Veszteségek és akaraterő
Nem érzek mást csak a sötétséget,mely körülölel és a csöndet,mely a fülembe zúgja hangos csobogás szerű neszeit,melyek zavarnak.Rövid időn belül már másodjára vagyok ebben a zavaró sötétben és megint azon a határon vagyok,ahol egyszerűen nem tudom mit is kellene tennem.Várok valamire,ami ad egy lökést,hogy mi legyen.
- Mit akarsz tenni?-hallok meg egy hangot a hátam mögül.
Különösen ismerős és családias.Azonnal felé fordulok és édesapámmal találom szembe magam.Annyira boldognak érzem magam,hogy legszívesebben a nyakába vetném magam,de nem tudom,hogy hihetek-e a szememnek.
- Apa,te mit keresel itt?-kezdek el pityeregni.
- Käthe,kicsikém,ne sírj!-lép hozzám és magához ölel.
- Ha te itt vagy,akkor én meghaltam?
- Nem haltál meg,legalább is a döntés a te kezedben van.Hoztam neked valakit.
Egyik pillanatról a másikra egy gyerekszobában találtam magunkat,egy piciny babaágy mellett.Az ágyban egy kisbaba fekszik és édesen alszik.Apa kiveszi és a kezembe adja.
- Ő a kisfiad.-mosolyog rá keserédesen.
- Ő sem halott?
- De sajnos ő az.Nemrég halt meg.
- Komolyan?-nézek alvó kisfiamra,aki olyan tökéletes és szép,hogy soha nem láttam még ehhez foghatót.
- Nagyon sajnálom.-teszi vállamra kezét apa és vigasztalóan megpaskolja.
- Nem kell,az én hibám volt.Eltitkoltam Sebi elől,hogy napok óta rosszul voltam,de csak azt akartam,hogy ne legyen rossz kedve és nyugodtan menjen el Isztambulba.
- Kicsikém,tudod,hogy ő szeret és ezért aggódik érted...most is a kórházban van a másik kisfiatokkal és érted imádkozik.
- Tényleg?-emelem fel pillantásom és könnyeim közt apámra mosolygok.
- Mondtam,hogy szeret és aggódik érted,magát hibáztatja mindenért.
- Nem teheti...az én hibám volt.
- Akkor mondd meg neki te.
- Soha többet nem állna velem szóba.
- Ti egymásnak vagytok teremtve,ha haragudna is rád,megbocsájtana,mert van egy csodaszép kisfiatok,akinek szüksége van mindkét szülőjére.
- Igazad van.
- Akkor mire vársz?
- Félek...-pityeredek el ismét.
- Édesem...nincs mitől..Van egy szerető vőlegényed,édesanyád és két testvéred,valamint egy barátnőd,akit senki nem pótolhat.Vissza kell menned és velük lenned,ám,ami még fontosabb,én mindig veled leszek.És ez a csöppség is veled lesz.-veszi át tőlem a gyermeket,aki mocorogni kezd apa karjaiban.
- Tudtam,hogy csak egy kis lökés kell.-söprök ki egy kisebb hajtincset az arcomból.
- Menj és élvezd az életed,Sebivel pedig biztosan minden meg fog oldódni.
- Bár igazad lenne.
- Igazam lesz,higgy nekem.
- Máris többet tudsz,mint én,nemde?
- Úgysem mondhatom el.-kacag fel elégedetten.
- Kérlek.
- Annyit elárulhatok,hogy ezért a csöppségért még sokk szép gyermekkel leszel megajándékozva.
- Szeretlek,papa.-ölelem meg óvatosan,de kibontakozva ölelésemből a babaágyba fekteti kisfiam és visszafordul hozzám,majd szorosan a karjaiba zár.
- Mindig itt leszek veled,ezt soha nem szabad elfelejtened,még akkor sem,ha a helyzet kilátástalannak is tűnik.Sosem hagylak magadra.
- Annyira hiányzol...
- Ti is hiányoztok nekem,de amíg emlékeztek rám és gondoltok rám,addig én innen figyellek titeket.Most pedig menj,a családod vár.
- Megyek...-sóhajtok,majd lassan lehunyom a szemem és ismét a semmiben találom magam.
- Sebi,aludnod kellene egy keveset.-lép mellém Sabine aggodalmas arccal.
- Nem megy...Nagyon aggódom érte.Még egy éve sincs,hogy ugyanígy láttam és most még jobban féltem.
- Én is aggódom érte,de az orvosa azt mondta,hogy minden rendben lesz vele és a picivel is.
- Annyira jó lenne...Már most olyan,mintha ezer éve nem lenne velem.
- Még pár óra...ezt ki kell bírnod.
- De annyira nehéz.
- Tudom.Felhívtam Heikke-éket és azt mondta azonnal ide jönnek.
- Köszönöm,nekem eszembe se jutott.
- Fiam,neked most nem is az ilyenen kell járjon a fejed.
- Még egyszer köszönök mindent.
- De semmit nem tettem.-néz rám értetlenül.
- Adott nekem valakit,akit az életemnél is jobban szerethetek.Ez sokkal több,mint amit valaha is tettek értem.
- Jól van,elég az érzelgősségből.Visszamegyek kicsit Ramihoz,egyedül van a picivel.
- Ha van valami szólok.
- Tudod hol leszek.-ezekkel a szavakkal pedig el is hagyja a szobát.
Egyedül maradok a kórteremben és teljesen összetörök minden egyes pillanatban,amikor szerelmemre pillantok.Arca sápadt és minden érzelemtől mentes,mintha csak egy báb lenne,érzelmek nélkül.Kezeim közé szorítom az ő hideg kezét és nézem,ahogy mellkasa lassan emelkedik,majd süllyed.Egy picike jelre várok,hogy nem érdemes feladni..egy egészen picikére,de egyelőre nem történik semmi.
- S..Se..-hallom meg nevem kezdetét Käthe ajkai közül.
- Kicsim...-pattanok fel azonnal és megnyomom a nővéreket hívó gombot,akik kisvártatva meg is érkeznek.
Azonnal megvizsgálják és mosolyogva közlik velem,hogy mostantól már csak pár nap és teljesen rendben lesz,a kezelés használt nála.Mikor a nővérek kimennek én visszaülök párom mellé és mosolyogva fürkészem arcát,melybe kezd visszatérni az élet.
- Sebi...mi történt?-néz rám ijedten.
- Mi történt volna?
- Sírsz..de miért?
- Tudod,az egyik baba meghalt.Nagyon sajnálom szívem,az én hibám volt..ha nem le...-akarok belekezdeni,de ő megrázza a fejét.
- Mindketten hibáztunk.Már korábban éreztem,hogy valami nincs rendben,de nem akartam szólni,az orvos azt mondta,hogy ez ilyenkor már normális,főleg ikreknél.Lehet,hogy nem kellett volna szeretkeznünk,de én is ugyanannyira akartam,mint te,szóval ugyanolyan hibásak agyunk.
- Annyira féltem,hogy megutálsz majd emiatt.
- Nekem te vagy a legfontosabb ember a világon és persze mostantól a kisfiunk,soha nem tudnálak utálni,vagy csak kevésbé szeretni,mint eddig.
- Ennél boldogabbá még soha senki nem tett.-állok fel és egy óvatos puszit adok homlokára.
- Mikor láthatom a kisfiunk?
- Ha gondolod megkérdezem,addig is behívom anyukádat és Ramit.
- Szeretlek.-mosolyog rám édesen,majd lehunyja a szemét,gondolom még mindig fáradt és lehet,hogy fájdalmai is vannak.
Alig várom,hogy kisfiamat a kezemben tarthassam,és bár annyi erőt nem érzek magamban,hogy megmozdítsam a kezem,őt látni szeretném.
- Käthe,kicsikém,hát végre felébredtél!-rohan be anyu kisírt szemekkel a szobámba.
- Jól ránk ijesztettél,nővérkém.-jön be Rami is,mögötte pedig párom cammog,kezében egy babát hoz,akit pillanatokkal később kezembe ad.
- Milyen szép...-nézek ébredező kisfiamra.
- Olyan orra van,mint Sebinek,de a szemét az édesapádtól örökölte,smaragdzöldek.
- Te,nem lehet,hogy a postásé a gyerek?-néz rám párom összeszűkített szemekkel.
- Sajnálom,hogy le kell lombozzalak,de a postás nő.-kacagok fel halkan.
- És tudjátok,hogy fogják hívni a picit?-kérdezi anya.
- Én a Norbertre szavaztam,de Sebi lehurrogott.-vonok vállat.
- Nem hurrogtalak le,csak azt mondtam,hogy válasszunk neki egy másik nevet is.Mit szolnál a Lukas-hoz?
- Szép név...-mosolyodok el.
- Akkor ez lesz,Norbert Lukas Vettel.
- Jól választottatok,gyerekek.-mosolyog ránk anya és szemei ismét könnybe lábadnak.
- Anya,ne sírj...-nézek rá elnézően,de akárhogy próbálkozik szemeiből előbuggyannak a huncut könnycseppek.
Aznap késő délután befutottak Rináék és Norberték is,akik hozták magukkal Hannát és a párját is.Először mind meghökkentek a hír hallatára,miszerint az egyik kicsi meghalt,de én csak mosolyogtam,mert tudtam,hogy apával jó helyen van és ő vigyázni fog rá,ahogy velem is tette,mikor szükségem volt rá.
- És,szabad tudni,hogy hívják a kis unokánkat?-néz ránk mosolyogva Norbert.
- Apa,sosem találnád ki.-kacag fel Sebi.
- Gyerekek,ugye nem valami hippi nevet adtatok szegény gyereknek?
- De igen...Biztosan.
- Kisfiam,ne játszadozz idegeinkkel,annyira aggódtunk értetek,hogy idáig sík ideg voltam.-bosszankodik Heikke.
- A baba neve Norbert Lukas Vettel lett.-árulom el félig mosolyogva,félig pedig aggódva,mivel kisfiamat már több,mint fél órája elvitték.
- Az én nevemet kapta?-hüledezik Norbert.
- Igen...közös megegyezés alapján.
- Ennek örülök.Köszönöm gyerekek...
*Két hónappal később*
Hat hete már,hogy az én tüneményes kisfiam hazajöhetett a kórházból és hat hete,hogy végre minden elrendeződöttnek látszik az életemben.Szerda reggel van és a babaszoba ablakában állok,altatom kisfiamat és várom haza Sebit.Már 2013-at mutat a naptár,de mintha az idő megállt volna egy helyben és meg se moccanna.minden nap ugyanabban a tökéletes békében és nyugalomban telik,ennek felettébb örülök is.
Sebi rendszeresen utazik a gyárba,hisz hamarosan kezdődnek a szezon előtti téli tesztek,amikre már gőzerővel készülnek Heikkivel,ezért picit el is hanyagol minket,de sebaj,mert itt van nekem Rina,aki szintén egyedül maradt,mivel a párja épp Sebivel edz.Épp őt várom.
- Végre elaludtál,picikém...-teszem be Lukast a babaágyba,majd halkan becsukom az ajtót és lesétálok a földszintre.
Az eltelt hat hét alatt megtudtam,hogy mit jelent az,hogy hasfájós és rossz alvó baba,ugyanis az én pici fiam egyelőre három órát nem alszik végig anélkül,hogy fel ne ébredne,legalább egyszer.Ezzel nem is lenne semmi probléma,ha nem egyedül lennék az idő nagy részében,hanem néha Seb is besegítene,de ő nem ér rá.Sajnos...
A nappaliban főzök friss teát és ezt iszogatva várom barátnőmet,aki percekkel később be is fut.Türelmetlenül nyitok neki ajtót és azonnal a nyakába ugrok.
- Csajszi,nekem is hiányoztál,de nincs négy órája,hogy elmentem.-kacag fel szarkasztikusan.
- Bocsi,de ki nem állhatom az egyedüllétet.-tűrök egy hajtincset a fülem mögé.
- Sebi mikor jön haza?
- Ugyanakkor,mint Heikki.
- Na kösz...Nekem csak annyit mondott,hogy majd jön,de semmi többet.
- Fura...lehet mesterkednek valamiben.-dörzsölöm meg állam,majd a nappaliba vezetem barátnőmet.
- Remélem nem...elég nekem ennyi meglepetés minden napra.
- Elnézést,de lemaradtam valamiről?-vonom fel szemöldökeimet meglepetten.
- Heikki bejelentette tegnap előtt,hogy még a tesztek előtt két hétre Finnországba akar vinni,hogy együtt legyen a családjával.Én csak pislogtam,mint hal a szatyorban.
- De hisz ez remek....-vidulok fel.
- Az lenne,ha nem lennék rosszul a repülés gondolatától is.
- Szeretsz repülni,nem?
- Imádok,de egy ideje már nem csak a repülést nem bírom,de a kaják se igazán szeretnek.
- Nem lehet,hogy állapotos vagy?-emelgetem meg a szemöldököm szinte ujjongva.
- Kérlek,ne beszélj marhaságokat.Szoktunk védekezni.
- Azt sosem száz százalék.
- Remélem tudod,hogy a frászt hozod rám...
- Menjünk el a patikába,vegyünk egy gyors tesztet...-ajánlom fel.
- És mi lesz ha tényleg terhes vagyok?Egyáltalán honnan jöttél rá abból,hogy rosszul vagyok már csak a repülés gondolatától is?
- Női megérzés,meg szeretném már,ha nektek is lenne saját babátok,akkor babázhatnánk együtt.
- Dilis vagy,remélem tudod?-kacag fel.
- Valld csak be,te is szeretnéd.-emelgetem meg a szemöldököm.
- De csak egy egészen picikét.Heikkivel még nem beszéltünk az ilyesmiről.
- Pedig lassan eléri ő is azt a kort,amikor majd jobban kell próbálkozni a családalapítással.
- Te most leöregezted a pasimat?!-csattan fel kacagva.
- Csak egy egészen picikét.-kacagok hangosan,mire csak egy mérges pillantás a válasz.
- Azért,Sebi se egy mai gyerek....
- Nem,de nekünk van egy tündéri kisfiunk,aki azt hiszem épp most ébredt fel.-fülelek és meg is hallom a gyermeksírást az emeltről.-Most megyek és megnézem mi a helyzet fenn.Átöltözök valami vállalhatóbba és megyünk a patikába.
- Te ezt tényleg komolyan gondolod?-billenti oldalra fejét,miközben én felállok és a lépcső felé sétálok.
- Halálosan komolyan.-kacagok és fellépek az első lépcsőfokra.
- Őrült nőszemély!-kiált utánam,de nem válaszolok már,mert egyre hangosabban hallom Lukas sírását.
Nem is tudom, hogy hogy álljak ehhez a dologhoz. Képtelen vagyok azt elhinni, hogy terhes vagyok. Nem, az lehetetlen. Még nem akarunk gyereket Heikkivel. Aztán persze eljátszom a gondolattal, hogy mi van akkor, ha mégis növekszik bennem egy aprócska élet. Önkéntelenül is elmosolyodok, majd végigsimítok a hasamon. Persze Käthe pont ezt a pillanatot kapta el.
- Aha - nevet.
- Most mégis mi van? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Csak láttam, amit láttam.
- Jó, hagyjuk is ezt. Inkább induljunk.
- Szerintem is. Ülsz hátul Lukasszal, vagy üljek én? - néz rám, és megemeli a babahordozót.
- Vezetek én - veszem elő a kocsim kulcsait.
Kimegyünk a kocsimhoz, beülünk, és el is indulunk. A gyógyszertár nincs annyira messze, így hamar odaérünk. Kipattanok a kocsiból, és bemegyek. Elmagyarázom a gyógyszerésznek, hogy mit szeretnék, és ő készségesen nyújt át nekem egy kis dobozt. Fizetek, és vissza is megyek. Ezután vissza is megyünk a házhoz. Mindannyian kiszállunk, és bemegyünk.
- Mire vársz még? - néz rám felháborodva Käthe.
- Félek.
- Nincs mitől. Merek rá fogadni, hogy Heikki is örülne egy kis Huovinennek.
- Nem tudom. Sosem beszéltünk a gyerektémáról. És, ha neki nem kell gyerek?
- Rina, szerintem olyan nincs. Lukast is állandóan szórakoztatja, ha itt van. El sem lehet szedni tőle. Szerintem ez nem annak a jele, hogy nem szeretne gyereket.
- Lehet - sóhajtok.
- Na nyomás! - lökdös be a fürdőszobába.
Erőt veszek magamon, átolvasom az utasítást, majd megcsinálom a tesztet. Kell rá várjak tíz percet, így addig kimegyek Käthe-hez és Lukashoz. Käthe persze próbálja elterelni a figyelmemet, majd az idő letelte után visszamegyek a fürdőszobába. Becsukom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd a tesztre pillantok.
- Pozitív - jelentem ki Käthe-nek könnyes szemekkel.
- Nem kell,az én hibám volt.Eltitkoltam Sebi elől,hogy napok óta rosszul voltam,de csak azt akartam,hogy ne legyen rossz kedve és nyugodtan menjen el Isztambulba.
- Kicsikém,tudod,hogy ő szeret és ezért aggódik érted...most is a kórházban van a másik kisfiatokkal és érted imádkozik.
- Tényleg?-emelem fel pillantásom és könnyeim közt apámra mosolygok.
- Mondtam,hogy szeret és aggódik érted,magát hibáztatja mindenért.
- Nem teheti...az én hibám volt.
- Akkor mondd meg neki te.
- Soha többet nem állna velem szóba.
- Ti egymásnak vagytok teremtve,ha haragudna is rád,megbocsájtana,mert van egy csodaszép kisfiatok,akinek szüksége van mindkét szülőjére.
- Igazad van.
- Akkor mire vársz?
- Félek...-pityeredek el ismét.
- Édesem...nincs mitől..Van egy szerető vőlegényed,édesanyád és két testvéred,valamint egy barátnőd,akit senki nem pótolhat.Vissza kell menned és velük lenned,ám,ami még fontosabb,én mindig veled leszek.És ez a csöppség is veled lesz.-veszi át tőlem a gyermeket,aki mocorogni kezd apa karjaiban.
- Tudtam,hogy csak egy kis lökés kell.-söprök ki egy kisebb hajtincset az arcomból.
- Menj és élvezd az életed,Sebivel pedig biztosan minden meg fog oldódni.
- Bár igazad lenne.
- Igazam lesz,higgy nekem.
- Máris többet tudsz,mint én,nemde?
- Úgysem mondhatom el.-kacag fel elégedetten.
- Kérlek.
- Annyit elárulhatok,hogy ezért a csöppségért még sokk szép gyermekkel leszel megajándékozva.
- Szeretlek,papa.-ölelem meg óvatosan,de kibontakozva ölelésemből a babaágyba fekteti kisfiam és visszafordul hozzám,majd szorosan a karjaiba zár.
- Mindig itt leszek veled,ezt soha nem szabad elfelejtened,még akkor sem,ha a helyzet kilátástalannak is tűnik.Sosem hagylak magadra.
- Annyira hiányzol...
- Ti is hiányoztok nekem,de amíg emlékeztek rám és gondoltok rám,addig én innen figyellek titeket.Most pedig menj,a családod vár.
- Megyek...-sóhajtok,majd lassan lehunyom a szemem és ismét a semmiben találom magam.
- Nem megy...Nagyon aggódom érte.Még egy éve sincs,hogy ugyanígy láttam és most még jobban féltem.
- Én is aggódom érte,de az orvosa azt mondta,hogy minden rendben lesz vele és a picivel is.
- Annyira jó lenne...Már most olyan,mintha ezer éve nem lenne velem.
- Még pár óra...ezt ki kell bírnod.
- De annyira nehéz.
- Tudom.Felhívtam Heikke-éket és azt mondta azonnal ide jönnek.
- Köszönöm,nekem eszembe se jutott.
- Fiam,neked most nem is az ilyenen kell járjon a fejed.
- Még egyszer köszönök mindent.
- De semmit nem tettem.-néz rám értetlenül.
- Adott nekem valakit,akit az életemnél is jobban szerethetek.Ez sokkal több,mint amit valaha is tettek értem.
- Jól van,elég az érzelgősségből.Visszamegyek kicsit Ramihoz,egyedül van a picivel.
- Ha van valami szólok.
- Tudod hol leszek.-ezekkel a szavakkal pedig el is hagyja a szobát.
Egyedül maradok a kórteremben és teljesen összetörök minden egyes pillanatban,amikor szerelmemre pillantok.Arca sápadt és minden érzelemtől mentes,mintha csak egy báb lenne,érzelmek nélkül.Kezeim közé szorítom az ő hideg kezét és nézem,ahogy mellkasa lassan emelkedik,majd süllyed.Egy picike jelre várok,hogy nem érdemes feladni..egy egészen picikére,de egyelőre nem történik semmi.
- S..Se..-hallom meg nevem kezdetét Käthe ajkai közül.
- Kicsim...-pattanok fel azonnal és megnyomom a nővéreket hívó gombot,akik kisvártatva meg is érkeznek.
Azonnal megvizsgálják és mosolyogva közlik velem,hogy mostantól már csak pár nap és teljesen rendben lesz,a kezelés használt nála.Mikor a nővérek kimennek én visszaülök párom mellé és mosolyogva fürkészem arcát,melybe kezd visszatérni az élet.
- Sebi...mi történt?-néz rám ijedten.
- Mi történt volna?
- Sírsz..de miért?
- Tudod,az egyik baba meghalt.Nagyon sajnálom szívem,az én hibám volt..ha nem le...-akarok belekezdeni,de ő megrázza a fejét.
- Mindketten hibáztunk.Már korábban éreztem,hogy valami nincs rendben,de nem akartam szólni,az orvos azt mondta,hogy ez ilyenkor már normális,főleg ikreknél.Lehet,hogy nem kellett volna szeretkeznünk,de én is ugyanannyira akartam,mint te,szóval ugyanolyan hibásak agyunk.
- Annyira féltem,hogy megutálsz majd emiatt.
- Nekem te vagy a legfontosabb ember a világon és persze mostantól a kisfiunk,soha nem tudnálak utálni,vagy csak kevésbé szeretni,mint eddig.
- Ennél boldogabbá még soha senki nem tett.-állok fel és egy óvatos puszit adok homlokára.
- Mikor láthatom a kisfiunk?
- Ha gondolod megkérdezem,addig is behívom anyukádat és Ramit.
- Szeretlek.-mosolyog rám édesen,majd lehunyja a szemét,gondolom még mindig fáradt és lehet,hogy fájdalmai is vannak.
- Käthe,kicsikém,hát végre felébredtél!-rohan be anyu kisírt szemekkel a szobámba.
- Jól ránk ijesztettél,nővérkém.-jön be Rami is,mögötte pedig párom cammog,kezében egy babát hoz,akit pillanatokkal később kezembe ad.
- Milyen szép...-nézek ébredező kisfiamra.
- Olyan orra van,mint Sebinek,de a szemét az édesapádtól örökölte,smaragdzöldek.
- Te,nem lehet,hogy a postásé a gyerek?-néz rám párom összeszűkített szemekkel.
- Sajnálom,hogy le kell lombozzalak,de a postás nő.-kacagok fel halkan.
- És tudjátok,hogy fogják hívni a picit?-kérdezi anya.
- Én a Norbertre szavaztam,de Sebi lehurrogott.-vonok vállat.
- Nem hurrogtalak le,csak azt mondtam,hogy válasszunk neki egy másik nevet is.Mit szolnál a Lukas-hoz?
- Szép név...-mosolyodok el.
- Akkor ez lesz,Norbert Lukas Vettel.
- Jól választottatok,gyerekek.-mosolyog ránk anya és szemei ismét könnybe lábadnak.
- Anya,ne sírj...-nézek rá elnézően,de akárhogy próbálkozik szemeiből előbuggyannak a huncut könnycseppek.
Aznap késő délután befutottak Rináék és Norberték is,akik hozták magukkal Hannát és a párját is.Először mind meghökkentek a hír hallatára,miszerint az egyik kicsi meghalt,de én csak mosolyogtam,mert tudtam,hogy apával jó helyen van és ő vigyázni fog rá,ahogy velem is tette,mikor szükségem volt rá.
- És,szabad tudni,hogy hívják a kis unokánkat?-néz ránk mosolyogva Norbert.
- Apa,sosem találnád ki.-kacag fel Sebi.
- Gyerekek,ugye nem valami hippi nevet adtatok szegény gyereknek?
- De igen...Biztosan.
- Kisfiam,ne játszadozz idegeinkkel,annyira aggódtunk értetek,hogy idáig sík ideg voltam.-bosszankodik Heikke.
- A baba neve Norbert Lukas Vettel lett.-árulom el félig mosolyogva,félig pedig aggódva,mivel kisfiamat már több,mint fél órája elvitték.
- Az én nevemet kapta?-hüledezik Norbert.
- Igen...közös megegyezés alapján.
- Ennek örülök.Köszönöm gyerekek...
*Két hónappal később*
Hat hete már,hogy az én tüneményes kisfiam hazajöhetett a kórházból és hat hete,hogy végre minden elrendeződöttnek látszik az életemben.Szerda reggel van és a babaszoba ablakában állok,altatom kisfiamat és várom haza Sebit.Már 2013-at mutat a naptár,de mintha az idő megállt volna egy helyben és meg se moccanna.minden nap ugyanabban a tökéletes békében és nyugalomban telik,ennek felettébb örülök is.Sebi rendszeresen utazik a gyárba,hisz hamarosan kezdődnek a szezon előtti téli tesztek,amikre már gőzerővel készülnek Heikkivel,ezért picit el is hanyagol minket,de sebaj,mert itt van nekem Rina,aki szintén egyedül maradt,mivel a párja épp Sebivel edz.Épp őt várom.
- Végre elaludtál,picikém...-teszem be Lukast a babaágyba,majd halkan becsukom az ajtót és lesétálok a földszintre.
Az eltelt hat hét alatt megtudtam,hogy mit jelent az,hogy hasfájós és rossz alvó baba,ugyanis az én pici fiam egyelőre három órát nem alszik végig anélkül,hogy fel ne ébredne,legalább egyszer.Ezzel nem is lenne semmi probléma,ha nem egyedül lennék az idő nagy részében,hanem néha Seb is besegítene,de ő nem ér rá.Sajnos...
A nappaliban főzök friss teát és ezt iszogatva várom barátnőmet,aki percekkel később be is fut.Türelmetlenül nyitok neki ajtót és azonnal a nyakába ugrok.
- Csajszi,nekem is hiányoztál,de nincs négy órája,hogy elmentem.-kacag fel szarkasztikusan.
- Bocsi,de ki nem állhatom az egyedüllétet.-tűrök egy hajtincset a fülem mögé.
- Sebi mikor jön haza?
- Ugyanakkor,mint Heikki.
- Na kösz...Nekem csak annyit mondott,hogy majd jön,de semmi többet.
- Fura...lehet mesterkednek valamiben.-dörzsölöm meg állam,majd a nappaliba vezetem barátnőmet.
- Remélem nem...elég nekem ennyi meglepetés minden napra.
- Elnézést,de lemaradtam valamiről?-vonom fel szemöldökeimet meglepetten.
- Heikki bejelentette tegnap előtt,hogy még a tesztek előtt két hétre Finnországba akar vinni,hogy együtt legyen a családjával.Én csak pislogtam,mint hal a szatyorban.
- De hisz ez remek....-vidulok fel.
- Az lenne,ha nem lennék rosszul a repülés gondolatától is.
- Szeretsz repülni,nem?
- Imádok,de egy ideje már nem csak a repülést nem bírom,de a kaják se igazán szeretnek.
- Nem lehet,hogy állapotos vagy?-emelgetem meg a szemöldököm szinte ujjongva.
- Kérlek,ne beszélj marhaságokat.Szoktunk védekezni.
- Azt sosem száz százalék.
- Remélem tudod,hogy a frászt hozod rám...
- Menjünk el a patikába,vegyünk egy gyors tesztet...-ajánlom fel.
- És mi lesz ha tényleg terhes vagyok?Egyáltalán honnan jöttél rá abból,hogy rosszul vagyok már csak a repülés gondolatától is?
- Női megérzés,meg szeretném már,ha nektek is lenne saját babátok,akkor babázhatnánk együtt.
- Dilis vagy,remélem tudod?-kacag fel.
- Valld csak be,te is szeretnéd.-emelgetem meg a szemöldököm.
- Pedig lassan eléri ő is azt a kort,amikor majd jobban kell próbálkozni a családalapítással.
- Te most leöregezted a pasimat?!-csattan fel kacagva.
- Csak egy egészen picikét.-kacagok hangosan,mire csak egy mérges pillantás a válasz.
- Azért,Sebi se egy mai gyerek....
- Nem,de nekünk van egy tündéri kisfiunk,aki azt hiszem épp most ébredt fel.-fülelek és meg is hallom a gyermeksírást az emeltről.-Most megyek és megnézem mi a helyzet fenn.Átöltözök valami vállalhatóbba és megyünk a patikába.
- Te ezt tényleg komolyan gondolod?-billenti oldalra fejét,miközben én felállok és a lépcső felé sétálok.
- Halálosan komolyan.-kacagok és fellépek az első lépcsőfokra.
- Őrült nőszemély!-kiált utánam,de nem válaszolok már,mert egyre hangosabban hallom Lukas sírását.
- Aha - nevet.
- Most mégis mi van? - kérdezem felhúzott szemöldökkel.
- Csak láttam, amit láttam.
- Jó, hagyjuk is ezt. Inkább induljunk.
- Szerintem is. Ülsz hátul Lukasszal, vagy üljek én? - néz rám, és megemeli a babahordozót.
- Vezetek én - veszem elő a kocsim kulcsait.
Kimegyünk a kocsimhoz, beülünk, és el is indulunk. A gyógyszertár nincs annyira messze, így hamar odaérünk. Kipattanok a kocsiból, és bemegyek. Elmagyarázom a gyógyszerésznek, hogy mit szeretnék, és ő készségesen nyújt át nekem egy kis dobozt. Fizetek, és vissza is megyek. Ezután vissza is megyünk a házhoz. Mindannyian kiszállunk, és bemegyünk.
- Mire vársz még? - néz rám felháborodva Käthe.
- Félek.
- Nincs mitől. Merek rá fogadni, hogy Heikki is örülne egy kis Huovinennek.
- Nem tudom. Sosem beszéltünk a gyerektémáról. És, ha neki nem kell gyerek?
- Rina, szerintem olyan nincs. Lukast is állandóan szórakoztatja, ha itt van. El sem lehet szedni tőle. Szerintem ez nem annak a jele, hogy nem szeretne gyereket.
- Lehet - sóhajtok.
- Na nyomás! - lökdös be a fürdőszobába.
Erőt veszek magamon, átolvasom az utasítást, majd megcsinálom a tesztet. Kell rá várjak tíz percet, így addig kimegyek Käthe-hez és Lukashoz. Käthe persze próbálja elterelni a figyelmemet, majd az idő letelte után visszamegyek a fürdőszobába. Becsukom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd a tesztre pillantok.
- Pozitív - jelentem ki Käthe-nek könnyes szemekkel.
***
Ez lett volna a szokásos vasárnapi rész,remélem mindenkinek tetszett.Ma reggel ezt a remek kis videót találtam és egyszerűen beleszerettem.Ha van kedvetek nézzétek meg.
A szavazást lezártam és Käthe-t hoztátok ki győztesnek,ami mondhatnám,hogy nem lepett meg,de igazából az állam az asztalt súrolta,mert általában ez a történet elég kevés komit szokott kapni.Nem tudom mennyire nagyravágyás azt mondani.hogy szeretném,ha ez a közeljövőben megváltozna.
A mai versenyen remélem megünnepelhetjük Sebi eső győzelmét,és akkor kaptok még egy részt ebből a történetből,mert már azzal is kész vagyok és az újabb izgalmakat tartogat mindenki számára.
Legyen szép napotok és jó szórakozást a futamra,valamint jó szurkolást a kedvenceiteknek.
Puszi:*:*
Szia!
VálaszTörlésÉrdekes rész volt, főleg az eleje. Kicsit olyan misztikus, de attól még nagyon is jó. A szívem szakad meg komolyan ettől az egésztől. Seb azt hiszi, hogy minden az ő hibája. Viszont szerencsére emiatt nem lett balhé kettejük között.
Lukas meg tök kis cuki gyerek. Persze, hogy eleinte még van vele gond, de csak könnyebb lesz majd Käthe-nek. És szerencséje van, hogy Rina is ott van mellette. Ó, és tök jó, hogy náluk is lesz baba, így tényleg együtt babázhatnak.
Most pedig jöhet a folytatás, Seb győzelem volt. :D
Puszi