30.Rész

Nice,France

-  Azt hiszem tényleg beszélnünk kellene.-néztem rá nagy szemeket meresztve.

-  Lehet nem ártana.-ült le az ágyra és fejét tenyereibe temette.

-  De ne én beszéljek,mert ami történt az nem az én hibám volt.

-  Azt várod,hogy én kezdjem?

-  Nem,bakker...Azt várom,hogy mikulás kezdje.-csuktam be a szoba ajtót,hogy ha esetleg vitatkozni kezdenénk,akkor ne hallja a család.

-  Jól van,vettem a lapot.Sajnálom,hogy akkora bunkó voltam és tulajdonképp én basztam el a kapcsolatunkat.

-  Kezdetnek nem is rossz....-tettem csípőre a kezem.

-  Annyira nagy hülye voltam és szenvedtem is nagyon sokáig.

-  De ahogy látom már csúcsformában vagy.

-  Beszélsz zöldeket.Otthagysz,aztán meg csak így felbukkansz...én változtam és nem akarok visszanézni.Szeretlek,de nekem most van barátnőm.-mondta monoton hangon és közben nem nézett a szemembe.

   Szavai teljesen lesokkoltak és nem tudtam mit tehetnék.Akartam,hogy a dolgok működjenek kettőnk közt.Még meg is bocsájtottam volna neki,de így már nem éri meg az egész.Könnyek szöktek a szemembe és csak pislogtam a bajnokra,aki viszont még mindig csak a padlót bámulta.

-  Hát jó...-sóhajtottam.-Akkor azt hiszem nekem itt semmi keresni valóm,gondolom hamarosan itt van a barátnőd és megkezdődik a családi nagy vacsora.

-  Nem tudják...

-  Tessék?-lepődtem meg.

-  Jól hallottad,még nem mondtam el senkinek,csak Kiminek.

-  Remélem most nem várod,hogy megértsem ezt az egészet.

-  Dehogy várom.Még én magam sem értem.Szeretem Karent,de még mindig őrzöm a jegygyűrűt,amit neked adtam a tárcámban,mert nem tudlak elengedni.

-  Hát pedig jobb lesz,mert azért vagyok itt,hogy tisztázzuk a dolgainkat és végre új életet kezdhessek,végérvényesen is,ezúttal nélküled.

-  Biztosan ez az amit akarsz?

-  Te már új életet kezdtél,akkor én várjak rá míg felébredsz,hogy mégis csak én kellek neked?

-  Tudom,hogy  nem kérhetek tőled ilyet és nem is akarok.

-  Akkor ennyi volt?-kérdeztem és letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról.

-  Kérhetek egy utolsó szívességet?

-  Persze.

-  Fabit...ugye vele majd azért tartod még a kapcsolatot?

-  Igen.Nagyon a szívemhez nőtt a kiskölyök.

  Nem válaszolt semmit,csak felállt és nekem háttal megállt az ablaknál.

-  Szeretlek Sebastian.-leheltem és kitárva az ajtót kisétáltam az aprócska szobából.

   A gyomrom görcsben volt,ahogy haladtam a lépcsőn lefelé.Minden egyes kis lépés egy hatalmas erőfeszítéssel járt és csak arra figyeltem,hogy össze ne törjek még mielőtt kiérek a házból.A lépcső alján gyorsítottam lépteimen és az ajtóban felemelve táskám kirohantam,amit a család észrevett és csak ledöbbenve figyelték távozásom.

  Lábaim nem bírták el testem súlyát és úgy éreztem térdeim kocsonyává válnak és kiszaladnak alólam,ahogy a biztost talajt jelentő szerelmem is elszállt abban a pillanatban,mikor Seb bejelentette,hogy van valakije.Emlékek hadai rohanták meg elmémet és azonnal megbántam,hogy hazajöttem.Jobb volt nekem Bázelben,ahol senki nem ismert és nem akart tőlem semmit.A parkban lerogytam egy padra és összegörnyedve zokogni kezdtem.Borzalmas érzés volt,de nem volt mit tenni.

   Azt mondják,hogy ha igazán szeretsz valakit,akkor harcolsz érte és nem menekülsz.Akkor ez vajon azt jelenti,hogy én nem szeretem Sebastiant?Talán tényleg így van és nekünk nem szabad együtt lennünk?Megpróbáltuk és,mint az alábbi példa mutatja...nem igazán működött.Fel kellene adnom...Feladni.Akkor ez tűnt a legésszerűbb dolognak.Igen...Ezt kell tennem.Találni valakit és új életet kezdeni vele.

   Lassan letöröltem a könnyeim és elindultam a parkban össze vissza.Csak mentem amerre a lábam vitt.A sötétben pontosan nem tudtam hol vagyok így egyszer csak egy szerelmes párt pillantottam meg,szorosan összebújva egy eldugott padon,halvány lámpafényben.Jobban megnézve azonnal felismertem a szőke buksit,mely Sebastianhoz tartozott,de ölelő karjai most nem engem préseltek kidolgozott testéhez,hanem egy vörös bombázót.

   A gyomrom ismét görcsbe rándult és összeestem.Táskám lehullott a vállamról és halk koppanással ért földet.Hallattam azt is,hogy térdem keményen ütközik a járda köveivel és harisnyám kiszakad és felszalad a szakadás egész a combom közepéig.Nem elég,hogy magam alatt voltam,most már úgy néztem ki,mint egy prosti.Egy utolsó pillantást vetettem a szerelmespárra,majd feltápászkodtam a nyirkos földről és táskámat a vállamra véve nekiindultam az éjszakának és agy taxit fogva magamnak visszamentem a reptérre.Szakadtas ábrázatomat sokan megbámulták.Gyorsan bementem a mosdóba és átöltöztem,majd mentem az egyik kasszához.
-  Mikor indul a legközelebbi gép Nice-be??
-  Egy fél óra múlva,de már megkezdték a beszállást.
-  Van még hely a gépen?
-  Igen,de nagyon siessen,ha fel akar szállni.
   Mikor megkaptam a jegyem szapora léptekkel közelítettem meg a repülőt,és már csak akkor nyugodtam meg teljesen,mikor magasa a város fölött voltam.Már megint menekültem.El sem hittem,hogy megint megteszem,mikor harcolhatnék,vagy esetleg haza is költözhetnék.De nem,mert az túl egyszerű lett volna.Én ismét menekülőre fogtam a dolgot és ezúttal másik helyen.Nem tudtam,hogy miért akarok ennyire ott lenni,de valami vonzott abba a városba,vagy lehet,hogy csak a menekülési ösztönöm indult be és az sarkallt arra,hogy hagyjak hátra csapot-papot és fussak,amerre a gép visz?Nem tudnám megmondani a választ,de talán nem is volt rá szükség.
    A táskámban még egy napra elég ruha volt és minden pénzem bankkártyán volt,ami szintén nálam volt.A nyaraló kulcsai is mindig nálam voltak,a vaskos kulcscsomóm ékes darabja.Nem voltak konkrét terveim,de abban biztos voltam,hogy egy pár napot biztosan ott fogok tölteni.A ház ne volt messze a parttól és tökéletes kilátás nyílt a tengerre.

    Amint a gép leszállt én fogtam egy taxit és a házhoz mentem.Még sokkal szebb volt és nagyobb,mint azt elképzeltem.Szinte lehetetlen volt ilyen ingatlanhoz jutni ezen a környéken,de apának mégis sikerült.A lakásba érve ledobtam a cuccaim és a kanapéra zuhanva azonnal álomba merültem.
   Másnap reggel nyolckor már talpon voltam és felmentem zuhanyozni.Egy fél órán át csak engedtem magamra vizet és csak meg akartam tisztítani az elmém a zavaros gondolatoktól,de akárhányszor lecsuktam a szemem csak Sebastian jelent meg előttem.Tengerkék szemei,még mindig megigéztek,pedig nem is állt előttem,íves ajkai,amint kisfiús mosoly jelenik meg rajtuk,szemet gyönyörködtető,kidolgozott teste,valamint az a hangnem,ahogy a nevemet ejti.Tipikus nő vagyok,akit természetesen lázba hoz egy tökéletes férfi test,főleg ha tudom,hogy a férfi szerelmes belém.
   Lassan telt az idő és még csak dél sem volt mikor nekiláttam ebédet főzni.Szerencsémre találtam pár leveskockát a szekrényben és tésztát is találtam a levesembe.Gyorsan bekanalaztam és nekiláttam felöltözni,mert addig fehérneműben parádéztam és köntösben.Hangosan bömböltettem a zenét,persze csak valami nyugis zenét.Öltözés közben végig bugiztam a házon,mert hol ez kellett hol pedig az.Végül is egy farmer rövidnadrág és egy korall színű felső mellett döntöttem.
   Kinn hét ágra sütött a nap és a strandon alig voltak emberek,hisz tavasszal nagyon kevesen keresik fel a tengerpartot,főleg ha nagyon sok a munkájuk.Előkerestem a napszemüvegem és a telefonom,majd fogtam magam és lesétáltam a tengerpartra.Kerestem egy napozóágyat és kényelmesen elhelyezkedtem benne.Élveztem,ahogy a tavaszi nap simogatja bőröm és ahogy a sós,tengeri levegő körbeleng mindent.
   Nem sokáig élvezhettem a napsütést,ugyanis megszólalt a telefonom.Előszedtem és a kijelzőn a Beverly név villogott.Nagy levegőt vettem és lenyomtam a zöld gobot.
-  Te meg mégis hol a pokolban vagy?-hallottam meg azonnal ideges hangját.
-  Neked is szép jó napot.
-  Ne játszd a hülyét.Az este eljöttél a Vettel házból,most hol vagy?
-  Elmondom,ha lehiggadtál egy kicsikét.
-  Oké...most mondhatod.-jelentette ki pár perc múlva.
-  Nicében vagyok.
-  Hol?!-kérdezte meglepetten és el tudtam képzelni,ahogy álla leesik a meglepetésről,arcát pedig elönti a vörösség,mert nagyon ideges lett.
-  Nicében...Ide jöttem az este.
-  És ugyan minek?Szegény Heike halálra aggódta magát miattad.
-  Elhiszem és üzenem neki,hogy nagyon sajnálom,ami tegnap történt.Nem akartam csak így eljönni,de volt egy összekülönbözésünk Sebastannal és nem szeretném neki megmondani.
-  Nem békültetek ki?
-  Van barátnője....-sóhajtottam.
-  Hogy mi van neki?-kérdezett vissza egy oktávval magasabb hangon,mint kellett volna,azonnal el is kaptam a fülemtől a telefont.
-  Jól hallottad,van barátnője.Valami Karen.
-  Atya...Úr...Isten.
-  Ismered?
-  Ő a személy edzője és úgy tűnik,nem csak az edzéstervet vette kézbe.
-  Nagyon úgy tűnik,bár szerintem nem szereti a lányt.
-  Ezt most csak azért mondod,mert őt választotta helyetted.
-  Lehet,de én most mit csináljak?
-  Szerintem ott nem maradhatsz.Gyere haza...
-  Nem megyek vissza oda.
-  Akkor maradj ott.Keress magadnak egy haldokló milliomost és vetesd el magad vele.
-  Kösz,de remélem tudod,hogy nem egy pénzvadász ribanc vagyok,aki csak azért kezd el járni valakivel,mert van pénze.
-  Persze,hogy tudom.Sosem tennél ilyet senkivel.
-  Ezt örömmel hallom.De most komolyan,mit tegyek?
-  Esetleg elmehetnél szórakozni,hátha megismersz valakit és beleszeretsz.
-  Erre nagyjából annyi az esély,mint arra,hogy most megjelenjen elkövetkezendő életem párja.
-  Hát azért próbáld meg.Vegyél valami dögös rucit és menj el bulizni valami elit helyre.
-  Tudod mit..azt hiszem azt fogom csinálom.
-  Ez a beszéd,csajszi!-kuncogott.-Azt hiszem itt az ideje,hogy végre elfelejtsd azt a taplót.
-  Pontosan!-kacagtam fel.

   Még beszéltünk egy keveset,majd letette mert mennie kellett.Én pedig fogtam magam és sétálni  indultam.Először csak a parton,majd gyere beljebb haladtam és végül a kikötőben kötöttem ki.sétálgattam a dokkok között,mikor az egyik luxushajón megpillantottam egy éppen zajló fotózást.
   Közelebb sétáltam és ahogy egyre közelebb léptem egyszer csak elfogyott alólam a talaj és hangos csobbanással a vízbe zuhantam.pont nem tudtam úszni,így csak kapálóztam,hogy valamivel növeljem az életben maradásom esélyeit.Azt még láttam,hogy egy öltönyös alak a vízbe ugrik és elkezd felém úszni,de ekkor elfáradtak az izma és elkezdtem süllyedni a vízben.
   A kékség közbeölelt és mindent elfedett.A levegőm egyre fogyott és a szemeimet csípte a sós víz,így inkább becsuktam,azokat,így viszont világtalanul ereszkedtem alá a sötétségnek.

***

Itt a harmincadik rész.Eredetileg holnap akartam feltenni,de meggondoltam magam és inkább ma írtam meg,mert holnap nem nagyon lett volna időm.Ma nem sikerült kialudnom magam,szóval délig egy épkézláb mondatot nem tudtam összerakni.Azért remélem tetszett és köszönöm az előző részhez mind a négy kommentet,nagyon sokat jelent nekem,hogy leírjátok a véleményeteket,ide is írhattok párat.

A következő résszel kapcsolatban nem ígérek semmit,de ha minden összejön,akkor már hétfő olvashatjátok.Kellemes hétvégét mindenkinek,megint.

Puszi:*:*

29.Rész

My fault

/Sebastian szemszöge/

  Sosem voltam még annyira elkeseredve,mint mikor ott álltam szerelmemmel szemben és a kezembe nyomta az eljegyzési gyűrűt,amit neki adtam.Azt éreztem,hogy elszúrtam....Piszkosul elszúrtam.Csak álltam és néztem,ahogy összepakol és elmegy.Nem kerestem,nem akartam bántani,pedig legszívesebben mindent otthagytam volna és rohantam volna utána,de nem tehettem meg,mert azzal csak még többet ártottam volna neki és én már nem akartam.
   Annyira magam alatt voltam,hogy napokra bezárkóztam a svájci házamba és nem engedtem a közelembe senkit.
-  Sebastian,az ég áldjon meg!Engedj be!-hallottam meg egy nap nővérem hangját a terasz felől.
-  Nem vagyok itthon!-kiáltottam neki ki és visszaültem a kanapéra,ahol eddig is tanyáztam.
-  Ne akard,hogy rád törjem az ajtót...
-  Úgysem sikerülne,mellesleg ne erőlködj,a lábtörlő alatt van a kulcs.
-  Azt hittem leszoktál már erről a szokásodról.-jött be a házba és a fogasra akasztva a kabátját azonnal eltűnt a konyhában.
-  Örülök,hogy ilyen vonzó a konyhám,de azt hittem hozzám jöttél.
-  Hozzád is jöttem,te elmebeteg.-jött vissza Stephanie a konyhából,kezében egy kancsó vízzel.
-  Azzal mi az ördögöt akarsz?-kérdeztem félve és megvakartam alaposan borostás államat.
-  Hát nem is tudom...-mosolyodott el és a képembe locsolta az egészet.-Remélem végre felébredtél.
-  Ez mi a fenéért volt jó?-ugrottam fel a vizes kanapéról és azonnal kibújtam a vizes pulcsimból is.
-  Az,te kis hülye,hogy jobb ha hamarosan gatyába rázod magad és nekilátsz újra felépíteni az életed,ezúttal,sajnos Nea nélkül,mert azt úgy elbaltáztad,hogy azt nem lehet még egyszer rendbe hozni.
-  Kösz a biztatást,enélkül is szarul éreztem magam,most viszont még vizes is vagyok.
-  Sajnálom öcskös,de ha ilyen nudli vagy,akkor drasztikusabb módszerekhez kellett folyamodnom.
-  Most jobban érzed magad?
-  Sokkal,így eleget tettem nővéri kötelességeimnek,vagyis nemsoká ideér anya és az majd jól megmossa a fejedet.
-  Anya idejön?-pislogtam nővéremre kétségbe esetten.
-  Ide bizony.Beverly mondta nekem,hogy mi történt én pedig azonnal elmondtam anyának is.
-  Nagyszerű....-morogtam majd felszaladtam felsőt cserélni,hogy utána leérve anyával kelljen szembe találjam magam.
-  Kisfiam...azt hiszem itt az ideje beszélnünk.-mondta kimérten és közben végig a szemembe nézett és tartotta a két lépés távolságot,mintha fertőző beteg lennék.
-  Minek kellett ide jönnöd?
-  Azért,hogy lássam a fiamat a dugájába dőlve és sajnáltatva magát.
-  Kösz anya...Pont erre van most szükségem a legkevésbé...
-  Tudom,Seb...De muszáj beszélnünk,mert az nem normális,hogy itt vagy.Kellene magaddal kezdened valamit.Christian telefonált,hogy be kellene menned a gyárba,mert már nagyon kellenél odabenn.Aztán Kimi haverod is nagyon hiányol már.És azt hiszem,hogy Neaval is beszélned kell,mert a kislány nagyon maga alatt van.Elköltözött valahová,de senki nem tudja hová és senkinek nem veszi fel a telefont.
-  Akkor mégis,hogy beszéljek vele?
-  Nem tudom,de remélem nem haragszol meg édes kisfiam,ha azt mondom,hogy nagy hülyeség volt otthagyni azt a kislányt csak azért,mert Hanna széttette a lábait.
-  Én is tudom,de akkor nagyon magam alatt voltam és nem is igazán tudtam miért csinálom,amit csinálok.
-  Ez nem nagy magyarázat.

-  Jobb most nem jut eszembe.
-  Akkor most szépen összeszeded magad és megborotválkozol,megfürdesz és utána megbeszéljük,hogy mi legyen ezután,mert az nem buli,hogy itt kuksolsz magadban.Az lenne a legjobb ha hazajönnél és pár napig ott lennél nálunk.
-  Anya,nem vagyok már kamasz.Tudom mit csinálok.
-  Nekem nem úgy tűnik,kisfiam.
-  Azt hiszem fölösleges volt eljönnötök,mert erről nem tudtok meggyőzni.
-  Christian azt mondta,hogy felbontja a szerződésed,ha nem kezdesz ember módjára viselkedni.Milton Keynesban a helyed.Az autódban a helyed.Nea nem azért dolgozott ennyit,hogy te most csak így sutba dobd az egészet.
-  Rendben...Neaért megteszem.-sóhajtottam és felálltam az ágyról,hogy nekilássak azoknak a dolgoknak,amiket anya felsorolt.
   Egy héttel később már otthon voltam,addig viszont a gyárban rostokoltam naphosszat és mindenkinek interjúkat adtam,talán azt sem tudom kik voltak azok az emberek.Csak válaszolgattam a kérdéseikre és fapofával hallgattam az eligazításokat és a megbeszéléseket,mert egyetlen dolog foglalkoztatott addig igazán.Azt pedig mindig a tárcámban hordtam,ez pedig a Neanak szánt eljegyzési gyűrű volt.
   Annyira emésztett a hiánya és az a tudat,hogy erről az egészről csak én tehetek,hogy fel sem fogtam,amit Christian vagy a versenymérnököm mond.Folyamatosan csak utolsó beszélgetésünk képei pörögtek le a szemeim előtt és ez teljesen megbénított.
-  Sebas,én teljesen le vagyok döbbenve.-sóhajtott Lexi mikor hazatérésem után beszéltünk.
-  Most te is el akarod kezdeni a lelki fröccsöt?-hajtottam le a fejem.
-  Nem,én csak folytatni fogom,mert hallottam,hogy anyukádtól és a tesóidtól már megkaptad a magadét.
-  Kösz...Igazi barát vagy.
-  Sajnálom,de nem tehetek ellene.Ilyen vagyok és kész.Szóval..hol is tartottam,ja hát persze.-csapott műviesen a homlokára,majd felém fordította mérges tekintetét.-Hogy lehettél ilyen idióta?!Hogy csalhattad meg Neat,mikor az a lány teljesen beléd van zúgva...akkora egy sült barom vagy,hogy az már nem igaz.Mindenki a kezedre játszik,hogy összejöjjön,erre te mit csinálsz?Anyám...téged erre tanítottak az iskolában?Hogyan csaljuk meg életünk szerelmét a leghülyébb módon,neked ez mesteri fokozatban megy.Esküszöm legszívesebben felképelnélek,de nem teszem,mert tudom,vagy legalább is remélem,hogy bűntudatod van emiatt az egész miatt,mert ha nem a vége az lesz,hogy tényleg felképellek.
-  Befejezted?-néztem rá elkeseredetten.
-  Azt hiszem,hogy igen,de ne hidd,hogy ennyivel megúszod...Fabitól még nem kaptad meg a magadét,de készülj a legrosszabbra.Ő már tényleg beleélte magát,hogy Nea a sógornője lesz.Nagyon kedveli őt,talán túlságosan is.
-  Tudom,és ez a baj,hogy Nea is kedveli a kis tökmagot,néha azt éreztem,hogy jobban,mint engem.
-  Ugye nem vagy féltékeny az öcsédre?
-  Tessék?-néztem rá kerek szemekkel és hangom talán egy oktávval magasabb volt a kelleténél,így meg is kaptam a nekem járó rosszalló vigyort.
-  Te féltékeny vagy az öcsédre.
-  Egy kicsit,de csak mert annyira közeli barátai egymásnak és annyit nevetnek együtt,én meg azt éreztem,hogy a menyasszonyom inkább választja az öcsémet,mint engem.
-  Még megértenélek,ha az öcséd egy veled egyidős valaki lenne,de így nem hiszem,hogy volt okod miért annak lenni.
-  Az lehet,de akkor is.
-  Sebi...Az a lány szeret téged,te pedig darabokra törted a szívét.Adj neki egy kis időt,aztán keresd meg szépen és térden csúszva kérj tőle bocsánatot,mert csak így fog működni a dolog.
-  Köszi,tényleg köszi.-öleltem meg a szőkeséget és végre,hetek óta először kicsit jobban éreztem magam.

/Linea szemszöge/

   A reptérről egyenesen a Vettel lakba mentünk,mert Fabit haza kellett vinnünk,de arra ne számítottam,hogy a fél család otthon lesz.

-  Azt elfelejtetted említeni,hogy anyukád meg a nővéreid is itthon vannak.-súgtam a kiskölyöknek,mikor megláttam az ajtóban toporgó nőt.

-  Gyerekek,nekem haza kell mennem,mert elfáradtam,ha kellek csajszi akkor majd telefonálsz,de tudod még hol laktam régen,úgyhogy oda is feljöhetsz ha szeretnél.-mondta Beverly leparkolva az autóját.

-  Biztos nem jössz be?Anya annyi kaját főzött,hogy egy hadsereg is jóllakna.

-  Nem,ez most nem az én megbeszélésem lesz.most pedig kiszállás.-váltott komolyra a hangja,de ott bujkált benne a játékosság is.

-  Nagyon vigyázz magadra hazafelé.-búcsúztam el tőle.-Köszi,hogy visszarángattál.

-  Ez egy barát dolga.-adott két puszit,majd visszaszállt a kocsiba és elhajtott.

   Megragadtam kamasz kísérőm kezét és úgy indulunk el a már oly jól ismert lépcsők felé.Heike a verandán ácsorgott és a kezeit tördelte.

-  Nea...van még valami,amit elfelejtettem mondani...-köszörülte meg a torkát Fabi mielőtt a lépcső tetejére értünk.

-  Nos tudod....Ezen a hétvégén igazából nincs is versenyhétvége.

-  Tessék?-kérdeztem teljesen elhűlve,majd elengedtem Fabi kezét.

-  Így intéztük,mert tudtam,hogy másképp nem jönnél el.

-  Ezt jól tudtad.

   El akartam szaladni,de már nem volt rá lehetőségem,mert amint kartávolságba értem Heike azonnal megragadta a karom és átölelt.Nagyon jól esett a kedves ölelése,de nem értettem miért hazudtak nekem,mikor tudnak a dolgainkról a fiukkal.Mérges voltam,de egyben boldog is,mert végre annyi idő után ismét láthattam Őt.

-  Gyere beljebb,biztosan elfáradtál a hosszú utazástól.-tessékelt be a házba Vettel mama.

-  Köszönöm szépen.-mosolyogtam rá hálásan és besétáltam a nappaliba.

   A család épp vacsorázni készült.Norbert ült az asztalfőn,balján és jobbján két idősebb lánya ült,Steph mellett Sebastian és két üres hely is volt,majd Norberttel szemben pedig Heike széke is helyet kapott a nagy családi asztalnál.

   Ahogy beljebb értem minden szem rám szegeződött és úgy éreztem magam,mint egy élő célkereszt,akire minden kiélesített fegyvert rászegeznek és nincs menekülési útvonal,mert mindet elzárták előle.

  Sebastian megkövülten nézett,majd egy szempillantás alatt felállt az asztaltól és felsietett a lépcsőn,egyenesen a szobájába,vagy legalább is azt hiszem.Ijedten néztem az anyjára,hogy most mitévő legyek,de ő csak biccentett a fejével a lépcső felé és én pedig azonnal megértettem,hogy utána kellene mennem,hogy végre meg tudjuk beszélni.

-  Mire vársz már?-sürgetett Fabi,tétovázásom láttán.

   Nem is kellett több,azonnal az emelet irányába indultam,ahol nem is kellett megerőltetnem magam Sebastian keresésével,mivel a szobája ajtaja tárva nyitva volt ő pedig fel-alá járkált odabenn és közben csak meredt maga elé.Nem tudtam mit kellene reagálnom.Legszívesebb azonnal letepertem volna,de nem tudtam,hogy Ő,hogyan reagálna erre az egészre.Elvégre utoljára felpofoztam mikor beszéltünk és azóta lassan három hónap is eltelt.

   Ahogy meghallotta cipőm sarkának kopogását azonnal felkapta a fejét.Csak nézett rám azokkal a varázslatos,tengerkék szemekkel és éreztem,hogy minden harag,amit éreztem elpárolog.Már nem éreztem mást csak az emésztő vágyat a férfi iránt,akit a világon mindennél jobban szerettem.Meg akartam csókolni,érezni akartam.Minden egyes porcikáját az enyémnek akartam tudni.

***

Hát itt a rész,remélem tetszett.A hétvége inkább amolyan öröm lesz az ürömben,mert ugyan lesz pihizni időm,de nem lesz Forma 1,ebbe pedig bele fogok betegedni,nem mintha így nem lennék megfázva,szerencsére ebből már kilábalóba.Ezzel a résszel szeretnék nektek nagyon kellemes hétvégét kívánni a folytatás valószínű szombaton érkezik majd,addig is,mint mondtam kitartást és jó pihenést!

Puszi:*:*

28.Rész

New life

  Azt hiszem a tél valami elviselhetetlen volt.A sajtó mindenfelé tele volt Seb visszatérésével és azzal,hogy mindent bele fog adni és megtesz azért,hogy visszatérése után ő lehessen a világbajnok .Persze ennek nagyon örültem,mert így legalább nem lesz ideje mással foglalkozni,de akkor is.Én nagyon nehezen emésztettem meg a szakítást.Napokig bezárkóztam a vadonatúj lakásomba Bázelben.Nem ettem és minden kapcsolatomat megszakítottam a külvilággal.

   Mimózaként éltem a lakásomban,munka nélkül és barátok nélkül.Mindenkit eltaszítottam magam mellől és azt hittem nincs rájuk szükségem.Beverly napjában négyszer is felhívott,de sosem vettem fel a telefont,a végén kikapcsoltam,mert már nem volt kedvem azt hallgatni,hogy milyen jó lenne,ha kilátogatnék egy versenyre vagy valami.Persze akkor még nem voltak versenyek,de ő máris szervezkedett.

   Március végén végre erőt vettem magamon és elindultam munkát keresni.Persze sehol sem alkalmaztak,mert úgy néztem ki,mint egy zombi,de nem adtam fel,mert végre kezembe akartam venni elcseszett életemet és kezdeni vele valamit.

-  Nea.-hallottam egy már rég hallott női hangot,egyik nap mikor épp a parkban keseregtem,hogy megint elcsesztem egy állásinterjút.

-  Andi?-emeltem a nőre tekintetem.

-  Már ezer éve nem hallottam rólad.-huppant le mellém és kedvesen mosolygott rám.

-  Nos igen...kicsit összejöttek a dolgok mostanában.

-  Hallottam,hogy Sebivel vége.Annyira sajnálom.

-  Kösz...És ti Lewisszal,hogy meg vagytok?

-  Nagyon remekül.annyira ennivaló a pasi.Megértő,kedves és mindenben a kedvemben jár.

-  Hát ennek örülök,legalább nektek összejött.

-  Ne aggódj.Hamarosan biztosan minden rendben lesz.

-  Ha te mondod...De tényleg.Sabine,hogy van?

-  Ennivaló és eleven.Sosem tudom épp milyen rosszaságon agyal.

-  Amúgy miért vagy Bázelben?

-  Volt itt egy kis dolgom,de nemsoká indulok vissza.

-  Értem.akkor nem is tartalak fel,mert nekem is dolgom lenne.

-  Merre mész,elvihetlek ha akarod.

-  Nem kösz,csak ide megyek a közelbe.

-  Oké,de ha valamiben a segítségedre lehetek,akkor csak telefonálj.-nyomott a kezembe egy névjegykártyát,majd felállt és gyors léptekkel távolodni kezdett.

   Kicsit fura volt őt itt látni,de nagy meglepetésem hamar leküzdöttem és inkább elindultam haza,mert kezdett lehűlni a levegő.Otthon teát főztem magamnak és átöltöztem valami kényelmesebb ruhába.Lehallgattam az üzeneteimet,majd bekapcsoltam a telefonom,mivel eddig kikapcsolva tartottam,hogy ne hívjon senki.Amint rendesen bekapcsolt csörögni is kezdett.A kijelzőn Beverly neve villogott és talán kicsit boldog is voltam,hogy nem tett le a barátságunkról,még ennyi hülyeség ellenére sem,amit én elkövettem.

-  Ha..-akartam beleszólni,de azonnal belém fojtotta a szót.

-  Na végre,te nőszemély!Azt hittem,hogy sosem foglak már elérni.Meg ne mert tenni velem,hogy leteszed,mert addig hívlak míg meg nem unod és még tovább.Hol a francban vagy?Miért nem kerestél?Azt hittem azt beszéltük meg,hogy nem hanyagoljuk el egymást,erre te szépen fogod magad és egy szó nélkül lelépsz!Hogy gondoltad ezt kisasszony....-szónokolt szinte magából kikelve.

-  Hagynál szóhoz jutni?-kérdeztem mosolyogva.

-  Bocsánat.-sóhajtott és elhallgatott.

-  Szóval...először is nagyon sajnálom,amiért így eltűntem,de muszáj volt kiszellőztetnem a fejem és pihennem egy keveset.

-  Értem én,de legalább egy üzenetet hagyhattál volna,hogy barmok!lelépek egy pár hónapra,ne keressetek.

-  Sajnálom,de tényleg csak felejteni akartam.

-  És legalább sikerült?

-  Majdnem.-fintorodtam el.

-  Nem akarsz hazajönni?

-  Haza,hová?

-  Heppenheimbe.Most itt van a főhadiszállásom,míg meg nem születik a kisfiam.

-  Terhes vagy?-néztem ki a fejemből nagy szemekkel.

-  Igen,ezt akarom elmondani már négy hónapja.

-  Annyira sajnálom.És mióta tudod,hogy az vagy?És egészséges a pici?És Kimivel minden rendben?

-  Már hat hónapos terhes vagyok és azután tudtam meg miután hazajöttünk a síelésből.Kimivel pedig minden rendben.Csak most neki a versenyzés az első és amennyi időt tud annyit velem tölt,de nem enged a riporterek elé,mert attól fél,hogy szétcincálnák a kapcsolatunkat.

-  Olyan boldog vagyok,hogy összejöttek a dolgok.-sóhajtottam nagyot és lassan lehunytam a szemem.
-  Hát igen.Annyira boldog vagyok és téged annyira sajnállak,hogy nem jött össze Sebivel.
-  Én is.-suttogtam.
-  Annyira ki volt bukva.El sem hiszed.Életében először berúgott és nem is akármennyire.Kimit nem ismerte fel.
-  Megérdemelte.-jelentettem ki makacsul.
-  Egy ember sem érdemli meg,hogy szenvedjen.Annyira kifordult magából,hogy Christian szerződésbontással fenyegette.
-  Ő baszta el az életét,nekem csak annyi közöm volt hozzá,hogy így volt oka rá.
-  Nagyon kihallatszik a hangodból a csalódottság,de azt hiszem ebben az esetben ez teljesen érthető is.
-  Kösz,hogy megérted.-suttogtam.
-  Nem akarsz meglátogatni?a fiúk Sepangban vannak.
-  Ha nincsenek a közelben és Hanna sem,akkor igen.
-  Ne aggódj,Hanna ott van velük,vagyis Heikkivel.
-  Tényleg,lehet már tudni kié a gyerek?
-  Igen,nemrég derült ki,hogy a gyerek nem a Sebié,de most jön a csavar,nem is a Heikkié.
-  Hogy mi van?-köptem ki az épp a számban tartott vizet.
-  Bizony,viszont a finn még nem tudja,mert akkor tuti otthagyná a spinét.
   Úgy éreztem nevetnem kell ezen a helyzeten.Annyira szánalmas volt Hanna és mindenki.Annyira nevetséges volt ez az egész szituáció,hogy az elmondhatatlan.
-  Akkor mit mondasz?Eljössz?
-  De csak pár nap.-kötöttem ki.
-  Csak pár nap.Mikor menjek ki érted a reptérre?
-  Azt hiszem,ha most tudok jegyet foglalni,akkor már olyan este kilenc körül ott leszek.
-  Ez remek,akkor várlak ám.
-  Ott leszek,ne parázz.
-  Akkor jó.Nagyon csipkedd magad.
-  Majd túszul ejtem a repülőgép pilótát és eltérítem a gépet.-kacagtam fel,hónapok óta először.
-  Ezt akartam hallani.Ez az a Nea,akit én ismerek.
-  Szia!-köszöntem el tőle.
-  Nagyon vigyázz az úton magadra.
-  Oké,vigyázok.Te pedig addig is vigyázz a kis trónörökösre,míg odaérek.
-  Vigyázok,szia.
-  Puszi.-köszöntem el tőle és amint letettem a telefont egyetlen kérdés merült csak fel bennem.

" Jól meggondoltam én ezt?! "

   Gyorsan telefonáltam a reptérre és még akkor nap délutánra tudtam jegyet foglalni magamnak,ami némiképp meglepett,de örültem is neki,mert már piszkosul hiányzott Beverly és Fabi,meg apa.Fénysebességgel kezdtem összepakolni a kényelmesebb ruháimat a hétvégére és utána azonnal mentem zuhanyozni meg öltözködni,hogy le ne késsem a gépem.

-  Annyira jó téged látni!-ölelt magához Beverly,amint letettem előtte csomagjaimat és szorosan magához vont,persze amennyire hatalmas pocakja engedte.

-  Úgy hiányoztál,csajsziiii.-nyöszörögtem és hátát dörzsölgetve örültem vele együtt a viszont látásnak.

-  Hoztam ám magammal valakit.-kacsintott rám sejtelmesen.

-  Kit?-pislogtam rá rémülten.

-  A kedvenc németedet.

-  Azt mondtad,hogy Malajziában van.

-  Jaj,te kis buta.Nem Sebre gondoltam.-kuncogott barátnőm és a tőlünk csak pár méterre ácsorgó sötét alak felé bökött.

   Külsőre pont olyan volt,mint Seb,viszont volt valami a tartásában,ami nem rá vallott.

-  Fabi!-kiáltottam felé,mire ő összerezzent és felém fordult.

-  Nea!-indult meg felénk méteres léptekkel.

   Amióta nem láttam nagyon sokat fejlődött és férfiasodott.Karjai valamivel vaskosabbak lettek és végtagjai már nem voltak olyan aránytalanul hosszúak a testéhez képest.Szemei viszont a félhomályban pont olyan tengerkéken csillogtak,mint Sebastiané.

-  Annyira hiányoztál.-fontam karjaim a nyaka köré,ő pedig derekam fölött kulcsolta össze az övéit.

-  Tudom...az életed nélkülem nem is az igazi.-villantott rám egy csibészes félmosolyt majd fejét a vállamra hajtotta.-Te is hiányoztál nekem.

***

Kicsit hamar itt a folytatás,de remélem nem nagyon nehezteltek miatta.A hétfő baromi hosszúra sikerült és erre az sem segített rá,hogy kettőig voltam,de volt négy mire hazaértem.Remélem azért nektek valamivel jobban telt és nem vagytok így lefáradva.

Az eddigi komiknak örülök és nagyon köszönöm azt a 27 rendszeres olvasót is,mert így tudom,hogy velem vagytok.Sok puszi mindenkinek és egy csillámos egyszarvú,

Pussz!:*:*

27.Rész

Disaster

-  Azt hiszem beszélnünk kellene.-nyöszörögte és kibujt ölelésemből.

-  Igen...először a kettőnk dolgát,aztán azt,hogy miért sírtál.-fogtam meg a kezét és az ágyhoz sétáltunk majd lefeküdtünk egymással szemben.

-  Sajnálom,hogy ilyen bunkó voltam.

-  Nem kell,mert én borzalmas barát voltam.Megbocsájtasz?

-  Meg.-suttogta.-Annyira hiányzott,hogy beszélgessek valakivel.Annyi mesélni valóm van.

-  Nekem is,de kezd csak te.

-  Biztos nem baj?

-  Nem...csak kezd el.Seb már úgysem jön vissza ma este.

-  Összevesztetek?

-  Mondhatjuk így is.

-  Akkor azt hiszem mégis erről kellene beszélnünk.Az én ügyem várhat.

-  Oké...azt hiszem Seb megcsal Hannával....-fakadtam ismét sírva.

-  Az lehetetlen.Látszik rajtatok,hogy szeretitek egymást és teljesen összeilletek.

-  Igen..szeretem is,de ő megcsal....-szipogtam.

-  Hanna..ő a volt barátnője nem?Most pedig Heikkivel van?

-  Igen,az.

-  Akkor miért kellene neki,mikor kidobta a te kedvedért.

-  Nem tudom..hallottam,hogy ma este beszélget Kimivel,aki mellesleg tiszta részeg volt,szóval beszéltek és azt mondta neki Kimi,hogy el kell mondania nekem a Hanna dolgot,mert nagyon össze fogunk veszni,ha később tudom meg.

-  Úúúú,ez nagyon komolyan hangzik.-szívta be alsó ajkát és elfintorodott.

-  Tudom...most sajnos nem tudok semmi értelmeset mondani.Az agyamat teljesen lefagyasztottad ezzel az egésszel,de szerintem ha szeret téged,akkor biztosan ott hagyja azt a kis lotyót és visszajön hozzád,ha visszafogadod.Mert ugye te szereted őt?

-  Persze,hogy szeretem.Olyan nincs,hogy én nélküle élni tudjak,de akkor is.Azt mondja minden nap,hogy szeret és akkor összejön a volt csajával.

-  Nem lehetsz ebben biztos.Lehet csak valami apróság.

-  Remélem.-töröltem meg szememet.-Most mesélj te.

-  Szóval...Amikor ott voltunk nálatok vacsorázni akkor igazad volt.Én tényleg Kimi szeretője vagyok.

-  És?

-  Annyira bűntudatom van,mert Jenni egy annyira rendes nő,hogy az elképzelhetetlen és én ahányszor alkalmunk adódik rá lefekszek a férjével.

-  Ez végül is normális,mert felesége van,de ha szeret,akkor biztosan otthagyja a feleségét.

-  Úgy gondolod?

-  Igen,mert halottam,mikor Sebbel beszélt és annyira lelkesen beszélt rólad és annyira beléd van szeretve,hogy az ünnepek után be akarja adni a váló keresetet.

-  Komolyan?És miket mondott rólam?

-  Hát,hogy céltudatos és törékeny vagy és,hogy számára te vagy a tökéletes nő.

-  Sajnálom,hogy ennyire felvidultam,miközben neked ennyire rossz,de olyan jól esik.

-  Akkor most visszamész hozzá?

-  Nem hagylak itt téged.Ha akarod itt alszom veled.

-  Megtennéd?-pislogtam rá könnyeimen keresztül.

-  Igen.Még szép,hogy...-fogta meg a kezem és szabad kezével kettőnkre terítette a takarót.

    Nagyon hálás voltam neki érte és végül egymás kezét szorongatva aludtunk el.Reggel nagyon álmos voltam mikor felkeltem,így inkább még lustálkodtam egy kicsit.Barátnőmmel egymásnak háttal feküdtünk,így nem láthattam,hogy alszik-e.Lassan hátamra fordultam és a plafont kezdtem bámulni.

    Ahogy ott feküdtem arra lettem figyelmes,hogy lassan nyílt az ajtó és egy pizsamás Vettel lépett a szobába.Halkan lépdelt a szekrény felé,hogy ruhát keressen magának.Haja kócos volt és arca borostás,szemei karikásak.

-  Nem kellene valamiről beszélnünk?-suttogtam és lassan felültem az ágyon.

-  Nea....a frászt hoztad rám.-suttogta meglepetten.

-  Nem volt szándékos.Nagyon sajnálom,de nem akarsz nekem valamit mondani?

-  Sajnos nem jut eszembe semmi.-vont vállat,majd kivett egy sötétkék pólót és egy szürke melegítőnadrágot.

-  És Hannáról sem szeretnél mondani valamit?

-  Ugye te hallottál minket beszélni az este Kimivel?

-  Nem szándékosan,de hallottam.

-  Akkor most szakítani fogsz velem?

-  Előbb hallani akarom.Mi van Hannával és veled?Már megint visszamentél hozzá?

-  Ez azért kicsit bonyolultabb.Nem hiszem,hogy megértenéd.
-  Hát akkor magyarázd meg.Nekem van időm.
-  Gyere ki,mert felébresztjük Beverlyt.
-  Ki a teraszra?Te meg vagy zavarodva.Hideg van kinn.
-  Akkor vegyél fel kabátot.
   Végül kíváncsiságom erősebb volt a józan eszemnél és kabátomat magamra kapva kisétáltunk a teraszra.Kinn még kicsit sötét volt és a szél is fújdogált.Szorosan összefogtam magamon a kabátot és összeszűkült szemekkel néztem a németre.
-  Hallgatlak.-sóhajtottam nagyon és végül mégis elfordultam tőle és a csodás hófödte tájat kezdtem nézni,mely még csak éppen ébredezett.
-  Nem vagyunk együtt Hannával...vagyis nem úgy ahogy te gondolod.
-  Honnan tudod,hogy én,hogy gondolom?
-  A megvető pillantásodból és a flegma hangnemedből.Nyilván azt hiszed lefeküdtem vele,és meg is csaltalak.
-  Honnan veszed..?-kérdeztem szarkasztikusan és hangom egy oktávval feljebb csúszott.
-  Hagyjuk már....szóval tényleg lefeküdtem vele.
-  Tudtam....tudtam...-morogtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-  Nagyon magam alatt voltam és borzalmas embernek hittem magam.
-  Mikor volt ez egyáltalán?
-  Azután,hogy kijöttél a kórházból,de még nem jöttünk el anyáéktól.
-  Értem...És miért nem mondtad el?
-  Mert tudtam,hogy ha megtudod,akkor borzalmasan meg fogsz gyűlölni.

-  Ó,hát akkor jól gondolod.-emeltem rá tekintetem,de valójában legszívesebben átnéztem volna rajta és csak otthagytam volna,de nem tehettem,hisz szerettem,akármi is történjen.
-  De még nincs vége...
-  Van még valami azon kívül,hogy lefektetted?
-  Igen...Terhes.
-  Tessék?!-kérdeztem hitetlenkedve,hangom pedig egész vékony és szinte néma volt.
-  Igen és nem tudja,hogy ki az apja,mert akkor már együtt volt Heikkivel és nem tudja pontosan az igazat.
-  És azt vártad,hogy én ezt majd megértem?
-  Nem....tudtam.hogy teljesen ki fogsz bukni.
-  Akkor jó.Remélem ez sem fog váratlanul érni.-emeltem fel kezem és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam Sebastian hűtlenségét.
-  Számítottam erre is.
-  Akkor remélem,hogy ez már tényleg nem fog meglepetésként érni.-mondtam és leszedve a gyűrűt az ujjamról a kezébe nyomtam majd visszamentem a szobába,hogy összeszedjem a cuccaim.
-  Mi történik?-nyöszörögte Beverly félkómásan.
-  Semmi.Szakítottam Sebastiannal....-magyaráztam és közben hatalmas sebességgel pakoltam össze a ruháim  a bőröndömbe.
-  Annyira sajnálom.-állt fel az ágyról és hozzám sétált,majd szorosan átölelt.
-  Azt hiszem ez így lesz a legjobb.-suttogtam,de közben éreztem,hogy ennél rosszabb már úgysem történhet velem.
-  Nem.Így semmi se lesz jobb.Fakadt ki barátnőm és kiszedve kezemből a felsőt,amit be akartam tenni az ágyhoz rángatott és leültetett,majd megállt velem szemben.
-  Most mi lesz?Leordítod a fejem,hogy nem adhatom fel ilyen könnyen?
-  Nem terveztem,csak elmondom,hogy szerintem nagy hülyeség lenne ennyi miatt otthagynod,ha ennyi dolgon keresztülmentetek már.
-  De ő...ő...lefeküdt Hannával és teherbe ejtette.Ennél rosszabbat nem tehetett volna.-pityeredtem el és összekulcsolt kezeimet kezdtem nézni.
-  Tudod...nem tudok jó tanácsot adni,mert ha megpróbálom akkor mindig valami hülyeség jön ki belőle,de azt tudnod kell,hogy ha kell egy váll amin kisírhatod magad,én itt leszek és nyugodtan elmondhatsz nekem mindent.
-  Köszi.-néztem rá hálásan,majd ismét nekiláttam a pakolásnak.

   Sebi sietős léptekkel távozott a szobából én pedig egyedül maradtam,mert Beverlyt elzavartam,hogy beszéljen Kimivel és ha végeztek akkor jöjjön vissza.Mikor kész voltam a pakolással az előhagyott ruháimmal elvonultam fürdeni,majd gyorsan felöltöztem és egy cetlit hagyva mindenkitől elköszöntem,majd mikor Beverly végzett hazavitettem magam.
-  Biztos ezt akarod?-kérdezte már a ház előtt.
-  Igen.Haza megyek és azt hiszem elköltözöm Heppenheimből.
-  És engem otthagysz?
-  Nem is ott élsz....
-  Tudom,de minden odaköt.Engem is,de téged annál inkább.
-  Persze...az ikertestvérem és a bátyám is ott vannak eltemetve.Ott él a mostohatesóm és a mostoha anyám,akiket rég ki nem állhatok.Két ember van abban a városban,akiket szeretek.
-  Kik?-ráncolta a szemöldökét.
-  Az apám és Fabian.
-  Apukádat ismerem,de ki az a Fabian?
-  Ő világ legaranyosabb kamasz fiúja,mellesleg a legkisebb Vettel gyerek.
-  Hát akkor csak kettőjük miatt maradnod kellene.
-  De nem tehetem.Sebastian biztosan ott fog keresni először és nem akarok vele beszélni.
-  Pedig ezt meg kellene beszélnetek.Kimi azt mondta nagyon maga alatt van a srác.
-  Hát legyen is.Legalább ennyit megérdemel ezek után.
-  Mindegy.Nem szólok bele,de te nem szeretnéd,ha itt maradnék veled?
-  Nem.Menj csak vissza a többiekhez.Majd beszélünk.
-  De akkor meg ne feledkezz rólam.-mosolyodott el halványan.
-  Emiatt ne aggódj.-öleltem meg barátnőm,majd figyeltem,ahogy a kocsi egyre távolodik a háztól.

***

Hát,itt lenne a termékeny hétvégém utolsó fejezete,remélem tetszett nektek.Annyira boldog voltam,mikor Sebet intették le futamgyőztesnek és annyira lesokkolt mikor olvastam,hogy elvehetik tőle az első helyet.Nagyon remélem,hogy nem ez fog történni és megtarthatja a 25 pontot.Elhatároztam ugyanis,hogy ha megbüntetik,akkor nem nézek többet Forma 1-et,mert ez már csak Alonso seggének fényesre nyalásáról szól(elnézést a kifejezésért és még nagyobb bocs,az Alonso drukkerektől,mert velük semmi bajom.)Úgy hogy remélem ti is velem drukkoltok,hogy ne büntessék.

Sok sikert mindenkinek a következő héthez a suliban és a következő hétfőhöz.

Puszi:*:*

26.Rész

White snow

   Mikor végre sikerült berendezkednünk a hatalmas házban akkor lementünk a nappaliba,hogy megbeszéljük mi legyen a napi program.

-  Szerintem kimehetnénk síelni vagy  valami.-javasolta Heikki.

-  Én benne vagyok.-helyeseltem azonnal.

-  Nekem most nincs kedvem....fáradt vagyok és inni akarok.-nyavalygott Kimi.

-  Én mennék.-mosolygott Hanna.

-  És én is.-tette hozzá Seb és Jenni egyszerre.

-  Te Beverly,mit mondasz?-néztem rá a lányra,remélve,hogy van kedve kimenni kicsit.

-  Most inkább kihagynám,de kösz.-emelte fel kezeit tiltakozóan.

-  Miért?Nem azért vagyunk itt?

-  De igen,viszont most nincs kedvem kinn lenni.Fáj a fejem...-somolygott és egy röpke pillanatig Kimire nézett,majd mielőtt mások is észrevették volna kinézett az ablakon.

-  Akkor ezt megbeszéltük.Mindenki menjen készülni és egy negyed óra múlva itt találkozunk.-állt fel Heikki és barátnőjét kézen fogva a szobájuk felé kezdett sétálni.

    Nem kellett sok fantázia,hogy kitaláljam mire fogják a negyed órát használni.Sebivel mi is felmentünk a szobánkba,ami mellesleg káprázatos volt.
-  Azt hiszem ez a negyed óra nagyon sok,és nekünk rengeteg időnk van.-karolt át hátulról.
-  Sebi...ne most kérlek....-toltam el magamtól.
-  Miért ne?
-  Azért,mert nincs kedvem most hozzá.-fordultam vele szembe és kezeimet mellkasán nyugtattam.
-  Pedig ha tudnád milyen aranyos vagy....-fonta karjait derekam köré.
-  Tudom,de nem az a lényeg.Most nincs kedvem hozzá,de éjszaka ígérem bepótoljuk.-mosolyogtam.
-  Szavadon foglak.-adott gyors puszit az ajkamra,majd elszakadva tőlem elindult a szekrényhez,hogy előszedje a síruhákat és a többi felszerelést.
   Mikor kész voltunk lementünk,ahol a többiek,persze az én kis gerlicéimen kívül,ott voltak és csöndesen beszélgettek.Összecuccoltunk és mentünk ki a pályára,ahol az egész délutánunkat töltöttük.Annyit estem-buktam,hogy a nap végére úgy éreztem magam,mint egy élő tesztbábú,amit folyton össze-vissza vertek.
-  Ennek biztosan nyoma marad.-nyöszörögtem a kádban ülve,miközben lila térdem néztem.
-  Ugyan,édes...el fog múlni,ebben biztos vagyok.Csak kell rá egy Vettelféle gyógypuszi és minden sérülésed elmúlik.-ült be mellém a hatalmas kádba és térdemnél fogva magához húzott.
-  Tényleg úgy gondolod?-bújtam hozzá.
-  Igen,úgy gondolom.-puszilt bele nyakam hajlatába.
-  Ott nem is fájt.-simogattam combját a víz alatt.
-  Azt hiszem ezt meg tudnám szokni.
-  Igen..én is.Kár,hogy nemsoká visszatérsz a versenyzéshez és csak hébe-hóba látlak majd.
-  Nem...velem fogsz jönni.Nem bírnék ki nélküled heteket.
-  De nekem ott a munkám.Muszáj végre dolgoznom,mert ki fognak rúgni.
-  Nem baj,mert így több időd lesz velem foglalkozni.
-  Így is minden időmet veled töltöm..ha nem emlékeznél rá.
-  Még így sem elég.
-  Sebi,ne legyél ennyire telhetetlen,mert a végén megárt.
-  Csak az fog megártani,ha nem leszel ott velem mindenhol.
-  Jó,de akkor csak mondjak fel?
-  Igen...ezt még nem mondtam,de Heikki jövőre lelép a csapattól,mert felkérték,hogy legyen valami motorversenyző edzője.Azt szeretném,ha te vennéd át a helyét.
-  Ez komoly?-néztem rá meglepetten.
-  Igen.Azt akarom,hogy mindenhol ott legyél velem és mindig legyen kire támaszkodnom.
   Ez kicsit sok volt nekem.Szerettem a németet,de ez már túlságosan sok ragaszkodás volt a részéről.Nem szerettem ha nem hagynak nekem elég szabad teret,és az ő szerelme kezdett fojtogatóvá válni.Ismét hangsúlyozom,nem azért van így,mert nem szerettem,de nekem kellett a szabad akarat és az,hogy ne mások határozzanak az életemről.
-  Sebi.Ez nekem túl sok.-emelkedtem fel a kádból és egy törölköző után nyúlva ki is szálltam belőle.
-  Most mi rosszat mondtam?-nézett rám zavartan.
-  Semmi rosszat nem mondtál és nagyon örülök,hogy ennyire szeretsz,de nekem ez a ragaszkodás túl sok.
-  Ez most komoly?Ezzel van problémád?
-  Igen.-vettem fel pizsamám és indultam el a hálószobánk felé.
-  Annyira gyerekes vagy.-lépett ki Seb is a fürdőből pár perc múlva.
-  Én,gyerekes?-kaptam fel a fejem cinikus kijelentésére.
-  Igen te.-feküdt be az ágyba és karjait a feje alá fektetve a plafont kezdte bámulni.
-  Én egyáltalán nem vagyok gyerekes.Csak nő vagyok és kell egy kis szabadtér.Ez a kapcsolat pedig kezd fojtogató lenni.
-  Szóval a szerelmem megfojt téged...Értem én...-motyogta,de továbbra is makacsul bámulta a falat.
-  Én nem ezt mondtam,de ilyen rövid idő alatt nem szerethettél belém ennyire....
-  Te tiszta bolond vagy.-ült fel,majd megfogva párnáját és takaróját kisétált a szobából.
   Kerek szemekkel pislogtam a már bezárult ajtóra és csak kattogott az agyam,hogy ez mi az ég volt.Egyik részem utána akart menni,másik részem viszont inkább hagyta volna lecsillapodni és majd meglátni mi lesz az egészből.Végül is a bölcsebbik énem kerekedett felül és inkább lefeküdtem aludni,de nem igazán jött össze.Csak forgolódtam és hánykolódtam a takaró alatt.Nem jött álom a szememre és nem tudta eldönteni,hogy miért.
   Kikeltem az ágyból és köntösömet magamra véve elindultam lefelé a konyhába,hogy teát főzzek magamnak,mert sokakkal ellentétben,engem elálmosított az ital.Halkan lépdeltem a lépcső felé,mikor halk beszélgetés ütötte meg a fülem.Két férfi hangja volt,az egyik biztosan Sebi,a másik pedig kis hallgatózás után rájöttem,hogy Kimi volt.
-  Hát haver,én nem értem a nőket.-sóhajtott Seb halkan.
-  Én sem mindig,de legalább megtaláltam az igazit és azt hiszem nemsoká végre boldog lehetek vele.
-  De hisz ti már vagy ezer éve házasok vagytok Jennivel.
-  Kölyök,én nem Jenniről beszélek.
-  Akkor meg kiről?
-  Beverlyről.Annyira tökéletes...szép,intelligens,sebezhető és törékeny.De egyben mindig eléri amit akar és határozott.
-  És akkor a feleségeddel mi lesz?
-  Elválunk.Amint vége az ünnepeknek beadom a váló keresetet.
-  Össze fog törni szegény nő.
-  Tudom,de nem szeretem és ha csak tovább csalnám,akkor még jobban összetörne.Szerintem kölyök,neked is el kellene mondanod ezt a Hanna dolgot Neanak,mielőtt még ennél is komolyabban beléd esik.

-  Most vesztünk össze.Nem hiszem,hogy ezt pont most kellene elmondanom neki.
-  Pedig előbb utóbb úgy is el kell.
-  De nem most.Annyira szeretem őt,és a szüleim is oda vannak érte.Nem akarom,hogy elhagyjon.
-  Ha megtudja biztos elfog.-horkantott a finn és legördítette itala utolsó kortyait.
-  Kösz,haver.Sokat segítettél.
-  Részegen nem sok hasznom veszed ilyen kérdésekben.
-  Máskor sem.-morgott Seb.
-  Jól van kölyök.Most megyek meglátogatom Beverlyt,majd még látjuk egymást.
   A finn felállt a kanapéról és enyhén dülöngélve megindult az emelt felé,pont oda,ahol én eddig hallgatóztam.a szívem a torkomban dobogott.Ha észrevesz lebukom és akkor szól Sebastiannak és akkor ismét veszekedés lett volna a vége.Gyorsan visszarohantam hát a szobánkba és az ágyra rogytam.Könnyeim potyogni kezdtek és nem tudtam megálljt parancsolni nekik.
   Csöndes sírásom halk kopogás zavarta meg.Először nem akartam ajtót nyitni,de aztán a kopogás csak nem maradt abba.Lassan felemelkedtem és az ajtóhoz sétáltam.Megtöröltem szemeim és ajtót nyitottam.Azt hittem Seb jött vissza,de aztán mikor megláttam a magas szőke,női alakot az ajtóm előtt rájöttem,hogy nem.
-  Muszáj beszélnem valakivel.-szipogta a hang gazdája és kilépve a folyosó félhomályából belépett a szobába.
   Legnagyobb meglepetésemre Beverly állt előttem,teljesen összetörve és kétségbe esetten.Először félve tártam szét karjaim,de aztán mikor ölelésembe zárhattam legjobb barátnőm megkönnyebbültem,hogy végre van akivel beszélgessek.Csak álltunk ott a szoba közepén és egymás karjaiban zokogtunk.Talán pont erre volt szükség.Én nem tudtam mi bántja őt és ez fordítva is igaz volt,viszont azt érezni,hogy már nem fordul felém olyan elutasítással,teljesen megnyugtatta felkavarodott lelkem.

***

Hát itt van az ígért rész,remélem tetszett.Annyira örültem mikor Seb mind a két szabadedzésen domiált,hogy még este nekifogtam az írásnak.Csak jöttek a szavak és jöttek,aztán ez lett belőlük.sok szerencsét kívánok Sebnek a harmadik szabadedzésre és az időmérőre,szorítsatok neki,

Sok puszi és ölelés minden olvasómnak,

:*:*

25.Rész

Baby

  Ez volt talán az eddigi legszebb karácsonyom és megváltoztatom a véleményem,miszerint nem a tél a legszebb évszak.Na jó,azért nem fogok ilyet tenni.A vacsora után kibontottuk az ajándékokat és örömmel jelentem,hogy mindenki örült a sajátjának.Anyától elég érdekes ajándékot kaptam és ezzel gondolom célozni is akart valamire.

-  Anya...Ez nem az én méretem.-néztem rá szúrós szemekkel,mikor rájöttem miért kaptam.

-  Nem is neked vettem aranyom,hanem az unokámnak.

-  Lemaradtam valamiről?-kapkodta a fejét szegény Heikke kettőnk között.

-  Nem,semmiről.-nyugtattam meg.-Anya kicsit előreszaladt az időben.-magyaráztam tovább.

-  Kár,pedig már annyira szeretnék kis unokákat.-szomorodott el Heikke.

-  Nos,azt hiszem már nem kell sokat várnod rá anya.-jelent meg hatalmas mosoly Mel arcán és kibontakozott férje öleléséből.-Kisbabánk lesz.

-  Miért nem mondtad kislányom?!

-  A megfelelő pillanatra vártam.-mosolygott és csillogó szemekkel nézett végig a családon.

-  Azt hiszem ez volt a megfelelő pillanat.Gratulálok.-állt fel apa és gratulált a párnak,majd mind követtük példáját.

   Sebitől egy nagyon szép fehérarany karkötőt kaptam,amit azóta is hordok,egyszer sem vettem le.Steftől és Meltől egy-egy csipkés fehérnemű szettet kaptam(ujjatlan felső és tanga)mikor kibontottam rendesen el is pirultam.Az egyik hófehér volt,a másik fekete-vörös kombinációja.Heikke-től és Norberttől egy nagy albumot kaptam,vagyis ketten kaptuk,hogy legyen hol őrizni a közös emlékeinket.Apa egy kisebb nyaralót vett nekünk a francia tengerparton,persze először nem akartuk elfogadni,hisz ez hatalmas ajándék volt tőle.

    Összességében nagyon kellemes volt az este és mikor végre mindenki aludt mi is kiélvezhettük a karácsonyi örömszerzést.Együtt lefürödtünk és ágyba bújtunk.Jó érzés volt magam mellett érezni testét és tudni,hogy szeret.

-  Tudod...elgondolkodtam a ma estén.-suttogta,miközben szorosan átölelt.

-  És min az estével kapcsolatban.

-  Az anyukád ajándékán.Te mit gondolsz erről az egészről?

-  Nem tudom,Sebi...Azt hiszem nekem még kell egy kis idő.Még össze se házasodtunk.

-  És ha én szeretném?

-  Szeretnéd a babát?-néztem rá kíváncsian.

-  Nem tudom..Ha te nem szeretnéd,akkor én sem.

-  De én szeretném,csak az esküvő után.-mondtam tétovázva,pedig akár azonnal nekiláttam volna,de féltem,hogy ő nem akarja annyira.

-  Értem.

-  Sebi..Most őszintén.Te szeretnél gyereket?

-  Igen...De már mondtam,hogy ha te nem szeretnél akkor én is várok.De miért kérdezed meg még egyszer?

-  Azért,mert ha te akarod akkor én állok elébe,csak aztán majd akkor is ugyanúgy kívánj,mikor úgy nézek majd ki,mint egy hordó.

-  Míg csak lélegzem.-csókolt meg.

-  Oké,akkor ha hazajöttünk a síelésből elmegyünk orvoshoz.

-  Minek?-ráncolta a homlokát.

-  Azért,mert azt szeretném ha egyből sikerülne.

-  Benne vagyok.Amint hazajöttünk.-csókolt bele nyakam hajlatába,amitől végigfutott rajtam egy kellemes bizsergés.

-  Ha ezt csinálod akkor biztos nem kell addig várnunk a projekt indításával.-mosolyogtam csókunk közben és szorosan magamhoz vontam.
-  És ha én nem bírok addig várni?-kérdezte a vágytól rekedtes hangon.
-  Akkor bizony nagy bajban vagyunk.-nevettem fel hangosan.
-  Sssss-tette mutatóujját ajkaimra.-Még meghallják.
-  Na és akkor mi van?Én itthon vagyok.
-  Ez remek.Akkor gondolom,hogy nem bánod ha kihasználom a vastag falak adta lehetőségeket?
-  Imádom ezeket a falakat.-csókoltam meg.
   Két nap múlva indultunk el Davosba.A birtokunkon kellett találkoznunk és én már nagyon izgultam,ugyanis már nagyon volt az mikor én utoljára síeltem.
-  Gyerekek,remélem nem gond,ha a páromat is hoztam.-szállt ki a kocsiból Heikki és az anyósüléshez sietett,hogy kinyithassa párjának az ajtót.
   A lány,aki kiszállt az autóból kísértetiesen ismerős volt.Magas,vékony mégis formás test,jeges kék szemek és hidrogénezett szőke haj.
-  Hanna...Te mit keresel itt?-nyelt nagyot Sebi,mikor felismerte a volt barátnőjét.
-  Elkísérem az én drágámat a kirándulásra.-mosolygott ártatlanul.
-  Azt látom..Mióta vagytok együtt?-kérdeztem még kicsit meglepetten.
-  Nagyjából másfél hónapja.Miután veled szakítottam ő eljött hozzám és megvigasztalt.
-  Hát akkor sok boldogságot nektek.-gyűrtem le meglepettségem és odasétáltam hozzájuk,hogy gratulálhassak.
   Végül megérkeztek Kimiék is és lassan összeszedelőzködve elindulhattunk.Enyhén kínosnak volt mondható a szituáció,de végül is az utazás oldott hangulatban Végül négyen mentünk egy kocsiban...Hanna,Jenni,Beverly és én mentünk Sebi kocsijával,a három férfi pedig a Kimiékével.Olyan volt,mint egy oroszlán barlangjában a sötétben.Ott ült szerelmem volt barátnője és ott voltam én.Aztán ott volt Beverly,aki Jenni férjével kavart.Tiszta szappanopera érzetet adott az egész útnak.A gyomrom forgott és szédültem.Úgy éreztem kidobom a taccsot,de mikor két óra után megérkeztünk már szinte semmi bajom nem volt.

/Beverly szemszöge/

   Mikor elkezdtem Berlinben dolgozni úgy éreztem teljesen egyedül vagyok.Senkim sincs és senkire nem számíthatok.a legjobb barátnőm szarba se vett és inkább ajnározta a kis betegét,mint felhívott volna.Egy részt megértem,hisz a saját életével is foglalkoznia kellett,de nekem sokkal nagyobb problémáim is voltak.Például meg kellett oldanom az életem nagy kérdését,hogy leszek-e még szerelmes valaha is.
   Már egy ideje ott dolgoztam egy klinikán,bár nem sportolókat ápoltam,mégis volt ebben a munkában valami,amit imádtam...Meg nem tudnám mondani,hogy mi,de így volt.Sosem lettem volna képes feladni ezt a hivatást.Legalább is akkor még ezt gondoltam.Aztán egy nap egy csodás kék szempár mégis rávett.
  Épp egy beteget kísértem vissza a szobámba mikor megjelent Dr.Müller,hogy van egy Forma 1-es pilóta a halban és személyi edzőt keres,mert az övének valami problémája akadt és nem vállalhatja tovább az edzését.Akkor még meg sem fordult a fejemben,hogy esetleg én leszek az.Lekísértem a főorvost a halban várakozó férfihoz.
  Teljes ellentéte volt Theonak.Míg szerelmem napbarnított volt és barna szemei valamint barna,szinte már fekete haja volt,ennek a férfinak szinte hófehér bőre,világos szőke haja és zöldes-kék szemei voltak.
-  Jó napot.Kimi Raikkönene vagyok.-mutatkozott be mogorván a férfi.
-  Beverly Coleman.-mosolyogtam rá,de közben legszívesebben bokán rúgtam volna a bunkóját.
-  Elvállalnád,hogy a személyi edzőm leszel?-pislogott rám,és nem szándékosan,mert az máshogy nézett volna ki,szóval nem szándékosan mégis elbűvölően.
   Abban a pillanatban kavarta fel a világom.Csodaszép kékes szemeivel és halvány félmosolyával,amit ugyan nem nekem szánt mégis elkápráztatott.
-  Nos..Igen vagy nem?-kezdett sürgetni teljesen türelmetlenül.
-  Igen...-sóhajtottam,de még csak végig sem gondoltam mit kell érte feladnom,vagy elvállalnom,csak azt tudtam,hogy mellette kell legyek.

  Mire észbe kaptam Enstonban voltunk és már teljes Lotus F1 Team-es szerelésben járkáltam a gyár körül.Addigra aláírtam a szerződésem és megbeszéltük,hogy míg Kimivel egymásra hangolódunk,addig náluk fogok lakni Svájcban,Baarban...
   Kimivel a kapcsolatom az egyik edzés után nagyon fura irányt vett.Először csak nagy szemeket meresztettem rá.Épp az edzés utáni szokásos masszázst csináltam mikor hirtelen  megfordult és felült az ágyon,ahol addig feküdt.
-  Azt hiszem most megcsókollak.-jelentette be és karjaimat megragadva magához rántott és amint pár centire voltunk lábait összekulcsolta vádlijaim körül,hogy ne tudjak szabadulni.
-  És mi lesz...ha..Jenn..-de nem tudtam befejezni,mivel arcom tenyerei közé fogta és ajkait az enyémekre tapasztotta.
   Csókja édes volt és egyből beleszédültem.Tenyerei elengedték arcom és derekam köré csúsztak.Hajába túrtam és úgy vontam még közelebb magamhoz.
-  Meg akarlak kapni....Most...itt.-suttogta vágytól fojtott hangon és benyúlva felsőm alá elkezdte kibontani melltartóm kapcsát.
-  De te nős vagy.-tolta el magamtól.
-  El akarok válni,már nagyon rég,csak Jenninek még nem mondtam,mert eddig nem volt olyan indok,ami miatt megérte volna eldobni a biztos kapcsolatot.
-  És most van?-kérdeztem mosolyogva.
-  Igen...azt hiszem megtaláltam a második szerelmem.
-  És mi az?
-  Te vagy....-csókolt bele nyakamba.

***

  Hát itt is a következő rész,végül mégis összejött.Nagyon várom már a hétvégét és nagyjából minden második szavam ez és nem lehet belőlem egy értelmes mondatot kicsikarni.A környezetemnek ez elég idegesítő lehet,de egy ideje hozzászokhattak.Köszönöm nővérkémnek és Lilinek a kitartást.

Nagyon sok ölelés és puszi mindenkinek,valamint egy rózsaszín Ecccarvú.

Puszi:*:*

24.Rész

True love

-  Mi lenne,ha ma este megnéznénk valami filmet hármasban?-kérdeztem a két fiút már vacsi közben.
-  Milyen filmre gondoltál,mert ha valami romantikus maszlag,akkor biztosan nem.-csavart fel a villájára Fabi egy adag tésztát.
-  Nem romantikus filmet.Valamit,amit mindeni megszavaz.
-  Mondjuk valami vígjáték?-vont vállat Sebi.
-  Neeem,valami horrort.-jelentette ki a fiatalabb Vettel gyerek.
-  Mi lenne ha akció filmet néznénk?-javasoltam.
-  Nem!-vágták rá egyszerre.
-  Nem vagytok ti rokonok valahonnan?-tettem keresztbe kezeimet a mellkasom előtt.
-  Mit nézzünk...-töprengett Fabi.
-  Esetleg valami autós film?
-  Milyen autós filmre gondoltál?-mosolyodott el Seb.

-  Felpörgetve.
-  Az egy nagyon vagány film.Már láttam és imádom.-áradozott Fabi és betömte a spagetti maradékát.
-  Csak lassan gyerek,még megfulladsz!-vágta hátba öccsét a német.
-  Ha még egyszer így hátba vágsz akkor megfulladok,de addig nem valószínű.
-  Én csak a testvéri szeretetet gyakorlom.Ezt meg kell értened öcsi.-vont  vállat nevetve a bajnok.
-  Aha...Persze.-morogta Fabi.
   Befejeztük a vacsorát és míg én meg Seb mosogattunk addig Fabi megkereste a filmet.Mikor ezzel kész volt csinált pattogatott kukoricát és kakaót,hogy minden meglegyen,ami a filmezéshez kell.
   A film tényleg nagyon jó volt és főleg azért,mert autós volt és a fiók végig üvöltözték és nevették az egészet.Persze nem értem mi olyan jó ebben,de legyen,én csak csöndben hallgatóztam és néztem a filmet.
   Végül elpakoltunk mindent és a kis kölyök elment zuhanyozni.Mikor Fabit végre sikerült meggyőzzem,hogy aludjon nyugodtan,mert nem csinálunk semmit,ami áthallatszana az ő szobájába visszamentem Sebihez,aki addigra teleengedte a kádat meleg vízzel és levendula illatú fürdősóval.
-  Megígértem Fabinak,hogy nem csinálunk semmit,ami áthallatszana.-ültem le a kád szélére.
-  Akkor majd csöndben leszünk.-lépett hozzám és felállított,majd derekamra csúsztatta a kezét.
-  Tudsz te csöndes lenni?-túrtam bele szőke hajába,ami már így is hosszabb volt a kelleténél.
-  Ha valaki befogja a szám akkor igen.-adott egy aprócska csókot ajkamra.
-  Jó helyen kopogtat Herr.Vettel.-öleltem magamhoz.
-  Tudom...azt szeretném ha a feleségem lennél.-suttogta hajamba,de azt hittem nemhallom tisztán.
-  Tessék?-nézetem rá meglepetten.
-  Azt szeretném,ha hozzám jönnél feleségül.-adott óvatos puszit a fejem búbjára.
-  És ezt csak így eldöntötted.?

-  Nem.Megkérdezlek téged is.Nos,mit mondasz?-nyúlt be a farzsebébe és apró ékszert vett a tenyerébe,majd elém tartotta.
-  Igen.-suttogtam teljesen elérzékenyülve.
-  Tényleg hozzám jössz?-jelent meg hatalmas mosoly az arcán.
-  Még szép te kis buta.-csókoltam meg mosolyogva.
-  Annyira szeretlek.-suttogta ajkaimra.
-  Én is téged.-simított végig a hátamon,majd keze a fenekemen állt meg és belemarkolt.
   Nem bírt magával akkor este.Amint az ujjamra húzta a gyűrűt szinte letépte rólam ruháimat és besegítve a kádba azonnal a magáévá tett.Egyszerre volt szenvedélyes és visszafogott.Sosem volt vele ilyen jó,mint akkor.Teljesen a hatása alá kerültem és abszolút extázisban pihentem meg a majdnem kihűlt vízben a mellkasán.
-  Hol vetted a gyűrűt?
-  Fabi hozta.A nagymamámé volt.
-  Gyönyörű.-nézegettem a csillogó kis ékszert.
-  Igen.A nagyszüleim negyven évig éltek boldog házasságban.
-  És mi történt?
-  A nagypapám tavaly meghalt.
-  Részvétem.-adtam puszit az arcára.
-  Köszi.-simogatta hátam és közben mosolyogva nézett rám.
   Olyan tökéletes volt minden.Eriket végül is 7 év letöltendőre ítélték hamarabbi szabadulás lehetősége nélkül,jogerősen.Sebi megkérte a kezem,karácsony előtt négy nappal és az ünnepen itt lesz az egész család.Ennél már csak akkor lenne tökéletesebb ha Beverlyvel ki tudnánk békülni.Ebben pedig reménykedtem.Az ünnep hangulata és a sok bocsánatkérés,amit beterveztem reméltem,hogy elérik a kívánt hatást.
-  Arra gondoltam,hogy esetleg elmehetnénk valahová síelni.-jegyezte meg Kimi karácson előtt egy nappal mikor befejezték az edzést.
-  Remek ötlet.Akkor szilveszterezhetnénk a hegyekben.
-  Ez remek,van valakinek faháza fenn valami síparadicsomban,vagy bérelnünk kell.
-  Nekem van egy négyszobás kis házikóm Davosban,közvetlen a sípálya mellett.Két óra alatt ott is vagyunk.-emelte fel villáját Heikki.
-  Eddig nem is meséltél róla.-nézett edzőjére a német.
-  Mert nem volt minek.Nem volt kivel menni,az meg,hogy mi ketten elmenjünk nem igazán tetszene.
-  Na kösz.-morcoskodott Seb,mire mindenki felnevetett.
-  Szerintem a síelés egy remek ötlet.Utoljára a bátyámmal és Beverlyvel voltam,már nagyon szeretnék menni.-néztem a lányra,aki kicsit letörtnek látszott,biztosan mivel eszébe jutott Theo.
-  Akkor ezt meg is beszéltük.Karácsony után indulhatunk is.Menjünk két autóval és akkor mindenki kényelmesen elfér.
-  És ha bérelnénk egy kisbuszt?
-  Kétszeres világbajnok vagyok.Nem fogok kisbuszt bérelni.-nyafogott Seb.
-  Én pedig egyszeres világbajnok vagyok és én sem fogok kisbuszt bérelni.-tódította Kimi is.
-  Én pedig egy kétszeres világbajnok menyasszonya vagyok és szerintem semmi gond nincs a kisbusz bérlésével.-mosolyodtam el.
-  Én pedig egy világbajnok felesége vagyok és nekem sincs gondom a kisbusszal.-értett vele egyet Jenni is,aki kivételesen férjével tartott.
   Egy ideig mind farkasszemet néztünk majd kitört belőlünk a nevetés.A hasamat fogva hahotáztam és közben a köröttem lévőket néztem,hogy milyen boldogok is,így az ünnepek előtt.Még Beverly is nevetett...Aznap hamarabb mentek el,miután megegyeztünk,hogy nem bérelünk kisbuszt.végül hárman maradtunk,csöndesen megvacsoráztunk majd elmentünk zuhanyozni és aludni.
   Másnap korán keltem,mert be akartam tenni Seb és a többiek ajándékát a fa alá.Egy gyors puszit adtam alvó kedvesemnek majd kiosontam a szobából és lementem a földszintre,onnan pedig a kamrába,ahol el voltak rejtve a gondosan becsomagolt ajándékok.Gyorsan betettem őket a helyükre és már boldogan tapasztaltam,hogy nem én voltam az első akkor reggel.
   A konyhába mentem és nekiláttam a reggelinek,ami ünnepi menü volt,mert hát karácsony volt.amerikai palacsinta,gofri és bundás kenyér is felkerült az asztalra,valamint tea,narancslé,kávé és kakaó.
-  Édes illatok...édes illatok.-ütötte meg a fülem egy vidáman csengő kamasz hangja.
-  És azt hiszed,hogy ebből te ehetsz?-vigyorogtam rá.
-  Még szép.De gyorsan együnk,mert sebi nemsoká felébred.Akkor meg már nem lesz ugyanilyen romantikus a hangulat.
-  Romantikus?Hallucinálsz?-ráncoltam a homlokom és odaléptem hozzá.
-  Boldog Karácsonyt!-karolt át a derekam és szorosan megölelt.
-  Neked is,Fabi!-adtam egy nagy puszit az arcára,de most nem bánta,biztosan mert senki nem látta.
-  Felébresszem Sebit?-engedett el vigyorogva.
-  Ne aggódj,majd én felébresztem.Te addig láss neki a reggelinek.
-  Megvárlak titeket.De azért nem kell túlzásba vinni a karácsonyi örömszerzést,rendben?-kacsintott és leült az ebédlőben egy székre.
   Honnan vesz ez a kölyök ennyi hülyeséget?Nem tudtam eldönteni,így csak fejcsóválva tettem meg a távolságot a nappalitól a hálószobánkig,ahol a bajnok még mélyen aludt.Lassan nyitottam az ajtót és óvatos léptekkel araszoltam az ágyig.
-  Ha ennél jobban lopakodnál lehet nem nyikorogna a padló.-nyöszörögte kómásan és egyik szemét kinyitva felnézett rám.
-  Nem is lopakodtam.-tettem csípőre a kezem,majd mikor megvolt a hatásszünet bemásztam mellé az ágyba.
-  Azt vettem észre.Azért ébredtem fel.
-  Hogy engesztelhetnélek ki,te morgó medve?-húztam végig ujjam állkapcsa vonalán,ami mint mindig most is borostás volt.
-  Lenne egy-két ötletem.-vigyorodott el és hirtelen felemelkedve maga alá gyűrt.
-  Ne már.Az öcséd lenn van az ebédlőben és tudja mit művelünk.
-  Legalább nem fog meglepődni,ha kicsit késünk.-csókolt bele a nyakamba.
-  Most ne,majd később.-toltam el magamtól.
-  Csak egy picikét...-pislogott rám angyalain,de közben belemarkolt a fenekembe és csípőjét az enyémhez préselve,demonstrálva,hogy nagyon tetszik neki a piszkosfehér hálóing,amit viseltem és,hogy szívesebben látná ledobva a a földre.
-  Sebi,csak ma bírd ki.Aztán a tied vagyok,amint a szüleink elmentek.
-  Szavadon foglak,édes.-csókolt meg gyorsan,majd kikecmergett az ágyból és magára vett egy pólót,ami épp a kezébe akadt és felsegítve az ágyból kézen fogva lesétáltunk az ebédlőbe,ahol a kis német széles vigyorral arcán várt minket.
-  Ez gyors volt gyerekek.-kacagott fel.
-  Nem volt semmi,szóval legyél szíves a reggelire koncentrálni,mielőtt képen töröllek egy lekváros palacsintával.A kis szemtelen....-ült le öccse mellé a bajnok.
   Jó hangulatban megreggeliztünk,majd felöltöztem és míg a két gyerek a pincében lévő szimulátoron szórakozott én nekiláttam a vacsora elkészítésének.Természetesen egyedül fényévekkel lassabban haladtam,mintha lett volna valaki aki segítsen,de nem volt szívem a két fiút megszakítani a versenyzésben.
  Apa és anya délután kettőkor érkeztek meg,majd nemsokkal később Norberték is megérkeztek.Azonnal felpezsdült az élet a lakásban és végre volt segítségem két anya és a két Vettel nővér személyében.Jól elszórakoztunk a kotyvasztással,míg a férfiak,már ha lehet így nevezni egy csapat felnőtt bőrbe bújt gyereket,akik megőrülnek a sebességért.

   Estére már hatalmas pelyhekben hullott a hó és ezzel igazi karácsonyi hangulatot adott,az amúgy is kellemes estének.Az egész vacsorát végig beszélgettük és örültem,hogy a két család ilyen jól el van egymással.Csak egy valamit nem értettem.Apa mért nem hozta Amarilt és Candyt,hisz neki ők a családja.De nem akartam velük foglalkozni,így inkább engedtem a lágy zenének és a jó társaságnak,hogy magukkal ragadjanak.Ez volt életem legjobb karácsonya.

***

Örömmel jelentem,hogy túléltem az első sulinapot,de nem tudom,hogy fogom túlvészelni ezt az évet.Az órarendünk kész katasztrófa és nem tudom,hogy tudom majd a részeket hozni.a héten még reményeim szerinte lesz kettő,de ki tudja.A rész remélem tetszett és szívesen olvassátok.Kitartást a sulihoz és élvezzétek az Őszt,elvégre ez a legszebb évszak,szerintem :D,

Puszi:*:*

Megnyílt!

Hát végül is úgy döntöttem,hogy megnyitom a blogot,köszönöm Lilinek a biztatást,remélem nem csalódik majd ő sem és ti sem.a blogra felkerült már az első rész,aki betéved annak jó szórakozást hozz.A blog Sell your soul címen találjátok.
Jó olvasást és kellemes hétvégét nektek.
Puszi:*:*

23.Rész

Ex Best Friends

  Mikor mind bejöttek a lakásba először a nappaliba tessékeltem őket,hogy beszélgessünk egy keveset vacsi előtt,de valójában az érdekelt,hogy hogyan avanzsált át Beverly legjobb barátnő és gyógytornászból,nem legjobb barátnő és személyi edzővé.Tekintetében már nem láttam ugyanazt a barátságos csillogást,mint azelőtt.Inkább hidegséget és merevséget,mint egy munkamániásnál.

-  És Beverly...Hogy kerülsz Kimi mellé,mint személyi edző?-tértem is a lényegre,mikor mindenki kényelmesen elhelyezkedett a kanapén és az italát szürcsölgette.

-  Nos...,mint tudod Berlinben dolgoztam és egyik nap beállított a klinikára,hogy neki egy olyan masszőr kell,aki elvállalná,hogy az edzője legyen.Nekem meg pont kapóra jött,mert ugye egyedül voltam a nagyvárosban és önként ajánlkoztam az állásra.Felvett,aztán mentünk Enstonba és aláírtunk egy szerződést,azóta pedig itt élek velük.-mesélte el kalandos életét,de közben végig engem nézett,szemeiben pedig talán haragot vettem észre,amit teljesen megértettem,hisz borzalmas barátnő voltam,főleg a bátyám halála után.

-  Ez remek.Bárcsak mindenkinek ilyen könnyen menne a munkatalálás.-sóhajtottam fel,pedig volt munkám viszont egyre jobban elhanyagoltam csak azért,hogy Sebbel töltsem a napot.
-  Édes,hisz neked van munkád.-nézett rám összehúzott szemöldökkel Seb.
-  Igaz,viszont hiányzik a régi.
-  Tényleg,te mióta nem Heppenheimben dolgozol?-nézett rám érdeklődő pillantással Beverly.
-  Nos...Október vége óta.akkor költöztünk ide Erikkel.-ejtettem ki a nevet megvetéssel.
-  És ő ki?Most nincs itt?Mi történt?-faggatott Kimi kíváncsian,de pont nem volt kedvem róla beszélni.
-  Erik Nea ex barátja.Kicsit rossz viszonyban váltak el egymástól.
-  Akkor inkább ne beszéljünk róla.

-  Szerintem együnk.-csapta össze a tenyereit Seb és felemelkedett a kanapéról,hogy az étkezőbe vezessen minket.
   A vacsorát kellemes beszélgetés kíséretében költöttük el és nagyon izgultam,hogy mi lesz utána.
-  Beverly,segítenél leszedni az asztalt?-néztem a lányra,aki ugyan kicsit meglepetten,de felemelkedett az asztaltól és segített nekem.
   Vacsora közben jól megfigyeltem és valami nem volt rendben.Túlságosan közel éreztem őt Kimihez és ez nem tetszett nekem,hisz a férfi majdnem tíz évvel volt idősebb nála és ráadásul nős volt,a jelek pedig biztosan azt mutatták,hogy több is van köztük,mint edző és versenyzője közt szokott lenni.Ki akartam faggatni és erre nem találtam korábban időt,mint asztal leszedés közben.Bár tudtam,hogy nem vagyunk már ugyanazok a közeli barátok,mint régebben,de reméltem,hogy megnyílik előttem és elmondja amire kíváncsi voltam.
-  Mit szeretnél,mert tuti nem segítséget az asztal leszedésében....-dőlt neki a konyhapultnak és szemeiből szinte sugárzott a harag.Szinte a csontomig hatolt.
-  Ennyire átlátszóan hazudok?
-  Igen.Ebben sosem voltál valami jó.
-  Bezzeg te....
-  Én sosem hazudok.
-  Igaz.A mindig jó kislány Nea nem hazudik sohasem.
-  Szerintem ne veszekedjünk,csak meg akarok kérdezni valamit?
-  És mégis mit?Esetleg,hogy hogy viseltem el a bátyád halálát,vagy azt,hogy miért vagyok itt?
-  Nem....tulajdonképp csak azt,hogy miért feküdtél le Raikkönennel?
-  Tessék?-kérdezett vissza meglepetten és még száját is elfelejtette becsukni.
-  Jól hallottad.-léptem ki a konyhából,hogy a tányérokat szedjem össze.

   Lassan visszamentem hozzá és ő még mindig csak megrökönyödve álldogált a pult mellett.
-  Te ho...hogy fel...feltételezhetsz rólam ilyet?-dadogta sértődötten.
-  Ne feledd,hogy én azért értek valamit az emberek jelbeszédéhez és a viselkedés kielemzéséhez.Ha hazudni nem is tudok attól még megfigyelni annál inkább.Izzik köztetek a levegő és láttam,ahogy rád nézett vagy te őrá.Annyira eléd van zúgva szegény férfi,hogy az leírhatatlan.
-  És ezt mind két óra alatt vetted észre?-fonta össze mellkasa előtt kezeit.
-  Igen.Nem tudom Jenni,hogy nem jött még rá.
-  Úgy,hogy nincs mire rájönni.Nem vagyok a finn szeretője.
-  Aham...Ezt magyarázd más hülyének.-mentem vissza a kanalakért és használt szalvétákért.
-  És mégis miért mondanám el pont neked,ha esetleg tényleg lefeküdtem volna vele?
-  Azért,mert a legjobb barátnőd voltam.
-  És még mindig az lennél,ha nem dobod el a barátságomat egy sztárocska kedvéért,aki még csak nem is biztos,hogy szeret téged.
-  Most nem rólam van szó.Lehet,hogy elhanyagoltalak,sőt biztos,de ez még nem változtat meg semmit.Nekem bármit elmondhatsz.
-  Oké.Majd ha lesz valami,amit megosztanék egy hűtlen barátnővel azonnal csörgök.-hagyott ott egyedül.
   Egy perc is eltelt mire realizáltam szavainak súlyát és rájöttem,hogy teljesen igaza volt.Tényleg én voltam a legrosszabb barátnő a világon és ezért sokáig fog büntetni,ebben biztos voltam.Szomorúan mentem vissza az ebédlőbe,de ezt egy jól kidolgozott ál mosollyal palástolni tudtam.Beverly még csak rám sem nézett,sőt....Egyenesen kerülte a pillantásom,de nem félelemből vagy szégyenből hanem inkább büszkeségből és haragból.
   Nemsokára el is mentek,aminek picikét talán még örültem is,így legalább elpanaszolhattam Sebnek,hogy miket fedeztem fel és,hogy végleg elvesztettem a legjobb barátnőmet.
-  Mi a baj?-húzott az ölébe mikor már mindketten pizsamában voltunk.
-  Beverly...-sóhajtottam nagyot.
-  Szerintem nagyon kedves lány.
-  Igen.Nagyon kedves lány...-ismételtem szavait halkabban,szinte némán.
-  Valamit mondott a konyhában,hogy így le vagy törve?
-  Azt,hogy már nem a legjobb barátnőm és,hogy borzasztó barát vagyok.
-  Barátokat még szerezhetsz.És szerintem nálad jobb barátot senki nem kívánhatna magának.
-  Ezt csak azért mondod,mert ezt kell mondanod.
-  Lehet,de komolyan gondolom.
-  Akkor jó.Beverly lefeküdt Kimivel.-csúszott ki a számon,amit még el akartam mondani,viszont nem gondoltam át ezt az egészet.
-  Tessék?-kérdezte Seb meghökkenve.
-  Jól hallottad.Lefeküdtek és,ha jól sejtem nem egyszer.
-  És ezt mind egy vacsora alatt fedezted fel?
-  Igen.Én jó ember ismerő vagyok és hamar észreveszek dolgokat.
-  Értem..akkor esélyem sincs arra,hogy eltitkoljam,ha esetleg megcsalnálak.
-  Remélem nem azért kérdezted,mert megcsalsz...
-  Sosem csalnálak meg.Nekem csak te kellesz a boldogsághoz.-adott egy puszit a fejem búbjára.
-  Ezt örömmel hallom.Szeretlek Seb.-hajtottam fejem a mellkasára.
-  Én is téged.-simogatta vállamat és közben szorosan ölelt magához,hogy érezzem,mellette biztonságban vagyok.
   A hét minden napja nagyjából ugyanúgy telt.Reggel megjött Heikki és Sebivel egész nap az edzőteremben voltak,kivéve ha nem ebédelni az étkezőben.Kimi és Beverly majdnem minden nap átjött,hogy közösen edzenek,így minden nap láttam Beverlyt,aki továbbra is makacsul kerülte a beszélgetést.Ez kicsit frusztráló volt és már alig vártam,hogy Fabi megérkezzen,mert akkor legalább lesz egy kis társaságom.

   A kiskölyök 20-án érkezett és én mentem ki érte az állomásra.A peronon álldogálva azt hittem halálra fagyok.Bár rendesen fel voltam öltözve mégis dideregtem és alig vártam,hogy az én kis gyönyörűségemben ülhessünk és mehessünk haza.Otthon várt minket a fincsi tyúkhús leves és rántott husi meg szalmakrumpli.
-  Nea!-hallottam meg vidám hangját a hátam mögül.
-  Fabi!-siettem oda hozzá és megöleltem,jó szorosan.
-  Hé,a szuszt ki ne szorítsd belőlem.-tolt el picit magától.
-  Bocsi,csak annyira hiányoztál.
-  Azt elhiszem.Nélkülem nem színes az életed.-kuncogott.
-  Mehetünk,vagy itt akarsz megfagyni?
-  Menjünk.
   A parkolóban beszálltunk a kocsimba,aminek láttán Fabiban még a levegő is fenn akadt.
-  Anyám,ez a kocsi meseszép.-monda elismerően mikor már hazafelé mentünk.
-  Tudom.
-  Én mikor vezethetem?
-  Majd ha lesz jogosítványod,természetesen.
-  De..az még három év.-biggyesztette le ajkait.
-  Ne aggódj.Hamar eltelik az a három év.
-  Te könnyen beszélsz.Te már felnőtt vagy.
-  Igen,igazad van..De ne vegyünk valami sütit?-kérdeztem mikor megpillantottam egy cukrászdát.
-  Ez még kérdés?-jelent meg széles vigyor az arcán én pedig automatikusan nekiláttam parkolót keresni.
   Mikor megvoltunk a süti vásárlással hazamentünk és szóltunk a kis csapatnak,hogy lehet jönni ebédelni.Ennyire népes társaság nem sűrűn fordul meg nálunk és örültem,hogy a köztem és Beverly közti nézeteltérés sem zavarja a kis családi idillt,mely egy kellemes ebéd közben alakult ki.

****

Sziasztok!

Itt az új rész,remélem tetszett és kicsit furán fog hangzani,de szeretnék még egy új blogot kezdeni.Van ötletem és szeretném megkérdezni a véleményeteket,hogy mit szólnátok hozzá,mert ugye olvasók nélkül nem érdemese belefogni.

a véleményeteket komment formájában írjátok le,előre is köszi,

Puszi:*:*