Novella 2/5

Megláncolva

    A kétszobás kis lakás csöndjét gyereksírás törte meg.Szinte azonnal kipattantam az ágyból és a gyerekszobába rohantam,ahol három éves kislányom a földön ült és állából szivárgott a vér,közben pedig keservesen sírdogált.Azonnal odasiettem hozzá és az ölembe kaptam,hogy megvigasztaljam.A sírást hamarosan abba hagyta,így bevittem a kicsike fürdőszobába,hogy megnézzem a sebet az állán.Nem nézett ki valami rózsásan,így felöltöztünk és elmentünk a körzeti orvoshoz,aki megvizsgálta és kapott rá sebtapaszt,a doki szerint semmi baja nem történt,de legközelebb jobban figyeljek rá.

-  Hol az égben kószáltál?!-ragadta meg karomat Johan,amint bevittem a kislány a szobájába.

-  Elvittem orvoshoz,mert felrepedt az álla.-válaszoltam és kirántottam kezem az övéből,ujjai nyomán vörös csíkot látszottak karom fehér bőrén.
-  És nem gondoltad,hogy esetleg engedélyt kérj rá?
-  Arra,hogy elmenjek az orvoshoz?!Tudtommal nem vagyok a tulajdonod.
-  Az engem nem érdekel!Attól még tőlem kérdezed meg,hogy elmehetsz-e valahová.
-  Rendben,akkor majd legközelebb megkérdezem...
-  Most pedig adj egy csókot!-rántott magához és undorító nyelvét a számba dugta.

   Csókja durva és gusztustalan volt.Ahogy ajkaimat ízlelgette kicsordultak könnyeim és szinte öklendeztem.A szívem úgy dobogott,mint ahogy egy kolibri szárnya verdes,szinte már vibrált.Féltem és undorodtam a férfitól,nm tudtam mit tenni ellene,nem akartam meggátolni abban,amit csinál,mert tudtam,hogy akkor meg fog ütni.

-  Csókolj vissza!-mordult rám,mire én nagyot nyeltem és viszonoztam csókját.

   Bevonszolt a hálóba és szinte letépte apró pizsamám,amit akkor estére vettem fel,a kliens kedvéért.Széttárta lábaimat és amint leszedte magáról alsóját,egy durva mozdulattal belém hatolt.Némán tűrtem,hogy azt tegye,amit akar és élvezze testemet.Könnyeimnek nem tudtam parancsolni és így csak potyogtak és potyogtak.

-  A kliens lemondta a ma estét.-jegyezte meg,amikor végzett és engem figyelt,ahogy összeszedem a ruháimat a földről.-Nagyon sovány vagy,többet kellene enned,azt a bőgőmasinát meg árvaházba adni!
-  Még valamit tehetek érted,vagy esetleg elmész?
-  Tán csak nem vársz valakit?-kekeckedett.
-  A megváltást...-vetettem oda neki flegmán és bevonultam a fürdőbe.

   Gondosan bezártam magam után az ajtót és lekucorodtam elé.Könnyeim ismét peregni kezdtek és egyszerre felvillant előttem egy férfi arca.Annak a férfinak,akinél az előző estét töltöttem.Nem emlékeztem a nevére,de ismét látni akartam.Nem volt lehetséges,de mégis minden porcikám arra vágyott,hogy hozzám érjen,érezzem bőrének melegét a enyémen és,hogy csak még egyszer megcsókoljon.Olyan szenvedéllyel és odafigyeléssel még senki nem csókolt meg.

-  Igen,természetesen küldök egy lányt.....Ne aggódjon,ő a legjobb...Minden részletre figyelni fogok...Semmi gondja nem lesz vele...-ezek a szavak savként marták dobhártyámat és csak ráztam a fejem,nem akartam elhinni.-  Azonnal szólok neki...Egy óra...Rendben...Természetesen egy egész éjszakáért többet kell fizetni....Nincs kedvezmény!...Nem érdekel,hogy rendszeres kliens,akkor sincs kedvezmény!...Igen,viszont hallásra!

   Csak remélni mertem,hogy nem rólam van szó.Letöröltem könnyeim és erőszakkal elűztem a szőke férfi csókjának emlékét a fejemből.Feltápászkodtam és minden erőmet összeszedve álltam be a zuhanyfülkébe.Lezuhanyoztam és közben vizsgálgattam testemet.Szinte alig volt olyan felület,amin ne lett volna egy lila folt,vagy egy váraláfutás.Siralmas állapotban voltam és ezt testem is jelezte nekem,ugyanis,alig bírtam állni a lábamon.

    Egy tonna smink kellett,hogy eltakarjam valami szinten a lila foltot a szemem alatt és a harapásnyomot a mellem fölött.Gyorsan magamra kaptam lila fürdőköpenyem és kimentem a hálóba,ahonnan csak egy valami hiányzott,Johan.Ijedten rohantam a gyerekszobába és megpillantottam őt,ahogy gyilkos pillantással mered az én alvó gyönyörűségemre.

-  Ez a gyerek csak az útban van.Elviszem!
-  Ne,kérlek csak őt ne vedd el tőlem...-könyörögtem és hangom ismét elcsuklani készült.
-  Semmi keresni valója nincs itt.Pakolj össze pár ruhát neki és elviszem egy árvaházba.
-  Könyörgöm ne...Bármit megteszek,csak ne vedd el tőlem Lucyt.-estem térdre a férfi előtt,de ő hajthatatlan volt.

    Nem törődve könnyeimmel,kiemelte az alvó gyermeket a gyerekágyból és engem félrerúgva az útból elhagyta a szobát.Azonnal felpattantam és utána rohantam.Megragadtam a karját,de sokkal erősebb volt nálam,egy hatalmas pofonnal lerendezte a dolgot,amitől felhasadt a szám és orromból is szivárogni kezdett a vérem.Nem törődve a pokolian égő tenyérlenyomattal arcomon,ismét elé álltam és könyörögni kezdtem,hogy ne vigye el tőlem,hogy nekem már csak ő maradt,de ő szabad kezével belemarkolt hajamba és félre rángatott az útjából.A lakásból egyetlen boldogságommal,a kislányommal,valamint egy marék szőke hajjal távozott.

   Az az űr,ami akkor tátongott bennem szinte teljesen felemésztett.Egyszerűen ültem a nyitott ajtóban és arcomat tenyerembe temetve zokogtam.A sós könnyek íze keveredett vérem rezességével és lassan kicsordult tenyereim közül,egyenesen csupasz combomra.Folyamatosan kislányom arca lebegett szemem előtt,ahogy nevetett,ahogy felém nyújtotta picike kezeit,ahogy a nevemet ejtette és az,ahogy pici arcocskáját az enyémhez nyomta,akárhányszor mesét olvastam neki.Elvették tőlem...Elvették az egyetlen biztos pontot az életemben.Pontosabban Johan.Az az elátkozott férfi,aki életem végéig magához láncolt.

   Feltápászkodtam a földről és besétáltam kislányom szobájába.Leültem a szakadtas fotelbe,ami az ágya mellett volt és csak meredtem magam elé.Már nem sírtam,túlságosan fájtak szemeim,ahhoz,hogy akár csak egyetlen könnycsepp is kibuggyanhasson belőlük.

   Nagyjából délután őt lehetett,amikor feladtam a kesergést és úgy döntöttem,hogy itt az ideje kimozdulnom egy kicsit.Tudtam,hogy ezért a megmozdulásomért,megint verést fogok kapni,de nem bírtam a négy fal közt megmaradni.Egyszerűen képtelen voltam rá.Ott minden Lucyra emlékeztetett,vagy arra,hogy mit tesz velem az a szemétláda.

   Felöltöztem és nekivágtam a hófödte utcáknak.Először csak céltalanul bolyongtam,de aztán,ahogy a parkhoz értem megpillantottam egy ismerős,szőke kisfiút.Egy halvány mosoly kíséretében figyeltem,ahogy boldogan játszadozik a hóban,semmi problémája nincs és telesen önfeledten élheti azt az életet,amit édesapja biztosít neki.

   Letelepedtem egy padra és onnan figyeltem Alexet.A neve eszembe jutott,viszont az édesapja nevére továbbra sem tudtam emlékezni.Valamiért nem ment.

-  Valérie!-halottam meg egy bizonytalan hangot nem messze tőlem.

   Odakaptam a pillantásom és ezzel a lendülettel majdnem lefejeltem az illetőt.Nem hittem volna,hogy ilyen közel van,hisz alig halottam.Bár ez lehet,hogy a hatalmas pofon mellékhatása volt,amit Johantól kaptam,amikor megpróbáltam megakadályozni,hogy elvegye a kislányom.

   A kék szemek ijesztő közelsége teljesen megbabonázott és elfelejtettem becsukni a számat.Elvesztem a tengerkék pillantásban és csak hagytam magam sodorni azzal a melegséggel,amit a férfi közelsége okozott.Leheletét arcomon éreztem és átható pillantásától teljesen lesokkoltam.

-  Te meg,hogy kerülsz ide?-kérdezte kis idő után.
-  Erre sétáltam és megláttam Alexet,ahogy játszik és gondoltam,nem lehet akkora baj,ha leülök egy keveset.
-  Ezt ki tette veled?-húzta végig ujját ajkam vonalán,majd felpuffad arcomon.
-  Semmiség.Nekimentem az ajtónak otthon.-habogtam zavartan.
-  Rendben,tegyünk úgy,hogy elhiszem..Nem lenne baj,ha csatlakoznék?-bökött a padra mellettem.
-  Csak tessék.-mosolyogtam rá halványan és egy picikét odébb ültem,hogy kényelmesen elférjen.
-  Köszönöm a rajzot.-szólalt meg egy kis idő után.
-  Milyen rajzot?-ráncoltam a szemöldököm,de aztán eszembe jutott.-Nincs mit.
-  Nem is tudtam,hogy az...
-  Hogy a kurvák...-adtam hozzá a hiányzó szócskát a mondatához.
-  Nem épp így akartam megfogalmazni,de ha te ezt akarod,akkor legyen.Szóval,hogy a kurvák ekkora művészek.
-  Azt hiszed,hogy világ életemben kurva akartam lenni?-vigyorogtam rá ironikusan.
-  Gondolom,hogy nem...
-  Nem bizony.Rajztanár voltam a helyi általános iskolában,viszont a vőlegényem kártya adósság fejében hagyott ott Johannak,hogy azt csináljon velem,amit csak szeretne.
-  Ez szörnyű.
-  Azóta én vagyok a legkelendőbb árucikk,a Johan féle étlapon.
-  Annyira sajnálom.-fogta meg kezem óvatosan,hisz azon is látszott egy bazi nagy lila folt.
-  Már beletörődtem.Nekem ez lesz a végzetem.
-  Biztosan van ebből kiút...
-  Nincs...Ha lenne,akkor azt már megtaláltam volna.
-  De ezért nem kell sírni.-törölt le egy könnycseppet arcomról.

   Észre se vettem és már megint sírni kezdtem.Hát milyen ember vagyok én.Nem lehet velem két szót normálisan beszélni,anélkül,hogy el ne bőgném magam.Egyre gyengébb és gyengébb leszek...

-  Volna kedved nálunk vacsorázni?
-  Nem hiszem,hogy Johan engedne.Így is biztos nagyon ki lesz akadva,hogy anélkül jöttem el,hogy szóltam volna egy szót is.
-  Majd felhívom és megmondom,hogy kifizetem a ma estét is.
-  Komolyan megtennéd,értem?-néztem rá összetörten és nem értettem,hogy miért éri meg neki az,hogy egy szerencsétlen prostituáltat pátyolgasson.
-  Érted meg...-mosolygott rám és lassan közelíteni kezdett felém.

   Ajkaink között egyre kevesebb volt a távolság és egyszerre még az a picike is eltűnt.Ajkai az enyémeket kezdték ízlelgetni,majd ajkai finoman megnyíltak és ezzel az enyémeket is erre kényszerítették.Csókja talán nem is e világi volt.Először félénk és érzéki,majd vad és tüzes,ahogy egyre magabiztosabbá vált a kis szőke.

-  Te nem lehetsz valóság...-csúszott ki a számon.
-  Miért ne lehetnék?-húzta ajkait félmosolyra.
-  Mert a valóságban nincsenek szőke hercegek.

18.Rész

" Az élet hasonlatos az erdőhöz; néha összezavarodunk, és nem tudjuk, mitévők legyünk. De ha megosztjuk élményeinket és tapasztalatainkat, utunk már nem is tűnik olyan rossznak, és néha rátalálunk a jobb ösvényekre és jobb utakra. "

18th

-  A ruhák és a modellek egyaránt készen állnak-jelent meg asszisztensem az irodámban.

-  Akkor azt hiszem nekünk is indulni kellene.-álltam fel a székemből és táskámat kezembe véve elhagytam a helyiséget.

-  Sebastian még nem érkezett meg,szeretnéd,ha esetleg felhívnám neked?

-  Nem kell,ne fáradj ezzel is.Majd én felhívom..

-  Akkor ha nem baj előre megyek.Még van egy kis dolgom a csarnokban.

-  Persze,menj csak!-mosolyogtam rá kedvesen és míg ő összepakolt én felhívtam Sebet,hogy merre vannak.

   Kiderült,hogy akadt egy kis probléma Seth öltözékét illetően,de sikerült áthidalni a gondot,úton voltak.Kényelmesen elhelyezkedtem hát a váróteremben és már alig vártam,hogy elindulhassunk.

   Nagyjából negyed órát késtünk,mivel volt még egy kis családi megbeszélés,és kiderült,hogy Miia és Kimi is eljönnek,aminek örültem is és nem is.Annak nagyon örültem,hogy Miia ott lesz,viszont Kimster miatt kicsit aggódtam,mert elég puskaporos volt köztünk a hangulat legutóbbi találkozásunk nyomán.

-  Azt hittem elnyelt benneteket a beton...-fogadott minket idegesen Sam,majd elvéve kabátjainkat betessékelte a kis családomat a csarnokba,míg nekem a kezembe nyomott egy vendéglistát és a bejárathoz vezényelt,hogy fogadjam a vendégeinket.

   Fogtam magam és,mit egy jó kislány fogadtam is sorra az érkezőket.Nagyjából negyed kilenckor megérkezett Miia és legnagyobb meglepetésemre nem Kimivel,hanem öccsével,Donival.Kicsit furán nézhettem rájuk,de megnyugtattam magam,hogy amint az összes vendéget üdvözöltem és levezényeltem a műsort,megyek és rávetem magam,kicsikarva belőle a részleteket.

   A bemutató ismét nagy sikerrel zárult és az utána adott fogadás is remek volt.Kis keresgélés után pedig rátaláltam barátnőre,aki gondolataiba merülve szorongatott egy pohár pezsgőt.

-  Zavarhatok?-kocogtattam meg a vállát.
-  Nem,dehogy zavarsz.-mosolygott erőtlenül és tudtam,hogy valami nagyon nincs rendben.
-  Nem fogok kertelni,azt szeretném megkérdezni,hogy Kimit merre felejtetted?
-  Áh,nos mi egyelőre szünetelünk.-szomorodott el még jobban.
-  Mi történt?
-  Nos,úgy érzem,hogy ez a kapcsolat kihűlt,nem tud nekem semmit adni,amit már ne kaptam volna meg tőle.
-  Szép mese...most halljam az igazságot.
-  Átlátszóbb vagyok,mint hittem.-kacagott fel ironikus hangon.
-  Engem soha nem tudtál átverni.
-  De reméltem,hogy nem kell megmagyaráznom...
-  Pedig lehet nem ártana elmesélned,hogy miért a szoknyapecér öcséddel jöttél és nem az élettársaddal.
-  Azért..azért,mert nem akart eljönni.Valamiért nagyon fúj rád és annyival lerendezte a beszélgetést,hogy csak vita lenne belőle,ha ő idejönne.
-  Ennyire utálna?-horgasztotta le a fejem és magamban az okot kerestem,hogy ez miért lehet,hisz csak egy kisebb összeszólalkozásunk volt és ennyi.Addig sosem volt ilyen..mi mindig remekül megértettük egymást.
-  Dehogy utál,csak most egy kicsit fura szakaszán megy keresztül az életének.
-  Milyen fura szakaszon?
-  Meg kell barátkoznia a gondolattal,hogy kispapa lesz.-kúszott arcára egy boldog mosoly.
-  Most csak szórakozol?!Kimi apuka lesz?!
-  Bizony,ha minden jól megy akkor hét hónap múlva.
-  Épp itt volt már az ideje,fiatalok.-csíptem meg karját,jelezve,hogy tényleg jól elhúzták a babaprojektet.
-  Igen,már annyira várom,teljesen be vagyok zsongva.
-  Hát nem is csodálom.Amikor Annát vártam én is így voltam,de majd elmúlik...Akkor majd azt fogod kívánni,bár maradt volna még egy kicsit.
-  Nem,az én picikém nagyon jó gyerek lesz és nem fog sírni...
-  Majd megnézlek én mikor hajnalban arra kelsz,hogy jön a foga és nem hagyja abba a sírást.
-  Majd meglátjuk,de mesélj te,mert csak annyit tudok,amennyit Kimi elmesél,az pedig nem sok.
-  Semmi különös nincs,amit el kellene mesélnem.Sebbel úgy döntöttünk,hogy megpróbáljuk megint és megnézzük,mi sül ki a dologból.
-  Ezt örömmel hallom...Mellesleg azon gondolkodom,hogy összeülhetnék valamikor,mert nekem már nagyon hiányzik a legjobb barátnőm.
-  Igazad van,ha szeretnéd,akkor holnap délután van három szabad órácskám.Beülhetünk egy kávéra,ha még mindig itt leszel.
-  Csak szerdán megyek haza.
-  Akkor ezt is megbeszéltük...Holnap felhívlak,hogy mi legyen,most pedig megtisztelnél azzal,hogy leszel a kísérőm,míg elő nem kerül a férjem a gyerekekkel?
-  Megteszem...-kuncogott és belém karolva róttuk a köröket és álltunk le társalogni a vendégekkel,vagy a pincérekkel,akik bevállalták,hogy arra ez estére az általam tervezett uniformisokat fogják hordani.

-  Ez egy remek este volt.-fészkeltem magam Seb karjai közé.
-  Kár,hogy ilyen keveset tudtunk együtt lenni.-adott egy puszit a homlokomra.
-  Bizony,de most bepótoljuk,meg lesz rá egy egész hetünk,míg Anna és Seth a szüleidnél lesznek.
-  Remélem tudod,hogy nem is foglak kiengedni az ágyból.
-  Még szerencse,hogy be kell menned a gyárba,mert másképp azt hiszem az elkövetkező negyven évet,míg együtt élünk szex nélkül kellene leélnünk,ha az egész héten az ágyban töltenénk.
-  Így már nem hangzik olyan csábítónak,de reméltem,hogy velem tartasz Milton Keynesba.
-  És hagyjam itt a cégem az asszisztensem kezében?
-  Ügyes kislány,megoldja.
-  Azt mondod?
-  Azt bizony...Szerintem hagyj itt mindent és gyere velem,csak két napig maradnánk.Utána elhoznánk a gyerekeket a szüleimtől és együtt elmehetnénk valahová a hétvégére.
-  Ez viszont nagyon csábítóan hangzik,viszont szinte lehetetlen,amit kérsz.

-  Ha te is akarod,akkor nem lehetetlen.Csak fogjuk magunkat és elmegyünk.
-  Még meglátom,most viszont megcsókolhatnál végre.-könyököltem fel és lassan fölé hajoltam,hogy finom puszit adhassak szájára.
-  Ez neked csók?-villantott rám ördögi vigyort és fölém kerekedve a párnára döntött és lassú,szenvedélyes táncra invitálta nyelvem,melyben ő irányított.
-  Mi lesz,ha a gyerekek megint bejönnek?-szakítottam félbe ijedten a csókunk.
-  Megmondjuk neki,hogy a kis tesón dolgunk.
-  Miről zagyválsz?Te akarsz még gyereket?-néztem rá értetlen fejjel.
-  Egy ilyen gyönyörű nőtől akár egy focicsapatnyi gyerekem is lehetne.
-  Na azt megnézném én.Addigra úgy néznék ki,mint egy hálaadási töltött pulyka.
-  Akkor is te lennél a legszebb,ehhez kétség sem fér.-adott egy puszit a homlokomra és magához ölelt.
-  Hülyeségeket beszélsz.-csíptem meg a karját,amitől feljajdult.
-  Ez most mi az égre volt jó?-kérdezte kislányosan vékony hangon.
-  Nem tudom,csak fura vagy,kedves.Be vagy szívva megint?
-  Dehogy vagyok.Viszont azt hiszem itt az ideje aludni,mert holnap hosszú napunk lesz.
-  Tudom,ne is mondd.-hajtottam fejem álmosan a mellkasára.
-  Ha elvittük a gyerkőcöket anyuékhoz,esetleg tölthetnénk kettesben egy kis időt.
-  Elmegyünk kávézni Miiával,de utána egész nap a tied vagyok.
-  Megbeszéltük...-mondata ásításba fulladt,de értettem a lényeget.
-  Aludj jól,bajnok!
-  Te is,szépem!-adott még egy utolsó puszit a fejem búbjára,majd leoltotta az éjjeli lámpát és elaludtunk.

   Másnap délelőtt bementem az irodába,de nem találtam a helyem.Már nagyon vártam,hogy Miiával találkozzunk,annyi mindent akartam tőle kérdezni..Végül úgy döntöttem,hogy az iroda dolgait Samre bízom én pedig felhívtam fodrászom,hogy tudna-e fogadni egy gyors igazításra,természetesen azonnal tudott fogadni.Mikor ezzel megvoltam gyorsan hazamentem és segítettem Sebnek még bepakolni néhányat a gyerekek holmijai közül,majd mikor kész voltunk már indulhattunk is.

-  Nem állnál meg egy kicsit?-kérdeztem Sebtől,amikor kiértünk a városból.
-  Miért,rosszul vagy?-nézett rám ijedten.
-  Nem,csak azt hiszem most nagyon nagy szükségem lenne egy kis megállásra.
-  Oké,kicsit fura vagy te nekem...-csóválta meg szőke buksiját gyanakvóan.
-  Csak csináld,amit mondtam...-förmedtem rá,mire ő lehúzódott egy kisebb mellékútra.
-  Rendben,most mit lesz?
-  Kapcsold ki az öved...
-  El fogsz rabolni?
-  Dehogy foglak,de ha jót akarsz,akkor követed az utasításaimat.
-  Félek tőled,Liina.
-  Van is mitől..-kacagtam fel és amint kiszabadította magát a biztonsági öv fogságából,én azonnal lecsaptam rá és elhelyezkedtem az ölében.

    Hátamat ugyan nyomta a kormány és teljesen kényelmetlen volt,de nem érdekelt.Kívántam Sebet és nem tudtam uralkodni magamon.Amennyire elegánsan csak tudtam kigomboltam a nadrágját elhúztam az útból a boxerét,hogy szabaddá tegyem férfiasságát.

-  Még szerencse,hogy félre húzódtunk az útról.-nyögött fel,amint megérezte kezemet a férfiasságán.
-  Látod,csak azt kell tenned,amit én mondok.-mosolyogtam rá és szabaddá tettem előtte a hozzám vezető utat,amit ki is használt.

   Megemelte csípőmet és egy gyors,határozott mozdulattal belém hatolt.Ütemesen és gyorsan mozgott,élvezte a dolgot,ugyanis ajkait hangos nyögések hagyták el,ami tökéletes duettet alkotott az én egyre intenzívebb nyögdécselésemmel,ahogy egyre közelebb jutottam az orgazmushoz.Forró csókokat váltottunk és míg én a hajába túrva próbáltam még közelebb vonni magamhoz ajakit,addig ő fenekemet és melleimet simogatta.

-  Többet kellene közösen kocsikáznunk.-csókolt meg,mikor végre mindketten kaptunk rendesen levegőt és már hazafelé haladtunk ismét.
-  Szerintem is.Esetleg elmehetnénk kocsival Svájcba.
-  És a gyerekek?Nekik mit mondasz majd,amikor egyszer csak félre kell álljak,mert megkívántál?
-  Nos...Én úgy gondoltam,hogy a napokban..
-  Bezzeg Milton Keynesba nem akartál velem jönni...
-  Az nem lenne olyan vicces,a repülő nem tud megállni,amikor rám rám jön...
-  Milyen igaz,de ott van WC...
-  Igen,ami akkora,mint egy lyuk és még bűzlik is.
-  Mikor zavart ez téged,szépem?
-  Lásuk csak...Soha...-kacagtam fel,majd kezemet combjára helyezve kiámultam az ablakon.

   Megkértem páromat,hogy vigyen az irodához,majd mikor odaértem felhívtam Miiát,akivel megbeszéltük,hogy egy közeli kávézóban találkozunk,majd tempós léptekkel elindultam a megbeszélt helyre.

-  Szia!-ugrott a nyakamba a szöszi,amint megpillantott az üzlet előtt.
-  Szia!-szorongattam meg.
-  Beszéltem az este Kimivel.
-  Ez nem hangzik valami jól.
-  Az anyukája nagyon rossz bőrben van.
-  Mi a probléma?
-  Depressziós.Nem beszél senkivel,nem eszik rendesen és teljesen elzárkózott a külvilágtól.
-  Nem tudják,hogy mi baja lehet?
-  Úgy gondolja Kimi,hogy azért van,mert elvetted tőle Annát.
-  Az lehetetlen...-ráztam a fejem és szemeim könnybe lábadtak.
-  Pedig valószínű,hogy emiatt van.Azóta viselkedik így,mióta eljöttetek.
-  És csak most szól nekem?
-  Eddig még nem volt ötlete sem,hogy miért van ez.
-  Rendben,akkor hát...Azonnal oda kell utaznom,Annával.
-  Jó ötlet ez?-nézett rám félénken.
-  Nem tudom.

***

Ez lett volna az új rész,remélem tetszett.Köszönöm az előző részhez a komikat és nagyon örülök,hogy a novellám ennyire tetszett nektek.A következő rész,számításaim szerint holnap kerül fel,de ha nem akkor elnézéseteket kérem.

A tegnap este tévedésből posztoltam a részt,viszont csak a címe volt meg,így gyorsan le is szedtem.Akik el szerették volna olvasni azoktól elnézést  kérek,és köszönöm Réka Máté,hogy szóltál.

Kellemes pénteket nektek,

Puszi:*:*

Novella 1/5

Megláncolva

" -  Attól,hogy én mesélem el a történetet...Nem biztos,hogy végig életben maradok. "

   A hideg lassan járta át végtagjaimat.Szorosabbra fogtam magamon nerc bundám és idegesen néztem körbe,hogy merre is van az autó,ami elvisz arra a címre,ahol az éjszakát tölteni fogom.A vékony harisnya nem sokat melegített,a mini ruha pedig ami kabátom alatt volt,alig ért combom közepéig.Dideregve ácsorogtam és csak forgattam fejem.Fülemben visszhangzott fogaim hangos koccanása és tudtam,hogy ajkaim a vérvörös rúzs alatt kéket,mint a Nefelejts.

   Az utca csöndjét kocsizörgés zavarta meg,majd hirtelen odapillantva megláttam a felém robogó,fekete Mercedest.Idegesen fújtam ki a levegőt és közben arra gondoltam,hogy csak agyszer legyek túl ezen az éjszakán.Az volt az egyetlen vágyam,hogy otthon lehessek a kislányommal és együtt ünnepelhessük meg a születésnapját.

-  Pattanj,kislány!-szólt ki a kocsiból egy néger férfi.

   Ahogy megnéztem magam a kocsi ablakában láttam,hogy nem festek valami rózsásan.Arcomon még ott vlt a seb,amit Johan okozott,mert nem akartam lefeküdni vele.Csak megakadályoztam,hogy megcsókoljon,mire válaszul egy hatalmas pofon volt a válasz.Undorodtam a férfitól,de nem tehettem ellene semmit.Hozzá voltam láncolva,mindörökké.

-  Na mi lesz?Beszállsz,vagy hívjam fel Johan-t?-kérdezte sürgetően.

-  Azonnal.-válaszoltam dideregve és megkerülve az autó,beszálltam.

-  Nagyon csinos vagy ma,Valérie.

-  Ne szólíts így...-förmedtem rá.-Nem ez a nevem.

-  Amíg Johannak dolgozol,addig ez a neved.-horkant fel és beindította az autót.

    Szemeim könnybe lábadtak,akárhányszor meghallottam az Új nevemet.Utáltam ezt,akárcsak az egész életet,amit éltem,élnem kellett. Élveztem,ahogy a kocsiban a fűtés lassan felmelegíti fagyos végtagjaim és fejem hátra döntve élveztem a kellemes meleget,ami bejárta minden porcikámat.

-  Megérkeztünk,cicuska!-állította le az autó motorját a férfi,majd kiéhezett pillantást vetett testemre.

-  Itt marad,vagy elmegy?

-  Reggel nyolckor visszajövök érted.

-  Rendben,itt leszek.-nyitottam ki a kocsi ajtaját és megremegtem,amikor a hideg végigfutott a hátamon.

   Amint a kocsi elhajtott nagy levegőt vettem és egy határozott mozdulattal megfordultam,hogy szemügyre vegyem a nagy házat,ahová érkeztem.Szép,régi típusú farmház volt,nem messze a várostól.Fehér falai és szürke pala teteje annyira családiassá tette,hogy tőlem csak egy sóhajra futotta.A kéményből kanyargó füst és az ablakokból látható részek nagyon tetszettek és tudtam volna képzelni,hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen házam.

   Először hezitáltam,hogy bemenjek-e vagy inkább tévedjek el az erdőben a ház mögött,ám abban a pillanatban,hogy az eltévedés mellett tettem le a voksom,felvillant a ház előtt a lámpa,majd kulcs kattant  zárban és végül kinyílt a kis,vörös ajtó.Az ajtóban egy szőke kisfiú állt,ami rendesen meghökkentett.

-  A néni kicsoda?-kérdezte bizonytalanul.

-  Azt hiszem letévesztettem a címet..-habogtam és nyakig vörösödve néztem a kisfiút.

-  Apa!Hozzád jött valaki!-kiáltott be a kisfiú,nemsokkal később pedig édesapja is megjelent mögötte.

-  Gyere be.-invitált,kicsit sem kedvesen.

-  A nevem Si...Valérie.-mutatkoztam be udvariasan és lesütöttem szemeimet,nem mertem  férfi szemeibe nézni.

-  Én Sebastina vagyok,a fiam pedig Alex.

-  Csókolom.-integetett felém aranyosan mosolyogva.

-  Szervusz.-mosolyogta rá halványan.

    Hamarosan valaki érkezett és elvitte a kisfiút.Fogalmam sincs,hogy ki lehetett,de ott ácsorogva a kis ruhámban és remegő lábakkal mást sem óhajtottam csak,hogy egyszer már vége legyen ennek a pokoli estének,hisz ez sem volt más,mint a többi.Újabb idegen férfi,újabb idegen ágy,újabb éjszaka a kislányom nélkül.

-  Kérsz valamit enni?-lépett be a férfi a szobába,ahol eddig voltam.

-  Mmm.-ráztam meg a fejem,egy szót sem tudtam kipréselni magamból.

-  Esetleg szomjas nem vagy?Megfürdeni nem szeretnél-e?

-  Miért kérdezed?-szűrtem fogaim közt,fojtott hangon.

-  Azért,mert látom,hogy rettegsz...Nem akarom,hogy félj tőlem.-lépett hozzám és megfogta a kezem,de én azonnal elkaptam őket,ahogy megéreztem bőrének melegét,kiszáradt kézfejemen.

-  Nem azért vagyok itt,hogy sajnáljon.Csak egy megbízás és ennyi.

-  Értem,akkor vetkőzz le és feküdj az ágyra!-hangja sokkal szigorúbb volt,mint előtte.

   Összerezzentem,de követtem utasításait.Remegő kézzel bontottam ki ruhám oldalán a gombokat,majd lassan levettem.Falatnyi bugyimtól is hamar megszabadultam és immár anyaszült meztelenül álltam a férfi előtt,akinek nem tudtam megjegyezni a nevét.Figyeltem,ahogy megszabadul a ruháitól,majd felült az ágyra és mellém evickélt.Úgy ücsörögtem ott,mint egy megszeppent madár,és még inkább remegni kezdtem,ahogy hozzám ért.

-  Ez így nem lesz jó.-szólal meg bosszúsan,amikor sokadik csókja is viszonzatlanul maradt.

-  Valami gond van?-néztem rá fátyolos tekintettel.

-  Az,hogy olyan téged megcsókolni,mint egy kődarabot.

-  Sajnálom...-hajtottam le a fejem.

-  Mit szeretnél csinálni,amitől megnyugszol egy kicsit?

-  Csak essünk túl rajta...-pityeredtem el.

-  Ilyen még soha nem történt velem,ugye tudod?-vigyorodott el gúnyosan.

-  Milyen?-pislogtam rá meglepetten.

-  Olyan,hogy egy nő sírjon,mielőtt lefekszik velem...

-  Abbahagyom,csak egy percet kérek...-nyeltem nagyot és ezzel véget vetettem könnyeim záporának.

-  Nem kell megtenned,ha nem akarod...

-  Mit?

-  Hát itt tölteni az éjszakát.

-  Itt kell maradnom,mert a sofőr csak holnap reggel nyolckor jön értem.

-  Akkor gyere le,főzök valamit.

-  Miért vagy ilyen kedves velem?-kérdeztem ismét bizonytalanul.

-  Azért,mert én ilyen vagyok.

    Felöltöztünk és főzött makarónit,mellé pedig kibontott egy üveg rettenetesen drága bort.A vacsora végére kicsit megnyugodtam és erre gondolom a bor is rásegített,valamint a kellemes zene és a férfi kedvessége,amiben eddig vajmi keveset volt részem.Ahogy a  kanapén ücsörögtünk és csak meredtünk egymásra olyan érzésem támadt,mintha legalább ezer éve ismertem volna,de az lehetetlen volt,hisz soha nem találkoztunk azelőtt.

-  Sikerült megnyugodnod  kicsit?-túrt bele hajamba és maga felé fordított.

-  Azt..azt hiszem,hogy jobb egy kicsit.

-  Remek,akkor felmenjünk vagy szeretnél előbb még valamit?

-  Pisilni...-suttogtam úgy,hogy még én is alig hallottam.

-  Tessék?-nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

-  Ki szeretnék menni a mosdóba...

-  Erre nem kell engedélyt kérned.-kacagott fel,majd megmutatta merre kell mennem,hogy megtaláljam a keresett helyiséget.

   Hamar elintéztem a dolgom és sietős léptekkel mentem vissza a férfihoz,aki már idegesen dobolt ujjaival térdén és az órát nézegette,ami pontosan negyed 11-et mutatott.Lerúgtam cipőmet,majd mikor mellé értem az ölébe ültem.Elhatároztam,hogy a legjobb formámat hozom,ha már képes volt ennyit udvariaskodni egy numera kedvéért.

   Először  a nyakát csókolgattam,amitől elégedett sóhajok hagyták el ajkait.Kigombolta ruhámat,ami mintha ott sem lett volna,csúszott le testemről,így ismét meztelen voltam.Hirtelen felpattant és az ölében tartva felvitt az emeletre.Ott levette ruhái,de közben nem engedett el magától egy percre sem.Talán sosem féltem annyira,mint akkor és talán sosem akartam annyira megfelelni másoknak,mint abban a pillanatban.Lehet,hogy gyenge akaraterőre vall,hogy egy kis kedvesség fejében odaadtam magam neki,viszont mindegy mit akartam,mert ha kifizette az éjszakát,akkor előbb utúbb úgy is megtörtént volna.

 

       Reggel annyira  kipihent voltam,hogy amint kipattantak szemeim máris azon gondolkodtam,hogy ha délutánom szabad lesz,akkor mit fogunk csinálni az én angyalkámmal.Ahogy fel akartam ülni,megéreztem a csípőmre nehezedő finom nyomást és amikor odanéztem egy alvó szőkeséget pillantottam meg.Este nem volt időm jobban szemügyre venni,viszont,hogy ott aludt mellettem minden porcikáját fel tudtam térképezni.

   Szőke haja borzosan lógott arcába és ettől tíz évesnek nézett ki.Álmába mosolyra húzódtak íves,telt ajkai és le sem tudtam venni a szemem róluk.A takaró egész a derekáig le volt csúszva,ami látni engedte kidolgozott mellkasát és hasfalát.Ahogy belegondoltam,mi lehet a takaró alatt eltátottam a szám és tudtam,hogy fantáziám máris az előző este eseményeinél kalandozik.

   Művész lelkem azonnal erőt vett rajtam és óvatosan kikelve az ágyból felfedező útra indultam a lakásban,hogy papírt és ceruzát szerezzek magamnak.A gyerekszobában találtam mindent,majd visszamentem a férfi szobájába és úgy,ahogy voltam,meztelenül leültem a hintaszékben,az ágyal szemben és rajzolni kezdtem.Először csak a durva vonalakat készítettem el,de hamarosan már egy szinte teljesen kész rajz virított a papíron.Nagyjából egy fél óra alatt kész lettem vele,viszont ijedten tapasztaltam,hogy máris háromnegyed nyolc volt.

   Ijedten kapkodtam össze a ruháimat a földről és szélsebesen öltözködni kezdtem.A lapot kitéptem a füzetből és arra a párnára tettem,ahol én aludtam,előtte viszont ennyit még ráírtam:

Köszönöm a szép estét...Te voltál az első,aki évek óta ember számba vett,

Hálás vagyok érte,Simone..."

***

Nos,ez megint valami új.Úgy tervezem,hogy ennek a novellának Mikulás napján teszem fel az utolsó,az ötödik részét,ezzel pedig majd előre is kellemes ünnepeket kívánva nektek.Viszont addig is még van,és ha tetszik a novella,akkor pénteken hozok nektek még egy részt hozzá,és ha összegyűl néhány hozzászólás,akkor még szombaton is.

Aludjatok jól és mindenkinek Puszi:*:*

17.Rész

" Életünk olyan, mint egy színes játék. Egyesek annyira komolyan veszik ezt a játékot, hogy sírnak és valósággal belebetegszenek. Mások alighogy kézbe veszik, összetörik és elhajítják. Vagy túlzottan sokra tartjuk, vagy nem becsüljük eléggé. "

17th

-  Mindig is erre vágytam...-sóhajtott Seb,amikor lefektettük a gyerekeket és letelepedtünk a TV elé,hogy beszélgessünk.

-  Egy ekkora TV-re?-kuncogtam fel hangosan.

-  Nem,te kis buta...Ilyen családi békére.

-  Mióta is tart?-fordultam felé mosolyogva.

-  Két kerek hónapja...El sem hiszem.-csóválta a fejét és egy puszit nyomott a kulcscsontomra.

-  Ugye,szinte hihetetlen,hogy kibírtunk ennyit veszekedés nélkül.

-  Remélem ezzel nem arra célzol,hogy ki vagy éhezve egy jó kis veszekedésre?

-  Ha már itt tartunk,akkor másra vagyok inkább kiéhezve.-csúsztatom kezem combja belő oldalára,majd figyeltem,ahogy arcán szétterül egy elégedett vigyor.

-  Ha már itt tartunk inkább azon csodálkozom,hogy eddig miért nem estem neked...-csókolt meg és ujjai köröket rajzoltak hátamon.

-  Nem tudom,lehet csak azért,mert kis mimóza vagy még mindig...-leheltem ajkaira,mire hirtelen elszakadt tőlem és hangosan nevetni kezdett.

-  Most mit nevetsz?!-csücsörítettem morcosan.

-  Ó,ha te azt tudnád,drága Liinám...-kacagott tovább és már a hasát fogta.

-  Na,mondd már meg.-pislogtam rá kiskutya szemekkel.

-  Azt,hogy én annyira féltem akkoriban a lányoktól,hogy megszólítani se mertelek volna...Ha Kimi nem mutat be minket egymásnak,akkor nem mentem volna oda hozzád.

-  Miért,én azelőtt még nem láttalak.

    Akárhányszor meglátta,minidig hevesebben kezdett verni a szívem.Azt sem tudtam,hogy melyik világrészen vagyok és csak a gyomromban a görcs volt az egyetlen biztos dolog.

-  Öcskös,szerintem oda kéne menned ehhez a csajhoz.-lépett mellém Kimi,egy üveg vízzel a kezében,ami kicsit meg is lepett.

-  Kihez?-kérdeztem meglepetten.

-  Hát,tuti nem a pápuai Szent Terézre gondoltál,ha a kis Seb fickó így rakoncátlankodik...-kacagott fel és jelentőség teljes pillantást vetett nadrágom kidomborodó felületére.

-  Ez komoly....?-fintorodtam el és gatyám elé kaptam a kezem.

-  A kamasz kor átka...Az első nagy szerelem...-nézett fel az égre ábrándosan.

-  Elmehetsz...Perverz disznó!-csaptam rá a vállára,amitől csak még inkább rázni kezdte a nevetés.

-  Hé,ha tanács kell,tudod hol találsz...-vette komolyabbra a figurát.

-  Na majd pont tőled kellene tanács.Kapcsolatok ásza...

-  Legalább azt mondd meg,ki az a csaj.

-  Hogy aztán jól kikacagj,még csak az kéne.

-  Öcsém,nem lehetsz ekkora nudli,így szűzön fogsz meghalni!

-  Ha ezt hangosabban mondtad volna,lehet,hogy még Honoluluban is hallják.

-  Ez a cél,nem?-ivott bele vizébe.-Na ki vele,ki az?-nógatott.

-  Még a nevét se tudom,akkor mégis,hogy szólítsa le?

-  Hogy néz ki,lehet meg volt már,akkor biztos emlékszem a nevére.

-  Te egy beteg állat vagy.

-  Szóval,ki vele,hogy néz ki?

-  Hosszú,szőke haj,formás combok,csinos,törékeny lány.Csodaszép zöld szemekkel.

-  És hol szoktad látni?

-  Hát,általában ahol te vagy..Vagy csak össze vissza a pályán kószál..hol egy szerelővel,hol egy modell pasival,vagy valami poszterhuszár fickóval.

-  Ugye nem karod lecsapni a kezemről Miiat?-nézett rám gyanakodva a finn.

-  Nem,őt már ismerem és ha te szereted,akkor nekem meg sem fordul a fejemben,hogy az én 19 évemmel rávetem magam egy érett nőre.

-  Helyes,mert ha a csajomra fened a fogad,akkor azt megjárod.

-  Ott is van...-sóhajtok és fixírozni kezdtem a szőke szépséget,aki épp egy barna hajú lánnyal sétálgatott.

    Kimi nem válaszolt,csak éktelen nevetés tört fel belőle és a kezében tartott víz,egyszerre ömlött a földre,ahogy ujjai közül kicsúszva,rövid úton találkozott a forró aszfalttal.Arcomat elöntötte a pír és éreztem,hogy Seb fickó ismét rakoncátlankodni kezd odalenn.

-  Most mégis mi az ördög ilyen vicces?

-  Tudod ki az a csaj?-kérdezi,de még mindig rázza a nevetés.

-  Honnan kellene tudnom..egy fél perce ha van,hogy elmondtam,a nevét sem tudom.

-  Szóval,a neve Karoliina.

-  Honnan tudod?

-  Ő az unokahúgom.

   Amint elhagyták a szavak a száját egyből megfagyott bennem a vér.Nem akartam elhinni,hogy ez pont velem történik.Legalább ne ismerte volna.Csak ne ismerte volna...

-  Idehívjam,hogy bemutassalak neki?

-  Még csak az kéne...-kezdtem heves gesztikulálásba és tudtam,hogy ismét elönt a vörösség.

-  Apukám,úgy viselkedsz,mint egy kamasz.

-  Épp,hogy kiléptem a kamasz korból,még pattanásaim is vannak,légy szíves ne is említsd a kamasz kort.

-  Visszatérve Liinára,be foglak neki mutatni.

-  Most miért teszed ezt?

-  Azért,mert neked akarok jót.

-  Hagyjuk ezt a témát..

-  Nem szabadulsz meg ilyen könnyen...

-  Miről folyik a duma parti,fiatalok?-érkezett meg Michael is,akinek arcán széles mosoly ült.

-  Sebi fiúnkra rátalált a szerelem.-mesélte el Kimi a beszélgetés lényegét példaképemnek.

-  Gratulálok,kölyök!-vigyorgott rám a német és akkorát kaptam a hátamra,hogy azt hittem leszakad a tüdőm.-Mikor ismerhetjük meg a szerencsés hölgyet?

-  Mi már ismerjük,viszont a mi kis fiacskánk akkora nudli,hogy nem meri megszólítani.

-  Ki az?-Michael egyre kíváncsibb lett,míg én egyre vörösebb és vörösebb.

-  Az én kicsi Liinám...

-  Komolyan?-vigyorodott el a nagy öreg és karba fonta kezeit.

-  Teljesen komolyan,alig tudja gatyában tartani magát,ha csak rá gondol.

-  Mi lenne ha nem tennétek úgy,mintha itt sem lennék?-pufogtam.

-  Nem tudom,de szerintem vigyázz mit csinálsz Liinával,mert Kimi nagyon szerető nagybácsi és egyszer már tört be szerelő orrot mert letaperolta a kislányt.

-  Meg se merem szólítani,nem hogy letaperolni...

-  Hát akkor itt a lehetőség..Ide jön.-vigyorodott el Kimi és fejével a közeledő lány felé biccentett.

-  Azt hiszem nekem most sürgős dolgom van...-habogtam és otthagytam a két férfit,kacagásuk visszhangja még sokáig csöngött a fülemben.

    Ahogy a karomban tartottam Liinát újra elfogott az a bizsergés,amit régen éreztem és mióta ismét együtt voltunk,megint egyre gyakrabban vettem észre magamon,hogy nem nagyon tudom kordában tartani vágyaim és egyszer-kétszer kicsúszik a kezem alul az irányítás(remélem senki nem érti félre).

-  Min gondolkodsz?-fészkelte be magát ismét karjaim közé.

-  Azon,hogy most mennyire szívesen vinnélek fel a szobánkba és tepernélek le.

-  Azt elhiszem...Én is leteperném magam,ha tehetném.Annyira szexi vagyok ma este.-kacag fel és megcsókol.

/Liina szemszöge/

-  Le kell tennem,de még beszélünk..-ígértem asszisztensemnek,aki vette is a lapot és kacagva tette bontotta a vonalat.

-  Kivel beszéltél ilyen későn?-ugrott fel az ágyra Seb,majd egy puszit nyomott meztelen vállamra.

-  Samantha volt az,csak megbeszéltünk néhány részletet.

-  Akkor most már csak az enyém vagy?

-  Csak a tied..-dobtam a telefonom az éjjeli szekrényre és átkarolva a nyakát magamra rántottam.

-  Ez egy remek este lesz...

-  De ugye nem nekem kell irányítanom?-ráncoltam a szemöldököm.

-  Nem,majd én irányítok...-mondta és miután én a hasamon feküdtem,elhelyezkedett combjaim fölött és simogatni kezdte a hátamat,majd lassan lehúzta felsőmet és szembe fordított magával.

-  Nem tudom korai-e még kimondanom,de most tökéletesen boldog vagyok.-jegyeztem meg két csók között.

-  Szerintem nem korai,ugyanis én is tökéletesen boldog vagyok.-nyúlt be bugyim alá és belemarkolt a fenekembe.

   Már épp fogtunk volna a komoly akcióhoz,amikor kinyílt a szoba ajtaja és két gyermekünk kézen fogva állt mögötte.Gyorsan elváltunk egymástól és magunkra kaptuk a takarót.

-  Anya...Mi jöhetünk birkózni?-törölgette szemét álmosan Seth.

-  Kicsim...Tudod...nemsoká.-habogtam és tudtam,hogy fejem búbjáig elvörösödöm.

-  Addig gyerekek menjetek vissza picit a szobátokba.azonnal ott vagyunk.

    Seb sokkal hamarabb visszanyerte lelki jelenlétét és gyorsan magára kapta alsó gatyáját és gyorsan a gyerekek után sietett.Nem tudom mi történt velem,de lesokkoltam.Soha nem fordult még addig elő ilyen,de elismerem...elég kellemetlen volt.Lassan belém is visszatért az élet és miután felöltöztem én is utánuk mentem.Anna szobájában találtam rájuk.Seb a gardrób előtt állt és a szekrényt vizsgálgatta,két gyermekünk pedig rémülten összebújva figyelte édesapját,ahogy látszólak nagy átéléssel keres valamit.

-  Szabad megtudni,mit kerestek?-dőltem neki az ajtófélfának és félmosolyra híztam ajkaim.

-  Anna látott valamit előjönni a szekrényből,de itt nincs csak ruha.

-  Mit láttál,angyalom?-ültem melléjük és mindkettőt magamhoz vontam.

-  Egy bácsi mászott ki a szekrényből...-pityeredett el.

-  Nincs itt semmiféle bácsi...-adtam puszit a homlokára..

-  Alhatunk veletek?-nézett rám nagy szemekkel kisfiam.

-  Apa,mit mondasz?Velünk alhat ez a két rossz gyerek?-néztem mosolyogva Sebre,aki kicsit fanyar ábrázattal,de rábólintott,így negyed óra múlva már mind a négyen a nagy franciaágyban feküdtünk,kicsit szűkösen,de mégsem feküdtem azon az ágyon olyan kényelmesen,mint addig.

    Sokáig feküdtem álmatlanul és vártam,hogy az álommanó rám találjon,de az a szemét alaposan elkerült.Már azon gondolkodtam,hogy eret vágok magamon,mert annyira álmos voltam és mégsem tudtam elaludni,viszont ekkor megszólalt nem messze tőlem egy halk hang.

-  Alszol?

-  Nem,de te miért nem alszol?-könyököltem fel óvatosan.

-  Gondolom azért,mert kimaradt a jó éjt puszi...

-  Nem szökünk meg?-ajánlottam neki és félmosolyra húztam ajkaimat.

-  Hová gondoltad?

-  A vendégszobába a földszinten.

-  Elég nagy az ágy?

-  Nem mindegy mekkora az ágy?

-  Egyáltalán nem.

   Lassan kiosontunk a szobából,majd szenvedélyes csókokat váltva kerestük meg a sötétben a földszinti vendégszobánkat.Amint bezárult mögöttünk az ajtó egymásnak estünk és őrületes tempóban kapkodtuk le egymásról a pizsamáink darabjait.

-  Aludj jól,Szépem!-adott apró puszit fejem búbjára,amikor nagyjából hajnalban hajnalban eldöntöttük,hogy aludni kellene.

-  Neked is szép álmokat.-hajtottam fejem a mellkasára és lassan elaludtam.

***

Ez lett volna a rész,kicsit fura lett,nem tudom miért érzem ezt...a lényeg,hogy végre sikerült megemésztenem a tegnapi futamot és a nagy örömből lett ez a rész.Remélem tetszett nektek.

Elindítottam egy szavazást,ami azért van,hogy segítsetek kitalálni,mi is legyen a nagy karácsonyi meglepi számotokra.Szavazni ér,nem fogok megsértődni.

Szép estét mindenkinek és kitartást...még 110 nap.

Puszi:*:*

Megcsinálta!!!!!!!!

Behúzta Sebastian!Teljes szívemből szeretnék gratulálni neki,mert nagyon megérdemelte!Nagyon szép volt...

Ez volt életem leghosszabb futama és el sem tudom mondani mekkora kő esett le a szívemről,hogy nem mondott csütörtököt a generátor,mert akkor tuti rosszul lettem volna vagy esetleg sírva kapcsolom ki a tv-t,mert akkor tuti vége az életemnek,de szerencsére nem történt semmi és MEGCSINÁLTA!!!!

Hatalmas gratuláció neki és azért itt megemlíteném Massát,aki bravúrosat ment,hisz 2008-ig ő volt a kedvencem és megérdemel egy nagy gratulációt,szép volt.

Úr isten,még mindig alig hiszem,hogy ez megtörtént és nem csak álmodom...A kezeim remegnek és csak rázom a fejem,hogy ez tényleg Sebbel történt és nem csak káprázat volt.

Hagyjam abba a szövegelést...A lényeg az,hogy Seb,minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka és ezért borzasztóan becsülöm őt és gratulálok neki,teljes szívemből!

Sok sikert!

Úgy gondoltam,hogy még verseny előtt bele fér egy kis szösszenet,mert hisz nem indulhat el a bajnok úgy versenyre,hogy ne kívánjak neki sok sikert és hát,ha személyesen nem is tudom átadni neki a biztató ölelést,akkor csak sugallom felé a pozitív energiákat és minden erőmmel remélem,hogy sikerül behúzza a harmadik VB címet.

Soha nem izgultam még ennyire,írás közben remeg a kezem és a gondolataim szanaszét cikáznak.Éjszaka csak forgolódtam,és még ha nem is kellene ennyire rágörcsölnöm erre az egészre,én akkor sem tudok nyugodtan végiggondolni két mondatot.

A legjobbakat Sebnek és nektek,Kedves Olvasóim,Jó szurkolást!

Győzzön a jobb!!!

4.Rész

Mindenkinek megvan az ára

    A hó rettenetesen hideg és mikor bemegyünk a házba a kezeim fagyosak és szinte teljesen el vannak fagyva.Seb azonnal hideg víz alá dugta őket és ettől kicsit jobb.Hálásan pislogok rá,majd mikor teljesen jól vannak kezeim és megtöröltem őket hálásan ugrok a nyakába.Kimi és Hanna csak kikerekedett szemekkel figyelnek minket,mert nem jellemző Sebre ez a mértékű odafigyelés és rám ez a mértékű kedvesség vele szemben.

-  Beteg vagy,szöszi?-kérdezi Kimi nevetve.
-  Hát biztos.De csak mert téged tartalak a legjobb haveromnak.
-  Naná,hagyjuk már a témát,nem akartok filmet nézni?-szól közbe Hanna és ezt egy remek ötletnek tartom.
-  Milyen filmet szeretnél?-nézek rá csillogó szemekkel.
-  Valami vígjátékot.
-  Persze,az hülyéknek való!Nézzünk horrort.-vág közbe a finn.
-  Az olyan odabújós,nem?-súgja oda Seb haverjának,azt hiszi,hogy süketek vagyunk.
-  Nem,csak tudod nincs kedvem valami romantikus szart nézni,mert az szerelmi bánatra való és csak a fehérnépnek.Valami jó véres horror film,az kell most nekünk.
-  Akkor menjetek keressetek valami jó véres horror filmet és majd meglátjuk.-sóhajt húgom és megragadva kezem a konyhába vonszol,kettesben hagyva a két pasit.

    A konyhában összeszedünk minden cuccot,amire szükségünk lehet a filmezéshez és visszamegyünk a fiúkhoz,akik már a kanapén ülnek és egymással bunyóznak.

-  Ti bunyóztok és nekem nem is szóltok?-kérdezem sértődötten és rájuk vetem magam.

   Sem magasságom,sem súlyon nem túl számottevő,így szinte meg sem érzik érkezésem.Abbahagyják a szórakozást és rendezik öltözékük,majd nekilátunk filmezni.Az Ómen című filmet választották,ki,aminek a vége az lett,hogy én elszenderedtem Kimi karjai közt.Amikor felébredek mér az ágyamban vagyok és kinn teljesen sötét van.Lassan kikelek az ágyból és álmosan lebotorkálok a nappaliba,ahol szintén minden sötét és csak a TV zümmög.

-  Felébredtél?-hallom meg Seb hangját a TV elől.
-  Aha...Kimi hol van?
-  Hazament,miután felcipelt a szobádba.
-  Hanna?
-  Alszik,én is csak nem rég jöttem le.
-  Egyáltalán hány óra?-pislogok kicsit még álmosan és befészkelem magam mellé.
-  11,de nem kellene neked tovább aludni,holnap bemegyünk a városba.
-  El is felejtettem,hogy te itt élsz a semmi közepén.-kuncogok fel és kezem a combjára helyezem.

   Semmi rosszat nem teszek azzal,ha egy minimális testi kapcsolatot létesítek a szőkével,mert nem fogok rámászni,vagy valami,csak mivel nekem nincs barátom ezét sok mindent megtehetek.

-  Te mit tervezel?-kérdezi gyanakodva és ujjait az enyémek közé fűzi,majd nézegetni kezdi összekulcsolt kezünket.
-  Semmit.Csak még álmos vagyok,viszont attól nem kell félned,hogy itt neked esek azonnal.
-  Akkor jó.Akkor maradhatsz.-ölel magához és csatornát vált.

   Elég sokáig nézzük a tévét összebújva,majd mikor elköszönünk egymástól dülöngélve megyünk be a szobáinkba.Visszamászok az ágyikómba és azonnal el is alszom.
 
   Reggel elég későn kelek,Hanna már nincs a házban így kicsit meg is lepődöm.Seb a konyhában sürög forog,míg finn barátja a konyhaasztalon ül és Cola-t iszik.

-  Jó reggelt,álomszusz.-nyom egy puszit a homlokomra Kimi és végigsimít hátam vonalán.
-  Szia,Kimster!-pusziltam  meg kulcscsontját,amitől megrázkódott.
-  Gerlicéim,van egy tökéletes hely erre a célra...Szobának hívják!-szól közbe Seb és elkezd hadonászni a villával,amit a kezében tart.
-  Fogd be,kölyök!-korholja Kimi és leugrik az asztalról,hogy eldobhassa az üres dobozt.

    Délután elkóricálunk a városban és mindenfelé behurcigáltam Kimit és Sebet.Hanna nem jött velünk,mert azt mondta,hogy nincs kedve kóvályogni. Otthon maradt és inkább főzőcskézett.


     A város gyönyörű és az egész helynek karizmája van,magával ragadja a gyanútlan szemlélőt.A kis,régimódi házakkal és ezek felváltó nagyobb panel lakásokkal olyan,mint egy lüktető és,svájc egyik eldugott szegmensében.Imádom az utcákat járni és csak szemlélődni,vagy behurcolni a két fiút mindenféle kis butikba és addig nyüstölni őket,míg meg nem hívtak hol egy forrócsokira,hol pedig egy sütire,amit ugyebár nem igazán lett volna szabad,de amit edzőm nem lát,az nem is fáj neki.

- Szerintem esetleg megpróbálhatnál felhagyni ezekkel a gyerekes dolgokkal.-javasolja Seb,amikor hazafelé zötykölődünk a hosszabb,köves úton.
- Szerintem nem kellene beleszólnod az én dolgaimba.-válaszolom flegmán és elfordítom a fejem,hogy még csak ne is kelljen látnom.
- Csak attól félek,hogy míg élsz,ilyen komolytalan leszel,nem más miatt.
- Azt elhiszem,de nincs rá szükség,mert ha akarok,tudok én komoly is lenni,csak eddig nem követelte meg a helyzet,hogy az legyek.
- Akkor nem ijedek meg...-sóhajt fel és ismét visszafordul az úthoz.
- Kathe,nem szeretnél egy-két napot nálam tölteni,ha itt hagyod a kisgyereket,meg a húgodat?-fordul hátra Kimster és egy csábos félmosolyt villant rám.
- Hát,ha jól fizetsz...-vonom meg a vállam és rákacsintok.
- Majd meglátod.-kuncog a finn és visszafordul ő is előre.

      Az út hamar elfogy és mi máris azon kapjuk magunkat,hogy visszaértünk Seb házához és Hanna már az ajtóban integet nekünk.Gyorsan kiszállok és egyenesen karjaiba rohanok.Megölelgetjük egymást és míg a két pasi bepakolja a vásárolt cuccokat,addig mi megterítünk az ebédhez,ami húsgombóc leves és milánói makaróni.

      A napok nagyon gyorsan telnek Neumüliben és észre sem veszem,el is szalad két hét,ami alatt én ott vendégeskedem húgoméknál,bár szerintem kezdek az idegeikre menni,így elfogadom Kimi ajánlatát és összecuccolok,majd átköltözöm hozzá egy pár napra,mert már csak annyira van szükség ameddig a házam elkészül.

- Jó reggelt,Kimster...-battyogok le reggel,még álmosan a konyhába,egy szál selyem hálóingben.
- Szia,Kat...-fordul felém,de amikor megpillantja lenge öltözékem,elakad a szava és tátott szájjal bámulni kezd.
- Van rajtam valami?-kérdezem ijedten.
- Semmi..Mármint..Jaj,tudod,hogy értem...-morogja zavartan és inkább visszafordul a tűzhelyhez.
- Fincsi illatok,mi lesz belőle?-lépek mögé és karja alatt átbújva,mint egy macska hozzásimulok,érzem,ahogy kirázza a hideg,viszont arca meg sem rezzen.
- Rántotta és narancsos tea.Remélem szereted.
- Persze,hogy szeretem,milyen kérdés ez?-kuncogok fel és egy puszit nyomok az arcára.
- Ma reggel nagyon megkísértesz.Minek köszönhetem ezt?
- Csak nagyon kedvellek és hálás vagyok,amiért befogadsz még pár napra.-nézek szemeibe mosolyogva és ruganyos léptekkel vissza indulok a szobámba,hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak,ami nagyjából negyed óra alatt sikerül is.

     Mire visszaérek már meg van terítve és a reggeli tányérokon gőzölög az asztalon.Kimster épp a mosogatóba rakja a mosatlant,majd ő is csatlakozik hozzám.Reggeli után neki edzenie kell,mert megérkezik Mark,az személyi edzője és így én egyedül maradok.Úgy döntök,hogy megnézem,hogy néz ki a házam,miután előző este telefonáltak,hogy a renoválással már teljesen kész vannak és ma viszik be a bútoraimat is.

     Hagyok egy üzenetet Kiminek,hogy elmentem,majd kölcsönvéve egyik autójának kulcsait elindulok a házikóm felé,ami mint kiderült,nincs is olyan messze Kimi lakásától,mint gondoltam,sőt negyed óra alatt ott is vagyok.Remegő kézzel nyitom ki a kocsi ajtaját és gyomrom görcsbe rándul,ahogy megpillantom a modern épületet.

     Pont olyan,ahogy elképzeltem.Gyönyörű és tökéletese.Minden kis részlet megfelel annak,ahogy elképzeltem,amikor aláirtam a megvásárlásról szóló iratokat.Egyszerűen tökéletes.

/Sabrina szemszöge/

      Lázas készülődésem csúcspontja az volt,amikor felvittem sminkem utolsó,egyben legékesebb darabját,ajkaimra kentem azt a vérvörös rúzst,amit mikulásra kaptam.Nagyon izgultam,pedig nem ez volt az első randink Antoninnal.Az első álomszerű volt...Elvitt vacsorázni,majd egy romantikus sétát tettünk a város központjában és végül hazakísért.Teljesen magába bolondított és minden szavát úgy ittam lelkembe,mint szivacs a vizet.

     Minden apró rezdülését gyönyörködve figyeltem,biztos voltam benne,hogy ő lesz az,aki majd segít nekem elfelejteni Őt.Persze azért ez nem ment ilyen könnyen,ugyanis Kathe folyamatosan hív és meséli,hogy milyen rendes krapek és,hogy mennyire egymásra hangolódtak,mióta Svájcban van.Tudtam,hogy nem szabad elengednem,de ismertem és tudtam,hogy ha akarnám sem tudnám megállítani,hisz olyan,mint egy tornádó...Sosem tudod mit is akar pontosan. 

    Mikor Antonin megérkezik nekem ismét görcsbe rándul a gyomrom és elfog az a kellemes és mégis idegesítő érzés,ami egy ideje mindig,ha megpillantom a férfit.Ki érti ezt?

- Szia,szépem!-csókol meg szenvedélyesen.
- Heló...-habogom bizonytalanul,mint egy kislány.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában.-néz végig rajtam mohó pillantással és megnyalja szája sarkát.
- Köszönöm,de te sem panaszkodhatsz.-billentettem oldalra a fejem.

    Fekete öltöny és lila ing volt rajta,az is csak hanyagul begombolva.Egészen felcsigázott,ahogy belegondoltam,hogy mennyire vadító ennek a férfinak a teste.

     Másnap reggel rettenetes fejfájással ébredek és nem tudom merre is vagyok pontosan.Lassan nyitogatom szemeim,majd mikor felismerem,hogy Antonin lakásán vagyok,elmosolyodom és melegség árasztja el a testem,amikor beugrik néhány kép előző estéről.

      Felülök az ágyban és körbenézek.A szoba üres és egy légy sem zavarja meg a tökéletes csendet,ami beállt.Magam köré tekertem egy lepedőt és lassan lefelé sétáltam a földszintre,ahol isteni illatok terjengtek,olaj sercegését is hallottam.

- Mi finom készül?-bújtam antonin karjaiba mosolyogva.
- Bundás kenyér.-puszilja meg a homlokom.
- Finomnak néz ki.-vetek egy éhes pillantást a nagy halom,már kész kenyérre,mert csak akkor realizálom,hogy valójában mennyire éhes is vagyok,amikor a látványtól hangosan megkordula gyomrom.
- Ha éhes vagy kezd csak el nélkülem a reggelit.
- Á,addig majd felöltözöm.
- Oké,gondolom elboldogulsz a lakásban.Ha valamit nem találsz csak szólj.
- Rendben.-bólintok és visszamegyek az emeletre,hogy ezuhanyozzak és felöltözek.

      Mikor a zuhannyal kész vagyok bemegyek Antonin szobájába,hogy megkeressem ruhámat,ami sajnos használhatatlanná vált,mivel egy hatalmas borfolt volt az eleje és nagyon nem nézett ki biztatóan.Végül is egy farmert halásztam ki a férfi szekrényéből,amit feltűrtem mert hosszú volt és egy vörös inget,aminek csodaszép színe volt,azt pedig a derekamnál összekötöttem,hogy ne libegjen össze-vissza.

- Csinos vagy.-csókol meg Antonin,mikor leérek az ebédlőbe,ahol már minden kész van a reggelihez.
- Köszönöm...De nem tudod mi történt a ruhámmal,így már nem vehetem fel többet.
- Sokat ittunk az este és magadra borítottad a bort.
- Most gondolom meg van a véleményed rólam...-horgasztom le a fejem.
- Igen,te vagy a legszebb nő,akit valaha láttam.-fogja meg a kezem és tenyerembe puszil.

Ahogy szemeimet lesütöm megakad a szemem az újságon,ami le van dobva az asztalra.A címlapon nagy,förös betűkkel a szalagcím „ Szerelem a boxutcában,Kimi Raikkönen és a méltán híres Katharina Prater viszonyára végre fény derült! „ A szavak savas permetként értek és megrázkódtam ahogy a cím végére értem.Kicsit lejjebb egy egész oldalas cikk is volt,alatta pedig egy név,Antonin Grimard.Nem akarok hinni a szememnek.Azt remélem,hogy csak álmodom és ez mind egy nagyon rossz tévképzet,ami elmúlik,ha kicsit enyhül a fejfájásom.

- Valami baj van,kedvesem?-kérdezi Antonin rémülten,ám mikor megpillantja az újságot az asztalon már ő is tudja mi is a problémám.
- Hogy tehetted?-kérdezem könnyes szemmel.
- Mi tettük..Együtt csináltuk...
- Nem,én soha nem árulnám el a barátaimat,főleg nem a legjobb barátnőmet.
- Tudod mit szoktak mondani?-kérdezi elgondolkodva.
- Mit? -fordulok felé könnyes szemmel.
- Mindenkinek meg van az ára.-vigyorodik el és beleharap egy bundás kenyérbe.

16.Rész

" Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyőződjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felől. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetősége kísérlettel ellenőrizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott. "

16th

   Hazafelé végig azon kattogott az agyam,hogy mi lesz ezek után.Meg kellett beszélnünk,nem futhatok a problémáim elől,míg élek.Le kellett ülnünk Sebbel és megbeszélni a jövőnket,akár együtt,akár külön folytatódjon is az.

-  Anya!-ugrott kisfiam az ölembe,miután négy napnyi vendégeskedés után,a Vettel családnál,érte mentem.

-  Kincsem...-öleltem szorosan magamhoz és egy nagy puszit adtam szőke buksijára.

-  Liina,gyere be kicsit.-invitált Heikke kedvesen.

-  Nem gond?Úgy értem,nem zavarok?-kérdeztem elpirulva halványan,mert hisz nagyon keveset beszéltünk és mikor Seth idejött sem én hoztam,hanem Seb jött vele,ő is itt maradt,minket pedig kettesben hagyott Annával.

-  Gyere csak be.Sebastian biztosan örülni fog neked.

-  Azt erősen kétlem.-horgasztom le a fejem és kisfiam után bevonultam a lakásba.

    Seth nagyon könnyedén vette tudomásul,hogy Seb az édesapja és azonnal úgy ragaszkodott a némethez,mintha mindig is együtt éltek volna.Ez megnyugtatott,viszont ott égett bennem a tudat,hogy még mindig nem tudtam beszélni Sebbel,mert amikor otthon felhoztam a témát,akkor csak egy "Majd"-al el is intézte az egészet.

-  Liina,szervusz!-jött oda Norbert,aki mióta utoljára láttam,szinte egy napot sem öregedett.

-  Jó reggelt...-habogtam zavartan.

-  Jaj,hát már meg sem öleled az apósodat?-kacag fel kedélyesen és magához ránt,majd alaposan megszorongat.

-  Nem is haragszik rám?-pislogtam nagyokat és kék szemeit fürkésztem.

-  Miért haragudnék?Biztosan volt rá alapos okod,amiért azt tetted,amit.Nem haragszom rád.

-  Ezzel máris egyre bővült a csoport.-jegyeztem meg halkan és követtem Norbertet a nappaliba,ahol Seb és kisöccse épp egymást gyömöszölték.

-  Nézd meg,mindjárt harminc éves és még mindig az a legnagyobb szórakozásuk,hogy egymással birkózzanak.-kacagott fel az idős férfi és erélyesen krákogni kezdett,mire a két gyerek abbahagyta a verekedést.-  Vendégünk van.

   

   Mindkét srác rám nézett,egyikük arcán őszinte döbbenet,a másikuk arcán jeges megvetés jelent meg.Szerintem nem kell magyaráznom,melyik kifejezés,kihez tartozik.

-  Liina,te mit csinál erre?-kérdezte Fabi zavartan.

-  Jöttem a kisfiamért.-mosolyogtam rá és összeszedtem minden erőmet,hogy ne nézzek Sebre,mert tudtam,hogy elsírnám magam,ha látnám a megvetést,ami a szemeiből árad.

-  Seb,nem mondtad,hogy Seth anyukája Liina.

-  Miért,szerinted mégis ki lenne?-förmedt rá idegesen öccsére a német.

-  Elnézést azért,hogy élek...-emelte fel kezeit védekezően Fabi,majd felállt,hogy üdvözölhessen.

-  Jó téged ismét a családban üdvözölni.-karolt át szorosan.

-  Köszönöm.-szorítottam magamhoz.

-  Anya...Összepakoltam,mehetünk.-torpant meg Seth mellettem egy nagy táskával lábainál.

-  Hová sietsz,kisöreg?-kapta fel Fabi és nevetve ölelte meg.

-  Haza.Nagyon hiányzik Anna és a nagyi.-pityeredett el és felém nyújtotta pici kezeit.

    Mosolyogva vettem át kisfiamat és hátát kezdtem dörzsölni.Fabi és édesapja letörten figyelték a jelenetet,míg Seb kisétált a konyhába és ott is maradt.Leültünk kicsit beszélgetni,elmeséltem nekik,hogy mi minden történt velem és időközben Seth is összeszedte magát is ismét fellelkesedve kacagott,térdeimen ülve.

   Végül késő délután indultunk haza,Seb is velünk jött,mert sikerült rábeszélje az édesanyja,hogy ezt nem lehet a végtelenségig kerülgetni és a legjobb lesz,ha minél hamarabb túlesünk rajta,hogy mind foglalkozhassunk a saját életünkkel.Az úton Seb vezetett és én a hátsó ülésen ültem,ölemben kisfiammal,aki idő közben elszenderedett.

-  Anna kivel maradt otthon?-kérdezte még mindig fagyosan Seb.

-  A nővérem eljött,hogy vigyázzon rá és,hogy megismerhesse a keresztlányát.

-  Hogy is hívják a testvéredet?

-  Amanda,de ti sosem voltatok valami jóban.

-  Emlékszem,de csak azért,mert egyszer lehánytam a cipőjét.

-  Erre,hogy az ördögbe emlékezhetsz,annyira el voltál szállva,hogy azt sem tudtad,ki vagyok....

-  Szelektív memória...-vonta meg a vállát.

-  Amanda most Berlinben él,így tudott ilyen hamar ideérni.

-  Ha Kukutyinban lenne is ideérne négy nap alatt.-horkantott fel cinikusan.

-  Milyen kedves vagy,tán csak nem pokrócot reggeliztél?

-  Kitaláltad...Igazándiból a perzsa szőnyeg volt a nappaliból,de nem akarlak lelombozni.

-  Muszáj így viselkedned?

-  Ha nem titkoltad volna el,hogy van egy fiam,akkor talán most nem viselkednék így...

-  Sajnálom,de nem volt hangulatom hozzá,hogy a fiamat a kezeid közé engedjem.Nem tudhattam,hogyan fogsz reagálni minderre.

-  Hát,így jobb?

-  Nem,de most mégis mi az ördögöt tehetnék?Így történt,nem tehetem meg nem történté a dolgokat.

-  Pedig lehet jobb lenne...-jegyezte meg epésen és félrehúzott egy mellékútra.

-  Miért álltál meg?-kérdeztem és óvatosan az ülésre fektettem kisfiam és kiszálltam,mivel Seb is kiszállt az autóból és halkan becsukta az ajtót.

-  Kérdés a válaszodra...Mert épp veszekedni akarok és nincs kedvem közben sem felébreszteni a kisfiamat,sem közúti balesetet okozni.

-  Mire jó ez?-léptem mellé,pedig tudtam,hogy nem egy remek ötlet a részemről egy kitörni készülő vulkán közelében ácsorogni.

-  Arra,hogy végre elmondjam neked,amit akartam...már elég rég.

-  Akkor ki vele,mert innen addig nem megyünk el,míg ki nem tombolod magad.-dőltem lazán egy fának és figyeltem,ahogy idegesen járkál fel-alá előttem.

-  Oké..hát ha tudni akarod,akkor egy szemét,cinikus és arrogáns nőnek tartalak,mivel képes voltál évekig titkolni,hogy van egy fiam,kegyetlen némber vagy és ezt te is tudod,mert látom rajtad!Nem hiszem el,hogy képes voltál ilyet tenni.Felkeresel,lefekszel velem s teherbe esel,majd eltitkolod,hogy van még egy közös gyerekünk,sőt szerintem,ha akkor nem vagyok ott a pályán és nem találkozunk,akkor most is titkolnád és boldogságban élnétek a kis pároddal!Én nem hiszem le,hogy valaha én mindent megtettem volna érted,te pedig így viselkedsz velem!Képes lettem volna feláldozni a karrierem egy kis családért és boldog életért melletted.

-  Emlékeztetnélek,hogy te küldtél el,hisz én végig tűrtem a hajnalig tartó tivornyáidat és azt,hogy folyton,minden egyes szavaddal csak bántottál és megaláztál!Azt is szégyelltem,hogy egyáltalán valaha is ismeretek.Annyira megváltoztál a baleseted után,hogy az egyszerűen elfogadhatatlan volt!Egy ujjal nem értél hozzám,az alkoholba menekültél,mint egy utolsó csöves,akinek nincs családja!Mindenkit ellöktél magadtól,de kitartottam,mert azt hittem megváltozol,ha telik az idő!Én megértettem,hogy számodra a karriered volt a minden és mindenek felett a száguldás a nagy szerelmed,de akkor sem kellett volna így magadba fordulnod,nem ezt érdemeltem,azok után,hogy ennyit tűrtem neked és így szerettelek!

-  Remek,most én vagyok ezért is a hibás...

-  Persze,hogy te vagy,idióta!Ha segítséget kérsz akkor lehet,hogy nem menekültem volna el,sőt annak ellenére,hogy elküldtél,lehet maradtam volna,segítettem volna amiben csak kell és együtt ezen is túlléptünk volna,de ez nem így megy Herr Vettelnél,igaz?Mindent megold egyedül és csak akkor kap észbe,mikor az utolsó ember,aki szerette sem áll már mellette,mert őt is eltaszította!Annyira csökött gondolkodású voltál és egyetlen kiútként pont az alkoholt láttad magad előtt?Ez nem működhet így,remélem tudod...!Én nem akartalak megbántani,csak azért nem mondtam el,hogy van egy fiuk,mert féltettem.Nem voltam benne biztos,hogy teljesen rendbe jöttél.Nem akartam,hogy visszaess és aztán én mit csináltam volna?Ismét feláldoztam volna mindent és megint ápoltalak volna téged?Nekem álmaim voltak és akkor kezdett beindulni minden és annyira boldog voltam,ne akartalak bevenni az életembe,mert féltem tőled.Féltem a természetedtől és attól,hogy megint inni kezdesz.

   Beszéd közben észrevétlenül kicsordultak könnyeim és csak fátyolos tekintettel figyeltem a német összetört alakját,ahogy egyre közelebb lép hozzám.Nem tudtam mi akar,vagy mik a tervei a jövőre,de az biztos,hogy nagyon a szívére vette amit mondtam neki.Ahogy elém ért lerogyott a földre és átkulcsolta a térdeimet,majd fejét a combomra hajtott.Vállai finoman rázkódtak és éreztem,hogy lassan átnedvesedik a farmer,ahol könnyei öntözték a fekete szövetet.

-  Jaj,de buta vagy.-guggoltam le hozzá.

-  Nem,csak simán egy hülye barom.-hajtotta le a fejét.-Én vagyok felháborodva,mikor minden jogod meg volt hozzá,hogy ilyet tegyél.Annyira sajnálom,hogy miattam szenvedtél,annyi ideig.

-  Hé,nézz rám...-ujjaimat álla alá csúsztattam és felemeltem a fejét,hogy a szemébe nézhessek.-Már nem haragszom.

-  Komolyan meg tudod bocsájtani azt a sok szarságot,amit tettem,ilyen egyszerűen?

-  Azt nem mondtam,hogy csak így.Tenni is kell azért még.

-  Mit?

-  Csak legyél jó apja Sethnek és Annának,a többit majd idővel meglátjuk.

-  Túl könnyen megbocsájtasz.Nem kellene ilyen vajszívűnek lenned...

-  Akkor most folytassam a veszekedést és hordjalak le minden utolsó szemétládának?

-  Ha ahhoz van kedved,akkor tessék.Elviselem...

-  Nem akarom...Lehet,hogy meg fogom bánni,sőt szinte biztos,de szerintem ez a nagy boldog család,ami nekünk van,megérdemelné végre,hogy úgy legyen,ahogy annak ezelőtt kellett volna lennie.

-  Ez most azt jelenti,hogy csak így átlépsz ezen a vitán és esélyt adsz nekem?

-  Arra,hogy bebizonyítsd,hogy neked a gyerekeid a legfontosabbak.Egyetlen botlás és szedheted a cuccaidat.

-  Ígérem,hogy nem fogsz csalódni bennem.-húzta ajkait halvány mosolyra.

-  Sok mindent megígértél már nekem...

-  De ezúttal be is fogom tartani.

-  Akkor jó.-mosolyodtam el és miután mindketten felálltunk,én szorosan átöleltem.

    Visszamentünk a kocsiba és hazamentünk,ahol tesókám és Anna remekül elszórakoztak,sütöttek Muffint  és vettek narancslevet meg forró csokit,úgyhogy volt egy kis nassolni való,a családi megbeszéléshez.

-  Akkor így...-mosolyogtam Amandára és Sebre,miután megbeszéltük a dolgokat és néhány dologról felvilágosítottam drága nővérkémet.

-  Elég érdekes,de Seb...Most jól figyelj rám,és vésd abba a csökött német agyadba,hogy ha a húgom még egyszer miattad fog szenvedni,esküszöm,hogy tönkreteszlek.-fenyegette Sebet,Amanda.

-  Nyugi,majd igyekszem,nem megbántani.

***

Elkészültem volna ezzel is.Remélem tetszett és mostantól kezdve mindenki összeszorított ököllel szurkol Sebnek,hogy húzza be a harmadik VB címet is,mert én már most teljesen be vagyok zsongva.Azért azt mégsem szeretném ha esetleg úgy nyerne,hogy Fernando kiesik,mert az nem lenne igazságos a spanyollal szemben.De azért a legjobbakat nekik és csak hajrá SEB!

Puszi:*:*

15.Rész

" Egyéni életünk lefolyása és eseményei, igazi értelmüket és összefüggésüket tekintve, durvább mozaikművekhez hasonlíthatók. Ameddig közvetlenül ezek előtt állunk, nem igen ismerjük föl az ábrázolt tárgyakat, s nem vesszük észre sem jelentőségüket, sem szépségüket: mind a kettő csak bizonyos távolságban tűnik szembe. "

15th

   Csak álltam megkövülten az eredményekkel a kezemben és nem akartam kinyitni a kis mappát,ami a papírhalom tetején volt.

-  Ideadnád végre?-sürgetett Seb és kikapta a kezemből a mappát,a többi nem is érdekelte.

   Feszült figyelemmel néztem ahogy fellapozza a papírokat és arcán a kedves mosoly torz grimaszba fordul át és tekintete elfelhősödik.Azt a remegést,ami hatalmába kerített le sem tudnám írni.A térdeim remegtek és tudtam,hogy bőröm olyan sápadt,mint egy ív papír.

-  Miért nem mondtad el?-kérdezte végül Seb egyszerűen,hangjába csalódottság és talán megvetés keveredett.
-  Azért,mert nem voltunk együtt és tudtam,hogy ha megtudod,akkor vagy ismét velem akarsz majd lenni,vagy elveszed tőlem a gyereket.
-  És ezért képes voltál eltitkolni,hogy van egy fiam is?
-  Igen,eltitkoltam,mert nem tudtam mit fogsz tenni,ha kiderül.
-  Hát,remélem tudod,hogy nem fogom szó nélkül hagyni,de az is biztos,hogy nem fogok patáliát csapni egy kórházban.Itt maradunk ameddig kel és majd otthon elintézzük.-hangja különösen hideg és távolságtartó volt,egyáltalán nem nézett a szemembe,csak fogta magát és kiviharzott a rendelőből.

   Remegő kézzel tetem az orvos asztalára az iratokat,majd ingatag  léptekkel visszasétáltam kisfiam szobájához.Nem mentem be,csak megálltam az ajtó előtt.Seb ott ült a gyermek ágyánál és kicsi kezét szorongatta.Seth aludt,így nem vette észre,hogy apja ott kuporog mellette.Apja mosolyogva nézte a kis szőke,alvó fiúcskát és csak akkor tűnt fel,hogy mennyire szembe ötlő a hasonlóság apa és fia közt.A picit lapított orr és a piszkos szőke haj egyezett.Szemeik is ugyanolyan tengerkékek voltak.

-  Anya..-fogta meg kezem Anna,aki eddig gőzöm sincs merre volt.
-  Igen,kincsem?-guggoltam le hozzám,viszont így magasabb volt nálam.
-  Apa miért sír?
-  Azért,mert egy váratlan hír érte és ő talán így dolgozza fel.
-  És mi az a hír?-kíváncsiskodott fejét ingatva.
-  Nos,Seth...Ő tudod a te vér szerinti testvéred.
-  Akkor ő is a ti gyereketek?
-  Igen,csak akkor született,mikor nem voltunk együtt.
-  És miért nem voltatok együtt?
-  Ezt majd egy másik alkalommal elmesélem,de most nem igazán alkalmas.
-  Akkor visszamehetünk a hotelbe?Már nagyon álmos vagyok.
-  Persze,hogy vissza megyünk.Szólok apunak,hogy elmentünk és visszaviszlek.
-  Ő nem jön?
-  Most nem hiszem.-csóváltam a fejem és beosonva a szobába megálltam Seb mellett.-Visszaviszem Annát a hotelbe,ha kell valami elhozom.
-  Mi...?-kapta fel a fejét ijedten.
-  Visszaviszem Annát a hotelbe.Hozzak neked valamit?
-  Nem kell,maradhatsz te is ha akarsz.Majd reggel leválthatsz,ha akarsz.

   Kicsit megijedtem,hogy ilyen közönyös velem szemben,de nem akartam vitát nyitni,mert abból tuti vita lett volna,ami nem hiányzott.Csak csöndese visszasétáltam kislányomhoz,aki nem szólt egy szót sem,csak már a kocsiban.

-  Apa miért haragszik rád?-kérdezte csöndesen.
-  Nem haragszik rám.Honnan veszed?
-  Csak gondolom,mert még búcsúpuszit sem adott neked sem és nekem sem.Velem van baj akkor?Rossz voltam?-pityeredett el.
-  Kicsim,te nem vagy rossz gyerek.Te egy nagyon okos és ügyes kislány vagy,ezt el ne felejtsd.Apa nem rád haragszik és rám sem haragszik,vagy legalább is remélem,hogy nem.
-  De...de...-suttogta és még keservesebben kezdett sírni.

    Félreálltam a kocsival és beültem mellé hátra.Szorosan öleltem magamhoz a kislányt és a hátát simogattam,miközben éreztem,hogy karomon átnedvesedik ruhám finom anyaga.Borzasztó érzés volt zokogó kislányomat vigasztalni,mert az azt jelentette,hogy valamit elrontottam.Mikor megnyugodott visszamentünk a hotelbe,ahol megfürödtünk közösen és befeküdtünk a nagy franciaágyba,ahol addig Sebbel aludtam.Lassan,összebújva merültünk álomba.

     Az éjszaka közepén zajra lettem figyelmes.Lassan kikeltem Anna mellől és a szoba előterébe sétáltam.Álmosan törölgettem a szemem,míg sikerült rájönnöm,mit is látok valójában.Seb ült az asztal mögött a tágas helyiségben és könyveket,meg prospektusokat lapozgatott.Ez viszont megrémített.

-  Seb...-nyöszörögtem álmosan.-Te mégis mi az eget csinálsz?
-  Beszélgettem Seth-tel és megkérdezte,mi volt az ami igazán ösztönzött a vezetésben.Most a régi dolgaimat lapozgatom és olvasgatom.tudnom kell,hogy mi az.el akarom neki mondani.
-  És vele most ki van a kórházban?
-  Egy nővér elzavart a kórházból,elég pokróc egy nőszemély volt,viszont holnap reggel én leszek az első,aki a szobába lép.El akarom neki mondani mi is volt az.
-  Te részeg vagy?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-  Nem,csak lázba hozott,hogy van egy fiam.-válaszolta és eddigi lelkesedése azonnal jeges ridegségbe fordult,mogorva képpel lapozgatta a könyvet,ami épp a kezében volt.
-  Megbeszélhetnénk most?-ültem mellé és kivettem a kezéből a könyvet.
-  Nem.-válaszolta kurtán és visszavette az említett olvasmányt.
-  Akkor hagylak olvasgatni.Ha rájöttél mi volt az,ami ösztönzött szólj,lehet megkommentálom,mert nekem elmondtad még anno,hogy miért akarsz versenyezni és miért pont e a sport.
-  Rendben.

    Fájt,hogy az a szenvedély,amit régen érzett a versenyzés iránt eltűnt,mivel régen csak arról beszélt,hogy őt az édesapja és Schumacher inspirálta.Az apja volt aki először autóba ültette és fogta a kezét az úton a siker felé.Nagyon rosszul esett,de nem akartam belemenni a témába,inkább csak hagytam őt,hogy kutasson.Visszamentem kislányomhoz és befeküdtem mellé.

/Sebastian szemszöge/

   Amikor elkezdtem versenyezni még az számított,hogy mi lesz a futam kimenetele,vagy az,hogy világ bajnok leszek-e vagy sem.Csak a száguldás öröméért csináltam és azért,hogy érezzem a vérem forrását,amikor a sebességmérő mutatója felugrik 200-ra.A fülemben a motor dübörgése és a mámorító érzés amikor az egész világ,ami körötted van csupán foltok,színes csíkok és zaj,nem pedig részletek és konkrétumok.Nem kellett figyelnem semmire,csak arra,hogy épségben bevigyem a kocsit a célvonalon és ünnepelnem,hogy épségben megúsztam.Egy-egy verseny után annyira felszabadult voltam és minden gondom kiautózhattam magamból.

   Liina belépett az életembe és akkor minden megváltozott.Érte versenyeztem,azt akartam,hogy lássa,hogy csillogok és sorra nyerem a versenyeket.Persze ez nem így történt,mégis belém szeretett.Annyira féltem tőle,hogy ez csupán egy álom és akármikor felébredhetek belőle,hogy teljesen lesokkolta akárhányszor a közelemben volt és csak habogtam mint egy kis pisis.Mellette újra megtanultam gyereknek lenni és ahhoz hatalmas elszántság kellett hozzá,hogy megkérjem a kezét.Végül viszont mégis megtettem és az volt életem legjobb döntése.

    Amikor kiderült Anna úton van,madarat lehetett volna fogatni velem.Az egy nagyon boldog nap volt,viszont még alig született meg,jött is a balesetem,ami után még csak arra volt szükségem,hogy Annát elvigyék tőlünk-Teljesen a padlón voltam és csak egyetlen kiutat láttam ebből.az alkoholt,viszont,amint ott ücsörögtem egyedül,mikor elküldtem Liinát,rádöbbentem,hogy mekkora idióta voltam.Nem lett volna szabad őt is elkergetnem magam mellől,viszont meg is értettem,hogy még csak hátra sem nézett,amikor otthagyott.

-  Seb,ugye nem vesztetek össze anyuval?-kérdezte kisfiam,amikor reggel bementem hozzá.
-  Nem vesztünk össze,nem kell emiatt aggódnod.-adtam egy puszit szőke buksijára.
-  Akkor jó.-sóhajtott felszabadutan Seth és visszadől az ágyba.-Mikor mehetünk már végre haza?
-  Me este megyünk haza.Anya lefoglalta a jegyeket,nemsokára itt lesznek Annával és összepakolunk.
-   Már alig várom.Annyira hiányzik a nagyi és a vesenyautóm.
-  Elhiszem.
-  Seb...Tutod már mi öszötnzött arra,hogy jobb és jobb legyél?

   Annyi mindent mondhattam volna,hogy azt el sem tudjátok képzelni,viszont végül csak ennyit mondtam:

-  Édesanyád.

***

Elkészült volna a rész,feláldoztam egy egész informatika órát.Remélem tetszett,nem is szövegelek sokat,szép hétvétgét nektek,

Puszi:*:*