20.Rész

Miért csinálom?

    Ha valakit a legjobb barátomnak tartottam azokban a pillanatokban az a magány volt...Szó ne legyen róla,fel akartam hívni Rinát,de az idióta telefonom felmondta a szolgálatot.Teljesen magam alatt voltam..El sem akartam hinni,hogy ezt én csinálom,ez velem történik.Csak ültem az ágyon és a fejem csóválta,közben folyamatosan potyogtak könnyeim.

   Végső elkeseredésemben úgy döntöttem,hogy elmegyek és járok egyet,mert nagyon megfájdult a fejem.Végül is a kikötőben kötöttem ki,pontosabban a családom hajóján.Elővettem kedvenc könyvem a táskámból és olvasgatni kezdtem,hátha sikerül kikapcsolnom,de persze folyamatosan csak Seb körül forogtak a gondolataim.

-  Csatlakozhatok?-ütötte meg fülem egy rémisztően ismerős hang.
-  Ho..hogy kerülsz ide?-csaptam össze a könyvet rémülten.
-  A nővéred telefonált,hogy azonnal jöjjek ide.
-  És most komolyan itt vagy?-ráztam a fejem továbbra is kételkedve.
-  Igen...Tudta,hogy nem fogsz nélkülem boldogulni.
-   Rina,el sem hiszem,hogy képes voltál mindent otthagyni és eljönni ide...csak miattam...
-  Mire valók a barátok?-ült mellém és átkarolt.
-  Na és Kimi?-kérdeztem kicsit ijedten.
-  Most épp mosolyszünet van...
-  Azért,ami Olaszországban történt?
-  Többek közt.
-  De nem fogod otthagyni?Ugye?
-  Nem hiszem...Attól,hogy így viselkedik,tudom,hogy szeret.
-  Milyen jó egyeseknek...-sóhajtottam és a kék vízre bámultam.
-  A te életedben is minden rendeződni fog,emiatt nem kell aggódnod.
-  De mikor?-pityeredtem el.-Anya hozzá akar kényszeríteni a dán herceghez...Nem karok hozzá menni.
-  Akkor mi akarsz?-tette fel ezt az egyszerűnek számító kérdést,viszont a válasz adás már fele ennyire sem volt egyszerű.
-  Talán csak kibékülni Sebbel ás visszamenni hozzá.Visszavenni a csapatot és élni azt az életet,aminek semmi köze a hercegi családhoz és trónhoz.
-  De nem is kell átvenned a trónt.
-  De igen...Vannak dolgok,amik elég érdekessé teszik a családomat.
-  Elmeséled?
-  Ha képes voltál minden otthagyni,csak azért,hogy a lelki sérült barátnődet ápolgasd,akkor igen.
-  Hallgatlak...
-  Szóval...a törvény úgy szól,hogy csakis vér szerinti utód veheti át a trónt,viszont az én két középső testvérem adoptált gyerek,így ők nem vehetik át a trónt.Na most van a bátyám,de ő be fog,vagy már be is lépett a hadseregbe,nem tudom,de a lényeg,hogy ezzel automatikusan lemondott a trónról is.Így egyedül én maradtam,mint trónörökös és nem akarom elkeseríteni az édesapámat,mert nekem ő nagyon fontos és tudom,hogy ha lenne más megoldás nem kérne rá,sőt most sem ő kért,hanem a bátyáim és a volt barátom,de megteszem,mert ez a kötelességem...
-  Ez nem hangzik valami rózsásan...És ez az,amit te is akarsz?
-  Nem tudom figyeltél-e,de nem vagyok benne biztos,hogy ez a helyes döntés,még akkor sem,ha ez az.
-  Most ha azt mondom,hogy ez abszolút nem a helyes döntés,akkor arra mit fogsz mondani?
-  Azt,hogy lehet igazad van.
-  El kell mondanod apádnak,hogy nem akarod ezt és,hogy te vissza szeretnél menni Sebhez,hogy megbeszéljétek a dolgokat,mert nagyon maga alatt van..Főleg a verseny után borult ki nagyon.
-  Annyira sajnálom,hogy így jöttem el,de nem akarom se a családomat,se másokat megbántani.
-  És akkor inkább szenvedsz anélkül a férfi nélkül,akivel tökéletesen megérdemlitek egymást?
-  Igen,mert egy idő után biztosan jobb lesz neki is.
-  Hiszed te most...-vágja rá azonnal.
-  Nem tudom..Én teljes csőd vagyok.-sóhajtottam és arcom tenyereimbe temettem.

   Kicsit szánalmas volt,azok után,hogy ráadásul én csesztem el az életemet,magamnak...Borzalmas,hogy ennyire el tudja rontani valaki a saját életét,ráadásul annyira,hogy az majdnem,hogy helyrehozhatatlan.Nekem sikerült.Ezer meg egy tapsvihar nekem,hogy sikerült.Nem is gondoltam volna,hogy ennyire bánni fogom,de már nem volt visszaút.Ellenkezhettem volna anyámmal,amennyire akartam,de akkor sem lett volna értelme,hisz ő a vas akaratáról és a hajlíthatatlan jelleméről volt híres.Pont nem ő volt, az,aki majd visszakozik és beleegyezik abba,hogy visszamenjek a Red Bullhoz.Ez már így marad.

***November 7.***

-  Gyönyörű vagy,édesem.-forgatott meg anya a tükör előtt.

-  Aha....-sóhajtottam lehangoltam és mikor visszafordultam a tükörhöz szinte kicsordult a könnyem.

   Annyira tökéletes volt a ruha.Csodaszép,felséges és mégis visszafogott.Felső nem volt és külön kérésre még fátylat sem csináltak,csak a tiarát kellett viselnem,a hercegnői tiarát,amit előtte Edward anyja viselt,ami akkor még egy selyem párnán pihent az asztalon.

    Hatalmas tömeg gyűlt össze,természetesen újságírók és fényképészek dögivel,valamint a dán és monacói előkelőségek,valamint néhány barát a Forma 1-ból,de Seb nem volt ott.Küldtem neki egy meghívót,de nagyon kételkedtem benne,hogy egyáltalán elolvasta a nevére címzett,arany keretes meghívót.

-  Ne vágj ilyen fancsali képet,kincsem.Ez életed legszebb napja.Végre férjhez mész,gyönyörű vagy és mindened meglesz,amire valaha vágytunk.
-  Kicsit elragadtatod magad...Nem gondolod?-néztem rá keserűen.
-  Szerintem nem.Most visszamegyek a vendégekhez.Anti nemsoká itt lesz és jöhettek a templomba.
-  Oké...-sóhajtottam és leléptem a kis pódiumról,ami a tükör előtt állt.

/Sebastian szemszöge/

-  Biztos nem jössz?-Kimi szavai ezek voltak,mielőtt elutaztak volna Dániába,Angie esküvőjére.

    A szavak még a repülőn is a fülemben csengtek és azon gondolkodtam,hogy helyes-e amit teszek.Normális az,hogy elég egy biztató telefon és máris repülőre pattanok,hogy megakadályozzak egy királyi esküvőt.Ez nem volt egy eszes dolog,de ha már a repülőn ültem,akkor nem volt visszaút.

-  Hozhatok valamit,uram?-kérdezte udvariasan az egyik utaskísérő.
-  Nem,köszönöm.-utasítottam el udvariasan,mire ő rám mosolygott és elillant.

   A repülőm reggel nyolckor landolt,ha jól számoltam volt nagyjából két órám az esküvőig,már pedig jól számoltam.A reptér előtt egy monacói zászlós limuzin várt,amin kicsit meg is lepődtem,hisz azt hittem,hogy nem akarja ilyen nagy dobra verni,hogy ő maga akarja megakadályoztatni ezt a bizonyos esküvőt.

-  Végre,hogy itt vagy.-csapta össze tenyereit türelmetlenül,majd amint becsukódott az ajtó mögöttem,máris jelzett a sofőrnek,hogy indulhatunk.
-  Sajnálom,volt egy kis problémám a csomagokkal.
-  Nem számít,a lényeg,hogy itt vagy,remélem még időben.
-  De,árulja el nekem.Miért akarja megakadályozni a lánya esküvőjét?Nem maga rendezte így?
-  Én voltam,de megbántam.Nem gondoltam volna,hogy az én angyalkám ennyire szomorú lesz.
-  Miért,azt várta,hogy ugrándozva tapsikol majd,hogy elvették tőle azt amit szeret?
-  És szerette ő egyáltalán azt a csapatot?
-  Minden tőle telhetőt megtett érte.
-  Most csak kábítasz fiam,vagy tényleg ennyire szerette.
-  Ennyire szerette.
-  És téged?

   Erre a kérdésre nem tudtam rögtön válaszolni,mert ha jobban  belegondoltam nem voltam benne biztos,viszont abból,amit mondott csakis azt tudtam leszűrni,hogy tényleg szeret.

-  Azt hiszem szeretett.
-  Csak azt hiszed?-vonta fel szemöldökeit a férfi,majd kabátja zsebéből előhúzott egy kék,bársony noteszt.
-  Ez mi?-kérdeztem gyanakodva.
-  Míg a templomhoz érünk olvasgasd.-nyomta a kezembe,majd kibámult az ablakba,egyenesen a szakadó esőbe.

     Óvatosan kinyitottam a noteszt,melynek első lapjára egy név,Angelique Grimaldi,kezem végighúztam a kacifántos betűkön,majd tovább lapoztam.Az eső bejegyzés aznap volt írva,amikor bejelentették az esküvőt.

Kedves Sebastian!

Annyiszor megbántam,hogy eljöttem...Nem akartam neked csalódást okozni,de mégis megtettem.Annyira nyálasnak és elcsépeltnek hangzana,hogy nélküled még az ég sem ugyanolyan kék.A napok csiga lassúsággal vándorolnak és én már azt sem tudom,hogy mikor van éjszaka és mikor van nappal.Csak felfestek magamnak egy hamis mosolyt és akárhányszor megcsókolom Edwardot,azt kívánom,bárcsak Te lennél az,de amikor kinyitom a szemem rájövök,hogy ez csak álom marad.

Ha itt fekszik mellettem,olyan,mintha egy kősziklaként feküdnék mellette,nem tudom,hogy ez valaha is megváltozhat.Nem szeretem..Anyám szerint tökéletes pár vagyunk,de nem tudom,szerintem egy másik univerzumban él,ahol minden úgy történik,ahogy ő akarja és minden tökéletes.

Annyira hiányzol,hogy az elmondhatatlan.Szeretném,ha októberben neked mondhatnám az igent,nem pedig Ő Felfuvalkodottságának.Kedves és figyelmes,de attól még sosem lesz olyan,mint te.

Mennem kell,majd ha akad még alkalmam írok,addig is az angyalok vigyázzanak rád,odafenn!

Csók!

    A naplóbejegyzés valójában levél volt,nekem címezve,vagy legalább is ezt szűrtem le a sorokból.A tintát néhol elmosta néhány fekete folt,valószínű szemfesték volt,amit könnyei mostak le.Szinte hálát adtam az égne,hogy elfogadtam a felkérést az esküvő tönkretételére,mert ha ezt nem tudom meg és hagytam volna Angiet hozzámenni Edwardhoz,lehet,hogy egész életemben bántam volna.

-  Megérkeztünk,fiam.-sóhajtott a herceg,majd megvárta,míg a kocsi leparkol a templom hátuljánál,és a sofőr kinyitja az ajtót.

   /Angie szemszöge/

   Rettenetesen féltem.Nem akartam férjhez menni...Életemben először tettem olyat,amit nem akartam és nem volt jó érzés.Álltam a kis szoba közepén és figyeltem,ahogy az ablakot verték az esőcseppek.Azt éreztem,hogy a természet átérzi siralmas helyzetem és tükrözi azokat,helyettem is sírt.Legszívesebben üvöltöttem volna,de nem tettem.

-  Kincsem,jött hozzád valaki..-kopogott be apa a szoba ajtaján.
-  Ki?-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
-  Én..nem tudom megtenni,amit anyád szeretne..-sóhajtott majd azonnal el is tűnt,helyét pedig egy szőke német vette át.
-  Te...mit keresel i...itt?-habogtam és elsápadtam.
-  Jöttem,hogy megakadályozzalak életed legnagyobb baklövésében.

***

Hát,itt lenne a rész,tudom,hogy rég volt itt folytatás,nézzétek el nekem.Remélem tetszett és hagytok pár hozzászólást.A folytatás valahová a holnapi nap folyamán kerül fel,reményeim szerint.

Nem tudom kinek,hogy sikerült túlélni a mai napot,de én jelentem,hulla vagyok.Egész nap szemerkélt az eső és minden csupa szürke...kell ennél nagyobb kreativitás gyilkos?

Mindenkinek kellemes hetet és sok kitartást,

Puszi:*:*