Szilveszter Toulouseban
Mikor a karácsonyi hercehurcának vége csak ülök egyedül a lakásomban és nézem,ahogy a fa villogó fényei beragyognak mindent.Sötét van mindenhol és én valahogy üresnek érzem magam.Most,hogy lerendeztem Käthe szerződését,már semmi teendőm nem maradt és még csak az sem volt,akivel beszélhetnék.
Az egyedüllét legalább csöndes.Semmi kedvem a zajos tömeget hallgatni,vagy akár csak emberek közé menni.A botrány,amit a cikk okozott,szerencsére már elhalkult és így csak a bűntudat maradt,amit éreztem,hisz én szúrtam el.Csakis miattam volt ez az egész.Persze Käthe nem tud erről,hisz neki azt mutattam,amit látni akart,de amint elköszöntünk a reptéren,teljesen magam alatt voltam.
A családom persze örült nekem,de tudtam,hogy ez csak a látszat.Nem igazán voltunk valami fényes viszonyban,mióta otthagytam az orvosi egyetemet.Persze,örültek a sikeremnek,de nem tiszta szívből,hisz ők arról álmodoztak,hogy egyszer majd orvos leszek,de ez már nem fog megvalósulni.27 vagyok,ilyenkor már őrültség lenne belevágni az orvosiba,megint.
Felevickélek a kanapéról,majd a konyhába sétálok,hogy főzzek magamnak egy teát.Ahogy hallgatom a teafőző ütemes csöpögését és teljes figyelmemet a víz csurgásának szentelem valamin megakad a tekintetem.Egy cetli az,amit hazaérkezésem után dobtam a pultra és annyi erőt nem éreztem magamban,hogy felálljak és kidobjam.Kezembe vettem és megforgattam.Heikki telefonszáma volt,amit a biztonság kedvéért adott nekem,hogy ha esetleg a telefonomból valami véletlen folytán kitörlődne a száma.
Halvány mosoly kúszik ajkaimra ahogy felidézem magamban a vacsorát,amit nekem főzött és az összebújást,kicsiny lakásának nappalijában.Egyszerűen tökéletesek voltak azok a pillantok és egy fura gondolattól vezérelve megragadom a pulton lévő vezetékes telefont és már tárcsázom is a számot.Ahogy meghallom az első csörgét meg is bánom,mert mi van,ha esetleg nem veszi fel,vagy dühös lesz?
- Haló?-szól bele vidáman.
- Szia,Sabrina vagyok...-köszöntöm tétován és eljátszok a gondolattal,hogy mi lenne ha letenném a telefont és úgy tennék,mintha meg sem történt volna.
- Azt hittem el is feledkeztél rólam...-korhol szinte nevetve.
- Bocsi,csak kicsit magam alatt voltam mostanában.
- Megbocsájtom,ha meghívsz magadhoz szilveszterre.
- Ez nem pofátlanság kicsit?
- De az,viszont nincs hol szilvesztereznem és....
- Nem úgy volt,hogy Sebbel és Käthe-vel fogsz ünnepelni?
- Igen,viszont ők kettesben maradnak,mert meg akarom nekik adni a lehetőséget,hogy összejöjjenek és végre együtt legyen egy keveset.
- Milyen jó barát valaki.-húzom mosolyra szám.
- Tudom,ne is fényezd az egómat,lehet,hogy el fogok itt szállni a kocsimmal.
- Vezetsz?-ráncolom össze szemöldököm.
- Már nem.Most csapom be a kocsiajtót és most megyek át az úton.
- Akkor zavarlak?-kérdezem lelombozottan.
- Egyáltalán,viszont tudnám díjazni,ha beengednél mondjuk....
- Te miről hadoválsz?-lépek ijedten az ablakomhoz.
- Engedj be,mert szétfagyok....
- Te komolyan itt vagy Toulouseban?
- Pontosan és valószínű befagyott a seggem...-hangjában valami sürgető és türelmetlen szín bujkál,így inkább beengedem.
Míg felér addig csak a néma telefont tartom a fülemhez és megdermedten nézek az ajtóra,amin hirtelen kopogtatni kezdenek.Ledobom a telefont a kis fogasra és hevesen dobogó szívvel nyitom ki az ajtót.Nem csalódom,Heikki áll előttem,csibészes félmosollyal ajkain.
- Te meg,hogy kerülsz ide?-kérdezem kicsit még mindig kételkedve benne,hogy valóban előttem áll.
- Megkérdeztem hol laksz és eljöttem.
- Olyan aranyos vagy!-csúszik ki a számon,de nem is bánom.
- Köszönöm,de nem lenne kedved megölelni vagy valami?-tárja szét karjait én pedig boldogan vetem magam ölelésébe.
- Jó,hogy eljöttél....-suttogom sáljába és már szinte könnyes a szemem.
- Gondoltam kell valaki,aki szórakoztat ilyenkor is.
- Pontosan jól gondoltad.-megragadom kezét és a lakásba vezetem.
Segítettem lehámozni róla a kabátot és a téli cuccokat,majd a nappaliba vezetem,ahol letelepszünk egymás mellé.Csak meredek csodaszép kék szemeibe és elveszem a kifürkészhetetlen pillantásban,abban,ahogy minden kis porcikám feltérképezi és úgy issza magába látványom,mint szomjazó friss forrásvizet.Sosem néztek rám azelőtt ilyen mérhetetlen vággyal és sóvárgással.egyetlen pillanat alatt a fejem búbjáig vörösödöm,mint egy kislány,aki először szerelmes életében.
- Ne hozzak valamit?Esetleg nem vagy éhes?-töröm meg a beállt csöndet.
- Egy kis teával megkínálhatsz,ha van kész...
- Basszus a tea...!-kapom kezem a szám elé és se szó,se beszéd otthagyom őt a kanapén.
A tea szerencsére nem árasztotta el a konyhámat,sőt szépen a kannában maradt.Gyorsan lekapcsolom és csészékbe öntöm a kancsó tartalmát majd citrommal és cukorral egy tálcára pakolok és visszamegyek a nappaliba.Heikki a kanapén ücsörög és az egyik kedvenc könyvemet forgatja épp.
- Te ilyeneket olvasol?-emeli fel és felém fordítja a borítót,hogy el tudjam olvasni,a Harry Potter rongyosra olvasott első kötete,amit egy pár napja fejeztem be.
- Igen.Segít kicsit kikapcsolni a sok szarból,ami körülöttem van.
- Pedig azt hinné az ember,hogy egy ilyen gyönyörű nőnek nincs semmire szüksége.
- Ha te azt tudnád,hogy mennyi mindenre szüksége lehet ilyen nőnek,mint én...-sóhajtok fel és leteszem elé a tálcát.
Egész sokat ücsörögtünk a tea mellett,míg eldöntöttük,hogy sétálni megyünk.Már javában sötétedik,mikor útnak eredünk és eléggé lehűlt a levegő ahhoz,hogy a kabátomat még kezemmel is szorosabbra fogjam magam körül.A kesztyűmet természetesen otthon hagytam és így az is eléggé fázik.A hó lassan szállingózni kezd és így csak még szebbé teszi az év utolsó napját.
Visszagondolva,még ha néha el is csesztem dolgokat az év során,rá kell jönnöm,hogy talán ez volt az eddigi legjobb,mióta emlékszem.Legalább is a vége felé biztosan olyan lett,amilyennek előző év végén még csak remélni sem mertem.
- Nem fázol?-töri meg Heikki aggódó hangja gondolataim menetét.
- A kezem egy picit.-vallom be gyerekes hangon,mire ő csak megfogja kezem és összekulcsolva ujjainkat kabátja zsebébe csúsztatja ujjaink gombolyagját.
- Azt hiszem idekinn kellene megvárnunk a tűzijátékot.-javasolja kicsit később.
- A folyóról csodaszép a kilátás.
- Nos,akkor...Hölgyem?Megtisztelne azzal,hogy elkísér a folyópartra,hogy együtt nézzük meg a tűzijátékot?-mutatott előre mosolyogva.
- Természetesen,viszont a kis probléma az,hogy a folyó a másik irányba van.-bökök nevetve a hátam mögé.
- Ó,természetesen...Én is tudtam,csak teszteltelek.-kuncog és miután menetirányba fordulunk,szép lassan,szinte andalogva haladunk a folyópart felé.
Belegondolva,ha nem lett volna az egész sztori,akkor nem ismertem volna meg Heikkit és nem tölthetnénk együtt ezt a varázslatos estét,az pedig nagy kár lenne.
Mire odaérünk egészen késő,már majdnem éjfél van.Az utcák szinte kihaltak és a klubokból hangos zene és füst árad a nyitott ajtókon keresztül.A fények egészen halványak a szitáló hóesés miatt és az eget szürke fellegek fedik be,így még a csillagok fénye sem látszik,bár,én kis naiv....
- Ez tényleg meseszép.-mosolyog rám Heikki és még mindig összefont ujjainkra mered.
- Nem is figyelsz oda...-bököm meg óvatosan.
- Mert nem a kilátásra gondolok.-suttogja elmerengve és tekintete ezúttal rám vándorol.
- sok ez már kicsit...
- Miért?Vegyek vissza?-néz rám hirtelen ijedten.
- Nem,csak sok egy napra...Mikor felkeltem még csak remélni sem mertem,hogy találkozunk.Aztán,mint egy varázsütésre felbukkansz és itt vagy.Kézen fogva sétálunk a folyóparton és olyanokat mondasz nekem,amiket szinte még én sem hiszek el.Te egy csodálatos ember vagy,Heikki.
- Én úgy tudom,hogy a pasi dolga bókolni.-húzza féloldalas mosolyra ajkait.
- Az nem számít,most megelőztelek.
- Milyen kis fifikás a hölgy.-tenyereit derekam köré csúsztatja és közelebb von magához,sötét íriszében látom kipirult arcomat és csillogó szemeimet.
- Tudom,de az uraság se panaszkodhat.Idejön és teljesen levesz a lábamról,aztán meg azt várja,hogy még tiszta fejjel tudjak gondolkodni.
- Én ezt soha nem vártam tőled.Csak legyél mindig önmagad és akkor semmi gond nem lesz.
- Örömmel hallom.-karolom át nyakát és egyik kezemmel beletúrok szőke fürtjeibe.
- Én még annál is szívesebben.
- Megcsókolsz végre,vagy itt húzzuk az időt napestig?-kérdezem türelmetlenül.
- Szólhattál volna.-kuncog fel,de végül is megcsókol.
Ez a csók talán életem legédesebb,legszenvedélyesebb csókja és ebben a pillanatban ez az egyetlen dolog,ami a földön tart.Ahogy lehunyom a szemem minden más megszűnik körülöttünk és csakis Heikki ajkaival foglalatoskodom.Tökéletesen csókol.Pont annyi szenvedéllyel,pont annyi vággyal,amennyinek egy igazi,szerelmes csókban kell lenni.
- Szeretnék kérdezni valamit.-szakad el ajkaimtól váratlanul.
- Mi lenne az?
- Szeretnél-e a barátnőm lenni?-hangja bizonytalan és reszketeg,de tudom,hogy komolyan akarja.
- Igen leszek.-mosolygok rá csillogó szemekkel és a nyakába vetem magam.
Ahogy a folyóparton ölelkezünk egyszer csak egy fénycsóva szökik az égre és nagy robbanással beteríti az eget ezer-meg ezer szikrázó kis csillaggal.Ijedten lépek el Heikkitől,de ő meg sem rezzen.
- Boldog Újévet,babám!-von magához és egy csókot lehel ajkaimra.
- Boldog Újévet,szerelmem...-suttogom ajkai közé és szemeimből könnyek peregnek.
Ez volt minden eddigi szilvesztereim legjobbika.
Halvány mosoly kúszik ajkaimra ahogy felidézem magamban a vacsorát,amit nekem főzött és az összebújást,kicsiny lakásának nappalijában.Egyszerűen tökéletesek voltak azok a pillantok és egy fura gondolattól vezérelve megragadom a pulton lévő vezetékes telefont és már tárcsázom is a számot.Ahogy meghallom az első csörgét meg is bánom,mert mi van,ha esetleg nem veszi fel,vagy dühös lesz?
- Haló?-szól bele vidáman.
- Szia,Sabrina vagyok...-köszöntöm tétován és eljátszok a gondolattal,hogy mi lenne ha letenném a telefont és úgy tennék,mintha meg sem történt volna.
- Azt hittem el is feledkeztél rólam...-korhol szinte nevetve.
- Bocsi,csak kicsit magam alatt voltam mostanában.
- Megbocsájtom,ha meghívsz magadhoz szilveszterre.
- Ez nem pofátlanság kicsit?
- De az,viszont nincs hol szilvesztereznem és....
- Nem úgy volt,hogy Sebbel és Käthe-vel fogsz ünnepelni?
- Igen,viszont ők kettesben maradnak,mert meg akarom nekik adni a lehetőséget,hogy összejöjjenek és végre együtt legyen egy keveset.
- Milyen jó barát valaki.-húzom mosolyra szám.
- Tudom,ne is fényezd az egómat,lehet,hogy el fogok itt szállni a kocsimmal.
- Vezetsz?-ráncolom össze szemöldököm.
- Már nem.Most csapom be a kocsiajtót és most megyek át az úton.
- Akkor zavarlak?-kérdezem lelombozottan.
- Egyáltalán,viszont tudnám díjazni,ha beengednél mondjuk....
- Engedj be,mert szétfagyok....
- Te komolyan itt vagy Toulouseban?
- Pontosan és valószínű befagyott a seggem...-hangjában valami sürgető és türelmetlen szín bujkál,így inkább beengedem.
Míg felér addig csak a néma telefont tartom a fülemhez és megdermedten nézek az ajtóra,amin hirtelen kopogtatni kezdenek.Ledobom a telefont a kis fogasra és hevesen dobogó szívvel nyitom ki az ajtót.Nem csalódom,Heikki áll előttem,csibészes félmosollyal ajkain.
- Te meg,hogy kerülsz ide?-kérdezem kicsit még mindig kételkedve benne,hogy valóban előttem áll.
- Megkérdeztem hol laksz és eljöttem.
- Olyan aranyos vagy!-csúszik ki a számon,de nem is bánom.
- Köszönöm,de nem lenne kedved megölelni vagy valami?-tárja szét karjait én pedig boldogan vetem magam ölelésébe.
- Jó,hogy eljöttél....-suttogom sáljába és már szinte könnyes a szemem.
- Gondoltam kell valaki,aki szórakoztat ilyenkor is.
- Pontosan jól gondoltad.-megragadom kezét és a lakásba vezetem.
Segítettem lehámozni róla a kabátot és a téli cuccokat,majd a nappaliba vezetem,ahol letelepszünk egymás mellé.Csak meredek csodaszép kék szemeibe és elveszem a kifürkészhetetlen pillantásban,abban,ahogy minden kis porcikám feltérképezi és úgy issza magába látványom,mint szomjazó friss forrásvizet.Sosem néztek rám azelőtt ilyen mérhetetlen vággyal és sóvárgással.egyetlen pillanat alatt a fejem búbjáig vörösödöm,mint egy kislány,aki először szerelmes életében.
- Ne hozzak valamit?Esetleg nem vagy éhes?-töröm meg a beállt csöndet.
- Egy kis teával megkínálhatsz,ha van kész...
- Basszus a tea...!-kapom kezem a szám elé és se szó,se beszéd otthagyom őt a kanapén.
- Te ilyeneket olvasol?-emeli fel és felém fordítja a borítót,hogy el tudjam olvasni,a Harry Potter rongyosra olvasott első kötete,amit egy pár napja fejeztem be.
- Igen.Segít kicsit kikapcsolni a sok szarból,ami körülöttem van.
- Pedig azt hinné az ember,hogy egy ilyen gyönyörű nőnek nincs semmire szüksége.
- Ha te azt tudnád,hogy mennyi mindenre szüksége lehet ilyen nőnek,mint én...-sóhajtok fel és leteszem elé a tálcát.
Egész sokat ücsörögtünk a tea mellett,míg eldöntöttük,hogy sétálni megyünk.Már javában sötétedik,mikor útnak eredünk és eléggé lehűlt a levegő ahhoz,hogy a kabátomat még kezemmel is szorosabbra fogjam magam körül.A kesztyűmet természetesen otthon hagytam és így az is eléggé fázik.A hó lassan szállingózni kezd és így csak még szebbé teszi az év utolsó napját.
Visszagondolva,még ha néha el is csesztem dolgokat az év során,rá kell jönnöm,hogy talán ez volt az eddigi legjobb,mióta emlékszem.Legalább is a vége felé biztosan olyan lett,amilyennek előző év végén még csak remélni sem mertem.
- Nem fázol?-töri meg Heikki aggódó hangja gondolataim menetét.
- A kezem egy picit.-vallom be gyerekes hangon,mire ő csak megfogja kezem és összekulcsolva ujjainkat kabátja zsebébe csúsztatja ujjaink gombolyagját.
- Azt hiszem idekinn kellene megvárnunk a tűzijátékot.-javasolja kicsit később.
- A folyóról csodaszép a kilátás.
- Nos,akkor...Hölgyem?Megtisztelne azzal,hogy elkísér a folyópartra,hogy együtt nézzük meg a tűzijátékot?-mutatott előre mosolyogva.
- Természetesen,viszont a kis probléma az,hogy a folyó a másik irányba van.-bökök nevetve a hátam mögé.
Belegondolva,ha nem lett volna az egész sztori,akkor nem ismertem volna meg Heikkit és nem tölthetnénk együtt ezt a varázslatos estét,az pedig nagy kár lenne.
Mire odaérünk egészen késő,már majdnem éjfél van.Az utcák szinte kihaltak és a klubokból hangos zene és füst árad a nyitott ajtókon keresztül.A fények egészen halványak a szitáló hóesés miatt és az eget szürke fellegek fedik be,így még a csillagok fénye sem látszik,bár,én kis naiv....
- Ez tényleg meseszép.-mosolyog rám Heikki és még mindig összefont ujjainkra mered.
- Nem is figyelsz oda...-bököm meg óvatosan.
- Mert nem a kilátásra gondolok.-suttogja elmerengve és tekintete ezúttal rám vándorol.
- sok ez már kicsit...
- Miért?Vegyek vissza?-néz rám hirtelen ijedten.
- Nem,csak sok egy napra...Mikor felkeltem még csak remélni sem mertem,hogy találkozunk.Aztán,mint egy varázsütésre felbukkansz és itt vagy.Kézen fogva sétálunk a folyóparton és olyanokat mondasz nekem,amiket szinte még én sem hiszek el.Te egy csodálatos ember vagy,Heikki.
- Én úgy tudom,hogy a pasi dolga bókolni.-húzza féloldalas mosolyra ajkait.
- Az nem számít,most megelőztelek.
- Milyen kis fifikás a hölgy.-tenyereit derekam köré csúsztatja és közelebb von magához,sötét íriszében látom kipirult arcomat és csillogó szemeimet.
- Tudom,de az uraság se panaszkodhat.Idejön és teljesen levesz a lábamról,aztán meg azt várja,hogy még tiszta fejjel tudjak gondolkodni.
- Én ezt soha nem vártam tőled.Csak legyél mindig önmagad és akkor semmi gond nem lesz.
- Örömmel hallom.-karolom át nyakát és egyik kezemmel beletúrok szőke fürtjeibe.
- Én még annál is szívesebben.
- Megcsókolsz végre,vagy itt húzzuk az időt napestig?-kérdezem türelmetlenül.
- Szólhattál volna.-kuncog fel,de végül is megcsókol.
Ez a csók talán életem legédesebb,legszenvedélyesebb csókja és ebben a pillanatban ez az egyetlen dolog,ami a földön tart.Ahogy lehunyom a szemem minden más megszűnik körülöttünk és csakis Heikki ajkaival foglalatoskodom.Tökéletesen csókol.Pont annyi szenvedéllyel,pont annyi vággyal,amennyinek egy igazi,szerelmes csókban kell lenni.
- Szeretnék kérdezni valamit.-szakad el ajkaimtól váratlanul.
- Mi lenne az?
- Szeretnél-e a barátnőm lenni?-hangja bizonytalan és reszketeg,de tudom,hogy komolyan akarja.
- Igen leszek.-mosolygok rá csillogó szemekkel és a nyakába vetem magam.
Ahogy a folyóparton ölelkezünk egyszer csak egy fénycsóva szökik az égre és nagy robbanással beteríti az eget ezer-meg ezer szikrázó kis csillaggal.Ijedten lépek el Heikkitől,de ő meg sem rezzen.
- Boldog Újévet,babám!-von magához és egy csókot lehel ajkaimra.
- Boldog Újévet,szerelmem...-suttogom ajkai közé és szemeimből könnyek peregnek.
Ez volt minden eddigi szilvesztereim legjobbika.
Ez lett volna a rész mára,holnap viszont kaptok még egy,amolyan igazi évzáró részt.Ez a rész viszont egy kis ajándék,bár az ötlet nem eredeti,viszont ha már belekezdtem,akkor úgy voltam vele,mit számít ez már,megírom.A fejezettel nővéremnek szeretnék boldog születésnapot kívánni,még akkor is ha most összevesztünk.
Remélem mindenkinek tetszett,és előkészítettem a szilveszteri hangulatot egy kis romantikával.Legyen szép napotok!
Puszi:*:*
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm. Komolyan mondom, nem is számítottam rá, hogy egy teljes részt kapok tőled, főleg úgy, hogy még csak nem is beszéltünk.
Amúgy a rész annyira tetszett, majdnem sírtam is rajta. Istenem, de édes volt már Heikki. Képes volt elmenni hozzá. De legalább így Käthe és Seb is magukban voltak.
Harry Potter első része:D jó kis könyv, de a hatodik jobb lett volna. Oké, oké, befejezem. Na igen, a tea...:))nevettem egyet, akaratomon kívül is.
És annyira örülök, hogy összejöttek Heikkivel, tisztára romantikus volt az egész. Én is elfogadnék egy ilyen szilvesztert.
Már várom a folytatást!
Puszi.