" Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges. "
6th
- Nekem holnap vissza kell utaznom a gyárba,de Ausztrália után megint eljövök és akkor elmegyünk Helsinkibe.-magyarázta,mélyen a szemembe nézne.
- És...akkor mi lesz....?-dünnyögtem és elfordítottam a fejem.
- Akkor majd elhozzuk és meglátjuk mi lesz azután.
- De mi nem élünk együtt...Nem lesz jó helyen így.
- Biztos meg tudjuk oldani, a lényeg,hogy végre megint láthassam.Rég volt már...
- Igen...Nagyon rég.
Tényleg nagyon rég volt.Még alig volt pár napos,mikor eltűnt és azóta semmit nem hallottam róla.először kétségbe voltam esve,viszont akkor már sokkal nagyobb problémáink is voltak,mint ez.Részben a kislányunk elvesztése miatt romlott meg a házasságunk.
- Mi lesz a pároddal?-néztem rá hirtelen.
- Azt hiszem el kell neki mondanom,hogy nős vagyok.
- De akkor ott fog hagyni...
- Vállalom a kockázatot,ha otthagy,akkor nem szeret igazán.
- Ez igaz.
Elég késő volt mikor hazamentünk és azonnal nekiláttam megfürdetni kisfiam,aki időközben elaludt,mivel szegénykém nem győzött várni ránk,Petet pedig biztosan nem akarta felébreszteni.
- Mami...-nyöszörögte álmosan.
- Mondd,édesem.-adtam egy puszit a fejére.
- Apa hová ment?
- Apád nincs itthon?-kerekedtek el a szemeim ijedten.
- Elment ,azt mondta,hogy várjalak meg téged.Hagyott neked egy levelet.
- Hol?
- A szobában...De ugye előtte kapok egy jó éjt puszit...?
- Igen,édesem.-adtam neki egy nagy puszit,majd betakargattam,és a Petetel közös hálónkba mentem.
Belépve azonnal megpillantottam az ágyon hagyott levelet. Azonnal odarohantam és feltéptem a leragasztott borítékfedőt és mohón olvasni kezdtem a zilált pár sort,amit a papírra vetett kedvesem.Röviden annyi volt benne,hogy elmegy,mivel rájött,hogy nem én vagyok neki az igazi.Összeszedi minden cuccát és azonnal elköltözik.A ház és az autók maradhatnak az én nevemen,hisz közösen vásároltuk,de ő nem marad tovább.
Meg sem lepett,amiket írt,hisz szinte biztos voltam benne,hogy előbb-utóbb megteszi,mert akkoriban már nem is voltunk annyira közel egymáshoz,mert bár szerettük egymást,inkább volt a kapcsolatunk baráti,mint kedvesi.Szemeimből ismét potyogni kezdtek a könnyek.Csak ültem az ágyon és bámultam magam elé,könnyeimen keresztül egyszer csak Sebet pillantottam meg.
- Mi történt?-simított végig arcomon
- Azon kívül elhagyott a vőlegényem és most tök egyedül maradtam,semmi.-töröltem meg szemeimet és felállva az ágyról az ablakhoz sétáltam.
- Sajnálom és megértem,amit érzel.-lépett mellém és vállamat kezdte simogatni.
- Azt hiszem levehetnéd rólam a kezed.Mi már nem vagyunk együtt.-léptem odébb.
- Csak meg akarlak vigasztalni.-sóhajtott.
- Köszönöm.-léptem vissza hozzá és karjaimat a nyaka köré fűztem.
- Nincs mit.-karolta át derekam arcát hajamba fúrta.
Március huszadikán a reggel a megszokott ütemben indult.Felébredtem és reggelit készítettem Sethnek.Már kezdtem megszokni,hogy Pete nincs velem,de azért még mindig nagyon hiányzott.
- Anya,mikor jön már Sebi?-kérdezte egy nagy falat pirítóssal a szájában.
- Nem tudom,de honnan veszed,hogy visszajön?
- Hallottam mikor beszéltetek telefonon.Hová fogtok kirándulni,és én miért nem mehetek?
- Nos,nem kirándulni megyünk,van egy kis elintéznivalónk,addig te a nagyinál leszel.
- Jobban szeretnék veletek menni.
- Most nem,prücsök.-borzoltam össze a haját.
- De ugye 1.-jére visszaérsz?Akkor lesz az első igazi versenyem.Nem akarom,hogy lemaradj.
- Persze,hogy visszaérek.Tudod,hogy sosem hagynám ki.Meg aztán,csak egy pár napig leszünk oda,sőt lehet,hogy két nap alatt megjárjuk.
- Akkor jó.-ivott bele teájába mosolyogva.
- Szerintem siess a reggelivel,mert a nagyi nemsoká itt van.
- Nem akarok menni...-nyafogta.
- Pedig menned kell.Nemsoká hazajövünk,aztán pedig nyersz a versenyen és akkor máris készülhetünk a következőre.
- Oké!-kiáltott fel nevetve és hamarosan befejezve a reggelijét

- Megjöttem!.nyitott be Sebastian a lakásba.
- Mehetünk is.-kaptam a hátamra a táskám,majd kabátommal a kezemben a kocsifelhajtóhoz sétáltunk,persze csak miután bezártam az ajtót.
- Mindig is fura volt az ízlésed kocsik terén.-támaszkodott neki az én kis szépségem oldalának.
- Ha valami problémád van a Chargerrel,akkor mehetsz a reptérre gyalog is.
- Szerintem mehetnénk az én kocsimmal...
- Na persze.Én abba a fehér habdarabba biztosan bele nem ülök.
- Te habdarabnak nevezted az ÉN Infinitimet?!-kérdezte felháborodottan.
- Na még szép.Olyan,mint egy nagy,fehér habcsók.
- A tied meg,mint egy halottaskocsi.
- Na kösz!-dobtam be a táskám a hátsóülésre,majd beszálltam a vezetőülésbe.-Ne aggódj,aranyom!A csúnya Sebi nem gondolta komolyan.-simítottam végig a műszerfalon,mintha lelke lett volna a kocsinak.
- Még mindig ugyanazt csinálod,mint annak idején.-kuncogott és ő is beszállt a kocsiba.
- Miért,anno mit csináltam?
- Folyton a kocsimnak beszéltél,azt hittem valami nincs rendben veled odabenn.
- De mégis mindig bejött.A kocsi sosem hagyott cserben,vagy ha valami volt az is inkább a béna szerelők hibája.
- Te tényleg hiszes az ilyen spirituális dolgokban,nem?
- Miért ne hinnék?Ezek olyan dolgok,amikre nem fogok neked magyarázatot adni soha.Tudatlanul kell meghalnod.
- Na most mi lesz velem?-csapta össze tenyereit színpadiasan.
- Nem tudom,lehet feldobod a talpad.-kacagtam.
Innentől a reptérig csöndben ültünk egymás mellett.Nem volt mint mondanom neki,viszont abban biztos voltam,hogy ő annál többet szeretne mesélni,viszont fél akár csak kinyitni a száját is.Nem értettem ezt a visszahúzódást,viszont nem is bántam,hogy ilyen csöndes,hisz így legalább összeszedhettem kicsit a gondolataimat és belegondolhattam,milyen is lesz kilenc év után végre ismét látni a lányom,aki valószínű a létezésemről sem tud.
- Kész vagy?-nézett rám Sebi biztató félmosollyal,mikor a taxink megállt Paula háza előtt.
- Nem...-nyögtem ki és meredten bámultam magam elé.
- Nem lesz semmi baj.-szorította meg a kezem biztatóan.
- Könnyen beszélsz...-rántottam ki kezem az övéből és felvéve kabátom,elindultam a néhol még havas üton a ház felé.
- Jaj,kérlek.Ne csináld már,csak nem akarom,hogy összeroppanj.
- Nem tudom ki esélyesebb az összeroppanásra.-vetettem oda neki,mielőtt becsengettem volna a házba,kezem remegett és nem éreztem ujjaimat már.
Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és gy szöszi kislány állt előttem,komoly képpel nézve rám.A szívem görcsbe rándult és kibillentem egyensúlyomból,szerencsém volt Sebivel,aki szorosan mögöttem állt és fél kezével átkarolta derekam,hogy el ne essek.
- A néni részeg?-ráncolta össze szemöldökeit gyanakvóan.
- Nem,kicsi lány,csak nagyon sokat utaztunk,hogy ideérjünk.
- Oké,akkor gyertek be!-tárta a szélesre az ajtót én mi besétáltunk a meleg lakásba.- Nagyi,vendégek!-kiáltotta el magát.
A ház ismerős volt,pontosan ismertem minden részletét,viszont mégis olyan idegen.a kandallóban a tűz ropogása és a finom illatok a levegőben,mind a gyerekkoromat idézték.Viszont a falakt gyerekrajzok és fotók díszítették.
Amikor még a nagyszüleim laktak a házban,akkor nem voltak sem képek,sem rajzok.Mindent bejárt a doh és az állottság,viszont volt valami kimondhatatlanul családias az egész környezetben,amit már nem tudnék pontosan leírni,vagy viszont köszönteni ebben az újszerű felállásban.
- Liina!-jelent meg a lépcső alján nagynéném,orrára tolt szemüvegben és csuklóig festékesen.
- Megzavartunk valamit?-kérdeztem zavarodottan.
- Deeliaval festegetünk.-kacagott zavartan.
- Deelia?-vontam fel a szemöldököm és végre lefejtettem magamról Sebi kezét.
- Igen,a kis unokám.
- Nem inkább Anna?-kérdeztem fölényes hangnemben.
- Anyád mondott valamit?-kérdezte arcáról lefagyott mosollyal.
- Nem,én jöttem rá.Kimi mesélt nekem a kislányról,akiről gondolkodik Paula,már hosszú évek óta.Aztán azt is elmondta,hogy az ön nővére hozta ide,miután nem tudott mit kezdeni a kicsivel,állami gondozásba pedig nem akarta adni.
- Akkor hát tudjátok....
***
Hát,ennyi lett volna ez a rész is.Sajnos a cselekvések miatt nem tudtam belepasszírozni a visszatekintést,de ha holnap Sebi nyer,akkor egy kis bónuszként megírok nektek egy egész résznyi visszaemlékezést.Most viszont iszkolok,mert épp,hogy csak sikerült befejeznem az időmérő előtt a részt.Szurkoljunk együtt sebinek,
Puszi:*:*
Szia.
VálaszTörlésÙgy tudtam, hogy a lányuk! Annyira sajnálom, hogy el vesztettèk! Biztosan szörnyű lehetett nekik! Anna ès Seth is èdesek! Paula pedig meg sem pròbàlta titkolni a dolgot..
De mièrt kellett el venni tölük a gyereket?! Èn ezt nem értem!
Pete.. Nem lepett meg, hogy le lèpett, örültem is neki! Bàr Liinàt azért sajnàltam..
A kis civakòdàsuk Sebbel nagyon édes volt. Remèlem minnél hamarabb rende jön köztük minden.!
Puszii :)
Szia!
VálaszTörlésHűha, azt hiszem, hogy meg kell keressem az államat. Nagyon durva ez a rész, de most komolyan. El sem tudom képzelni, hogy mik lesznek még itt.
Sok minden annyira homályos még, és csak reménykedni tudok, hogy mihamarabb fény derül mindenre.
Siess a folytatással!
Puszi