10.Rész

The worst day ever...

   Nagyon fáradtan dőltem el ágyamon a kis szobában,amit Suzanne bérelt nekem egy,már Svájci hotelben.Nem sokkal azután jöttünk ide,hogy elbúcsúztam nagyimtól és minden magyarázat nélkül ott hagytam barátnőmet és Sebit.Borzalmasan éreztem magam,de tudtam,hogy csak így lehetnek biztonságban ők is és az évekig gondosan előkészített terv is,mellyel megbuktathatjuk végre apámat és a drogbirodalmát.

-  Minden oké?-dugta be fejét Suzi,másnap reggel,szobám ajtaján.
-  Nem..semmi nincs rendben.Vissza akarom kapni Sebastiant...-nyávogtam.
-  Tudod,hogy az lehetetlen.Én figyelmeztettelek,hogy az emberek csak kihasználnak...Lehet,hogy Sebnek is csak egy numerára kellenél és aztán otthagyna...
-  Érzem,hogy nem így van...Szeret engem és én is szeretem őt....Legalább is azt hiszem,hogy szeretem.
-  Látod,nem biztos.Akkor majd szépen elfelejted és beleszeretsz egy olyan srácba,aki nem szerepel minden újság címlapján,így megvédenem is könnyebb lesz téged.
-  De ha nekem csak ő kell?
-  Majd elfejeted.
-  És mi van Elinorral?Nekem ő a legjobb barátnőm,most pedig szó nélkül otthagytam.
-  Felhívhatod,ezt megengedem.
-  Komolyan?-villanyozódtam fel egy csapásra.
-  Igen,de csak két perc.-mutatott az ujjaival kettőt.

-  Gyors leszek.-pattantam ki az ágyból és egyenesen telefonomhoz siettem.

   Gyorsan kikerestem Elinor telefonszámát és már hívtam is.A szívem a torkomban dobogott és alig vártam,hogy hallhassam a hangját.Még alig telt el két nap,mióta nem találkoztunk,de nekem máris borzalmasan hiányzott,elvégre a legjobb barátnőm volt.

-  Haló?-szólt bele idegesen.
-  Szia,Elinor...-suttogtam félénken.
-  LadyBug!Hol a királynő ráncos valagán vagy?Mi az,hogy elmész és még csak nem is szólsz,hogy méltóztatsz megszökni a szerelmeddel?!
-  Eli....Nem szöktem nem szöktem meg a szerelmemmel.
-  Akkor mégis hol vagy?És hol van Sebi?
-  Mi az,hogy hol van Sebi?Nem Magyarországon?
-  Nem...Reggel nem találtuk sehol....
-  Jézusom....-kaptam a szám elé a kezem és majdnem kiesett a készülék a kezemből.
-  De te hol vagy?
-  Épp ezért hívlak.Sajnos nem mehetek veled haza Angliába.Van egy...nos dolog,ami megakadályoz ebben.Nagyon köszönök mindent és tényleg te vagy a legjobb barátnőm,de mától kezdve nem lehetünk barátunk.Magyarázatot sajnos nem adhatok,csak fogadd el és ennyi.
-  Te komolyan azt hiszed,hogy ha felhívsz és azt mondod,hogy nem lehetünk többet barátok,akkor majd fel fogom adni a barátságunkat.Te vagy az egyetlen barátom és nem foglak elveszteni,megont valami hülye bogarad miatt.Szépen hazajössz és mindent megbeszélünk.
-  Most le kell tennem.Nagyon köszönök mindent,még egyszer.-sóhajtottam és minden köszönés nélkül letettem a telefont.

   Azonnal kicsordultak a könnyeim és nem akartam elhinni,hogy ilyen hülye vagyok.Lehet,hogy nem kellett volna csak így,magyarázat nélkül letennem,de ha beavatom,azzal az ő életére is rányomta volna a bélyegét Tamás Simonyi összes disznóságának következménye.

-  Na,mi volt?-ült mellém Suze.
-  Csak megmondtam neki,hogy nem lehetünk barátok és letettem a telefont.
-  Te egy nagyon erős lány vagy,Katica.
-  Nem találják Sebet...-nyögtem és még jobban sírni kezdtem.
-  Rendben..és?
-  Elinor azt hitte velem van,de én nagyon aggódom érte...mi van,ha Roscoe kapta el?
-  Nem hiszem...Tamásnak csak te kellesz.Ő csak nyűg lenne a nyakán.
-  Remélem semmi baja.-töröltem meg szemeimet.
-  Nyugi...biztosan nem lesz semmi baja nincs.
-  Legyen igazad...

    Egy szobában ébredtem,borzalmas fejfájással és eléggé kábán.Kezeimet nem tudtam eltávolítani egymástól,valamivel össze voltak kötve.A szobában sötét volt és sehonnan nem szivárgott be fény.Erős penész szag volt benn és mintha a padló nedves lett volna.A lábam pucér volt és hideg,mivel fűtés sem volt benn.

   Hirtelen nagy világosság támadt benn és valaki belépett a szobába.A fény elvakított és nem láttam az illetőt.Súlyos bakancsok kopogását hallottam és kabát suhogását.Erős férfiparfüm szag csapott meg és még inkább megszédített.Fejemet tompa zúgás töltötte be és még csak előre sem tudtam dőlni,mert a vállaim is a szék támlájának volt kötve.

-  Magadhoz tértél,szépfiú?-kérdezte az érces férfi hang.
-  Igen,de hol vagyok?-kérdeztem fáradtan.
-  Az legyen neked mindegy,de abban legyél biztos,hogy innen már nem mész ki többet.
-  Miért?
-  Túl sokat kérdezel,szöszi.
-  Nem tehetek róla,kíváncsi fajta vagyok.
-  Akkor majd teszünk róla,hogy ne legyél az!-mennydörögte és ökölbe szorítva kezét megütött,amitől még rosszabbul éreztem magam és a fülem is csengeni kezdett.-  Szóval a lényeg,hogy azért vagy itt,mert a kis barátnődre vadászok és csak így kaphatom el.
-  És miért vadászik Katicára?
-  Azért,mert elszökött otthonról és az apukájának nagyon hiányzik.
-  És miért szökött volna el otthonról?
-  Hát azt nem tudom,de most otthon a helye.A főnököm pedig nagyon szeretné már visszakapni a kicsi lányát.
-  Maga teljesen meg van húzatva.Úgy beszél,mint egy idióta.
-  Akarsz még egyet,szöszi?-emelte fel öklét és megrázta.
-  Nem...Egy kis vizet kaphatok?
-  Persze és mindjárt még meg is etetlek,nem?
-  Csak egy ártatlan kérdés volt...De azért,ha nem akarsz bajt,akkor le kellene engedned,mert keresni fognak.
-  Naná...Rám küldik az egész Interpolet....Nem?
-  Én azt nem mondtam,de tuti mindenki engem fog keresni.
-  Miért,ki vagy te?Vilmos herceg?
-  Nem...És a Forma 1 kétszeres világbajnoka vagyok...szerintem feltűnik nekik,hogy nem vagyok ott.
-  Szerintem,ha keresnek sem fognak megtalálni.Egyetlen embernek lehet ötlete hol is vagy.Az pedig a mi kis szőke Katicánk.
-  Azért én tudhatom hol is vagyunk?
-  Angliában,Wimbledonban.-jelenti ki vigyorogva,mire elakad a szavam.
-  Ho...hogy mi?!
-  Katica igazi otthonában vagy.Ő ide tartozik és ha meglátod,hogy milyen ez a világ,rá fogsz jönni,hogy semmi keresnivalója nincs a ti kis nyomorult újgazdag,szarságotokban.
-  Miért beszél ilyen ellenségesen?
-  Azért,mert ez a parancsom.Ha a főnök azt mondja,hogy engedjelek el,akkor elengedlek,de addig nem.
-  Legalább felvinne innen?
-  Ezért vagyok itt.A főnök tudja,hogy ha akarnál se tudnál megszökni,mert minden centin őrök állnak,szóval..elég nehéz dolgod lenne.Meg aztán,nem vagy te olyan agyafúrt.
-  Akkor esetleg el is oldozhatna.
-  Csak a szobádban.
-  Oké...-vontam vállat és meg sem próbálva ellenkezni,engedelmesen követtem a konyhaszekrény nagyságú férfi utasításait.

   Olyan volt ez,mint egy rémálom,ami némi extrával fel van spékelve és valamivel elviselhetőbb.Legalább is,amikor megpillantottam a ház luxusát és a mindazt a fényűzést,amivel rendelkezett,rájöttem,hogy a férfi nem túlzott,mikor azt mondta,hogy Katica ide tartozik.Sokkal inkább el tudtam képzelni ebben a luxusban,mint egy kis,eldugott hotelben,a nagyanyja mellett,a senki földjén.Nem volt ő abba a világba való...ő nem közénk való.

-  Lódulj,szöszi!-lökött egyet rajtam a férfi,mikor látta,hogy kicsit elgondolkodtam.
-  Megyek már,megyek!-néztem rá idegesen és közben végig Katicán járt az agyam.

   El sem tudtam képzelni,hogy hol lehet,és ez zavart a legjobban.Először reméltem,hogy ő is itt lesz,de aztán rá kellett jönnöm,hogy egyedül vagyok....Megint egyedül.Az ember lehet híres,gazdag,meglehet mindene,amire csak vágyik,ha senki nem áll mellette,ha kellene.Bár ki tudja....Itt az életben nem találnak rám...ezért is lenne fölösleges megszöknöm...Nem ismerem a várost,nem is lenne hová mennem,kit felhívnom...mármint fejből nem tudok egy telefonszámot sem és pénz sincs nálam.Az egyetlen reményem,hogy Katica hamarosan eljön és végre ennek az egésznek vége lesz.

   Másnap nagyon rossz kedvem volt.Egyáltalán nem ettem és azon törtem a fejem,hogy hol az égben lehet Sebastian.Végiggondoltam az összes lehetséges helyet,de egyik sem tűnt valószínűnek.

-  Min gondolkodsz?-ivott bele sörébe Suze,ebéd után,mikor a hotel előtti teraszon ücsörögtünk.
-  Sebin.Nem tudom hol lehet és amit Elinor mondott,az nagyon idegsít.
-  Mégis mi az eget mondott?
-  Eltűnt és nem tudják hol van.Mindenki keresi,de nem találják.
-  Borzasztóan sajnálom,de tudod,hogy neked most csakis a mi ügyünkre kell koncentrálnod.
-  De egyszerűen nem megy,főleg így nem,hogy Sebről semmit nem tudok.
-  Majd előkerül,viszont ha most elbaltázzuk,akkor tíz év kemény munkája fog elfüstölni.
-  De én csak két éve vagyok része ennek a hülye műveletnek és nem tehetek róla,hogy a megalomániás,drogbáró apám Wimbledonból irányítja a kis birodalmát!
-  Nyugi,még egy év híres rocksztár leszel.
-  És ha nem éljük túl?
-  Mi mindent túlélünk,emiatt ne fájjon a fejed.
-  Jó,hogy te ilyen könnyen beszélsz,te kaptál kommandós kiképzést,én meg mit tudok csinálni?Lyukat beszélek a hasába?!
-  Ne butáskodj,neked nem kell részt venned az akciókban.Csak tanúskodsz a bíróságon és kész.
-  De vissza a karom kapni Sebit....Nem tudom hol van és nagyon aggódok érte.
-  Minden rendben lesz.Nyugodj meg.-ölelt át szorosan.
-  Beszélni akarok Elinor-al.-pityeredtem el.
-  Tudod,hogy ez nem lehet.Ígérem megpróbálok beszélni a főnökeimmel és elintézni,hogy hamarabb le tudjuk zárni az ügyet,sőt még a Wimbledoni ház is a tied lehet.
-  Az a ház nem kell.Tudom mi van alatta és,hogy miket műveltek annak a háznak a falai közt.Inkább eladnám és elfelejtenék mindent.
-  Azt teszel vele és az életeddel,amit akarsz.
-  Ez életem legrosszabb napja.-temettem arcomat tenyereimbe és tovább zokogtam.

***

Ez lett volna a rész,nem tudom mit szóltok majd hozzá,de remélem tetszett.Igyekeztem azért 

összeszedni a gondolataimat,és ez lett belőle.

Szép estét nektek és sok kitartást a héthez!

Puszi:*:*

19.Rész

Érzések

  Azt hiszem,hogy nagyjából egy órán át ücsörögtem Rina szobájában,némán és csak hallgattam,hogy zokog,közben pedig átáztatja felsőm vékony,selyem anyagát.Végül nagy nehezen megnyugodott és megbeszéltük,hogy vele maradok reggelig.Írtam egy gyors üzenetet páromnak és aztán lefeküdtünk aludni Rinával.Azonnal elaludtunk mindketten.

   Reggel én ébredek hamarabb és lassan kimászok az ágyból,hogy menjek a földszintre és beszélgessek el drága finn barátom csökött fejével.Lenn édes kávé illat terjeng és valaki reggelit csinál.Hamar rájövök,hogy vagy Heikki anyja vagy nővére az,ugyanis a finn még a kanapén húzza a lóbőrt.

-  Jó reggelt!-köszön a lány vidáman,mikor meghallja lépteimet a lépcsőn.

-  Neked is.-érek hozzá és két puszival köszöntöm.

-  Hát te?Hogy kerülsz ide?

-  Rina nem volt valami fényes állapotban az este és felhívott,hogy jöjjek át.Én meg átjöttem.

-  Seb is itt lesz nemsoká.Egy fél perccel ezelőtt telefonált,hogy edzeni kellene,de amint látod Heikkinek nem nagyon akarózik felkelni.

-  Hagyd csak rám.Úgy is van némi beszélni valónk.

-  Csak nagyon ne üsd meg...

-  Nyugi.Ott nem kap,ahol látszik.-kacagok és odasétálok az alvó szöszihez,hogy felébresszem.

  Lassan közelítem meg és minden lépésemre figyelek.Mikor odaérek mellé szép lassan a füléhez hajolok és erősen belefújok,mire azonnal felriad és hadonászva próbál elkergetni maga körül,mint egy legyet.

-  Käthe,te meg vagy bolondulva?-kérdezi kicsit kábán.

-  Beszélnünk kell.-jelentem ki és ledobva lábait a kanapéról oda telepszek.

-  Neked is szép jó reggelt...-morogja és ő is felül.

-  Mi az égért kellett neked bunkónak lenned az este?

-  Ki volt bunkó?

-  Te...Nagyon megbántottad Rinát és csak azért,mert rád jött a hisztis picsa öt perc....

-  Mégis mi az ördögről beszélsz?

-  komolyan azt akarod bemagyarázni nekem,hogy nem emlékszel rá,mekkora köcsög voltál a barátnőddel?!

-  Már elnézést,de ha az is voltam,neked mi beleszólásod van az én magánéletembe?

-  Nem is tudom....Amióta a legjobb  barátnőmmel vagy együtt,azért van hozzá néha közöm,pláne,ha az én vállamon sírja álomba magát.

-  Itt éjszakáztál?-kérdezi meghökkenve.

-  Valakinek meg kellett vigasztalni a barátnődet,ha már te egy paraszt voltál.

-  Azt hiszem bocsánatot kellene tőle kérnem.

-  Szerintem is....De még alszik.

-  Ki fog vágni,ha felébresztem.

-  Attól függ....Ha megalázkodsz és bűnbánatosan mész be hozzá,akkor lehet,hogy nem...

-  Tudod,hogy te vagy a mentőangyalom.-pattan fel a kanapéról és már itt sincs.

    Dolgom végeztével vidáman kocogok vissza a már reggeliző lányhoz.Épp narancslevet töltött ki poharakba és a rántottát porciózta.

-  Gratulálok a babához.-néz fel rám mosolyogva.

-  Ki mondta el?

-  Rina...na meg Heikki és Seb sem igazán fér a bőrében.Reggel mikor felvettem a telefont azonnal ezzel kezdte.

-  Csak viccelsz,igaz?

-  Az a srác egy kész energiabomba.Reggel hétkor már fel van pörögve.

-  Hát igen...Nála sosem tudhatja az ember,hogy mitől ilyen boldog.Sokszor reméltem,hogy rajtakapom,hogy szív valamit,de aztán rá kellett jönnöm,hogy génhibás a gyerek.

-  Most miért mondod ezt?

-  Túl energikus sokszor.Alig bírom követni.Egyik pillanatban még  arról áradozik,hogy mennyire szereti az autóversenyzést,másik pillanatban egy gyors átkötéssel már arról beszél,hogy szeretne egy kutyát venni.

-  Nos,ez tényleg elég fura...De szeret téged...Minden szavából süt,hogy fülig szerelmes.

-  Hát,remélem is,mert ennek a babának apa is kell,nem csak én...

-  Imád téged is,tuti,hogy a gyereketeket annyira el fogja kényeztetni,hogy azt fogod kívánni,bár ne szeretné ennyire.

-  Ilyet sose kívánnék...Egy gyereket nem lehet eléggé szeretni.

-  Kérsz reggelit?Annyit csináltam,hogy egy hadseregnek is elég lenne.-tol elém egy tányérral a gőzölgő ételből.

-  Persze...-mosolygok rá hálásan,de csak akkor érzem meg,mennyire is éhes vagyok,mikor az első falat lecsúszik a torkomon.

   Hamarosan az egész csald felébred és csatlakozik hozzánk...Kivéve Heikkit és Rinát.Lehet nem is akarom tudni,hogy miért nem jöttek le.Volna egy két tippem.Talán kibékültek és most....de inkább hagyjuk.Hamar végére értem a reggelinek és már épp indulnék haza,mikor Seb betoppan.

-  Szia,édes!-ad egy nagy puszit a homlokomra,mikor mellém ér.

-  Csak ennyi?-pislogok rá letörten.

-  Nem szeretkezhetünk Heikkiék konyhájában,nem illene...-súgta a fülembe kaján vigyorral.

-  Mikor jössz haza?

-  Azt hiszem együtt megyünk haza.A hangokból ítélve nem hiszem,hogy ma lesz edzés.-magyarázza,mikor pár pillanat múlva visszafordul a lépcső tetejéről.

-  Szuper....Hozom a felsőm és indulhatunk is.

-  Rendben.Itt megvárlak.

Örültem,hogy Heikki és Rina kibékültek,így legalább még egy napot tölthettem kettesbe szerelemmel.Tudom,hogy minden percet ki kell használnom,mert egyszer megint el kell mennem versenyezni és akkor nem vihetem magammal mindenhová.Nem akarom,hogy a sajtó piócái még ennél is jobban kikezdjenek minket.Az borzasztó lenne.

-  Kicsim,merre kóborolsz?-lép be a konyhába párom,nagyjából dél körül.

-  Itt vagyok,nem kóborolok semerre.Csak iszok egy kis narancslevet,mert lassan porzik a vesém.

-  Szegénykém...,hogy én mennyire sajnállak.-jön oda,majd karjaim közé simul.

-  Jaj,hagyjuk,inkább adj egy puszit.

-  Csak puszit?

-  Tele van a szám...-iszok bele a narancslébe.

-  Akkor nyeld le és csókolj meg.

-  Dehogy csókollak.-jelentem ki nevetve,tudom,hogy ettől kicsit mérges lesz,de épp ezért olyan aranyos.

-  Ne legyél kegyetlen,Vettel.Lehet,hogy visszaüt,aztán alhatsz a kanapén,mint Heikki barátod.

-  Ők viszont békülés után egy jót szerelmeskedtek a szobájukban.

-  És te azt hiszed,hogy vagy olyan szerencsés,mint a haverod?-néz fel vigyorogva és farzsebembe csúsztatja kezeit.

-  Csak érzem...

-  Azt hiszem én is érzek valamit,de az nem a tiltakozás jele...-csücsörít,megérezhette domborodó nadrágom nyomását csípőjén.

-  Hát,lebuktam asszony.

-  Mi az,hogy asszony?Egyelőre azt hiszem nem vagyunk házasok...

-  De még lehetünk.

-  Ahhoz viszont előbb meg kell kérjem a kezed,mert a kis nyuszi fejeddel,még várhatnék vagy ezer évet.

-  Csak egy pillanat.-emelem fel mutató ujjam és letéve a poharam az asztalra,kibontakozok öleléséből és felrohanok az emeletre.

   Eszeveszett tempóban keresem a kis,fekete dobozkát,melybe párom eljegyzési gyűrűjét tettem.Gyorsan a zsebembe dugom és visszasietek a lányhoz,aki még mindig csak értetlenül mered a lépcső felé,és elnézően elmosolyodik,mikor meglát.

-  Esküszöm,sokszor nem értelek...-csóválja meg a fejét mosolyogva és karba fonja kezeit.
-  Nyugi,édesem.Én sem értem magam.
-  Egy kézikönyv,hülyékhez lehet nem ártana.
-  Na kösz....-vonulok elé morcos képpel,de nagyon nehéz ellenállni a mosolygásnak.
-  Nincs mit,édes.Tudod,hogy szeretlek.
-  Én is téged...Épp ezért,Kätharina Prater,megtisztelnél azzal,hogy a feleségem leszel?-halászom elő a dobozt és kinyitom.
-  Remélem tudod,hogy erre várok,szilveszter óta?
-  Már olyan rég?-vonom fel az egyik szemöldököm és alsó ajkamba harapok.
-  Bizony,te kis butus.-karolja át nyakam és megcsókol.

   Nem is tudom,hogy bírtam ki nélküle ennyi időt.Emlékszem milyen volt Hannával lenni.Emlékszem minden egyes gyötrelmes pillanatra,amit színlelve kellett töltenem.Emlékszem a hazugságokra és minden egyes hamis szerelmi vallomásra,mindezt pedig azért,hogy eleget tehessek Käthe kívánságának.Csak azt akartam,hogy elégedett legyen és tudja,minden kívánságát teljesíteném,még ha őrültséget szeretne is.

-  Még nem válaszoltál...-suttogom szerelmem fülébe,miután nagyjából öt percig csókolóztunk a konyhában.
-  Nos....azt hiszem hozzád megyek,de csak,hogy lásd kivel van dolgod.-kacag fel.
-  Vicces vagy,cicám.-pusziltam meg.
-  Tudom.A válasz pedig igen,ezerszer is igen.-jelenti ki,csillogó kék szemekkel és megint megcsókol.

-  Még mindig nem hiszem el,hogy összeszedted a bátorságod és megkértél....-sóhajtok fel,egy kellemesen eltöltött délután kipihenése közben.
-  Én sem,de szeretlek és azt akarom,hogy mindig az enyém legyél.
-  De hisz én mindig az voltam.-puszilom meg állát.
-  Akkor jó...Reméltem is.
-  Sajnálom,hogy annyi ideig akartam jó testvér lenni.
-  Azzal nem leszel jobb testvér,hogy megtagadod magadtól a boldogságot.-simogatja meg vállam és egy puszit nyom a homlokomra.
-  Tudom,de én tényleg azt akartam,hogy boldog legyen,Hanna.
-  Én készen voltam rá,hogy elvegyem feleségül,de ő nem kért belőle.Ne is foglalkozz vele.
-  Nem fogok.Neked és a babánknak fogok élni mostantól.
-  Nagyon remélem,hogy egyenesen ikrek lesznek.
-  Te megint nagyon elől vagy.Ma megyek nőgyógyászhoz,ha szeretnél eljöhetsz velem.-ajánlom fel.
-  Rina nem megy veled?
-  Szerintem ők még enyelegnek.
-  Igaz...-dörzsöli meg állát nevetve.
-  Akkor,mit mondasz...Eljössz velem a dokihoz?
-  Ha nagyon szeretnéd.
-  Még jó,hogy szeretném.-mosolygok rá és még egy puszit adok állára,majd fejem mellkasára hajtva hallgatni kezdem szívének dallamát.


    Délután ötre értünk be a rendelőbe és a doki máris fogadott minket.Nagyon kedves arcú,fiatal doktornő volt,első látásra megbíztam benne.

-  Nyilván ön az apuka.-mosolyog rá Sebire,mikor leülünk vele szembe.
-  Igen,Sebastian Vettel.-nyújt kezet neki párom és kezet ráznak.
-  Dr.Valerie Stones.Igazán örülök,de tegeződhetnénk.
-  Legyen így.-mosolygok rá.
-  Kezdhetnénk is a vizsgálatot,azt hiszem.
-  Mit csináljak?Sosem csináltam még ilyet.-vonok vállat,kínos mosollyal arcomon.
-  Ott van az ágy,told lejjebb a nadrágod és húzd fel a pólódat.
-  Rendben...-sóhajtok és teszem,amit a doki kér.

   Mikor nekikészülünk,rányomja a hideg trutyit a hasamra és elkezd körözni a szondával a trutyiban.

-  Voltál már ultrahangos vizsgálaton?-kérdezi Valerie,miközben a monitort fürkészi.
-  Eddig nem,de mintha említettem volna már.
-  Bocs,tényleg...De meg is van...Ott..-fordítja felénk a monitort,melyen,hát nem is tudom,hogy is mondjam...nagy szürkés,sárgás világos valamiben,egy nagyobb fekete foltban,két szürke foltocska úszott.-  Azok ott az ikreitek.-jelöli ki a két foltot.
-  Látod,édesem.Igazam volt.-vigyorog rám Seb és elégedetten néz hol rám,hol a kijelzőre.
-  Micsoda megérzések.-kacag fel Valerie.
-  Elmehetnék jósnak.-vigyorog elégedett vőlegényem és vállamra teszi a kezét.
-  Gratulálok nektek.

***

Ez lett volna a rész ,remélem tetszett nektek.Sajnálom,hogy elhanyagoltalak titeket,de ígérem holnap is lesz rész.Szép estét nektek,és sok erőt a következő héthez.

Puszi:*:*

18.Rész

Döntés

  Ha egyszer valaki azt mondja neked,hogy sosem leszel senki,nos azt igazán a szívedre veszed és megpróbálsz bizonyítani.Így voltam ezzel én is.Bizonyítani akartam,hogy igenis érek valamit.tulajdonképp ezért lettem versenyző és ezért áldoztam fel a boldogságom....De a sötétségben van ideje az embernek gondolkodni és alaposan végiggondolni,hogy mi is akar kezdeni magával.

   Elfutni olyan könnyű,annyira gyáva dolog.Én is ezt akartam tenni.De aztán rájöttem,hogy az én életem igazából tökéletes.Nekem mindenem megvan,amire egy ember vágyhat.Van egy szerelmem,akivel az első közös babánkat várjuk,még ha ő egyelőre nem is tud róla,van egy szerető családom és olyan barátaim,akik minden esetben kitartanak mellettem.Hát mire vágyhatnék még,ennél többre?Az,hogy Hannával mi lesz...nos az még a jövő zenéje,de ahhoz előbb fel kell épülnöm.

-  Szerinted felépül?-hallom meg Seb hangját valahonnan a távolból.

-  Nem tudom,de ha minden igaz,akkor sokat javultak a múlt hét óta.

-  El sem hiszem,hogy már két hete itt van.

-  Szerencse,hogy haza tudtuk hozatni.Már olyan jó lenne,ha felébredne.
-  El sem hiszem,hogy ennyi ideje nélkülözzük.Eszméletlen mennyire hiányzok már a hülye feje.
-  Jó jó...Neked,mint barátnő hiányzok,de nekem hiányzik,hogy nincs kivel aludnom és nincs akinek azt mondjam,hogy szeretem.
-  Mondhatod nekem.-kacag fel egy másik hang.
-  Rami,légy szíves...A leendő sógornőmet nem szerethetem úgy,mint a barátnőmet.
-  Ezzel azért még várjunk....Meg sem kérted a kezét.
-  De meg fogom.-jelenti ki Seb határozottan és egy puha kezet érzek meg az enyémen.-  Csak egyszer legyen végre az enyém teljesen.Soha többet nem engedem ki a házból.
-  Már így is a tied.Mindennél jobban szeret és ha egyszer felébred,akkor tuti,hogy te leszel az első,akit keresni fog.Vannak dolgok,amiket meg kell beszéljetek.
-  Igen,például a gyerek.Ti tudtatok róla?
-  Én nem...Nekem is majdnem leesett az állam amikor a doki mondta.
-  Tudtam róla,de azt akartam,hogy Käthe mondja el a nagy hírt.
-  Csak már nem volt rá alkalma.
-  De ha tudnád mennyire izgult,hogy mit fogsz szólni.
-  Még én sem tudom...
-  Azért ugye örülsz neki?
-  Persze,hogy örülök neki.Legelőször is örültem volna neki,de tudom,hogy Käthe mennyire karrierista és nem szóltam semmit.
-  Szeret téged.Amit tesz,azok nem mindig a megfontoltságon alapszanak,csak cselekszik,hogy ne üljön veszteg,de ha tudni szeretnéd,akkor a szíve mindig is csak a tied volt.
-  Milyen romantikus már.-sóhajtott Rina.
-  Az....-rebegte Rami.
-  De eldobta magától ezt az egészet,amikor Hannának hagyott engem.
-  Azt sem azért csinálta,mert nem szeretett,csak hülye néha és nem gondol saját magára.Az életét is feláldozta volna Hanna kedvéért.
-  Hülyeség volt...

   Bele szeretnék szólni a beszélgetésbe és végignézni a szobában lévő társaságon,de mintha pilláimra mázsás súlyokat tettek volna és nem tudnám kinyitni őket.Torkom ki van száradva és érzem,ahogy nyelvem szájpadlásomra tapad.Ennél rosszabb érzés ritkán jelentkezik ébredéskor.Nagyot nyelek,ezzel az utolsó csepp nedvességet is letornázva torkomon,majd lassan,minden erőmet összeszedve kinyitom a szemem.

-  Kapok...egy kis....vizet?-nyögöm erőtlenül,mire minden szem rám szegeződik és aggódó pillantások pásztáznak végig.
-  Käthe,kicsim!-szólal meg először Seb és ad egy puszit a homlokomra.
-  Tessék a víz.-tart elém egy pohár vizet húgom,majd megitat,kérdés nélkül.
-  Üdv ismét köreinkben.-szorítja meg kezem Rina,mire én csak hálásan elmosolyodok és így pislogok szeretteimre,akár egy idióta.

   Egy hetet tartottak még benn,míg úgy,ahogy rendbe nem jöttem.Mikor végre haza mehettem,Rina hozott be nekem ruhákat,bár a doki majdnem szívrohamot kapott,mikor meglátta az extrém magassarkút,amit szettem mellé választottam.Ámbár végül sikerült megnyugtatnom.

-  Käthe,mit hozhatok neked?-kérdezi Rina,mikor már otthon vagyunk Svájcban.
-  Semmit,inkább ülj le mellém és beszélgessünk.Három teljes hét maradt ki.Mindent tudni akarok.
-  Rendben,mesélek,de nem sokat,mert sietnem kell.Ma van Heikki anyjának a születésnapja és eljöttek hozzánk,hogy megünnepeljük.
-  Akkor menj,ha szeretnél,majd kifaggatom Ramit.
-  Ha jól rémlik,ő haza ment,hogy elhozza a szüleidet.
-  Csak anyát.Apa otthon marad,hogy intézze a cége dolgait.
-  Oké...Nos a helyedre Sebastian lépett,a tesztpilótátok és meg kell,hogy mondanom,egy igazi pancser hozzád képest.Aztán...nekünk volt egy kisebb összezördülésünk Heikkivel,de megoldottuk.Seb szinte el sem mozdult mellőled,de azért megnyerte a Bahreini futamot,a te kedvedért.Csak miattad nyert,hogy bebizonyítsa,mennyire szeret...Bár kicsit fura módja ez a szerelem kifejezésének.
-  Nagyon szép gesztus,kár,hogy nem láthattam.
-  Megnézheted a neten,meg fel lett véve DVD-re.
-  Ha itthon lesz Seb,majd ketten megnézzük.
-  Látod,ez remek ötlet.

   Végül elég sokat beszélgettünk,majd mikor Seb hazaért,akkor Rina elment.Mi Sebivel megvacsoráztunk és a nappaliban összebújva kezdtünk bele a filmnézésbe.

-  Ebből nem igazán lesz filmezés...-adok egy puszit az állára.
-  Szerintem inkább beszélgessünk.-javasolja és azonnal kikapcsolja a Tv-t.
-  Miről szeretnél beszélgetni?-nézek rá kíváncsian.
-  Talán erről a piciről.-teszi kezét,még lapos hasamra.
-  Nos,egyelőre nem sokat tudok neked mondani róla.A mi babánk lesz és én már nagyon várom.
-  Én is nagyon várom.Mindig is egy közös babára vágytam,veled.
-  Itt a soha vissza nem térő alkalom.
-  Hé!-csíp bele fenekembe,mire ugrok egyet.
-  Jó,akkor az egyelőre vissza nem térő alkalom.
-  Ugye tudod,hogy egy egész focicsapatnyi porontyot akarok?
-  Kicsit elszaladt veled a ló,nem?-mosolygok rá és megcsókolom.
-  Ugyan dehogy.-legyint.
-  Álmos vagyok,mi lenne ha felmennénk és aludnánk egyet?
-  És mi lenne ha felmennénk és...-simít végig hátamon,majd megnyalja szája sarkát.
-  Most nem lehet...tudod,hogy nagyon kell vigyáznom a babára.
-  Tudom és nagyon óvatosak lennénk,de már annyira rég voltunk együtt és én is pasiból vagyok,nem tehetek róla.
-  Jó na,legyen,de csak ha te viszel fel az emeletre.
-  Ha csak ennyi kell...-vigyorog rám és az ölébe kapva felvisz az emeltre,majd óvatosan letesz az ágyra és fölém hajolva szép lassan csókolni kezd.

Egyből hazafelé megyek. Jó lett volna még beszélgetni Käthe-vel, de nem tehetem meg, hogy ne legyek otthon, amikor Heikki anyukájának a szülinapját ünnepeljük családi körben. Ugyebár itt vannak Heikki szülei és a húga, Liisa.

Ez az első nagy családi esemény mióta együtt vagyok a párommal. Kicsit izgulok is, hogy minden jól menjen. Az étel már el volt készítve, még délelőtt megcsináltuk, a tortát Heikki már hazavitte, szóval nagy galiba nem történhet.

- Végre már, hogy hazaértél! - jön ki elém Liisa.

- Baj van? - kérdezem ijedten.

- Heikki őrjöng, hogy hol vagy már ilyen sokáig - forgatja a szemeit. - Anya próbálta nyugtatni, de semmi haszna nem volt.

- Te jó ég! - megyek be idegesen.

- Végre hazataláltál! - esik egyből nekem.

- Megmondanád, hogy mégis mi bajod van? - kérdezem meglepve. Nem számítok rá, hogy ilyen nyíltan kezd majd el veszekedni velem.

- Hogy mi bajom van? Az, hogy semmibe veszed azt, amit megbeszéltünk. Arról volt szó, hogy hat órára itthon leszel.

- És itthon is vagyok - bökök az óra felé, ami öt óra harmincnyolc percet mutat. - Meg amúgy sem tartozok neked beszámolóval minden egyes lépésemről. 

- Ó, persze, legyek már én a hibás.

- Egy szóval nem mondtam, hogy hibás vagy - csapom le a táskámat az asztalra. - Mindössze utálom, ha valaki oktalanul kér rajtam számon valamit.

- Tudod mit? Ezentúl nem fog érdekelni, hogy mit is csinálsz. Legyen az, amit te akarsz. Leszarom.

- Persze, legyél te az, aki meg van sértve. Tehetek én arról, hogy nem ismered az órát? Az pedig elég sértő feltételezés, hogy nem jövök haza, ha egyszer megígértem. Anyukáddal szemben lenne tiszteletlenség. És gondoltam ismersz már annyira, hogy nem feltételezed rólam azt, hogy semmibe veszem a családod - hagyom ott, majd felmegyek az emeletre. Lefekszem az ágyra, majd el is alszok szinte azonnal, álomba sírom magam. Mikor felébredek már sötét van odakint, viszont még nincs késő. Ismét sírni kezdek, és teljesen kétségbe esve nyúlok a telefonom után, hogy felhívjam Käthe-t. Csak ő van nekem, és tudom, hogy rá számíthatok.

  Telefonom csörgésére ébredek.Hamar felveszem és kipattanva az ágyból kisietek a hálóból,hogy ne keltsem fel szerelmemet.

-  Milyen volt a vacsora?-szólok bele vidáman és közben felkuporodok a kanapéra és hasam kezdem simogatni.
-  Nem tudom.-szipogja.
-  Mi történt?

   Arcomról azonnal lehervadt a mosoly és aggódva próbálok nyugodt maradni,hogy ő se idegeskedjen még inkább.

-  Összevesztünk azon,hogy mikor értem haza.Aztán feljöttem a szobánkba és álomba sírtam magam.
-  Annyira sajnálom...Átmenjek?
-  Nem zavartam meg valamit Sebivel?
-  Semmit nem zavartál meg...Nagyjából egy órát késtél.
-  Akkor átjönnél?
-  Egy fél óra és ott leszek.
-  Te vagy a legjobb barátnőm.-pityeredik el,majd hallom,hogy kifújja az orrát.
-  Nyugi.Míg én odaérek,addig zuhanyozz le és öltözz át.Azonnal ott vagyok.
-  Szia,és köszi szépen.

   Letettük a telefont és én nekiláttam készülődni.Fél perc alatt fel kész voltam és hagytam egy üzenetet páromnak,majd leindultam Heikkiék háza felé.Beengedem magam,nekem ugyebár van kulcsom a házhoz.Heikki a kanapén alszik,fenn az emeleten ég a villany.Halkan felosonok és benyitok a hálószobájukba.Rina ott fekszik az ágyon és pityereg.Azonnal odarohanok hozzá és szorosan átölelem.

-  Minden rendben lesz.-suttogom lágy hangon,mire ő mélyebbre fúrja fejét a vállamba és keserves zokogásban tör ki.

***

Ez lett volna a rész,amit ugyebár megígértem,de sajnos ne jött össze a négy komi.Na nem baj,mert én nagyon szeretlek titeket és hoztam nektek + részt a vasárnapokon felül.Remélem ide is kapok pár komit,az előzőket pedig nagyon szépen köszönöm.

Szép estét nektek!

Puszi:*:*

17.Rész

A kétség órái

  Amint a lift ajtaja kitárul érzem,hogy valami nincs rendben.Hogy pontosan mi,azt még magam sem tudom,de a gyomromat mardosó rossz előérzet,egyszerűen nem hagy nyugodni.Valami biztosan történt,jegyzem meg magamnak,mielőtt még a mágneses olvasóba tenném a kártyát.

   A lakosztályban látszólag minden rendben,de egyszerre megcsap a ráz jellegzetes illata.Azonnal ledobom a táskám a földre é máris sietős léptekkel megyek a szag forrása felé.A szobába érve meglátom kedvesem a földön fekvő,ernyedt testét.Épp csak lélegzik,de mellkasa még mozog.Azonnal oda rohanok,hogy lássam milyen komolya a sérülése.

-  Käthe!-suttogom kétségbeesetten szerelmem nevét,de nem válaszol.-Kérlek mondj valamit.-lassan feje alá csúsztatom karomat és felemelem,nagyon óvatosan,mire felnyög.

   Fehér pizsamájának hasi részén egy nagy vér folt van,melyet próbál kezével lefogni,de amint megmozdítom keze élettelenül csúszik le törzse mellé.Azonnal a mentőket kellene hívnom,de nem tudom a segélyhívót,így a szobaszervizt értesítem,hogy hívjanak egy mentőt.Míg várok el sem mozdulok szerelmem mellől.Kezét fogom,hisz ez a legtöbb,amit tehetek ebben a pillanatban.

   A mentők negyed óra múlva érkeznek a hotel elé.Amikor a szobába érnek megkérnek,hogy álljak odébb,de mintha lábaim lecövekeltek volna és nem tudnék megmozdulni.Ahogy szerelmem fehér arcára pillantok,egyszerűen ledermedek és nem tudom mihez fogok kezdeni,ha már túl késő és az orvosok nem tudnak rajta segíteni.Abba bele is őrülnék.

-  Uram!-szólít meg az egyik mentős,erős akcentussal.
-  Igen....-reagálok kicsit későn.
-  El tudja nekem mondani mi történt?
-  A barátnőm,hogy van?
-  Nagyon gyengék az életjelei,de most mondjon el nekem mindent.
-  Amikor visszaérkeztem a pályáról találtam rá,már itt feküdt.
-  Értem.Szeretne velük jönni a kórházba,vagy felhívja a hozzátartozókat?
-  Majd a kórházból telefonálok,de ha lehet ezt az ügyet diszkréten kezeljék.Nem kell még a sajtó is körötte szaglásszon,miközben ő azért küzd,hogy meg ne haljon.
-  Értettem.-bólint a mentős és a hordágyhoz sétál,hogy a lifthez vigyék kedvesem.

   Egyszerűen nem fogom fel,ami történik.Pár órával ezelőtt még minden tökéletes volt.Legalább is annak tűnt.Imádom őt és mindet feláldoznék érte,de most ott fekszik egy hordágyon és az életéért küzd.Hát igazságos az élet?Mindig akkor történik valami rossz,valami váratlan,amikor végre minden tökéletes.

   A mentőben ülve azon gondolkodtam,hogy most mihez fogok kezdeni.Az ápolók csak sajnálkozva néztek rám a mentőben,mintha már meg is halt volna a szerelmem,de az EKG még nem ezt igazolta.Szíve bár gyengén,de dobogott mellkasában és ez a picike lüktetés a világot jelentette számomra.Ott feküdt előttem az a nő,akit már nagyon rég szerettem,de csak nemrég nyílt rá alkalmam,hogy együtt kegyünk,mint egy pár.És tessék,most itt volt ez a sérülés,amit nem tudom,hogy szerzett és mindent felborított.

   Borzasztóan érzem magam,amikor fel kell hívnom a családját,vagyis először Rinát,hisz ő a legjobb barátnője,nem tudom helyesen teszem-e de mindig nagyon közel álltak egymáshoz és ezt látom jónak.

-  Kicsim,te hallottál valamit?-nyöszörgöm álmosan,nagyjából 11 körül.
-  Mintha mentő lett volna,de lehet,csak egy rendőrautó volt.
-  Azért nem volna jobb megnézni?-ülök fel és ezzel kibontakozom öleléséből is.
-  Ugyan,mennyi esély van rá,hogy ha egy mentő az,akkor pont idejöjjön és pont az egyik ismerősünkhöz?

   Akarok páromnak hinni,de egyszerre megmagyarázhatatlan és kellemetlen érzés mar bele gyomromba,mintha valami rossz készülődne.Nem tudnám megmagyarázni,hogy mi is az,de egyszerűn tudom,hogy valami nincs rendben.

-  Gyere,feküdjünk vissza.-noszogat szerelmem.
-  Előbb elintézek néhány telefont.
-  Kicsim,11 óra van,kétlem,hogy bárki is felvenné neked a telefont.Ha normális,akkor most vagy bulizni van,vagy pedig a párjával épp alszanak,vagy szeretkeznek.Nem hiszem,hogy örülnének,ha te csak úgy felhívnád őket.
-  Igazad van.-dőlök vissza mellé és karjai közé fészkelem magam.
-  És mi lenne,ha mi most...-puszil bele nyakamba.
-  Nem tudom...Neked holnap dolgoznod kell.
-  Még belefér a beosztásomba egy kis huncutkodás a barátnőmmel.
-  Igazad van.-nevetek fel és lendületet véve elhelyezkedek a  csípőjén,majd megcsókolom.

   Még bele sem tudunk melegedni,amikor megszólal a telefonom.A kijelzőn a kis német neve villog,így azonnal fel is veszem.

-  Haló?-szólok bele kicsit lihegve.
-  Szia...Rina.-köszönt,de hangja remeg és érzem,hogy az összeomlás veszélye fenyegeti Sebit.
-  Minden oké?-kérdezem én is ijedten,hisz rövid ismeretségünk alatt még nem hallottam ilyennek.
-  Nem,Rina.Semmi sincs rendben.Käthe-re valaki rálőtt és most a kórházban vagyunk.
-  Ezt mondd kérlek még egyszer,mert azt hiszem nem hallottam rendesen.
-  Käthe kórházban van,mert megtámadták és lelőtték.

   Nem akarok hinni a fülemnek.Hogy történhet ez,épp itt?Tisztában voltam vele,hogy Bahreinben fenn áll a támadás lehetőségen,de mennyi volt annak az esély,hogy pont Käthe-re esik a választásuk?

-  És,hogy van?-kérdezem azonnal.
-  Nagyon kevés esélye van...-magyarázza Seb és ebben a pillanatban elcsuklik a hangja.
-  Tarts ki,azonnal ott vagyunk.
-  Kérlek szóljatok Käthe szüleinek is.
-  Raminak szóljunk?
-  Igen,kérlek.-suttogja és le is rakja a telefont.

   könnyes szemekkel fordulok oda páromhoz,aki csak értetlenül mered rám.

-  Käthe kórházba került.-törlök le egy kicsorduló könnycseppet arcomról.
-  Édes Istenem!-kiált fel halkan,majd azonnal karjaiba zár és egy puszit ad a fejemre.
-  Most nincs idő erre.Azonnal be kell mennünk hozzá.-tolom le magamtól és máris a ruháimat keresem a bőröndömben.

   Amikor Rina rám törte szobám ajtaját és előállt azzal a mesével,hogy a nővéremet lelőtték,egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.Pár órával korábban még arról beszélgettünk,hogy Seb biztosan örülni fog a hírnek,hogy apa lesz,utána pedig azt közlik,hogy élet-halál között lebeg és nem lehet tudni ki is lőtte le.

   A kórházban Sebet egy kék kanapén találok,ahogy tenyereibe temetett arccol és idegesen dobolva lábaival várja a fejleményeket.Azonnal mellé ülök és mikor vállára teszem a kezem,ő pedig  összerezzen.

-  Hogy vagy?-teszem fel a hülye kérdést,hisz ez annyira banális.

   Szemei vörösek a sírástól és arca elgyötört a reménytelenség miatt.

-  Szerinted?-kérdezi fojtott idegességgel hangjában.Látom rajta,hogy próbálja visszafogni magát de nem nagyon megy neki.
-  Tudom,hogy most nehéz,hidd el nekem is az,de erősnek kell lenned.

   Idő közben anyáék is megérkeznek és apa azonnal leáll veszekedni az egyik recepcióssal,hogy azonnal keressen egy orvost,aki megmondja mégis mi az ég történik itt,mert Rina csak annyit mondott nekik,hogy a nővérem a kórházban van.Kis idő telik csak el,mire a doktor megérkezik,frissen vasalt,fehér köpenyében,szemüveggel orrán.Nem tűnik valami vidámnak.

-  Mondjon valamit!-mennydörgi édesapám.
-  A kisasszony állapotát stabilizáltuk,de még mindig magas az esély arra,hogy leveszítsük.Jelenleg az intenzív osztályon van és nem fogadhat látogatókat.A magzat nem szenvedett károsodást,így őt is sikerült megmentenünk,viszont az ő jövője sem biztos.
-  Állj!-pattan fel Sem a kanapéróla,hogy eddig ült.-Magzat?-kérdezi kicsit rémülten.
-  Igen,a kisasszony terhes.Maguk nem tudták?-kérdezi meglepetten a doki.
-  Nem.Ez nekünk teljesen új.-szólal meg most anya,aki eddig csak csöndben hallgatta a doki beszámolóját.
-  Akkor a magzatnak semmi baja?-kérdezem kicsit jobb hangulatban.
-  Semmi.Mondhatnám,hogy nagyon megijedt,de semmi értelme nem lenne.-mosolyodott le a doki.
-  És mikor mehetünk be hozzá?
-  Ha jobban lesz és felébred,akkor már holnap reggel.
-  Köszönjük.-bólint apa és az orvos azonnal el is megy.



  Egyetlen gondolat lebeg szemeim előtt.Az pedig az az élet,amit kaphattam volna.Egy kis házikó,benne életem szerelem,most már mondhatom ezt és egy csodaszép kislány,akinek olyan csodaszép tengerkék szeme van,mint az apukájának és szöszke,göndör haja.De lehetséges ez még számomra?

   Már kész vagyok arra,hogy itt hagyjak mindent és mindenkit,viszont valami még visszahúz.A sötétségben egy fényes alak jelenik meg.Ismerős,és mégsem...Szőke loknik és kék szemek,fehér pulcsi,falatnyi rövidnadrág.Mintha már találkoztunk volna.Aztán felbukkan egy újabb alak.Egy fiú az,piszkos szőke hajjal és tengerkék szemekkel.Rajta póló és farmer van,meg baseball sapka.Ő is ismerősnek tűnik.Egyszerre egy parkban találom magunkat.A két alak egy dupla hintában ül és beszélgetnek.Épp elég közel vagyok hozzájuk,hogy halljam őket.

-  Akkor ez már biztos?-kérdezte a fiú.
-  Igen...-nyögte ki a lány és feljebb tolta szemüvegét az orrán.
-  És mikor jössz vissza?
-  Nem tudom,de nyugi,mert itt lesz Hanna,majd ő vigyáz rád.
-  De én nem akarom,hogy a húgod vigyázzon rám.Te vagy a legjobb barátom és talán több is.Nem akarlak elveszteni.
-  Seb,tudtad,hogy mit szeretnék és az pedig a versenyzés.akármit feláldoznék érte.
-  Még a barátságunkat is.
-  A mi barátságunk különleges fajta.ezt nem tépheti szét a távolság.
-  És mi lesz,ha neked majd lesz barátod és én meg még mindig utánad sóvárgok.
-  Nekem nem lesz barátom.Nincs rá időm.
-  Mondod ezt most.
-  Sebastian Vettel!Ha nem hagyod abba a rinyálást,akkor bokán foglak rúgni.Nem tudom emlékeztetnem kell-e téged,hogy te is autóversenyző vagy,talán még jobb is,mint én.Attól,hogy én most elmegyek,a mi barátságunk megmarad és engem nem fog érdekelni,hogy milyen pasik vannak körülöttem,nagyon sokat kell teperjen valaki,hogy ennyire szeressem,mint téged.Továbbá nem tudom,hogy említenem kell-e,hogy a szívem a tiéd,még akkor is,ha ezt nem mutatom ki.Viszont azzal tisztában kell lenned,hogy a húgom megőrül érted és,azt akarom,hogy ti ketten egy pár legyetek,mert ő sokkal jobban illik hozzád,még ha ezt most nem is érted.Lehet,hogy most azt hiszed,hogy szeretsz engem,de meglásd,hogy egy-két hónap múlva,amikor már nem leszek itt minden pillanatban,akkor elkezdesz más lányok után járkálni és én azt akarom,hogy ez a lány a húgom legyen,mert tudom,hogy ő is tud ugyanúgy boldoggá tenni,mint én.
-  Hülyeségeket beszélsz Kätharina Prater...
-  Majd meglátod.Én csak azt akarom,hogy én már nem leszek neked,akkor mellette találj boldogságot és nyugalmat.
-  A lehetetlent kéred tőlem.-mondta a fiú és kiszállt a hintából,majd megfogva a lány kezét ős tis talpra állította.

   Kezei lassan a lány derekára csúsztak és közel vonta őt magához.Arcuk szinte már összeért és épp csak nem érintették össze ajkaikat,mikor a hátam mögül halk sírást hallottam meg.Megfordultam és egy törékeny kis teremtést pillantottam meg nem messze tőlem.Könnyei szemeivel a hinta mellett ölelkező párt figyelte,majd el akart rohanni,de elesett és halk pityergése hangos zokogássá változott.A pár azonnal szétrebbent és a hang irányába siettek.

-  Uram isten!Hanna,te meg mi az eget csinálsz itt?-térdelt le a síró lány mellé fiú,majd példáját követve a lány is melléjük térdelt.
-  Csak...-szipogta-Käthe-nek haza kell jönni,mert még nem pakolta be a bőröndjeit.
-  Mióta állsz itt?-kérdezte a lány és aggódva letörölt egy kósza könnycseppet Hanna arcáról.
-  Épp elég régóta,hogy tudjam,egy hazug dög a testvérem!-sóhajtott egyet,majd felpattant és sántikálva elrohant.

    Ekkor jöttem rá,hogy ezeket az embereket én ismerem.A jelenet főszereplője is én voltam,valamint szerelmem és húgom.Tudom,hogy akkor nagyon megsértettem,hisz én voltam az egyetlen,aki tudta,hogy szereti Sebit és én mégis hitegettem Sebet,hogy köztünk lehet valami,hisz én is szerettem,de nem akartam,hogy miattam legyen boldogtalan a húgom.Mégis megtettem...miattam szenvedett annyi ideig.Hát megérdemlem én az életet?

   A válasz annyira kézenfekvő és annyira egyszerű.De mégsem olyan,mint amilyennek gondoltam.Nem nagy dolog búcsút mondani az életemnek és nem nagy dolog viszlát-ot köszönni földi valómnak,viszont,ahogy ott vagy a sötétben és sorra jelennek meg szemeid előtt a szeretteid,akikkel eddigi életed minden fontos pillanatát megosztottad.Együtt örültek veled,együtt sírtatok,ha kellet...Mindig ott voltak,ha a földre estél és felemeltek,új reményt adtak...hát tőlük a legnehezebb elköszönni.Hogy végül mit is választok....még nem tudom.

***

Ez lett volna a rész máról,amit már annyian vártatok.Kicsit fura lett a vége és még mindig hagy kételyeket,ezt tudom,de az igazat bevallva még én sem tudom,hogy mi legyen.

Remélem azért tetszett és kapok pár komit,mert ismét azon kapom a blogot,hogy egyre kevesebb hozzászólás gyűlik.Viszont van egy ajánlatom....Ha ehhez a részhez estig összegyűl a négy komi,akkor kedden is ehhez a történethez hozok nektek frisset.

Szép napot nektek és sok sikert a jövő héthez,és kitartást,már nem sok van...

Puszi:*:*

21.Rész

"  Ha elég időt töltesz az újság archívumában, láthatod, hogy ugyanazok a sztorik ismétlődnek újra meg újra: háborúk, éhínségek, gazdasági válságok, elveszett szerelmek, széthulló családok. Halál. Szívfájdalom. Ritka a happy end.  "

21th

   Ahogy meredtem telefonom lassan elsötétedő képernyőjére ismét rá kellett jönnöm,hogy az ember a múltjával nem tud csak úgy leszámolni.Hiába szeretne...Így én is a múltam rabja vagyok,akár tetszik,akár nem.

-  Minden rendben?-fonta derekam köré karjait párom.

-  Persze...csak..-hirtelen nem tudtam mit hazudhatnék neki.-  Csak kicsit megszédültem,de ennyi az egész.

-  Hozzak egy pohár valamit?-ajánlotta azonnal.

-  Az nagyon jól esne.-néztem kék szemeibe hálásan.

-  Azonnal itt vagyok.-adott egy gyors puszit és mér ott sem volt.

   Leroskadtam az ágyra.Nagyon hosszú és fárasztó napom volt.William teljesen megbolondult és minden percemet lefoglalta.Talán még levegőt venni sem volt időm...Olyan érzés ez,mint amikor már majdnem kinn vagy a víz alól,de még mindig van valami,ami visszaránt és nem enged levegőhöz jutni.Ez a világ pont ilyen.Egyszer belekerültél,aztán pedig midig van valami,ami miatt nem tudsz kiszállni.

   Hiányzott a régi éltem.El sem akartam hinni,hogy egyszer ennyi vágyni fogok arra a nyugodt és csupán néha zavaros életre,amit Sebivel éltem..Vele minden más volt.Lehet,hogy nem volt egy mintaférj,sőt biztos,de nem is volt annyira rossz,mint az,ami azután következett.Londonban testvéremnek köszönhetően megismertem nem is egy olyan embert,akiket jobb lett volna nem ismerni.Köztük volt Will is,aki egy elég durva ember,a szó minden értelmében.

-  Minden oké?-tette vállamra kezét Amanda.

-  Ja,csak kicsit fáradt vagyok.

-  Szegénykém...Ma hosszú napod volt.

-  Igen.Mondhatjuk így is.Én vagyok Will kedvence...Le se tagadhatná,hogy élvezi,mikor kínozhat.

-  Nem kínoz...egy ujjal nem ér hozzád.

-  De akkor is...Ahogy azokkal a kék szemekkel méreget.Gusztustalan.-borzongtam meg,még csak a szemei gondolatára is.

-  Azt még nem bünteti a törvény,ha jól tudom.

-  Jól tudod...de akkor is.

-  Nem kell már sokáig ezt csinálnod.-próbált vigasztalni.

-  De meddig még?

-  Csak néhány hónap.Tudod,hogy ezért hatalmas szívességgel tartozom neked.

-  Azért,mert segítek ledolgozni az adósságod,vagy azért,mert szó nélkül tűröm,hogy mindenféle idegen pasi taperoljon és kiéhezett szemekkel méregessen?

-  Mindkettőért...

-  Mennyi  pénzzel tartozol még?

-  Rengeteggel...-sütötte le szemeit.

-  Akkor nem kevés asztalon táncolás van még hátra.

-  Tudom,és annyira sajnálom,hogy azt el sem hiszed,de nekem csak te vagy.

-  És anya?

-  Ő nem segítene.
-  Mindegy....Már benne vagyok és ezen már nem is akarok változtatni.

-  Te vagy a legjobb tesó a világon.

  Igazából Will egy nagymenő tőzsdecápa volt,akinek még  e mellett más foglalatosságai vannak.Egy eszkort ügynöksége van,valamint lenge öltözetű pincérnőket közvetít beteg öreg urak számára.A beteget pedig nem testi betegségre értem.Borzalmas volt és tudtam,hogy nem szabadulhatok egyszerűen.

   Csak ne szerettem volna annyira a testvéremet,hogy mindent feladtam érte akkor.Viszont mikor törlesztette az adósságait,akkor engem nem akart elengedni Will,mert én voltam a kedvence és egy jó munkaerőt nem engedünk csak úgy kiszaladni a kezünk közül....Legalább is ez volt az elképzelése.Az igazság az volt,hogy élvezte,ha szenvedni láthat valakit.Engem pedig előszeretettel dobott be vénemberek és ilyenek közé.

-  Itt is vagyok.-lépett be Seb a szobánkba.
-  Köszi...-mosolyogtam rá hálásan és átvettem a poharat,amit eddig a kezében tartott,majd jót ittam belőle.
-  De ugye nincs semmi baj?-ült mellém és vállamra tette kezét.
-  Semmi baj,csak hirtelen akartam nagyon csinos lenni neked,de nem sikerült.
-  Így is remekül nézel ki.-adott egy nagy puszit az arcomra.
-  A gyerekek?
-  Paula lefektette őket.
-  Akkor jó.Valahogy nem érzek magamban elég erőt még ehhez is.
-  Masszírozzam meg a hátad?
-  Ha ragaszkodsz hozzá...-bújtam hozzá,olyan szorosan,hogy vékony pólóján át éreztem szívének dobogását.

   Nagyjából egy órán át kényeztetett,mikor megunta és mellém feküdve szép lassan elszenderedtünk.Az üzenetre nem válaszoltam,próbáltam minél inkább halogatni.Tudtam,hogy fölösleges,mert ígértem neki valamit,de eddig nem volt rám szüksége.Miért pont akkor,amikor megtalálnám a boldogságot?

   Egy hetet töltöttünk Korzikán,mert nem bírtam tovább.Azt mondtam,hogy nagyon nem érzem jól magam,pedig csak tudni akartam,hogy mit kíván tőlem pontosan Will.Amikor hazaértünk Paula és párom elmentek Seb szüleihez Heppenheimbe,hogy tudjak pihenni.Türelmetlenül toporzékolva figyeltem,ahogy a kocsi kigördül a felhajtóról és telefonomat görcsösen szorongatva mentem be az irodámba,ami ugyan már kicsit poros volt,de ezzel a legkevésbé sem foglalkoztam.Azonnal visszakerestem az üzenetet és hívtam a számot,amiről érkezett.Nem kellett két csörgés,hogy felvegyék.

-  Cicám!-szólt bele Will, a már jól ismert,rettegett érces hangján.
-  Mit akarsz tőlem?
-  Tőled semmit.A férjecskédtől lenne szükségem egy apró szívességre.
-  Akkor miért írtad,hogy itt az ideje visszatérnem?-merevedtem le azonnal.
-  Mert tudtam,hogy erre felfigyelsz.Ha azt írtam volna,hogy szívesség kell Sebastiantól,akkor biztosan nem hívsz fel és drasztikusabb megoldást kellett volna keresnem.
-  És mi lenne az a szívesség?
-  Ezt már szeretem....-hangja arroganciával és elégedettséggel telten visszhangzott fejemben.
-  Ki vele....
-  Csssss,cicám!Mindent csak szép sorjában.Mesélj mi van veled?Olyan rég láttuk egymást.
-  Ha rajtam múlna nem így lenne,ezt te is tudod.
-  Tudom,de én már vágyom a csodás testedre.
-  Majd küldök képeslapot.
-  Gonosz vagy...-csüggedt el.

-  Te pedig..egy...egy...
-  Nono...Nem beszéltünk még az üzletről.
-  Akkor mesélj,mit akarsz a férjemtől.
-  Egyszerű...Téged.
-  Meg vagy hibbanva.Ez neked kis szívesség?!Tudod te mit kérsz?
-  Igen.Teljes mértékben tisztában vagyok ezzel,de ő nem érdemel meg téged.Évekkel ezelőtt eldobott és hagyta,hogy csúnya dolgokba keveredj.És most nézd meg...Megint együtt vagytok.Hát eszednél vagy te,cicám?
-  Nem vagyok a cicád és én igenis szeretem a férjemet,nem számít ki mit mond,vagy tesz.
-  Most mégsem vele vagy,hanem velem beszélsz telefonon.Vajon miért?
-  Azért,mert tudni akartam,megint milyen őrültséget akarsz.
-  Ez nem őrültség,cicám.Ez a szerelem.
-  Te egy szadista f*sz vagy,nem tudsz te szeretni magadon kívül senki mást.
-  Hogy beszélsz azzal,aki munkád adott neked két egész éven keresztül?
-  Remek munka is volt.Még mindig kísértenek a rémálmok azokról a vénemberekről.
-  Élvezted,csak még magadnak sem mered bevallani.Te erre születtél....
-  Akkor mégsem szeretsz.Igazam volt,lám.
-  Ez nem igaz.Csak az igazat mondom.Csodás tested van és nem érdemes elfecsérelni azzal,hogy a is családodat pátyolgatod.
-  Persze,helyette inkább pátyolgassalak téged,meg a perverz klienseidet.Na azt nézheted!
-  Nem tudom,kell-e emlékeztetnem téged,hogy jössz nekem egy szívességgel.Azt kérhetek,amit akarok.
-  Igen...de nem engem.Én nem megyek vissza többet Angliába.
-  Akkor úgy érzem,hogy valami drasztikusabb megoldást kell alkalmaznom.Lehet,hogy elbeszélgetek a férjeddel...Mondjuk épp most,amikor kiszáll a hófehér infinitiéből és az ölébe kapja a szöszke kisfiatokat.
-  Te szemétláda!Ha csak az egyik ujjad is rá mered tenni,akár a férjemre,akár a gyermekeimre,vagy a nagynénémre,esküszöm,hogy megbánod azt a napot,amikor előmásztál a koszos kis patkányfészkedből!
-  Milyen harcias a kisasszony!-kacagott fel hangosan és tudtam,hogy minden szava tocsog a gúnyban és ez vérlázító volt.Undorodtam tőle.
-  Csak hagyj engem békén.Jó?
-  Nem tehetem....Én vagyok a legnagyobb rajongód.
-  Viszont nekem mindenre van szükségem,csak a rajongásodra nem.
-  Még beszélünk cicám a rajongásomról,de most esetleg komolyan elgondolkodhatnál azon,amit mondtam,mert lehet,hogy a kis szöszi nem megy ma már haza.
-  Te komolyan így akarsz magadhoz láncolni?
-  Ha évekkel ezelőtt voltam olyan hülye,hogy nem tettem meg,akkor most mindent el fogok követni,hogy újra az enyém legyél.-mondta határozottan és letette a telefont.

   A készülék még percekkel később is a fülem mellett volt és csak szorítottam,szinte olyan erővel,hogy ujjaim is elfehéredtek.Miért épp most került elő?Miért akar pont engem?Az életem csak jobb volt nélküle,ráadásul utáltam is,mint egy hát..nem is tudom,mint egy csótányt,csak az volt a baj,hogy nem volt elég kicsi ahhoz,hogy a cipőm sarkával eltiporhassam.

   Nagyon zaklatott voltam egész nap és csak fel-alá járkáltam a lakásban,mint egy holdkóros.Egész késő délután ért haza Seb a gyerekekkel és Paulával.A gyerekekkel kivonultunk a kertbe játszani,míg nagynéném önfeláldozás gyanánt elkészítette a vacsorát,Seb pedig felment aludni,mert nagyon fáradtnak hazudta magát.

-  Anyu...Képzeld,ma találkoztunk nagyon kedves bácsival.-ugrott a nyakamba Seth.
-  Hogy hívták a bácsit?-pusziltam meg homlokát.
-  Will...valaki.-válaszolt azonnal Anna,öccse helyett.

   Tudtam,hogy arcomról azonnal lefagy a mosoly és egész testemet jeges borzongás járta át,ahogy meghallottam a nevet.Hogy merészelt a családom közelébe menni?Éreztem,hogy ez még csak a kezdet és közeljövő sok mindent tartogat még számomra.

***

Ez lett volna a rész,ami tegnapra ígértem,de sajnos nem lett belőle semmi.

Mercii mondta,hogy neki már nagyon hiányzik ez a történet és az I'm an evil angel a kind evil.Nos mivel az utóbbit már befejeztem,ezért most így döntöttem,hogy újra nekiveselkedek és írok a történetnek egy neki kijáró nagyobb bonyodalmat és befejezést.

Remélem kapok pár véleményt,mert tudni szeretném,hogy mit szóltok az események ezen alakulásához.

Szép estét és kellemes hétvégét nektek!

Puszi:*:*

9.Rész

Party

-  Itt is vagyok,bocs,hogy késtem!-léptem Elinor és az idegen mellé.
-  Semmi baj,még amúgy is várunk Lewisra és Jensonre.
-  Azok kik?

  Erre a kérdésemre a mellettem álló srác hahotában tört ki,mire egy csúnya nézés volt csupán a válaszom.a srác igazán édes volt.Sötétkék inget és fehér farmert viselt,valamint retro,fekete keretes szemüveget,ami ismét kezdett visszatérni a divatba.

-  Ők,kérem szépen a McLaren csapat két pilótája.-magyarázta még mindig rázkódva a nevetéstől a srác.
-  Igen,örülök,hogy ilyen jól szórakozol.-tettem csípőre a kezem mérgesen.
-  Bocsi,de elég kevés embert ismerek,aki nem tudná ki ez a két ember.
-  Akkor itt az ideje megismerkednünk,mert nekem halovány fogalmam sincs,hogy kikről beszélsz.
-  Nico Hülkenberg.-mutatkozott be udvariasan.
-  Katica...A vezeték nevem nem érdekes.
-  Ha te mondod...-von vállat egyszerűen,majd odafordul Elinorhoz és legnagyobb meglepetésemre egy puszit nyomott az arcára.
-  Úgy érzem,hogy lemaradtam valamiről.-állapítottam meg az állam dörzsölve.
-  Lehet.-kacagtak fel egyszerre.
-  Na kösz.Szóval....
-  Úgy néz ki,hogy randizni kezdtünk,de ez még nem biztos,attól függ ez a dinka mit tervez.
-  Hogy-hogy?El akar rabolni?-kérdezem mosolyogva.
-  Nem.,csak eddig nem valami jóban voltunk.
-  De nem tudott nekem ellenállni.Túl sármos vagyok..-kuncogott Nico.
-  Beképzelt majom!-csapta mellkason barátnőm,mire felnyögött a szöszi.
-  Annyira nem is....

   Mikor végre a kis csapat teljes lett nekivágtunk a magyar éjszakának és kerestünk egy hangulatos,eldugott klubbot,amit ígértem és beültünk.Nagyon jól választottam,ugyanis alig voltak páran így nem kellett féljenek attól,hogy esetleg a rajongók megtámadják őket.

-  Te ki is volnál?-huppant le mellém a székre egy valaki a csoportunkból.
-  Katica vagyok...Én találtam a klubbot.
-  Remek választás volt Ka....Mi lenne ha Kathy-nek szólítanálak?
-  Benne vagyok.Így még semmi nem szólított.
-  Akkor meghívhatlak egy italra?
-  A neved sem tudom....
-  Nico.
-  De Nico-nak Elinor barátját vagy micsodáját hívják.
-  És engem nem hívhatnak így.
-  De igen...csak fura lesz majd.
-  Nyugi...Inkább mond meg mit szeretnél inni.
-  Egy Vodka-narancsot.
-  Egy vodka-narancsot a kisasszonynak és nekem egy Heineken-t.
-  Te iszol,
-  Még szép,amennyit lehet.-kacsintott rám és combomra tette a tenyerét.
-  Sajnálom,de nekem van barátom,ez pedig nem fog menni.
-  Nyugi már.Még egy-két pohárka és mindenre kapható leszel.
-  Azt kétlem.-vettem el az italom a pultról és felálltam,majd otthagytam.

   El sem hittem,hogy képes volt ilyen bunkóságra....Nagyon felidegesítettem magam és egy fél percig át is futott az agyamon,hogy otthagyok mindenkit és visszamegyek a hotelbe,-sebihez,de aztán rájötte,hogy nem lenne jó ötlet,mert megsérteném Dashat és a többieket.Csak kerülnöm kellett ezt a Nico fickót és probléma megoldva.

-  Milyen a buli?-lépett mellém egy újabb idegen,ezúttal koktéllal a kezében.
-  Remek,de mi nem ismerjük egymást.
-  A nevem Felipe.
-  Örvendek.-mosolyogtam rá és kezet fogtunk.
-  Részemről a szerencse.-udvariaskodott.
-  Melyik csapatnál vagy?-kérdezem és beleiszok az italomba.
-  Ferrari...
-  És szereted a csapatod?
-  Miféle kérdés ez? Hisz ők fizetnek nekem ezért az egészért.
-  A csapattársaddal milyen a viszonyod?
-  Megvagyunk...-vonta meg a vállát.
-  Ez nem hangzik valami biztatóan.
-  Megszoktam...Tudod én mindig is a második pilóta voltam...Ez már semmiség számomra.
-  Hülye a felfogásod.-mosolyogtam rá bátorítóan.-Mindig meg kell mutatnod,ami benned van és nem szabad azzal törődnöd,hogy második számú pilóta vagy,és egyáltalán semmivel.
-  Igazad van,de én tudom a helyem..Nincs kedvem zűrbe keveredni.
-  Csak mutass magadból többet,hozd ki a  maximumot egy hétvégéből és meglátod,hogy te is lehetsz jó.
-  Köszi.Ez igazán jól esett.
-  Nincs mit.Most pedig tessék menni táncolni egyet,megérdemled.-suhintottam meg vállát,mire csak elmosolyodott és egy puszi után eloldalgott.
-  Jó vagy az ilyenekben.Szépen lelket öntöttél bele.-hallottam meg Dasha hangját a hátam mögül.
-  Köszi.Már gondolkodtam rajta,hogy mi lenne ha pszichológus lennék.
-  És mire jutottál?
-  Arra,hogy az nem nekem való.Inkább a zene.
-  Zenélsz?-kérdezte meghökkenve.
-  Bizony.A gitárom ugyan nem hurcolom mindenhová magammal,de zenélek.
-  Mióta?
-  Nagyjából hétéves korom óta.
-  Zongora?
-  Nem....Basszus és akusztikus gitár,valamint énekelek is.
-  Az szép...De most megyek vissza Fer-hez,mert elég morcos.
-  Fáj a pici pocakja?
-  Tulajdonképp ürügyet keres,hogy eltűnhessünk és lefeküdjünk.
-  De gondolom alvásról szó sincs.
-  Úgy ismered te a pasikat?-kacagott fel.
-  Nem...Sajnos a rosszabbik oldalukról ismerem őket...Nem tehetek róla.
-  De Seb nem ilyen....
-  Ő nagyon rendes és érzékeny.Tökéletes.

   Még beszélgettünk egy keveset,majd eldöntötte,hogy megkeresi Fer-t és visszamennek a hotelbe.Megint egyedül maradtam,de szerencsémre nem sokáig,ugyanis rám talált Elinor,aki máris be volt csípve egy kicsit.Nagyokat hahotázott a semmin és közben végig kapaszkodott belém,hogy el ne essen.Nos igen...Ő a vicces részeg kategóriába tartozott.

-  Nico-t hol hagytad?-kérdeztem mikor leültettem egy magas bárszékre.
-  Épp kinn van a mosdóban,szegény kidobta a taccsot két sör után.
-  Gondolkozz.Ezek a pilóták nem isznak meg annyi alkoholt egy év alatt,mint mi egy este.
-  Tudom.De olyan jól bírta az elején....
-  Az első két kortynál?

-  Igyál te is!-tolta elém az italát.

  Abban a pillanatban pedig,amint megéreztem a vodka ízét a számban és a maró érzést a gyomromban,az első korty után,azonnal tudtam,hogy végre beindult az este.A harmadik shot után szédülni kezdtem,az ötödik után,valamint egy sör után teljesen kiesett minden.Csak hangokra és elmosódott képekre emlékszem,de azokra sem teljesen.

   Reggel borzalmas fejfájással és dezorientációval ébredtem.Fogalmam sem volt róla merre lehetek,mert,hogy nem Sebi mellett az tuti.Először csak lassú,megfontolt mozdulatokkal próbálkoztam,majd mikor kétségbe esetten tapasztaltam,hogy nem tudok megmozdulni,akkor végre jobban körbenéztem.

   Egy hotelszobában feküdtem,de nem a sajátomban és nem a Sebiében.Egy nagy,francia ágyban feküdtem,ami nem a sajátom volt.Az ablakokon a drapéria be volt húzva így csak nagyon kevés fény szűrődött be a szobába.Egyetlen jó hírrel tudtam szolgálni...Fel voltam öltözve és egyedül voltam.

-  Jó reggelt,szöszi!-ütötte meg a fülem egy ismerős hang,de még nagyon kába voltam ahhoz,hogy bárkit is felismerjek.
-  Hol vagyok?
-  Biztonságban,kis butus.-kacagott az illető,mire az én fejem hasogatni kezdett és vissza estem a párnák közé.
-  De hol?Seb hol van?
-  Ki az a Seb?-kérdezte a hang mosolyogva.
-  A....nos nem fontos.
-  Nem vagy még teljesen tiszta.Nem tudod miket beszélsz.
-  Hogyne tudnám.
-  Kérsz valamit reggelire?
-  Azt,hogy beszélj halkabban.-tettem homlokomra tenyerem,hogy kicsit pihentessem a szemem.
-  Oké...Aszpirint hozhatok?
-  Jó lenne.

-  Máris itt vagyok.-pattant fel és máris eltűnt valahová,majd egy fél perccel később visszatért.
-  Tessék!-adta a kezembe,így pedig közelről már felismertem.

    Suzanne Kent volt az,akit még régebben ismertem meg,mikor még apáknál éltem.Egyfajta védőangyal volt számomra és remekül értett a fegyverekhez,nagyjából,mint más lányok a púderes dobozhoz. Magas volt,karcsú és veszélyes.

-  Suzanne....te mit keresel itt?
-  Jöttem megmenteni az irhádat.
-  Mégis mitől?-evickéltem ülő helyzetbe.
-  Az apád megtalált.Itt van Roscoe is....
-  Mit keres itt ő is?
-  Őt küldte Tamás,hogy tartson szemmel.De ne aggódj,már biztonságban vagy.
-  Hol vagyok?
-  A nagyid hoteljében.Ide hoztalak az este,miután végre kiütötted magad.
-  És Seb?
-  Ki az?-kérdezett vissza mérgesen.
-  Ő a barátom.Nemrég vagyunk együtt.
-  Tudod,hogy ezt nem lett volna szabad.
-  Igen,de nem tehettem róla.Annyira kedvelem őt.
-  De el kell felejtened.

   Erre a mondatra már felkaptam a fejem.El sem akartam hinni,hogy ezt mondja.Nem...nem...nem!Annyira hihetetlen,hogy inkább csak becsuktam a szemem és dörzsöltem az öklömmel,hogy kicsit kitisztuljon a fejem.

-  Mit fogunk csinálni most?-nyögtem ki végül.
-  Nem maradhatsz Elinornál,ugye tudod?
-  De ő a legjobb,sőt egyetlen barátom.
-  Keresel másikat.Nagyon sajnálom,szöszi,de nem maradhatsz itt.Az apád vadászik rád és nem akarom,hogy elkapjon.
-  Miért?-néztem rá kíváncsian.
-  Azért,mert te kulcsfigura vagy az ügyében.
-  Ja,már kezdtem azt hinni,hogy végre nekem is lehet normális életem.
-  Sajnálok,szöszi,hogy ki kell ábrándítsalak,de ennek nem lesz vége,míg az apád rács mögé nem kerül.
-  És az mikor lesz?
-  Legalább még egy év...Elég bizonyíték kell legyen ellne és a nővéred ellen.
-  Nem fogom kibírni egy évet a szeretteim nélkül.-siránkoztam.
-  Veszélybe akarod őket sodorni?
-  Nem....-hajtottam le a fejem szomorúan és belegondoltam abba,hogy mihez fogok kezdeni Seb és Elinor nélkül,hisz nekem k a családom.

***

Ez lett volna a rész,bár tegnap szerettem volna hozni,de nem jött össze.Folytatás várhatóan csütörtökön lesz,de nem biztos még.

A részről csak annyit,hogy mindenre hamarosan választ fogtok kapni....legalább is ezek a tervek.

Szép estét!

Puszi:*:*

16.Rész

Pedig azt hittem vége van.

  Igazam lett.A futam hétvégéjén mindenki rólunk pletykált és mindenhol hemzsegtek a vérszívó riporterek.Mindenki ugyanazt kérdezgeti:Mi lett Hannával?Nem akarok válaszolni...egyetlen kérdésre sem,amit Mónica nem díjaz annyira,mert így rengeteget csörögt a telefonja és nem győz kibúvókat keresni,hogy miért nem adok senkinek interjút ezzel kapcsolatban.

   Rina természetesen készségesen meghallgatja minden rinyálásom és próbál lenyugtatni,és szuggerálja,hogy nem kell ahhoz szakítanunk,hogy leszálljanak rólunk.Nem lenne ekkora botrány,ha Hanna nem a húgom lenne,de így még inkább érdekes a történet és minden pletykamániás,bulvárkeselyű kíváncsiságát felkeltette és itt köröznek körülöttünk,mint az agymenéses pincsik,akik a saját farkukat kergetik.

  Az első,visszatérő hétvégém nem épp úgy sült el,ahogy azt én szerettem volna.Ugyan sikerült a negyedik helyen végeznem a versenyen,de ez nem igazán vigasztalt,mert nem erre számítottam.Legalább nem volt muszáj ott parádéznom a dobogón,eléggé szarul voltam.

   Hazafelé elkezdett mardosni a bűntudat,amire ugyan nem tudok magyarázatot adni,de mintha szégyellném volna,hogy boldog vagyok.mindenki megvetéssel nézett rám,és ez nagyon zavar.Azt hittem,ha boldog vagyok,az senkinek nem fog ártani,de tévedtem.Az emberek,mintha tudták volna,hogy az a férfi,akivel együtt vagyok,nemrég még a húgommal volt...Oh,de várjunk csak..Tudják.Csak azt sajnálom,hogy ők nem tudnak semmit az igazságból,de nem is tervezem beavatni őket semmibe.

-  Kicsim,szerintem le kellene feküdnünk.-simogatta meg hátamat Seb,mikor már otthon voltunk és a kanapén ücsörögtünk.

-  Én még nem fekszem le,de ha te akarsz,akkor menj csak nyugodtan.

-  Nélküled nem az igazi.Még maradok veled.

-  Imádlak.-dőlök mellkasára és hallgatni kezdem szívének ütemes dobogását.

-  Tudom.-kuncog halkan és átkarol.
-  Kis szerény,ami vagy.
-  De te imádsz,szóval nem kell ennél szerényebb legyek.
-  Azért lehet nem ártana.
-  Ugyan,kérlek.
-  Seb,most mihez fogunk kezdeni?
-  Ugyanazt fogjuk csinálni,mint eddig.Versenyzünk,szeretjük egymást és nem foglalkozunk mások véleményével,mert én pont így imádlak,ahogy vagy,és senki marhasága vagy faggatózása nem fog megakadályozni ebben.
-  Erre volt szükségem.
-  Én is tudom nekem mire van szükségem.-jelenti ki nevetve és kezét combom belső felére csúsztatja.
-  Kis perverz.
-  A barátnőm vagy és szeretkezni akarok veled.
-  Ez rendben is van,de mi van,ha én nem akarok veled szeretkezni?
-  Ezt te sem gondoltad komolyan,igaz?
-  Még meglátom.-vonom meg a vállam és cirógatni kezdem mellkasát.

-  Azt hiszed,most nagyon vicces vagy...Igaz?
-  Naná!-csókoltam meg mosolyogva.

   Ahogy teltek a napok,hetek egyre inkább elfelejtődött ez az egész ügy és már kezdtem azt hinni,hogy ennyivel megúszhatom.Persze ez csak lányos naivitás volt,mert nekem soha nem lehet ekkora szerencsém.Épp a szombati tesztre készülök,Bahreinben,amikor Jamie megkocogtatja a vállam.

-  Miben segíthetek?-kérdezem kicsit megszeppenve.
-  Vacsorázz velem.-jelenti ki egyszerűen.
-  Abban maradtunk,hogy nem csináljuk tovább.
-  Csak baráti vacsora lenne.
-  Sajnos az sem fér bele,a barátommal vacsorázom.
-  Jöhet ő is.
-  Ezt nem gondolhatod komolyan.Itt van az apja és az egész családja,nem akarlak megbántani,de ez egy családi vacsora lesz.
-  Akkor holnap?
-  Hamar le kell feküdnöm,mert hajnalban indul a gépem.
-  Akkor ebédeljünk együtt a futam előtt.
-  Legyen.Mit bánom én.
-  Remek,akkor holnap...
-  Addig még összefutunk.Ha nem rémlene a versenymérnököm vagy.
-  Jó,na.-hajtja le fejét szomorkásan.
-  Fura vagy te nekem.Mit forralsz a fejedben?
-  Semmit.-vigyorog rám és kislisszol a kis helyiségből.

   Kicsit furának könyveltem ez a meghívást,hisz a Rinával történt incidens óta csak,mint munkatársak közeledtünk egymáshoz,de most megint mi jöhetett rá?Nagy levegőt veszek és kimegyek edzőmhöz,hogy elvégezzek még néhány kisebb gyakorlatot,mielőtt autóba szállnék.Az edzés elég jól sikerül,harmadikként fejezem be,Seb mögött.

-  Gratulálok kicsikém!-ölel át apa,mikor végre mindennel kész voltam és elengedtek kicsit levegőzni,hogy nyugodt fejjel üljek a kocsimba az időmérőn.

   Ez a hétvége nagyon különleges,mert az egész családom itt van és nekem szurkol.Egy embert kivéve...Hanna nem jött el,mert még haragszik rám,de meg is értem,hisz rondán átvertem.Végig azt bizonygattam neki,hogy semmit nem érzek Seb iránt és,hogy ő a legfontosabb számomra és,amint lehetőségem volt rá simán hátba támadtam és összejöttem azzal a férfival,akit szeretett és talán még most is szeret.Azzal a gondolattal próbálom nyugtatni az idegeimet,hogy ha igazán szerette volna és távol akarta volna tartani tőlem,akkor igent mondott volna és elköltöznek Kalkuttába,hogy még csak esélyem se legyen látni.De nem így tett és hagyta,hogy az a férfi aki kész volt az életét össze kötni vele,az most mással legyen és talán még boldogabb is legyen,mint vele.

  Seb szülei is eljöttek,valamint a nővérei és a kisöccse,aki annyira nagyfiú lett,azalatt a kevés idő alatt,míg nem láttam,hogy szinte meg sem ismertem,ahogy jött velem szemben a reptéren.Heikke és Norbert nagyon örültek annak,hogy ilyen jóban vagyunk Sebbel és ennyire megértjük egymást.Csak amiatt aggódott kicsit a mamája,hogy eszik-e rendesen.Meg kellett nyugtatnom,hogy a szigorú étrendet,amit Heikki előír neki,semmiképp nem tartjuk be,ha otthon vagyunk és senki nem lát minket.Persze ezen mindenki jót nevetett.

-  Köszönöm,papa.-nyomok egy cuppanós puszit,kicsit borostás arcára.
-  Nagyon ügyi voltál,nővérkém!-ugrik nyakamba Rami nevetve.
-  Te pedig dinka vagy!-ölelem szorosan magamhoz.
-  A Prater család mindegyik tagja kicsit hibbant,nem gondolod?
-  Ó,dehogynem!-kacagok és végre anyához is érve,alaposan megszorongatom.

   Közösen megebédelünk,majd csatlakozunk a Vettel családhoz és párommal együtt körbevezetjük a nagy csapatot a boxutcában és a paddockban is,majd az éttermeket és minden látnivalót is megmutatunk nekik.a legnehezebb megállni,hogy ne csókoljam meg Sebit,hisz nem akarok a családom előtt csókolózni.

   Az időmérőn is elég jó helyezést sikerült elérnem,egész pontosan a harmadik lettem,így a startot Seb mögül várhatom.Abban reménykedem,hogy sikerül is megtartanom ezt a pozíciómat és nem előznek meg,sőt akár még nyerhetek is,hisz a harmadik helyről nem nehéz jól rajtolni.

-  Rina hol van?Fura,hogy nem együtt vagytok...-kérdez rá Rami este,mikor mikor bejön hozzám,hogy beszélgessünk.
-  Meghalt a nagypapája és a temetésre ment,meg az anyukáját támogatni.
-  Szegénykém.
-  Én is akartam menni,de nekem most itt kellett lennem.Ha nem lenne versenyhétvége tuti ott lennék,de nem tudok minden itt hagyni.De szerencsére Heikki elment vele.
-  És akkor Sebbel ki dolgozik?
-  Itt van Tommi,az előző edzője és egy hétvégén helyettesíti őt.
-  Rendes tőle.
-  Az.De így most Seb vele van,mert egy ideje nem találkoztak és most beültek egy valamire...rózsavízre,egy klubba.
-  Jaj tényleg,itt tilos az alkohol.
-  Tilos bizony,de én megoldom.
-  Kis alkesz.-kacag fel és elterül az ágyamon.
-  Nem is említettem,hogy hoztam alkoholt.Én nem iszok egy ideje...
-  Miért?Eddig úgy tudtam,hogy kis alkoholista vagy és iszol,mikor teheted.
-  De most nem...
-  Talán csak nem..?
-  Mi?
-  Terhes vagy?-kerekednek ki szemei.
-  Úgy néz ki.
-  De ti nem akartatok még babát.
-  Tudom és most sem nagyon ragaszkodnék hozzá,de mikor kiderült ez az egész Sebivel és akkor hétvégén mikor hazaértünk nagyon magam alatt voltam és a kanapén vigasztalódtunk...nos megtörtént,nem védekeztünk és még csak a múlt héten lett biztos,hogy terhes vagyok.Te vagy az egyetlen aki tudja.
-  Rina?
-  Még nem mertem megmondani neki.
-  A legjobb barátnőd.
-  Tudom,de lehordana minden felelőtlen csitrinek,hogy még most tértem vissza és máris szerződést kellene bontani.
-  Vagy esetleg együtt örülne veled.
-  Nem tudom.De most jó,hogy csak te tudod.
-  Nincs kedved sétálni egyet?Csak itt a hotel körül....
-  Menjünk,csak öltözzek át,mert így azért mégsem láthatnak az emberek.

   Gyorsan átöltöztem és mentünk is le hotel elé.Húgom teljesen fel volt dobva a hírtől,miszerint terhes vagyok és egész úton még teljesen lapos hasamat tapogatta.Mintha néhány éve ő nem lett volna ugyanilyen állapotban.Annyira édes kismama volt,kár,hogy olyan fiatalon,és egy ostobaság miatt.De a maga sajátos módján szereti a kisfiát.

-  Annyira boldog vagyok!-ujjong mikor megkerültük a hotelt és a parkolóban sétálgatunk.
-  Én is.Nem tudom,hogy mondjam el Sebnek.Vajon örülni fog?
-  Azt mondtad,hogy mikor nem voltál terhes,akkor eléggé le volt törve.Ettől a hírtől pedig biztosan az egekbe fog szárnyalni.
-  Örülnék neki.
-  Biztosan örülni fog.Én örülök mindenképp.

   Sétálgattunk még a hotel körül,majd a parkba megyünk,ahogy leülünk egy padra.

-  Az a valaki figyel minket.-súgja oda Rami ijedten.
-  Dehogy is,csak bebeszéled magadnak.-legyintek könnyelműen,de amikor odanézek,akkor valóban észreveszek egy tipikus arab ruhába öltözött férfit,ahogy teljes figyelmével minket néz és kezében valamit lóbál.
-  Szerintem menjünk.-hadarja húgom még mindig rémülten.
-  Benne vagyok.-bólintok és azonnal felállunk a padról és sietős léptekkel visszaindulunk a hotelhez.

   Már csak akkor nyugszok meg egy kicsit,amikor a liftben vagyunk és nekitámaszkodva a lift falának pihenem ki a rohanás fáradalmait.Fenn elbúcsúztunk és én mentem a Sebbel közös szobánkba.Benn lezuhanyoztam és átvettem a pizsimet.Amikor épp a Tv-ben keresek valami nézhető műsort,hallom,hogy nyílik az ajtó és azonnal kipattanok az ágyból,hogy párom elé mehessek és köszönthessem.Ám amikor a nappali ajtajába érek,megrökönyödve tapasztalom,hogy nem Seb az,hanem az a férfi,aki a parkban ült és figyelt minket.

-  Segíthetek valamiben?-kérdezem ijedten és félig az ajtó mögé húzódok.
-  Igen.-mennydörögte és ruhája aló egy fegyvert húzott elő.-Dögölj meg!-egyenesen rám célzott,majd elsütötte a fegyvert.Reagálni sem volt időm.

***

Ez lett volna a rész vasárnapra,remélem tetszett.Kicsit most érdekesen állunk a cselekménnyel,de azért remélem tudjátok követni.

Sok sok kitartást a héthez és szép álmokat nektek ma estére!

Puszi:*:*