Tonight...3/3

-  Büszke vagyok rád. - mosolygok rá  a koncert után.
-  Miért is?
-  Azért, mert nyávogás nélkül végig bírtál egy egész órát.
-  Furán jött volna ki, ha nekilátok nyavalyogni a színpadon.Nem gondolod?
-  De igen, igazad van.
-  Amúgy pedig úgy rémlik, hogy valamit abbahagytunk a koncert előtt. Neked nem? - villant rám egy eszméletlen mosolyt.
-  Hm, most így visszagondolva de. - fonom a nyaka köré szabad kezem és magamhoz vonva megcsókolom.

   Minden porcikám bizsereg az érintésére, amit csak fokoz az, hogy nyelve finoman cirógatja ajkaim és pontosan tudja, mit szeretnék.Ajkait elszakítja az enyémektől és nyakam kezdi csókolni, amitől még inkább kiráz a hideg.

-  Szerencse, hogy itt van ez a rengeteg ember. - suttogja fülembe.
-  Egy óra múlva indul a buszom. Találkozunk még?
-  Össze vagyunk kötve. Nélkülem nem mehetsz sehová. - mosolyog le rám bátorítóan.
-  Igazad van, de lassan szét kellene választanunk magunkat egymástól, mert nekem holnap délután már máshol kell fellépnem.
-  Akkor ennyi volt?
-  Egyszer minden jónak vége lesz.
-  Gondolom igen. - hajtja le a fejét most már szomorkásabban.
-  Hé, nem lehetünk olyan elfoglaltak, hogy ne tudjunk találkozni. - teszem álla alá a kezem.
-  Igazad van. Keressünk egy biztonsági őrt, hogy szabadítson meg minket.
-  Benne vagyok. - bólintok, majd elindulunk.

   Nem kellett sokat keresgélnünk, hogy találjunk egyet, aki kicsit vonakodva, de a halálos fenyegetések miatt elválasztott minket. Sokkal jobban érzem magam, most, hogy nem vagyunk összekötve, de ha bevallhatom, akkor vele jobb volt. Mintha azzal, hogy kiszabadítottak minket a bilincsből egyszerű idegenekké lettünk volna ismét.

-  Köszönjük. - mosolygok a férfire furán és elindulok vissza a lakókocsimhoz.
-  Várj már meg! - rohan utánam Seb.
-  Igen?
-  Legalább a telefonszámodat add meg, mielőtt kilépsz az életemből.
-  Oké, legyen. - vonok vállat  és kezembe véve mobilját bepötyögöm a számom és vissza is adom neki.
-  Hívlak, ha végre le tudok ülni öt percre.
-  Várni fogom a hívásodat. - mosolygok rá, de igazából kételkedem benne, hogy valaha is hívni fog.

~ o ~

   Ismét egyedül, de már megszoktam. A csillogás és a siker nem mindig hozza el a sikert. Ha azt hittem, hogy egy kis pihenés segíteni fog, tévedtem...Nem tudok enni, nem tudok figyelni, nincs ihletem és egyszerűen dekoncentrált vagyok.Valami nincs velem rendben...De nem tudom, hogy mi is az.

~ o ~

   Lassan november van és New Yorkban csodaszép az ősz. A parkok aranyszínben pompáznak és mindent betölt a füst, mely meghatározza a város képét ebben az időszakban. A fesztivál óta még vékonyabb lettem és arcom beesett. Nagyon rosszul néztem ki és a turnénkat is be kellett szüneteltetni, mert egyszerűen nem voltam hajlandó felmenni a színpadra. A csapatom pedig azzal fenyeget, hogy kitesznek és új énekesnőt keres. Nos, megértem őket.

   Sebastian nem jelentkezett.Egyáltalán semmi hírt nem adott magáról, ami először nem zavart, de amikor azt olvastam, hogy újra összejöttek a barátnőjével, akkor az eléggé rosszul esett.Talán azóta nem írtam új dalt. Most már nem is számítok rá, hogy esetleg felbukkan és szerelmet vall, mert ez nem egy tündérmese. Itt nem mindig győz a jó és én ebbe már beletörődtem.Azt hiszem vissza kellene térnem a normális életemhez. Itt az ideje felébredni.  

 ~ o ~

-  Bébi, azt hiszem el kellene menned. Nemsoká itt van a feleségem. - súgja a fülembe egy ismeretlen férfi hang.

-  Ki maga? - túrok hajamba zavarodottan.

-  Charles vagyok, az este pedig remek voltál. - csókol meg, majd kiszáll az ágyból.

   Semmire nem emlékszem az előző estéből. Szétnézve egy nagy lakosztályban találom magam, ahol egyetlen ismerős bútor sincs. Minden idegen és a férfi, aki épp bokszerét veszi magára még csak nem is vonzó.Mit tehettem?

                                                                              ~ o ~

   Mi is indított el a lejtőn? Már nem emlékszem. Jelenleg a fürdőszobámban ülök és remegő kezekkel szorongatok egy törött borosüveget. mit akarok vele? Már ezt sem tudom. Ha a tükörbe nézek egy torz szellemet látok csak, aki mindössze homályos imitációja régi önmagának. Hetek óta nem eszem rendesen és kitettek a bandából. Nem tudom mi lehet ennél rosszabb, de talán már nem is fogom megtudni. Elhatároztam, hogy ma véget vetek ennek. A lejtő legaljára értem és innen már nem látok kiutat. Valami régen elromlott, nem emlékszem mi de tudom, hogy fájt. Talán túl naiv voltam az élethez és mind ahhoz, ami vele járt...A gyengeséget megérzik az emberek és az enyémet ki is használták.Tönkrement kapcsolatok, átmulatott éjszakák és egy éjszakás kalandok kísértek az elmúlt fél évem és elegem van belőle. Csak azt akarom, hogy vége legyen Nagyon fáj...

~ o ~

  Szirénák és villódzó fény. Hangok szűrődnek át a sötéten és érzem, hogy vége van. Vége a szenvedésnek, vége a bánatnak és vége a várakozásnak, valami olyasmi után, ami soha nem is volt az enyém. Lehetek - e olyan szerencsés, hogy mindennek egyszerre most vége szakad? A gépek monoton zaja és tompa beszélgetések egyre halkabbak lesznek, azt hiszem itt az idő.Viszlát világ, viszlát élet.

~ o ~

-  Miért tetted? - mered rám Dr. Harper a papírjai mögül.

-  Azt hiszem elegem volt. - válaszolom unottan és közben a csuklómon lévő géz kiálló cérnájával játszadozom.

-  Marionon, kérlek rám figyelj. - könyörög a doki.

-  Doki, azt akarja hallani, hogy besokalltam az életemtől és véget akartam vetni neki? Azt akarja kisajtolni belőlem, hogy egy olyan valakire vártam, aki igazából sosem tartozott hozzám és én annak ellenére, hogy nem ismertem beleszerettem? Esetleg azt, hogy az egész életem egy haszontalan időpocsékolás volt, ami még csak meg sem érte az egészet?! - emelkedek fel a kanapéról és az ablakhoz sétálok.

-  Marion, ezen már ezerszer végigmentünk. Semmi értelme ugyanazt hajtogatnod, ettől nem lesz jobb. Meséld el nekem, milyen volt az a fesztivál egy évvel ezelőtt.

-  Felejtse el. Csak egy álom volt az is, mint az összes többi. - legyintek és tovább bámulok a fülledt nyári naplementébe.

-  Emlékszik valamire belőle?

-  Azt hiszem... - sóhajtom lehangoltan.

~ o ~

   Tompa beszélgetés szűrődik be a kórterem ajtaja elől, én pedig fülemet az ajtóra tapasztva próbálom kiszűrni a fojtott hangokat, nem sok sikerrel.

-  Nézze, nem fogok hazudni magának. A felesége nem emlékszik semmire a fesztivál után történtekből.

-  És van rá esély, hogy újra emlékezzen?

-  Az esélyek elenyészőek. A koponyatrauma túl nagy volt, és a vérveszteség is nagyon súlyos.Az elmúlt időszakra úgy emlékszik vissza, mint élete legsötétebb korszakára.

-  Segíthetünk a felépülésben?

-  Most a legjobb, ha időt adunk Mrs. Vettelnek a felépülésre és a gyógyulásra. Talán fél év és a kislányukkal is találkozhat.

   Résznyire nyitom az ajtót, hogy kileshessek rajta. A doki egy harmincas éveiben járó férfival beszélget, aki egy öt év körüli kislány kezét szorongatja. Vajon ki lehet ő? Csodálatos férfi...Még sosem láttam az előtt. Megzavarodom...A kislány annyira hasonlít valakire? Vajon kire? Honnan ilyen ismerősek hirtelen?

   Összerogyom és fejemet térdeimre hajtva remegve próbálom kiszűrni a cikázó képek közül a fontosabbakat.Sikoltás...szirénák...vér...pittyegés....gyermeksírás...monoton eső az ablakon...nem áll össze.Valami hiányzik. Mrs. Vettel, az én lennék? A kislányommal? Van gyerekem?

-  Kérlek, Marion, nyugodj meg. - hallom meg az orvos lágy hangját a hátam mögül.

   Észre se vettem, hogy körmeimet olyan mélyen vájtam arcomba, hogy vér serkent körmeim nyomán.

-  Gyere,feküdj le szépen. - felállít és az ágyhoz kísér, de én elkeseredetten nézek a kitárt ajtó felé, ahol a csodaszép férfi áll, könnyekkel a szemében, a kislány pedig apja lábába fúrja az arcocskáját és vállai remegnek a zokogástól.

-  Kik ők?...Kik ők?...Kik ők? - ezek a szavak hagyják el ajkaim, mielőtt véremben szétáradna a nyugtató és a világ ismét elsötétülne.

***

Oké, szóval ez lenne a novella befejező része, ami tudom, hogy felkavaró és kicsit brutális, de ha tudnátok, hogy mi van a fejemben akkor hálát adnátok, hogy nem rendeztem tömegmészárlást.

Az új történettel nem tudom mikor jelentkezem, de tekintve, hogy nem volt egy jó ideje normális történet az oldalon, ezért megpróbálok egy értékelhetőt összehozni.

Legyetek jól és majd igyekszem minél hamarabb újra jelentkezni.

Puszi :*:*