Herceg Karácsonyra 1/3

  Hát,ezt is megértük.Itt a nagybetűs KARÁCSONY!Már annyira vártam,hisz számomra ez a legszebb ünnep az évben,még ha nem is vagyok az a vallásos ember.Remélem mindenkinek úgy telik az Ünnep,ahogy tervezte és nem vagytok megfázva,vagy esetleg távol a családtól.

Itt a megszavazott novella,remélem mindenkinek tetszeni fog,mert én nagy szeretettel ügyködtem rajta.

Jó olvasást,és Kellemes Ünnepeket!

A Prince for Christmas

-December-

-  Kislányom,ha nem igyekszel,lekéssük a vacsorát!-dübögött anya a szobám ajtaján egyre idegesebben.

-  Csak a szomszédba megyünk,nem a világ végére.-válaszoltam neki kicsit bohókásan,mire idegesen felmordult,majd hallottam lerobogni a lépcsőn,nagyon mérges volt.

    Anyám mindig is az ideges kategóriába tartozott.Sosem volt öt nyugodt perce,már csak a munkája miatt sem.Anyám amolyan tőzsdecápa szerű nő volt és mindig csöngött a telefonja.Berlinben dolgozott és csak havonta kétszer járt haza.A karácsony volt az egyetlen alkalom,akikor egy egész hetet együtt tölthettünk,hisz csak mi voltunk egymásnak.Apám meghalt hét éves koromban egy autóbalesetben és azóta nagyrészt a szomszédaink neveltek,hisz ahogy már mondtam,anyám rengeteget utazott.

-  Kicsim,megint itt vagyok....Kész vagy már?-dörömböl ismét az ajtón idegesen.

-  Mindjárt,na.-válaszoltam és copfba fogva hajamat már ki is mentem a helyiségből.

   Sosem álltunk nagyon közel egymáshoz az anyámmal.Miután az apukám meghalt beletemetkezett a munkába és velem csak veszekedett.Mondhatnám,hogy Heikke,a szomszédunk volt az igazi anyám,mert ő keltett reggelente és ő készítette az uzsonnámat a suliba.A négy gyereke olyanok voltak nekem,mint a testvéreim,de közülük egyre sosem tudtam úgy tekinteni.A velem egykorú fiára,aki mindig is a legjobb barátom volt és talán nagyjából három éve már nem csak barát,hanem az a srác,akibe teljesen belezúgtam.

  Még egyszer végignéztem magamon a nappaliban lévő teljes alakos tükörben és csak azt kellett konstatálnom,hogy semmivel nem lettem szebb,az elmúlt fél órában,amit piperészkedéssel töltöttem.Nem voltam igazán ünnephez öltözve,de végül is mindegy volt,mert csak egy családi vacsorához kellett öltözni,amit a szomszédaink szerveztek,hogy összehozzák a családot,mivel az övéké is elég szétszórt.

-  Na,mehetünk?-jelent meg anya a lépcső alján,talpig puccban.

-  Anya,nem az operabálba készülünk...-fintorodtam el,mikor felmértem elegáns szettjét.

-  Kincse,nagyon rég nem voltam ilyen nagy karácsony családi összejövetelen,kérlek ne szólj  meg a ruhámért.-vette fel kabátját.

-  Oké,hagyjuk inkább és menjünk.

    Én is felvettem a kabátom és anyával,kart karba öltve sétáltunk át a szállingózó hóban a szomszédba.Nem volt nagyon hideg,viszont elég volt az az öt perc,hogy szétfagyjak és szinte csontvázzá dermedjek,mit is mondjak,elég fázós vagyok.Odaérve csengettem,majd női hangot hallottam,amint arra utasítja Sebet,hogy nyisson ajtót.Nem is kellett sokat várni,a fehér ajtó kitárult és egy szöszke buksi jelent meg a nyíláson.

-  Sziasztok.-húzta mosolyra ajkait,amitől teljesen kirázott a hideg.

-  Szia.-válaszolta anya szárazon,majd belépett a szőke mellett a házba.

-  Heló!!-ugrottam lelkesen a nyakába,talán túl lelkesen is.

-  Tudjátok gyerekek hol álltok?-jelent meg Mel,Seb nővére a nappali bejáratában.

-  Na hol?-kérdezem még mindig mosolyogva.

-  Fagyöngy alatt....-jelent meg huncut mosoly ajkain.

-  Most ezzel arra célzol,amire gondolok?-szűkítettem össze szemeimet.

-  Csókot,fiatalok!Csókot!-kezdett kántálni,mire hajtőig elvörösödtem.

   Sebbel csak zavartan pislogtunk egymásra.Én nem nagyon ragaszkodtam hozzá,bár már többször elképzeltem,hogy milyen lenne megcsókolni őt,de aztán mindig gyorsan elvetettem az ötlet,mert nem tudtam,hogyan is reagálna erre az egészre.

-  Jaj,kis mimózák.Ez a szokás,tessék megcsókolni egymást.
-  Mel,fogd vissza magad.Soha nem csókolnám meg Sabinet!-fakadt ki Seb,majd idegesen elcsörtetett.
-  Pedig én csak jót akartam.-vonta meg vállait az idősebb Vettel lány és elsétált a konyhába.

   Ottmaradtam egyedül,a fejemben visszhangzó mondattal...Soha nem csókolnám meg Sabine-t...Nagyon fájt,amit mondott,de legalább tisztázódtak az erőviszonyok.Így nem reménykedtem fölöslegesen.Letettem a kabátom és csatlakoztam a kis csoporthoz,akik a nappaliban ücsörögtek és borozgattak meg beszélgettek.Sebet nem láttam sehol,gondoltam kiment az udvarra vagy fel a szobájába.Megvontam vállam és leültem Norbert mellé,aki szinte azonnal a kezembe nyomott egy borospoharat.

-  Boldog Karácsonyt,nagylány.-szorongatott meg szabad kezével.
-  Köszönöm,neked is!-mosolyogtam és egy nagy,cuppanós puszit nyomtam arcára.
-  Mi az kisasszony,puszilgatod az apósodat?-kérdezte Steph pukkadozva a nevetéstől.
-  Kislányom,kérlek fogd vissza magad!-szólt rá Heikke.
-  Anya,de most miért ne?Annyira kis édesek Sebbel,tökre összeillenek.-biggyesztette le ajkait szomorkásan.

-  Ezt nem a mi dolgunk eldönteni.-tett le az asztalra egy nagy tányér teasüteményt,majd mellénk ült.

   Beszélgettünk és szórakoztunk,mikor a semmiből előbukkant Seb kisöccse,Fabi aki akkor még alig múlt két éves.Piros pizsiben és mikulás sapiban,kezében pedig néhány sütivel.Annyira kis tündéri volt,hogy az valami hihetetlen.

-  Heikke,ugye nekem adod ezt a csöppséget?-kérdeztem meg a mellettem ülőtől.
-  Nem adom senkinek.Sebet viheted,csak a baj van egy ilyen  kamasszal,de az én kicsi fiamat semmiért nem adnám.
-  Seb meg nem kell.Nem hiszem,hogy felöltöztethetném Toy Story-s pizsibe és mikulás sapit adhatnék rá mellé.
-  Pedig a te kedvedért megtenné.Lehet a pizsibe nem menne bele,de a sapit még el tudom képzelni.
-  Megyek megkeresem,lehet rá tudom venni.-álltam fel a kanapéról és az emeltre mentem.

     A szobája ajtaja félig nyitva volt,kiszűrődött a halk zene.Azt hiszem talán Beatles,de nem voltam benne biztos.Lassan sétáltam a szobához és bekopogtam.Seb az ágyán feküdt és olvasott valamit,talán egy képregényt.

-  Bejöhetek?-kérdeztem félénken.
-  Gyere csak.-dobta le a kezében lévő újságot és megveregette maga mellett az ágyat.
-  Miért nem jössz le a többiekhez?
-  Azért,mert rosszul érzem magam.
-  Adjak egy gyógypuszit?-pislogtam rá tündérien.
-  Nem kell,bevettem egy fájdalom csillapítót.
-  Valami rosszat tettem?Haragszol rám?
-  Nem haragszom rád,csak fáradt vagyok.
-  Oké,akkor lemegyek.Majd gyere le,ha jobban vagy.-álltam fel szomorkásan és elindultam kifelé,de visszarántott.
-  Maradnál,ha megkérlek?
-  Persze,hogy maradok.Azt vártam,hogy megkérj.
-  Gyere vissza,de az ajtót csukd be előtte.
-  Miért?
-  A nővéreim,tudod,hogy van,ha két idióta nővére van az embernek....
-  Nem,fogalmam sincs.
-  Ja igaz,bocs.
-  Mindegy.-mosolyogtam rá és leültem az ágyra.

    Ölembe hajtotta a fejét és lehunyta szemeit.Annyira édes volt,mint egy kisgyerek.Hajába túrtam és egy puszit nyomtam a szőke buksira.Ijedten felnézett rám,de csak elmosolyodott.Kezemet a kezébe vette és nézegette,forgatta,de nem szólt egy szót sem.

-  Min gondolkodsz?-kérdeztem mosolyogva.
-  Azon,amit az előszobában mondtam neked.
-  Mit mondtál?-néztem rá kicsit értetlenül.
-  Azt,hogy soha nem csókolnálak meg....
-  És mi van vele?
-  Hazudtam.
-  Tessék?-pislogtam rá nagy szemekkel.
-  Hazudtam...
-  Komolyan beszélsz?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-  Nem..Valójában most hazudtam.Hans meg a srácok azt állítják,hogy szerelmes vagy belém és csak azért lógunk folyton együtt.Azt javasolták,hogy tegyelek próbára.
-  Te egy akkora szemétláda vagy,Sebastian Vettel,hogy ekkorát nagyítóval sem találhattam volna!

    Könnyes szemekkel pattantam fel az ágyról és kirohantam a szobából.Rettenetes fájt.Nem fizikai volt a fájdalom,a lelkem fájt,méghozzá annyira,mint azelőtt soha.Nem gondoltam volna,hogy képes lesz ilyen szemétségre,ráadásul először azt hittem,hogy én sem vagyok közömbös számára,aztán jött ezzel az egész marhasággal a haverjairól meg minden és nekem ez annyira rosszulesett.

    A család csak bámult rám,nem értették mire ez a nagy szomorúság,de nem is adtam nekik esélyt a kérdezősködésre.Felkaptam kabátom és csizmám,majd rohantam vissza haza,hogy bezárkózhassak szobámba és kisírhassam magam...Most nem volt ott Sebastian,akinek a vállán kisírhattam volna magam,hisz ő volt,aki a legnagyobb fájdalmat okozta.Senki nem bántott meg még ennyire.

-Március-

   Ahogy teltek a hónapok egyre kevésbé kötődtem Sebhez.Nagyon keveset beszéltünk és elültem mellőle.Nem akartam még csak a közelében sem lenni,mert éreztem,hogy csak még inkább bántott volna.Hans és a haverjai még inkább maguk közé olvasztották és mind Úgy néztek rám.Azzal a lenéző és beképzelt pillantással,amit egyszerűen nem tudtam megbocsájtani ennek a sügérnek.El sem hiszem,hogy egyszer mi legjobb barátok voltunk.

    Anyukám talált magának egy pénzes pasit,de az,hogy mennyire is volt pénzes,az rejtély volt egészen addig,míg meg nem kérte anyám kezét és le nem vitt minket hozzájuk.Kicsit le is esett az állam,mikor a limó begördült egy kastély udvarába,ahol mindenféle kertész meg ilyenek ügyködtek.Kisegítettek minket az autóból és a bőröndjeinket is komornák vitték be a házba.

-  Alexander,ez gyönyörű.-csókolta meg édesanyám a lovagját.

-  Tényleg tetszik?

-  Ez annyira állati szép...-álmélkodtam és követtem a fiatal komornyikot a házba.

-  Mostantól ez lesz a mi közös,családi fészkünk.

-  Még jó,hogy iskolát kell változtatnom,ha ide költözünk.

-  Kislányom,ha szeretnél,maradhatsz a Vettel családdal.Beszélek velük,tudom milyen jóban vagy a fiukkal.

-  Az már régen volt.Remek lesz így is.-mosolyogtam rájuk.

-  Remek.akkor,Suzanne,kérlek vidd fel a kisasszony csomagjait a szobájába.

-  Igenis,uram!-hajtott fejet a szőke komorna és felvéve csomagom már lépdelt is felfelé a lépcsőkön,mintha a nagy bőrönd,csak egy-lét kiló lett volna.

-  A vacsora pontban hétkor van,ne késs!-kiáltott utánam Alexander,de már alig hallottam.

    A szobám egyszerűen fantasztikus volt.Sőt mi több,fenséges.Az a sok pompa meg giccs,ami fel volt sorakoztatva egyetlen szobában,az szinte szemet gyönyörködtető volt és bele sem mertem gondolni,hogy ha az én szobám ilyen,akkor anyáék szobája milyen lehet.

-  Ahogy az uraság mondta, a vacsora pontban hétkor van,kérem ne késsen.-préselte a fogai közt a nő.

-  Köszönöm szépen,szólítson csak Sabine-nak.

-  Igenis.-hajtott fejet,majd távozott.

   Micsoda egy pokrócot nyelt nőci,gondoltam.Ismét szétnéztem a szobában és egyből az ágyra tévedt a tekintetem.Lerúgtam csizmáim és máris bele vetettem magam,pontosan a közepébe.Hihetetlen,hogy pár hónapja még azt hittem,hogy minden boldogságom eltűnt,amikor megszakítottam a kapcsolatot Sebbel.

   Ahogy meguntam a henyélést,nekiláttam kipakolni.Nem hoztam el minden holmim,az majd a költöztetők dolga lesz,hisz nem hagyhatok ott annyi minden értékes dolgot.Azt már nem...Kibontottam bőröndöm és a legtetején egy Sebbel közös képünk kapott helyet.Szinte könnyes szemmel meredtem a régi képre,amit még hatodikos korunkban készített apukám.Neki is volt egy,de nem voltam benne biztos,hogy mindezek után még megtartotta.Fogtam a képet és az éjjeli szekrényemre tettem.Mikor megvoltam a kipakolással elindultam szétnézni a házban.Nagyjából negyed hét volt,mikor visszaértem,telve a gyönyörrel,amit a ház minden rész okozott.

    Lezuhanyoztam és nekiláttam a ruhám összeválogatásához.Egy nagyon édes,nyári ruha mellett döntöttem és csillogó tűsarkút választottam.Magamra fújtam egy kevés parfümöt,sminkeltem és mikor az ékszerekkel is megvoltam megkerestem az ebédlőt.

   Nem kellett csalódnom,az is fantasztikusan nézett ki.Nagy ablakok és drága függönyök,ezer meg egy éves perzsa szőnyeg,középen hatalmas ebédlőasztal és rajta porcelán étkészlet.Anya Alexander jobbján ült,vele szemben pedig fel volt téve még egy teríték,nekem.

   Vacsora utána nappaliban beszélgettünk még egy kicsit,majd én visszamentem a szobámba,hogy lefeküdjek aludni.Nyugtalanul aludtam,nem tudom miért.Csak forgolódtam és egy percet sem aludtam.Reggel pedig olyan voltam,mint egy zombi.Viszont abban biztos voltam,hogy az életem innen már sokkal jobb lesz.

-November(2 évvel később)-

-  Lányom,szeretnék most beszélni veled,mert tudom,hogy milyen egy kamasz.-ült le mellém anya.

-  Miről van szó?

-  Meghívtam Karácsonyra a Vettel családot,hogy együtt legyünk,mint mielőtt ide költöztünk.

-  Ezt nem tehetted...-néztem rá mérgesen.

-  De igen,mert az anyád vagyok és szeretném,ha nem feledkeznél meg arról a családról,amelyik évekig helyettesített engem.  

-  Erről is ki tehetett?!Biztos nem én.

-  Ezerszer mondtam már,hogy sajnálom,viszont ebben a témában nem gondolom meg magam.23-án elmegyünk értük a reptérre és te pont olyan nyájas és kedves leszel,mint az Herrenhausen leendő úrnőjéhez méltó.Remélem nem okozol csalódást nekem és Alexandernek.

-  Nem,anyám.-válaszoltam,de közben máris a pokolra kívántam az egészet.

***

Ez lenne a novella,amit megszavaztatok.Eredetileg egy részesre terveztem,de végül tegnap láttam egy filmet és meggondoltam magam.Tudom,hogy kicsit hihetetlen ez az egész történet,de valahogy most ez megtetszett.Remélem tetszik az alapötlet és én ezt teszem a karácsonyfátok alá.

Puszi:*:*