25.Rész

Botrány

  Először lesokkolva nézem a jelentet,melyben Kimi,az egyik legjobb barátom,aki nemrég bevallotta,hogy még mindig szerelmes belém,épp összeverekszik vőlegényemmel,aki szinte tehetetlenül tűri az ütéseket,melyek könyörtelenül színezik el arcát,majd az orrából kicsorduló vér vörösre festi sáljának kötött anyagát.

-  Lukas,kérlek csak egy kicsit legyél jó fiú,míg megmentem apukádat a péppé veréstől.-nézek könyörgőn kisfiamra,akit beteszek a kiságyba és máris rohanok ki az udvarra.

  Még épp időben érkezek,hogy megvédjem Sebit egy újabb ütéstől.A két férfi közé állok,de nem igazán megy ez nekem.Kimi a verekedés hevében úgy megrántja a karom,hogy földre zuhanok és nagyon csúnyán megütöm a bal kezem.a fájdalomtól könnyes szemmel tápászkodok fel a földről és idegesen kiáltok rájuk.

-  Vegyétek már észre magatokat!A legjobb barátok vagytok,fölösleges verekednetek!
-  Ő kezdte!-köp egyet Seb és vére egy apró foltot hagy a hóban.
-  Én kezdtem?!Azt állítod nem tudod mit tettél,de közben szerintem annak a kis kurvának még most is ott van a tangája a bőröndödben.
-  Te meg mégis mi a szent szarról beszélsz?!
-  Nem olvastad talán a cikket?
-  Milyen cikket?Miről beszélsz?!Käthe,miről van szó?
-  Te komolyan tőlem kérdezed?Azok után még meg mered kérdezni,miután le vagy fotózva Milton Keynesben egy nővel valami hotel erkélyén?Te komolyan azt várod,hogy még ezután megmagyarázzam miért ütött meg Kimi?
-  Nem...Nem várom a magyarázatot.-hajtja le fejét bűnbánóan.
-  Ez remek,mert én igen!
-  Azt hiszem nem tudok elfogadható magyarázattal szolgálni.Ha soha többet nem akarsz látni én azt is megértem.

   Ez a kijelentése teljesen kihoz a sodromból és az ép kezemmel egy hatalmas pofont adok neki.

-  Te hülye idióta!Nem azért kérem a magyarázatot,mert nem akarlak többet látni,hanem azért,mert meg akarom veled beszélni.Nem azért szenvedtem ennyit,hogy most az első nagyobb akadálynál meghátráljak.Én szeretlek téged és minden kapcsolatban vannak mély pontok,de ha te úgy véled,hogy nekünk nincs közös jövőnk,akkor én most azonnal összepakolok és Lukasszal együtt elmegyünk.Anya és Rami biztosan szívesen fogad majd a régi házamban.
-  Nem mehetsz el.Menjünk be szépen és beszéljük meg.
-  Á,szóval most már beszélgetni akarsz?
-  Igen és ha lehet egy elsősegélyt sem utasítanék vissza.
-  Kaphatsz egy kis borsót a puffadt fejedre meg hideg húst a szemed alá.
-  És kész a vacsora...-süt el egy épp nem az alkalomhoz illő poént.
-  Én a helyedben nem viccelődnék.-nézek rá mérgesen és Kimi hóna alá nyúlva besegítem,ugyanis ő sincs a legjobb állapotban.

   Benn nagy nehezen,fél kézzel ellátom mindkettőjük sebét és kezükbe nyomok egy-egy üveg sört,amitől először Seb vonakodik,de végül elfogadja.

-  Szóval....a beszélgetés....-ülök le a két férfival szemben a kávézóasztalra és még mindg sajgó kezem az ölemben pihentetem.
-  Käthe,először is bocsánatot szeretnék kérni a cikk meg minden miatt.
-  Ez a minimum.
-  Utána pedig elmondani,hogy ez még eddig soha nem történt meg velem,de akkor este ittam és nem igazán voltam ura a cselekedeteimnek.Az a lány pedig bejött hozzám,azt mondta,hogy riporter és,hogy csak egy keveset marad,aztán pedig egyszerűen nekem esett és megtörtént.
-  Hát,legalább nem tagadod.
-  Meg tudsz bocsájtani?
-  Lehet...-hajtom le a fejem és kibuggyannak könnyeim.-Ismerted a lányt?
-  Igen.
-  Én ismerem?
-  Lehet,hogy találkoztatok már.
-  Hogy hívják?
-  Vivian.
-  Nico barátnője?-nézek fel Sebre kikerekedett szemekkel.
-  Akkor tehát ismered.-állapítja meg elkeseredetten.
-  Ismerem,ő Hanna legjobb barátnője.Sokat találkoztunk versenyhétvégéken,vagy amikor látogatóba jött Hannához.
-  Istenem...mennyire kellett részeg legyél,hogy elhidd egy ismerősödről,hogy az,ami valójában nem?
-  Sokat.
-  Remélem tudod,hogy még ha meg is akartam bocsájtani,ezek után már sokkal nehezebben fog menni.-pityeredek el.
-  Hé,ne sírj...-ül át mellém Kimi és átkarol.
-  Vedd le a kezed a menyasszonyomról,mielőtt eltöröm!-mordul fel Seb és megemelkedik a kanapéról.
-  Bezzeg ilyenkor a menyasszonyod vagyok?!És amikor Viviant ölelgetted,akkor nem voltam az?-állok fel és mindkettőt otthagyom.

   Az emeleten kisfiam szobájába megyek,aki csak fekszik az ágyában és mered a plafonra.Óvatosan kiveszem és letelepszek vele a puha szőnyegre.Hátamat a pelenkázó lábának támasztom és zokogni kezdek.

-  Látod,picikém...Ezt érdemlem...-puszilom meg pici kezét,de válasz nem érkezik,hogy is válaszolhatna.-Apa...nos apa mér azt hiszem nem is szeret minket annyira,hogy elvegyen engem feleségül.Lehet,hogy el fogunk költözni és akkor mindent itt kell hagynunk,de egy percet se aggódj,mert én soha nem hagylak magadra,kincsem.A mamira mindig számíthatsz.

   Kis idő múlva Lukas sírni kezdett,jelezve,hogy üres a pocija,így megetettem,majd mivel elég késő is van már akkor,nekilátok a fürdetésnek.Nincs kedvem senkivel sem beszélni,így kisfiammal bezárkózok a fürdőbe és csak akkor nyitom ki az ajtót,amikor már kész vagyunk.

-  Álmos vagy,igaz kicsim?-nézek mosolyogva kisfiamra,aki ásít egy nagyot.

   Szép lassan ringatni kezdem és ő pedig elalszik.Megvárom,míg mélyebben nem alszik és beteszem a kiságyba,ráterítem a takaróját és halkan elhagyom a babaszobát.Lemegyek a földszintre remélve,hogy végre mindenki eltűnt onnan,de csalódnom kellett.A két barát a konyhában van,így inkább visszafordulok,míg észre nem vesznek.

   Lezuhanyozok és pizsamában befekszem a Sebivel közös ágyunkba,amely most olyan,mintha egy jégverem lenne.Pedig annyi kedves emlék fűz ehhez az ágyhoz.Az első igazi együttlétünk a kis némettel,a gyermekeink foganása és még annyi szerelemben eltöltött közös éjszak és ágyba kapott reggeli,hogy ezeknek csak a felidézése is szinte fizikai fájdalmat okoz,melytől újból kibuggyannak könnyeim.

   Nagyjából fél óra múlva nyílik a szoba ajtaja és Seb oson be rajta.Óvatosan leveszi ruháit és egy tiszta pólóban befekszik az ágyba,majd kicsit közelebb fészkeli magát hozzám.

-  Neked is annyira fáj,mint nekem?-kérdezem szipogva.
-  Hm...?-kérdezi félálomban.-Azt hittem alszol.
-  Szerinted ezek után tudok nyugodtan aludni?-fordulok felé és fejem alá gyűrök egy párnát.
-  Édesem,annyira sajnálom.
-  Tudom,én is.
-  A karod jobban van?
-  Ha az fájna a legjobban,akkor jó lenne.
-  Meg fogod nekem valaha is bocsájtani.
-  Lehet,hogy egyszer megbocsájtom,de elfelejteni nem fogom soha.-pityeredek el megint.
-  Kérlek ne sírj.-törli le könnyeimet ujjával.
-  De én akkora szerencsétlen vagyok...
-  Miért?
-  Azért,mert nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel.Szeretlek és azt akarom,hogy ez meg nem történt legyen,de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a képeket.
-  Kérlek,kicsim.Ne gyötörd velük magad.Vivian nekem nem jelent semmit,nem is jelentett és nem is fog.Számomra csak te vagy.
-  Na kösz....most aztán megmagyaráztad.Komolyan azt várod,hogy egy ennyire kamu szagú duma után még meg is bocsássak.?
-  Egyáltalán nem.Csak próbálom megmagyarázni.
-  Azt már megtetted.Nem emlékszel?
-  Bár ne tettem volna.
-  Most már hiába kívánod.Ami megtörtént,azt nem lehet eltörölni.
-  Tudom,és annyira sajnálom,hogy ekkora barom voltam.
-  Vagy...-teszem hozzá csöndesen.
-  Igen.Egy hét emeletes barom.
-  Most nincs erőm ezt folytatni.Inkább aludni szeretnék.-fordítok neki hátat és lehunyom szemem.

   Egy apró puszit ad a vállamra,amitől összerezzenek,de nem szólalok meg.Érzem,hogy kicsit közelebb húzódik hozzám és átkarol,de továbbra sem teszek semmit.Akármennyire is haragszok rá,nem tudok úgy aludni,hogy ne legyen a közelemben.

Már tűkön ülve várom azt, hogy Heikki hazaérjen. Nem túl rég hívtam fel, hogy szeretnék vele beszélni, és ekkor azt mondta, hogy akkor jön is haza. Érezte a hangomon, hogy valami fontos dologról van szó.
Az idő alatt míg várok rá, kitakarítok, és főzök is. Úgy gondoltam, hogy egy finom ebéd közben könnyebben tudom neki elmondani az egészet.

Nagyon izgatott vagyok, amikor meghallom, hogy egy autó áll meg a ház előtt. Izgatottan rohanok az ablakhoz, és meglátom hogy egy taxiból száll ki éppen a szerelmen. Szélesen elvigyorodok, majd megyek is az ajtóhoz, hogy minél hamarabb tudjam üdvözölni.

- Kicsim, szia! - mosolyodik el amint meglát.
- Szia! - ölelem magamhoz szorosan.
- Látom hiányoztam nagyon - csókol meg.
- Még szép, hogy hiányoztál.

Közben Heikkinek sikerül behoznia a csomagjait, majd miután lepakol mindent, átmegyünk az ebédlőbe, ahol már meg volt terítve. Leülünk mindketten az asztalhoz, és szedünk magunknak az ételből. Még szinte alig kezdünk neki, mikor úgy érzem, hogy ideje lesz előhozakodni a témával.

- Jó, hogy hazajöttél - nézek jelentőségteljesen a páromra.
- Persze, hogy hazajöttem, elvégre azt mondtad, hogy lenne valami, amit meg kell beszélnünk.
- Na igen.
- Baj van? Kicsit megijesztettél. Ugye nem arról van szó, hogy szakítani akarsz, vagyis felbontani az eljegyzést - fogja meg a kezem.
- Nem, erről szó sincs.
- Akkor? Neki akarsz kezdeni az esküvői előkészületeknek?
- Nem tudom, az esküvőn még nem nagyon gondolkodtam. De van még egy téma, amit meg kellene beszélnünk.
- Eljegyzés téma lezárva, esküvő kizárva, akkor már csak egy téma maradt. Babatéma - mosolyodik el.
- Tulajdonképp igen. Gondolatolvasó vagy - nevetek.
- Látod, kicsim, ezért szeretsz ennyire. Amúgy meg tudod, hogy imádom a kicsiket. Nem hiába nyaggatom állandóan annak a bolond németnek, meg Käthe-nek a kisfiát. És ha egyszer nekem lesz gyerekem, akkor egy pillanatra nem engedem ki a kezemből.
- Azért ne túlozz!
- Jó, persze, etetni te fogod, de csak addig, amíg nem kezd el szilárd ételt enni.
- Szóval anyaként csak az etetést szerepe jutna rám?
- Hm, lehet. Na jó, nem. Azért lehetsz majd kicsivel többet a gyerekünkkel.
- Ha jól látom, akkor nem bánnád, ha lenne gyerekünk.
- Nem bizony. Minden vágyam egy közös gyerek. De most miért is olyan fontos ez a... - áll meg hirtelen, majd vigyorogva néz rám. - Kicsim, te terhes vagy - jelenti ki. - Ugye az vagy? - pattan fel a székről, és elém sétál, majd leguggol.
- Tulajdonképp igen - mondom vigyorogva.
- Rinám, ennél jobb hírrel nem is várhattál volna. Istenem, apa leszek.
- Úgy néz ki.
- Jól van, Rinám, mennyi idős terhes vagy? Mikor tudjuk meg, hogy fiú lesz-e vagy lány? Mikor rendezzük be a szobáját a kicsinek? Mi lesz a neve?
- Heikki, nyugi! - nevetek. - Nem kell már ennyire bepörögnöd.
- Persze, te könnyen beszélsz, nem veled közölték, hogy gyereked lesz.
- Oké, akkor bocsánat - hajolok le hozzá, majd megcsókolom.

   Reggel arra ébredek,hogy borzalmasan sajog a karom,és kisfiam hangosan sír mellettem.Azonnal kipattannak szemeim és ijedten tapasztalom,hogy párom helyén Lukas mocorog és sír.Felevickélek ülő helyzetbe és fájdalmam ellenére karjaimba veszem kisfiam és ringatni kezdem.

-  Biztosan éhes vagy,picur....-mosolygok rá szomorkásan és hozzálátok megetetni ezt a kis haspókot.

-  Gondoltam szívesebben ébredsz Lukas mellett,mint mellettem.-jön be Seb,egy szál bokszerben és pólóban.

-  Seb...az este még gondolkodtam.

-  Tudom...Órákig nem aludtál még utána.-ül le félve az ágy szélére.

-  Arra jutottam,hogy semmi értelme nem lenne ha én most téged elhagynálak,vagy ennek vége lenne,mert Lukast egy szerető és kiegyensúlyozott családban szeretném felnevelni,nem pedig olyanban,amelyben csak a széthúzást és a veszekedést láthatja.Túl könnyen megbocsájtok neked,de csak Lukas miatt.Mostantól sokkal nagyobb bizalmatlansággal fogok feléd fordulni,és remélem,hogy sikerül megint száz százalékban megbíznom benned.

-  Ígérem nem okozok több csalódást.

-  Azt majd meglátjuk.-nézek rá szúrós szemekkel és visszafordulok kisfiamhoz,aki közben mohón nyeli reggelijét.

   Nemsokkal később lemegyünk reggelizni.Kimi már a konyhában van és serényen forgolódik a tűzhely körül.

-  Jó reggelt,kis szakács!-mosolygok rá vidáman és egy puszival köszöntöm.

-  Käthe,hogy aludtál?-néz rám a finn,csillogó szemekkel.

-  Elég jól,de a karom még mindig fáj.
-  Szabad megnézni?-veszi óvatosan ujjai közé vékonyka karomat.
-  Már úgy is neki láttál.

   Óvatosan körbeforgatta karom és bosszúsan nézett páromra.

-  Ezt mi csináltuk és nagyon nem néz ki biztatóan.-sopánkodik.
-  Akkor,mi legyen?-nézek rá ijedten.
-  Mi lenne?Elmegyünk egy orvoshoz és megnézetjük vele.
-  Jaj ne...már megint kórház?-siránkozok,de tudom,hogy igaza van.
-  Nos.Most azonnal beviszlek a kórházba,Seb pedig itt marad Lukassal és elkészíti a reggelit.
-  Hé,engem meg se kérdez senki?-fakad ki Seb.
-  Senkit nem érdekel a véleményed.-válaszolja a finn hűvösen,majd máris rohan a kabátjáért.
-  Szóval,akkor tényleg nagyon kell pedáloznom.-dől neki Seb a konyhapultnak.
-  Eltaláltad.-sóhajtok és a finn után eredek.

***

Ez lett volna a heti rész,remélem mindenkinek tetszett.Az előz részhez köszönöm a véleményeket.Holnap húsvét és azon töprengek,hogy esetleg hétfőre írok nektek egy rövidke novellát.

Véleményeteket hozzászólásban írjátok meg,de ha nem,akkor az "érdekes" kis vélemény kockánál lévő pipák alapján döntöm el.

Legyen szép estétek és mindenkinek szép álmokat!

Puszi:*:*

3.Rész

-  Jó reggelt!-robban be legjobb barátnőm a lakásomba kedd reggel.
-  Lora,nem látod,hogy még alszom?-morgom és fejemre húzom a takarót.
-  Sajnálom,de Logan professzor keres.
-  Mit akar az a vén bolond?-nézek Lorára álmosan.
-  Honnan tudjam,nem én vagyok a jobb keze,szóval inkább csak pattanj és menjünk.Nem tűnik épp valami vidámnak.
-  Egy negyed óra és ott vagyok.
-  Ha leharapja a barna fejed,akkor ne rám haragudj,oké?
-  Szeret engem,nem fog rám haragudni.
-  Na,csipkedd magad!A halban megvárlak.
-  Oké.-mászok ki az ágyból nagy nehézségek árán és beslattyogok a fürdőbe,hogy megkezdjem napi rutinom.

   Lezuhanyzok és elintézem a reggeli testápolást is,a kedvenc,narancsos testápolómmal.Hajamat copfba kötöm a fejem búbján és kisétálok picike hálószobámba,ahol fehérneműben kezdek kotorászni a ruháim között.mikor épp kiválasztottam volna megszólal Vettel telefonja az ágyamban.Gyorsan odamegyek és elégedetten tapasztalom,hogy Sebastian az.

-  Szia,Cica!-szólok bele nevetve.
-  Cica?!-hökken meg.
-  Bocsi,de máris túl vagyok pörögve.
-  A telefonomat akarom!-mordul fel idegesen.
-  Jól van,na.Nem kell mindjárt leharapni a fejemet kedd reggel.
-  Látom te igazán jól szórakozol.
-  El sem tudod képzelni mennyire.Amúgy ki az a Lana?
-  Ő a volt feleségem,de szerencsére már megszabadultam tőle.
-  A rohadt...-bosszankodok,mert nem sikerült keresztbe tennem a kis beképzeltnek.
-  Honnan tudod a nevét?
-  Tegnap este felhívott téged és én vettem fel neki.
-  Biztos rettenetes ideges volt.
-  Az tuti!Azt hittem felrobban.-kacagok,közben elterülök az ágyamban.
-  Merre is találom pontosan ezt a te Meyrinedet?
-  Van nálad valami,amire leírhatod?
-  Pöttyögöm be a GPS-be,diktálhatod.

   Lediktálom neki az adatokat,majd szinte köszönés nélkül rám teszi a telefont.Vállat vonok és nekilátok felöltözni.Mikor ezzel is kész vagyok fogom a cuccaim és lemegyek a hallba,ahol Lora vár rám.

-  Csak,hogy itt vagy.Mi tartott ennyi ideig?
-  Vettel hívott.
-  Sebastian Vettel?-kerekednek ki a szemei.
-  Nálam maradt a telefonja,azóta pedig azért hívogat,hogy adjam neki vissza.
-  És te vissza fogod adni neki?
-  Mégis mit kezdenék vele?Nekem is ugyanilyen van.
-  Eladhatod jó pénzért.
-  Igen,valami őrült tini rajongójának,aki majd villoghat vele a többi taknyos haverja előtt.
-  Oké,ne harapd le a fejem!Inkább igyekezzünk,mert Logan prof. ki fog nyírni minket.

   Megszaporáztuk lépteinket és mikor beértünk a B. épületbe,becsekkoltunk és megkaptunk a laborköpenyeinket,majd mentünk is a professzorhoz,akit hamarosan meg is találtunk a kutatási osztály egyik laborjában,az egyik számítógép előtt kuksolva.

-  Meghoztam a delikvenst!-jelenti ki vidáma Lora,majd egy váratlan fordulattal ott is hagy.
-  Á,Mira kedves!-fordul felém Logan prof mosolyogva.
-  Igen professzor...-nézek rá ijedten.
-  Nyugalom,nem kell félni,nem harapok.
-  Azt hittem valami baj van.-lépek oda hozzá félve.
-  Semmi probléma nincs,sőt.....Az igazgató jóváhagyta a projektünket.
-  Komolyan?!-csillannak fel szemeim örömtől sugározva.
-  Pedig azt hittem nehezebb lesz meggyőzni,de ágy tűnik ahogy öregszik,egyre egyszerűbb lesz rávenni dolgokra.
-  Ezt örömmel hallom,akkor remélem hamarosan a saját laborom is megkaphatom.-dörzsölöm meg tenyerem ördögi vigyorral.
-  Annak is eljön az ideje.z első Nobel díjad után pedig egyszerűen le lesz tőled nyűgözve főleg,hogy még csak huszonnégy vagy.
-  Igen....de addig még van,nem gondolja?
-  Csak egy kicsi.Ezzel a projekttel biztosan jelölnek,főleg ha összejön.
-  Hát...nagyon remélem....Kell a saját labor.
-  Miranda,legyél türelmes.-intett óva az okos kis öreg.
-  Az leszek.-bólintok,majd leülök az íróasztalomhoz és nekilátunk a munkának.

   Nos,az én munkám ebben az intézetben még akkor kezdődött,amikor másodéves voltam az egyetemen,informatika és fizika szakos hallgatókén.A professzor egy vendégelőadó volt,akinek nagyon megtetszett az egyik projektem és látott is benne fantáziát,így felajánlotta,hogy dolgozzak vele,mint az asszisztense és később,akár saját Nobel díjam is lehet,ha keményen dolgozom.

   Jelenleg az első közös munkánkon dolgozunk,mint már egyenlő tudósok és erre nagyon büszke vagyok.Még diák voltam,amikor elkezdtünk egy nagyobb fejlesztést,a Grid-et,amely egy sok,távoli számítógépet összekötő rendszer,amely a részecskegyorsító gyűrűhöz szükséges.(minden adat a Wikipédiáról van,ott részletesebben utána lehet járni)Imádom ezt a munkát,mert így végre egy valamiben jobb lehetek annyi embernél,hisz gyerekkoromban is szinte csak ez volt nekem,az agyam.Sokszor az m smerőseim agyára mentem vele,de nem érdekelt,mert tulajdonképpen csak az foglalkoztatott,hogy azt tehessem,amit akarok és ez pont a számítógépek bonyolult rendszerében való kutakodás a számolás volt.Most is az....

-  Mira,keresnek!-toppan be a laborba Logan prof. titkárnője.
-  Azonnal jövök.-válaszolom és lezárom a gépem.-Professzor,ugye nélkülem is boldogulni fog?
-  Menj csak,végre neked is vannak látogatóid.
-  Attól félek ez a látogató nem épp önszántából jött.
-  Inkább nem akarom tudni a részleteket.Siess vissza.
-  Néhány perc.-jelentem ki és már kinn is vagyok a laborból.

   Szinte rohanva teszem meg a pár perces távot a labortól a váróteremig,ahol nyilván Sebastian vár rám.Szemüvegem feljebb tolom,hogy orra ne essek és lihegve futok be a hatalmas váróterembe.Szinte azonnal kiszúrom a németet,aki ott álldogál az egyik szobor előtt és fejét oldalra billentve tanulmányozza azt.Egy világos farmer és egy sötétkék póló van rajta,haja túl hosszú fürtökben díszíti szabályos arcát és homlokába lóg.Szemöldökét frusztráltan összeráncolja,mintha nem értené a szobor mondanivalóját.

-  Rég vársz rám?-álltam meg a háta mögött.
-  Basszus,a frászt hozod az emberre.-fordul felém ijedten.
-  Nem volt szándékos,csak úgy bele voltál merülve itt a tanulmányozásba,hogy egyszerűen nem volt szívem megkocogtatni a vállad,hogy "halihó,itt vagyok".
-  Helyette inkább a szívbajt hozod rám.Szép dolog,mondhatom.
-  Tényleg nem volt szándékos.
-  Oké,akkor mindenek előtt,áruld el nekem,hogy ez mi ez?-bök a háta mögötti szoborra.
-  Ez,kérlek alássan,a mostani részecskegyorsítónk miniatürizált makettje,szobra,ahogy tetszik.
-  Részecskegyorsító...?-vonja fel a szemöldökét.
-  Nem hallottál még róla?
-  Legendákat hallottam,hogy átnyúlik Franciaországba,meg,hogy baromi nagy és ijesztő,de személyesen még nem találkoztunk.
-  Hát,pont így néz ki,csak sokkal nagyobb.Kereken 27 km. hosszú.
-  Csak viccelsz velem....-rázta fejét hitetlenkedve.
-  A táblát fogadok nem olvastad el.
-  Talált,de ha vársz egy pillanatot,akkor elolvasom.
-  Nem csak a telefonodért jöttél ide?-veszem elő a készüléket és meglóbálom előtte.
-  Igazad van.Megkaphatom?
-  Csak ha előbb megmondod,ki az a Lana?
-  Ő a volt feleségem.Nemrég mondták ki a válást.Kiállhatatlan egy nőszemély.Miért?-néz rám oldalra biccentett fejjel.
-  Csak,mert írtam neki egy üzenetet,melyben közöltem,hogy a válásotok hiba volt és szeretnéd visszakapni.-hazudom szemrebbenés nélkül.
-  Te mit tettél?-mered rám ijedten.
-  Jól hallottad.
-  Nem tudtál belemenni a telefonkönyvembe,hisz le van kódolva.oldotta fel a képernyőzárat.
-  Egy informatikusnak ez semmibe se kerül.
-  Informatikus vagy?
-  Miért,takarítónőnek tűnök?
-  Nem,csak nem gondoltam volna,hogy annak a beképzelt majomnak ilyen okos húga van.
-  Annyira nem okos,mert szóba áll veled.
-  Kösz...Most aztán romba döntötted az önbizalmamat.
-  Ez volt a cél.Az üzenet miatt pedig fölösleges aggódnod,mert nem küldtem el,de beszéltem vele telefonon és garantálom,nem fog többet zaklatni.
-  Te egy őrangyal vagy!-kap a karjai közé és megpörget,majd letesz.
-  Te pedig őrült.Konzultálnod kellene egy terapeutával.
-  Sajnos nem megy,viszont esetleg ha már itt vagyok,körbevezethetnél.
-  Tudod,ahhoz jobban kellene ismerjelek.
-  Sebastian Vettel vagyok,a Forma 1 történetének legfiatalabb háromszoros világbajnoka.Heppeneimben születtem,imádom az olasz kaját és a tengerpartot.Van két nővérem és egy öcsém.Svájcban élek,egy hatalmas birtokon,most már egyedül,néha örömlányokkal.a kedvenc együttesem a Beatles és mindig is a sebesség volt az,ami lázba hozott.-hadarja levegővétel nélkül.
-  Azt hiszem,hogy körbevezetlek,de csak azért,hogy fogd be végre a szád.
-  Tudtam,hogy veled könnyű egyezkedni.
-  Igen,mivel ha az agyamra mész,akkor inkább beléd rúgnék,de biztos követtek téged a riporterek és már tudják,hogy kivel vagy itt.Ha ezt valaki megtudja én egy zsebkéssel foglak kasztrálni.
-  Oké oké...Higgadjunk le egy egészen picikét.Itt ma senkit nem fognak kasztrálni.
-  Abban soha nem lehetsz elég biztos.-fordulok sarkon és elindulok a látogatók számára kijelölt helyiségek felé.
-  Ez igen....Soha nem gondoltam volna,hogy te ilyen helyen dolgozol.
-  Miért,mikor megláttál,mégis mire gondoltál?
-  Nem tudom,elárusító,vagy hosztesz,vagy tudja az ördög,de nem gondoltam volna,hogy ennyi eszed van.
-  Kösz,most aztán tényleg alábecsültél.
-  Bocsika...-pislog rám gyerekesen.
-  Nem kellene neked menned mondjuk?
-  Azt hiszem még maradok.Nagyon tetszik nekem itt.
-  Értem.Akkor hívom a biztonságiakat és kidobatlak.-teszem csípőre a kezem,mert igyekeznem kellene vissza a munkámhoz.
-  Ez a spanyol virtus...Sosem fogom megérteni.
-  Akarod,hogy lekeverjek egyet?
-  Komolyan ennyire utálsz?-néz rám kék szemeivel.
-  Ó,azt el sem tudod képzelni.
-  Most azt hiszem elmegyek.Remélem még látjuk egymást.
-  Remélem nem.Viszlát.-biccentek felé és már ott sem vagyok.

   El sem hiszem,hogy megtettem.Eljöttem a bátyámmal Melbourne-be,hogy szurkoljak neki.Mindeddig távol tartott a sajtótól,de közösen arra az elhatározásra jutottunk,hogy semmi értelme,ha már úgy is láttak az FIA gálán.Két héttel korábban eljött hozzám Svájcba és személyesen kért el Logan professzortól,aki szívesen el engedett,nem csak Ausztráliába,de az összes többi futamra is.Milyen kis cuki,nem?

-  Milyen csinos ma az én kis húgom!-karol át bátyusom váratlanul.

   Szombat reggel van és épp a pályára indulunk.Kinn felhők gyülekeznek az égen.Esőre számítanak,ami egyáltalán semmi jót nem jelent.

-  Az életben nem fogom megszokni,hogy ha kilépünk a hotelből rajongók rohannak majd meg téged.
-  Bizony,és mind arra lesznek kíváncsiak,hogy leváltottam-e Dasha-t.
-  És természetesen azt válaszolod.hogy nem.Minden a legnagyobb rendben köztetek.
-  Pontosan,no meg azt,hogy te vagy az én csodaszép húgom és ezentúl minden versenyen itt leszel velem.
-  Kis felvágós!-csípek bele karjába nevetve,majd elhagyjuk a biztonságot nyújtó hotelt és bele vetjük magunkat a város nyüzsgésébe.

   A pályán számomra ismeretlen futkosás és kavarodás fogad,bátyusom szerint tipikusan első futam érzete van.Még reggel megkaptam a belépőkártyámat,mellyel mindenhová beengednek majd.Bátyus ezek után megmutatja a csapata istállóját,ahol mindenfelé vörös pólós emberkék rohangálnak...a szerelők.

-  Mira,szeretnélek bemutatni valakinek.-ragad karon Fer.
-  Igen...itt vagyok.-habogom kicsit rémülten.
-  Miranda,ő itt a versenymérnököm Andrea Stella.Andrea,ő itt az én kishúgom,Mira.
-  Nagyon örülök,hogy megismerhetem.-nyújtok kezek a harmincas férfinak.
-  Részemről a szerencse,de nem tegeződhetnénk?-villant rám egy egoista félmosolyt.
-  Lassan a testtel,Ady.Nem mozdulunk rá!
-  Szeretem a feleségem,nem akarok a húgodra mászni.
-  Ezt akartam hallani.-vigyorodik el Fer,majd hátba veregeti mérnökét.
-  Mi a mai programod,kislány?-néz rám Andrea vigyorogva.
-  Szerintem megnézem a szabadedzést,utána pihenés,utána pedig az időmérőt és végül ráveszem Fer-t,hogy vigyen el a városba.
-  Jól hallom,hogy valaki a városba akar menni ma este?-lép mellénk egy vörös Ferrari-s egyen pólóban virító srác.
-  Igen,Dom...mi akarunk a városba menni.-feleli bátyusom és mosolyogva néz a srác világoskék szemébe.
-  Akkor esetleg mehetnénk együtt.Sőt hívhatnánk még több szerelőt és más csapatoktól is hívhatnánk embereket.Van a környéken egy nagyon jó kis hely.-lelkesedik be azonnal.
-  Felőlem mehetünk.-vonok vállat.
-  Remek,akkor este nyolckor a szálloda előtt.-kacsint majd otthagy minket,én pedig csak pislogva nézek utána.
-  Hagyd rá,mindig olyan,mint aki be van szívva.-legyint Andrea és elnézően ő is Dom után néz.

***

Ez lett volna a rész,remélem tetszett és írtok nekem véleményt.

Sajnos ezen a hétvégén nincs futam,de valahogy kibírjuk,nem?

Legyen szép estétek és akik máris tavaszi szüneten vannak,azok élvezzék ki.

Szép estét!

Puszi:*:*

13.Rész

Another day

  Ahogy elhagytam apám házát teljesen össze voltam törve.Nem tudtam mihez is fogok ezek után kezdeni az életemmel,de abban az egyben biztos voltam,hogy a férfiakban soha többet nem bízom meg.Lehet nem kellett volna általánosítanom,de abban a pillanatban magamat éreztem a legszerencsétlenebb és legbénább embernek,akit valaha a hátán hordott a föld.

   Nagyjából két hét telt el azután,hogy apámmal megkötöttem az alkumat.A zenei karrierről lemondtam és gitáromat saját kezemmel égettem el.Drasztikus megoldás,de egyszerűen mindentől meg akartam szabadulni,ami a múltamhoz kötött.A nagyimhoz költöztem Szigetszentmártonra és kaptam egy csinos kis munkát is,mint recepciós.Kezdtem helyre rázódni.Elinorral folyamatosan tartottam a kapcsolatot,sőt megígérte,hogy el is jön hozzám látogatóba egy pár napra,ha a munkája engedi neki.Ennek rettentően örültem,mert nagyon hiányzott már.

   Suzieval egyáltalán nem beszélem,mert egyszerűen nem volt kedvem még ehhez is.Azok után,hogy óva intett és én nem hallgattam rá,plusz igaza is lett,hát nekem totál nem volt kedvem még a leszidásait is hallgatni.Az hiányzott a legkevésbé.

-  Kicsikém,nem gondolod,hogy fel kellene kelned?-lépett be nagyim egy nagy tálca étellel.
-  Csak még egy  keveset had aludjak....-emeltem rá a tekintetem könyörögve.
-  Katica,ha felkeltél van itt valaki,aki beszélni szeretne veled.
-  Szabad tudni ki az?
-  Azt mondta,hogy titok.
-  Rendben,tíz perc és ott leszek.-másztam ki a takaróm alól és nekiláttam készülődni.

   Egy egyszerű fehér pólót és farmer farmer szoknyát vettem magamra,lábam pedig strandpapucsba bujtattam.Sminkelni nem volt kedvem,így miután hajam copfba kötöttem és megbizonyosodtam róla,hogy remekül nézek ki,fogtam magam és kisétáltam a szobámból és az udvarra érve élveztem a nap melengető sugarait.

-  Nagyi,merre vagy?!-kezdtem el a nagyi után kutatni.

   A kiskertbe mentem,ahol a hintaágyak egyikén egy fájdalmasan ismerős alakot véltem felfedezni.Türelmetlenül hintázott és közben körmét rágcsálta,vagy csak az ujját harapdálta,nem tudom.

-  Te mit keresel itt?-kérdeztem fagyos hangon.,és hozzá léptem.
-  Katica...-pattant fel azonnal és ijedten nézett rám.
-  A nővéremet merre hagytad?
-  A kicsodádat?-pislogott rám értetlenül.
-  Tudod...magas,vörös haj,hosszú combok,zöld szemek,egy ki kurva.
-  Á,Szilvire gondolsz?
-  Látom a memóriáddal nincs gond..-jegyeztem meg szarkasztikusan.
-  Soha nem is volt.
-  Elárulod,hogy miért vagy itt?-fontam keresztbe mellkasom előtt kezeimet.
-  Azért,hogy kérdezzek valamit.
-  Csak tessék....-vetettem magam a hintaágyba.
-  Miért nem jöttél el értem Wimbledonba?-ült mellém és kíváncsian nézett szemeimbe.
-  Tessék?-meredtem rá,mintha legalább is azt közölte volna,hogy terhes.
-  Apád azt mondta,hogy még csak meg sem fordultál a birtokon és nincs értelme tovább ott tartson,mert rájött,hogy ezzel nem kap vissza,így eljöhettem.
-  És...komolyan azt mondta,hogy nem voltam ott?
-  Pontosan.Azt mondta,hogy dobtál neki egy telefont a tengerpartról,hogy nem vagyok neked annyira fontos,hogy feladd miattam a szabadságod és akár el is engedhet,mert téged egyáltalán nem érdekel.
-  És te elhitted?-néztem rá könnyes szemmel.
-  Senki más nem volt,aki azt állította volna,hogy eljöttél és azt követelted,hogy az apád engedjen el,mert szükséged van rám.
-  És ezért bosszúból lefeküdtél a nővéremmel?
-  Mi?-meredt rám rémültem és hátrahőkölt.
-  Jól hallottad,vagy már a füleddel is baj van?-néztem rá lenézően és felálltam a hintaágyról,és kicsit messzebb mentem.

  Nem szólalt meg,csak meredt maga elő,mint aki szellemet látott és az jól fejbe kólintotta.Öt percig állhattunk ott csöndben,mire végre megszólalt.

-  Szóval akkor mégis eljöttél...
-  El bizony,de te addigra már összefeküdtél Szilvivel.-fordultam meg zokogva,és ijedten konstatáltam,hogy Seb csak pár centire volt tőlem.
-  Az nem úgy volt,ahogy te gondolod.
-  Szép....most magyarázkodsz.De tudod mit?Teljesen hidegen hagy minden amit mondasz,mert láttam,,amit láttam és volt épp a legjobb érzés összebújva látni titeket.
-  Most végre meghallgatnál engem is?
-  Ugyan minek?
-  Azért,mert a szemed csalhat.
-  Hát persze.Jó,hát akkor hallgatlak,de csak azért,mert akarok egy jót nevetni.
-  Nos,Roscoe elrabolt és először majdnem szétvert,utána felvittek és kaptam egy csodaszép szobát.A nővéred egy perverz hülye és majdnem minden nap feljött hozzám és egyik alkalommal hozott magával két hatalmas állatot és lekötöztek.Aztán rám mászott és....
-  Megerőszakolt?!-kacagtam fel szarkasztikusan.
-  Ezen mi olyan vicces?-billentette oldalra a fejét kicsit idegesen.
-  Az,hogy előállsz egy ilyen mesével és azt hiszed,hogy elhiszem.-néztem rá ezúttal a nevetéstől könnyes szemekkel.
-  Remek..Kacagj csak ki,de így volt.

-  És te pedig semmit nem tudtál tenni ellene igaz?
-  Ha egyszer ki voltam kötözve,mégis mit tehettem volna?
-  Sikoltozol,min akinek nem esik jól,amit vele csinálnak.
-  Remek.Ezt a választ vártam,ő szarkasztikusságától.
-  Én pedig pont ilyen magyarázatot vártam egy idiótától!Most pedig akár el is tűnhetnél innen,mert a végén neked rontok egy paradicsom karóval!
-  Megtennéd?-tette önelégülten csípőre a kezét.
-  Ez mégis milyen kérdés volt?!Még szép,hogy megtenném!Csak figyelj!-néztem szét,hátha találok egy tényleges paradicsom karót,de sajnos csak egy törött seprű nyelét találtam ledobva az egyik hintaágy mögött.

  Odaléptem és felemeltem.

-  Nos...Még mindig kételkedsz bennem?-lóbáltam meg az említett tárgyat és közelebb léptem hozzá.
-  Ez nem igazságos.És hol az ártatlanság vélelme?
-  Mikor voltál te ártatlan?
-  Én most is az vagyok!Nem hiszed el nekem,hogy a húgod egy akaratos,perverz kis hülye,aki ha nem kaphatja meg,amit akar,akkor erőszakkal elveszi?
-  Most kérlek pörgesd vissza magadban,amit mondtál és gondold el,hogy mekkora hülyeségnek hangzik.
-  Jó,hát ha nem,hát nem.-sóhajtott beletörődően és elindult kifelé.
-  Meg sem kérdezted miért voltam apámnál?-szóltam utána megenyhülve.
-  És a seprű nyele?Azzal mi lesz?-fordult vissza gyerekes félmosollyal.
-  Eldobom...

   Visszajött és leültünk ugyanabba a hintaágya,melyből nemrég veszekedve álltunk fel.Az ölébe húzott és úgy kérdezte meg mi is volt apámnál.Azt hittem utálom,de amint ismét belenéztem kék szemeibe,rájöttem,hogy ha akarnám se tudnám utálni,akármi is történjen,vagy történt a múltan.Egyszerűen szükségem volt rá,még akkor is,ha tudtam,hogy ennek kevesebb,mint egy év múlva vége szakad.

-  Annyira sajnálom,hogy ezt látnod kellett.-nézett rám bocsánatkérően,miközben egy hajtincsemmel játszadozott.
-  Semmi baj.Erősebb vagyok én annál,mint azt annyian hiszik.
-  Elhiszem,de elmondod milyen alkut kötöttél apáddal,hogy elengedjen?
-  Azt inkább nem akarod tudni.
-  Miért?Mit akart az a szemétláda?
-  Hogy vegyem át tőle a szervezet vezetését.
-  De nem vállaltad el,hisz még itt vagy.
-  Elfogadtam.
-  És akkor,hogy lehetsz itt?
-  Kaptam egy évet,hogy szabad legyek,utána pedig haza kell mennem és akkor végérvényesen átadja nekem a vezetést.
-  De miért nem a nővéred vállalja el,hisz ő az idősebb.
-  Az lehet,de apánk míg ott voltam engem készített fel erre és nem akar kiengedni a kezei közül,ha már olyan jónak tűnők a véreskezűségben.
-  És majd az embereidet is paradicsom karóval fogod fenyegetni?-kacagott fel.
-  Te szemét!Ez most nem vicc,hanem komoly dolog.
-  Igazad van,sajnálom.
-  Te mit kezdenél az egy éveddel,amid maradt a boldogságból?
-  Nem tudom.Azt hiszem azokkal tölteném,akiket igazán szeretek.Vagy kifundálnám,hogy szökhetnék meg apám elől,vagy kinyírnám azt,aki arra kényszerít,amit nem akarok.
-  Egyik jobb,mint a másik.
-  Ugye?De én annak örülnék a legjobban,ha velem töltenéd el.
-  Igen,és utána mi lesz?Velem jönnél Wimbledonba?
-  Nem tudom....
-  Igazad van.Ugyanarra kényszerítenélek,mint apám engem.Nem adhatod fel az álmaidat és a szabadságod,hogy velem legyél.
-  Számomra ott a szabadság,ahol te vagy.
-  Ez most nyálasan hangzott,de nem hiszem el.Képtelenség,hogy a versenyzést feladd,csak miattam.Ezt én nem engedném.
-  Éreztem,hogy ezt fogod mondani,de legalább azt tedd meg,hogy a következő futamokra eljössz velem.
-  Elmegyek,de csak,mert ilyen szépen kéred.
-  Tudnám én szebben is kérni,de nem hiszem,hogy abba te is belemennél.
-  Á,már értem.És igazad volt.Abba nem mennék bele.
-  Egy jós irodát kellene nyissak,akkor majd tudnám előre a jövődet.
-  Így is tudod.Nagyjából egy év boldogság,utána pedig a rabság,még ha ezzel a te életedet meg is mentettem.
-  Szeretem az önfeláldozásodat.
-  Élvezd ki,lehet nem lesz legközelebb.-fogtam egyik kezét és nézegetni kezdtem.
-  Remélem a következő én leszek,mert már így is rengeteget tettél értem.
-  Én pedig azt remélem,hogy egyikünknek sem kell áldozatot hoznia a másikért,mert nekem már elegem van ebből az egészből.Csak egy kis boldogságot szeretnék végre.
-  Na látod,ebben egyet értünk.

   Egy keveset még üldögéltünk kinn,majd a nagyi jött,hogy készített nekünk egy kis harapni valót és,hogy ha szeretnénk,akkor a konyhában megtaláljuk.Természetesen szerettük volna,így azonnal felpattantunk és megrohamoztuk a kicsiny konyhát.Szinte pillanatok alatt elpusztítottunk mindent és mentünk vissza ki,de a nagyi áthúzta a számításainkat,mert befogott minket kertészkedni,míg ő az ágyneműket teregette.

-  Említettem már,hogy nem nekem való a falusi élet?-kérdezte Seb,miközben a szobámban pihentünk.
-  Azt hiszem paradicsom szedés közben a harmadik és negyedik bogárcsípés között.-kacagtam fel és bevetettem magam a puha ágyikóba.
-  Én hol fogok aludni?
-  Itt ni...-veregettem meg magam mellett az ágyat.
-  Ennél az ágynál egy kutyakosár is nagyobb.
-  És van valami ellenvetésed az ellen,hogy hozzám kelljen bújnod?-vontam fel a szemöldököm.
-  Azt hiszem nincs.-vette le a pólóját és nadrágját,majd bemászott mellém.
-  Látod,nem is olyan rossz ez.-bújtam karjai közé.
-  Igazad van,ez remek így.

 

-  Apa,én nem értem miért engedted el Katicát....-néztem idegesen apámra.
-  Kicsim,még sok minden van,amit meg kell értened.-tette kezemre kezét kioktató mosoly kíséretében.
-  Te engem ne oktass ki.Nem kellett volna elengedned még akkor sem,ha így meg tudtatok egyezni.Egyszerűen nem....Milyen divat az,hogy egy kis hülye fruska dróton rángat téged.Még nekem se engedtél volna ennyit!-pattantam fel az asztaltól és idegesen kezdtem járkálni a szobában.
-  Szilvia,azonnal ülj le!-rivallt rám,de nem hagytam magam.
-  Eddig türelmes voltam,de mostantól fogva változnak a dolgok!Milyen dolog az,hogy gondolsz egyet és megkötözteted Katica barátját?!Lehet,hogy illegális dolgokat csinálunk,de embereket nem kínzunk!
-  Én nem is kín....-próbáltam szabadkozni,de öklével idegesen az asztalra csapott.
-  Fogd be!Ha egyszer azt mondom,hogy hallgatsz,akkor azt is csinálod!Lehet,hogy eddig mindent megengedtem neked,de mától kezdve csak azt csinálod,mondod,amit én akarok!Itt egyelőre az én szavam a döntő és ha még egyszer megtudom,hogy Sebastian Vettel körül legyeskedsz,esküszöm,hogy olyat teszek,amit eddig még sohasem!

   Soha nem láttam ilyennek.Nagyon megijesztett,hisz eddig én voltam apuci kicsi lánya és nem voltam hozzászokva,hogy valaki megmondja mit csináljak,még akkor sem,ha az apámról van szó.Idegesen rohantam fel a szobámba és vágtam be magam mögött az ajtót,nem is törődve azzal,hogy apám miket mondott.Szinte fortyogva szedtem elő a telefonom és tárcsáztam Roscoe számát.

-  Igen?-szólt bele a férfi álmosan.
-  Apám elvetette a sulykot,értem kell jönnöd.-hadartam majd azonnal le is tettem és egy kisebb utazó táskába kezdtem pakolni néhány napra elegendő ruhát.

***

Ez lett volna a rész,remélem tetszett nektek.Sajnálom,hogy kicsit sokat váratott magára a friss,de nem igazán volt ihletem és ami volt az is inkább a Wild one-hoz.Lassan oda is kész lesz a rész,lehet már szombaton megkapjátok.

Legyen szép estétek és kitartás,nemsoká hétvége.

Puszi:*:*

24.Rész

Hihetetlen

-  És ez annyira rossz hír,hogy sírni kell miatta?-teszem le kisfiamat,majd barátnőmhöz sétálok és átölelem.

-  Nem tudom...Örülnöm kéne,de nem tudom mit érzek.

-  Szerintem fel kellene hívnod és megbeszélni,nyugodtan,négy szem közt,amikor senki nem zavar titeket és lehetőleg kíméletesen közöld vele,mert azt mondtad,hogy még nem beszéltetek a baba témáról.

-  Azt hiszem most hazamegyek.Ne haragudj,hogy magadra hagylak de ezt még meg kell emésztenem és ki kell fundálnom,hogy mit fogok mondani Heikkinek.

-  Biztosan minden rendben lesz és hamarosan már együtt tervezgetitek a babaszobát.

-  Remélem igazad lesz.-ölel meg szorosan,majd kibontakozva karjaim közül elindul az ajtó felé,hogy hazamehessen.

-  Nagyon vigyázz magadra,főleg,hogy most már nem csak egy emberre kell vigyáznod.

-  Nyugi,én mindig vigyázok magamra.-mosolyodik el halványan,majd magára kapva kabátját ki is lép a hűvös januári délutánba.

-  Amint beszéltetek hívj fel.

-  Te leszel az első.-búcsúzunk el egymástól.

-  Szia!-kiáltok utána,mire ő integet egyet gyorsan,majd kihajt az udvarról.

   Visszamegyek kisfiamhoz,aki időközben békésen alszik a kényelmes kanapén.Óvatosan mellé telepszek,majd nézni kezdem.Minden apró porcikáját megfigyelem és alaposan megjegyzem,hogy mindörökké velem lehessen.Mellkasa egyenletesen mozog le fel,kezecskéit pedig ökölbe szorítja alvás közben.Ritka pillanat az,amikor ez a kis ördög csak úgy elalszik,de ez egy azon békés pillantok közül,amikor szerencsém van és van időm takarítgatni,míg őkelme hagyja.

   Lassan felmegyek és nekilátok összeszedni a szennyest,ami szanaszét van dobálva a szobánkban és a fürdőben is.Beledobálom egy nagy szennyes kosárba és leviszem a mosókonyhába,a pincébe.Mikor ezzel is kész vagyok felmegyek és nekilátok valami ebéd főzésének,hogy azért éhen ne haljak.Nagyjából egy fél órája főhet az ebéd,amikor megszólal a telefon.Azonnal felkapom,nehogy Lukas felkeljen,mert akkor megint nem tudok semmit csinálni.

-  Haló?-szólok bele suttogva.

-  Szia,édes!-kurjant Sebi vidáman.

-  Ha ennél hangosabb lennél,akkor talán még a Marson is hallanák.-korholom és becsukom a konyha ajtaját.

-  Picur alszik?

-  Ha szerencséd van,akkor igen,de ha felébresztetted,akkor kinyírlak csak gyere haza!-fenyegetem meg.

-  Alig várom,hogy elfenekelj,mert már este otthon leszek.

-  Jössz haza?-csillannak fel szemeim egyszeriben.

-  Heikkinek sürgősen haza kell utazni és engem is elengedtek.

-  Már annyira nagyon hiányzol.-hajtom le a fejem.

-  Nyugi,csak pár óra és otthon vagyok.Most zártam le a bőröndöm.

-  Bárcsak ne kellene elmenned megint.

-  Kár,hogy én nem vehetek ki szülési szabadságot.

-  Apasági szabi nincs?-kuncogok fel halkan,mire csak egy ideges sóhaj lett a válasz.

-  Cicám,hülyeségeket beszélsz.

-  De te szeretsz.Pont a hülyeségeim miatt.

-  Igaz.Le se tagadhatnám,de akkor is,ne legyél butus.Tudod,hogy ez egy teljes munkaidő állás,ahonnan nem lehet csak úgy kilépni.

-  Tudom,de nekem annyira fogsz hiányozni a versenyhétvégéken.

-  Ha Lukas elég nagy lesz,akkor majd kijöhettek ti és szurkolhattok nekem.

-  Ezt még meglátjuk.

-  Adj egy nagy puszit a kis rosszaságnak helyettem.

-  Adok,de csak ha felébred.Nagyon gyanús nekem,hogy már lassan két órája alszik.

-  Nemsemmi.Mivel ütötted ki a kicsit?

-  Semmivel...Elmentünk Rinával kocsikázni kicsit és utána hazajöttünk,szinte azonnal elaludt.

-  Esete,hogy aludt?

-  Szinte minden két órába felébredt.Rettenetesen rossz alvó a fiad!

-  Ó,most az én fiam?-kacag fel.

-  Ha rosszalkodik,akkor csakis a te fiad lehet.

-  Milyen szép kilátások a jövőre.
-  Csak viccelek,de siess haza kérlek....
-  Néhány órácska és otthon leszek.Addig tarts ki.
-  Próbálok...-sóhajtok,majd gyorsan elköszönök szerelemtől,mert egy leparkoló autó hangját hallom meg a ház elől.

   Egy fél pillantást vetek még mindig alvó kisfiamra,majd az ajtóhoz sietek.Legnagyobb meglepetésemre Kimi száll ki az autójából és vesz ki egy nagyobb táskát a hátsóülésről.

-  Kimi?Te meg mi az eget csinálsz itt?-nézek rá megrémülve.
-  Nem látod?!Költözök!-válaszolja és ahogy lépne fel,lába megbicsaklik és hátra esik,telibbe fenékre.
-  Te részeg vagy.-állapítom meg és azonnal segítségére sietek.
-  Nem mondod....-tápászkodik fel idegesen.
-  Elárulod mi történt,vagy csak részegen becsörtetsz az otthonomba és felvered a kisfiamat?-állok elé,hogy ne tudjon bemenni.
-  Összevesztem Petrával és most eljöttem otthonról.
-  Állj,ki az a Petra?
-  Az élettársam,nagyjából egy fél éve élünk együtt és most összevesztünk.
-  És ezért le kellett innod magad a sárga földig?
-  Csak adj egy szobát néhány napra,míg lehiggad,utána hazamegyek.
-  Rendben...De ha kéretem csendben őrjöngj,mert végre sikerült elaltatnom Lukast.
-  Jó,csak menjünk már,mert szétfagy a seggem.

   Bevezetem,majd míg ő levetkőzik,addig én becsukom a nappali ajtaját,hogy ha véletlenül mégis leesne a lépcsőn,akkor ne hallatsszon a káromkodása annyira.Felmegyünk az egyik szobát átadom Kiminek,aki bedobálja cuccait,majd egy fél perc sem telik el,már a nyakamon van,hogy ő éhes.Szerencsére volt kaja,épp akkor lett kész,mire leértünk.

-  Egyél,addig felviszem Lukast a szobájába,hogy tudjunk beszélgetni.
-  Szerintem már nem igazán fog aludni...-utal az épp felhangzó gyermeksírásra.
-  Lehet.akkor viszont megyek és megetetem,hogy utána tudjunk beszélgetni,mert érzem,hogy valami nagy marhaságot csináltál,te bolond finn.
-  Persze,csak én lehetek a hibás.-veti oda,de nem is reagálok rá,mert rohanok Lukashoz,hogy felvegyem és megetessem.

   Karba veszem Lukast és ringatni kezdem,hogy nyugodjon meg kicsit.

-  Hiányzik neked is,igaz?-mosolygok pici fiamra szomorkásan,mire alább hagy a sírása.-Tudom,picikém és nagyon sajnálom,de már nem hozhatom vissza,pedig szeretném.De biztosan éhes vagy,kis haspókom.

  Nagyjából öt perce ülhetek a kanapén Lukassal,mikor érzem,hogy valaki figyel.Nem nehéz kitalálni,hogy ki az,hisz egyedül vagyunk a házban.Óvatosan megfordulok és gyanúm beigazolódik.Kimi áll az ajtófélfának nekitámaszkodva és onnan figyel minket.Egy nagy bögre kávé van a kezében,nem tudom mikor főzhette,de máris jobb állapotban van.Ruganyos léptekkel megindul felénk és mellém ül,jó szorosan,mai kicsit zavar,mert hát ez mégis egy elég szentimentális pillanat.

-  Most a mi kisfiunkat is etethetnéd,ha nem vagyok akkora sügér,hogy elengedlek.
-  Hihetetlen vagy,Kimi.Azért szakítottunk,mert nem akartalak bántani,hisz én Sebastiant szeretem és nem téged.
-  Kár,pedig én azt hiszem még mindig szeretlek.
-  Ezt megbeszéltük.Azt hittem,hogy te sem érzel irántam már semmit.
-  Ez már lerágott csont,nekünk nincs és nem is volt közös jövőnk.Nekem mindig itt lesz Sebi és sajnálom,hogy ezt kell mondanom,de ami köztünk volt,az soha nem volt igazi szerelem.
-  Talán részedről nem is,de én szerettelek,sőt most is szeretlek.
-  És Petra?
-  Ő csak arra jó,hogy az űrt kitöltse,amit érzek,minden egyes nap az életemben.
-  Marhaság.Csak az alkohol beszél belőled.
-  Lehet.-von vállat egyszerűen.
-  Szerintem aludd ki magad.Menj fel a szobádba,zuhanyozz le és aludj.Azonnal jövök és megnézem,hogy minden oké-e veled.
-  Nem maradhatnék mégis inkább itt veled?-pislog rám kék szemeivel.
-  Ha akarsz,és nem zavar,hogy én itt pucérkodok,akkor maradhatsz.
-  Egyáltalán nem zavar...sőt.
-  Te beteg vagy,Räikkönen.
-  Nem,csak részeg.-dől hátra és kényelembe helyezi magát.
-  Ha összerókázod a kanapét,akkor ki kell tisztíttatnod,remélem tudod.
-  Igen,persze...

   Ezek után csendben befejezem az etetést és ahogy azt sejtettem,az én kis csöppem szinte azonnal vissza is alszik.Felviszem és a babaágyba fektetem,majd miután aktiváltam a babafigyelő kütyüt,visszatérek a finnhez,aki idő közben kiitta a kávét és ő is elaludt a kanapén.Na szép...Én beszélgetni akarok vele,erre ő elalszik.

   A konyhába megyek,hogy végre egyek én is,hisz már elég éhes vagyok.Mikor végzek elmosom az edényeket és lemegyek a mosókonyhába,hogy felhozzam a ruhákat,majd kiterítsem őket,ugyanis én ragaszkodtam ahhoz,hogy ne legyen szárító a mosógépben,mert szeretem a dolgokat hagyományosan csinálni.Ezek után már nincs mit kezdjek magammal így felmegyek az emeltre és bekapcsolom a laptopom,amin egy eléggé váratlan hír fogad,amint belépek az egyik kedvenc bulvár oldalamra.

   Egye lég terjedelmes cikk,több képpel megtűzdelve,amelyen Sebastian és egy ismeretlen nő épp ölelkeznek,vagy egymásba gabalyodva állnak egy hotel erkélyén.Elolvasom a cikket és még inkább sokkol.A lényege az,hogy bár mindenki tudja,hogy Seb velem van és,hogy nemrég közös babánk is született,ő mégis összejött valakivel és szerelmesen andalogtak minden fél Milton Keynes utcáin és egy kisebb hotel erkélyén szerelmesen összebújva töltöttek el néhány kellemes órát.A végét már könnyes szemmel olvasom a cikket,és még mielőtt végleg hisztérikus zokogásban török ki,valaki benyit a szobába.Kimi az.

-  Mi történt?-lép oda hozzám és lecsapva a laptop tetejét felállít és az ágyhoz sétálva az ölébe ültet.

   Normálisan fejbe vertem volna az ilyen közvetlen közeledés miatt,de most nagyobb szükségem van egy valaki közelségére,mint bármikor azelőtt.Érezni karom,hogy valaki van mellettem és az,hogy Kimi itt ül az ágyon,közben pedig minden kérdés nélkül átölel és a hátamat simogatja az rengeteget segít.

-  Nyugi...minden rendben.-dörzsöli hátamat és közben monoton,nyugtató hangon beszél hozzám,amitől sokkal jobban érzem magam.
-  Nem..Semmi sincs rendben...Sebi...Ő engem..meg..meg...-nem tudom kimondani,mert annyira hihetetlen és elkeserítő,hogy még magam sem tudom felfogni.
-  Az lehetetlen.Ő szeret téged...nem csalhat meg.
-  Pedig,a kis tintazabálók és a paparazzók szerint igen..Nézd csak meg.-bökök lezárt gépem felé.
-  Most nem hagylak egyedül,még csak annyira sem,hogy ellenőrizzem annak a dilisnek a marhaságát.
-  Köszönöm.-karolom át nyakát és arcom nyaka hajlatába fúrom.
-  Add ki magadból,ez mindig segít.
-  Most inkább csak sírné...-de nem tudom befejezni,mert Lukas felsír a szobájában.
-  Ha akarod megyek én.
-  Nem kell,addig is elterelem a gondolataim.-állok fel és átsétálok kisfiam szobájába.

   Karjaimba veszem és fejecskéjét vállamra hajtva próbálom csitítani.Szinte negyed órába telik,mire végre megnyugszik,ekkor leteszem a pelenkázóra és tisztába teszem,majd együtt visszamegyünk Kimihez,aki közben elolvasta a cikket és hitetlenkedve rázza a fejét.

-  Szeretnéd megfogni egy kicsit?-kérdezem félmosollyal arcomon.
-  Nem hiszem.hogy nagy gyakorlatom lenne a babázásban.
-  Semmi gyakorlat nem kell hozzá,csak egy óvatosan fogd és vigyázz a fejére.

   Megvárom,míg feláll és a kezébe adom a kisfiamat.Remekül áll neki,és olyan aranyosan néz Lukasra,hogy szinte elolvadok.Egy pillanatra a képeket és a cikket is elfelejtem,de aztán egyszer csak egy leparkoló autó hangját hallom meg a ház elől és amint az ablakhoz lépek Sebit látom meg kiszállni egy fehér Infinitiből.A gyomrom azonnal görcsbe rándul és falfehéren fordulok vissza a finnhez.

-  Sebi itthon van.-nyögöm.
-  Fogd meg Lukast.-adja át a kisfiam,majd kiviharzik a szobából.

  Visszasétálok az balakhoz és onnan követem pillantásommal Seb ruganyos,vidám lépteit,amíg egyszer csak meg nem jelenik Kimi is.Vidáman köszönti finn barátját,ám az egy hatalmas jobb horoggal viszonozza a kedves köszöntést.Seb hátratántorodik és értetlenül néz Kimire.

***

Ez lenne a Seb győzelméért beígért rész,remélem tetszett ez is és nem volt túl sablonos és sikerült meglepnem titeket egy kicsit.

A futamhoz nincs különösebb hozzáfűznivalóm,viszont személyes meggyőződésem,hogy Seb jogosan nyert és mondhat Webbo,vagy a csapat,amit akar.

Legyen könnyű hetetek a suliban és szép estét nektek:*:*

23.Rész

Veszteségek és akaraterő

   Nem érzek mást csak a sötétséget,mely körülölel és a csöndet,mely a fülembe zúgja hangos csobogás szerű neszeit,melyek zavarnak.Rövid időn belül már másodjára vagyok ebben a zavaró sötétben és megint azon a határon vagyok,ahol egyszerűen nem tudom mit is kellene tennem.Várok valamire,ami ad egy lökést,hogy mi legyen.

-  Mit akarsz tenni?-hallok meg egy hangot a hátam mögül.

   Különösen ismerős és családias.Azonnal felé fordulok és édesapámmal találom szembe magam.Annyira boldognak érzem magam,hogy legszívesebben a nyakába vetném magam,de nem tudom,hogy hihetek-e a szememnek.

-  Apa,te mit keresel itt?-kezdek el pityeregni.

-  Käthe,kicsikém,ne sírj!-lép hozzám és magához ölel.

-  Ha te itt vagy,akkor én meghaltam?

-  Nem haltál meg,legalább is a döntés a te kezedben van.Hoztam neked valakit.

  Egyik pillanatról a másikra egy gyerekszobában találtam magunkat,egy piciny babaágy mellett.Az ágyban egy kisbaba fekszik és édesen alszik.Apa kiveszi és a kezembe adja.

-  Ő a kisfiad.-mosolyog rá keserédesen.

-  Ő sem halott?

-  De sajnos ő az.Nemrég halt meg.

-  Komolyan?-nézek alvó kisfiamra,aki olyan tökéletes és szép,hogy soha nem láttam még ehhez foghatót.

-  Nagyon sajnálom.-teszi vállamra kezét apa és vigasztalóan megpaskolja.
-  Nem kell,az én hibám volt.Eltitkoltam Sebi elől,hogy napok óta rosszul voltam,de csak azt akartam,hogy ne legyen rossz kedve és nyugodtan menjen el Isztambulba.
-  Kicsikém,tudod,hogy ő szeret és ezért aggódik érted...most is a kórházban van a másik kisfiatokkal és érted imádkozik.
-  Tényleg?-emelem fel pillantásom és könnyeim közt apámra mosolygok.
-  Mondtam,hogy szeret és aggódik érted,magát hibáztatja mindenért.
-  Nem teheti...az én hibám volt.
-  Akkor mondd meg neki te.
-  Soha többet nem állna velem szóba.
-  Ti egymásnak vagytok teremtve,ha haragudna is rád,megbocsájtana,mert van egy csodaszép kisfiatok,akinek szüksége van mindkét szülőjére.
-  Igazad van.
-  Akkor mire vársz?
-  Félek...-pityeredek el ismét.
-  Édesem...nincs mitől..Van egy szerető vőlegényed,édesanyád és két testvéred,valamint egy barátnőd,akit senki nem pótolhat.Vissza kell menned és velük lenned,ám,ami még fontosabb,én mindig veled leszek.És ez a csöppség is veled lesz.-veszi át tőlem a gyermeket,aki mocorogni kezd apa karjaiban.
-  Tudtam,hogy csak egy kis lökés kell.-söprök ki egy kisebb hajtincset az arcomból.
-  Menj és élvezd az életed,Sebivel pedig biztosan minden meg fog oldódni.
-  Bár igazad lenne.
-  Igazam lesz,higgy nekem.
-  Máris többet tudsz,mint én,nemde?
-  Úgysem mondhatom el.-kacag fel elégedetten.
-  Kérlek.
-  Annyit elárulhatok,hogy ezért a csöppségért még sokk szép gyermekkel leszel megajándékozva.
-  Szeretlek,papa.-ölelem meg óvatosan,de kibontakozva ölelésemből a babaágyba fekteti kisfiam és visszafordul hozzám,majd szorosan a karjaiba zár.
-  Mindig itt leszek veled,ezt soha nem szabad elfelejtened,még akkor sem,ha a helyzet kilátástalannak is tűnik.Sosem hagylak magadra.
-  Annyira hiányzol...
-  Ti is hiányoztok nekem,de amíg emlékeztek rám és gondoltok rám,addig én innen figyellek titeket.Most pedig menj,a családod vár.
-  Megyek...-sóhajtok,majd lassan lehunyom a szemem és ismét a semmiben találom magam.

-  Sebi,aludnod kellene egy keveset.-lép mellém Sabine aggodalmas arccal.
-  Nem megy...Nagyon aggódom érte.Még egy éve sincs,hogy ugyanígy láttam és most még jobban féltem.
-  Én is aggódom érte,de az orvosa azt mondta,hogy minden rendben lesz vele és a picivel is.
-  Annyira jó lenne...Már most olyan,mintha ezer éve nem lenne velem.
-  Még pár óra...ezt ki kell bírnod.
-  De annyira nehéz.
-  Tudom.Felhívtam Heikke-éket és azt mondta azonnal ide jönnek.
-  Köszönöm,nekem eszembe se jutott.
-  Fiam,neked most nem is az ilyenen kell járjon a fejed.
-  Még egyszer köszönök mindent.
-  De semmit nem tettem.-néz rám értetlenül.
-  Adott nekem valakit,akit az életemnél is jobban szerethetek.Ez sokkal több,mint amit valaha is tettek értem.
-  Jól van,elég az érzelgősségből.Visszamegyek kicsit Ramihoz,egyedül van a picivel.
-  Ha van valami szólok.
-  Tudod hol leszek.-ezekkel a szavakkal pedig el is hagyja a szobát.

   Egyedül maradok a kórteremben és teljesen összetörök minden egyes pillanatban,amikor szerelmemre pillantok.Arca sápadt és minden érzelemtől mentes,mintha csak egy báb lenne,érzelmek nélkül.Kezeim közé szorítom az ő hideg kezét és nézem,ahogy mellkasa lassan emelkedik,majd süllyed.Egy picike jelre várok,hogy nem érdemes feladni..egy egészen picikére,de egyelőre nem történik semmi.

-  S..Se..-hallom meg nevem kezdetét Käthe ajkai közül.
-  Kicsim...-pattanok fel azonnal és megnyomom a nővéreket hívó gombot,akik kisvártatva meg is érkeznek.

   Azonnal megvizsgálják és mosolyogva közlik velem,hogy mostantól már csak pár nap és teljesen rendben lesz,a kezelés használt nála.Mikor a nővérek kimennek én visszaülök párom mellé és mosolyogva fürkészem arcát,melybe kezd visszatérni az élet.

-  Sebi...mi történt?-néz rám ijedten.
-  Mi történt volna?
-  Sírsz..de miért?
-  Tudod,az egyik baba meghalt.Nagyon sajnálom szívem,az én hibám volt..ha nem le...-akarok belekezdeni,de ő megrázza a fejét.
-  Mindketten hibáztunk.Már korábban éreztem,hogy valami nincs rendben,de nem akartam szólni,az orvos azt mondta,hogy ez ilyenkor már normális,főleg ikreknél.Lehet,hogy nem kellett volna szeretkeznünk,de én is ugyanannyira akartam,mint te,szóval ugyanolyan hibásak agyunk.
-  Annyira féltem,hogy megutálsz majd emiatt.
-  Nekem te vagy a legfontosabb ember a világon és persze mostantól a kisfiunk,soha nem tudnálak utálni,vagy csak kevésbé szeretni,mint eddig.
-  Ennél boldogabbá még soha senki nem tett.-állok fel és egy óvatos puszit adok homlokára.
-  Mikor láthatom a kisfiunk?
-  Ha gondolod megkérdezem,addig is behívom anyukádat és Ramit.
-  Szeretlek.-mosolyog rám édesen,majd lehunyja a szemét,gondolom még mindig fáradt és lehet,hogy fájdalmai is vannak.

   Alig várom,hogy kisfiamat a kezemben tarthassam,és bár annyi erőt nem érzek magamban,hogy megmozdítsam a kezem,őt látni szeretném.

-  Käthe,kicsikém,hát végre felébredtél!-rohan be anyu kisírt szemekkel a szobámba.
-  Jól ránk ijesztettél,nővérkém.-jön be Rami is,mögötte pedig párom cammog,kezében egy babát hoz,akit pillanatokkal később kezembe ad.
-  Milyen szép...-nézek ébredező kisfiamra.
-  Olyan orra van,mint Sebinek,de a szemét az édesapádtól örökölte,smaragdzöldek.
-  Te,nem lehet,hogy a postásé a gyerek?-néz rám párom összeszűkített szemekkel.
-  Sajnálom,hogy le kell lombozzalak,de a postás nő.-kacagok fel halkan.
-  És tudjátok,hogy fogják hívni a picit?-kérdezi anya.
-  Én a Norbertre szavaztam,de Sebi lehurrogott.-vonok vállat.
-  Nem hurrogtalak le,csak azt mondtam,hogy válasszunk neki egy másik nevet is.Mit szolnál a Lukas-hoz?
-  Szép név...-mosolyodok el.
-  Akkor ez lesz,Norbert Lukas Vettel.
-  Jól választottatok,gyerekek.-mosolyog ránk anya és szemei ismét könnybe lábadnak.
-  Anya,ne sírj...-nézek rá elnézően,de akárhogy próbálkozik szemeiből előbuggyannak a huncut könnycseppek.

   Aznap késő délután befutottak Rináék és Norberték is,akik hozták magukkal Hannát és a párját is.Először mind meghökkentek a hír hallatára,miszerint az egyik kicsi meghalt,de én csak mosolyogtam,mert tudtam,hogy apával jó helyen van és ő vigyázni fog rá,ahogy velem is tette,mikor szükségem volt rá.

-  És,szabad tudni,hogy hívják a kis unokánkat?-néz ránk mosolyogva Norbert.
-  Apa,sosem találnád ki.-kacag fel Sebi.
-  Gyerekek,ugye nem valami hippi nevet adtatok szegény gyereknek?
-  De igen...Biztosan.
-  Kisfiam,ne játszadozz idegeinkkel,annyira aggódtunk értetek,hogy idáig sík ideg voltam.-bosszankodik Heikke.
-  A baba neve Norbert Lukas Vettel lett.-árulom el félig mosolyogva,félig pedig aggódva,mivel kisfiamat már több,mint fél órája elvitték.
-  Az én nevemet kapta?-hüledezik Norbert.
-  Igen...közös megegyezés alapján.
-  Ennek örülök.Köszönöm gyerekek...

*Két hónappal később*

   Hat hete már,hogy az én tüneményes kisfiam hazajöhetett a kórházból és hat hete,hogy végre minden elrendeződöttnek látszik az életemben.Szerda reggel van és a babaszoba ablakában állok,altatom kisfiamat és várom haza Sebit.Már 2013-at mutat a naptár,de mintha az idő megállt volna egy helyben és meg se moccanna.minden nap ugyanabban a tökéletes békében és nyugalomban telik,ennek felettébb örülök is.

   Sebi rendszeresen utazik a gyárba,hisz hamarosan kezdődnek a szezon előtti téli tesztek,amikre már gőzerővel készülnek Heikkivel,ezért picit el is hanyagol minket,de sebaj,mert itt van nekem Rina,aki szintén egyedül maradt,mivel a párja épp Sebivel edz.Épp őt várom.

-  Végre elaludtál,picikém...-teszem be Lukast a babaágyba,majd halkan becsukom az ajtót és lesétálok a földszintre.

   Az eltelt hat hét alatt megtudtam,hogy mit jelent az,hogy hasfájós és rossz alvó baba,ugyanis az én pici fiam egyelőre három órát nem alszik végig anélkül,hogy fel ne ébredne,legalább egyszer.Ezzel nem is lenne semmi probléma,ha nem egyedül lennék az idő nagy részében,hanem néha Seb is besegítene,de ő nem ér rá.Sajnos...

   A nappaliban főzök friss teát és ezt iszogatva várom barátnőmet,aki percekkel később be is fut.Türelmetlenül nyitok neki ajtót és azonnal a nyakába ugrok.

-  Csajszi,nekem is hiányoztál,de nincs négy órája,hogy elmentem.-kacag fel szarkasztikusan.
-  Bocsi,de ki nem állhatom az egyedüllétet.-tűrök egy hajtincset a fülem mögé.
-  Sebi mikor jön haza?
-  Ugyanakkor,mint Heikki.
-  Na kösz...Nekem csak annyit mondott,hogy majd jön,de semmi többet.
-  Fura...lehet mesterkednek valamiben.-dörzsölöm meg állam,majd a nappaliba vezetem barátnőmet.
-  Remélem nem...elég nekem ennyi meglepetés minden napra.
-  Elnézést,de lemaradtam  valamiről?-vonom fel szemöldökeimet meglepetten.
-  Heikki bejelentette tegnap előtt,hogy még a tesztek előtt két hétre Finnországba akar vinni,hogy együtt legyen a családjával.Én csak pislogtam,mint hal a szatyorban.
-  De hisz ez remek....-vidulok fel.
-  Az lenne,ha nem lennék rosszul a repülés gondolatától is.
-  Szeretsz repülni,nem?
-  Imádok,de egy ideje már nem csak a repülést nem bírom,de a kaják se igazán szeretnek.
-  Nem lehet,hogy állapotos vagy?-emelgetem meg a szemöldököm szinte ujjongva.
-  Kérlek,ne beszélj marhaságokat.Szoktunk védekezni.
-  Azt sosem száz százalék.
-  Remélem tudod,hogy a frászt hozod rám...
-  Menjünk el a patikába,vegyünk egy gyors tesztet...-ajánlom fel.
-  És mi lesz ha tényleg terhes vagyok?Egyáltalán honnan jöttél rá abból,hogy rosszul vagyok  már csak a repülés gondolatától is?
-  Női megérzés,meg szeretném már,ha nektek is lenne saját babátok,akkor babázhatnánk együtt.
-  Dilis vagy,remélem tudod?-kacag fel.
-  Valld csak be,te is szeretnéd.-emelgetem meg a szemöldököm.

-  De csak egy egészen picikét.Heikkivel még nem beszéltünk az ilyesmiről.
-  Pedig lassan eléri ő is azt a kort,amikor majd jobban kell próbálkozni a családalapítással.
-  Te most leöregezted a pasimat?!-csattan fel kacagva.
-  Csak egy egészen picikét.-kacagok hangosan,mire csak egy mérges pillantás a válasz.
-  Azért,Sebi se egy mai gyerek....
-  Nem,de nekünk van egy tündéri kisfiunk,aki azt hiszem épp most ébredt fel.-fülelek és meg is hallom a gyermeksírást az emeltről.-Most megyek és megnézem mi a helyzet fenn.Átöltözök valami vállalhatóbba és megyünk a patikába.
-  Te ezt tényleg komolyan gondolod?-billenti oldalra fejét,miközben én felállok és a lépcső felé sétálok.
-  Halálosan komolyan.-kacagok és fellépek az első lépcsőfokra.
-  Őrült nőszemély!-kiált utánam,de nem válaszolok már,mert egyre hangosabban hallom Lukas sírását.

Nem is tudom, hogy hogy álljak ehhez a dologhoz. Képtelen vagyok azt elhinni, hogy terhes vagyok. Nem, az lehetetlen. Még nem akarunk gyereket Heikkivel. Aztán persze eljátszom a gondolattal, hogy mi van akkor, ha mégis növekszik bennem egy aprócska élet. Önkéntelenül is elmosolyodok, majd végigsimítok  a hasamon. Persze Käthe pont ezt a pillanatot kapta el.

- Aha - nevet.
- Most mégis mi van? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Csak láttam, amit láttam.
- Jó, hagyjuk is ezt. Inkább induljunk.
- Szerintem is. Ülsz hátul Lukasszal, vagy üljek én? - néz rám, és megemeli a babahordozót.
- Vezetek én - veszem elő a kocsim kulcsait.

Kimegyünk a kocsimhoz, beülünk, és el is indulunk. A gyógyszertár nincs annyira messze, így hamar odaérünk. Kipattanok a kocsiból, és bemegyek. Elmagyarázom a gyógyszerésznek, hogy mit szeretnék, és ő készségesen nyújt át nekem egy kis dobozt. Fizetek, és vissza is megyek. Ezután vissza is megyünk a házhoz. Mindannyian kiszállunk, és bemegyünk.

- Mire vársz még? - néz rám felháborodva Käthe.
- Félek.
- Nincs mitől. Merek rá fogadni, hogy Heikki is örülne egy kis Huovinennek.
- Nem tudom. Sosem beszéltünk a gyerektémáról. És, ha neki nem kell gyerek?
- Rina, szerintem olyan nincs. Lukast is állandóan szórakoztatja, ha itt van. El sem lehet szedni tőle. Szerintem ez nem annak a jele, hogy nem szeretne gyereket.
- Lehet - sóhajtok.
- Na nyomás! - lökdös be a fürdőszobába.

Erőt veszek magamon, átolvasom az utasítást, majd megcsinálom a tesztet. Kell rá várjak tíz percet, így addig kimegyek Käthe-hez és Lukashoz. Käthe persze próbálja elterelni a figyelmemet, majd az idő letelte után visszamegyek a fürdőszobába. Becsukom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd a tesztre pillantok.

- Pozitív - jelentem ki Käthe-nek könnyes szemekkel.

***

Ez lett volna a szokásos vasárnapi rész,remélem mindenkinek tetszett.Ma reggel ezt a remek kis videót találtam és egyszerűen beleszerettem.Ha van kedvetek nézzétek meg.

A szavazást lezártam és Käthe-t hoztátok ki győztesnek,ami mondhatnám,hogy nem lepett meg,de igazából az állam az asztalt súrolta,mert általában ez a történet elég kevés komit szokott kapni.Nem tudom mennyire nagyravágyás azt mondani.hogy szeretném,ha ez a közeljövőben megváltozna.

A mai versenyen remélem megünnepelhetjük Sebi eső győzelmét,és akkor kaptok még egy részt ebből a történetből,mert már azzal is kész vagyok és az újabb izgalmakat tartogat mindenki számára.

Legyen szép napotok és jó szórakozást a futamra,valamint jó szurkolást a kedvenceiteknek.

Puszi:*:*

2.Rész

   Ez az este borzalmas.A hotelben hagyom a szemüvegem,elvesztem a kontaktlencsém,besétálok egy férfi mosdóba és ráadásul egy vadidegen,perverz faszi stírölt meghatározhatatlan ideig.Ráadásul van az a rémes előérzetem,hogy ez a bizonyos idegen nem más,mint Sebastian Vettel,a bátyusom örökös riválisa.

   Szorosabbra fogom magam körül a kölcsönzakót és elkeseredetten bámulom a ruhámat.Tönkrement és muszáj felvennem,legalább míg a hotelbe érek.

-  A kurva életbe!Miért pont egy ilyen fontos alkalomkor megy tönkre a ruhám?!-nyafogom és lemondóan lehúzom a ruha cippzárját és lefordulva az idegentől magamra húzom.
-  Úgy látom nem vagy épp a szégyenlős csajok közé való.
-  Jól látod.De míg én semmit nem látok,addig jobb,ha a közelemben maradsz,mert lehet,hogy komoly sérüléseket fogok neked okozni.
-  Mennyire közel?-kérdezi meghökkenve.
-  Nagyjából ennyire.-szembe fordulok vele és ingénél fogva megrántom,pár centire az arcomról áll meg.
-  Oké...-habogott-Közelről még szebb a szemed.
-  Ne beszélj marhaságot.Inkább segíts kimenni innen és visszamenni a bátyám asztalához.Onnan majd ő megoldja.
-  Rendben.-karol át,majd kifelé vezet.

   Valami borzalom szemüveg vagy kontaktlencse nélkül létezni is.Tíz centinél messzebbre nem látok valamelyik nélkül és sajnos nem lehet megműteni sem,mert a látóidegem sérült,nem pedig a látásom romlott el.Bármikor elveszthetem a látásom,de egyelőre még megoldom valahogy.

-  Itt is vagyunk.-szólal meg Sebastian,majd kezem egy székre teszi.
-  Kösz.-nézek  fel hangja irányába.
-  Vettel!-csendül bátyám ideges hangja.-Veszed le a kezed a húgomról?!
-  Nyugi már,Alonso...Csak visszasegítettem az asztalhoz,mert elvesztette a kontaktlencséjét és nem át az orráig sem.
-  Mira,minden oké?!-karolja át derekam ezúttal Fer.
-  Igen,csak nem látok semmit.-morgok idegesen.
-  Látod,mire nem mennél nélkülem?-kacag fel,majd kezembe nyomja szemüvegem,amit azonnal fel is veszek.
-  Grafika...-pillantok körbe elégedetten és jó alaposan szemügyre veszem a köröttem lévőket.

   Az első ember,akin megakad a tekintetem az Sebastian.Tudtam,hogy nem kellett volna szóba állnom vele.Hiszen ő Sebastian Vettel és nem épp a családunk kedvenc ismerősei közé tartozik,hiszen a második VB címet vette el a bátyámtól és  már csak ezért utálnom kellene,vagy legalább is mérföldekre kerülni.

-  Most pedig menj innen,Vettel.-förmed rá bátyusom a németre,aki elég idegesen távozik is.
-  Köszi a szemüveget.Életmentő vagy.-mosolygok Nando-ra hálásan.
-  Ne nekem,Dasha volt,aki visszament érte,én csak eltettem.
-  Imádlak Dasha!-ölelem meg a szőke lányt,aki viszonozza ölelésem.
-  Tudom.Engem csak imádni lehet.-kacag fel elégedetten.

   A díjátadó ceremónia nagyon tetszett és örültem neki,hogy végül is láthattam mindent.Büszke vagyok a bátyámra,de akkor még sokkal büszkébb lennék,ha övé lenne a világbajok trófea.Nagyjából negyed egykor térünk vissza a hotelbe,ahol nagyon fáradtan dőlök be az ágyba és szinte azonnal elalszok.

-  Húgi,lassan indulunk a reptérre.Szerintem fel kellene öltöznöd.-kopog be Fer a szobámba reggel.
-  Rendben.-szólok ki,majd becsapom az ajtót.

   Nagyjából egy órája ébredtem fel és azóta az ágyamon ülök és egy idegen telefonra meredek.Előző este észre se vettem,hogy nálam maradt Vettel zakója,benne pedig valószínű,hogy a telefonjával.Reggel ennek a csörgésére ébredtem és mire odaértem már el is hallgatott.Nagy káromkodások közepette halásztam elő a földön heverő zakó zsebéből és visszamásztam vele az ágyra.Azonnal feloldottam és bosszúsan konstatáltam,hogy ez a pasi tényleg szőke...még csak le se kódolta a telefont.A háttér egy szőke kisfiú volt,aki édesen mosolygott a kamerába.Nekem is mosolyognom kellett a látványtól.Szétnéztem a telefonos híváslistában és a képek közt,de az SMS-ek közt nem turkáltam,mert az mégis a magánszféra legnagyobb megsértése.Így is messzebbre mentem a kelleténél.

   Mikor bátyusom benyit azonnal mellém ejtem a telefont és úgy teszek,mintha semmi nem történt volna.Megvolt az a titkos szándékom,hogy megtartom a készüléket,de semmit nem tudnék kezdeni vele,hisz nekem is pont ilyen van.öltözés közben egyszer csak megrezzen a német telefonja és felcsendül a csengőhang is.Odasétálok és felveszem.

-  Azt hiszem nálad van valami,ami az enyém.-morogja a német álmosan.
-  A szíved?-kacagok fel.
-  Igazából csak a telefonom.Hogy oldható meg,hogy visszakapjam?
-  Vissza kell vásárolnod.
-  Cica,nem vagyok vicces kedvemben.Csak mondd meg melyik hotelben vagy és elmegyek érte.
-  Nemsoká megyünk a reptérre,már nem hiszem,hogy van időd beugrani.
-  Akkor meg kell,hogy látogassalak otthon nálad,vagy te jössz el hozzám.
-  Ha beteszed a házunkba a lábad Fer valószínű szétrúgja a segged.Engem pedig kétlem,hogy elengedne Kukutyin falvára hozzád.
-  Svájcban élek,nem az isten háta mögött.
-  Remek.Hétfőn megyek Svájcba haza,akkor majd eljöhetsz érte.
-  Hová mehetek érte?
-  Meyrinbe.
-  Az hol van?
-  Genfhez közel.Majd még adok részleteket is.
-  Persze,elcsalsz a franckertbe,aztán meg nézegethetem magam...
-  Van GPS-ed,nem?-kérdezem kicsit mérgesen és az ágyra dobva szemövegem én is elterülök rajta.
-  Van...-morogja.
-  Akkor semmi esetre sem tévedhetsz el.Plusz,ha kell vannak sofőrjeink és az hazavisz.
-  Mondd csak,te egy palotában élsz?
-  Nem,a munkahelyemen elég elitek a munkakörülmények,megengedhetik maguknak,hogy sofőröket is tartsanak.
-  És hol dolgozol?
-  Majd meglátod,ha eljössz oda.Pá!-köszönök el gyorsan és mielőtt bármit kérdezhetne,leteszem a telefont.

Tíz perc alatt lezuhanyoztam és gondosan összeválogattam a ruhámat,hogy ne úgy nézzek már ki,mint egy csöves.Sminkeltem és néhány apró ékszert aggattam magamra,majd jöhetett a cipő és a táska,ezeket követően pedig csatlakoztam bátyusomhoz és Dasha-hoz,akik már menetre készen vártak rám.

-  Végre,a mi kis hercegnőnk is elkészült.-csapja össze tenyereit Fer szarkasztikus nevetésben kitörve.
-  Elmehetsz te a jó francba!-csapom meg vállát erősen és közben hangosan nevetek én is.
-  Olyan jó látni,hogy a testvérek ennyire szeretik egymást.-pislog ránk Dasha elérzékenyülve.
-  Cicám,Félreértés ne essék.Én nem szeretem a húgomat...Én egyszerűen nem tudok nélküle élni.-karol át ismét nevetve és ezzel sikerül ledönteni a lábamról,egyenesen a kanapéra.
-  Te szemét!-lököm le magamról és azonnal felpattanok a kanpéról.
-  Imádom,mikor a testvérek így marakodnak.-kacag fel Dasha és kezébe veszi bőröndjének fogóját.

   Nagy hahoták közepette hagyjuk el a hotelt és indulunk meg a reptér fel,ahol ismét visszatér a magasságtól való félelmem.Továbbra sem igazán kedvelek repülni.Hétalvó természetemnek köszönhetően azonban nagyjából negyed óra múlva már el is alszok.

*Hétfő reggel*

-  Tényleg menned kell?-pislog rám Dasha nagy szemekkel.
-  Sajnálom,de a laborban szükségük van rám.
-  El se hiszem,hogy az egyetlen hugicám agyas egy Svájci intézetben az isten háta mögött.-ölel magához szorosan bátyusom.
-  El sem hiszem,hogy az egyetlen bátyusom képes majdnem minden hétvégén beülni egy őrült autóba és száguldozik,mint egy elmebeteg.-kuncogok és szorosan átölelem,ami nem igazán megy,mivel nagyjából egy fejjel magasabb nálam.
-  Nagyon vigyázz magadra és nem felszedni nekem valami pápaszemes béna agyast!-ingatja meg fenyegetően az ujját,mire csak mosolyogni tudok.
-  Szerencsédre nem a hülye tudósok...Plusz vagy túl öregek hozzám,vagy házasok,vagy túl bénák.
-  Ezt már szeretem.-ad egy nagy puszit a homlokomra,majd elköszönök Dashatól is és beszállok a kocsiba,ami visszavisz Svájcba.

   Kicsit fura Barcelonából Meyrinbe kocsival menni,de a labor ahol dolgozom megengedhet magnak ekkora kiadásokat is,plusz imádok autókázni és mindig tök rendes sofőröket fogok ki,akik nagyon szívesen elbeszélgetnek velem.Ez most sincs másképp.Egész úton jártatom a szám,ő pedig csak néha tud igazán szóhoz jutni.Késő este érkeztünk meg a kutatási terület bejáratához.A kapun gond nélkül beengednek minket,majd a sofőr egyenesen a C. épülethez fuvaroz,ahol még a bőröndömet s a kezembe adja és ellenőrzi,hogy épségben és sértetlenül beérek-e az épületbe.mint egy óvodással,úgy bánik velem.

   Nincs más vágyam,csak annyi,hogy belevethessem magam egy nagy kád forró vízbe és élvezhessem,hogy senki nincs a közelemben.Nem vagyok antiszociális csak nem szeretem ha túl sok az ember körülöttem.Inkább a magamnak való lány vagyok,főleg a baleset óta.Az az este örökre megváltoztatta az életemet.Örökre rányomta a pecsétjét mindenre,amiben addig hittem és reméltem.Tönkretette az egész életemet.

   Mikor mindent lepakolok és nekilátok a vacsorámnak megcsörren a Sebastiantól nálam maradt telefon.Feljebb tolom orromon a szemüveget és szemügyre veszem a hívó nevét.Lana neve villog a kijelzőn,aki szinte óránként hívogatja Sebastiant.De eddig nem vettem fel,viszont szerencséjére vicces kedvemben talál,így vidáman felveszem és beleszólok.

-  Haló?
-  Te ki vagy?-kérdezi a vonal túlsó végén egy női hang.
-  Mira vagyok...Sebastian egyik ismerőse.
-  És miért van nálad a telefonja?-hangja remeg és ezen én csak még jobban szórakozok.
-  Épp most hancúroztunk egy jót,a fürdőben van,zuhanyzok.
-  Te kis lotyó....-fortyan fel azonnal.
-  Akarsz beszélni vele?-kérdezem fel sem véve előző szavait.
-  Nem akarok!És üzenem neki,hogy ezután a húzása után semmi esélye arra,hogy visszakönyörögje magát!
-  Hát,egy ekkora hisztérikához nem is értem miért akarná valaki visszakönyörögni magát.-kacagok fel hangosan.
-  Ismételd meg,de garantálom,hogy kikaparom a szemeidet!
-  Tagoltan és szájbarágósan kéred,vagy esetleg elég ha csak simán újra elmondom?
-  A szemtelen eget rád,te kis liba!-rivall rám,majd lecsapja a telefont.

   Jót nevetek a kis beszélgetésen,de egyelőre nem tudom hová tenni.Azt sem tudom igazából,hogy ki volt ez a nő,de nyilván Sebastian barátnője,felesége,szeretője,valakije....Viszont jól esett a lelkemnek,hogy picit keresztbe tehettem a bátyám ellenségének.

***

Sziasztok!

Tudom,hogy holnapra kellene kész legyen,de az igazat megvallva már két hete itt várakozik piszkozatban,úgy döntöttem végre nyilvánosságra hozom.Remélem tetszett nektek és kapok hozzá pár véleményt.

Itt a hétvége és normális esetben végig aludnám az egész délelőttöt,de ezúttal nem tehetem....Végre megint hétvége és remélem Sebinek nagyobb szerencséje lesz,mint a múltkor.

Legyen szép estétek és jó szurkolást!

Puszi:*:*