Novella 4/5

Megláncolva

-  Nem zavarok?-hallottam meg Sebastian hangját a hátam mögül.

-  Igen...-szipogtam,majd letöröltem könnyeimet.

-  Te komolyan sírsz?-karolt át szorosan.

-  Hagyj békén.-toltam el magamtól.

-  Most mi a bajod?

-  Az,hogy te is olyan vagy,mint a többi pasi.Kábítasz,aztán meg simán teszed a hülyét.

-  Azért volt,mert fogalmam sincs,hogy reagálna Johan,ha csak úgy megcsókoltalak volna.

-  Na persze...Mert majd el is hiszem.

-  Hidd csak el.Nekem fontos vagy és nem akarom,hogy miattam bántsanak.

-  Azzal bántasz a legjobban,ha előadod,hogy közömbös vagyok számodra.

-  Sajnálom.-adott egy puszit fejem búbjára.

-  Most meg kellene bocsájtanom?-néztem fel rá.

-  Ha haragudtál,akkor igen.-villantott rám egy csábos félmosolyt.

-  Kérlek ne.Erre most nincs szükségem.
-  Még rád mosolyognom sem szabad?-kérdezte meglepetten.
-  Nem!-hallottuk meg Johan mennydörgő hangját mögülünk.
-  Jo...Johan...-kerekedtek el szemeim.
-  Sebastian,azt hittem,hogy mi már tisztáztuk ezt a dolgot.Nem kötődhetsz ahhoz,ami az enyém.
-  Sebastian,miről beszél?-néztem rá ijedten az előttem álló férfira.
-  Nem mesélted el neki a szomorú történetet Alex anyjáról,igaz?-kuncogott fel erélyesen a férfi.
-  Semmi köze nem volt hozzá.Viszont azt is tisztáztuk,hogy ha még egyszer bántani mered az alkalmazottaidat,akkor feljelentelek.
-  Csak tedd meg...a kocsidig sem jutsz el élve.
-  Ügyes fiú vagyok,megoldanám valahogy.
-  Oké,tegyünk úgy,hogy ez a kis incidens meg sem történt és te most szépen fogod a kabátod és a cuccaid,majd szépen,mintha itt sem lettél volna,elmész haza,mint a jó kisfiúk.
-  És ha nem akarok?-kérdezte egyre idegesebben.
-  Ne kelljen bebizonyítanom,hogy mire vagyok képes.Nagyon kedves kliensem vagy,nagyon sajnálnám elcsúfítani a kis cuki pofikádat.
-  Szerintem hagyjuk ezt a hülyeséget...-fintorodott el Sebastian,majd egy hatalmasat behúzott Johannak.

     Tudtam,hogy ez fog történni.Valahonnan éreztem,hogy nem Bírja megállni és megüti Johant.Nem bizonyult a legjobb ötletnek,ugyanis azonnal három gorilla vetette rá magát Sebastianra és lefogták.Szegény még csak ki sem tudta tépni magát az erős markok fogásából.Könnyeim már dekoltázsomon csorogtak le,majd belefutottak ruhám anyagába és áztatni kezdték azt.

-  Johan,hagyd abba!-kiáltottam fel,amikor egy nagyot ütött Sebastian hasfalába.
-  Te maradj ki ebből!Sosem tudod meddig mehetsz el!-egy hajtincset kisöpört az arcából és úgy fordult vissza a földre görnyedt férfihoz.
-  Könyörgöm...Engem úgy megverhetsz,ahogy akarsz,de őt hagyd békén.-rohantam oda a szőkéhez,aki időközben megpróbált felegyenesedni,de nem ment neki,mivel Johan egy nagyot rúgott belé.
-  Majd veled is elintézzük a dolgot,de előbb még móresre tanítok egy hálátlan barátot.
-  Ne,kérlek...-karoltam át a férfi vállát és feltámogattam,igaz sokkal nehezebb volt nálam és még kába is,ami nem könnyített a dolgomon.
-  Jaj,de édes is a szerelem...Fiatalok,hát én teljesen el vagyok alélva.-csapta össze tenyereit Johan és gusztustalanul felhorkantott.
-  Mi az ég ilyen vicces...Gerinctelen féreg!-szólalt meg Sebastian erőtlenül,mégis mérhetetlen gyűlölettel hangjában.
-  Hogy mit mondtál?-hajolt közel hozzánk Johan és füléhez emelte egyik kezét,mint egy tölcsért.
-  Rohadj meg!-kiáltotta majd köhögni kezdett és visszazuhant a földre,térdei hangosan koppantak a csempén.
- Örülök,hogy így egymásra táltatok,így legalább részesei lesztek egy tragikus szerelmi történetnek...Mit tanúi,főszereplői...-kacagott,majd intett embereinek,hogy vigyenek utána,míg ő máris a pázsiton volt és haladt a garázsok felé.

    Az események sokkal gyorsabban követték egymást,mint azt követni tudtam volna.Egyik pillanatban még a szépen kivilágított hotel teraszán álltunk,a másikban egy köves úton zötykölődtem,beszorítva két hatalmas gorilla közé,akik láthatóan nem törődtek a higiénia fogalmával és szőrösek meg büdösek voltak,de pont elegek ahhoz,hogy féli kábultan,félig halálra rémülve üljek a hátsó ülésen,csöndeben zokogva.

   Tudtam,hogy hiába próbálkoznék a szabadulással,maximum az ajtóig tudnám a kezem nyújtani,tovább biztosan nem.Lélekben máris felkészültem arra,ami ezek után fog következni,de ekkor a kocsi félreállt és ez semmi jót nem jelentett.A két férfi kiéhezett pillantással nézett végig testemen,majd az egyik megmarkolta combomat,épp csak annyira,hogy fájjon és rájöjjek mire készülnek.

    Pattant a kocsi ajtaja és a sofőr kiszállt a kocsiból,majd két társa is követte példáját.A bal oldalamon ülő megragadta a karom és szinte kitépett az ülésből.A kétségbeesésétől és a fájdalomtól ordítani tudtam volna,de nem ment.Egy árva hang sem jött ki a torkomon.A zokogás hullámokban tört rám és már semmit nem akartam,csak véget vetni ennek az egésznek.

-  Gyere,kicsike...Johan a kegyeinkre bízott,míg ő elintézi a kis szöszke szeretődet.
-  Ho...hol van Ő?-kérdeztem erőtlenül.
-  A bunkerben,mégis hol?-kacagott fel az egyik,majd szinte szó szerint letépte rólam a ruhámat.-De ha sikítasz nem lesz elég közel,hogy érted jöjjön.
-  Most...mit tesznek velem?-kérdeztem,reménykedve,hogy esetleg elengednek.
-  Ugyan,kicsinyem..Szerintem te is tudod...-nyalta meg szája sarkát a hozzám közelebb álló hústorony,majd egészen közel lépett hozzám és kezeit testem köré csúsztatta,ám nem az történt,amit vártam.

    Egy meleg takaró fonódott remegő testem köré,majd bátorító mosolyt küldött felém a férfi,aki rám terítette a pokrócot.

-  A nevem Gerchan Smith,a berni rendőrség drog és prostitúció ellenes osztályán dolgozom,ők pedig a kollégáim,Kurtz és Hoffman.
-  Nagyon örvendek,hogy megismerhetem kisasszony.-lépett oda hozzám a legalacsonyabb és barátságosan felém nyújtotta jobb kezét.-Ön nagyon bátran viselkedett.
-  Kö...köszönöm.-habogtam,mert még mindig nem fogtam fel,hogy mi is történik.
-  Mielőtt a barátja után megyünk,feltétlenül kérdeznem kell valamit.
-  Igen...-suttogtam még mindig remegve a sírástól.
-  Hajlandó lenne vallomást tenni Johan Schulze ellen?
-  Igen..-bólintottam erőtlenül és azon gondolkodtam,hogy ezt mind nem csak álmodom-e.
-  Ugye nem haragszik,amiért ezt tettem a ruhájával,de meg kellett várnunk,hogy Herr Schulze lehagyjon minket és ha azt látja,hogy segítünk magán,akkor vége az akciónak.
-  Sem...semmi gond.-habogtam és szorosabbra fogtam magam körül a meleg takarót,mert tudtam,hogy már kék a szám.

    Kis egyeztetés után visszaszálltunk a kocsiba,majd elhatottunk a bunkerig,ahonnan hangos kiabálás hallatszott ki a nyitott ajtón keresztül.

-  Maradjon itt!-mordult rám Kurtz,majd elővette fegyverét.
-  Rendben.-válaszoltam,természetesen eszem ágában sem volt maradni.

   Ahogy becsukódott az ajtó már fordultam is a csomagtartó felé,mert emlékeztem rá,hogy Johan a múltkor csak bedobott oda egy véres pólót és egy nadrágot...Egy régebbi ügylete elfajult és a jó öreg Johan módszerrel oldotta meg,kiiktatta a férfit,pont mielőtt vacsorázni vitt volna az egyik kliensemhez.

   Felszabadultan sóhajtottam,amikor rátaláltam a ruhadarabokra egy fehér reklámszatyorban,majd amilyen gyorsan csak tudtam,visszafojtott lélegzettel,természetesen,hisz a ruhák bűzlöttek a vértől,magamra kapkodtam őket és a lehető leghalkabban kiszálltam a kocsiból.Mezítláb közeledtem a bunkerhez,ami valójában egy régi raktár volt,ezt pedig most Johan használta,hogy lebonyolítsa az illegális ügyleteit.

-  Szerintem jobb ha eldobja a fegyvert!Semmi értelme!Mi hárman vagyunk,ön pedig egyedül!-mennydörögte az egyik rendőr,talán Gerchan.
-  És,mi lesz ha leteszem a fegyvert?Lelőnek?-kérdezte cinikus hangon.
-  Nem...Letartóztatjuk és ha leteszik magáért az óvadékot,akkor szabd lábon védekezhet.
-  Valóban?!Milyen nagylelkűek...
-  Nem akarok lőni!Tegye le a fegyvert!-adott egy ultimátumot a rendőr Johannak.

    Ekkor értem az ajtóba.Johan nagyjából fél méterre állt tőle,fegyverrel a kezébe,vele szembe a három rendőr,mellettük pedig Sebastian eszméletlen teste.Testén több,mély seb is volt,és csak remélni mertem,hogy semmi baja.Gerchan tekintete találkozott az enyémmel és azonnal rémülten nyelt egyet,mire Johan is megfordult.

   A vér meghűlt az ereimben,ahogy megláttam fanatikus vigyorba torzult arcát.Egy fél pillanat alatt mellettem termett,majd már csak azon kaptam magam,hogy a fegyver csöve a halántékomnak préselődött.A levő,amit ki akartam fújni,benn akadt és csak magamban imádkoztam,hogy egyszer legyen már vége ennek a pokoli estének.

-  Engedje el a lányt!-rivallt rá az egyik rendőr,sajnos szemeim csukva voltak,így nem láttam,hogy melyik.
-  Még csak az kéne!Ő az enyém,vagy meghal velem,vagy mindkettőnket elengednek!
-  Ez már beteges,remélem tudja.Ez egy egyszerű prostituált,semmi más.Engedje szépen el.-az utolsó mondatot a rendőr már lágyabb hangnemben mondta,szinte kérlelő volt a hangja.
-  Nem engedem el!-válaszolt Johan dacosan-Te meg hagyd már abba a bőgést!-rántott egyet remegő testemen,észre se vettem,hogy sírok.
-  Engedje el,vagy kénytelen leszek elsütni a fegyvert!
-  Csak tessék!De ahhoz gyorsabbnak kell lennie nálam!-kacagott fel továbbra is dacosan.
-  Ne kelljen még egyszer mondanom!

   A hangokat távolról hallottam csak,de a hangos durranást,mely megremegtette a régi raktárépületet,tisztán és közelről.Tudtam mi volt az...Egy fegyver elsült.

***

Ismét jelentkezem egy résszel,remélem azért nem volt túlságosan kiszámítható a vége.Köszönöm az előzőrészhez a komikat és remélem ide is kapok párat.

Nagyon boldog Miklós estét kívánok mindenkinek és sok ajándékot,

Puszi:*:*