8.Rész

-  Fer,miért repülünk megint?-hajtom nyafogva bátyusom vállára fejem.
-  Azért,hogy az én édes kis húgocskám ott lehessen velem a Maláj nagydíjon.-ad egy puszit homlokomra bátyusom és hátradől székében,hogy zenét hallgathasson.
-  Ne merészelj zenét hallgatni,mikor itt vagyok veled!Egész héten nem láttalak,tessék mesélni.-bököm oldalba,mire összerezzen.
-  Semmit nem tudok mesélni.-harap ajkaiba,ami csak annyit jelent,hogy hazudik.
-  Tessék csak mesélni...-kezdek mérgesen dobolni lábán.
-  Összekaptunk Dashaval és most nem akar velem beszélni.-hajtja le a fejét.
-  Ha nem lennénk körülvéve emberekkel,most akkora pofont kapnál,Fernando Alonso,hogy leesne az a nagy dinnye fejed.
-  Nem is az én hibám volt...egyszerűen kibukott,pedig semmit rosszat nem mondtam.
-  Te nem vagy normális...Ez a lány szeret téged,ha nem békültök ki,akkor én magam tekerem le  füled.
-  Most aztán igazán megfenyegettél..-néz rám lenézően,de azonnal meggondolja magát mikor pillantása találkozik az enyémmel és abból ki tudja olvasni,hogy halálosan komolyan gondolom.
-  Fer,én sosem viccelek.Raquelle-nél nem tettem semmit,de most nem fogom engedni,hogy elcseszd.
-  Oké,anyuci...mit javasolsz?
-  Meghunyászkodás,elnézést kérni...meg ilyenek.
-  Tudod,hogy utálok behódolni.-nyávog kislányosan.
-  Szereted nem?
-  Igen,szeretem.-sóhajt és végleg lemond a zenehallgatásról.
-  Akkor meg mi tart vissza.Ha szereted akkor tegyél érte,hogy ne veszítsd el.
-  Tudod,húgi...most rohadtul igazad van.Fel is hívom azonnal.-veszi elő  telefonját.
-  Bátyus,nem tudom emlékeztetnem kell-e téged,hogy ilyen magasságban nem igazán fogsz tudni telefonálni.-kacagok harsányan,mire elpirul.

   Imádok a bátyámmal lenni,főleg olyankor,amikor sok kis cuki dologgal fel tudom idegesíteni,vagy csak simán az agyára tudok menni.Kisebb korunkban folyton csapkodtam,és akkor ez tök normális és vicces dolognak tűnt,ugyanis mivel én voltam a lány,ezért nem üthetett vissza.Imádtam a gyerekkorunkat.

-  Akkor akkor telefonálok,amikor leszállunk.-helyezkedik el ismét kényelmesen.
-  Oké...-vonok vállat és inkább úgy döntök,hogy hagyom az egészet,mert nem akarok haragudni a bátyámra,vagy azt,hogy ő haragudjon rám.

   Az út nagyon hosszú,és mikor végre leszállunk,hiába nem csináltam semmit,majdnem leesek a lábamról a fáradtságtól.Csak egy forró zuhanyra és egy puha ágyikóra van szükségem...Semmi egyébre.Taxit fogunk magunknak,miután végre megvannak a csomagjaink és csapat által lefoglalt hotel felé vesszük az irányt.

-  Legyenek szép álmaid,húgi!-ad egy búcsú puszit bátyus,majd komótos léptekkel a saját szobája felé indul és eltűnik a nagy,hófehér ajtó mögött.

   Példáját követve én is besétálok a szobámba,és ahogy becsukódik mögöttem az ajtó,máris elkezdem eldobálni magamról a ruhákat és gondosan bezárom az ajtót,nem akarok váratlan vendégeket.A szobám inkább nevezhető lakosztálynak,ugyanis egy kisebb előtér,egy nagy hálószoba terasszal és egy fürdő alkotja.A hálószoba falai krém és arany festésűek,az ágy pedig hasonló mintájú fa keretet kapott.A falakon híres festmények miniatűrjei vannak és egy kávézóasztalon egy csodaszép liliomcsokor.Hatalmas Tv a falon és behűtött pezsgő egy állványra téve.

   Mire a szoba közepén lévő ágyhoz érek,már csak fehérnemű van rajtam és zokni,amitől rövid úton meg is szabadulok.Bőröndömet a földre dobva elterülök az ágyon és félálomban bámulom a plafont,amikor egyszer csak megszólal a telefonom.A kijelzőn Seb neve villog,amitől azonnal kicsit jobb kedvem lesz.Nem beszéltünk már kedd reggel óta és egy picikét hiányzik a hangja,de ez még nem kétségbeejtő szituáció.Egyelőre....

-  Igen?-szólok bele mosolyogva.
-  Szia,hercegnőm!Hogy utaztál?-csendül fel a vonal másik végén egy rekedtes férfihang.
-  Jól utaztam,hercegem!-megyek bele a játékába,mire hangosan felkacag.
-  Édes vagy,hogy ilyen cukin hívsz,de legyen simán csak Sebi.
-  Te kezdted.-puffogom kicsit sértetten,de végül ajkaim mosolyra húzódnak.
-  Látni akarlak.
-  Hol vagy?-kérdezem azonnal.

-  A szobád előtt.-motyogja halkabban,mert biztosan járkálnak a folyosón.
-  Csak viccelsz,ugye?-kérdezem hüledezve,de felpattanok és az ajtóhoz sietek.

   Mikor kinyitom valóban német áll előtte,teljesen hétköznapi ruhában,ami azért nagyon is szokatlan volt.Fején szürke baseball sapi és egy egyszerű fekete pulcsi.

-  Bolond vagy.-suttogom fejcsóválva.
-  De te pont így szeretsz.-lép közelebb hozzám,majd megcsókol.
-  Hé,ezt azért nem így játsszák.-tolom el magamtól egy kicsit.
-  Most mi van?-néz rám összevont szemöldökkel.
-  Ha az akarod,hogy ez folytatódjon,soha nem szabad kimondanod az SZ betűs szót.Világos?
-  Oké,oké...Tudod,hogy nem úgy értettem.
-  Akkor sem.Nem akarom hallani.
-  Rendben,hercegnőm.-ad egy óvatos puszit államra.
-  És ne nevezz hercegnőnek.Az csak egy ragadványnév,nem szeretem.
-  Akkor mégis,hogy becézzelek?
-  Mira?-vonom fel a szemöldököm.
-  Nem...a bátyád is így hív.Nem akarlak ugyanúgy hívni,mint az a...-kezd bele elfintorodva,de ujjam az ajkaira tapasztom és nem hagyom,hogy befejezze.
-  És a bátyámat se sértegesd,mert lehet nem fogok neki örülni.
-  Oké,de menjünk be,mert szerintem nem nagyon díjaznák ha én itt ölelgetném Fernando Alonso húgát.
-  Legyen.-kacagok fel és kézen fogva besétálunk a szobámba.

   Benn az ágyhoz sétálunk és leülünk egymással szembe.Mosolyogva figyelem kék szemeit,amint feltérképezik testem minden porcikáját.Pillantása olyan átható,mintha ujjaival érintené testem és a zsigereimig érne velük.mintha tudná minden gondolatom,minden félelmem és minden vágyam.Azt a vágyat,hogy végre megcsókoljon,hogy végre szeressen valaki igazi,forrón lángoló szerelemmel,hogy visszakaphassam Iant,vagy csak egy darabkát abból a végtelen boldogságból,amit vele éltem át.

  Hiába voltam együtt férfiakkal,sosem szerettem őket.Mindig ott lebegtek előttem Ian csillogó kék szemei és csókjának édes íze ajkaimon.Egyszerűen lehetetlen elfejteni,főleg úgy,hogy miattam halt meg.Ha akkor nem veszekszem vele akkor ez mind nem történt volna meg.

-  Miért sírsz?-zökkent ki Seb hangja gondolatmenetemből.
-  Tessék?-kapok arcomhoz ijedten és rájövök,hogy valóban potyognak könnyeim.
-  Valami rosszat mondtam?
-  Semmit rosszat nem mondtál.Csak...
-  Nekem nem kell magyarázkodnod.-feláll és mögém ül,majd az ölébe húz és karomat kezdi óvón simogatni.
-  Köszönöm.-hajtom fejem mellkasára és arcom pulcsija puha anyagába fúrom.

Ian

  Nem tudom mennyi ideje ültem a kocsiban és próbáltam kijózanodni,de semmivel nem lett jobb.Ian ott ücsörgött mellettem és fejét a kormányon pihentette.Nagyon be voltunk rúgva.A huszadik születésnapomat ünnepeltük meg és elég sokat ittunk.A hátsó ülésen Dom feküdt és fejét kilógatva a nyitott ajtón rókázott.Elég vad estének mondhatjuk,ami nem is volt meglepő,hisz bátyusom épp el volt utazva és végre nem volt ott,hogy minden lépésemet figyelje.

-  Hercegnőm,azt hiszem lassan mehetünk.-suttogta Ian és rám nézett.
-  Vár...várjatok...-nyögött fel a hátsó ülésen Dom és megpróbált felülni,viszont egy újabb adag vodka és sör keveréke tért vissza belőle.
-  Akkor még ne menjünk.-sóhajtottam nagyot és homlokom a hideg ablaknak támasztva próbáltam kicsit még inkább elősegíteni a józanodásom.
-  Rendben...

   Talán egy óra múlva végre elég jól voltunk hozzá,hogy hazakocsikázzunk.Hajnali háromkor az utak elég kihaltak voltak ahhoz,hogy ne okozzunk közúti balesetet,de azért féltem,hogy baj lesz.Szerencsére épségben megérkeztünk A fiúk házához.Kisegítettük Dominiket a kocsiból és két oldalról támasztva betántorogtunk a házba.Szegény fiú szinte azonnal lerohanta a wc-t a földszinten és sajnos annyi ideje nem volt,hogy becsukja maga mögött az ajtót,mert azonnal belerókázott a kádba.Ez abban a pillanatban nagyon viccesnek tűnt. Felsétáltunk Ian szobájába és fáradtan,még részege ledőltünk az ágyra.

-  Boldog születésnapot.-könyökölt fel kis idő múlva.
-  Köszönöm.Ezt az estét soha nem felejtem el.-fordultam én is az oldalamra,hogy szembe tudjak nézni a szőke sráccal.
-  Tőlem még nem kaptál semmit...
-  Dehogynem...Életem egyik legszebb születésnapját.-bújtam hozzá szorosan.
-  Ez még nem azt jelenti,hogy nem vettem neked semmit.

-  Mit kapok?-pislogtam rá kíváncsian.
-  Aki kíváncsi,hamar megöregszik.-kacag fel és felállva az ágyról az asztalához sétál és felvesz róla egy kis,vörös bársonydobozt.
-  Ugye nem lánykérést tervezgetsz?-vonom fel egyik szemöldököm gyanakvóan.
-  Először az volt a tervem,de utána meggondoltam magam.-ült vissza mellém az ágyra és kezembe adta a dobozt.

   Félve nyitottam ki,de nem kellett volna.Egy pár csodaszép fülbevaló volt benne,fehér kövekkel kirakva és egy nagy,kék kristályban végződött.

-  Ennek az árából egy új tv-t vehetsz magadnak.
-  A kínaiban vettem bagóért.-nevetett fel harsányan.
-  Szemét vagy,Ian Rizzo.-csaptam meg a vállát nevetve.
-  Tudom,de te így is nagyon imádsz.-vette ki a kezemből a dobozt,majd a földre téve magához vont és megcsókolt.
-  Nézd már,a kis egoista.-suttogtam ajkai közé.
-  Az vagyok...Egy nagy egoista dög,de neked pont tökéletes.
-  Pontosan.-suttogom és közben máris megszabadítottam fehér ingétől,ami a földön landolt,és melyet hamarosan követett minden más ruhadarabunk is.

   Akkor már három hónapja együtt voltunk Innal,de előtte ismertük egymást,csak nem épp olyan közelről.Szerelem volt első látásra és nagyon akartam hinni benne,hogy ez akár örökre is szólhat.Persze a későbbiek tanulsága szerint nem igazán jöttek be a reményeim.Pedig én tényleg nagyon akartam,de ha egyszer nem ez volt elrendelve,akkor én nem tudtam ellene tenni semmit.

-  Akarsz aludni?-kérdezi Seb suttogva,mikor észrevette,hogy kicsit megnyugodtam.
-  Nem,te nem azért jöttél,hogy aludjunk.Ha akarod akkor nem alszom.
-  Számomra teljesen megfelelő lesz ha holnap reggel leszel az enyém.Nem akarok úgy együtt lenni veled,hogy közben fáj a lelked.
-  Nagyon rendes tőled,köszönöm.-mosolygok a szőke férfira.
-  Egyáltalán nincs miért,hisz sem a rabszolgám nem vagy,sem valami kurva,hogy azt tedd,amit én akarok.Szabad ember vagy és ha nem akarsz velem együtt lenni,akkor semmi értelme nem lenne,mert akkor egyikünk se élvezni.Ha akarod itt maradok veled,de ha zavarok,vagy valaki mást még vársz ma este akkor csak mondd meg.
-  Egyáltalán senkit nem várok,itt maradhatsz.
-  Akkor jó.Majd reggel bepótoljuk,amit most elmulasztottunk.
-  Benne vagyok.-csókolom meg finoman és felállva az ágyról nekilátok szétdobálni a díszpárnák és fölösleges takaró tömkelegét.

  Befészkelem magam Sebkarjai közé és megvárom,míg betakar minket,majd karjára fektetett fejjel szép lassan elalszom.Álmaim édesek és egyszer sem ébredek arra,hogy alvás közben csikorgó kocsikerekeket és sikolyokat hallottam.Reggel kipihenten ébredek Seb mellett,aki még alszik.Egyik keze feje alatt,a másik az én derekamon pihen,lábait pedig álmában összefűzte az enyémekkel.Lassan úgy fordulok,hogy szemben legyünk és figyelmesen végigmérem minden egyes részecskéjét arcának.

   Olyan kisfiús és sebezhető álmában.Telt ajkai mosolyra görbültek alvás közben és szemei vad táncot járnak szemhéja  alatt.Biztosan álmodik.Szépet álmodik...Ujjaim akaratlanul is ajkaira vándorolnak és lassan megérintik azokat.Egyszerűen nem én irányítom a testem többé.Kibontakozom öleléséből és közelebb férkőzve hozzá megcsókolom először csak állát,majd picivel később ajkait és orrát.

-  Meg tudnám szokni,hogy így ébresszenek.-suttogja rekedtes,álmos hangon.
-  Azt elhiszem.De ne nagyon szokj hozzá,mert ennek egyszer vége lesz.
-  Ne már...most miért kell elrontani a reggelem?
-  Csak azért,hogy ne éld bele magad olyan gondolatokba,amik sosem válnak valóra.
-  Szép kis ébresztő...-morogja sértődötten,de azonnal fölém gördül és megcsókol...nem könnyű megsérteni.

***

Ez lett volna a rész és nagyon szépen köszönöm az előzőhöz a hozzászólásokat,remélem innen sem maradnak el.

Legyen szép napotok és türelem,már nem sok van a következő versenyhétvégéig.

Puszi:*:*