Novella Karácsonyra!

Halihó... vagy inkább HoHoHo!

Mindenkinek tejesen és tiszta szívből Kellemes Ünnepeket szeretnék kívánni és havat, meg azt, hogy a szeretteitekkel tölthessétek ezt az áldott időszakát az évnek.

Nos, egy kicsit a novelláról... A történet nem bonyolult és tőlem eltérően most happy end-re lehet számítani.A történet kicsit más szemszögből és más alapsztorival fogja bemutatni Seb és Hanna múltját és megismerkedését. Remélem így is tetszeni fog, hogy lelőttem a poént.

Legyetek jók és még egyszer kívánok nektek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet!

Jó olvasást és remélem jövőre is velem tartotok majd.

Puszi, idén utoljára!

Bloodorange :*:*

Under The Mistletoe

  Kinn esik a hó, szinte nem is látom a kocsifelhajtót, de tudom, hogy apa nemsoká hazaér a fával és elkezdhetjük feldíszíteni. A szomszédaink hamarosan megérkeznek a sütivel, amit Heikke ígért még a múlt héten és tudom, hogy ez lesz a világ legjobb ünnepe.

   Hongkongból repültem haza csak az ünnepekre, hogy együtt lehessek a családdal. Sajnos mennem is kell vissza szilveszter után, de az még nagyon sok idő. Anya most hozza lefelé a padlásról a díszeket, mert ugye miért is ne hagyjunk mindent az utolsó pillanatra, a húgom pedig meleg bort önt ki csuprokba, ezzel pedig isteni illatokkal tölti meg a lakást.

-  Hanna, ne csak állj ott, hanem segíts nekem ezzel a dobozzal! - rivall rám anya, de közben meg kell álljon, mert kiesik a kezéből az egyik szalag.

-  Jövök... - morgom és letéve kezemből a telefont odasétálok a lépcsőhöz, hogy kivegyem a kezéből a dobozt.

   Nagy nehezen a kandallóhoz cipeljük a cuccokat és leülünk a kanapéra. Én eldőltem és anya ölébe hajtottam a fejem, mint régen, mikor kicsi voltam. Felnézek a plafonra, ahonnan most apró csillagok és hópihék lógnak és egy pillanatra engedek a csábításnak és visszarepülök a gyerekkoromba, ahogy minden olyan egyszerű és kézenfekvő volt, hogy nem is értem miért akartam felnőni.

-  Megjött apa! - ugrándozik Alma vidáman és szőke haja úgy lebeg körülötte, mint egy glória.

-  Akkor még időben hoztuk le azt  halom díszt. Biztos megint zsémbelt volna, hogy mi nem csinálunk semmit, ő pedig még az utolsó pillanatban is képes eleget tenni a rigolyáinknak és bejárja a fél várost egy fenyőfáért, hogy igazi karácsonyi hangulat legyen. - monológozik anya és óvatosan felállva az ajtóhoz sétál, hogy beengedhesse apát, közben én is összeszedem magam.

-  Majdnem kifogytak a fákból! - érkezik meg a fenyőfa zsörtölődve.

-  Imádlak, drágám. - ad anya egy puszit apa fagyos arcára, de két másodperccel később máris kiborul, mert behozta a havat a bakancsával és végigjárja a házat, hogy a helyére állíthassa a fát.

   Egy óra alatt végre beáll a családi béke és a fa is szép lassan  elkészül. Épp a csúcsdíszt teszem fel, mikor megszólal a csengő. Lemászok a létráról és mivel mindenki túl elfoglalt a saját kis dolgaival, hogy esetleg fontolóra vegye az ajtónyitást.

-  Boldog Karácsonyt! - ölel meg azonnal Norbert és utat törve magának lerázza vállairól a havat.

-  Hanna, tényleg te vagy az? - csodálkozik Heikke és fél kezével átölel.

-  Ahogy látom a Kínai levegő megviselt Hanna, olyan sápadt vagy....és mintha a szemed is kicsit keskenyebb lenne. - lép be csipkelődve Melanie.
-  Te sem változtál semmit. - ölelem meg.
-  Komolyan úgy gondolod? - tolja előre hatalmas pocakját, amivel sikerül ledöbbentenie.
-  Oké, most megfogtál.
-  Fred hátul maradt Sebbel és Johannal.
-  És ki az a Johan?
-  A vőlegényem. - adja a választ a másik Vettel lány.
-  Gratulálok! - ölelem magamhoz jó szorosan.
-  Köszi. - pirul el aranyosan.
-  És a legfiatalabb Vettel hol van? - utalok Fabira, aki régen nélkülözhetetlen volt a ilyen családi összejöveteleknél.
-  Ő a nagyszüleinknél karácsonyozik, mert nagyon régen volt ott.
-  Kár, jó lenne látni a szőke fejét. Hiányzott... - szomorodok el.
-  És más nem hiányzott? - vonja fel szemöldökét Melanie és tudom, hogy az öccsére, Sebre utal.
-  Tudod, hogy annak már vége.
-  Ha te mondod...

   Bemegyünk és mind elhelyezkedünk a nappaliban. Heikke és anya közé préselnek be a kétszemélyes kanapéra, amivel minden esélyem elszáll, hogy el tudjak menekülni, ha a helyzet úgy kívánja. Végül elérkezik a pillanat, amit a legkevésbé vártam mind közül. Nyílt a bejárati ajtó és három férfi sétált be rajta. Kettőt közülük nem ismerek, de a harmadikat minden körülmények között megismerném. Bár most sapkába és kabátba van bugyolálva és didereg, de arcára kedves mosoly ül ki, amint megérzi a meleg bor és a finom sütik illatát.

-  Megjöttünk! - kiáltja el magát és nevetve a csomó tetejére dobja a kabátját.
-  Ha nem üvöltözöl, akkor is észrevesszük! - válaszol Mel idegesen.
-  Mel, ne hozz kínos helyzetbe a szomszédok előtt. - jön be a nappaliba.
-  Öcsi, saját magadnál senki nem tud jobban leégetni.
-  Kösz... - huppan le a fa elé lazán és levesz egy bögrét a kávézóasztalról. - Talán csak nem Hanna méltóztatott hazajönni? - emeli rám a tekintetét lenézően.
-  Van valami bajod? - kérdezem meglepetten.
-  Á, semmi.
-  Akkor légy szíves ne tedd tönkre az ünnepemet. Szeretném élvezni a családi körömet.
-  Kívánságod számomra parancs.

  A hangulat fagyossá válik ezek után és mindenki feszeng, mert érzik, hogy közöttünk nincs minden rendben. És igazuk van... Seb és én négy évig randiztunk a gimiben és még utána is, míg egyetemre jártam, de aztán én kaptam egy állásajánlatot Hongkongban és nem utasítottam vissza, mert számomra ez volt a nagy lehetőség, amivel élnem kellett. Elutaztam és ez az első alkalom, hogy hazautaztam,  mert drága a repülőjegy és nem jöhetek haza minden nap. Azóta nem beszéltünk csak egyszer még az elején, majdnem egy éve... Régen volt, tudom és hiányzott is, de nem akarom neki megadni azt az élvezetet, hogy tudja mennyire szar volt nélküle.

-  Oké, ki éhes? - áll fel anya, ezzel levegőhöz juttat.
-  Szerintem mindenki. - csatlakozik Heikke is.
-  Akkor induljunk is. - mozdul meg z egész társaság egyszerre.

   Én maradok utoljára, mert nem akarok Seb mellett kikötni az asztalnál és ahogy a Vettel nővéreket ismerem, úgy intéznék, hogy a nagy forgolódásban mellé ülnék, mert " máshol nincsen hely " és azzal szépen beaktiválnák az időzített bombát, ami több, mint valószínű, hogy két perc alatt robbanna és mindent tönkretenne, ami széppé teszi a karácsonyunkat. Nem tehetem ezt meg anyával, apával, a húgommal és a vendégeinkkel, hisz annyira szeretnek minket, hogy csak keserűséget hozna az ünnepbe, ha mi gyilkolni kezdenénk egymást a múlt sérelmeiért.

   Egy futó pillantást váltok anyával, aki kérlelve fúrja csonttörő tekintetét az enyémbe és tudomásomra hozza, hogy egy lövésem van. Szerencsére Alma mellett marad ki a hely és ez azt jelenti, hogy a lehető legmesszebb kerültem Sebastiantól és így van esélyünk a békére. Ha én nem szólok hozzá, akkor remélhetőleg ő sem fog. Anya és Heikke behozza a tálakat, miket ott illatozik a karácsony sült hús és a zöldségköret, valamint krumplipüré, rántott hús és valami amit nem ismerek, mert eddig anya nem csinálta és most sem láttam mikor készült.

-  Mindenkinek nagyon jó étvágyat kívánok! - mosolyog ránk apa és elkezdi felvágni a sültet.

  A vacsi nagyon finom és Heikke is kitett magáért a desszertet illetően. Nagyon finom volt minden és mikor visszatérünk a nappaliba, még úgy se férek a két anyu között. Az ajándékokkal még várunk egy kicsit mert a szülők beszélgetni szeretnének előtte. A lányokkal felmegyünk a szobámba, hogy kidumáljuk magunkat, hisz vagy ezer éve beszéltünk utoljára. Már általános óta nagyon jóban vagyunk,de egészen utolsó évig a gimiben nem is ismertem az öccsüket. Aztán kiderült, hogy egy évvel előttem végzett és nagy karrier elé néz, mint Forma 1-es pilóta. Mikor először megismerkedtünk azonnal egy hullámhosszra kerültünk és minden olyan simán ment, mint a karikacsapás. A szüleink már az esküvőre kezdek spórolni, de aztán én megkaptam a munkát Hongkongban és jóformán köszönés nélkül leléptem. Az már más dolog, hogy ő pedig semmit nem tett, hogy visszaszerezzen...Vagy, hogy egyáltalán beszéljünk még. Miután elutaztam egyszer felhívtam, akkor beszéltünk vagy öt percet és utána akárhányszor hívtam foglalt olt, vagy csak simán kinyomta. Szép, mondhatom....

-  És mesélj...van valakid a sárga kontinensen? - könyököl az ágyamra Steph.
-  Nincs. Nem igazán csípem a kínaiakat...Nem elég magasak.
-  Na meg persze nem elég szőkék és kék szeműek..Igaz? - kacsint rám Mel és végigsimít pocakján.
-  Semmi köze a hajuk színéhez és a szemük színéhez. - pirulok el.
-  Ismerünk már. Még mindig az öcsénkbe vagy belezúgva?
-  Dehogy is. Annak már vége. - legyintek és kinézek az ablakon az utcára, ahol még mindig szakad a hó.
-  Persze, persze...hajtogasd csak, de négy évet nem felejt el az ember csak úgy. Mi megértjük.
-  És ő pedig utál engem, ez nyilvánvaló.
-  Persze és nyilván most emészti fel a hatvanadik barátnőjét.
-  Akár hiszed, akár nem, még nem volt barátnője, mióta te elmentél.
-  De hiszen... Azt hittem haragszik rám..Nem vette fel a mobilját amikor hívtam.
-  Mert fájt neki, hogy úgy leléptél. Persze, hogy el akart felejteni.
-  És ha megpróbált volna elérni?
-  Csak tovább akart lépni. Hát ekkora bűn az? - mosolyog keserédesen Mel.
-  Igazad van. Jól tette...
-  Mikor mész vissza sárga földre?
-  Ne hívd így... És már nem megyek vissza...
-  Történt valami?
-  Kirúgtak. Felvettek valami kamasz csitrit a helyemre, aki még a tüllt sem tudja megkülönböztetni a selyemtől.
-  Nem is mondtad.
-  Nem akartam, hogy sajnáljatok. Amúgy is kaptam egy ajánlatot itt a városban egy esküvői ruha szalonban.
-  Remek hír. Akkor visszatérhetünk a vasárnapi kávézásokhoz a teraszotokon.
-  És a horrorestekhez. - teszem hozzá nevetve.
-  Hát, azt kétlem, hogy beleférne, de majd meglátjuk.

  Kicsit később megjelenik anya és lehív minket, hogy adjuk át az ajándékainkat egymásnak. Vidáman cseverészve érünk le a nappaliba, ahol már mindenki tűkön ülve várt. Pedig én azt hittem, hogy annyi beszélgetni valójuk van, erre fel már mindenki az ajándékkal az ölében ül és vár ránk. Szép, mondhatom...

-  Akkor, ki kezdi? - pattan fel Alma izgatottan.
-  Kezdheted te. - ülök le a földre apa lábához.
-  Nos, mivel titkos mikulás volt, ezért ugye az ajándékom is meglepi lesz! - tapsikol vidáman, majd előveszi a csomagját és Heikkéhez sétál. - Boldog karácsonyt!
-  Köszönöm. - fogadja két puszival a csomagot, majd ő jön a sorban.

   Heikke apának vásárolt, apa Melanienak, Mel a tesójának, Steph anyukámnak, anya Johannak, aki pedig Frednek.  Fred Norbertnek, ő pedig Sebastiannak. Mikor Seb megkapja az ajándékát nagy levegőt vesz és felém sétál. Na hurrá...

-  Boldog Karácsonyt, Hanna. - morogja és a kezembe adja a zacskót.
-  Kösz. - suttogom lesütött szemmel és elveszem a csomagot, amiből kikandikál egy cetli.

   Gyorsan letudom a saját ajándékomat is, majd fáradtságra hivatkozva felmegyek a szobámba. Mikor felérek bezárom az ajtómat és beülök a kis kuckómba az ablak előtt. Magam elé veszem az ajándékomat és bontogatni kezdem. Először a cetlit veszem ki, amiről kiderül, hogy egy boríték sarka, majd magam mellé teszem. Az zacskóban van még egy hógömb, meg csoki. Nem túl eredeti, de nagyon szép ajándék. Felveszem a borítékot és kibontom. Egy levél van benne természetesen és egy kép kettőnkről. Megrökönyödve meredek a képre és nem értem miért ad nekem ilyesmit. Ha azt akarta, hogy fájjon, hát elérte. Emlékek tömkelege rohan meg, de minden erőmmel megpróbálom visszafojtani őket, mert nem akarok sírni. Abból elég volt eddig is.  Kibontom a levelet és olvasni kezdem.

Kedves Hanna!
    Nem tudom igazából hol is kezdjem, sőt azt is megértem, hogy ha nem is akarod elolvasni, mert tudom, hogy nagyon rég beszéltünk és utálsz is rendesen  amiért nem kerestelek ilyen sokáig, de jó lenne ha meghallgatnál. Szóval csak azt akarom, hogy tudd, sajnálom, de tovább akartam lépni és azt hittem menni fog, ha nem gondolok rád, vagy simán kihagylak az életemből nem engedlek a fejembe, de mégis ott vagy. Minden gondolatomban és lélegzetvételemben benne vagy. Nem akarom, hogy ne legyél az életem része. Bánom, hogy nem mentem utánad akkor nap, de féltem, hogy mi lesz, ha nem jössz vissza. Ha visszautasítasz és kinevetsz akkor még ennyire lennék képes...Sosem tudtam volna talpra állni...Egyszerűen nem ment volna. Így azt hiszem meg tudta győzni magam, hogy ez nem az én hibám volt és most is azért írok neked, mint egy hülye kamasz srác, hogy kérjek még egy esélyt. Ha elolvastad és úgy gondolod, hogy megérdemlünk még egy esélyt, akkor gyere át ma este, vagy csak hívj fel.
    Remélem átgondolod és nem várlak hiába, mert szerintem rohadt hideg lesz a házunk előtt, az udvarban.Kérlek olvasd el minél hamarabb. Azt hiszem éjfélig fogok várni rád...Vagy tovább...Nem tudom...

Sebastian.

   Összehajtom a levelet és kinézek az ablakon. Sebastian a házuk hátsó udvarán van és havat lapátol. Elmosolyodok és felállok, hogy lemehessek hozzá. A nappaliban felveszek egy kabátot és bakancsot, majd kisétálok a szitáló hóba. Az udvaraink össze vannak kötve egy kis ajtóval, amin könnyen átjutok. Megállok a kocsifelhajtójukon és összefont karokkal nézek rá.

-  Elolvastad? - kérdezi félve.

-  Szerinted itt lennék, ha nem így lenne? - sétálok oda hozzá.

-  Akkor mit mondasz?

-  Hogy egy őrült vagy. Sőt mindketten azok vagyunk.

-  Hanna, én féltem..

-  Mindig is egy kis beszari voltál. - kuncogok halkan.

-  Ezt, hogy mondhatod?

-  Ha nem tévedek az első randinkra is én hívtalak el. - teszem csípőre a kezem.

-  Jó, igazad van, de ne legyél gonosz. Én sem vetettem a szemedre semmit.

-  Mert volt mit...

-  Hé, éppen békülünk. - nevet kínosan és megvakarja a tarkóját.

-  Igazad van, sajnálom.

-  Akkor, kapok még egy esélyt, hogy jóvá tehessem a mulasztásomat?

-  Azt hiszem igen. Meg tudnál győzni... - lépek még közelebb.

-  És mivel? - vonja fel a szemöldökét.

-  Gyerekek! Fagyöngy alatt álltok! Csókot! - kiabál le Mel és egy horgászbotról fagyöngyöt lógat le.

-  Őrült a nővérem. - csóválja a fejét Seb.

-  De igaza van. - karolom át a nyakát és magamhoz húzva megcsókolom.

-  Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúú! - kezd el huhogni a két Vettel lány.

-  Ne leskelődjetek! - halljuk meg Vettel mama hangját egy másik ablakból.

-  Itt nincs az embernek magánélete. - csóválja meg a fejét Seb.

-  Nem baj. Majd bepótoljuk... - adok egy puszit az orrára, majd visszasietek a kertünkbe és bezárom az ajtót.

  ~ o ~

   Mikor azt mondta bepótoljuk, nem gondoltam volna, hogy ezentúl minden szabadidőnket együtt töltjük. Már egy év telt el azóta, hogy megírta a levelet és azóta minden olyan remek. Eljegyzett és három hónapja Svájcban élünk. Idén nálunk tartjuk a karácsonyt, ami házavatóbuli is egyben, hiszen nemrég lett kész az új szárny a házban, amiben helyet kapott egy új hálószoba és fürdőszoba, valamint egy dolgozószoba, csak nekem.

-  Kész a süti? - esik be Seb a konyhába.

-  Még nem, de hamarosan készen lesz. - kenek az orrára egy kis krémet.

-  Hé, ez nem volt szép. - ül fel a pultra és letörli az orrát.

-  Dehogynem... Csak gondolj arra, hogy az életed hátralevő ünnepein mindig krémmel az orrodon fogod végezni.

-  Állok elébe. - tol be egy egész csokis kekszet a szájába.

-  Mondtam, hogy nincs még kész.

-  Heintem hak nahon fohhó! - legyezi a száját és egy pohár víz után nyúlt.

-  Szóltam... - nevetek fel.

-  Fagyöngy! - kiált fel Mel, aki Isten tudja honnan került elő és fölénk lógat egy csokor fagyöngyöt.

-  Te megint honnan kerülsz elő? - morog Seb és leszáll a pultról.

-  Most jöttünk és hallottunk benneteket a konyhában.

-  A kis prücsök hol van? - indulnék el, de Mel visszahúz.

-  A - a - a - a! A fagyöngy szabálya kötelez...Csókot, csókot, csókot! - vigyorog ránk elégedetten.

-  Mindig tudod, hogy hozz kínos helyzetbe nővérkém! - csóválja a fejét Seb és magához húzva megcsókol. - Szeretlek. - suttogja ajkaim közé.

-  Én is téged. - ölelem magamhoz szorosan és hajába túrva még közelebb vonom magamhoz.

   Tudom, hogy nem lesz mindig minden ilyen jó és nem mennek majd ilyen könnyen a dolgok, de most olyan tökéletes ez a pillanat, hogy úgy érzem semmi nem ronthatja el. A szüleim hamarosan itt lesznek és a családom pedig épp előttem áll. Seb a legjobb dolog, ami eddig történt velem és sajnálom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie, hogy felnőjünk és mindent magunk mögött hagyjunk. Szeretem és ő is szeret engem. Nem kell ennél több.