Epilógus

The best is yet to come

   Repülőgépen ébredni egyet jelent a biztos halállal.A nyakam kibírhatatlanul sajog és fejem is kóvályog egy kicsit.Órámra pillantva hajnali háromnegyed négy van és az ablakon kinézve konstatálom,hogy korom sötét is.Nagyon nyújtózok ezzel pedig sikeresen beverek egyet a mellettem ülőnek.

-  Nagyon sajnálom.-szabadkozok remegő hangon.
-  Máskor legyen sokkal figyelmesebb,kérem.-simogatja arcát a férfi idegesen.
-  Ígérem legközelebb az leszek.-nézek rá bocsánatkérően.
-  Maga vadászik rám?-kerekednek ki szemei.
-  Nem úgy értettem.-pirulok fülig.
-  Köszönöm...-méreget gúnyosan és elnézve mellettem kinéz a koromsötétbe.

   A gépem hajnali négykor landol és már nagyon fáradt vagyok,mikor végre beszállhatok a sárga taxiba és megadom húgom lakásának címét.Az autó himbálózása csak még inkább elálmosít és már alig várom,hogy alhassak,mert ugyan a repülőn aludtam egy keveset,de az semmit nem ért.

   Ebben a pillanatban hasít belém a felismerés.Annyira fura érzésem van,ahogy kinézek a szállingózó hóesésébe,hogy attól szinte kiráz a hideg.Olyan,mintha már egyszer megettem volna ezt az utat és most visszarepültem volna az időben.Aztán végre beugrik.A repülőn volt egy nagyon fura álmom,arról,hogy mi fog azután történni,miután leszállok a gépről és megérkezek Hannához.

  Az álmom végén összeházasodtam a gyerekkori legjobb barátommal és azzal a férfival,akit már nagyon régóta szeretek,de addig rengeteg fura,szürreális dolog történt velem,amiket így, a taxiban ücsörögve már nevetségesnek és valótlannak találok.Már a legeleje fura volt,hisz Sebastian kis gatyában nyitott.Aztán meg meg se ismertem,de hisz a legjobb barátom.Már,hogy nem ismerném meg?!

- Megérkeztünk kisasszony.-szól hátra a sofőr,mikor leparkol egy nagy ház előtt.
- Köszönöm.-mosolygok rá fáradtan és a kezébe nyomom az út árát,meg egy kis borravalót.
- Viszont látásra.-int vidáman a férfi,miután segített kipakolni a csomagtartóból.
- Jó éjt!-integetek utána majd felvéve a hatalmas bőröndöt elindulok a bejárat felé.

    Nem is várom,hogy fenn legyen,hisz nagyon késő van,így miután csöngetek csak álldogálok és várom,hogy végre valaki ajtót nyisson.Nagyjából öt percig fagyoskodtam az ajtó előtt,az épp szállingózó hóban,amikor végre gyúl a lámpa a ház előtt és kulcs fordul a zárban.Szélesen elvigyorodok és legyűrve álmosságom felkészülök arra,hogy húgom nyakába ugorjak.

- Ki az ég akar...-nyöszörgi egy álmos férfi hang,mielőtt kitárulna az ajtó,ez kicsit meglep.

   Ahogy az ajtó kitárul egy ismeretlen,borzos pasi lép ki rajta,bokszerben és karikás szemekkel.Hát ez meg ki az ördög?!,merül fel bennem a kérdés.Hanna nem Sebastiannal van együtt?,folytatom idegesen.

- Elnézést a zavarásért,biztosan rossz címre hozott az idióta taxis...-szabadkozok,mielőtt még meglátnám a férfit,aki az ajtóban toporog,egy szál kis gatyában.
- Kit keres egyáltalán?
- Hanna Pratert...-nyöszörgöm fintorogva,hangom még mindig félénk és szinte felismerhetetlenül magas.
- Kätharina?-kérdezi felvillanyozódva a számomra továbbra is ismeretlen férfi.
- Honnan tudja a nevem?
- Te vagy Hanna nővére,igaz?
- Ige,de továbbra sem tudom,hogy ön ki és honnan ismeri a húgomat.
- Sebastian vagyok és azt hiszem megérdemlem,hogy ennyi év nélkülözés után felismerj.-lép közelebb hozzám a szőke és rám mosolyog.

   Szinte mellbe vág a felismerés.Pontosan az történik,mint az álmomban.Először teljesen idegennek vélem Sebastian,majd kiderül,hogy egyáltalán nem az.Ebben a pillanatban tudatosul bennem,hogy mit kell tennem.Nem akarok olyan tehetetlen és beszari lenni,mint az álmomban és akármennyire is szeretem a húgom,nem okozhatok neki annyi szenvedést,mint az álomban.Vagy csak áltatom magam és bennem mozdult meg valami a bokszeres német láttán?Valami,amit már olyan rég próbálok kordában tartani,de egészen a repülőn való ébredésig nem akartam elhinni és szabadjára engedni.

-  Nem mehetnénk be?-szólal meg a német dideregve.

-  Seb...-suttogom visszafojtott hangon és lendületet véve megcsókolom az előttem álló férfit.

  Csak épp,hogy ajkaink összeérnek,máris megbánom.Ki tudja ő,hogy fog reagálni....Elpirulva állok előtte,de ő csak meglepetten és zavartan néz le rám.Aztán legnagyobb meglepetésem olyan dolog történik,aminek nagyjából 0,00001 % esélye volt.Karom után nyúl,magához von és ajkait enyémekre tapasztva megcsókol.

  Lassú,érzéki csók,melyet soha,senkitől nem kaptam azelőtt.Ajkai először csak lassan ízlelgetik az enyémeket,majd hirtelen megérzem forró nyelvét ajkaimon és azokat lassan szétnyitva utat engedek neki.Kétségkívül tudja mit csinál,ugyanis libabőr fut végig karomon a meleg,téli ruhák ellenére és minden idegszálam vigyázzba áll.

-  Olyan rég vártam már rád...-súgja ajkaim közé,és tudom,jól tettem,ami tettem.

***

Mint általában,most sem tartom be,amit mondtam.Bár csak két vélemény jött az előző részhez,úgy gondoltam,hogy ha már kész van,akkor fel is teszem,ne várjatok ennyit fölöslegesen.

Ezennel a végére értem Käthe történetének és köszönöm mindenkinek,hogy ennyi véleményt írtatok,és nem hagytatok sose cserben.

a közeljövőben reményeim szerint hozom a Ladybug folytatását,viszont lassan ott is a véghez közeledünk.Nagyjából még két részt terveztem.Nem akarom nagyon elnyújtani.

Legyen szép napotok!

Puszi:*:*