt,amit végül a tv előtt kezdett el enni,így tudtunk még beszélgetni Klarissával.

-  És találtál már unkát magadnak?
-  Még nem,de már beadtam néhány helyre az önéletrajzomat.
-  Hát,sok sikert a munkakereséshez.
-  Kelleni is fog,mert nem sok újság van,aki fényképészt keres.
-  Majd megoldódik,ne aggódj.
-  Gyönyörű a kislányod.-nézett be a nappaliba,ahol Nora egy szerel bundás kenyérrel birkózott.
-  Köszönöm.
-  Este átjöhetnétek hozzánk vacsorázni.
-  Köszi szépen,lehet elfogadjuk.
-  Áthívom még az egyik barátunkat,szerintem szívesen megismerne.
-  Mondd,hogy nem egy férfi,és te most nem épp egy vakrandit próbálsz nekem megszervezni.
-  Éppenséggel a vesémbe látsz,de ha nem akarod,akkor nem hívom meg.
-  Hívd meg és mondd meg neki,hogy ne nyomuljon...akkor még barátok is lehetünk.
-  Megértve.-kuncogott és felhörpintette a kávéja maradékát.
-  Ennek örülök.Most ha nem haragszol,akkor mennem kell,mert elkésünk az oviból,ha nem öltözik fel a kis hercegnő,minél hamarabb.
-  Már itt sem vagyok,de el ne felejtsd,este nyolckor vacsi nálunk.A házat nem hiszem,hogy el tudod téveszteni.
-  Rendben.Alig várom.-mosolyogtam halványan.-És még egy kérdés,elegánsan,vagy lazán öltözzek fel?
-  Kényelmesen.Nem gálaest lesz.
-  Akkor jó.Este találkozunk.
-  Hal lesz a vacsi.-szólt még vissza a verandáról.

   Csak mosolyogtam,ahogy becsuktam mögötte az ajtót és szinte azonnal potyogni kezdtek a könnyeim.Velem nem sok ember volt ilyen kedves és közvetlen.Mondhatja bárki,hogy egy túlérzékeny hisztérika vagyok,de aki barátok nélkül nő fel,az igazán elérzékenyülhet,ha egy vadidegen ember "Isten hozott a szomszédban" muffin-okat hoz át neki,és meghívja vacsorázni magához,pedig alig ismerik egymást.

-  Mamszi,minden rendben?-guggolt le elém kislányom.
-  Persze,hercegnőm,csak a mami nagyon boldog.-töröltem le könnyeim,és felállva ölembe kaptam a pöttöm lánykát és felsétáltunk az emeletre,hogy felöltözzünk és elinduljunk az oviba.

   Nem sok időt töltöttünk öltözködéssel,de végül csak sikerült elkésnünk.Persze az óvónő megértő és kedves volt,de láttam a szemében,hogy már hétszer fűzött nyársra,csak az első öt percben.Nem mondtam semmit,mivel ez volt az egyetlen spanyol nyelvű óvoda,60 km-es körzetben,és nagyon nem kellett az,hogy kereshessek egy másikat.

-  Biztos rendben lesz itt a kislányom?-kérdeztem félve.
-  Igen.Nem kell félnie semmitől.Itt minden óvóvő professzionális képzést kapott.
-  Akkor jó.Még egyszer köszönöm,hogy nem rakott ki minket a késésért.Nem fordul elő többször.
-  Reméljük...-sóhajtott,és köszönés nélkül ott is hagyott.

   El se akartam hinni,hogy ez a nő fog a gyerekemmel foglalkozni,és már be is akartam menni,hogy mégis keressek egy másik óvodát,de akkor megláttam,hogy mennyire körberajongják a gyerekek,mintha egy igazi hős lenne.Még a saját gyermekem sem ugrált így körbe,pedig az anyja vagyok.Ezek tudatában pedig inkább szorosabbra fogtam magam körül a kabátot és hazamentem.Nem igazán volt dolgom,csak összepakolni a megágyazni,meg egy kis ebédet készíteni,no meg kicsomagolni.Ez pedig a vártnál jóval több időt vett igénybe.Majdnem elkéstem délután,mikor Norát kellett hazahoznom,és megint megkaptam t "tudom,hogy rossz szülő vagy" nézést,ami kényelmetlen helyzetbe hozott,de ezt is lenyeltem,mert épp nem volt kedvem jelenetet csinálni mindenki előtt.

   Este negyed nyolckor álltam be a zuhany alá és kezdtem neki emberi külsőt varázsolni magamnak,hisz egész nap smink nélkül mászkáltam,valamint azt hiszem,hogy délutánra egy kis paradicsom szósz is került a ruhámra,szóval,úgy nézhettem ki,mint egy csöves,aki rászabadult egy Adidas márkakereskedésre,de már összekoszolta magát, így azért rám fért egy kis tatarozás,valljuk be.Megmostam a hajam és megszárítottam,majd kerestem magamra ruhákat és kikészítettem.Ezután átmentem Norához,hogy őt is megfürdessem és felöltöztessem.Haját copfba fogtam,és rohantam is vissza készülni,hisz még sehol nem tartottam.Magamra kapkodtam a ruháimat és sminkeltem,majd belőttem a hajam és nyolc után tíz perccel kész is voltunk mindennel.

-  Mamszi,most hová megyünk?-kérdezte Nora izgatottan,mikor már a kocsiban voltunk.
-  Anya egyik új barátja meghívott minket vacsorázni és oda megyünk.
-  És mi lesz a vacsi?
-  Hal,azt hiszem.-válaszoltam kurtán és leparkoltam a ház előtt,ami hatalmas és varázslatosan szép volt.
-  Azt nem szeretem.
-  Én se,de ha meghívtak minket,akkor kedvesek leszünk és megesszük.Ha hazaértünk sütök neked rántottát.Mit szólsz?
-  Oké.-vigyorodott el és kicsatolta az övét.

    Az út,amin a házhoz sétáltunk végig ki volt világítva és valahol hátul egy kutya ugatott,de nem jött közelebb a hang,legalább nem téphet szét.Az ajtóhoz érve megnyomtam a csengőt és hamarosan ki is nyílt az ajtó,amiben Klarissa állt,kezében egy pohár vörös borral.

-  Végre itt vagytok!-ujjongott.
-  Bocs,kicsit soká tartott a készülődés,lányok vagyunk,nekünk el lehet nézni.
-  Igazad van.Gyertek beljebb.

   Besétáltunk és már jöttek is a többiek bentről.Két férfi volt,az egyik fehér inget és öltönynadrágot viselt,a másikuk pedig galléros nyakú pólót és farmert,az ő kezükben is ital volt.A félhomály miatt ugyan nem ismertem fel őket,de vidámnak tűntek.

-  Estefanía,hadd mutassam be az élettársamat,Kimit.Róla már meséltem neked.-mutatott a pólós tag felé,aki mosolyogva biccentett-Ő pedig a mi nagy gyerekünk,Sebastian Vettel.A gyereket nem kell szó szerint venni.-kuncogott Klarissa és kicsit az inges férfi felé terelt.
-  Nagyon örvendek.-kezdte az udvariasan.
-  Én is.-mosolyogtam zavartan.
-  Jaj,majdnem elfelejtettem bemutatni a kis hercegnőt.-csapott a homlokára Klarissa és a szobácskában lévő asztalra téve italát,felkapta az ölébe kislányomat.-Ez a szépség itt Nora.
-  Igazán örvendek,kisasszony.-lépett oda kislányomhoz Sebastian és egy puszit adott arcára.
-  Mamszi,ez a bácsi nagyon cuki.-heherészett Nora és felém nyújtotta kezeit,hogy vegyem át.
-  Te pedig túl őszinte...-súgtam a fülébe,amikor már az ölemben volt.
-  Nos,hogy mind itt vagyunk,tartozom egy kis vallomással.Mindenki tudja,aki ismer persze,hogy borzalmas szakács vagyok  és a spagettink kívül csak muffin-t tudok készíteni,így esett,hogy a mai vacsora kínai lesz,mert a halat szénné égettem és ha csak nem rakunk belőle tábor tüzet,akkor semmire nem tudjuk használni.
-  Én őszintén nem bánom.Nem a hal a kedvencem.-vont vállat Sebastian.
-  Nekem se!-ujjongott Nora,mire szúrós szemekkel néztem rá,de persze egy három éves kislány még nem igazán ment neki a gesztusaimból olvasni.
-  Remek.Akkor lássunk neki a vacsorának.-dörzsölte tenyereit Klarissa és beljebb tessékelt minket.

***

Ez lett volna ennek a történetnek az első rész.Kicsit megkésett,de remélem elnézitek nekem.A részről csak annyit,hogy nem lett valami izgalmas,sőt még én is kicsit a homlokom fogtam mikor visszaolvastam,mert nem ez lett a legjobb írásom,de lesz ez még jobb is.Ez amolyan ismerjünk meg néhány szereplőt rész volt,szóval remélem tetszett nektek.

Legyen szép estétek!

Puszi:*:*

15.Rész

-  Ez lesz a legjobb este,a legjobb parti.Mind itt vagytok.-ujjongott bátyusom mikor beszálltunk a limuzinba,ami a hoteltől vitt minket a gála helyszínére.
-  Te már most be vagy tépve,Nando?-kacagott Ser és közelebb húzott magához.
-  Csak örülök.Egy csodálatos nő a párom,a húgom pedig végre boldog és egy olyan ember mellett,akiben én is megbízok.Ez remek így.
-  Megbízol bennem?-vonta fel a szemöldökét Ser.
-  Természetesen.Vagy ezer éve ismerlek és rád merem bízni a húgocskámat.
-  Nem kéne...Megrontom az ártatlan lelkét.-villantott rám egy szédületesen szexi mosolyt,amitől elpirultam.
-  Annyira édesek vagytok így ketten.-olvadozott Dasha.
-  Köszi szépen.

   Hamarosan megérkeztünk a megadott címre és kiszállva az autóból a lélegzetem is elállt.Egy csodálatos épület volt,direkt rendezvényeknek létrehozva.A bejáratig hosszú,vörös szőnyeg vezetett és mindkét oldalán kordon választott el minket a fényképészektől és riporterektől.Sergio mellém lépett és derekamra téve kezét biztosított,hogy mellettem lesz,bármi legyen is.Annyira szerettem mikor ennyire törődött velem és tudatta,hogy gondoskodik a biztonságomról,hogy az hihetetlen.

-  Akkor,menjünk be.-csilingelte bátyusom,mint egy öt éves kisgyerek.
-  Tőlem mehetünk.-vontam vállat és hozzábújva páromhoz elindultunk a nagy,vörös szőnyegen.

   Benn még szebb volt,mint azt elképzeltem.Márvánnyal voltak a falak burkolva és a plafonról eredeti Baccar csillárok lógtak és árasztották el a termet fénnyel.Az ablakok padlótól plafonig értek és nehéz,bársonyfüggönyök lógtak előttük.Egy emelvényen zenekar biztosította a mámorító zenét és szorgos pincérek rohangáltak a vendégek között,hogy minden igényt ki tudjanak elégíteni.

-  Az asztaluk a hármas számú,ahol Mr Button és kedvese ülnek.-magyarázta egy férfi,majd megmutatta merre induljunk.

   Kacarászva értük el az asztalt,de amint felismertem az asztalnál,nekünk háttal ülőket elment a kedvem az egész estétől és egy pillanatra kihagyott a szívem is.

-  Seb...-suttogtam elhűlve és kicsit meg is tántorodtam.
-  Kicsim,minden rendben?-tartott meg Sergio,aki ijedten nézett rám.
-  Persze,csak egy kicsit megszédültem,de minden oké most már.
-  Akkor üljünk le.

    Leültünk és én pontosan Seb mellé kerültem.Ennél kínosabban nem is sülhetett volna el az estém.Le lettem ültetve a barátom és a mellé a férfi mellé,akivel elég hosszú ideig mulattam az időt,ha nevezhetem így,ami köztünk volt,aztán persze mielőtt végleg megszakítottuk a kapcsolatot még el is határoztuk,hogy járni fogunk...de végül ezek a számítások keresztül lettek húzva,szóval semmi más nem maradt,mint a keserű igazság és az a picike együttlét,ami megadatott,még ha ezer szem figyel minket is.

-  Nagyon sápadt vagy,biztos nincs semmi baj?-hajolt oda Ser,mély aggodalommal hangjában.
-  Nyugi,jó vagyok.-pusziltam szájon,mire éreztem,hogy minden szem ránk szegeződik.
-  És,ti mióta vagytok együtt?-kezdte csevegő hangon Seb barátnője.
-  Nagyjából három hónapja.Először nehezen adta be a derekát,de végül nem tudott ellenállni a sármomnak.-kacagott párom és combomra csúsztatta kezét.
-  Gratulálok.Sok boldogságot!-mondták egyszerre Jessicával.
-  Bizony, az én kis húgocskám végre talált magának egy normális pasit.
-  Nando,kérlek.Az eddigi barátaimmal se volt semmi baj.
-  Azért valljuk be,volt egy pár,akikkel nem igazán jöttem ki.
-  Se nem is neked kell kijönnöd velük,hanem nekem.
-  De azért ugye megkérdeznél?
-  Persze,te lennél az első,sőt lehet az engedélyed is kérném.-ironizáltam.
-  Ezt el is várom.
-  Bocs,ki kell mennem.-álltam fel az asztaltól és elindultam a női mellékhelyiség felé.

    Szinte rohanva közelítettem meg a mosdót és már kapkodtam a levegőt,mikor beértem.Nekidőltem a kagylónak és könnyeimmel küszködve próbáltam lenyugodni.Benn nem mertem Sebre nézni,de tudtam,hogy ő engem nézett.Nem is egyszer és nem is futólag.

-  Legalább most nem te tévesztetted el a bejáratot.-hallottam meg azt a hangot,amit már olyan rég szerettem

volna hallani.
-  Bizony,és ha valaki meglát,azt fogja hinni,hogy perverz vagy.-próbáltam közönyös lenni,de nem igazán ment.
-  Az ajtót bezártam,tudunk beszélni normálisan.
-  Sergio aggódni fog.
-  Nem leszünk annyi ideg,hogy aggódnia kelljen.
-  Rendben.-sóhajtottan és feszülten visszadőltem a kagyló oldalának.
-  Eltűntél.Hórom hónapja semmit nem tudok rólad.
-  Ez szintén igaz.
-  De én próbáltam felvenni veled a kapcsolatot,és minden próbálkozásomat elutasítottad.Soha nem emeleted fel a rohadt telefont,hogy felhívj.
-  Mert azt akartam,hogy az apámnak ne kelljen bennem csalódnia.Azt szerette volna,ha teljesen új életet kezdek és abba te nem vehetsz részt.Egyszerűen nem.
-  Persze,és Sergio igen?
-  Ő már egy új élet része.Szeretem őt és nagyon boldog vagyok vele.
-  Jó,mert én is boldog vagyok Amandával.
-  Na látod.Te is új életet kezdtél és annak pedig a barátnőd a fő része.
-  Ő csak egy kis porszem a gépezetben.Nem szeretem őt igazán,de próbálkozom,mivel nálad úgy látom semmi esélyem nincs.
-  Tudod,hogy szeretlek.
-  Ellent mondasz magadnak.Inkább hagyjuk egymást.Legyél boldog ezzel az életeddel és azzal a Ramos gyerekkel,mert lehet,hogy én is szeretlek,de nem fogom alávetni magam a szeszélyeidnek.
-  Igazad van.Sajnálom,hogy elraboltam az életedből ennyi hónapot.-sóhajtottam és a tükör felé fordultam.
-  Ne sajnáld...Megérdemeltél egy kis boldogságot.
-  Szóval szerinted én most nem vagyok boldog az életemmel?-fordultam felé idegesen.
-  Egyáltalán nem.Most is itt vagy és velem beszélgetsz,ahelyett,hogy a barátoddal legyél.
-  Talán azért,mert bezártál minket a mosdóba?
-  Eddig nem bántad.-tett egy lépést felém,megrökönyödtem.
-  Azért,mert eddig megtartottad a két lépés távolságot.-helyeztem mellkasára tenyereim,hogy megállítsam.
-  Hol a szemüveged?-kérdezte,ezzel pedig teljesen kizökkentett.
-  Mi van?
-  Jól hallottad.Hol a szemüveged?
-  Az minek kell neked?
-  Nem nekem kell,hanem neked.-vigyorodott el.
-  Egyáltalán nincs kedvem hozzád,meg a marhaságaidhoz.Minek kell az?
-  Csak,hogy tisztán lásd,amikor megcsókollak.
-  Nem teszed.-néztem rá hitetlenkedve.
-  Csak figyeld meg.-villantott rám egy eszelős vigyort és úgy lökte el kezeimet magától,mintha egyszerű szalmaszálak lennének,majd sajátjait derekam köré csúsztatta és magához rántott,ezzel elvéve minden lehetőséget,hogy menekülhessek.

-  Kérlek ne...-rebegtem,de már késő volt.

   Megcsókolt...Először csak óvatosan,mert biztosan attól félt,hogy eltolom,de igazából ez volt az a csók,amire már hónapok óta szomjaztam és akkor éreztem csak igazán élőnek magam.Húsvér embernek,akiben pezseg az élet.Nyaka köré fontam a karjaim és beletúrva hajába vontam még közelebb magamhoz.

-  Hagyjam abba?-szakította meg csókunkat.

   A távolság,még ha csak pár centi volt is,szinte fájt.Minden porcikám vonzódott hozzá és akartam vele lenni.Kellett nekem...Ő volt az,aki életet lehelt belém és megmutatott egy kis darabot abból az életből,amit az előítéletektől és a megfelelési kényszertől való félelem nélkül élhetnék,de az nem az n életem lenne.Azt akartam,hogy ő is annak az életnek a része legyen,amit én élek,ne keverjen bele a sajátjába...Abba a felhajtásba és kavarodásba,ami őt veszi körül minden nap.Ez nem kellett.

-  Ne...kérlek,ne hagyd abba.-suttogtam ajkai közé és finoman beleharaptam alsó ajkába.
-  Meg fogjuk bánni.-sóhajtott és ismét csókolni kezdett.
-  Veled édes a bűnbe esés.-nyögtem és élveztem,ahogy lassan egyre lejjebb halad csókjaival és végül birtokba veszi nyakam és kulcscsontom.

   Fejemet félre hajtottam és így még jobban hozzáférhetett nyakamhoz.

-  Akkora szerencséd,hogy ilyen szűk ruha van rajtad.-lihegte és csalódott pillantást vetett rám.
-  Jobb is így,azt hiszem.-dünnyögtem talán még csalódottabban.
-  Szerintem is,de tudd,hogy én komolyan akarlak téged.
-  Nem lenne szabad.De olyan jó,hogy létezel.
-  Miranda,szökjünk meg.-fordult velem szembe ismét,hogy láthassa a döbbenetet az arcomon.
-  Te mag vagy bolondulva,Seb?
-  Egyáltalán nem.Egy szóval se mondtam,hogy örökre,csak egy pár napra,hogy végre bebizonyíthassam,hogy komolyan szeretlek és nálad fontosabb ember nem sok van az életemben.
-  Őrült vagy....
-  Ugyan miért?-fonta össze mellkasa előtt kezeit.
-  Azért,mert oké,hogy megszökünk pár napra,és utána ha visszatértünk,mégis mit akarsz mondani a családodnak,a szeretteidnek,a barátaidnak,mindenkinek?
-  Nem tudom....azt még ki fogjuk találni,de én tényleg veled akarok lenni.
-  Rendben.-egyeztem bele.Nem akartam gondolkodni,csak cselekedni és egyszer végre igazán azt tenni,amit a szívem is szeretne.
-  Komolyan elszöksz velem?-csillantak szemei vidáman.
-  Azt hiszem igen.-vigyorodtam el és a nyakába vetettem magam.
-  Indulás!-ragadott karon és kifelé kezdtünk rohanni.

   Az épület előtt kikérte a kocsiját és már be is szálltunk,hogy megszökjünk.A telefonomat kikapcsoltam és ledobtam magunk mellé,ahogy ő is.Kezét combomon nyugtatta és vigyorgott,mint a tejbe tök.Közelebb húzódtam hozzá és fejem a vállára hajtottam.Lehunyt szempillákkal élveztem a közelségét,azt,hogy van nekem és,hogy végre ketten vagyunk,no meg persze a kocsi sofőrje,de az kit érdekel.

   Szempilláim alá éles fény férkőzött,és nagyon zavart.Kinyitottam hát a szemem és nem csak érzéki csalódás volt.Bal oldalról jött s egyre gyorsabban.A sofőr fék csikorgatva megállt,de már késő volt.A fény egyre homályosabbá tette a látásom és minél közelebb ért,annál inkább megszállt a baljós előérzet.Az utolsó dolog amire emlékszem az egy hatalmas lökés,amit Seb felől éreztem és a sikoly,ami felszakadt a tüdőmből...egy utolsó,kétségbeesett segélykérés.

*Fernando szemszöge*
 

Éjfél előtt egy kicsivel megszólalt a telefonom.Egy ismeretlen szám hívott,de valami nem stimmelt.Kicsit idegesen vettem fel...nem is készültem fel arra,ami fogadhat a vonal túlsó végéről.

-  Haló?
-  Jó estét.Mr Fernando Alonsot keresem.-mondta a hang hivatalosan....azon a hangon.
-  Én vagyok,miben segíthetek.
-  Phill Garner vagyok a Szent Eugén kórházból telefonálok.Egy órával ezelőtt hozták be ide a húgát,de sajnos eddig nem sikerült azonosítanunk.
-  A húgomat?-kérdeztem vissza hitetlenkedve.
-  Miranda Alonso,az ön húga,nem?
-  De igen.Mi történt?
-  A mentősök azt mondták,hogy oldalról a kocsijukba hajtott egy kisbusz.
-  Édes istenem!De ugye jól van?
-  Még nem tudunk semmit mondani.Jelenleg a sürgősségi beavatkozást végzik.
-  Volt még valaki a kocsiban?
-  Két férfi,de az egyik a felismerhetetlenségig torzult el,a másik pedig életveszélyes állapotban van,őt is most műtik.
-  Azonnal ott vagyok,csak mondjon egy címet.

   Amint megkaptam a címet összeszedtem a hozzátartozóimat és már rohantunk is.Nem volt messze szerencsére,így gyorsan odaértünk.Közben a szívem a torkomban dobogott és izzadt a tenyerem.Mikor nagy nehezen végre odaértünk meg se vártam,hogy Dasha és Ser kikászálódjon a kocsiból,én már rohantam is be a recepcióhoz,hogy megérdeklődjem melyik orvos kezeli a húgomat.

-  Jó estét.Miranda Alonsohoz jöttem.Meg tudná mondani melyik orvos kezeli?
-  Maga annak a szegény lánynak a rokona?
-  Igen, a bátyja vagyok.Ott pedig érkezik a barátja és a menyasszonyom.
-  Azonnal szólok Dr.Bernardnak.
-  Köszönöm.-sóhajtottam és egy kicsike kavics leesett a szívemről.

   Tíz percig toporogtam a váróban és semmi nem tudott lecsillapítani.Sergio csak idegesen dobolt lábával egy széken és Dasha is zaklatottan tördelte az ujjait.Végre megérkezett az orvos,de nem igazán volt vidám.

-  Jó estét,doktor.
-  Mr Alonso.-bólintott.
-  Ugye a húgom jól van?-tértem azonnal arra a részre,ami igazán érdekelt.
-  Nézze,őszinte leszek.A húgának nagyon esélye van a túlélésre...Ha túléli a műtétet,akkor az első 12 óra kritikus lesz,utána az első 24 óra és így tovább.Ha átvészelt a holnapután reggelt,akkor minden esélye megvan arra,hogy ismét normális élete legyen.
-  És mikor mehetünk be hozzá?
-  A műtét még tart,de szerintem reggel már bemehetnek hozzá.
-  Köszönjük doktor.
-  Mr Vettel hozzátartozóit tudná értesíteni?-szólalt meg még váratlanul.
-  Sebastian Vettelét?-hökkentem meg.
-  Igen.Egyszerre hozták be őket.Az ő sérülései még súlyosabbak,mert azt az oldalt érte a becsapódás,ahol ő ült.
-  És biztosan együtt voltak?-kérdeztem reménykedve.
-  Igen.Egy harmadik férfi is volt velük,de ő sajnos nem élte túl.
-  Köszönöm doktor.

   Nem akartam hinni a doktornak és főleg annak nem,hogy a húgom,aki tudtommal alig ismerte Vettelt,egy kocsiban ült vele,ráadásul úgy,hogy nekem nem is szólt...Azt hiszem komolyan el kell majd beszélgetnem vele,ha felépült.

***

Ez lett volna a rész mára és bocsássatok meg,hogy kicsit megint eltűntem.Remélem tetszett nektek és nem hagytok cserben a továbbiakban sem.

Legyen szép estétek,és mindenkinek jó szurkolást a holnapi időmérőhöz.

Puszi:*:*