15.Rész

Mistake

/ Sebastian szemszöge /

   Amikor Hanna másodjára jött el hozzám tudtam,hogy nem fogok tudni nemet mondani neki,mert bármennyire is kedveltem Lineat,Hannát szerettem és nem egy-két hétig hanem évekig és egy ilyen erős szerelem nem múlik el nyomtalanul.Végül ismét összejöttünk és abban a pillanatban felhőtlenül boldog voltam,ám mikor mindkét lány elment Melanie feljött a szobámba és nekilátott az alapos fejmosásnak,amit később úgy ítéltem,hogy megérdemeltem.

-  Te egy idióta vagy!-oktatott ki később az öcsém is.-Hogy hagyhattad,hogy Nea csak így elmenjen?!Ő a legszebb lány,aki eddig megfordult a házban és biztosan szeret téged,nem a pénzedért,nem a hírnevedért,hanem azért a szerencsétlen,idiótáért,aki vagy!
-  Öcsi,most csak azért mondod ezt,mert anya megkért,hogy te is oktass ki?
-  Anya nem tudja,hogy épp a fejed mosom.azt hiszi a szobámban vagyok és a gépet nyomom.Megtehetném,de nem fogom,mert van egy őrült bátyám,aki nem veszi észre a lehetőségeket az orra előtt és inkább visszamegy egy olyan nőhöz,aki már egyszer megcsalta,de biztosan nem volt elég annak a kis riporternek,vagy minek a pénze és ezért visszajött hozzád.Te pedig annyira bamba vagy,hogy nem veszed észre AZT,HOGY CSAK KIHASZNÁL!!!!-az utolsó pár szót nyomatékosításként gesztikulálva ejtette.
    Talán igaza volt,de akkor annyira elvakított a Hanna iránt érzett szerelem,hogy nem vettem észre az igazságot.Pedig legbelül éreztem,hogy igaza van,de makacsabb voltam én annál,mintsem igazat adjak a kisöcsémnek,akinek nagyjából annyi tapasztalata volt a szerelem terén,mint egy kiskanálnak.
-  Öcskös,légyszíves ne oktass ki,mert nem lesz jó vége,most pedig kimennél légyszíves?
-  Kimegyek,de ne feledd.Én nem fogom csöndben nézni,ahogy az a kis picsa megint tönkreteszi az életedet.
-  Oké,majd juttasd eszembe.
   Nagyon felhúzott az öcsém és talán az a tény,hogy igaza volt.
   Másnap volt Melanie ruhapróbája az esküvőre,de nem számítottam rá,hogy hátba támad és felkéri Neat,hogy legyen az egyik koszorúslánya,valamint arra sem számítottam,hogy Hannát nem fogja meghívni az esküvőre.Ez nos....Eléggé rosszul érintett,hisz szerettem ha ott van ő is,hisz már ismét egy párt alkottunk.akkor reggel is,mint mindig a konyhában voltam és kakaót szürcsöltem,mikor egy ismerős alak jelent meg a nappaliban.Vasárnap volt,így nem volt kezelés,viszont ő ott volt...a nappaliban és szebb volt,mint addig bármikor.Beszélgettünk és ő is megpróbált meggyőzni,hogy Hanna a rossz döntés,de hajthatatlan voltam.
   A ruhapróbán annyira közel voltam hozzá,hogy megcsókoljam...Már éreztem forró leheletét arcomon és tudtam,hogy ő is akarja.Hanna ismét megzavart,hisz megszólalt a telefonom.Kelletlenül hátráltam el tőle és mikor kiértem a fülkéből két nővérem ideges pillantásával találtam szembe magam.először nem értettem miért,de aztán kis gondolkodás után rájöttem,hogy hallgatóztak és éreztem,hogy nagy tépés készül szerelmemnek.
   A próba után hazavittük Neat és Lexit,majd mi is haza indultunk.
-  Öcskös,most csalódtam benned.-korholt Stephanie.
-  Most megint mit követtem el?-néztem rá értetlenül,bár nagyon is tudtam miről beszélt.
-  Tudod te azt nagyon jól.Ott volt előtted az a szerencsétlen lány,csak annyi lett volna a dolgod,hogy megcsókolod,beleszeretsz és éltek boldogan,míg meg nem haltok.
-  Bocsánat,hogy mást szeretek,oké.Nagyon sajnálom,hogy nem akarom a hülye nővéreim kívánságát követni....-mondtam felháborodva.
   Egész hazáig veszekedtünk,de aztán mielőtt beértünk volna felfüggesztettük.Este felhívott Christian és közölte,hogy jó lenne,ha bemennék a gyárba és megbeszélnénk néhány fontos dolgot,csak pár nap.Aztán Nea is felhívott,hogy elutazik pár napra és,hogy addig egy kollégája fog velem foglalkozni.Ez kicsit elszomorított,de reméltem,hogy másnap még összefutunk a reptéren,hisz azt mondta,hogy Genfbe megy.Foglaltam magamnak jegyet másnapra és fura mód nem Hannára gondolva aludtam el,hanem újra és újra lejátszódott előttünk a majdnem csókunk a próbafülkében.Azt kívántam bárcsak ott feküdne mellettem és átkarolhatnám.
   Pontosan ugyanezt éreztem másnap este mikor felhívtam,mert beszélni akartam vele végre.Hallani a hangját és mivel azelőtt beszéltem Hannával,aki csupa marhaságot beszélt,kellett az értelmes társalgás.
-  Jó estét!-üdvözöltem vidáman,mikor felvette a telefont
- Neked is!-viszonozta köszöntésem boldogan.
- Hogy vagy?
- Remekül,köszi.És te?Hogy haladsz a megbeszélésekkel?
- Nagyon jól.Jövőre már ismét autóba szállhatok.Mikor befejeztük a kezeléseket a személyi edzőm fog kézbe venni és ő fog edzeni velem a nagy visszatérésemhez.-közöltem vele a nagy híreket.
- A sajtótájékoztatón majd el ne felejtsd említeni a nevem.
- Nyugi,nem fogom.-kuncogtam,majd sóhajtottam egy nagyot.
- Mi a baj?
- Semmi,csak eszembe jutott,hogy már nem sok van és útjaink külön válnak.
- Igaz,de ez nem jelenti azt,hogy mi még ne futhatnánk össze néha.
- Ja,az lehetséges.....-lett ismét felhőtlen jó kedvem
- Hiányzol....-sóhajtott.
- Jó lenne ha itt lehetnél.Nincs aki szórakoztasson.-vallottam be neki őszintén mit érzek,de ezt lehet nem kellett volna,hisz ilyet nem azok mondanak egymásnak,akik szerelmesek?

- Erre van kitalálva a telefonszex.Csak felhívod Hannát és erősítitek az akusztikus szerelmi életeteket.
- Igaz....de most veled beszélek és nincs kedvem felhívni.egy órája sincs,hogy beszéltünk....Nem emlékeztem,hogy ennyit jár a szája.

   Az előző kijelentésétől majdnem leestem az ágyról,hisz nem minden nap kap az ember ilyen javaslatoté
- Előbukkant a kis gonosz Sebas.-kacagott harsányan,amitől nekem is mosolyra húzódott a szám.Olyan édesen nevet.
- Sosem szoktál becézni.Mindig a hivatalos,véresen komoly megszólításomat használod.
- Miért?Becézgetnem kellene téged?
- Nem,de szólíthatnál a becenevem is.
- És mi is a beceneved?
- Seb,de a családban csak Sebi.
- Akkor én mostantól Cukormázas Gumimanónak foglak hívni.-jelentette ki és közben elképzeltem,ahogy reggel bejön a szobámba és így köszönt.Hozzá tudnék szokni.
- Komolyan képes lennél így hívni?
- Még jó,hogy....-kacagott ismét.
- Mi lenne ha megmaradnánk a Sebnél?
- Nem hangzik olyan jól,de benne vagyok.
- Akkor jó,már megijedtem,hogy életem végéig Sebastiánnak fogsz szólítani.
- Ettől nem kell félned,Cukormázas Gumimanó....
- Hé,megállapodtunk....-figyelmeztettem szinte nevetve.
- Jól van na....
- Na de most már fekszem le,mert holnap korán kelek.
- Á,szóval csak a hangomat akartad hallani lefekvés előtt
- Mondhatjuk...-ásítottam hatalmasat és lecsuktam a szemem.
- Akarod,hogy beszéljek hozzád,míg el nem alszol?
- Megtennéd?
- Hát az én Cukormázas Gumimanómért bármit.
- Akkor vágj bele.Nyugodt lehetsz,a mai nap után nagyjából két perc és elalszom.-hazudtam,ugyanis egyáltalán nem voltam álmos.

- Oké...-először minden zagyvaságot beszélt,ami annyira nem érdekelt,egy picikét el is álmosodtam,de mikor hanglejtése megváltozott és a nevemen szólított felkaptam a fejem-Tudod Sebastian...bocs,megbeszéltük,hogy Sebnek foglak szólítani...szóval,amikor tegnap a próbafülkében meg akartál csókolni,akkor azt én is nagyon szerettem volna.Ha ébren lennél nem árulnám el,de most,hogy alszol bevallhatom,hogy az első csókunk óta vágyom a folytatásra.Az nekem talán jelentett valamit,de aztán te összejöttél Hannával,akit talán legszívesebben az öcséddel karöltve sértegetnénk,de nem teszem,mert te szereted és nem akarlak befolyásolni semmivel.Mel megkért,hogy próbáljalak jobb belátásra téríteni de én elutasítottam,mert nem akarom,hogy megint szenvedj.Tudom kicsit hülyén hangzik,de remélem mindennek a végén jól fogsz dönteni és még annyit,hogy én mindig ott leszek,ha nem is,mint az életed kulcsszereplője de ott leszek,mint egy barát,akinek bármit elmondhatsz.Jó éjt Seb...-köszönt el és a beszélgetés megszakadt,bontotta a beszélgetést.

   Kis monológját végig hallgatva bűntudatom lett,amiért kihallgattam,mikor ő azt hitte,hogy csak a telefonnak önti ki a lelkét.De aztán újra és újra lejátszottam magamban a monológját és elhatározásra jutottam.Úgy döntöttem,hogy a napokban még beszélek vele és elmondom neki,hogy hallottam,amit mondott és ha szakítok Hannával megkérem,hogy legyen a barátnőm.
   Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejem és másnap egész nap teljesen fel voltam pörögve.Meg is kaptam edzőmtől,hogy talán le kellene állnom a gyógyszerekkel,de nem attól volt,hanem a hirtelen elhatározásom miatt,amit előző este hoztam.Még aznap fel akartam hívni,de ki volt kapcsolva és nem tudtam elérni,így kénytelen voltam várni másnapig,de délelőtt rengeteg dolgom volt,így csak este tudtam ismét felhívni.
   A szívem a torkomban dobogott,mikor kikerestem a számát és éreztem,hogy a szám is kiszárad,pedig lényegében nem ez volt az első alkalom,mikor felhívtam.Kicsöngött,majd két csörgés után felvette Nea.Hangja vidám volt,és szinte kacagott,mikor beleszólt.
-  Szia!Már épp hívni akartalak.
-  Ez remek,mert valamit mondani szeretnék.
-  Juj,hát ez nagyszerű,mert én is.
-  Akkor kezd csak te.Az enyém végül is várhat.
-  Oké....Szóval készen állsz?-szünetelt egy percig,de az én izgatottságom,már a tetőfokára hágott,hisz reméltem ugyanarra az elhatározásra jutottunk.-  Szóval....Randizom valakivel.-trillázta,viszont számomra olyan volt,mintha egy rosszul hangolt hegedűt csikorgatna a fülem mellett.
   Nagyon nem erre számítottam és legbelül összetörtem.Nem akartam hinni a fülemnek,hisz az lehetetlen,hogy mikor már csak egy karnyújtásnyira lenne tőlem az a lány,aki talán tényleg szeret,közénk hull egy fal és ezt a falat,EGY ÚJ KAPCSOLAT-nak hívják.

***

Sajnálom gyerekek,hogy nem tudtam betartani,amit ígértem,de a tegnapi napom nem igazán úgy sikerült,ahogy szerettem volna.Már majdnem kész volt,mikor megérkezett két barátnőm és egész este horror filmeket néztünk,szóval az írás kilőve.

De remélem nem haragszotok,amiért egy napot csúsztam.

Puszi nektek,és élvezzétek a nyarat,vagy ami maradt belőle.:*:*:*

14.Rész

Genf

  A ruhapróba után egyenesen haza mentem,hogy végre az ágyikómba zuhanhassak és kicsit pihengessek,mert nagyon nem éreztem magam a helyzet magaslatán.csak feküdtem az ágyon és a plafont bámultam,mert nem volt semmi dolgom.Aztán eszembe jutott,hogy én el akartam menni meglátogatni Lewist és Sabinét.Gyorsan előkerestem a telefonom és tárcsáztam Lewis számát,amit még anyától kértem el pár nappal korábban.Kicsörgött és nemsoká egy fiatal férfi hangja szólalt meg a vonal másik végén.

-  Lewis Hamilton.-mondta gépiesen.

-  Öööö...Szia Lewis.Linea vagyok,nem tudom emlékszel-e rám.

-  Persze,hogy emlékszem.Te vagy Lanie testvére.-mondta megenyhült hangon.

-  Igen.Legalább a nevem tudod...

-  Ja...de miért is hívsz?

-  Nos...Tudod csak szeretném látni Sabinét és nem tudom....csak látni szeretném.

-  Mikor jössz?-kérdezte mókás hangulatban.

-  Most kicsit sikerült meglepned.

-  Miért is?

-  Hat éve pont te kérted,hogy maradjak távol a kislánytól.

-  Tudom,de azóta rájöttem,hogy hülyeséget kértem.

-  Egy kicsit sokáig tartott,de legalább megértél fejben ehhez is.

-  Ja,szóval mikor jössz?

-  Attól függ mikorra sikerül jegyet foglalnom magamnak Genfbe.

-  Holnap estére ideérsz,

-  Ha most azonnal foglalom a jegyet,akkor igen.

-  Remek,már várlak.

-  Oké...-motyogtam csodálkozva.-Szia.

-  Szia.-köszönt el és letette a telefont.

   Azonnal foglaltam magamnak jegyet egy Genfi gépre és felhívtam Sebastiant,hogy a héten egy másik ápoló fog hozzá menni,mert én nem érek rá.ezután felhívtam a kórházat és kivettem a hétből öt napot szabadságnak,majd csomagolni kezdtem.Este még felhívtam Beverlyt,de ki volt kapcsolva így nem tudtunk beszélni.Szegény lányt teljesen megértettem.

   Másnap délben indult a gépem és én negyed 12-kor kiértem a reptérre.

-  Úgy akartál elmenni,hogy el sem köszönsz?-hallottam meg egy ismerős hangot mögöttem.

-  Nos,igen.Ezt terveztem.-fordultam a szőke német felé egy halvány félmosollyal.

-  Nem szép tőled.-csóválta a fejét látszólag bosszúsan.

-  Tudom,de az este elköszöntem és mondtam,hogy egy kollégám fog veled foglalkozni addig.

-  Azt viszont elfelejtetted említeni,hogy nem egy csinos hölgy a kollégád,hanem a terminátor.

-  Sajnálom,legközelebb a kórház kurváját fogom neked kérni.

-  Remélem nem lesz legközelebb.

-  Meglátjuk.-vontam vállat,mikor észrevettem a nagy táskát a lába mellett.-Az mi?-böktem felé.

-  Az kérlek szépen egy hulla,összedarabolva.-kacagott halkan.

-  Most komolyan.-morogtam.

-  Milton Keynesba kell mennem két napra és innen indul a gépem.

-  Akkor jó utat neked.-pusziltam meg finoman az arcát,mint egy kedves ismerősnek.

-  Neked is.-intett búcsút ridegen és táskáját a vállára véve elindult a velem ellentétes irányba.

   Egy hang bemondta,hogy kezdődik a beszállás és én is elindultam a saját utamra.A gép lassan felszállt és én ott ültem a székben és csak néztem lefelé a városra.Egy pillanatra bevillant az aprócska puszi,amit Sebastian arcára adtam és ettől szélesen elvigyorodtam,majd a fülembe dugtam a fülhallgatóm és zenét kezdtem hallgatni.A gép késő délután leszállt és egy korábban küldött sms-nek köszönhetően Lewis már várt rám a reptéren,egy szürke Mercivel.

-  Szia.-köszöntem neki félénken.

-  Szia.-ölelt át lelkesen.

-  Mi ez a meleg fogadtatás?-ráncoltam a homlokom.

-  Csak jó téged látni.Tudod...pont olyan vagy,mint a testvéred.

-  Oké,csakhogy én nem vagyok beléd szerelmes.Ez azért nagy különbség kettőnk közt.

-  Igaz,de nem adod ide a csomagjaidat?

-  Ha már ilyen cukin kéred...-mosolyogtam és a kezébe adtam a kis,szürke táskát.

   Elmentünk a lakására és fellépcsőztünk,ami nem volt valami kellemes dolog,elvégre álmos voltam és kicsit nudlik voltak az izmaim is.Végül is felértünk a lakásba.

-  Szia édes!-hallottam egy idegen nő hangját a lakás egyik pontjáról.

-  Szia.Hoztam valakit.

-  Végre itt vagy!-jelent meg egy barna hajú,fiatal nő a nappaliban.

-  Öööö.Én is örülök,hogy itt lehetek.-habogtam és közben csak figyeltem ahogy a csaj pörög,mint egy keljfeljancsi.

-  A nevem Juhász Andrea.-nyújtott kezet mosolyogva.-De te szólíts Andinak.

   Kicsit meglepődtem,hogy Lewisnak magyar barátnője van,hisz a legutóbb még Nicole lehetetlenanevétleírni,énekesnővel járt.De örültem neki,hogy boldog.

-  És Sabine merre van?-kérdeztem már kicsit később.

-  A szomszédban van.Ma nem volt foglalkozás az oviban és az egyik csoporttársa itt lakik a szomszédban.

-  Addig nem lenne probléma ha lefeküdnék egy kicsit.Nagyon kifáradtam.

-  Ugyan,semmi gond.Majd Lewis megmutatja a szobádat.

    A szobámba vezetett és adott két törölközőt ha esetleg le szeretnék zuhanyozni,de nem vettem hasznukat,mert azonnal elaludtam és nem is keltem fel vacsoráig.Akkor pedig olyan édes ébresztésben volt részem,hogy az elmondhatatlan.

-  Ébresztő.-hallottam vékony gyerek hangot az ágy mellől.

-  Csak még öt perc.-nyöszörögtem és a fejemre húztam a párnát.

-  Ha elárulok neked egy titkot akkor felkelsz?
-  Attól függ milyen titkot...-könyököltem a párnára.
-  Semmilyen,igazából csak azt akartam,hogy felkelj.-kuncogott és lerángatta rólam a takarót.
   Lassan,kómásan kimásztam az ágyból és megfogva kicsi kezét a konyhába mentünk,ahol az asztalon volt már a vacsora és egy aprócska kislány ült az etetőszékben.Andi épp előtte guggolt és próbált a szájába adni valami bébipapinak kinevezett narancsszínű trutyit.
-  Á,felébredtél.-ugrott le a székről Lewis.
-  Úgy tűnik...-vontam vállat és leültem egy székre.
   Nagyon kedvesek voltak és beszédesek.Nem is számítottam rá,hogy ilyen szívélyesek lesznek,de ha már így alakult én csak örültem a helyzetnek.Vacsi után játszottam egy keveset Sabinéval,aki egy eleven,tündéri kislány,pont olyan,mint amilyennek elképzeltem őt kicsi korában.
    Végül eljött a lefekvés ideje és mindenki nyugovóra tért.Én is bementem a szobámba és kinyitottam a táskám,amiben benne volt a pizsim és a fogkefém meg a tusfürdőm és valójában minden,ami a lefekvés előtti készülődéshez kellett.Nagy nehezen el is készültem és befeküdtem az ágyba,ám mielőtt elaludhattam volna megszólalt a telefonom.előkotortam a párnám alól és a kijelzőre pillantva elmosolyodtam.Sebastian volt az.Lenyomtam a zöld gombot és a fülemhez emeltem.
-  Jó estét!-köszönt vidáman.
-  Neked is!-mosolyogtam.
-  Hogy vagy?
-  Remekül,köszi.És te?Hogy haladsz a megbeszélésekkel?
-  Nagyon jól.Jövőre már ismét autóba szállhatok.Mikor befejeztük a kezeléseket a személyi edzőm fog kézbe venni és ő fog edzeni velem a nagy visszatérésemhez.
-  A sajtótájékoztatón majd el ne felejtsd említeni a nevem.
-  Nyugi,nem fogom.-kuncogott,majd sóhajtott egyet.
-  Mi a baj?
-  Semmi,csak eszembe jutott,hogy már nem sok van és útjaink külön válnak.
-  Igaz,de ez nem jelenti azt,hogy mi még ne futhatnánk össze néha.
-  Ja,az lehetséges.....-vidult fel.
-  Hiányzol....-sóhajtottam,de azonnal meg is bántam,elvégre ilyet nem a szerelmesek mondanak egymásnak?
-  Jó lenne ha itt lehetnél.Nincs aki szórakoztasson.
-  Erre van kitalálva a telefonszex.Csak felhívod Hannát és erősítitek az akusztikus szerelmi életeteket.
-  Igaz....de most veled beszélek és nincs kedvem felhívni.egy órája sincs,hogy beszéltünk....Nem emlékeztem,hogy ennyit jár a szája.
-  Előbukkant a kis gonosz Sebas.-kacagtam fel.
-  Sosem szoktál becézni.Mindig a hivatalos,véresen komoly megszólításomat használod.
-  Miért?Becézgetnem kellene téged?
-  Nem,de szólíthatnál a becenevem is.
-  És mi is a beceneved?
-  Seb,de a családban csak Sebi.
-  Akkor én mostantól Cukormázas Gumimanónak foglak hívni.
-  Komolyan képes lennél így hívni?
-  Még jó,hogy....-kacagtam fel.
-  Mi lenne ha megmaradnánk a Sebnél?
-  Nem hangzik olyan jól,de benne vagyok.
-  Akkor jó,már megijedtem,hogy életem végéig Sebastiánnak fogsz szólítani.
-  Ettől nem kell félned,Cukormázas Gumimanó....
-  Hé,megállapodtunk....
-  Jól van na...-morogtam.
-  Na de most már fekszem le,mert holnap korán kelek.
-  Á,szóval csak a hangomat akartad hallani lefekvés előtt?-kuncogtam.
-  Mondhatjuk...-ásított hatalmasat.
-  Akarod,hogy beszéljek hozzád,míg el nem alszol?
-  Megtennéd?
-  Hát az én Cukormázas Gumimanómért bármit.
-  Akkor vágj bele.Nyugodt lehetsz,a mai nap után nagyjából két perc és elalszom.
-  Oké...-elkezdtem neki mindenféle ostobaságot beszélni egy túlélő műsorról,amit előz este láttam,majd mikor meghallottam egyenletes szuszogását a telefonban elmeséltem neki,amit igazából akartam.-Tudod Sebastian...bocs,megbeszéltük,hogy Sebnek foglak szólítani...szóval,amikor tegnap a próbafülkében meg akartál csókolni,akkor azt én is nagyon  szerettem volna.Ha ébren lennél nem árulnám el,de most,hogy alszol bevallhatom,hogy az első csókunk óta vágyom a folytatásra.Az nekem talán jelentett valamit,de aztán te összejöttél Hannával,akit talán legszívesebben az öcséddel karöltve sértegetnénk,de nem teszem,mert te szereted és nem akarlak befolyásolni semmivel.Mel megkért,hogy próbáljalak jobb belátásra téríteni de én elutasítottam,mert nem akarom,hogy megint szenvedj.Tudom kicsit hülyén hangzik,de remélem mindennek a végén jól fogsz dönteni és még annyit,hogy én mindig ott leszek,ha nem is,mint az életed kulcsszereplője de ott leszek,mint egy barát,akinek bármit elmondhatsz.Jó éjt Seb...

  Letettem a telefont az éjjeli szekrényre és lassan álomba merültem.Ez az álom édes volt és teljesen kipihenten ébredtem másnap reggel.Lezuhanyoztam és felöltöztem,majd kinéztem az ablakon,mert halk szöszölést hallottam az utcáról.Gyanúm beigazolódott,mert lomha tempóban szemerkélt az eső,ezzel elrontva a kedvem teljesen.
   Kisétáltam a konyhába,ahol folyt az őrült reggeli készülődés.Lewis fel volt pakolva,talán ment a csapata főhadiszállására,és Andi pedig reggelit készített olyan sebességgel,hogy az még egy Turbo Jetet is megszégyenített volna.Mindenki gyorsan bekapkodta reggelijét,ez persze rám is vonatkozott,majd nekiláttak készülni az oviba.
-  Nea,annyira sajnálom,hogy nem lehetek itt mikor hazamész,de a csapatnak szüksége van rám és el kell menjek Wokingba.
-  Ne aggódj.Maradok Andival és jól kibeszélünk.
-  Ebben reménykedtem.-fintorodott el,majd egy gyors öleléssel el is köszönt.
-  Nea.megkérhetlek egy bazi nagy szívességre?-állt elém Andi kipirult arccal.
-  Persze,bármire.
-  Elvinnéd Sabinét az oviba.Nekem ki kell vinnem Lewist a reptérre,hogy ne kelljen taxival menjen és e már nem férne bele,mert akkor már nagyon kellene rohanni.A kislány tudja az utat,csak el kell kísérni.
-  Oké,azt hiszem ennyivel még megbirkózom.
-  Egy angyal vagy.-mosolyodott el,majd el is rohantak,mert szinte biztos voltam benne,hogy már most eszméletlen késésben vannak.
   Kézen fogtam a kislányt és az ő vezetésével elindultunk az oviba,esernyővel felszerelkezve.Már épp csak szemerkélt,de nem akartam,hogy valami baja essen,míg velem van.Elkísértem az oviba,majd mikor benn meggyőződtem róla,hogy minden rendben lesz vele visszaindultam a lakáshoz.Ahogy haladtam keresztül az iskola parkolóján,mert mint később megtudtam,az óvoda egybe van kötve egy általános és egy közép iskolával,szóval épp haladtam keresztül a parkolón,mikor egy fekete BMW majdnem elgázolt.Szerencsére sikerült félre ugranom,de az esernyőm kiesett a kezemből és az autó áldozata lett.

-  Annyira sajnálom hölgyem.-pattant ki az autóból egy férfi.
-  Tudja ugye,hogy ki kell fizetnie az esernyőt?
-  Kifizetem,csak ne szóljon róla senkinek.Tegnap vettem ezt az autót és ha megtudják,hogy máris embereket gázolok el vele....Oda a jó hírem.
   Jobban megnézve a férfi nagyon jóképű volt és volt valami a kisugárzásában,abban az ártatlan csibészségben,ami a mosolyában bujkált,hogy egy szempillantás alatt a rabja lettem.Barna szemei végigpásztázták testem és arcom minden porcikáját.Pillantásába beleremegem.
-  A nevem Erik Richter.És nagyon sajnálom az esernyőjét.
-  Az én nevem Linea Armstrong,és sajnálhatja is.
-  Engedje meg,hogy kárpótlásul meghívjam egy vacsorára.
-  Oké,de értem kell jönnie,mert lezúzta az esernyőmet.
-  Este nyolcra ott leszek,csak egy címet adjon.
   Lediktáltam neki a címet,majd egy viszláttal ott is hagytam és elindultam vissza Lewisék lakására.

***
 Nos egy köszönettel tartozom az eddigi kommentelőimnek,hisz nagyon kitartóak és türelmesek.Most itt annyi tisztázni való lenne,hogy most Erik belép Nea életébe,de ettől a történet továbbra is Sebis fc lesz.Még egyszer köszönöm az eddigi hozzászólásokat,de azt nem írom oda,hogy ide is várok párat,mert ha akartok úgy is írtok.Majd igyekszem a folytatással,
Puszi:*:*

Új blog!

Mint azt ti is kikövetkeztettétek nem résszel jelentkezem,hanem egy új bloggal,ami ezúttal nem F1-es lesz,hanem egy teljesen új műfajba vágok bele,egyik osztálytársammal,akivel osztozom e szenvedélyben.Szóval a történet egy Anime Fanfic,azaz pontosabban Naruto,ha ez valakinek mond valamit.Ha szeretnétek nézzetek be,szerintem elég pofás kis történet lesz.

Leaf on Sand

13.Rész

Magical dress

  Másnap pontosan érkeztem a ruhapróbára,de akkor még csak egy valaki volt a házban...Sebastian.

-  Bocsi,de elkéstem volna?

-  Nem...korán jöttél,a ruhapróbáig még van egy óra.

-  Értem...-morfondíroztam.

-  Egy kávét?-emelte felém a bögréjét.

-  Köszi,az most jól esne.

-  Csak egy szavába kerül szép hölgyem.-mosolygott és a konyha felé indult.

-  Mellesleg,hogyhogy Hanna nem itt lebzsel?

-  Otthon van és valószínű dührohamban fetreng.Nem lett meghívva az esküvőre.

-  Komolyan?-vágtam meglepett fejet,pedig belül felcsaptak a jól megérdemelt bosszú édes lángjai.

-  Nem kell tettetni,tudom,hogy nem nagyon csíped.-adott a kezembe egy bögrét,benne illatos kávéval.

-  De te szereted,szóval nem sok mindent tehetek....

-  Igen,szeretem.-mosolygott boldogan.

-  Ennek örülök...Remélem most nem fogja darabokra szaggatni a szíved.

-  Jó lenne ha ezúttal megkímélne.

-  Ja....Legközelebb nem leszek itt,hogy összeragasztgassam.

-  Pedig reméltem...

-  Nem leszek Hanna pótlék,ebben biztos lehetsz.

-  Nem is vártam...Remélem nem kell többet miatta bánkódnom.

-  Azt senki nem szeretné...

   Egy kevés ideig beszélgettünk,vagyis igazából egy órán át,de semmi testi kontaktus nem történt,vagy akármi.Ez kicsit elszomorított,de nem idegeskedtem rajta,hisz nem is számítottam másra.

-  Annyira sajnálom,rossz időpontot mondtam...-lépett be Melanie.

-  Semmi baj,elbeszélgettünk Sebastiannal...Kávéztunk.-és ahogy ezeket a szavakat kimondtam összeállt a kép.

   Nem véletlenül hívott egy órával korábbra és nem véletlenül volt az egész házban csak egy személy,és az sem véletlen volt,hogy az épp a velem szemben ülő férfi volt az.Nagyon felhúztam magam,elvégre milyen alapon akarnak ők összehozni a testvérükkel,hisz semmi joguk nem volt hozzá.
-  Mel,beszélhetnénk egy percet?-álltam fel és s bögrémet az asztalra tettem,de mikor láttam,hogy nem jött rá mit is szeretnék hozzá tettem-Négy szem közt.-intettem a bejárat felé.
  Kisétáltunk a halvány,őszi napsütésbe,mely még csak éppen éledezett és sugaraival cirógatta a kopár faágakat és üres utcákat.
-  Minek kellett ez?-kérdeztem indulatosan mikor bezárult mögöttünk az ajtó.
-  Gondoltam te talán....
-  Én talán mi?-vágtam a szavába.
-  Te talán észhez téríthetnéd és megkérhetnéd,hogy szakítson Hannával.
-  Ez nem az én dolgom,mert nekem semmi közöm az öcséd magánéletéhez,sőt mondok valamit.Egy hónap és az én munkám véget ér.Utána szépen kilépek az életéből és engem nem lát többé.
-  Elhamarkodod.Adj egy esélyt neki....
-  Nincs mire esélyt adjak neki.Úgyse élne vele....
-  Honnan tudod?
-  Onnan,hogy mikor megtudtam,hogy a bátyám meghalt átjött és épp csak nem szerelmet vallott,aztán másnap,mikor átjöttem épp egy jó enyelgésen volt túl Hannával.Megvolt a lehetősége,nem élt vele.Nem fogok életem végéig rá várni,vagy azon agyalni,mi lett volna ha....
-  Megértettem.Akkor mehetünk a ruhapróbára?-sóhajtott nagyot és benyitott a házba.
-  Én is mehetek?-dőlt neki az ajtó oldalának Sebastian.
-  Jöhetsz.-bólintott Mel és felvette kabátját.

   A ház előtt ott várt minket Stephanie és egy számomra idegen lány,akiről később kiderült,hogy Melanie gyerekkori legjobb barátnője,Alexis. Nagyon szép lány volt,márvány fehér bőrrel,kék szemekkel és törékeny,balerina alakkal.Még Hannánál is szebb volt...Sokkal szebb.És mint később kiderült sokkal kedvesebb is.
-  Heló,Linea vagyok.-köszöntem neki mosolyogva.
-  Én pedig Lexi...-köszöntött két puszival,majd mosolyogva üdvözölte barátait.
-  Akkor indulás....-kiáltott fel Mel és bepattant a nagy,családi autóba.
   Nem is ért akkora meglepetés mikor Sebastian mellé szuszakoltak be,de nem volt ellenvetésem,ugyanis végig meg sem szólalt.Kicsit nyomasztó volt egy néma ember mellett ücsörögni és most kínosnak éreztem,azzal ellentétben,mikor nem beszélt velem,mert nem bízott bennem.akkor volt valami pezsgés a levegőben és szikrázott köztünk a légkör.Most még csak egy halvány sistergés sem volt.
   Mikor megérkeztünk bementünk az üzletbe és az elárusító azonnal hozta is Mel csodaszép fehér ruháját.Egyszer én is elképzeltem magam egy ilyenben,de hisz melyik kislány nem...Felpróbálta és igazgattak rajta egy kicsit,majd becsomagolták és el is vihettük.Ezután egy másik üzletbe mentünk ahol a koszorús lány ruhákat választottuk ki.
-  Szerintem ez tökéletes lesz.-emelt fel Stephanie egy halvány rózsaszín ruhát.
-  Fel kell próbálni.-tapsikolt a másik Vettel lány.-Nea,megtennéd nekünk,hogy felveszed?

   Az volt legalább az ezredik ruha,amit akkor nap felpróbáltam,viszont ez tetszett a legjobban.Így besétáltam a próbafülkébe és kicibzároltam a hátulját,hogy beleléphessek.Gyorsan ledobáltam a ruháim és magamra kaptam a ruhát,de egy probléma volt,méghozzá,hogy hátul nem tudtam felhúzni.
-  Segítene valaki?-kiabáltam ki,de csak fojtott kuncogást kaptam válaszul,majd néma vitatkozás és végül szétnyílt a függöny és Sebastian jelent meg,kipirult arccal és szégyenlős mosollyal.
-  Miben lehetek szolgálatodra?-nyögte csöndesen.
-  Talán felhúzhatnád ezt az izét.-böktem a hátamra,ahol a ruha szét volt nyílva,egész a fenekemig.
-  Na lássuk...-mondta és nekilátott.
   Hajam félre húztam és szembe fordultam a tükörrel.Láttam a férfi szinte ijedt tekintetét és a koncentrációt az arcán,nehogy véletlenül kezei tiltott területre tévedjenek.De hiába minden koncentráció végül hideg keze a hátamhoz ért és bizsergés futott végig a testemen.
-  Bocsánat.-suttogta és kezeit teste mellé engedte.
-  Semmi baj.-fordultam felé.-Ebben még segítenél?-tartottam felé a rózsaszín művirágot,melyet a hajamba kellett tűzni.
   Elvette és óvatosan a hajamba tűzte.Mikor ezzel is készen volt eltűnődve nézegetni kezdett.
-  Mi a baj?
-  Semmi....Pont így képzeltelek el álmomban.
-  Igen?-pislogtam rá,és éreztem,hogy a levegő ismét vibrálni kezdett köztünk.
-  Igen...mint egy angyal.
-  Köszönöm.-hajtottam le a fejem,mert zavarban voltam és nem tudtam mit is kellene tennem.
-  Nézz rám,kérlek.-tette ujjait az állam alá,majd felemelte a fejem,így szemeink egy magasságban voltak.
   A férfi tengerkék szemei szinte megbabonáztak.Nem tudtam megmozdulni,vagy eltolni magamtól.Egyszerűen ledermedtem és felkészültem valamire,még én sem tudom mire.egyre közelebb kerültek egymáshoz ajkaink ám mielőtt összeértek volna megszólalt a telefonja.Bosszúsan hátráltunk egymástól,majd ő elővette a készüléket és elfintorodott.Mg sem kellett kérdeznem ki volt az,mert magamtól is tudtam a választ.Hanna...

12.Rész

New home

   Ott álltam Sebastian szobája előtt de nem akartam hinni a szememnek.Ott volt velem szemben az a lány,aki szinte tönkretette és nyilvánvalóan nem barkobáztak,ezt pedig Hanna elkenődött sminkjéből találtam ki.Azonnal megbántam,hogy odamentem,de már nem volt vissza út,hisz,hogy magyaráztam volna meg,hogy csak épp arra tévedtem és beugrottam...

-  A nevem Hanna.-nyújtott kezet kelletlenül.

-  Linea vagyok.-mosolyogtam rá,bár legbelül inkább lefejeltem volna.

-  Á,szóval te vagy a kis gyógytornász....Köszönöm,hogy vigyáztál az én kis drágámra.-csókolta szájon Sebastiant.

-  Nincs mit,de nekem mennem is kell.Azt hiszem otthon nagyobb szükség van rám,mint itt.

-  Lehet...-bólintott kelletlenül és besunnyogott a szobába a férfi mellett.

-  Én annyira sajnálom,hogy így kell megtudnod.-csukta be az ajtót maga mögött Sebastian.

-  Ugyan,ha nem te mondod el,akkor majd Fabi kikotyogja.

-  Lehet....De azért ugye még a munkádat nem adod fel emiatt?

-  Holnap reggel itt leszek,de már nem költözöm ide.

-  Oké.-sóhajtott.

   Köszönés nélkül hagytam ott és már tényleg bántam,hogy egyáltalán megfordult a fejemben annak a lehetősége,hogy mi ketten esetleg egy pár leszünk valaha is.Nagyot nyeltem és lesétáltam a lépcsőn,majd mosolyogva visszamentem Heikkéhez és Fabihoz,akik nevetgélve beszélgettek egy bögre forrócsoki mellett.

-  Beszéltél a bátyámmal?-kezdett azonnal ostromolni Fabi.

-  Igen,sikerült.Nem mondtad,hogy összejöttek Hannával....

-  Hogy mi...?-nézett rám elképedve a kis szöszi.

-  Ja,hogy te még nem is tudod?

-  Reméltem,hogy fognak összejönni.

-  Mit suttogtok ott?-szakított minket félbe Heikke.

-  Nos...ez nem az én dolgom közölni.Majd megtudja ha Ő készen áll rá.

-  Megrémítesz....miről van szó?

-  Hannáról....

-  Az lehetetlen...ők nem lehetnek megint.....-mondta remegő hangon.

-  Nagyon sajnálom.-simogattam meg a karját.-Nekem most mennem kell,majd holnap jövök és folytatjuk a kezelést Sebastiannal.

-  Vissza is kötözöl?

-  Nem lehet.Akarok egy lakást venni itt a közelben,de ide már nem jövök vissza.

-  Sajnálom,pedig nagyon kedves lány vagy....Nagyon megszerettelek.

-  Én is szeretek itt lenni,de ha itt fog legyeskedni ez a spiné akkor nekem nem kellene itt lennem.

-  Nem hibáztatlak,de attól még lehetsz itt akármikor és ha valamire szükséged van nyugodtan fordulhatsz hozzám.

-  Köszönöm,de most megyek.-pattantam fel a kanapéról.
-  Kikísérem.-jött utánam Fabi.
   Kinn ismét elkezdett esni az eső és realizáltam,hogy rossz döntés volt csak így elindulni kora október révén.A teraszon álldogáltunk még egy kicsit.
-  Lehet egy kívánságom?-nézett rám Fabi nagy szemeivel.
-  Attól függ mi az...

-  Azt szeretném ha mindent elkövetnél,hogy Hanna ne tudja tönkretenni a bátyámat megint.
-  De mit tehetnék én?
-  Csak érd el,hogy vagy még most sz elején szakítsanak,vagy ne engedd a spinének,hogy elhagyja a testvérem.
-  Nem lehet....
-  Kérlek szépen....-pislogott rám könyörgő kiskutya szemekkel.
-  Meglátom mit tehetek.-bólintottam végül is,bár még csak meg sem fordult a fejemben valóban cselekedni.
-  Köszönöm szépen.-ölelt át jó szorosan.
  Ekkor fordult meg bennem  valami és segíteni akartam neki.
-  Nincs mit.-öleltem én is magamhoz.
   Mikor kis megbeszélésünk a végéhez ért a kocsimhoz rohantam és beszálltam.Ez alatt a pár másodperc alatt is szarrá áztam és ahogy hazaértem száríthattam meg a hajam.
   Apa otthon volt,de nem a dolgozó szobájában,hanem Theo szobájában ücsörgött és egy régi takarót szorongatott.Halkan benyitottam a szobába és ő rám emelte tekintetét.Szemiben könnyek csillogtak,de nem sírt,inkább csak könnyezett.
-  Az én nagy lányom.-vont magához szomorkásan mosolyogva.
-  Úgy szeretlek apa...-bújtam hozzá.
-  Már csak te maradtál nekem...
-  Itt van Candy is...
-  De ő nem az én lányom,emlékezz.Nekem volt három remek gyermekem és sikerült rajtad kívül mindkettőt elvesztenem.
-  Ne mondj ilyen badarságot.
-  Na mindegy,ne beszéljünk szomorú dolgokról...Hogy halad Sebastian gyógykezelése?
-  Jól halad,de azt hiszem mostantól nem csak én leszek a segítsége.
-  Miért?
-  Összejött a volt barátnőjével.
-  De a lány nem szakított már vele egyszer?
-  De igen és akkor úgy volt,hogy összejön valami riporterrel vagy mivel,de úgy tűnik egy vastag pénztárca jobban vonzotta a kicsikét.
-  Ne aggódj....Majd megbánja még,hogy újra összejöttek.
-  Tudom,de rossz látni,hogy az emberek milyen ostobák.
-  Mind követünk el hibákat.
-  Tudom....-sóhajtottam.

*** 2 Héttel később

  Végre birtokba vehettem az új lakásom,a város szívében.Első látásra beleszerettem a tömbházba és mikor az ingatlanos csaj,Nora körbevezetett belül,már tudtam,hogy ez lesz az igazi.a lakás bérlésével sem volt gond,mivel volt egy nagy halom megtakarított pénzem és akár meg is vehettem volna.De egyelőre még nem akartam ilyen komolyan belemászni,hisz ki tudja mit hoz a jövő.

   Apának nem nagyon tetszett az ötlet,de tudta,hogy végre elég idős lettem ehhez is,valamint nem maradhatok örökké az ő pici lánya,bármennyire is szeretné és azt is tudom,hogy egyszerre túl sok mindenki tűnt el az életéből,de nekem is kellett a változás,mivel nem maradhattam otthon míg tolószékben nem viszneki ki a ravatalozóba.

   Sebastian remekül haladt és már rendesen tudott járni,bár kicsit még sántított,de azért nagy akaraterő volt benne.Sajnos Fabinak tett ígéretemet nem tarthattam be,mert láttam milyen boldog Sebastian és ki vagyok én ahhoz,hogy elrontsam a boldogságát.Egyszóval egyelőre pihentetem az egészet.

   Szombat reggel a nappalimban ültem egy nagy bögre kávéval mikor megszólalt a telefonom.A kijelzőre pillantottam és megláttam Melanie nevét rajta.elmosolyodtam és felvettem.

-  Miben lehetek szolgálatodra?

-  Egy kis segítség kellene.

-  Mivel kapcsolatban?

-  Kellene még egy koszorús lány az esküvőmre.

-  Mi?Várj....te férjhez mész?-habogtam meglepetten.

-  Nagyon úgy tűnik.-helyeselt és éreztem a hangján,hogy majd kiugrik a bőréből.

-  Gratulálok!-kapcsolódtam be ujjongásába.

-  Nos mit mondasz?Elvállalod?

-  Még szép.Nem mindennap adódik ilyen lehetőség az ember életében...

-  Örülök.Holnap reggel ruhapróba....Reggel nyolc és ne merészelj késni.

-  Oké,de mikor is lesz ez a bizonyos esküvő?

-  Két hét múlva.

-  Akkor nagyon bele kell húzzatok a tervezésbe.

-  Tudom,de ha te is besegítesz akkor pikk-pakk kész leszünk.

-  Rendben...akkor holnap reggel.-kezdtem búcsúzkodni.

-  Tőlünk indulunk,oda gyere.

-  Oké,szia.-köszöntem el mosolyogva.

-  Szia.-búcsúzott ő is és letettük a telefont.

   Szóval esküvő lesz....Ezen gondolkodtam egész nap,de végül is megemésztettem,mert Melanie felnőtt nő és már vagy ezer éve együtt voltak a párjával.Hát ha így,akkor sok boldogságot nekik.

Végezetül pár kép Nea lakásáról:

11.Rész

Restart

  Amikor Sebastian letette a telefont nem akartam hinni abban,hogy tényleg megengedtem neki,hogy átjöjjön.Nem akartam senkinek a lesajnáló tekintetétől figyelve ülni és csak zokogni,de már nem mondhattam,hogy ne jöjjön,mert az már parasztság lenne,hisz szegény félig sántán is eljön hozzám,csak azért,hogy megvigasztaljon.
   Egy fél óra múlva kopogtattak a szobám ajtaján.Leugrottam az ágyról és letörölve könnyeim az ajtóhoz mentem.Kitártam azt és Sebastiant láttam meg magam előtt.
-  Annyira sajnálom.-ölelt magához szorosan,és addig akármennyire bántam,hogy megengedtem neki a vigasztalást,abban a pillanatban már másképp gondoltam.
   Olyan jó volt a karjaiban lenni és nem is akartam elszakadni tőle.az ágyhoz kormányoztam és egymás mellé ültünk,de továbbra sem engedtem el,mert kellett valaki,akibe kapaszkodhatom és csak ölel,anélkül,hogy bármilyen hátsószándéka lenne.Mélyen beszívtam parfümének markáns illatát és folytattam küzdelmemet a könnyeimmel szemben,de éreztem ezt a küzdelmet elvesztettem még rég.
-  Arra gondoltam,hogy ha vége ennek az egésznek akkor elmehetnénk valahová csak mi ketten és felejthetnénk.
-  Miért akarsz épp velem kirándulni menni?-néztem fel rá és könnyeimen keresztül láttam,hogy a falat nézi,pontosabban egy képet róla,Lanieről és Theoról.
-  Talán csak kell egy ember társasága és te vagy a legnormálisabb választás.
-  Azt a képet anya készítette mikor Lanie három hónapos terhes volt és Theo eljött minket meglátogatni.-adtam neki magyarázatot,mert továbbra is csak a képet nézegette.
-  És Lanie most hol van?
-  A városi temetőben nyugszik.-suttogtam.
-  Én nem tudtam,annyira sajnálom...
-  Nem kell,nem volt honnan tudd.-simítottam végig az arcán.
-  Olyan törékeny vagy.Nem tudom,hogy mondhatok-e ilyet,de úgy érzem,mintha minden percben összetörhetnél és akkor itt maradnék egyedül.
-  Légyszíves,most csak üljünk itt és majd ha ennek az egésznek vége mindent megbeszélünk.-hajtottam fejem a mellkasára.
-  Ahogy szeretnéd.-mosolygott és hátradőlt az ágyon,engem is magával rántva.
   Ott feküdtünk és senki nem zavart minket.A csönd és a béke körül ölelt és megnyugtatott.Nagyjából egy fél órán át feküdtünk szótlanul mikor meghallottam Sebastian mély,egyenletes szuszogását.Halványan elmosolyodtam,mert rájöttem,hogy elaludt.Felkönyököltem és csak néztem.Már nem sírtam,mert úgy éreztem nincs már több könnyem,hisz mind elsírtam hat hosszú év alatt.Csak néztem Sebastian nyugodt arcát és félszegen rámosolyogtam.Fogalmam sem volt mit hoz a holnap,de tudtam,hogy ha másnap felkel a nap más ember leszek.

   Másnap a temetés az esőben zajlott le és így nem látták,hogy már egy könnycseppet sem tudok ejteni,még a bátyám temetésén sem.Csak bámultam a földet és szorítottam barátnőm kezét.
   Elgondolkodtam,hogy milyen borzalmas barátja is vagyok Beverlynek,hisz nem az volt az első dolgom,hogy felhívjam,hanem önsajnálatban fürdőzve töltöttem az éjszakát Sebastian karjai közt.Ez rossz érzéssel töltött el és éreztem,hogy most már nem az önsajnálat,hanem az önutálat kezd elhatalmasodni rajtam.
-  Elköltözöm.-mondta másnap szomorúan.
-  Itt hagysz engem és mindent?
-  Nem hagylak egyedül,hisz itt van a családod és Sebastian,aki nagyon kedvel téged.
-  Lehet,de te egyedül leszel,valószínű egy idegen helyen.És hol fogsz dolgozni?
-  Ne aggódj a nagybátyám intézett nekem egy munkát Berlinben.
-  Komolyan Berlinbe költözöl?
-  Ezt terveztem.-vont vállat és szomorúan kisétált a szobámból.
   Nem hittem el,hogy így feladja.Őt nem ilyennek ismertem,de ki vagyok én ahhoz,hogy megállítsam vagy lebeszéljem erről.Az ő élete,az ő döntései.Gyorsan utána siettem.
-  Mikor indul a vonatod?
-  Holnap után,reggel.
-  Kikísérlek az állomásra.
-  Köszi.-ölelt magához szorosan és arcomon éreztem forró könnyeit.
-  Ne sírj,kérek szépen.-suttogtam.
-  Oké...-suttogta ő is és kibontakozott ölelésemből.
-  Biztos jól vagy?
-  Jól leszek,csak ki kell innen törnöm.
-  Megértelek,de ne add fel.Akkor minden sokkal rosszabb.
-  Nem fogom,csak időre van szükségem.
-  De azért jelentkezz majd,rendben?
-  Jelentkezem.-adott egy apró puszit az arcomra és kisietett a zuhogó esőbe,hogy beszállva az autójába hazamenjen.

   A veszteség már szinte felfoghatatlan volt.Elvesztettem a testvérem és a legjobb barátnőm.Nem tudtam,hogy álljak neki feldolgozni,de sírni már nem volt erőm és úgy éreztem itt az ideje megváltoznom és kicsit új lappal indítanom,hisz egy ekkora fordulat az életemben változásokat hoz.
   Először is elhatároztam,hogy egy hétig fogok gyászolni és utána felhagyok az egésszel és felkeresem Lewist és tiszta lappal indítok nála is.Lehet rossz ötlet,de látnom kellett az unoka húgom és ami még fontosabb,szükségem volt egy kis kimozdulásra.
   Visszamentem a szobámba,felvettem valami elegáns fekete ruhát és egy kabátot,majd tűsarkút és autóba szállva Sebastianhoz indultam.Nem tudom mi vezérelt,de látnom kellett őt.Csak mellette éreztem azt a bizonyos dolgot,amit mindenki lelki békének hív és tudtam,hogy ha vele vagyok akkor biztosan nem hozok ostoba döntéseket.
   A házhoz érve egy ismeretlen autót pillantottam meg előtte.Kicsit elbizonytalanodtam,de végül nagyot nyeltem és becsöngettem,hisz csak nem ronthatok rá csak úgy a gyanútlan családra.Egy percet állhattam a kapuban mikor Fabi jelent meg a bejáratban,széles vigyorral az arcán.
-  Tudtam,hogy visszajössz.-rohant a kapuhoz és beengedett.
-  A bátyádhoz jöttem.Itthon van?
-  I..itthon.-húzta el a száját.
-  Ki van vele?-tettem csípőre a kezem.
-  Hanna megint itt van.Szerencs,hogy nem láttad.Úgy néz ki,mint valami utolsó ri....-kezdte volna pocskondiázni bátyja exét,de kezemet a szájára tapasztottam.
-  Inkább máskor.
-  Nea,úgy örülök neked!-jelent meg Heikke egy törölközővel a kezében.
-  Heikke....-mosolyogtam rá félszegen.
-  Sebastian most egy kicsit elfoglalt,mert megint itt van....De ha elküldte akkor felmehetsz.Addig gyere igyál egy kávét,vagy éhes vagy esetleg,mert összedobhatok valami finomat vacsorára...
-  Köszönöm szépen,de ha nem ér rá akkor megyek.-akartam visszafordulni,de Fabi megragadta a kezem és marasztaló pillantásokat küldött felém.-akkor egy kávét kérek.-mosolyogtam vendéglátómra,aki azonnal el is tűnt a konyhában.
   Nagyjából egy fél órát ücsöröghettünk a nappaliban és beszélgettünk,de nem nagyon volt kedvem hozzá.Nagyon ki kellett mennem így felmentem a mosdóba,hogy könnyítsek magamon,és ahogy dolgom végeztével mentem volna vissza szembe találtam magam egy szőke lánnyal.Kicsit borzos volt,sminkje elkenődött,de még így is káprázatos jelenség volt.Hosszú,fehér lábak,formás combok és szép,kerek arc,melyet tökéletesen koronázott a borzosan is remek szőke hajkorona.
-  Seb,ki ez a kis szürke madárka?-kiáltott be a férfi szobájába.
   Egy perc múlva Sebastian dugta ki félmosollyal díszített fejét az ajtón,de amint meglátta viharvert ábrázatom lehervadt arcáról a csibészes mosoly.
-  Linea....-nyögte meglepetten.

10.Rész

Sabine

  Apa szavai először olyanok voltak számomra,mintha csak kitalálta volna őket és majdnem nevetni kezdtem.Aztán eszembe jutott az első alkalom mikor sírni láttam.Nem voltam még gyerek,sőt még csak kamasz sem.Már elmúltam 19 mikor az történt de nem akartam emlékezni,így automatikusan elfojtottam magamban az emlékeket.

-  Kicsim.Jól vagy?-nézett rám apa rémülten.

-  Miért?

-  Úgy nézel ki,mint aki el fog ájulni.

-  Ne aggódj.Jól vagyok.-szorítottam meg erősen a kerítést,de én is éreztem ahogy végtagjaimat elhagyja az erő.
   Egy fél percig talán álltam még a lábaimon majd egyszerre elsötétült a világ és éreztem fejem koppanását a hideg földön.Nem emlékszem,hogy kerültem be a házba,vagy,hogy ki takart be,csak egy kép lebegett előttem.Egy arc és egy név lebegett a szemeim előtt.THEO...Az ő arca volt mindenfelé és csak a hangja visszhangzott a fejemben.

   Lassan kinyitottam a szemem és kicsi villogó foltok vibráltak a szemem előtt.A fejem lüktetett és nem voltam teljesen magamnál.Nagyon rossz érzés volt,de egy dolgot még kábán sem tudtam kiverni a fejemből...THEO.Nagy nehezen feltápászkodtam és nem vettem észre,hogy apa ott ül mellettem a széken,mint egy betegágy mellett.
-  Kincsem,jobban vagy?-kérdezte azonnal,amint észrevette,hogy mozgolódom.
-  Apa...-suttogtam és könnyek szöktek a szememben,mert eszembe jutott a bátyámmal közös életünk,az ami volt és ami még lehetett volna,hisz így egyetlen testvérrel maradtam,Candivel,aki hát maradjunk annyiban nem sokkal,volt jobb,mint lenyelni egy sündisznót.-  Mikor lesz a temetés?
-  Holnap délután a városi temetőben.-darálta sebesen,hogy ne is legyen ideje felfogni azt a tényt,hogy a saját fia temetéséről beszél.
-  Haza akarok menni.Segítsz összepakolni?
-  Sebastian már összepakolt.A csomagjaid az autómban vannak,csak arra vártam,hogy felébredj.
-  Ő hol van?
-  A szobájában van egy szőke lánnyal beszél.
-  Biztosan az egyik testvére.
-  Nem hiszem,de menj fel,köszönj el tőle.Ha összeszedted magad  majd visszajöhetsz.
-  Menj ki a kocsiba,egy perc és jövök.
   Lassan felálltam az ágyról.letöröltem lassan szivárgó könnyeim és elindultam Sebastian szobájába,hogy elköszönhessek tőle.A lépcsőn már rutinból haladtam felfelé és egyenesen a szöszi szobájába mentem,de mielőtt benyitottam volna valaki megfogta a kezem és visszarántott.Jobban megnézve rájöttem,hogy Fabi az.
-  Ne menj be....-suttogta.
-  Ki van benn vele?
-  Hanna.Anyáék nincsenek itthon és kihasználja.Megpróbálja kiengesztelni a bátyámat....remélem nem sikerül neki.
-  Ha nem tudok vele beszélni,akkor tőled köszönök el.
-  Hová mész?-kérdezte ijedten.
-  Pár napot otthon szeretnék tölteni,mert a bátyám....meg....-nem tudtam kimondani,hisz még én sem hittem el,de végül erőt vettem magamon,lenyeltem a torkomban levő gombócot és kimondtam.-A bátyám meghalt.-könnyeim ismét peregni kezdtek,és ezúttal szabad folyást engedtem neki.
-  Részvétem.-ölelt át szorosan,ami nagyon jól esett.
-  Köszönöm...-szipogtam.
-  Biztos nem köszönsz el a bátyámtól?
-  Lehet megzavarnék valamit,azt pedig nem igazán akarom.
-  Értem...Remélem hamar visszatérsz hozzánk.
-  Én is.-adtam egy apó puszit az arcára majd lassan,megfontolt léptekkel elhagytam a házat és beszállva apa autójába hazamentem,közben pedig folyamatosan emésztettem magam a történtek miatt.
   A tudat,hogy soha többet nem láthatom a mosolyt az arcán vagy sosem fogom nevetni hallani egyszerűen megbénított és eszembe sem jutott Beverly,aki valószínű még jobban szenvedhetett,mint én,hisz ő szerette a bátyámat,talán jobban,mint azt bárki el tudja képzelni és most egyszerűen nincs többé.
   Otthon nem kis meglepetés fogadott,mikor édesanyámat pillantottam meg a nappaliban ülve és teljesen magába roskadva.Nagyon rosszul nézett ki és a szívem fájdult bele,hogyha elképzeltem egy anyának mekkora veszteség lehet két gyermekét is elveszíteni.Nos igen....ezzel még tartozom nektek,hisz a múltam még titok előtettek,hát íme a befejezése:

***6 évvel korábban

     A testvérem és Lewis végül úgy döntöttek megtartják a babát és mindent megtesznek azért,hogy a legjobb körülmények közt nevelhessék fel.Apa belegyezett,hogy maradhassak míg a baba meg nem születik és még egy kicsit utána is,mert az idő telésével nagyon összenőttünk a testvéremmel.A hónapok teltek és én egyre inkább féltem attól mi lesz ha megszületik a baba hisz mindketten fiatalok és nincs munkájuk,bár Lewis előtt ígéretes karrier állt az autóversenyzésben,de ez még nem garantálta,hogy azonnal világbajnok lesz,akármilyen tehetséges is.
   Egyre közelebb kerültem az édesanyámhoz,aki mindvégig támogatta a fiatal párt és mindenben kész volt a segítségükre lenni.Persze akkor még nem tudhattuk,hogy ezekbe a fényűző tervekbe másnak is van beleszólása és ebben az ügyben a szerencse elkerült minket.A kilencedik hónap elején járt Lanie amikor egyik reggel elfolyt a magzatvize.Azonnal megindultak a fájások is és Lewist nem tudtuk elérni,mert épp valami versenyen volt.Azonnal a kórházba mentünk ahol előkészítették a termet a szüléshez.Nem engedtek be sem engem sem anyát,mert állítólag komplikációk léptek fel.
   A váróteremben aztán összefutottunk apával,aki nem tudom,hogy ért a városba olyan hamar,de ott volt és ez számított igazán.Csak vártunk és vártunk,de semmi hír.Az izgalomtól már szédültem és éreztem,hogy valami nincs rendben.azelőtt ilyet nem tapasztaltam de mióta Amszterdamban voltam azóta éreztem amit a testvérem érez,és tudtam ha valami nincs rendben.
   Három óra bizonytalanság után után végre megjelent az orvos aki a szülést vezette,de elég gyászos ábrázattal.
-  Nagyon sajnálom,de a lányuk nem élte túl a szülést.-mondta könyörtelen hangon.
   Anyám meg sem várta mi lesz a következő mondat.Lerogyott a kanapéra és zokogni kezdett.Apa mellé ült és szorosan átkarolta,közben pedig ő is sírni kezdett,de nem látványosan,vagy hisztérikusan,csak az ő visszafogott,szinte észrevehetetlen módján.
-  És a kisbaba?-kérdeztem,de éreztem,hogy a lábaimból elszáll az erő s nem bírnak már sokáig tartani.
-  Egészséges kislány.Szeretné látni?
-  Egy kicsit később.Most inkább az édesanyámmal lennék.Nagyon lesújtotta a hír.
-  Megértem és őszinte részvétem a testvére miatt.
-  Köszönöm.-suttogtam és leültem anya mellé,kezem pedig óvatosan a vállára tettem,mely a sírástól pont úgy remegett,mint kilenc hónappal korábban a testvéremé,mikor megtudta,hogy terhes.

   Lewis még akkor este hazarepült és mikor beért a kórházba teljesen elveszettnek és boldogtalannak tűnt,pedig ez kellett volna legyen a legszebb napja az életében.Mindenért őt hibáztattam.Azért amit tett a testvéremmel és azért,hogy nem volt itt vele,de már nem számított.ami megtörtént azt nem lehet semmissé tenni.
   A kislány nagyon szép volt.Kis dundi baba,nagy,barna szemekkel és világos kreol bőrrel.Egy kis tündér,a neve pedig Sabine lett.A temetésen nem lehetett ott,de két héttel később kivittük a temetőbe,bár ő egész végig békésen szundikált a hordozóban.
-  Szeretnéd ha hazavinném magammal és én nevelném fel?-kérdeztem Lewistól,aki könnyeivel küszködött.
-  Sosem engedném,hogy más nevelje a lányomat.

-  Akkor csak arra kérlek vigyázz rá.
-  Én pedig azt remélem mi már nem találkozunk,mert annyira hasonlítasz Laniere.
-  Ha tényleg ezt szeretnéd legyen.
-  Ezt szeretném.-mondta és halványan elmosolyodott,majd letörölt egy könnycseppet az arcáról.
  Azután pedig nem találkoztunk.De küldött egy képet három évvel később a kislányról,aki nagyon hasonlított rá,de volt benne valami az anyukájából is,talán a mosolya...Egy kis tündér,aki pótolhatja az űrt,ami Lanie után maradt.
   Végül egyetemre mentem és leszámoltam a lázadó énemmel,megbékéltem a sorsommal és elfogadtam,hogy volt egy ikertestvérem,nem kerek egy évig.Sabine sok időt töltött anyukámnál,főleg ha Lewisnak versenye volt,vagy Wokingban kellett lennie,hisz oda nem vihet magával egy kislányt.Én pedig gondosan figyeltem arra,hogy mindig elkerüljem Lewist,mert nem akartam felzaklatni....vagy nem is tudom mit nem akartam.Megérdemli a nyugalmat,hisz szenvedett eleget.

***Jelen

  Anya borzalmas állapotban volt és bele sem mertem gondolni min mehet keresztül.Mikor beszéltünk egy keveset felmentem a szobámba és lerogytam az ágyra.Sosem éreztem magam még így elveszve,hisz a bátyám minden nyom nélkül ment el közülünk és nem hagyott hátra csak egy barátnőt,aki rettenetesen szenvedhetett.

   Ahogy felértem és becsuktam az ajtót azonnal megszólalt a telefonom.Könnyeimen keresztül láttam,hogy Sebastian az,így nagy levegőt vettem és lenyomtam a zöld gombot a telefonon.

-  Miért mentél el köszönés nélkül?-támadott le azonnal.

-  Azért,mert épp Hannával értekeztél.

-  Nyugodtan bejöhettél volna.

-  Féltem,hogy esetleg megzavarok valamit.

-  Nem volt,mit megzavarni.Elküldtem szinte azonnal.

-  Pedig azt hittem megint össze jöttetek.

-  Még csak az kellene.De hanyagoljunk engem.Szeretnéd ha átmennék?

   

9.Rész

Unplanned

  Sebastian csókja édes volt,de az egy órával előbb feltört emlékek nem hagyták,hogy élvezzem azt igazán.egyáltalán miért csókolt meg,vagy én miért csókoltam vissza?Teljesen megzavarodtam és bár kellemes volt mégis potyogtak a könnyeim.
-  Ez fura volt.-nézett a szemembe mosolyogva.
-  Rosszul csókoltam?-kérdeztem elpirulva és letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
-  Nem....még sosem csókoltam meg úgy lányt,hogy az közben végig sírjon.
-  Sajnálom...-hajtottam le a fejem.
-  Nem kell.De elmondod miért sírtál?
-  Most még nem...-szipogtam és lassan abbamaradt a sírásom.

*** 6 évvel korábban

   A pár napból nagyjából egy hónap lett,de nem bántam,mert legalább nem kellett otthon lennem és a családommal töltenem az időmet,hisz kaptam egy új családot.Jobban megismerhettem az anyám és a testvérem,ami nagyon sokat jelentett nekem.Olyan volt,mintha nem is töltöttünk volna távol egymástól olyan sok időt.Mintha csak tegnap láttuk volna egymást utoljára és ezer éve a legjobb barátnők lennénk. 
   Egyik nap a konyhában ültem,nagy bögre kávét szürcsölgetve mikor Lanie zokogva rohant be a házba,majd egyenesen a szobájába,ami egy hónapja a közös szobánk volt,mivel anyáéknak nem volt vendégszoba a házban.
   A bögrét az asztalra tettem és utána mentem.Halkan benyitottam a szobába és körbenéztem.Lanie az ágyon feküdt és arcát párnái közé temette.Válla remegett a sírástól és mellette egy kis,fehér tubus szerű valami hevert.
-  Mi a baj?-ültem mellé és kezem a vállára tettem.
-  Nézd meg magad.-mondta sírástól elfúló hangon.
-  Nem látok semmit.Megsérültél?
-  A-a.-ült fel és mélyeket lélegezve a kezébe vette a kis valamit és a kezembe nyomta.
   Közelebbről megnézve rájöttem,hogy terhességi teszt az.Még jobban megnézve arra is rájöttem,hogy egy pozitív terhességi teszt.
-  Istenem...-kaptam a számhoz a kezem.
-  Kösz....-hajtotta le a fejét és tovább zokogott.
-  Annyira sajnálom....-öleltem magamhoz szorosan.
-  Én is...-szipogta és arcát felsőmbe temette.
-  Ki az apa?-kérdeztem halkan.
-  A barátom az.Más nem lehet....
-  És már tudja?
-  Én is most tudtam meg,neki még nem mondtam el.
-  Menjek majd veled?
-  Megtennéd?-emelte rám tekintetét.
-  Persze,hisz a testvérem vagy.-öleltem magamhoz még szorosabban. 
  Este felé teljes nyugalomban,kettesben elindultunk az akkor még számomra ismeretlen fiú lakására.Felcsengettünk és egy pillanat múlva nyílt is a tömbház ajtaja.Bementünk és fellifteztünk a negyedik emeltre.Megszorítottam testvérem kezét és becsöngettünk a lakásba,ami a lifttel szemben volt.Hamarosan nyílt is az ajtó és egy aranyos,kreolbőrű srác nyitott ajtót nekünk.
-  Sziasztok.-köszönt vidáman,de amint megpillantotta Lanie siralmas ábrázatát lehervadt arcáról a mosoly.-Gyertek be.
   Bementünk a lakásba és a nappaliba ültünk.
-  A nevem Linea.Mi még nem találkoztunk.-mutatkoztam be udvariasan.
-  Lewis vagyok.-mosolygott bátortalanul.
-  Azt hiszem el kellene mondanom valamit.-hajtotta le a fejét testvérem.
-  Megijesztesz.Mi a baj?-ült át párja mellé Lewis,és szorosan átölelte.
-  Terhes vagyok.-suttogta.
-  És én vagyok az apa?
-  Szerinted képes lennék megcsalni téged?
-  Nem.És mit szeretnél kezdeni vele?
-  Azt hiszem megtartom...Nem tudom....-zokogott és közben erősen kapaszkodott kedvesébe.
   És átéreztem a kétségbeesését,mert hisz még csak 19 éves volt és előtte állt az egész élet,nem adhatott fel mindent csak azért,hogy megszülje a gyereküket,ki életében nem volt semmi biztos,még az élete sem. 
-  Ketteseben hagylak titeket,oké?-álltam fel a kanapéról és az ajtó felé indultam.
-  De ne menj el...-nézett rám Lanie ijedten.
-  Lenn leszek...
-  Oké-bólintott és visszafordult Lewishoz.

 ***Jelen

   Teltek a napok és minden visszatért a normális kerékvágásba.Sebastian szülei vasárnap hazaérkeztek és azonnal visszasüppedtek fiuk miatti aggodalmukba,pedig nem kellett volna,hisz ő egyre jobban és jobban volt.Egyre többet mosolygott és a keze is teljesen rendbe jött,így már nem kellett a kötések miatt aggódnia.

   Jó volt látni,hogy az a vidám srác,akit a képeken láttam kezd visszatérni az életbe és már nem foglalkozik annyira a sérült lábaival,hisz a fejébe vertem,hogy ha bele gebed is visszaül az autójába és nyer még vagy két bajnoki címet.

   Két héttel később levették a gipszet és a varratokat is kiszedték,így belekezdhettünk a gyógymasszázsba.Mindig a szobájában voltunk és az ő kérésére bezártam az ajtót.

-  Elmondod miért zárom be mindig az ajtót?-kérdeztem egyik délután,mikor már meguntam a csendes ücsörgést.

-  Persze,hogy elmondom.Azért,mert Fabi kémkedik utánunk.

-  Az a gyerek az őrületbe fog egyszer kergetni.-csóváltam a fejem mosolyogva.

-  Egy imádni való rosszaság.-mosolygott.

-  Megkérdezhetem miért élsz még ennyi idős korodban is a szüleiddel?

   Először nem válaszolt,valószínű mivel fulladozott a nevetéstől,majd csak ennyit mondott:

-  Nem élek a szüleimmel.

-  De most is itt vagy.

-  Igen,mivel anyáék azt akarták,hogy ne Svájcban legyek egyedül,összezárva egy vadidegennel,hanem itthon lábadozzak és majd ha edzek a visszatéréshez akkor hazamehetek.

-  Szóval házi őrizet...

-  Így is lehet mondani.-vonta meg a vállát és megfogta a kezemet.

-  Még mindig nem szoktál le erről?

-  Sosem fogom megunni,ha a kezed foghatom.

-  Köszönöm.-néztem rá hálásan,pedig szinte semmit nem tett értem.

-  Mit?

-  Azt,hogy vagy nekem.

-  Ugyan,ez már tényleg nem az én érdemem.

-  Akkor most hálálkodjak a szüleidnek?

-  Esetleg áldozatot is bemutathatnál.-javasolta kacagva.

-  Lehet nem ártana...

-  Nea,Apukád van itt.-kiáltott be a szobába Fabi.

-  Azonnal lenn vagyok.-válaszoltam és leszálltam Sebastian ágyáról,hogy aztán futó lépésben rohanjak ki az utcára.

  Kérdések ezrei kavarogtak bennem,hisz sosem csinált még ilyet.Sosem keresett meg a munkahelyemen vagy épp annál a háznál ahol dolgoztam.Akármilyen fontos dolog volt is mindig megvárta,hogy hazaérjek és csak akkor meséli el.Kiértem a ház elé és valóban apukám volt az,de nem mosolygott.Arca elgyötört volt és mérhetetlen szomorúságot tükrözött.Az elmúlt napokba teljesen elfelejtettem milyen egy elgyötört ember arca,de apának sikerült felidézni bennem a fájdalmas képeket.

-  Szia,apa.-köszöntem neki,majd nagyot nyeltem.Baljós előérzetem támadt.

-  Kincsem...Azt hiszem haza kellene jönnöd egy pár napra.

-  Miért,mi történt?

-  Theo...meghalt.-suttogta és könnyek szöktek a szemébe,addig egyszer láttam sírni.

8.Rész

My problems

/Sebi szemszöge/

    Amikor a kórházban magamhoz tértem úgy éreztem semmim sincs.Teljesen elveszettnek és elkeseredettnek éreztem magam,hisz mi mást is érezhettem volna azok után,hogy  balesetet szenvedtem és ráadásul életem szerelme otthagyott egy kis senki miatt.Üresnek és haszontalannak éreztem magam.Aztán bejöttek a barátaim és mindenképp lelket akartak belém önteni,de nem nagyon sikerült nekik.Előttük erősnek és bizakodónak mutattam magam,de közben abban sem voltam biztos,hogy mit is akarok az életemmel kezdeni.

    Hazavittek a szülővárosomba.... Nagyszerű,másra sem volt szükségem csak a sajnálkozó pillantásokra és az együttérzésre....Tényleg,azoktól tudtam a legjobban gyógyulni.Majd megölt a düh és ezért nem szóltam senkihez még a saját családommal sem beszéltem azóta,hogy kihoztak a kórházból.Aztán hazavittek és egyenesen a kórházban kötöttem ki.Azt hittem,hogy ott kell maradnom egészen addig míg fel nem épülök,de aztán az orvos mondta,hogy adnak mellém egy ápolónőt és hazamehetek.Ettől kicsit jobb kedvem lett,de mikor az ápolónőről beszéltek elbizonytalanodtam,hogy nem-e valami riporternek is dolgozik stikában és szivárogtatja ki a betegek adatait.
    A teszteket végezte egy nővér és közben beszélt hozzám.Nagyon aranyosnak írta le az ápolót,aki majd segít nekem...
-  Sebastian,maga egy szerencsés ember...Nem csak azért,mert ennyivel megúszta,hanem azért,mert egy remek lány fogja a gondját viselni.Nagyon cserfes,beszédes kislány.Egy igazi energia bomba,de vannak titkai és nem elég kiismerhető.Hirtelen hoz döntéseket és nem lehet irányítani.akiben megbízik azzal olyan,mint egy kezes bárány,de ha nem nyílik meg neki erre ne is számítson.szép is,kedves is..nem ajánlom,hogy szórakozzon vele.

    Nem tudtam miért mondta el ezeket nekem,de talán megjegyzem magamnak az idős nő szavait,hisz ki tudja,lehet használhatóak még valamire.
    Egy újabb ismeretlen ápoló betolt a doktor irodájába majd otthagyott a családommal,az orvossal és egy ismeretlen fiatal lánnyal.először nem is akartam ránézni,de aztán beszólt a nővéremnek és muszáj volt megnéznem.Ráemeltem a tekintetem és mintha a villám csapott volna belém.egyszerre remegtem és töltött el.A vidámság vibrált körülötte és akármennyire is morcos és keserű voltam akaratom ellenére halványan elmosolyodtam.Egy fél perc sem volt míg pillantásunk találkozott,de kirázott a hideg és ilyet már rég éreztem.egyszerre elszállt a rosszkedvem és talán másoknak is feltűnt volna,ha csak megkockáztatják azt,hogy rám nézzenek.
    Hazamentünk a kórházból és egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből.Folyton ott táncolt előttem az arca és a kedves mosolya,ami szinte letörölhetetlennek látszott.Egy ideig csak feküdtem az ágyamban,apa pedig mellettem virrasztott,kezeivel takarva az arcát.Elaludtam és még álmomban is az ápolónő arca kísértett,mintha beégett volna a tudatomba.Álmomból forró lehelet ébresztett,melyet a karomon éreztem,majd kinyitottam a szemem és megláttam őt.Először megrémültem,mert nem tudtam mit is akarhatott pontosan,hisz nem ismertem és csak annyit tudtam róla,hogy különleges ember.
-  Annyira sajnálom.Nem tudtam,hogy...-kezdett el szabadkozni és hangja olyan átható és rémült volt.
     Megfogtam kezét,mert azt akartam,hogy tudja egyáltalán nem haragszom rá.Kezéből olyan szintű kedvesség és melegség áradt,hogy az leírhatatlan,bár nem tudom mire gondolhatott....Valószínű arra,hogy egy beteg állat vagyok,aki a kedves ápolókra bukik és csak az számít,hogy lyuka legyen.De nem ilyen vagyok.Ezt éreznie kellett.
   Kikapta kezét az enyémből és elpirult.Ahogy ott ült és zavarodottan mosolygott annyira elbűvölő volt.Végül megtörte a csendet és bemutatkozott.
- A nevem Linea Armstrong és amikor leveszik a lábadról a gipszet én fogok neked segíteni újra visszakerülni a versenyautódba.Azt szeretném ha megbíznál bennem és tudnánk együtt dolgozni.Ez nem lesz egy könnyű menet és néha fájni is fog,de nem fogom engedni,hogy feladd mindazt amiért eddig harcoltál.-magyarázta egyenesen a szemembe nézve és átható pillantásától görcs nőtt a gyomromban.
- Linea.Anyáék nemsoká indulnak.Gyere le picit.-lépett be az öcsém a szobámba.
- Maradsz itt addig?
- Anyáék eddig még nem engedték.
- De most már én vagyok a főnök,és én megengedem.-kacsintott rá,majd kisétált a szobából.

   Fabi az ágyamhoz sétált és sejtelmesen elmosolyodott.Beleugrott a székbe és megpördült benne.Ő volt az egyetlen,aki meg tudott nevettetni,még a legsötétebb óráimban is és ő volt az,aki el tudta érni,hogy beszéljek.

-  Dögös kis ápolónő...-jegyezte meg szinte kacagva.

-  Ne beszélj így róla...-förmedtem rá csöndesen.

-  Bocsi,bátyus....-mosolygott.-De akkor sem semmi....

-  Nagyon szép lány.

-  Segíthetne neked elfelejteni azt a kis....

-  Nem ebben fog segíteni.Nem szerethetek bele egy vadidegenbe.

-  Már bele is szerettél...-kacagott.

-  Hogy mi?Nem...Én nem...-tápászkodtam fel,bár szinte minden mozdulat fájt.

-  Aham....Én meg még hiszek a télapóban...-vigyorgott ördögien.

-  Jól van öcskös,elég lesz.Én még mindig szeretem Hannát és ezen változtatni nem elég egy csinos lány.

-  Akkor nem bánod ha megszerzem magamnak.

-  15 éves vagy...szóba sem állna veled?

-  Az igaz szerelemben a kor nem számít.

-  Legyen neked igazad öcsi,de majd meglátjuk.

   Ettől a beszélgetéstől kicsit jobb kedvem lett,de nem múlt el teljesen a letargiám még akkor sem amikor este a vacsoránál az öcsém és Linea megbeszélték a fürdési szokásaimat.Akkor este velem aludt,mert megkértem,hogy maradjon. Jól esett ha a közelemben van és ezt mindig érezni akartam.Valami érdekes,megmagyarázhatatlan érzés volt ez és nem tudtam neki ellenállni.
   Másnap elmentünk Fabi iskolájához és olyan jól éreztem magam,mint eddig senki.Aztán felhívtam Lewist,aki bár nem áll olyan közel hozzám,viszont mégis jól éreztem magam a társaságában,aztán kiderült,hogy Kimi is itt van vele és ez egészen feldobott,viszont mikor megláttam Nea ijedt arcát azonnal megbántam,de már nem mondhattam a fiúknak,hogy ne jöjjenek,inkább csak úgy tettem,mintha nem érdekelne.
   Akkor este nem aludt a szobámban,de megvárta míg elalszom.Másnap reggel meg is jöttek mindketten és szinte velük egy időben Nea bezárkózott a szobájában és ezzel végtelenül kíváncsivá tett.Tudom,hogy pofátlanság volt,de már alig vártam,hogy elmenjenek és megkérdezzem Neat mi is történt akkor reggel.Végül mikor elmentek Fabi segítségével felmentem az emeletre és bekopogtam a szobájába.Egy kicsit vártam,majd
ajtót nyitott.a szemei duzzadtak és pirosak voltak.Tudtam,hogy sírt és nagyon rossz érzés volt tudni,hogy esetleg a barátaim miatt.
- Minden rendben?-kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Igen...-válaszolta és heves pislogásba kezdett.
- Lewis és Kimi elmentek.Azt szerettem volna ha bemutathatlak nekik,de be voltál zárkózva,szúval inkább hagytalak de most már elmondhatod,ha velük van valami bajod....
- Semmi baj nincs,csak rosszul éreztem magam.Ez az egész...
- Biztos vagy benne?-fogtam meg a kezét,mert azt akartam érezze,nincs egyedül.
- Teljesen biztos.-bólintott,de láttam,hogy mégsem olyan biztos ez,mint azt ő gondolja.
-  Maradjak itt veled?-kérdeztem halkan.
-  Maradnál?...-nézett rám hálásan.
-  Persze,hogy maradnék.-mentem be a szobába és átevickéltem az ágyára,tudomást sem véve a fájdalomról,amit ez okoz,mert azt akartam,hogy neki jobb legyen.
   Bezárta az ajtót és mellém ült.Kitártam a karjaim és hozzám bújt.Olyan jól esett,hogy ott van a közelemben.Karjaim a válla körül voltak és éreztem a kézfejemen,hogy forró könnyei csöpögnek rám.Nem akartam sajnálkozni,mert tudom,hogy ha azt mondom neki,minden rendben lesz és ne sírjon akkor csak még jobban sír majd.Így csak ültem és simogattam a vállát,mely a sírástól remegett.Borzasztó volt.akartam tenni valamit,de fogalmam sem volt,hogy mit is tehetnék érte,hisz nem is ismerjük egymást.
-  Köszönöm.-nézett rám könnyes szemmel.
-  Nem kell megköszönnöd.-simítottam végig arcán,mejd kisöpörtem belőle egy barna hajtincset.
-  De igen,mert nem lenne mindenki ilyen kedves egy vadidegennel.
-  Te nem vagy idegen.-tette kezét az arcomra és egész közel hajolt hozzám,egész addig,míg érezhettem forró,édes leheletét arcomon.
-  Lehet...-válaszoltam akadozó lélegzettel,mikor homlokunk mér egymáshoz ért és olyan közel voltunk egymáshoz,hogy csak egy pár centire voltak ajkaink.
-  Lehet nem kellene...-suttogta.
-  Lehet...-mondtam és finoman egymáshoz érintettük ajkainkat.
  Nem volt betervezve,csak megtörtént.Viszont ahogy összeértek,egyszerre bizsergés futott át a testemen és,mintha nem tudtam volna ellenállni neki,újra meg kellett csókolnom.Megtettem és ezúttal nem akartam visszafogni magam,de éreztem,hogy ismét sír.

Díjat kaptam!

Először is nagyon szépen köszönöm a díjat,Merciinek,aki kitartó olvasója a blognak és nagyszerű író.

Szabályok:

Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.

A jelölő mindegyik kérdésére válaszolnia kell.

11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

11 embert meg kell jelölni, és linkelni.Nincs visszaadás/visszaküldés.

Amiket Mercii kérdezett:

1, Mi a kedvenc könyved!?

Daisy nyomában-Page Toone.
2,Példaképed? 

Nincs példaképem.
3,Kedvenc zenéd amit úgy igazán "szarrá" hallgattál?! 

Oasis-Wonderwall.
4,Kedvenc sorozatod/sorozataid?! 

Vámpírnaplók,Naruto....
5,Kedvenc sorozat szereplőd/szereplőid?

Ez nem is kérdés,Damon Salvatore.
6,Az a hely ahová egyszer mindenféle képen el szeretnél jutni?! 

Annyi van,hogy szinte felsorolhatatlan,de az abszolút favorit az London.
7,Ki az a sztár akinek szívesen lépnél az életébe?!

Sebastian Vettel,Hyden Christensen.

8,Kedvenc horror filmed?! 

Session 9,Az árvaház.
9,Karrier vagy család?! 

Egyensúly a kettő közt.
10,Kedvenc focistád?!

Bocsi,nem nagyon nézek focit.
11, Kis kórod kedvenc meséje?!

Teletabik.

Amiket én kérdezek

1. Ki a kedvenc íród?
2. Kedvenc filmed?
3. Melyik az a hely ahová elvonulsz gondolkodni,ami a legközelebb áll hozzád?
4. Kedvenc Forma 1-es pilótád?
5. Kedvenc előadód,együttesed?
6. Kedvenc karaktered a történetedből?
7. Hol szeretnél élni felnőttkorodban?(pl: tengerpart,hegyekben...stb.)
8. Ki az a híresség,akinek szívesen bújnál a bőrébe?
9. Álmaid munkája?
10. Kedvenc sorozatod?
11. A kedvenc F1-es pályád?

Akiknek továbbadom.(Mert kivételesen tehetségesek)

1. Rina
2. Blueberry
3. Dorcsa
4. Szabus

7.Rész

  Caroline

 Csak reménykedtem benne,hogy az angol pilóta már szolidan megfeledkezett rólam és semmi kínos dologra nem emlékszik.Szép remények,de kitudja....Végül is abban a korszakomban szinte tönkretettem az életét,és nem csodálkoznék ha kicsit paprikás lenne miatta.
-  Elbambult a kis gerlicénk?-kacagott fel Fabi és felugrott az ágyamra.
-  Micsoda kis mocsok vagy te....-csóváltam a fejem nevetve.
-  Ismerhetnél már.-kacagott tovább.
-  Igazad lehet.De mond csak,hogy állsz a leckével...?
-  Hát....izé....tudod.....Az úgy volt,hogy....-habogta.
-  Szóval nem valami fényesen,igaz?
-  Valahogy így.-bólintott.
-  Kell segítség?
-  Ugyan,hagyd már...nekem nem kell segíteni...-legyintett zavartan ás leugorva ágyamról kiszaladt,valószínű a szobájába.
    Ültünk az ágyamon és néztük egymásra egy szó nélkül.Azt hittem,hogy a csönd olyan sűrű,hogy szinte vágni lehetett,viszont mégsem volt kényszeres,hogy megszólaljunk.
     Másnap reggel elkészítettem Fabi reggeliét és mi is megreggeliztünk Sebastiannal is.A kis srác elment suliba mi pedig ketten maradtunk a házban.Nagyjából körül 11 körül megérkezett egy szürke BMW a ház elé,melyből kiszállt egy fájdalmasan ismerős figura és egy jeges pillantású,szőke férfi.Lewison egy sima farmer és csapatpóló volt,míg barátján egy ing és egy halásznadrág.A gyomrom hátra szaltókat mutatott be belül és közben megannyi lepke röpködött benne,bár az érzés inkább hasonlított cápatámadásra.Nagy levegőt vettem és felszaladtam az emeltre,mert nem akartam azonnal találkozni velük,pontosabban Lewisszal nem.
     Gyáva voltam,nem is kicsit,de nem akartam,hogy minden,amit az egyetem előtt hátrahagytam,most újból az életem része legyen.
-  Megjöttünk!-harsant a vidám kiáltás a földszintről,majd nevetés töltötte be a házat.
    Nagy levegőt vettem és egy határozott mozdulattal elfordítottam a kulcsot a zárban és megtettem életem leggyávább megmozdulását....Bezártam magam a szobába.Lassan visszasétáltam az ágyhoz és lerogytam rá.A könnyeim akaratlanul is potyogni kezdtek és nem tudtam megálljt parancsolni nekik.Arcomat kezeimbe temettem és csak zokogtam.Hagytam,hogy a múltam minden lelkesedésem és bátorságom elijessze.

*** 6 évvel korábban

     A szabadság édes íze....Ez volt az első dolog,ami eszembe jutott,mikor leszálltam a vonatról Amszterdamban.Annyira boldog voltam és fiatal és bolond,hogy fel sem fogtam tetteim súlyát.Otthon mindenki úgy tudta,elutaztam a legjobb barátnőmmel Berlinbe a nagyszüleihez,de nem ez történt,mint azt az említett helyszín igazolta.
      Lakást és munkát kellett találnom,mert azt terveztem,hogy odaköltözöm és elszököm otthonról,hogy a mostoha anyám ne moshassa tovább az agyam a baromságaival.Amszterdamot választottam,mert az elég messze van mindentől és mégis elég fejlett város.
   Egy hete éltem Amszterdamban,mikor épp egy kávézóban az újságot bújtam,és egy hozzám nagyon hasonló lány megállt mellettem és nagyon mérgesen rám nézett.A haja vörös volt és nagy,kék szemei voltak,igazán ártatlannak tűnt,de egy bérgyilkos is lehetett ártatlan ha akart...
-  Bocsi,hogy így leszólítalak,de egy idióta vagy.-közölte nyersen.
-  Bocsi,de szerintem te vagy idióta.Nem szoktunk csak úgy embereket leszólítani az utcán és közölni velük,hogy idióták
-  Azt hitted csak úgy elszöksz otthonról és mindent megoldasz?
-  Hogy mi?....most mi a szar van?-ejtettem ki az újságot a kezemből.
-  Csak egy hétvégére kellett volna leutaznod Berlinbe...apa telefonált anyának,hogy eltűntél.Azt hiszi elraboltak..
-  Ismerjük mi egymást?-ráncoltam a szemöldököm egyre bosszúsabban.
-  Te nem biztos,hogy ismersz engem,de közösek a szüleink.
-  És ezt te csak így közlöd,mintha a rendelésed adnád le?
-  Sajnálom,ha nem úgy vezettem elő,mintha egy atombomba közeledne a város felé,de ez az igazság.
-  Kíváncsivá teszel....Mesélned kell.
-  Gyere,elviszlek hozzánk és ott anya és én mindent elmesélünk.
-  A nevedet sem tudom.
-  Ja....Caroline Lindemann vagyok.-mosolygott zavartan.
   Kicsit furán éreztem magam,mert ugyebár semmi bizonyítéka nem volt az állításai bizonyítására,csak a bizalmam,amire támaszkodhatott,de ha igaz,amit mondd akkor azonnal el kell mennem innen,mert idehívhatja az apámat és akkor haza kell mennem,amit nem nagyon akartam.Tudtam,hogy alapos fejmosás lesz belőle és büntetés,aminek sosem lesz vége.
    Gyorsan haladtunk végig az ismeretlen utcákon és minden olyan más volt,mint otthon,hisz itt mindenki ismeretlen volt és mindenki összesúgott a hátunk mögött.Biztosan ismerték ezt a lányt.Végül is egy nagy,családi házhoz érkeztünk ami olyan volt,amiről mindig is álmodtam,fehér kerítés és nagy,füves kert.
-  Megérkeztünk...-tárta ki a kis kaput és betessékelt az udvarra majd onnan a házba.
   Belül nagyon aranyos volt,bár nem is számítottam másra.Világos falak és mindenfelé képek,de nem egy kislányról és az anyukájáról,hanem két kis szöszke kislányról és az apámról meg az anyámról.Tudtam magamról,hogy szöszi voltam kiskoromban,de erre nem számítottam.Ezek szerint nem hazudott....
-  Anya,nézd kire bukkantam.-kiáltotta el magát vigyorogva.
-  Kicsim,ha már megint valami állat,ne is hozd be,mert már van elég.-jelent meg az ajtóban egy rég nem látott,ismerős arc.
-  Nem,ez most sokkal jobb annál....-mutatott rám.
-  Linea....-mondta elcsukló hangon.
-  Anya....-nyögtem remegve.és teljesen magával ragadott a felismerés és a félelem,hisz már négy éves korom óta nem láttam.
-  Lanie,hol bukkantál a kis csavargóra?-jött közelebb és beszéd közben megbűvölve nézet rám.
-  Egy kávézóban,itt a közelben.
-  Apád halálra aggódja magát miattad-ölelt át végül.
-  Ha foglalkozna velem nem vette volna el azt a ribit.....-toltam el magamtól.
-  Haza kell menned...Ugye tudod?
-  Te is egy igazi anya vagy.Most látsz évek óta először és máris megszabadulnál tőlem....-fordítottam neki hátat és az ajtó felé indultam,hogy ott is hagyjam őket.
-  Igazad van,kislányom...maradj pár napig.
-  Igazán maradhatok?-csillant fel a szemem.
-  De utána hazamész...
-  Nem ígérhetek semmit,de megpróbálok.
-  Akkor gyere enni.Most lett kész az ebéd.
   Bementünk és ebédeltünk.Anyám elmondta,hogy mikor az apámmal elváltak ő megkapta a nővérem felett a felügyeletet,de akárhogy fellebbezett nem engedték át neki az én felügyeletem,mert nem volt munkája és apám megfenyegette,hogy ha tovább próbálkozik elveszi tőle a testvéremet is.azután Amszterdamba költözött és teljesen új életet kezdett.

***Jelen

   Nem tudom mennyi időt tölthettem a szobámban,de kinn már elég sötét volt.Egyszer csak kopogást hallottam a folyosóról.
-  Nea,beengedsz?-Sabastian volt az.
   Gyorsan letöröltem a könnyeim és nem foglalkozva azzal,hogy szemeim pirosak és duzzadtak ajtót nyitottam.
-  Minden rendben?-kérdezte összeráncolt homlokkal.
-  Igen...-hazudtam és nagyokat pislogtam,hogy a további sírásom megakadályozzam.
-  Lewis és Kimi elmentek.Azt szerettem volna ha bemutathatlak nekik,de be voltál zárkózva,szúval inkább hagytalak de most már elmondhatod,ha velük van valami bajod....
-  Semmi baj nincs,csak rosszul éreztem magam.Ez az egész...
-  Biztos vagy benne?-fogta meg a kezem.
-  Teljesen biztos.-bólintottam,de valójában nem volt.