A Prince for Christmas
-December 24,reggel-
Elég volt nagyjából egy este,hogy megbánjam,amiket neki mondtam.Lehet,hogy úgy gondoltam,de az a pillanat,amikor kisétált a szobám ajtaján,úgy éreztem,hogy örökre megváltoztatott mindent és minden ez után következő döntésemet meg fogja változtatni,akár jó,akár rossz irányt is vegyen az életem.
Reggel nagyon korán volt az ébresztő,mert be kellett mennem a városba még néhány dolgot vásárolni és elrendezni a síelést,amit szilveszterre terveztem.Az egy szobalány kísért el és nagyon segítőkészen még a kabátomat is segített levenni.Soha nem szoktam meg a sok kezet körülöttem,ezért idegesített is egy kicsit,de ráhagytam,ha neki ez jó,akkor nekem is.
Mikor mindennel kész voltam hazamentünk.Ahogy a nappaliba értem ott találtam Sebastiant és Logant,ahogy a kandalló melengető fénye mellett beszélgetnek,egy-egy pohár gőzölgő valamivel.Odasétáltam hozzájuk és befészkeltem magam Logan mellé,hogy megnézhessem mi iszik.Hát,forrócsoki volt,benne pedig fincsi tejszín hab.Nem akartam Sebre nézni,de pillantásom önkéntelenül is folyton a tekintetét fürkészte és gondolataim máris elkalandoztak,haza,Heppenheimbe,a kis hátsó udvarra, egy szombat délutánra,amikor még alig voltunk négy évesek és Norbert épp kanyarodni tanította Sebet a gochart-tal,az egész udvar csupa víz volt és nem csak az udvar,hanem én is,mivel mint mindig,akkor is ott lebzseltem náluk.annyira boldog voltam,azt az emléket pedig ezernyi rossz sem veheti el tőlem.
- És mond csak,Sebastian...Mikor versenyzel megint?-szólalt meg Logan mosolyogva.
- Csak tavasszal.Addig most van egy kis időm pihenni.
- Te ugye most fogsz először Forma 1-es autót vezetni?
- Majdnem...De végül is ha úgy vesszük,akkor igen.-bólintott.-Ezt is egy nagyon jó barátomnak köszönhetem,ha akkoriban nem ösztönöz,akkor most is csak azt csinálnám amibe beleragadtam annak idején.
- És ki volt az?
- Az titok.
- Na,ugyan már.előttünk nem kell titkolóznod.
- Tudom,hogy nem ,csak ez elég személyes.-magyarázta és közben mélyen a szemembe nézett.
Természetesen tudtam,hogy kiről beszél,nem is kellett sokat gondolkodnom.Emlékszem,mikor egyik vasárnap a TV előtt ücsörögtünk hármasban és Forma 1-et néztünk.Ámuldozva meredtünk a képernyőre és reméltük,hogy egyszer részesei leszünk annak a csillogásnak és nagyzolásnak,ami arra a világra jellemző.Egy héttel később magyaráztam el Sebnek,hogy van lehetősége és használja is ki.Nem csak az apja de én is hittem benne és együtt szorítottunk érte minden versenyen.Nagyjából bennem is akkora adrenalin és félelem pezsgett,mint benne a volán mögött.
- Mikor voltál te utoljára ennyire meseszép?-toppant be a szobámba Logan.
- Nem tudom...Talán tavaly karácsonykor.
- Az lehet.
- Azért te keresettél volna valami mást.Úgy nézel ki benne,mint egy elmebeteg.
- Ez a divat.
- Aha,hol?A szanatóriumban?Úgy nézel ki,mint megboldogult nagypapám.
- Na kösz...-fonta kereszteb karjait mellkasa előtt morcosan.
- Tudod,hogy nem úgy gondoltam.-somfordáltam oda hozzá bűnbánó tekintettel és egy puszit nyomtam az arcára.
- Így már sokkal jobb.-nézett rám vigyorogva,majd elnézett a hátam mögé
Természetesen azonnal megfordultam és Sebbel találtam szembe magam.Arca elgyötört volt és szemei elhomályosultak.Bevágta maga mögött az ajtót és elkezdett rohanni,le a lépcsőn és talán ki az épületből.
- Ez mégis mire volt jó?-fordultam Logan felé idegesen,aki visoznt csak mindentudó mosollyal vigyorgott rám.
- Nyilvánvaló,hogy szeretitek egymást,csak kis hülyék vagytok és nem meritek bevallani.
- Bevallotta,hogy szerelmes belém,most pedig azt hiszi,hogy direkt csinálok belőle hülyét.
- De nem így van,szóval szerintem menj utána.
- O-o-oké.-habogtam és már rohantam is Seb után,akit a ház előtt értem utol végül.
Nem volt valami rózsás állapotban.A teraszon ácsorgott,egy szál ingben meg gatyában,papuccsal a lábán.Merengve nézett a szitáló hóesésbe és észre se vette,hogy ott vagyok,vagy,hogy közeledek felé.Annyira édes volt,hogy a szívem szakadt bele,hogy így megbántottam,akaratlanul is és még ha megérdemelte volna is.
- Azt hiszem itt az ideje beszélnünk.-léptem mellé és megtámaszkodtam a terasz korlátjában.
- Én pedig azt hiszem,hogy az este elég érthetővé tetted a szándékaidat,ezzel a kis magánakcióval pedig nyilvánvalóvá vált számomra,hogy esélyem sincs ismét a magaménak tudni téged.
- Valóban így gondolod?-tettem kezem a vállára.
- Igen...
- Azt hiszem eléggé félremagyaráztam az este.Amikor kimondtad,hogy szeretsz,az valami olyasmi volt,mintha mellkason vágtál volna és emlékeztettél volna arra,amit mindig is éreztem irántad.
- És mi volt az?-fordult felém halvány mosollyal.
- Az,hogy nem számít mit is teszel,nekem mindig több leszel egy régi barátnál...
- Mennyire több?
- Sokkal több.-karoltam át nyakát és egészen közel húztam magamhoz.
- Hát akkor jó...-fújta ki a levegőt megkönnyebbülten és ajkait ajkaimra tapasztva,ízlelgetni kezdte azokat.
A vacsora természetesen remek volt és a szakácsok nagyon kitettek magukért.Kaja után mindenki átadta az ajándékait és természetesen nagyokat nevettünk.Sebtől egy tündéri hópelyhes nyakláncot kaptam,amit természetesen azóta is hordok,hogy emlékeztessen arra,ami volt azelőtt és arra,ami ezek után várt ránk.
Az év szilvesztere óta Sebbel egy párt alkotunk.Egy tökéletes párt,amely már rengeteg nehézségen keresztül ment,mégis meg tudtunk egymás mellett állni.Minden őrültségben támogatjuk egymást és ez így van jól.
- Csinálsz reggelit?-kérdezi álmosan,mikor leér a konyhába.
- Épp tönkreteszem az egyik serpenyődet.-nézek bele az edénybe,semmi biztatót nem mondhatok róla.
- Kár,az volt a kedvencem.-puszil bele nyakamba és átkarol hátulról.
- Szúrsz,menj és borotválkozz meg.-tolom el magamtól egy picit,de arcát ismét vállamba fúrja.
- Nem baj,te így is szeretsz...
- Én nem lennék ebben olyan nagyon biztos.-fordulok szembe vele nevetve.
- Most összetörted a szívem,gonosz nőszemély.
- Majd összeragasztjuk,vagy lesz vele valami...-vonom meg a vállam és ismét nevetni kezdek.
- Igazán kezelésbe vehetnéd.-villant rám egy széles vigyort.
- Gondoltam...-csóválom meg fejem és óvatosan megcsókolom.
- Azt hiszem már nem vagyok éhes.-kacsint rám és felkapva ölébe egyenesen felvisz a szobánkba,ahol pechére Danielle alszik.
- Hát,bajnokom,erről lecsúsztál.-ütök finoman mellkasára,miután leszálltam karjaiból.
- És ha átmennénk a vendégszobába?
- Maradj csak itt a kislányoddal,azt mondtad vele maradsz,míg fel nem ébred.
- Igen,de az még az előtt volt,hogy megláttam a kedves feleségem egy bugyiban és egy melegítőben tönkretenni a kedvenc serpenyőmet.
- Még egyszer bocsánat érte.-súgom a fülébe teljesen remegő hangon.
- Meg van bocsájtva.-puszil bele nyakamba.
- Azért csak próbálj meg összetalálkozni azzal a borotvával.-jegyzem meg már ismét a konyhában.
- Hagyj már vele,majd megejtem valamikor.
- Mindegy...-vonom meg a vállam és nekilátok eltakarítani a serpenyő maradványait.
Miután végül sikerül összehoznom egy tűrhető reggelit felébresztem kislányom és együtt megreggelizünk.a kis csöppség három éve töltötte Januárban és máris tudni lehet,hogy nem otthon fog ülni és könyveket olvas.Imádja az apját és mindig csak az ő ölében nyugszik meg.Az autók hangjáért pedig teljesen odavan.A bajom csak az,hogy nem egyszerűen a hangjukért,hanem mindenükért.Egyszerűen imádja őket és még járni alig tudott,már vonzódott hozzájuk.
Imádom az életem és ennél szebb nem is lehetne.Megvan mindenem amiről álmodtam és ehhez csak egy kis hajlandóságot kellett mutatnom és megbocsájtani a tökéletes pillanatban.Van egy csodaszép kislányom,egy férjem,akit mindennél jobban szeretek és azt csinálhatom,amit valóban szeretek,írhatok...Mindig is erre vágytam...A család békéje és szeretete többet jelent mindennél,amit pénzzel és kapcsolatokkal meg lehet szerezni.Ha van családod és emberek,akik szeretnek téged,akkor valójában már semmire nincs szükséged.
Reggel nagyon korán volt az ébresztő,mert be kellett mennem a városba még néhány dolgot vásárolni és elrendezni a síelést,amit szilveszterre terveztem.Az egy szobalány kísért el és nagyon segítőkészen még a kabátomat is segített levenni.Soha nem szoktam meg a sok kezet körülöttem,ezért idegesített is egy kicsit,de ráhagytam,ha neki ez jó,akkor nekem is.
Mikor mindennel kész voltam hazamentünk.Ahogy a nappaliba értem ott találtam Sebastiant és Logant,ahogy a kandalló melengető fénye mellett beszélgetnek,egy-egy pohár gőzölgő valamivel.Odasétáltam hozzájuk és befészkeltem magam Logan mellé,hogy megnézhessem mi iszik.Hát,forrócsoki volt,benne pedig fincsi tejszín hab.Nem akartam Sebre nézni,de pillantásom önkéntelenül is folyton a tekintetét fürkészte és gondolataim máris elkalandoztak,haza,Heppenheimbe,a kis hátsó udvarra, egy szombat délutánra,amikor még alig voltunk négy évesek és Norbert épp kanyarodni tanította Sebet a gochart-tal,az egész udvar csupa víz volt és nem csak az udvar,hanem én is,mivel mint mindig,akkor is ott lebzseltem náluk.annyira boldog voltam,azt az emléket pedig ezernyi rossz sem veheti el tőlem.
- És mond csak,Sebastian...Mikor versenyzel megint?-szólalt meg Logan mosolyogva.
- Csak tavasszal.Addig most van egy kis időm pihenni.
- Te ugye most fogsz először Forma 1-es autót vezetni?
- Majdnem...De végül is ha úgy vesszük,akkor igen.-bólintott.-Ezt is egy nagyon jó barátomnak köszönhetem,ha akkoriban nem ösztönöz,akkor most is csak azt csinálnám amibe beleragadtam annak idején.
- És ki volt az?
- Az titok.
- Na,ugyan már.előttünk nem kell titkolóznod.
- Tudom,hogy nem ,csak ez elég személyes.-magyarázta és közben mélyen a szemembe nézett.
Természetesen tudtam,hogy kiről beszél,nem is kellett sokat gondolkodnom.Emlékszem,mikor egyik vasárnap a TV előtt ücsörögtünk hármasban és Forma 1-et néztünk.Ámuldozva meredtünk a képernyőre és reméltük,hogy egyszer részesei leszünk annak a csillogásnak és nagyzolásnak,ami arra a világra jellemző.Egy héttel később magyaráztam el Sebnek,hogy van lehetősége és használja is ki.Nem csak az apja de én is hittem benne és együtt szorítottunk érte minden versenyen.Nagyjából bennem is akkora adrenalin és félelem pezsgett,mint benne a volán mögött.
-December 24,este-
- Nem tudom...Talán tavaly karácsonykor.
- Az lehet.
- Azért te keresettél volna valami mást.Úgy nézel ki benne,mint egy elmebeteg.
- Ez a divat.
- Aha,hol?A szanatóriumban?Úgy nézel ki,mint megboldogult nagypapám.
- Na kösz...-fonta kereszteb karjait mellkasa előtt morcosan.
- Tudod,hogy nem úgy gondoltam.-somfordáltam oda hozzá bűnbánó tekintettel és egy puszit nyomtam az arcára.
- Így már sokkal jobb.-nézett rám vigyorogva,majd elnézett a hátam mögé
Természetesen azonnal megfordultam és Sebbel találtam szembe magam.Arca elgyötört volt és szemei elhomályosultak.Bevágta maga mögött az ajtót és elkezdett rohanni,le a lépcsőn és talán ki az épületből.
- Ez mégis mire volt jó?-fordultam Logan felé idegesen,aki visoznt csak mindentudó mosollyal vigyorgott rám.
- Nyilvánvaló,hogy szeretitek egymást,csak kis hülyék vagytok és nem meritek bevallani.
- Bevallotta,hogy szerelmes belém,most pedig azt hiszi,hogy direkt csinálok belőle hülyét.
- De nem így van,szóval szerintem menj utána.
- O-o-oké.-habogtam és már rohantam is Seb után,akit a ház előtt értem utol végül.
Nem volt valami rózsás állapotban.A teraszon ácsorgott,egy szál ingben meg gatyában,papuccsal a lábán.Merengve nézett a szitáló hóesésbe és észre se vette,hogy ott vagyok,vagy,hogy közeledek felé.Annyira édes volt,hogy a szívem szakadt bele,hogy így megbántottam,akaratlanul is és még ha megérdemelte volna is.- Azt hiszem itt az ideje beszélnünk.-léptem mellé és megtámaszkodtam a terasz korlátjában.
- Én pedig azt hiszem,hogy az este elég érthetővé tetted a szándékaidat,ezzel a kis magánakcióval pedig nyilvánvalóvá vált számomra,hogy esélyem sincs ismét a magaménak tudni téged.
- Valóban így gondolod?-tettem kezem a vállára.
- Igen...
- Azt hiszem eléggé félremagyaráztam az este.Amikor kimondtad,hogy szeretsz,az valami olyasmi volt,mintha mellkason vágtál volna és emlékeztettél volna arra,amit mindig is éreztem irántad.
- És mi volt az?-fordult felém halvány mosollyal.
- Az,hogy nem számít mit is teszel,nekem mindig több leszel egy régi barátnál...
- Mennyire több?
- Sokkal több.-karoltam át nyakát és egészen közel húztam magamhoz.
- Hát akkor jó...-fújta ki a levegőt megkönnyebbülten és ajkait ajkaimra tapasztva,ízlelgetni kezdte azokat.
-Március,2012-
- Csinálsz reggelit?-kérdezi álmosan,mikor leér a konyhába.
- Épp tönkreteszem az egyik serpenyődet.-nézek bele az edénybe,semmi biztatót nem mondhatok róla.
- Kár,az volt a kedvencem.-puszil bele nyakamba és átkarol hátulról.
- Szúrsz,menj és borotválkozz meg.-tolom el magamtól egy picit,de arcát ismét vállamba fúrja.
- Nem baj,te így is szeretsz...
- Én nem lennék ebben olyan nagyon biztos.-fordulok szembe vele nevetve.
- Most összetörted a szívem,gonosz nőszemély.
- Majd összeragasztjuk,vagy lesz vele valami...-vonom meg a vállam és ismét nevetni kezdek.
- Igazán kezelésbe vehetnéd.-villant rám egy széles vigyort.
- Gondoltam...-csóválom meg fejem és óvatosan megcsókolom.
- Azt hiszem már nem vagyok éhes.-kacsint rám és felkapva ölébe egyenesen felvisz a szobánkba,ahol pechére Danielle alszik.
- Hát,bajnokom,erről lecsúsztál.-ütök finoman mellkasára,miután leszálltam karjaiból.
- És ha átmennénk a vendégszobába?
- Maradj csak itt a kislányoddal,azt mondtad vele maradsz,míg fel nem ébred.
- Igen,de az még az előtt volt,hogy megláttam a kedves feleségem egy bugyiban és egy melegítőben tönkretenni a kedvenc serpenyőmet.
- Még egyszer bocsánat érte.-súgom a fülébe teljesen remegő hangon.
- Meg van bocsájtva.-puszil bele nyakamba.
- Azért csak próbálj meg összetalálkozni azzal a borotvával.-jegyzem meg már ismét a konyhában.
- Hagyj már vele,majd megejtem valamikor.
- Mindegy...-vonom meg a vállam és nekilátok eltakarítani a serpenyő maradványait.
Miután végül sikerül összehoznom egy tűrhető reggelit felébresztem kislányom és együtt megreggelizünk.a kis csöppség három éve töltötte Januárban és máris tudni lehet,hogy nem otthon fog ülni és könyveket olvas.Imádja az apját és mindig csak az ő ölében nyugszik meg.Az autók hangjáért pedig teljesen odavan.A bajom csak az,hogy nem egyszerűen a hangjukért,hanem mindenükért.Egyszerűen imádja őket és még járni alig tudott,már vonzódott hozzájuk.
Imádom az életem és ennél szebb nem is lehetne.Megvan mindenem amiről álmodtam és ehhez csak egy kis hajlandóságot kellett mutatnom és megbocsájtani a tökéletes pillanatban.Van egy csodaszép kislányom,egy férjem,akit mindennél jobban szeretek és azt csinálhatom,amit valóban szeretek,írhatok...Mindig is erre vágytam...A család békéje és szeretete többet jelent mindennél,amit pénzzel és kapcsolatokkal meg lehet szerezni.Ha van családod és emberek,akik szeretnek téged,akkor valójában már semmire nincs szükséged.
-Vége-
Ez lett volna a novella,amivel mindenkinek Békés Ünnepeket szerettem volna kívánni,ezt az egy napos késést nézzétek el nekem,nem volt szándékos,de már így alakult.Be kell valljam,hogy nem úgy írtam,ahogy szerettem volna,vagy legalább is nem úgy jött ki,ahogy elképzeltem,de azért remélem mindenkinek elnyerte a tetszését.
Szép estét és sok pihenést mindenkinek!
Puszi:*:*
Szia!
VálaszTörlésNekem nagyon is elnyerte a tetszésemet!:) Nagyon örülök, hogy ilyen jól végződött minden, hogy meg tudott bocsájtani Sebnek, és hogy boldogok lehetnek együtt:) Tehát egy tökéletes befejezése lett, ennek a kis novellának!:)
Már alig várom a folytatást valamelyik történetedhez! Siess!:D
Puszi
Szia!
VálaszTörlésIgazán aranyos történet lett. Jó volt olvasni, hogy minden rendbe jött. Kár lett volna, annyi éves barátság után teljesen elhidegültek egymástól. Habár a Sebi hibája volt, ha már a lány barátságát csak úgy eldobta mások miatt, miközben a lány végig segített neki mindenben.
De ugyebár minden jó, ha a vége jó. Örülök, hogy végül összeházasodtak, és szép életük lett.
Hamar hozz folytatást valamelyik történetedhez.