4.Rész

" Egyszer volt, hol nem volt, kezdődnek a mesék valahogy így, mondjuk egy messzi, messzi tájon, valahol ott, ahová vágyni még érdemes. Ezért is végződhetnek úgy, megannyiszor, hogy ha nem hiszitek, hát járjatok utána. Mindegyikünk egy-egy vándor, te is, te is, kutatjuk a magunk meséjének igazát. Boldogan élnénk, meg nem halnánk. "

4th

  Délután négy volt,mikor kulcszörgésre és kabátsuhogásra lettem figyelmes.Azonnal felpattantam a kanapéról és kirohantam.Pete állt előttem,tiszta koszosan és bevarrt fejjel,felhasadt ajakkal.

-  Hol voltál egész éjszaka?-kérdeztem remegő hangon.

-  Volt egy elég súlyos autóbalesetem és csak most engedtek haza a kórházból.

-  Felhívhattál volna....-kezdtek el potyogni a könnyeim.

-  Sajnálom,édes...-lépett hozzám és átölelt.-Viszont most itthon vagyok.

-  Igen.-bújtam szorosan karjai közé.-  Annyira féltettelek.

-  Engem csak félteni lehet.-nagyképűsködött.

-  Menj és fürödj le.Addig összeütök valamit.

-  Seth?

-  Seb elvitte a parkba,hogy ne itthon üljenek,miközben én idegeskedem.

-  Nem volt semmi probléma az este?

-  Nyugi,minden a legnagyobb rendben volt.-adtam egy puszit az arcára,majd míg ő elment lezuhanyozni  és összeütöttem egy kis levest.

   Egy Heppenhemi kis kápolna hátsó szobájában ácsorogtam és rettenetesen izgultam.A ruhám egyszerű,fehér,térdig érő koktélruha,a násznép pedig csak a szűk családból és a legközelebbi barátokból állt.

-  Kész vagy?-lépett be idegesen apa.

-  Azt hiszem igen..-sóhajtottam és rámosolyogtam apukámra,aki viszonozta mosolyom,bár tudtam,hogy még mindig nem nyugodott bele,hogy kihez is megyek feleségül.

   Azzal nem volt igazán problémája,hogy mennyire fiatal vagyok,inkább azzal,hogy ki is életem szerelme és,hogy miért nem Helsinkiben tartjuk az esküvőt,nagy felhajtással és 200 feletti násznéppel.Nos erre nagyon egyszerű volt a magyarázat.Azért nem lett hét országra szóló lagzink,mert nem akartuk nagy dobra verni és nem akartuk,hogy az egész meghitt környezetet széttúrja pár idegesítő riporter vagy fényképész.Az nem hiányzott a hátam közepére sem,hogy másnap ott virítsak egy magazin címoldalán,és ezzel szerelmem is így volt.

-  Mehetünk.-simítottam még utoljára végig ruhámon és apukámat kézen fogva elindultunk a kápolna belsejébe,ahol a maroknyi meghívott már várt.

   A sorok között végigsétálva barátaim és a családom mind mosolyogtak,nővérem pedig egy zsepivel próbálta takarni könnyeit,közben kapaszkodott párja erős karjába,nehogy elessen.Végül pillantásom összeakadt Sebiével,amiből aggodalmat és örömöt olvastam ki.Boldog voltam,hogy hamarosan csak az enyémnek tudhattam a világ legjobb emberét és mindörökké az enyém marad.

-  Emelkedjünk fel és imádkozzunk!-szólított fel mindenkit a tiszteletes.

    Mikor vége volt az imának elkezdődött a ceremónia,a tiszteletes nagyon szépen beszélt:

-  Most pedig felolvasom néktek Pál apostol első Korintusiakhoz írott levelét,kérlek hallgassátok meg és szolgáljon ez a házasulandóknak követendő példaként:

 "Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. 

Legyen bár prófétáló tehetségem, Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek. 

Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek S vessem oda testem, hogy elégessenek, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem használ nekem. 

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, 

Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, 

Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal. 

Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel. 

A szeretet soha el nem múlik. A prófétálás megszűnik, A nyelvek elhallgatnak, A tudomány elenyészik. 

Tudásunk csak töredékes, Töredékes a prófétálásunk is. 

Mikor azonban eljön a beteljesedés, Ami töredékes, véget ér. 

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, 

Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. 

De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk, Akkor majd színről-színre. Most csak töredékes a tudásom, Akkor majd úgy ismerek, Ahogy én is ismert vagyok. 

Most megmarad a hit, remény, szeretet, Ez a három, De köztük a legnagyobb a szeretet."

Most,hogy meghallgattuk kérem a fiatalokat,hogy mondják el egymáshoz szóló fogadalmukat!

-   A mai nappal fogadva,mint a legerősebb kötelékben, a feleségemet és leendő gyermekeink Édesanyját foglak szeretni. Mindezt hűségben, szeretetben, segítve és támogatva Téged, egyre nagyobb türelemmel. Az eddig átélt sok-sok nap és rengeteg közös élmény megerősített abban, amit már talán a legelső pillanatban is tudtam, hogy nálad tökéletesebbet társamnak elképzelni nem tudok. Szeretlek!-fogadalma közben Sebastian végig a szemembe nézett és tudtam,hogy komolyan gondolja.

-   A mai nappal fogadva,mint a legerősebb kötelékben,a férjemet és leendő gyermekeink Édesapját foglak szeretni.Mindezt hűségben, szeretetben, segítve és támogatva Téged, egyre nagyobb türelemmel.Ugyan még keveset éltem,de tudom,hogy számomra Te tökéletes vagy és jobbat nem is várhatnék az élettől.Elfogadom a hóbortjaidat és azt,hogy számodra mindig létezni fog egy másik szerelem,a versenyzés,ami ugyan nem olyan erős,mint az mienk,mégis ott lesz és csak remélem,hogy ez nem fog közénk állni. Az eddig Veled töltött pillanatok megerősítettek abban,hogy számomra nem létezik tökéletesebb társ,aki fogja a kezem.Szeretlek!-mondtam el az én fogadalmam,ami ugyan másabb volt,de a szívemből jött és beszéd közben a túl felfokozott érzelmek miatt kicsordultak könnyeim.

-  Kis buta.-suttogta szerelmem és hüvelykujjával letörölte könnyem.

   Innentől már bármit mondhatott volna a tiszteletes.Számomra csak párom tengerkék szemei léteztek és az a szeretet,ami kézszorításából áradt.

-  Immáron házastársakká nyilvánítalak titeket!-jelentette ki a tiszteletes,mikor már az ujjamon csillogott a kis karikagyűrű,amit még Seb szüleitől kaptunk ajándékba,az övék volt.- Megcsókolhatod a feleséged!

-  Megjöttünk!-kiáltott fel Sebi mikor bevágódott a bejárati ajtó és cipőkopogás verte fel az eddig csöndes lakást.

   Nemsokkal később Seth dugta be a fejét az irodámba,majd berohant és az ölembe vetette magát.Haja nedvesen tapadt a homlokához és zihált.A hátán nedves volt a vékony pulóver,de szemei vidáman csillogtak.

-  Merre jártatok?-kérdeztem,mikor már túl voltunk a puszikon.
-  A parkba voltunk Sebivel!Annyira csúcs volt.
-  Miért szaladgáltál ennyit,aztán meg fogsz fázni,de akkor leszedem az a...a német fejét...-folytattam a mondatom kicsivel zavartabban.
-  Nyugi anya.Nem így voltam a parkba...Csak most az úton szaladtunk.Azt hitte le tud győzni futásban,de tévedett...-kacagott fel elégedetten,mire hatalmas puszi volt a jutalom.
-  És,hol van a másik gyerek?
-  Ki?-emelte rám kíváncsi tekintetét.
-  Sebi...
-  Ő a konyhában van,tuti a hűtőt fosztja ki.-kacagott és átkarolta nyakamat.-Szeretlek anya!

-  Én is szeretlek,édesem.-szorongattam meg.
-  Apa hol van?
-  A szobában van,alszik.Szerintem ne zavarjuk most,mert nagyon fáradt.
-  Akkor menjünk le enni..Mi fincsit főztél?-csillantak meg kék szemei.
-  Semmit...-biggyesztettem le ajkaim.
-  Kár...Pedig én farkas éhes vagyok.
-  Mit szólnál,ha pizzát rendelnénk?
-  Egy profi versenyző nem eszik pizzát....
-  És hol látsz te itt profi versenyzőt?-vontam fel a szemöldököm,csak,hogy kicsit felidegesítsem,imádtam mikor morcos képet vágott.
-  Anya...-kiáltott fel sértődötten.
-  Jól van na...-néztem a kis csöppségre ártatlanul.-Kapok egy puszit?
-  Ühüm...-bólintott és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra.

   Lementünk a konyhába,ahol Sebi állt a tűzhely előtt és valamin ügyködött.Finom illatok terjengtek a konyha körül és azonnal elindult a képzelő erőm.Persze csakis a kajával kapcsolatban.

-  Sebi!-rohant oda Seth a főzőcskéző némethez.
-  Szia,öcsi!-kapta fel a pöttöm fiúcskát mosolyogva.
-  Mit főzöl?-kérdezte Seth beleszagolva az edénybe.
-  Milánóit,valójában az az egyetlen dolog,amit tudok készíteni.
-  Az már egyel több,annál,amit anya tud készíteni.-kacagott fel és sunyin nézett rám.
-  Én is hallottam ám!-sétáltam hozzájuk.
-  Szerintem azért mondta.-kacagott fel Seb is.
-  Mi ez itt?Összeesküvés anyu ellen?-ráncoltam a homlokom.
-  Pontosan.-bólintottak egyszerre.
-  Ez nem volt szép dolog.-préseltem össze ajkaim egy vékony vonallá,majd hátat fordítva neki a nappaliba mentem és rávetve magam a kanapéra bekapcsoltam a TV-t.

   Nem ülhettem sokáig egyedül,ugyanis Sebastian csatlakozott hozzám.

-  Seth?-kérdeztem ijedten,azt hittem,hogy a konyhában hagyta egyedül.
-  Ne aggódj,felment a szobájába játszani.-ült le mellém.
-  Nem aggódom,csak azt hittem egyedül hagytad a konyhában.
-  Persze,és egy kést is adtam a kezébe,a biztonság kedvéért.
-  Akkor jó.-sóhajtottam és fejemet előre ejtettem.
-  Beszélnünk kell.-nyögte be végül és maga felé fordított.

Hát,megszületett végre,azt hittem sosem jutok el idáig,főleg,ahogy nekirugaszkodtam ma délután.Először nem is akartam hozni,de aztán úgy gondoltam,hogy nem hagyhatlak titeket friss nélkül,mert milyen dolog lenne az.A részhez nem fűzök semmit,majd ti elmondjátok a véleményeteket,mert ezek után biztos van,vagy remélem.

Nem is járatom tovább a szám,mert a kis közleményem hosszabb lesz,mint maga a rész.

Puszi nektek!:*:*

3.Rész

 "Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet. "

3rd

-  Te komolyan azt hiszed,hogy aláírok bármilyen papírt?-emelte fel hangját idegesen.

-  Igen,nagyon remélem,ugyanis nekünk semmi körünk egymáshoz.

-  Azon kívül,hogy házasok vagyunk!

-  Halkabban már,Seth meghallja.-tapasztottam kezem ajkaira.

-  Mmm...-morogta idegesen és levette kezemet a szájáról.-Hadd tudja csak meg,hogy az anyja egy hazug dög.

-  Ezt te sem gondolod komolyan?-kérdeztem meghökkenve és szemeim azonnal könnybe lábadtak.

-  Teljesen komolyan gondolom.-jelentette ki határozottan.

-  Egy szemét vagy!-vágtam a képébe és kirohantam a hátsó ajtón,egyenesen a kertbe.

    Nem akartam hinni a fülemnek.Komolyan képes volt hazug dögnek nevezni?!Azok után,hogy annyi ideig képes voltam eltűrni a pocskondiázását és a részeg tivornyáit,képes és csak úgy szinte lekurváz....Egyre iramosabb tempóban potyogtak könnyeim és nem tudtam megálljt parancsolni a kis rakoncátlanoknak.

-  Liina...Itt vagy?-hallottam meg Seb bizonytalan hangját az udvar másik végéből.

-  Elmehetsz a fenébe!-kiáltottam válaszul,mire azonnal felém kezdett el sétálni.

-  Dehogy megyek...-ült le mellém a fűbe.

-  Most mit akarsz?Még le is kurvázol?-szipogtam.

-  Nem állt szándékomban...-tette karját vállamra,de rövid úton leráztam magamról.

-  Hagyjuk egymást.Itt maradhatsz,de csak azért,mert nagyon szeretem Peteet és nem akarok csalódást okozni neki,valamint ő nem tudja,hogy a férjem vagy.

-  Nem mondtad el neki?

-  Még csak az kellene.Akkor már biztos nem lenne ilyen felhőtlen a kapcsolatunk.

-  Lehet...-sóhajtott és teljesen mellém fészkelte magát.

    Ahogy bőrünk egymáshoz ért kirázott a hideg.Karom libabőrös lett és teljesen beleszédültem.Illata mindent belengett körülöttünk és elbódított,azt sem vettem észre,hogy ismét vállamra teszi a kezét és teljesen magához húz.Csak meredtem magam elé és bámultam ki a fejemből.

-  Ne aggódj,minden rendben lesz.-nyomott egy puszit biztatásképp fejem búbjára párom.
-  Úgy gondolod?Anya tajtékzott.Hogy lesz minden rendben?-pityeredtem el és arcom pulcsijába fúrtam.
-  Megoldjuk.Azt is elfogadták,hogy együtt vagyunk.Ezen is túlesnek.
-  Remélem.-hüppögtem.
-  Na gyere,babám.Veszünk egy forró fürdőt és aztán alszunk egy nagyot.-húzott fel a nyirkos földről,majd karjait körém fonva a fürdőbe vezetett.

    Lassan lefejtette nedves ruháim és miközben teleengedte a kádat meleg vízzel végig engem ölelt,tudta mi kell ahhoz,hogy jobb kedvre derüljek.Besegített a vízbe,majd az ölébe húzott és elkezdte masszírozni a hátam.

-  Szerinted tényleg rendben lesznek?-kérdeztem pár percnyi csöndes üldögélés után.
-  Biztos rendben lesznek,ők már sokat megéltek,ezen is túlesnek.A nővéred még érdekesebben választott.
-  Ja,egy hokis pasi...az azért sokkal érdekesebb.
-  Azt mondod,hogy a Forma 1 nem érdekes?-szűkítette össze szemeit.
-  Nem mondtam ilyet,hisz Kimi révén én is ott élek benne.
-  De most már,mint a menyasszonyom.Nem fogom engedni,hogy elválasszanak tőlem.Nem veszíthetlek el.
-  Annyira aranyos vagy.-fordultam felé és kezem a mellkasára téve apró puszikkal halmoztam el azt.
-  Csikizel...-kacagott fel kis idő múlva.
-  Akkor ne csináljam?
-  Inkább csókolj meg.-emelte fel állam és megcsókolt.

    Végül a kádban szeretkeztünk,ami ugyan szokatlan volt és kényelmetlen végül mégis elég élvezetesre sikeredett.Fáradtan szálltunk ki,a már hideg vízből és pizsiben mentünk be közös hálónkba,hogy egymás karjaiban elalhassunk.

-  Emlékszem,hogy mennyire el voltunk keseredve,mikor a szüleid nem akartak engedni nekünk.-jegyezte meg nosztalgikusan.
-  Bár hallgattam volna rájuk.
-  Ennyire megbántad,hogy a feleségem lettél?
-  Igen.Borzalmasan megbántottál,azt nem is tudhatod,hogy milyen pokol volt az életem.
-  Sajnálom...Akkor nem voltam önmagam.
-  Azt elhiszem.-sóhajtottam és tekintetem az égre emeltem.-  Elmondtad a barátnődnek,hogy nős vagy?
-  Még nem.
-  Te sem akarod elrontani,ami jó.
-  Az jó,hogy házas vagyok,vagy az,hogy van egy élettársam,aki nem tudja,hogy nős vagyok?
-  Vicces helyzet,az biztos.-kacagtam fel.
-  Mami...ti mit csináltok kinn?-jelent meg a hátsó bejáratnál Seth.
-  Azonnal jövünk,csak Seb nem érezte jól magát és kijöttünk levegőzni.-válaszoltam kisfiamnak,majd feltápászkodva a fűből Sebivel,megtartva a két lépés távolságot,visszamentünk a konyhába,ahol már mindent belengett a hal és a krumpli finom illata.
-  Ugye eszünk végre?-kérdezte Seth csillogó szemekkel.
-  Természetesen.Segítesz Sebnek teríteni?
-  Ühüm.-jelent meg cserfes mosoly ajkain.
-  Ez a beszéd.A tányérok a második szekrényben vannak,fenn,a kanalak pedig...-kezdtem utasításokat adni a németnek.
-  A villák,akartad mondani...-javított ki a szőkeség.-A bal alsó fiókban a konyhapult alatt.-folyatta.
-  Honnan tudod..?-meredtem rá ledöbbenve.
-  Azt hitted mindent elfelejtettem?-kuncogott és előszedte a vacsihoz a kellékeket.

    Végül Pete nélkül vacsiztunk,mert egész későig dolgozott,vagy mit csinált.Nagyjából hajnali kettő lehetett mikor még mindig álmatlanul forgolódtam és nem fértem a bőrömben.Valami nem volt rendjén.Kikeltem az ágyból és a konyhába mentem,ahonnan hangok szűrődtek fel.Csöndes léptekkel közelítettem meg a nappalit,mert ki tudja mi folyik lenn,de aztán rájöttem,hogy csak a Tv az.

-  Nem tudsz aludni?-kérdeztem fojtott hangon az elbóbiskolt némettől.
-  Nem igazán megy.-sóhajtott.
-  Csatlakozhatok?-kérdeztem félénken.
-  Talán csak nem szeretnél a férjeddel TV-t nézni?-vonta fel szemöldökét egy ördögi vigyor kíséretében.
-  Ha nincs ló,jó a szamár is alapon...igen.-bólintottam és bevackoltam magam mellé.

    Nem sok kellett elnyomott minket az álom.Olyan fura érzés volt,megint a karjaiban álomba merülni.Teljesen magával ragadtak az emlékeim és ezekkel átszőtt álmaim végigkísérték egész éjszakámat.Reggel elfeküdt nyakkal és fájó háttal ébredtem,nem volt valami kellemes.Mellettem egy még alvó német feküdt,álmában elmosolyodott és olyan,volt,mint egy kisgyerek.Engem is mosolyra késztetett.

-  Fel kellene kelni.-suttogtam és végigsimítottam állkacsa vonalán.
-  Nem akarok...-nyöszörgött.
-  Pedig jó lenne.Reggelit kell csinálni Sethnek és el kell vinni az oviba.
-  El is felejtettem,milyen nagy is már a kiskrapek.
-  Hé,ő az én fiam...Még szép,hogy nagy fiú.
-  Tudom.Olyan tündéri,mint te.
-  És olyan akaratos,mint az apja.
-  Fel kell kelnünk.-fintorodott el,majd lehúzta rólunk a vékony takarót.

    Nevetve konstatáltam,hogy végtagjaink teljesen össze voltak gabalyodva és annyira sajgott mindenem,hogy egyetlen kiutat láttam az egészből,le kellett esni a kanapéról,persze nem volt szándékos,mert véletlenül estünk le,de akkor is.Végül sikerült kibogozódnunk.

-  Pete nem ért haza az este?-léptem be a konyhába kicsit később,mikor már Seth az oviban volt.
-  Nem találkoztam vele.Azt hittem,hazajött este.
-  Úgy tűnik,hogy nem.Nem aludt itthon.
-  Különös.
-  Fel kellene hívnod az irodát.
-  Azonnal visszajövök.-vettem elő a telefonom és már tárcsáztam is számot.

    Először az ő telefonját hívtam,de nem válaszolt.Még kétszer hívtam de nem válaszolt.Az irodába telefonáltam,de ott is csak Pem,a recepciós vette fel a telefont.

-  Szia,Pem.-köszöntöttem félénken.
-  Heló.Miben segíthetek?
-  Pete bement este az irodába?
-  Igen,de nagyjából negyed óra múlva távozott is.
-  Volt vele valaki?-kérdeztem remegő hangon.
-  Azt mondta hazaviszi Tomot és ő is megy haza,mert vendége van.
-  Köszönöm.-suttogtam remegő hangon.
-  Benn van az irodában?-kérdezte Seb,de mikor látta,hogy ujjaim elfehéredtek a telefonon lehervadt arcáról az örök optimizmus.
-  Az este nagyjából negyed órát töltött az irodában,utána hazajött.
-  De itthon nincs...
-  Hol van?-kérdeztem remegő lábakkal és kibuggyantak könnyeim.
-  Nem lesz semmi baj.-ölelt magához Seb és hátam kezdte simogatni.-Nem lesz semmi baj.

15.Rész

Ez nem akar összejönni.

-  Azt hittem sosem értek ide!-rohant ki Rina,mikor leparkoltunk svájci házuk előtt.

-  Bocs,a hercegnő nem tudott elkészülni.-böktem oldalba Sebast,aki elpirult.

-  Szóval most már te vagy a szőke hercegnő?-kuncogott Rina és szorosan megölelt.

-  Igen...de jobban is nézek ki...-vigyorgott a szőke önelégülten és megemelte szemöldökét.

-  Beképzelt vagy,szöszi.-adtam piszit az arcára.

-  De neked bejön...-villantott rám egy eszméletlenül csábos mosolyt.

-  Szerencséd...-boxoltam oldalba.

-  Szépek vagyok együtt,de be is mehetnénk,mert Alex már nagyon vár vissza.

-  Alig várom,hogy megismerhessem a kis csöppséget.-dörzsöltem meg tenyereim elégedetten.

-  Ebben biztos voltam.-kacsintott ránk,majd bevezetett minket a lakásba,onnan pedig a nappaliba.

/Sebastian szemszöge/

-  Ha tudtam volna,hogy így összevesztek,nem szólok semmit.-vakargatta tarkóját finn barátom,mimkor vacsi után a lányok elvonultak babázni.

-  Mindegy most már...Kibékültünk.

-  Ennek örülök,de azért sajnálom,hogy nem lesz baba...

-  Azt el tudom hinni....Akkor legalább nem csak te cserélnéd a büdös pelust.
-  Ne aggódj,öcsi..még te is bepótolhatod.
-  Aha...Majd egyszer biztosan....
-  Biztos,egy sört?
-  Az most nem tenne jót.
-  Tán csak nem te vagy terhes?-kacagott fel.
-  Hagyd már a marhaságot.-boxoltam vállon.
-  Oké,most mesélj...Hogy békültetek ki?
-  Nem volt semmi extra,csak beszélgettünk meg volt békülőszex.
-  Van benned lehetőség öcsi.-biggyesztette le ajkait elismerően.
-  Képzeld el...részegen csináltatott egy S-t ábrázoló tetkót.
-  Csak hülyülsz,öcskös.-csóválta fejét hitetlenül.
-  Nem hülyülök...Leitta magát és a sógorod elvitte egy tetoválószalonba.
-  A sógorom?-képedt el még jobban.
-  Az bizony...-kuncogtam.-Először azt hittem,hogy lefeküdtek egymással,de aztán Angie elmagyarázott mindent.
-  Akkor teljes az öröm.Most rajtad a sor....Szerintem az arcképét kellene a hátadra varrasd.
-  Elmehetsz te a....-akartam elküldeni melegebb éghajlatra,de ekkor megjelent Jade és az apja ölébe vetette magát.
-  Apa!-sikoltozta a kislány vidáman és egy puszit nyomott apja arcára.
-  Igen?-mosolygott Kimi lányára.
-  Semmi,csak anya küldött ki,mert most nagylányos dolgokról akarnak beszélni Angieval.
-  Nem mondták esetleg,hogy milyen nagylányos dolgokról?-kíváncsiskodott a finn.
-  Azt nem...-sóhajtott a kis szőkeség.
-  Van kedve kémkedni anyák után?-villantott rám a szőke egy szédületesen önelégült vigyort.
-  A-a.-rázta szőke,fürtös fejecskéjét Jade.
-  Akkor apa meg Sebi bácsi játszanak,ketten.-pattant fel és karomnál fogva engem is felrángatott a kanapéról.
-  Én is jövök...Ne hagyjatok itt.-szökdécselt utánunk a kislány.

    Fellopakodtunk az emeltre,persze a legnagyobb gyerek ment elől,és és Jade csak hátvédek voltunk.Odalopakodott a szoba elé és résnyire nyitotta az ajtót,hogy a hangok,amik addig csak tompán szűrődtek ki bentről,most tisztává és érthetővé váljanak.

-  Belehalnék,ha Sebi megtudná az igazat...-suttogta fojtott hangon Angie.
-  Elhiszem.Biztosan teljesen összeroppanna.
-  Nem merem megmondani,mert biztosan szakítana.
-  De azért nem értem,hogy tehetted meg.
-  Nem vagyok még kész rá.Nem áldozhatom fel az életem,még húsz is alig múltam el.
-  Én feláldoztam és nem bántam meg.Biztosan te se bántad volna.
-  De igen...Én nem erre vagyok kitalálva.
-  Azt hittem én is,de mikor Jade-et a kezembe adták tudtam,hogy jól döntöttem,akármilyen kilátástalan is volt a helyzetünk Kimivel.
-  De az más...
-  Mégis miben?
-  Abban,hogy te nem húsz éves voltál,mikor a doki közölte,hogy....tudod mit.-csuklott el a hangja.
-  Shh...-csitította Rina bársonyos hangon.
-  Megbántam...Azt hittem így nem lesz probléma és soha nem is fogok emiatt bűntudatot érezni,de most olyan rossz.-szipogta.
-  Azt hiszem eleget játszottunk.-csukta be az ajtót Kimi,amint meglátta elgyötört ábrázatom.
-  Szer...szerintem is.-habogtam teljesen zavartan.

    Tétova léptekkel tettük meg a rövid távot a szobától a nappaliig,de azt éreztem,hogy minden lépés után a térdem egyre közelebb kerül a kocsonya állapothoz.Nagyon szédültem és csak le akartam ülni.

-  Asszem,most elkel az a sör.-veregetett vállon Kimi.
-  Vodkát adj,haver!-temettem arcom a tenyerembe.
-  Oké...-sóhajtott és felállva mellőlem a konyhába sétált,majd visszatért két pohárral és egy üveg Finnlandiával.
-  Kösz.-kaptam ki a kezéből az üveget és jót ittam belőle.
-  Az nem víz volt...-habogta.
-  Tudom.-adtam vissza neki az üveget és fejemet a térdeimre hajtottam.-El sem hiszem,hogy eltitkolta ezt a dolgot.
-  Nem is tudhatod biztosan,hogy arról beszélt.
-  Pedig de...Én tudom...

/Angie szemszöge/

-  Te jól döntöttél.-simogatta hajam Rina,mikor már az ölében feküdtem és zokogtam.
-  Nem...Én már nem akarom...Vissza akarom csinálni.-szipogtam.
-  Sajnos nem lehet,de lesz ez még jobb is.Lehet még babátok,annyi,hogy egy egész focicsapat ki lesz belőle.-próbált vigasztalni.
-  De ha Sebi megtudja....
-  Nem fogja megtudni...Nem hiszem,hogy tudnia kellene.
-  Akkor viszont hazudok neki,alig van két hét az esküvőnkig.Nem tehetem ezt vele.
-  Már nem tudod megváltoztatni a dolgokat.Viszont...Jaj nem tudom.
-  Pszichológus vagy.Neked tudnod kellene.
-  Sosem volt még a legjobb barátnőm ilyen helyzetben.
-  Pedig tudnod kellene...
-  Sajnálom.-pityeredett el.
-  Én lőttem bakot,te ne sírj.-ültem fel és megöleltem.
-  Csak olyan rossz,hogy a legjobb barátnőmnek szüksége lenne a tanácsomra én meg csak hallgatok mélyeket,mert nem tudom mit mondhatnék,amitől jobb lesz neki.-hüppögött.
-  Már azzal is sokat segítesz,ha meghallgatod a nyávogásom.
-  Ha csak ennyit tehetek...
-  El fogom mondani Sebinek.
-  Mikor?
-  Most.-töröltem meg szemeim és felálltam az ágyról,hogy lemenjek a nappaliba.

    Lenn,legnagyobb meglepetésem csak Jadet és Kimit találtam.

-  Sebi?-kérdeztem rémülten.
-  Azt mondta jár egyet a kertben.
-  Ugye megbocsájtotok...?-szaladtam is azonnal ki a kertbe.

    Kinn meglepett a hirtelen hideg,ami nem volt jellemező a kora őszi estékre.Szorosabbra fogtam magam körül a vékonyka felsőt és párom keresésére indultam.A tücskök egyre hangosabban ciripeltek a hüvös éjszakában és muzsikájuk kísérte minden lépésem.A fáktól lámpások lógtak le,tudtam,hogy Rina keze munkáját és szakértelmét dicsérte a varázsos környezet.El is mosolyodtam,amint a medencéhez értem.Sebit nem volt nehéz megtalálni,mivel egy szál cigivel a szájában gubbasztott a medence partján és azzal szórakozott,hogy csupasz lábbal köröket rajzol a vízbe.

-  Leülhetek?-léptem mellé,mire ő összerezzent hangom hallatán,majd szó nélkül elfordította a fejét.-  Nézd...azt hiszem beszélnünk kell.
-  Úgy gondolod?Most bezzeg akarsz beszélgetni...-fakadt ki idegesen.
-  Most miről beszélsz?-néztem rá zavartan.
-  Arról,hogy képes voltál eltitkolni egy ilyen fontos dolgot....
-  Milyen fontos...Á,szóval hallgatóztatok.-esett le,hogy miről is van szó.
-  Igen,és milyen jól tettük.Képes lettél volna úgy hozzám jönni,hogy ezt el sem mondod?
-  Azért vagyok itt,hogy elmondjam.Negyed órája sincs,hogy eldöntöttem,hogy tisztázzunk mindent.
-  Büszke lehetsz magadra...
-  Sajnálom,Sebi.Hamarabb el kellett volna mondanom,de nem tudtam,hogy is kezdjek bele.
-  Hát,így sokkal jobb.Jobban bízol Rinában,mint bennem?
-  Erről szó sincs.De nem tudom mi ütött belém.Mikor Dalton közölte,hogy terhes vagyok kétségbeestem,mivel azelőtt két perccel azt is elmondta,hogy van az a ciszta,amiről még nem tudja,hogy jó vagy rosszindulatú és ha esetleg úgy alakulna,hogy rosszindulatú és csak soká tudják kiszedni,akkor veszélyeztették volna a kicsit is,nem tudtam helyesen dönteni.-pityeredtem el ismét.
-  Miért nem kérdeztél meg?-fordult felém elkeseredett arckifejezéssel.
-  Még magamtól is féltem megkérdezni.Szinte csukott szemmel döntöttem.
-  Nekünk sosem fog ez összejönni,igaz?
-  Nem értelek...mire gondolsz?
-  Hát arra,hogy mi titkok nélkül,csak simán együtt legyünk.
-  Nem tudom.De ha szeretnéd visszaadom a gyűrűdet.
-  Maradjon csak nálad.
-  Nem értelek....Hogy csinálod ezt?
-  ...-nem válaszolt,csak hümmögött valamit.
-  Arra gondolok,hogy képes vagy minden idiótaságomon csak úgy túllépni.
-  Egyetlen titkom van.
-  S mi lenne az?
-  Szeretlek.-sóhajtott fel szomorkásan.
-  És ez akkora baj?
-  Igen,mert elveszed az eszem és nem tudok ésszerűen gondolkodni.
-  Te egy nagyon remek fickó vagy.-hajtottam vállára a fejem.
-  Bizony...nem is értem,hogy miért pazarolom itt az időm,mikor együtt lehetnék a többi remek fickóval.-dörzsölgette állát ironikusan.
-  Megint olyan vagy...
-  Milyen?-ráncolta össze a szemöldökét.
-  Bolond...-mosolyodtam el halványan.
-  Úgy véled?-vonta fel a szemöldökét.
-  Ühüm...-csücsörítettem még mindig szomorkásan.
-  Hát...Azt hiszem,hogy legalább ennyivel törleszthetsz.-kacagott fel és kezemet megragadva beledobott a medencébe.

    Hangos csobbanással értem a vízbe és mikor feljöttem a felszínére egy vigyorgó szőkével találtam szembe magam.Nem hagyhattam annyiban.Közel úsztam hozzá és lábainál megragadva őt is a hideg vízbe rántottam.Azonnal felbukkant szőke feje  pontosan velem szemben.Karjait derekam körül éreztem és rettenetesen jó érzés volt.

-  Sajnálom...
-  Ígéred meg,Angyalka,hogy többet nem titkolózol.
-  Megígérem.-bólintottam áhítattal és belenéztem kék szemeibe.
-  Akkor jó.-sóhajtott és egy csókot lehelt ajkaimra.

***

Hát ismét itt lenne egy rész,remélem tetszett,kicsit érdekes volt,lehet nem is erre számítottak,de ez most így kellett történjen.Most még fiatalok,szeretik egymást...lesz itt még veszekedés bőven.Köszönöm a rendszerek hozzászólóknak a komikat,sokat segítenek.

Következő rész nem tudom mikor várható,remélem minél hamarabb.

Puszi:*:*

2.Rész

" Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük, de bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk, az ajándék elillan. "

2nd

-  Ti ismeritek egymást?-kérdezte párom meghökkenve.

-  Ez olyan dolog,amire nem szívesen emlékszem vissza.-sóhajtottam,majd átvettem kisfiam Petetől,aki épp menni készült,mert az asszisztense kereste.

-  Oké,de majd később megbeszéljük,most rohanok.-nyomott egy gyors puszit a homlokomra,majd el is rohant.

-  Elnézést,mindig rohan.-böktem a távolodó férfi felé.

-  Liina,ugye tudod,hogy mindenről be kell számolnod...-tette csípőre kezét idegesen Miia.

-  Tudom..-hajtottam le a fejem.-Gyertek velem,elviszem Sethet Mindihez és akkor beszélhetünk.

    Mindeközben a német csak kukán állt és a cipőjét nézte.Lassan végignéztem rajta...Sokkal jobban nézett ki,mint régen.Kisdolgozott mellkasa ívesen domborodott a szűk felső alatt és karizmai szépen töltötték ki a póló ujját.

-  Ha ezt így tudom...-mondtam már,mikor a pálya kávézójában ültünk mindhárman-...hamarabb hagylak ott.-intéztem mondatom egyenesen a németnek.

-  Ha ezt így tudom,nem engedem,hogy otthagyj...

-  Tudjátok mit,gyerekek?Azt hiszem,hogy ezt négy szem közt kell megbeszélnetek.

-  Igen.-sóhajtottam.

-  Maradj csak,beszélgessetek,nekünk nincs mit megbeszélni.-állt fel a szőke és már sehol nem volt.

-  Ez mi az ég volt?-pislogott rám Miia ijedten.

-  Honnan tudjam?Négy éve levettem róla a kezem és nem láttuk egymást.

-  Biztos ez?-vonta fel a szemöldökét.

-  Kételkedsz a szavamban?-szűkítettem össze a szemeimet.

-  Nem,csak tudom,hogy csak akkor mondasz el dolgokat,ha már nagyon nagy a baj.

-  Hát persze...

-  Vagy ha tanács kell...

-   Mert most az én tanácsom fog segíteni,nem?-kérdezte Miia álmosan,akkor vakartam ki Kimi mellől.

-   Igen.Nagyon sürgős lenne...-toporogtam mellette és az izgatottságtól már szinte szédültem.

-  Kész vagyok,mesélhetsz.-ült le velem szemben a konyhapult mellett.

-  Szóval...Sebi megkérte a kezem.-böktem ki nagy komolyan,de az arca elsápadt és teljes megdöbbenést tükrözött és így én is lehiggadtam egy pindurit.

-  Tessék?!-kerekedtek ki a szemei.

-  Megkérte a kezem.

-  De hisz még egy éve sincs,hogy együtt vagytok...

-  Tudom,de mindennél jobban szeretem.

-  Akkor miért kell a véleményem?

-  Nem tudom,hogy mondjam el anyáéknak....

-  Ez egy érdekes dolog lesz,főleg,hogy nem igazán csípik Sebit.

-  Tudom....Ma jönnek látogatóba és el akarjuk nekik mondani,de nem tudom,hogy...

-  Hát ezt én sem tudom,de szerintem előbb puhítsd őket,főzz valami fincsit,vegyél drága bort és kérdezd őket általános dolgokról...Vezessétek fel,aztán mondjátok el nekik,hogy ti mindennél jobban szeretitek egymást és össze fogtok házasodni.

-  Milyen jó,hogy ilyen könnyen megoldod....Na mindegy...Most hazamegyek és még meglátom.

-  Ezért keltettél fel?-fintorodott el.

-  Igen.-pattantam fel a székről és széles vigyor futott végig arcomon.

-  Legközelebb nem engedlek be...

-  Nem is kell.

    Mikor visszaértem Sebivel közös,kis lakásunkba nem várt meglepi fogadott.Az előszoba és a nappali tele volt szórva  vörös rózsákkal.Ahogy befelé mentem még több rózsa fogadott és az egész lakásban apró mécsesek fénye ragyogott.Széles mosollyal arcomon mentem be a konyhába,ahol párom épp citromos csirkét készített,nagyon beleélte magát,észre se vette,hogy ott vagyok.

-   Mester szakácsi babérokra törünk?-kérdeztem nevetve.
-  A frászt hoztad rám.-fordult felém ijedten,de amint meglátta mosolygó arcomat ő is elmosolyodott és egy óvatos csókkal köszöntött.
-  Te sosem változol.-utaltam finomkodó csókjára.
-  Eddig még mindig el tudtam csábítani a világ legédesebb nőjét.
-  Igazad van...-fűztem ujjaimat az övéi közé.
-  Szeretlek.-suttogta egész közel hajolva ajkaimhoz.
-  Én is téged.-válaszoltam és ismét megcsókoltam.

-  És most nem kell tanács,szóval édes mindegy.
-  Találkoztatok miután otthagytad?
-  Ha elmondom úgy is csak kinevetsz...
-  Azért vagyok az egyik legjobb barátnőd,hogy elmondhass nekem mindent.
-  Oké...Szóval,miután visszatért a versenyzéshez elmentem az egyik futamra...
-  Melyikre?-kíváncsiskodott tovább.

-  A németre természetesen,hisz Pete családjáé a pálya,na de a lényeg,hogy elmentem a futamra,ott természetesen összefutottam Sebastiannal és beszélgettünk.Meghívott egy italra,aztán még egyre közben annyira belemelegedtünk,hogy taccs részegek voltunk.Szerencse már az időmérőnek vége volt,szóval felmentünk a szobájába és gondolom innen már nyilvánvaló...
-  Te lefeküdtél Sebivel?!-sikoltott fel meglepetten,természetesen mindenki minket nézett.
-  Ez mégis mi az égre volt jó?!-csaptam karjára mérgesen.
-  Ő tudja,hogy lefeküdtetek?
-  Igen,de én otthagytam,amint felébredtem.Azért haragszik rám most ennyire.
-  És azt tudja,hogy van egy fia?
-  Nem,de nem is kell megtudja...
-  Joga van tudni.
-  Nincs joga hozzá,elküldött...akkor most viselje el.
-  Még mindig szeret téged.
-  Ezt honnan az égből veszed?
-  Csak tudom.Míg ide jöttünk végig rólad beszélgettünk.
-  Ti kibeszéltetek engem?
-  Jobban mondva inkább ő.Édesem,ennyit nem hallottam beszélni,mióta együtt van Darlával.
-  Van valakije?-kérdeztem megütközve.
-  Talán csak nem féltékeny vagy?-emelgette szemöldökeit sokatmondóan.
-  Én,féltékeny?-emelkedett hangom nagyjából cérnavékonnyá.
-  Ne is mondj többet.-legyintett.-  Szerintem mondd meg neki,hogy van egy...
-  Mit mondjon meg?-lépett mögénk Sebi is,kicsit ideges volt.
-  Semmit..-heherésztem zavartan.-Igaz,Miia?!-néztem szúrós szemekkel barátnőmre,aki elvörösödött és csak bólogatni tudott.
-  Liina,gyere egy picikét.Szeretnék kérdezni valamit.-ért oda párom is.
-  Oké.-vontam vállat zavartan és odasétáltam hozzá.
-  Sebastian és én régi barátok vagyunk,egész kicsi korunk óta és megkértem,hogy vendégeskedjen nálunk pár napig.
-  Hogy te mit kértél?!-szaladt fel bennem a pumpa.
-  Nem kellett volna?
-  Nem is ismerem...az is lehet,hogy egy rendetlen,beképzelt,hülye majom.
-  Most a gyerekkori legjobb barátomról beszélsz.volt egy időszak,amikor nem volt teljesen rendben,a felesége is otthagyta,de azóta talpra állt és nem iszik.
-  És...mit tudsz a feleségégről?
-  Azt,hogy otthagyta,mikor neki a leginkább kellett volna.A szemét ribi....-fintorgott kicsit idegesen.

    Fura volt saját magam a szemét ribi szerepében hallani,de ha így állunk,akkor már tök mindegy...Az is rosszul érintett,rosszabbul,mint gondoltam volna,hogy Sebinek van valakije,de az a tény,hogy engem állít be a szemét szerepébe,azéba,aki csak gondolt egyet és otthagyta a férjét,na az már tényleg borzalmas érzés volt.

-  Igen..a szemét ribi.-visszhangoztam párom utolsó mondatát ,majd szó nélkül visszamentem az asztalunkhoz.
-  Úgy örülök,hogy nálatok maradhatok egy pár napig.-mosolygott Sebi,mikor már hazafelé hajtottunk.
-  Azt elhiszem...-morogtam.
-  Mit vacsizunk,édes?-tette kezét combomra Pete.
-  Hát,szerintem thai kaját fogok rendelni.Nincs kedvem főzni.
-  Anya...Ne legyen már megint ilyen izzé...-nyavalygott Seth.
-  Akkor mit szeretnél?
-  Sült krumplit és halat...
-  Akkor viszont segítségre lesz szükségem.
-  Tudod édes,hogy nem vagyok egy konyhatündér és még meg kell beszélnem valamit az asszisztensemmel.Majd Seb segít neked.
-  Nem kell....
-  Szívesen segítek.-vágta rá a szőke,azonnal.
-  Akkor nem lesz lelki furdalásom,hogy hagyom az én tündéremet egyedül főzőcskézni.
-  Te mész valahová?-kérdeztem ijedten.
-  Igen,vissza kell mennem az irodába,mert Tom akar velem beszélni,baj van az egyik beszállítónkkal.
-  Értem...-sóhajtottam.


-  Azt hiszem kettesben maradtunk.-kezdett Seb játszani egy konyhakéssel,mikor Seth már fenn volt a szobájában és játszott.
-  Igen...-sóhajtottam.
-  Szóval...
-  Szóval....-ismételte,pont annyira volt zavarba,mint az első találkozásunk alkalmával,csak annyi különbséggel,hogy már majdnem harminc volt,nem tízen kilenc.

    Szemei csillogtak és szerintem szórakozott zavartságomon.Elfordítottam a fejem és mikor kicsit lenyugodtam nekikezdtem a krumplit megpucolni,ő pedig egy kis útmutatás után a halnak kezdett neki.

-   Szép a családod...-jegyezte meg,miután a hal és a burgonya is a sütőben voltak.
-  Köszönöm.-hajtottam le a fejem.
-  A kisfiad egy tündér.
-  Ő a mindenem.
-  Megértem.Most nekünk is lehetne egy ilyen családunk.-jegyezte meg nosztalgikus hangon.
-  El ne kezdd,mert ezt te szúrtad el.
-  Tudom és sajnálom.-sóhajtott.
-  Én nem...Ha akkor nem hagylak ott,akkor lehet,hogy még mindig az alkoholban keresnéd a kiutat.
-  Lehet...
-  De most itt vagy,ismét csúcsformában...
-  Te sem panaszkodhatsz.
-  Nem is akartam,viszont szeretnék kérni tőled valamit.
-  Mit?-kapta fel a fejét.
-  Írd alá a válás papírokat....

***

Hát ez ennyi lett,remélem tetszett.Négy komit ide már nem is vártam,a három hozzászólónak viszont nagyon hálás vagyok érte.A másik történethez megpróbálok holnap részt hozni,nem tudom menni fog-e,de addig is ennyi van.Sebi nagyon ügyes volt ma,el sem tudjátok képzelni,hogy szurkoltam neki.De megérte,mert nyert...

Sok puszi nektek:*:*

1.Rész

" Aminek kezdete van, annak vége is van, ahogy minden vég helyet készít valami új kezdetnek."

1st

     Szép időnk volt Március elejéhez képest.A nap magasan az ég tetején járt és ezer felé szórta csillogó sugarait.Négy év telt el,azóta,hogy otthagytam a régi életem és egy percre sem bántam meg.Végre boldog és kiegyensúlyozott életet élhetek egy olyan családban,ahol mindenki szeret és megbecsül.Van egy vőlegényem,akiért mindent megtennék,karrierem amit régen feladtam és egy csodálatos kisfiam,aki mindennél fontosabb számomra.

-  Jó reggelt szépségem...-jött oda hozzám Pete,a vőlegényem.
-  Azért már nem épp reggelt.-fordultam felé mosolyogva és egy csókkal köszöntöttem.
-  Mit ebédelünk?-ült le a konyhapult elé.
-  Indiai kaját csináltam.
-  Seth mit fog szólni hozzá?
-  Nem tudom,de szerintem nagyon ki lesz akadva.
-  Ugyan,gyerek még,mindent megeszik,amit elé teszünk.
-  Tudom,de akkor is.

   Seth volt én kis tündérem és talán az egyetlen jó dolog a régi életemből.alig múlt el három éves,de máris tudni lehet mi iránt mutat különös érdeklődést.Az autók iránt és a sebesség iránt.Tudom,hogy minden kisfiú imádja az autókat,de ő különleges érdeklődéssel fordul ezek felé.Még járni nem tudott,de már a Tv előtt ülve nézte az autóversenyeket,viszont mára a kedvence a Forma 1 lett.Pete és én nagyon féltjük,mert hisz még olyan kicsi,de máris vágyik a vezetésre.

-  Anya!-rohant be az irodámba nevetve a kis csöppség.
-  Mondd,édesem...-vettem az ölembe és egy puszit nyomtam szöszi buksijára.
-  Sok dolgod van?
-  Rád mindig van egy kis időm,édesem.
-  Kiviszel a gokart pályára?
-  Miért akarsz te oda menni?
-  Azért,mert apa mondta,hogy nemsoká jön egy híres F1-es pilóta,nagyon szeretnék kinn lenni.-pislogott rám könyörgő tekintettel.
-  Hánykor érkezik?
-  Egy óra múlva...-húzta mosolyra száját.
-  Akkor készülődjünk.-vontam vállat mosolyogva,majd letettem a földre és ő azonnal berohant a szobájába,hogy felugorva az ágyára várjon engem.
-  Kis sunyi...-léptem be hozzá mosolyogva.
-  Jaj,anya...Nem is vagyok...-nevetett.
-  Amúgy apád merre is van?
-  Kiment a pályára,hogy egyeztessen a pilóta sajtósával.
-  És nem említette véletlenül,hogy hívják a pilótát?
-  Hát azt nem,viszont be szeretne neki mutatni minket.
-  Akkor szedd össze,amit hozni szeretnél,addig és elkészülök  és mehetünk is.
-  De siess...-kiáltott utánam.

    Kicsit bizonytalan voltam,hisz tudtam,hogy Sebastian visszatért a versenyzéshez,nem egész két évvel azután,hogy otthagytam.Egy évet a Ferrárinál versenyzett,de utána visszatért a Red Bullhoz,hisz az volt a családja.Akármennyire is haragudtam rá a múltban elszenvedett sérelmeim miatt örültem annak,hogy végre visszatalált a helyes útra.Szóval kicsit berezeltem,hogy mi lesz,ha pont Ő az...

-  Kész vagy már?-rontott be a szöszi a szobámba,mikor az utolsó simításokat végeztem öltözékemen.
-  Már csak sminkelnem kell.
-  Nem a királynővel találkozunk,nem kell oda smink..
-  Akkor keresd meg a napszemüvegem.
-  Fölösleges,ott van az asztalodon az irodában.
-  Hogy te milyen figyelmes vagy.-nyomtam egy puszit a feje búbjára.
-  Indulhatunk végre?
-  Induljuk...-sóhajtottam fel és táskámmal a kezemben kézen fogtam kisfiam és a kocsifelhajtó felé indultunk,majd beszállva az autóba a gokart pálya felé mentünk.

    Kicsit furán éreztem magam,hisz nem voltam kisminkelve,valamint nem volt rajtam csak egy vékonyka fehér felső meg egyszerű farmer.Azért egy divatcég alapítójától kicsit többet várt volna az ember. De hát kit érdekel.

    Mikor a pályához értünk a biztonsági őr kedvesen fogadott minket,hisz ismert.Pete volt a pálya többlet tulajdonosa,így mondhatjuk,hogy mi voltunk a tulajok.

-  Anya!-rántotta meg kezemet a kiskrapek.
-  Igen?
-  Keressük meg apát...
-  Keressük.-mosolyogtam rá,de tudtam hol fogom találni.

    Ha itt volt kinn,akkor mindig a gyerkőcökkel volt és figyelte őket,ahogy róják a köröket és tanácsokkal látta el őket.Régen ő is versenyzett,viszont az apja meghalt és akkor abbahagyta.Az egyik divatbemutatómon találkoztunk,akkor már rendesen látszott  terhességem,viszont nem zavarta.Később azt is megtudtam,hogy miért.Gyerekkorában volt egy műtétje és azóta nem lehet gyereke.Persze ezt nem verte nagydobra.Azóta pedig együtt neveljük Seth-et,mint egy nagy boldog család.Azok is vagyunk.

-  Liina gyere már!-ragadta meg a kezem a szőkeség.
-  Nyugi már,nem fog elszaladni.
-  Akkor sem szeretem megvárakoztatni a barátaimat.
-  Oké.-sóhajtottam és szaporázni kezdtem lépteimet.

    Kimi mindenképp be akart mutatni egy barátjának,mert már annyit mesélt neki rólam,hogy az mindenképp meg akart ismerni.Kicsit lámpalázas voltam és egy fél órán át igazgattam magam a tükör előtt,hogy biztos minden rendben legyen.Jó benyomást akartam tenni,mert az mindig számít.

-  Liina,bemutatom neked a Forma 1 legtehetségesebb újoncát,Sebastian Vettelt.-mutatott be minket egymásnak a finn.
-  Nagyon örvendek,Karoliina Amfeldt.-mosolyogtam rá megszeppenve,és kezet nyújtottam neki.
-  Sebas...Sebastian.-dadogta elpirulva fülig,majd zavartan elfogadta felé nyújtott kezem.
-  Hát,gyerekek...Ti beszélgessetek,én megyek vissza az én szépségemhez.
-  A kocsihoz vagy a barátnődhöz?-kérdeztem vigyorogva.
-  Miiiahoz,természetesen.Valamit félbehagytunk mikor a szőke hívott.-kacsintott,majd alakja el is veszett a tömegben.

    Ahogy elvesztettem a finnt visszafordultam Sebastianhoz és belenéztem kék szemeibe. DING volt első látásra(Ez egy új kifejezés,ma tanultam egy filmből,*szerelem első látásra.)Tudtam,hogy akármi legyen,nekem bizony vele kell maradni,még ha egyelőre nem is ismerem.Csak egy bökkenő volt...Nála ebben a kérdésben nem lehetett biztos az ember.,mert nem volt egy nagy játékos,főleg ha az ellenkező nemről beszéltünk.

-  Szóval...-kezdtem bele bizonytalanul.
-  Szóval...-visszhangozta fojtott hangon és közben a cipőjét fixírozta.
-  Édes Jézus...Férfi vagy,legyél határozott,kezdj beszélgetni!-dörrentem rá haragosan,a bizonytalanságom azonnal elszállt.
-  Sajnálom,de nem vagyok egy szószátyár ember.-vonta mag vállát.
-  Remek,akkor majd beszélek én helyetted is.Gondolom minden vágyad,hogy Schumacher nyomdokaiba léphess.
-  Gondolom Kimi árulta el.
-  Nem...De gondolkodj már...Kinek nem az a vágya,hogy hétszer VB legyen.
-  Igaz.
-  Meghívsz végre egy italra,vagy azt is én kérdezzem?
-  Nyomulós vagy.-jegyezte meg vigyorogva.
-  De bejön neked....-villantottam rá egy ördögi vigyort.
-  Nem is kifejezés.-suttogta a bajsza alá,azt hitte nem hallom meg.

   Végül az egész délutánt együtt töltöttük.Nagyon remekül éreztem magam a kis szöszi társaságában és olyan jól szórakoztam azon,hogy néha mennyire bele tud pirulni a pillantásomba,hogy az leírhatatlan.

-  Köszönöm ezt a remek napot.-hintáztam talpamon,mikor a hotelszobám előtt ácsorogtunk már.
-  Meddig maradsz?
-  Egész hétvégén kinn leszek.-válaszoltam.
-  Akkor holnap megismételhetnénk...
-  Fejlődőképes vagy...-jelent meg elismerő mosoly arcomon.
-  Úgy gondolod?-vigyorodott el.
-  Úgy.-bólintottam.
-  Akkor találkozzunk a Sauber istálló előtt az időmérő után.
-  Rendben.-egyeztem  bele,majd két puszival búcsúztunk.

    Holtfáradtan mentem be a szobába,de legnagyobb meglepetésemre Kimi már várt rám.Az ágyamon feküdt,egy üveg sörrel a kezében és a Tv-t bámulta.

-  Persze,megihatod a söröm,csak nyugodtan...-dobtam le a dzsekim a fotelbe,majd Kimi mellé vetődtem az ágyra.
-  Na,milyen a srác?-kezdte azonnal.
-  Borzasztó aranyos.-rebegtem bizonytalanul,majd kikapva a sört a finn kezéből beleittam.

   Ahogy megközelítettük magát a pályát azonnal feltűnt Pete és két idegen,akik háttal álltak nekünk.Az egyik férfi volt,magas és szőke,fekete RB-s felsőt viselt és farmert,valamint egy pár sötétzöld cipőt.A másik egy nő volt,hosszú,egyenes,szőke hajjal és nagyjából ugyanabban az öltözetben volt,mint a férfi.Ahogy párom észrevett minket integetni kezdett.A két idegen azonnal felénk fordult és ahogy arcuk elém tárult egyszerre öntött el a boldogság és az ijedtség.Ugyanis a két idegen nem is volt annyira idegen.

-  Szia,szépem!-fogadott minket kedvesen Pete és egy csókot nyomott ajkaimra.-Szia,nagyfiú!-kapta az ölébe kisfiunkat.
-  Apa!-szorongatta a szöszi nyakát Seth.
-  Engedjétek meg,hogy bemutassam nektek Miia Seikolát és Sebastian Vettelt.-udvariaskodott párom.
-  Nagyon örvendek.-mosolyogtam vendégeinkre.-Karoliin Amfeldt.
-  Liina...-fagyott rá Miia arcára mosoly.
-  Szia...-köszöntem neki zavartan,közben fél szemmel Sebastiant figyeltem,aki hasonló meghökkenéssel fogadta a viszontlátás tényét,mint barátnőm.
-  Még számolunk...-szűkítette össze szemeit a lány és idegesen méregetett,majd egyszer csak szemei a kisfiúra tévedt.-Te jó ég...-emelte szája elé a kezét rémülten és egyszerre akkora szemeket meresztett a német pilótára,mint két tányér.

***

Sajnos nem jött össze a négy komi ezért,csak ilyen evéske lett a rész,remélem tetszett,megpróbáltam úgy megírni,hogy azért elfogadható legyen,mert most a fejemben annyi gondolat kavarog egyszerre,hogy csak így sikerült megfogalmazni.

Azért is döntöttem e,hogy végül lesz rész,mivel Seb megszerezte a pole-t Indiában és büszke vagyok rá.Kellemes hétvégét nektek,

Puszi:*:*

Bevezető

Kedves olvasóim!

A tegnap elkészültem egy új történet bevezetőjével.A történet megint más lesz,mint az eddigi történeteim és ha összejön a négy komment a bevezetőhöz,akkor szombaton megkapjátok az első részt is.Az lenne a kérdésem,hogy esetleg nyissak neki egy új blogot,vagy jó lesz,ha itt marad?
Jó olvasást!
 
" Sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk. "

-  Átveszem a műszakod,menj csak haza nyugodtan.-léptem kolléganőm mellé,aki épp egy poharat mosott el a pult mögött.

-  Megtennéd?-pislogott rám hálásan.

-  Otthon úgysem vár senki,csak a férjem.-hajtottam le a fejem szomorúan.

-  Te férjnél vagy?-hökkent meg.

-  Bizony.Csak nem szeretek senkinek sem büszkélkedni életem legrosszabb döntéséről.

-  Ennyire borzasztó?

-  Annyira nem.Már hozzászoktam.Volt rá időm...

-  Pontosan mióta is vagytok házasok?
-  Öt kemény éve.
-  És mindig ilyen volt?
-  Nem,a balesete előtt ő volt a legszerethetőbb ember a  világon.
-  Nem kérdezősködöm tovább,mert engem várnak otthon.
-  Siess haza,Timoty biztos vár.
-  Biztosan halálra izgulja magát a mami miatt.
-  Szia!-köszöntem el tőle mosolyogva,majd nekiláttam mosogatni.

   Ez lenne az én életem...Feladtam a karrierem mikor férjhez mentem és azt hittem boldog leszek.Ehelyett mit kaptam?Egy bukott sportolót,aki az alkoholba menekült,egy látszólag tökéletes házasságot és rengeteg könnyet és szenvedést.Olyan boldog voltam mikor kimondtuk az igent,akkor még minden tökéletes volt,úgy igazából.Aztán megtörtént az a borzalmas baleset és mindennek vége volt.A nagy öröm odalett és az a boldog ember,aki a társam volt végleg megszűnt.Elkezdett inni és onnantól kezdve nem volt megállás.

-  Liina,hozz nekem egy sört!-hallottam meg Ted,az egyik vendég kicsit pityókás hangját.
-  Azonnal!-válaszoltam és máris nyúltam a sör után a hűtőbe,hogy kiszolgáljam és visszatérjek a mosogatáshoz.

   Egy kocsmában dolgoztam,Berlin szívében,ugyanis a baleset után ideköltöztünk.Utáltam ott élni,de a párom kedvéért még ezt is elviseltem,viszont kezdtem belefáradni ebbe az egészbe.Folyton én voltam az,aki tűr és nyeli a sok baromságot,de a pohár kezdett betelni.

   Elég későn zártam be a kocsmát,mivel telt ház volt,mint midig.Holtfáradtan ültem be a kocsimba és egyetlen pirinyó reménysugaram volt,hogy párom már az igazak álmát alussza otthon és én tudok venni egy forró fürdőt.Átverekedtem magam a piros lámpák sorozatán,mire evégre kikerültem a kertvárosba,hol már se piros lámpák,se őrült hajnali huligánok nem voltak.Befordultam az egyik kis utcába,ahol a mi házunk is volt.Tökéletes volt,nagy kerttel és fehér léckerítéssel,mint egy amerikai családi idill,persze ez messziről sem a valóság.

-  Megjöttem!-dobtam le táskám a fogas alatti cipős ládára,majd kulcsaimat is mellé ejtettem.
-  Épp itt volt az ideje...-jelent meg párom kómásan a nappali ajtajában.
-  Sokáig tartott bezárni.
-  Az egy kocsma,nem a Hillton hotel.Amikor akarsz bezársz és lelépsz.
-  Neked is szép estét.-haraptam be ajkam és elsétálva mellette a konyhába csoszogtam,hogy igyak egy kis vizet.
-  Ha veled beszélek nem hagyhatsz faképnél.-jött utánam,tudtam,hogy van benne egy pár üveg sör,éreztem a ruháiból áradó alkohol szagát.
-  Nem hagytalak faképnél,csak szerettem volna inni egy pohár vizet.
-  Milyen napod volt?
-  Miért érdekel?
-  Talán,mert a feleségem vagy és megkérdezhetem,hogy milyen volt a ki**szott napod!-emelte fel a hangját.
-  Oké,oké.-emeltem fel a kezem védekezően,ezzel pedig az utolsó reményem is elszáll,hogy meglesz az a forró fürdő.
-  Nem is értem,miért dolgozol,mikor van annyi pénzünk,hogy míg élünk nem kell rátennünk a kezünk semmire.De te mégis egy kocsmában gürizel,mint egy csóró kis senki.
-  Talán,mert azt akarom hinni,hogy élhetem a csóró kis senkik életét.
-  Akkor miért nem éled azt?Ott az ajtó,lehet távozni!-intett az ajtó felé.
-  Ezt most komolyan gondolod?
-  Miért ne gondolnám komolyan?Ha nem tetszik ez az élet,akkor csak menj!
-  Te részeg vagy,nem tudod mit is beszélsz.
-  Hogyne tudnám...Mindent leírtál a naplódban...Ott volt feketén-fehéren,hogy utálsz velem élni és minél hamarabb szeretnél itt hagyni.
-  Ha igaz lenne,akkor már rég megtettem volna.
-  Na persze.Csak azért vagy velem,hogy ellenőrizhess.
-  Igen,mert nem akarom,hogy halálra vedeld magad,aztán meg kórházba kerülj,mint májusban.
-  Nem kell a szánalom.Eltűnhetsz....
-  Ezt még megbánod!
-  Kötve hiszem...-kacagott fel gunyorosan.
-  Hát,még összefutunk...-siettem fel a lépcsőn,egyenesen a szobánkba,ahol összeszedtem néhány cuccom és egy nagy utazótáskába rakva őket,máris nekiláttam repülőjegyet foglalni magamnak,egyenesen Londonba.

   Mikor ez is megvolt cuccommal kezemben lesétáltam a lépcsőn és nem is búcsúzva el eddigi életemtől nyugodt szívvel léptem ki a bejárati ajtón.Bedobtam a táskát régi típusú Ford Mustangomba és amint bekötöttem magam máris sebességbe tettem és padlógázzal hajtotta el a békés környékről,egyenesen az idegenbe.Egyszer sem fordult meg bennem,hogy visszanézzek.Kívántam a szabadságot.Úgy éreztem magam,amint a gépem elhagyta a várost,mint egy madár,ami kiszabadul a ketrecéből és végre azt teheti,amit akar.

   Nem is értettem,hogy miért nem jutott ez hamarabb eszembe,hisz látszólag ne bánta,hogy magára marad,lehet már hetek óta arra készült,de így legalább nem esett olyan rosszul,mintha még mindig úgy szeretném,mint anno mikor hozzámentem feleségül.Csak 19 voltam mikor hozzámentem és ő is csak egy évvel volt idősebb nálam.Gyerekszerelem volt,már amennyire annak lehetett nevezni.akkor ismertem meg,mikor Kimi bemutatott minket egymásnak,akkor még csak tesztpilóta volt és még csak nem is volt jóképű,viszont a kedvessége és az életerő,ami benne tombolt magával ragadott.Aztán már nem volt megállás.

-  Kérem csatolja be az övét,hölgyem.azonnal leszállunk.-lépett mellém egy utaskísérő.
-  Köszönöm.-mosolyogtam rá hálásan,majd utasítását követve becsatoltam az övem.

    A gép hamarosan leszállt és én megvárva csomagom fogtam egy taxit és a nővérem házához vitettem magam,aki nyilván nem számított rám,mivel mikor ajtót nyitott elég meglepett fejet vágott.

-  Liina,te mi az eget keresel itt?-kérdezte meghökkenve,és közben a szemeit dörzsölgette.
-  Otthagytam mindent.
-  Hol?-pattantak ki szemei.
-  Berlinben.Otthagytam a férjem...
-  Ez életem legjobb híre!-ölelt magához szorosan,majd azonnal beinvitált a lakásába.

   Részletesen el kellett mesélnem,hogy mi történt,de mikor mesém végére értem már nem  is tűnt olyan dicsőnek tettem,mint ahogy azt képzeltem,hisz mindent otthagytam...Szó szerint mindent.Jó érzés volt,viszont volt benne valami keserű és elveszett,mintha kicsit bántam volna.De eszem ágában sem volt kimutatni ezt.NEM!!

-  Álomszuszék,ébresztő!-rontott be a szobába nővérem,kora reggel.
-  Most mi van?Még csak hajnali...-álmosan az órára néztem-...hajnali 11 van.
-  Épp ez az...11 óra van és te még az ágyban punnyadsz.Ez nem megengedhető,hisz hét ágra süt a nap.
-  Had emlékeztesselek rá,hogy szeptember vége van,ilyenkor nem süt hét ágra a nap.
-  De ez egy különleges nap,mert itt van az ikertesóm és az egész napot együtt fogjuk tölteni.Megünnepeljük,hogy végre otthagytad azt a barmot.
-  Benne vagyok.Mit terveztél?
-  Hát,úgy gondoltam,hogy szétnézünk a városban,utána pedig ebédelünk valahol és aztán megyünk bevásárolni,mivel elég gyér kis bőröndöt hoztál magaddal.
-  Nem volt kedvem pakolászni.
-  Megértem,de most itt az ideje vásárolni.
-  Először várost nézni,nem?
-  De bizony.Na pattanj,mert itt hagylak.
-  Jól van,na...-kászálódtam ki a takaróm alól.

   Lezuhanyoztam és kitárva bőröndöm magamra vettem az első ruhadarabokat,amik a kezem ügyébe akadtak.Hajammal sem kezdtem semmit,csak kifésültem belőle a gordiuszi csomókat és kész is voltam.

-  Csini vagy,csak nem kellett volna ezt az apácaruhát felvenned.
-  Ne kötekedj velem,mert megjárod.-húztam fel az orrom fenyegetően.
-  Nem terveztem...-kuncogott.
-  Akkor mehetünk?
-  Igen,mehetünk is.-vette fel táskáját a vállára és mikor meggyőződött róla,hogy minden rendben megragadva karom kirántott a napsütötte utcára.

14.Rész

Még egy nap sem telt el...

   Szerda reggel Dalton karjaiban ébredtem.Fogalmam sem volt,hogy mit keresek én ott,de eléggé fájt a fejem,így ki tudtam következtetni.ahogy kikászálódtam az ágyból,boldogan konstatáltam,hogy fel vagyok öltözve,ez pedig csak jót jelenthet.Kómásan mentem be a fürdőbe,hogy lezuhanyozzak,ám amikor levettem a felsőmet egy nagyobb sebtapaszt vettem észre a baj csípőmnél.Kicsit meglepődtem,na jó,nem is kicsit.Lassan levettem a tapaszt és legnagyobb megütközésemre egy aprócskának abszolút nem mondható S betű látványa tárult elém.

   Először nem tudtam hová tenni...Minek van az ott,mikor tegnap még sehol nem volt....Kicsit megszeppenve kezdtem tanulmányozni,de aztán hirtelen beugrott mi is történt előző este.Dalton segítségével taccs részegre ittuk magunkat és berúgva elkezdtünk a városban kóricálni.Találtunk egy tetováló szalont és mi egy részeg első gondolata ilyenkor?Menjünk tetkót csináltatni.Be is mentünk és késő estére már ott díszelgett a tetkó a csípőm fölött.Így utólag belegondolva azért nem is volt olyan jó ötlet.

    Rántottam egyet a vállamon és bemásztam a zuhany alá.Vettem egy kellemes zuhanyt és még a hajam is megmostam,mivel bűzlött az alkoholtól.Fogmosás és hajszárítás után fehérneműben és köntösben sunnyogtam vissza a szobába,hogy fel ne ébresszem az alvó szöszit.Gyorsan kerestem magamra valami ruhákat,majd mikor már a sminkemmel is kész voltam felébresztettem Daltont.Közösen megreggeliztünk és mikor megbizonyosodott róla,hogy velem minden rendben eldöntötte,hogy itt az ideje hazamenni.

-  Nagyon vigyázz magadra,csajszi.-ölelt át a szállás előtt.
-  Nyugi,vigyázni fogok.Én mindig vigyázok....
-  Aha...Igen.-fintorodott el,majd még utoljára szorosan magához ölelt.
-  Te is vigyázz magadra,nehogy valami bögyös ápoló megkörnyékezzen.
-  Engem elég nehéz megkörnyékezni...
-  Azt vettem észre.-kuncogtam,majd két puszival elbúcsúztunk egymástól és ő,a hívott taxival távozott.

   Még sokáig néztem utána.Tudtam,hogy hiányozni fog,mert nagyon jól megértjük egymást,de azért ha maga Rina jött volna,akkor az még jobb is lett volna.Visszabattyogtam a szobámba,hogy összepakolhassak,hisz este indult a repülőm Belgiumba.

-  Ki volt az?-hallottam meg Seb hangját a hátam mögül.
-  A frászt hozod az emberre.-ugrottam egyet ijedten.
-  Sajnálom...Szóval,ki volt az?
-  Nem ismerted fel?
-  Honnan kellene ismernem?
-  Ő Rina öccse.
-  És mit akart tőled?
-  A nővére küldte,hogy vigasztaljon meg,mert tudta,hogy így fogsz reagálni.
-  Még egy napja sincs,hogy összevesztünk,te máris ágyba bújsz az első jött-menttel?
-  Örülök,hogy ennyire könnyvérűnek tartasz...-morogtam és inkább folytattam a pakolást.
-  Nem tartalak könnyűvérűnek,csak nyitott szemmel járok és meglátok dolgokat.
-  Azt veszem észre.Mindent meglátsz,aztán hibásan értelmezed és szépen belemagyarázol,ami akarsz.
-  Ha nem feküdtetek le,akkor miért csak most ment el?
-  Azért,mert most ébredtünk,nemrég.
-  Szóval mégis ágyba bújtatok.-fakadt ki vádaskodóan.
-  Persze és terhes is vagyok tőle,sőt meg akarunk szökni Peruba.
-  Pompás,hogy mindent ennyire félvállról veszel.
-  Inkább ne menjünk bele.
-  De menjünk bele,mert érdekelne,hogy miért töltesz egy éjszakát egy vadidegennel.
-  Mondtam már,hogy nem vadidegen,de ha nagyon tudni akarod,ő a kezelőorvosom és Rina mutatott be minket egymásnak,mikor elkezdem panaszkodni,hogy mennyire fáj a hasam.Ő egy elismert nőgyógyász és mellesleg rengeteget segít az esküvő szervezésében is.-hadartam egy szuszra,majd mikor végeztem visszafordultam a bőröndömhöz.
-  Sajnálom.-szólalt meg pár perc múlva.
-  Azt el is hiszem...-morogtam,de nem fordultam meg.
-  Jaj,nézz már rám!-ragadta meg karom és maga felé fordított.
-  Mi van?-kérdeztem flegmán.
-  Nem,mi van,hanem tessék...-mosolyodott el kisfiúsan.
-  Azt hiszed csak rám mosolyogsz és minden meg van oldva?

-  Eddig bevált.-vont vállat.
-  Hát,most jobban fel kell kösd a gatyád,bajnok!
-  Akkor ebben az esetben...-mosolyodott el tündérien,majd ajakit az enyémekre tapasztotta és lassan csókolni kezdett.

    Először ellenkeztem csókja ellen,de végül megadtam magam és csak élveztem a pillanatot.Nem akartam ilyen könnyen túllépni az egészen,de nem tudtam nem élvezni a csókját.Tudta mit csinál és azt nem is akárhogy...

-  Miért nem tudok haragudni rád?-kérdeztem szomorkásan,mikor elszakadtam ajkaitól.
-  Mert engem nem lehet utálni?!-villantott rám egy nagyképű mosolyt.
-  Beképzelt vagy.-ütöttem meg finoman a mellkasát.
-  De egy ellenállhatatlan beképzelt fazon.-csúsztatta tenyerét fenekemre.
-  Ki mondta?-vigyorodtam el.
-  Hát te...
-  Én ilyet nem állítottam.
-  Akkor csak akartál.Tudom én...
-  Ebben biztos voltam.-ingattam a fejem.
-  Most akkor mi lesz?
-  Hát,azt hiszem,hogy összepakolok és utána megyek az irodámba,mert nagyon sok a dolgom még mielőtt elutazom ma este.
-  És egy rövidke légyott nem fér bele?
-  Hát,ha nagyon akarod,akkor belefér.-jelent meg kacér mosoly arcomon.
-  Még szép,hogy akarom...-kapott fel az ölébe és a kanapéhoz vitt.

     Miért nem tudom utálni?Ez egy olyan kérdés,amire nem fogok választ kapni.Csókjai édesek voltak és szenvedélyesek,felhevült testem szinte perzselt ajkai nyomán.Ahogy felhúzta a felsőmet természetesen meglátta a friss tetoválásomat.

-  Ez mi?-kérdezte mosolyogva.
-  Egy hosszú történet.-haraptam be ajkam.
-  Majd elmesélheted...
-  Majd...-suttogtam és ajkaim birtokba vették az övéit.

   Este a gépen nem találtam a helyem.Olyan hiányérzetem támadt,hogy az valami hihetetlen,de nem értettem miért,mikor minden nálam volt.Valami mégis hibázott...Valami kellett legyen.Mikor leszállt a gép már egy limuzin várt ránk a parkolóban és egyenesen a hotelbe vitt,ahol továbbra sem hagyott nyugodni az a fránya hiányérzet.Épp a laptopom babráltam,mikor megcsörrent a telefon mellettem.Ijedten kaptam fel a kis készüléket,majd anélkül,hogy megnézzem ki is az,felvettem és a fülemhez emeltem.

-  Igen?
-  Húgi...Miért van az,hogy ha én nem hívlak,akkor te teljesen megfeledkezel a te legdrágább testvérkédről.-hallottam meg Fran bosszús hangját a vonal másik végén.
-  Bocsi,nem érek rá...-kerestem azonnal egy elég hihető kifogást.
-  Ne legyél nevetséges,Angie!Tudjuk,hogy az ágyon fekszel és a lábad lógatod.
-  Miért nem vagy a kis menyasszonyoddal?
-  Azért,mert divatbemutatója van...
-  És akkor gondoltad,mi lenne,ha felhívnám a tesókámat,úgyis elhanyagoltam mostanában.
-  Jaj,ugyan már.Nem lehetsz ilyen...A kedvenc tesód vagyok.
-  Már nem.-jelentettem ki makacsul,majd visszafordultam laptopomhoz és böngészni kezdtem a neten,csak úgy ni.

-  Miért viselkedsz ilyen gyerekesen?
-  Azért,mert megtehetem...
-  Látom,nem lehet veled beszélni normálisan,pedig szerettelek volna megkérni,hogy legyél a tanúm az esküvőn,de ha így állsz hozzá,akkor biztos mást fogok megérni.
-  Meg ne tedd!-kaptam fel a fejem ijedten.-  Sajnálom,csak mostanában kicsit sok a dolgom.Ne haragudj,bátyus.
-  Ezt akartam hallani.-kacagott fel elégedetten.
-  Hogy én mennyire utállak...-puffogtam.
-  Dehogy utálsz...
-  Igaz.-vallottam be kicsit idegesen.
-  Akkor így most..szeretettel várlak téged és a Szőkét az esküvőnkre,Október 1-én.
-  Örömmel elfogadom,a Szőke nevében is.-kuncogtam.
-  És a ti esküvőtök mikor lesz?
-  Nos...Szeptember 30-án.
-  Az mindjárt itt van.
-  És észrevettél valamit?-kérdeztem pár másodperc gondolkodás után?
-  Mit?-kérdezte gyanútlanul.
-  Egy nap különbség van a két esküvő között.-tört ki belőlem a nevetés.
-  Érdekes lesz.-sóhajtott.
-  Szerintem is,de így legalább le sem kell feküdnünk aludni.Egyenesen mehetünk a te esküvődre.
-  Ez is egy meglátás.
-  Ne legyél ilyen borúlátó..Biztos érdekes lesz,de ez már így marad.
-  Ja...Végül is,vicces lesz.
-  Na látod,ez az én bátyusom.
-  Akkor majd még beszélünk..Most mennem kell,mert várnak rám a befektetőink.
-  A szponzorok,te dinka!
-  Akkor azok!
-  Ügyes legyél...El ne szúrd nekem!
-  Nem fogom,ne aggódj annyit.
-  Csak félek...Ez az első F1-es csapatunk és mindent jól akarok csinálni.
-  Mindent remekül csinálsz.Ne idegeskedj,megárt az egészségnek.
-  Majd igyekszem.Addig is szia!-köszöntem el tőle vidáman.
-  Szia!-köszönt el ő is,majd letettük a telefont én pedig visszatértem eredeti dolgaimhoz,vagyis a semmittevéshez.

    A csütörtök pikk-pakk eltelt és máris kezdődhetett a pénteki szabadedzéses széria,ami nekem ugyan semmit nem jelentett,mégis végigizgultam az egészet.A padockban ültem a szponzorokkal,mert ugye nem hagyhattam őket magukra,még ilyenkor sem.Az autónk nem ment úgy,ahogy azt szerettük volna,így a szombati napunk sem úgy sikerült,ahogy azt mi elképzeltük.Mark ugyan megszerezte a 7. pozíciót,viszont Sebastian csak a 11. lett.Jenson várhatta a rajtot az első rajtkockából,míg mögüle Kamui és Pastor várhatta a vasárnapi rajtot.

***

Remélem annyira nem haragszotok,hogy kibékültek...Daltontól pedig nem kell félni,ő csak egy barát.Már tegnap fel akartam tenni a részt,de nem sikerült befejeznem,ahogy terveztem.Holnap nem hiszem,hogy tudok írni,mivel gólyabál lesz az iskolánkban és így azzal leszek elfoglalva.a hétvégére mindenkinek jó szórakozást,és sok sikert Sebinek!!!

Puszi:*:*

13.Rész

Én és a hercegnőm.

/Sebastian szemszöge/

-  Jó reggelt,a világ legédesebb menyasszonyának.-karoltam át kedvesem,majd egy puszit nyomtam arcára.

-  Miért ébresztettél fel?-nyöszörgött és a fejére húzta a párnát.

-  Azért,hogy mielőtt elmegyek Milton Keynesba még szép napot kívánjak neked.

-  Ne menj már...-kapta le fejéről a párnát és felült az ágyon.

-  Muszáj mennem,Christian már nagyon vár.

-  Kár...-karolt át.

-  Én is szívesebben maradnék veled,itt az ágyban,kettesben,de nem lehet.

-  Mikor jössz vissza?

-  Belgium után.

-  De akkor már egyenesen megyünk is Rináék,mert keresztelik a kis csöppséget.

-  Tudom,de majd utána bepótoljuk,meg aztán te is jössz Belgiumba.

-  Igen,de az még olyan hosszú idő.

-  Ne nyafogj...Három nap és megint látjuk egymást...Azt még kibírod.

-  Nehéz lesz...Majd megoldom valahogy...azt hiszem fel fogom hívni egy régi ismerősöm,hogy segítsen átvészelni nélküled.

-  Hát,így már megfontolom,hogy vigyelek-e magammal.

-  Becsempészel a bőröndödben?

-  Te vagy a csapat tulajdonosa,nem kell becsempésszelek.

-  Igazad van,meg amúgy sem fogok unatkozni.Lesz egy csomó megbeszélésem a szponzorokkal,meg Rinával is találkozom,szóval menj csak nyugodtan,nem esz rád szükségem.

-  Hát,ez azért nem valami megnyugtató.

-  Egyszer azt akarod,hogy ne nyafogjak,mert három napig nem találkozunk,aztán meg azon vagy fennakadva,hogy van programom és kibírom nélküled is?Hát ki tud rajtad igazodni bárki is?

-  Nem tudom,nem panaszkodtál még eddig.

-  Most már fogok.

-  Nem kellene...Nincs rá okod.Én tökéletes vagyok.

-  Persze,de leginkább szerény...

-  De te így szeretsz...-csókoltam meg,majd az ágyra döntöttem és tovább csókoltam.

-  El fogod késni a felszállást.-tolt el magától.

-  Majd megyek egy későbbi géppel.

-  Naná.Pattanj,mert nem fog beleférni  közös zuhany.

    Végül közösen lezuhanyoztunk és én mentem is a reptérre,mert késésben voltam.Nagy nyomás alatt nem voltam a legjobb formámban,de akkor ha egy esküvőt is meg kellett szervezni akkor abszolút szétesek.Igaz,hogy Angie magára vállalta a munka dandárját,de attól nekem is volt dolgom bőven,valamint még meg is kellett védenem a bajnoki címemet,ami nem is bizonyult olyan könnyű dolognak,mert hát Fernando előttem volt,nem kevesebb,mint 40 pont különbséggel.

-  Haver,te teljesen be vagy csavarodva.-kacagott a telefonba Kimi,mikor már a gyárban voltam.

-  Hadd emlékeztesselek,hogy most az esküvőmről van szó,nem pedig a szülinapi bulimról...

-  Az igaz,viszont a kis tündérkéd mindent megcsinál.

-  Tudom,de bűntudatom van,hogy a csapat dolgai mellett tök egyedül intézkedik az esküvővel kapcsolatban is.

-  Ügyes lány,megbirkózik vele.

-  Igaz,most viszont inkább mesélj,mi van veletek?

-  Nincs mit mesélni...Soha nem voltam még ilyen boldog.Végre minden rendbe jött.

-  Ennek örülök,haver.Komolyan modom ennyi idő kellett,hogy belássátok,nektek egymás nélkül nincs értelmetek?

-  Mondja ezt a nagy kapcsolati tanácsadó.

-  Az én jegyességem nagyon remekül működik,imádom Angiet.

-  Ez remek,viszont ne feledd vannak ott problémák minden kapcsoltban....

-  Igaz...-sóhajtottam.

-  Na halljam.

-  Nincs miről hallani.

-  Ismerlek már öcsi,mint a saját tenyerem,tudom,ha valami nincs rendben és nálad nincs rendben.   

-  Nos,ez nem is igazi probléma,csak olyan furán viselkedik...Egyszer felhőtlenül vidám,egyszer pedig olyan házsártos,mint egy vén banya.Csak én nem értem a nőket,vagy mind így viselkednek,ha közeledik az esküvőjük?

-  Ez majd el fog múlni.

-  Mégis mikor?Kezdek kiborulni...

-  Aggodalomra semmi ok,öcskös.De ne én legyek már,aki lelövi a poént.Ha találkoztok szerintem hozd fel a témát,majd elmeséli ő,ha van valami.

-  Gyanús vagy te nekem,Raikkönen.Ha titkolsz előlem valamit,ne is kerülj a szemem elé...

-  Én ugyan semmit....-kuncogott.-De most megyek,kölyök...Ma délutánra különleges programom van az én kis családommal.

-  Aztán csak ésszel,papi!

-  Adok én neked olyan papit,hogy csak nézel!-emelte fel a hangját,de aztán azonnal kitört belőle a hahota.
-  Már alig várom!-mosolyogtam magam elé,majd mikor végre kifenyegetőzte magát letettük a telefont.
 
/Angie szemszöge/

-  Hiányoztál.-suttogtam mikor végre magamhoz ölelhettem Őt.
-  Te is nekem.-ölelt magához szorosan.
-  Itt a reptéren fogsz nekem esni,vagy megvárod,míg legalább a szállásra érünk.
-  Nem tudom,még meggondolom.-húzta kisfiús mosolyra ajkait,majd felkapva csomagjaim megfogta kezem és kifelé vettük az irányt a reptérről,majd mikor már a kocsiban voltunk kicsit megijedtem,nagyon komolyan nézett reám.

   Először nem tudtam mi is lehet a probléma,hisz eddig semmi baj nem volt.

-  Mi a baj?-kérdeztem kicsit remegő hangon.
-  Kérdezhetek valamit?
-  Attól függ...
-  Terhes vagy?-vetette oda,mintha legalább is azt kérdezte volna,hogy fehér vagy barna kenyeret hozzon a közértből.
-  Tessék?-kérdeztem meglepetten.
-  Jól hallottad.Terhes vagy?
-  Honnan veszed ezt a marhaságot?Csak 20 éves vagyok!Eszemben sincs családot alapítani.
-  Ez biztos?-nézett rám gyanakvóan.
-  Mégis ki az ég mondott neked ekkora marhaságot?-kezdtem el idegesen.
-  Hát,Kimi mondott valamit arról,hogy nem lövi le a poént,meg,hogy hamarosan úgy is abbamarad a hangulatingadozásod,én meg szépen utána néztem.
-  És az jött ki,hogy ez bizonyára csakis terhesség lehet?
-  Voltak ott még más nyavalyák is,de ez tűnt a legkézenfekvőbbnek,hisz mi soha nem védekeztünk.
-  Hát persze...-sóhajtottam és kibámultam az ablakon.
-  Sajnálom,hogy csak így letámadtalak...Nem volt szándékos,én csak aggódom érted.
-  De megkérdezhetted volna...nos nem ennyire tapló módon.
-  Tényleg sajnálom.De azért ugye nincs komoly baj?
-  Nincs baj egyáltalán.Tudod...Majd inkább a hotelben mesélném el.
-  Akkor valami csak van.
-  Nyugi már,semmi bajom.-fogtam meg kezét nyugtatásképp.
-  Oké.-sóhajtott és gázt adva végre elhagytuk a repteret.

   A szállásra visszaérve bejelentkeztünk és fel is mentünk,az immár közös lakásunkba.Lepakolta a cuccainkat és míg én kipakoltam ő vacsit főzött és csinált teát.Lezuhanyoztam és kerestem  valami kényelmesebbet,amiben nyugisan tudunk beszélgetni.Mikor kész voltam kimentem hozzá a konyhába.Még mindig a tűzhely mellett serénykedett,így én inkább hagytam,hogy bontakozzon ki,helyette megterítettem.

-  Jó étvágyat,hölgyem.-tette elém a gőzölgő tésztát,leöntve fincsi szósszal.
-  Meglesz.-mosolyogtam rá és villámra tekerve egy nagy adagot begyömöszöltem a számba és rágni kezdtem.

   Isteni milánói makarónit tudott készíteni,bár ez volt szinte az egyetlen,amit el tudott készíteni,de ez így is egyel több volt annál,amit én el tudtam készíteni.Csöndes vacsi után leültünk a kanapéra Tv-t nézni.

-  Szóval...Elmeséled?-fordult felém kicsit később.
-  Elmesélhetem...-vontam vállat és hozzá bújtam,nem tudtam mit is fog szólni ehhez az egészhez.
-  Bele is kezdesz még ma?
-  Bocs...-sóhajtottam.-Szóval,a lényeg,hogy miután komolyabbra fordult a dolog köztünk elmentem egy orvoshoz,hogy megvizsgáljon.
-  Miért?
-  Azért,mert ha esetleg később komolyan belefogunk a család alapításba,akkor esetleg ha nem sikerül,ne kelljen mindjárt a falnak szaladni és fej nélkül felkeresni egyik orvost meg a másikat.
-  Értem...-bólintott és ujjait az enyéim közé fűzte.
-  Szóval elmentem a dokihoz,aki kivizsgált,és találtak egy kisebb daganatot az egyik petefészkemben.
-  De ugye nem rossz indulatú?
-  Azt még egyelőre nem mondta a doki,viszont kaptam négyféle gyógyszert,amelyik közül az egyiknek a hangulatingadozás a mellékhatása.
-  Akkor biztos nem lesz bajod?
-  Ne aggódj már.-mosolyogva néztem fel páromra.-Nem lesz bajom.Velem egy tornádó sem tudna elbánni.
-  Túl könnyedén veszed a dolgokat.
-  Mit kellene tennem?Legyek depressziós és kerüljek mindenkit?
-  Ezt nem mondtam.
-  Akkor?Az én dolgom,hogy dolgozom fel az ilyen dolgokat,neked pedig nem kellene belekotyogni abba,amiről fogalmad sincs.
-  Már miért ne kotyoghatnék bele,hisz a vőlegényed volnék,vagy valami olyasmi.-pattant fel a kanapéról felháborodottan.
-  Az,hogy a vőlegényem vagy nem azt jelenti,hogy mostantól te fogod a döntéseimet irányítani!-álltam fel én is.
-  Csak azért teszem,mert aggódom érted!Ha most nem hozom fel,akkor egyedül csinálod végig az egészet és az igazságot szépen elhallgatod.
-  Ez nem igaz,elmondtam volna!-vágtam vissza.
-  Persze,mikor már az egészen túl vagy!
-  Mert nem akarlak stresszelni vele.Így sem voltál mostanában valami fényes állapotban,most,hogy ez kiderült még stresszesebb leszel!
-  Naná,mert így kell megtudnom,ilyen komoly dolgokat!
-  Akkor most mit fogsz csinálni?Megütsz?Itt hagysz mindent a francba?
-  Elmegyek Belgiumba és majd levezetem a feszültséget.Lehet még balesetet is okozok.
-  Most csak szórakozol,remélem!
-  Én nem szórakozok!Tök komolyan mondom.
-  Akkor azt hiszem,hogy igénybe fogom venni a régi lakásom,míg itt vagyok.Azt hiszem Belgiumba se megyek.Több gondom akadt az esküvővel,mivel tök egyedül szervezem,mint azt gondoltam.
-  Hát persze,legyen ez is az én hibám!
-  Az is!-túrtam a hajamba idegesen-Nem szervezném egyedül,ha megpróbálsz rábeszélni,hogy esetleg nagyon is szívesen segítenél szervezni az esküvőt.
-  Az istenit,egy órán át veszekedtünk,hogy segíteni szeretnék,de őfelsége ugyebár ragaszkodott hozzá,hogy én csak minimális részét végezzem el a munkának!-ordította most már,teljes hangerővel és egy határozott mozdulattal leverte az éjjeli lámpa buráját.
-  Igen,azt mondtam,mert azt szerettem volna,ha 100%-ban a versenyekre tudnál figyelni!
-  Akkor most mégis mi a francért hozod fel?!Úgy teszel,mintha ez az egész az én hibám lenne!
-  Nem teszek úgy,mintha ha a te hibád lenne,csak jeleni szeretném,hogy azért kicsit többet segíthettél volna!
-  Mit kellett volna tennem?!Jól megverni téged,mert bizony én akarom szervezni az esküvőt,vagy mi a francot vársz?!
-  Nem várok én már semmit....!-hajtottam le a fejem és visszaültem a kanapéra,majd tenyerembe temetve arcomat csöndes zokogásba kezdtem.
-  Az istenit!-kiáltott fel Sebi pár másodperc múlva,majd hangos roppanást hallottam és aztán egy fájdalmas kiáltást.

   Azonnal felkaptam a fejem,de azt hittem káprázik a szemem.A szoba sötétségbe volt burkolózva,csak a TV világította be halványan.Seb az asztalka mellett állt,ahol eddig még a lámpa világított és egyik kezét szorongatva magában szitkozódott.Odasétáltam hozzá,hogy megnézzem mi történt,de ellökött magától.

-  Tűnj innen!-kiáltotta megvetéssel teli hangon.
-  Csak segíteni szeretnék...-suttogtam lágyan.
-  Már segítettél eleget,most menj el,mielőtt olyat mondok,amit megbánok.

   Nem akartam még inkább összeveszni vele,így szó nélkül mentem be a szobánkba és pakoltam össze a ruháim,majd bezárva a bőröndöt könnyes szemmel hagytam ott szerelmemet.Nagyon nem ezt akartam.Azt hittem majd szépen megbeszéljük és minden megy tovább a megszokott kerékvágásban.Nagyon túlreagálta.Nem erre számítottam.Borzasztó csalódottan sétáltam vissza a régi lakásomba,ám legnagyobb meglepetésemre nem volt üres.

-  Te mit csinálsz erre?-kérdeztem az illetőtől kicsit megszeppenve.
-  Jöttem meglátogatni egy régi barátot.-mosolygott rám félszegen a szőkeség.
-  Dalton,tudjuk,hogy te nem szoktál csak úgy megjelenni valakinél.-töröltem le könnyeimet arcomról.
-  Maradjunk annyiban,hogy egy közös ismerősünk szólt,hogy esetleg szükséged lehet egy vállra,amin kisírhatod magad.
-  Mégis ki?
-  A nővérem.
-  Rina...-ejtettem bosszúsan a nevet.
-  Beszéltünk telefonon és mondta,hogy Kimi kicsit elszólta magát és akkor már tudtuk,hogy itt nem fog minden simán menni.
-  A családotok szövetkezik ellenem.
-  Az orvosod vagyok,nem egy pszichopata.
-  Jó na.-sóhajtottam nagyot és odasétáltam hozzá és szorosan átöleltem a szőke férfit.

   Dalton az orvosom volt,még Rina javasolta.Mikor megérkeztünk a rendelőjébe azonnal fogadott is minket...Aztán beszélgetni kezdtünk és kiderült,hogy mi egy jótékonysági bálon már összefutottunk egyszer,és kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz,mint kellett volna.Azóta pedig folyamatosan tartottuk a kapcsolatot és szabad óráiban nekem segített a szervezkedésben.Nagyon hálás voltam neki érte.

-  Amúgy,miért nem Rina jött?
-  Őt lefoglalja a csöppség.
-  És,hogy jutottál be?
-  Azt mondtam a portásnak,hogy a barátod vagyok és elvesztettem a kulcsom.Szegény nem tudhatta,hogy te Seb menyasszonya vagy.
-  Már nem hiszem...-sóhajtottam.
-  Mi történt?
-  Jaj,ne tegyél már úgy,mint akinek gőze sincs róla...-ütöttem vállon.
-  Kiderült a kis dolog.
-  Igen és aztán megjegyezte,hogy túl könnyelműen veszem ezt az egészet és,hogy sokkal komolyabb is lehetnék,aztán meg elkezdtünk veszekedni és ő összetörte a lámpát és megvágta a kezét.Most pedig valószínű,hogy még mindig szitkozódik valahol.
-  Sajnálom.-ölelt magához.
-  Én is.-fészkeltem be magam a szöszi védelmező karjai közé,majd azt vettem észre,hogy ismét elerednek a könnyeim.

***

Ez lett volna a rész,gondolom okozott egy kis meglepetést,vagy nem is kicsit.Ezt majd ti eldöntitek.Köszönöm az előző részhez a sok komit és azt,hogy ilyen kitartóan olvassátok beteg elmém minden szüleményét,még ha kicsit hajmeresztőek is néha.

Sok jót mindenkinek a hét következő részéhez és ne feledjétek,mindjárt hétvége...:D:D

Sok puszi nektek:*:*