19.Rész

" Az életben semmi sem történik véletlenül. Sem emberek, sem pedig események nem bukkannak fel ok nélkül az életünkben. Kapcsolataink alakulásának és fejlődésének semmi köze a szerencséhez. Minden azért történik, mert erő hat rá. Ez az erő mindenkit összeköt. Ez dönti el, megtaláljuk-e magunkat vagy sem. Ez határozza meg, mit érzünk, és hogyan viselkedünk. Ha megértjük ezt az erőt, és tudatosan alkalmazzuk, pontosan azokat az embereket és eseményeket vonzzuk be az életünkbe, akikre és amelyekre mindig is vágytunk. "

19th

-  Pár napra elutazom.-jelentettem be vacsora főzés közben.

-  Hová mész?-kérdezte szerelmem kíváncsian.

-  Paula nagyon rosszul van,azt hiszem jót tenne neki pár nap Annával.

-  Te komolyan vissza akarod vinni Annát?

-  Nem hagynám ott...Ne érts félre,csak elvinném és ott lennénk pár napig.

-  Inkább nem szólok bele.-fordított hátat,majd nekilátott összevágni a salátát.
-  Most haragszol,igaz?-bújtam hozzá.
-  Nem haragszom,csak nem értek egyet azzal,hogy elmenjetek oda.Mi van ha könyörögni kezd,hogy a kislány ott maradhasson?
-  De nem fogom otthagyni,erre mérget vehetsz.-jelentettem ki határozottan.
-  Akkor jó.Mikor indulsz?
-  Holnap délelőtt.
-  Kicsim...-fordított szembe magával.-Legyél nagyon óvatos és hamar gyere haza.
-  Jaj,de kis édes vagy.-csókoltam meg óvatosan,majd szorosan átöleltem.
-  Sethnek hétvégén versenye van...Visszaértek addigra?
-  Persze,hogy visszaérünk.-mosolyogtam páromra biztatóan.
-  Akkor jó,már nagyon várja.
-  Tudom,folyton csak az autójáról beszél és arról,hogy mennyire szereti ezt csinálni.Négy éveshez képest azért nagyon intelligens kiskrapek.
-  Mert ilyen okos anyukája van.
-  Te most le akarsz venni a lábamról?
-  Ha le akarnálak,akkor nem így csinálnám.-fordult el a salátától,majd hozzám lépett.
-  Értem,de szerintem nem itt kellene megmutatnod,hanem esetleg fenn,mivel közönségünk van.-utaltam elpirulva a két kis krampuszra,akik a konyha ajtajában ácsorogtak és tátott szájjal néztek minket.
-  Hupsz...-fordult meg Seb,majd mintha semmi nem történt volna,odasétált a gyerekekhez és szépen kézen fogva őket,behozta a konyhába.
-  Mit szólnátok,ha holnap délelőtt mind a négyen  elutaznánk Finnországba?
-  Seb...te...-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-  Úgy gondolom,hogy nem engedhetlek titeket egyedül,olyan messzire.
-  Megyünk Paula nagyihoz?-csillant fel Anna szeme.
-  Igen.Nagyon úgy tűnik.-mosolygott Seb a két szöszi gyerekre.
-  Átgondoltad te ezt?-kérdeztem félénken.
-  Nem,de abban biztos vagyok,hogy nem engedlek el benneteket együl.
-  Szerencsések vagyunk,hogy vagy nekünk.-adtam egy nagy puszit arcára.

    Mikor másnap odaértünk a házhoz,ahol Paula élt elég siralmas látvány fogadott.Az alatt a kicsivel több,min két hónap alatt,amióta nem jártunk itt,rettentően el lett hanyagolva,mint a ház,mint a környéke.Nyár lévén ugyan hó nem volt,de nagy meleg sem,hisz Finnországról beszélünk.Nagy levegőt vettem és bevezényeltem kis családomat a házba,ahol régen annyi boldog nyarat töltöttem Paulával és a két fiával.Imádtam itt lenni,de az a zordság,amit abban a pillanatban tükrözött a ház,megrémített.

-  Paula néni!Paula néni!-rohantam be a konyhába rémülten.
-  Mondd,kicsikém.-kapott fel az ölébe nagynéném.
-  Kimi és Rami megint háborúsat játszanak...Ki akarnak kötözni az ágyhoz.-pityeredtem el.
-  Hát,ne hagyd magad!Nagylány vagy,ők meg csak két buta fiú!Nem szabad hagynod nekik,hogy kikössenek.
-  D...de ők ketten vannak.-törölgettem könnyes szemeimet.
-  Na és,viszont ők ketten nincsenek olyan okosak,mint te egyedül.-kacsintott rám.
-  Komolyan?-csillant fel szemem.
-  Jaj,kicsi Liinám,hát hazudnék neked valamikor is?
-  Mmm-ráztam a fejem,majd leugrottam öléből és visszamentem a fiúkhoz,akik időközben megunták háborúskodást és inkább egymás csépelésével foglalatoskodtak.

    Nem akartam elrontani a mókájukat,így inkább csak felültem az ágyra és néztem őket.Akkor még csak nyolc éves voltam és mindig én voltam a legkisebb és a fiúk szerint a legnyomibb.Annyit verekedtem velük,hogy valami hihetetlen és mindig én nyertem természetesen,mert állítólag nem vernek el nagyon egy lányt sem.

-  Kimi,alhatok ma este veled?-könyököltem fel este ágya szélére.
-  Tessék?-fordult felém és álmosan dörzsölgetni kezdte szemeit.
-  Alhatok veled?
-  Neked nincs ágyad?
-  Ne legyél bunkó...-böktem oldalba,aminek nem igazán örült.
-  Bocs...kérdezd meg Ramit.Biztosan szívesen fogad be.
-  De nincs itthon.
-  Mi?
-  Rami elment valami házibuliba az egyik osztálytársához.
-  Akkor gyere.-emelte fel takaróját kelletlenül,majd mikor befészkeltem magam mellé akkor visszaterített a a takarót,ügyelve,hogy mindketten alá férjünk.
-  Kimi..Alszol?-kérdeztem ásítozva nagyjából reggel nyolc körül.
-  Eddig aludtam...-nyöszörögte és fejére húzta a párnáját.
-  Köszi,hogy itt aludhattam veled.-nyomtam egy nagy puszit arcára,amitől azonnal felkapta a fejét és elpirulva nézett rám.
-  Ezt...miért kaptam?-pislogott,már nem volt álmos.
-  Azért,mert te vagy a legjobb unokabáty...-karoltam át nyakát.
-  Tudtam én...-kuncogott és magához ölelt.-Aludhatunk még egy kicsit?
-  Ühüm...-bólogattam és nyakig betakarózva tovább aludtunk.

   Visszaemlékezve a múltra kicsit bűntudatom volt,amiért csak úgy elhoztam Annát,de hisz ő az én lányom,nem engedem el többet.

-  Készen állsz?-szorította meg kezem Seb.
-  Amennyire készen lehet állni.-fújtam ki a levegőt.

    Az ajtóban megálltunk,majd ujjam a csengőre téve vártam,hogy nyíljon az ajtó,de semmi válasz nem érkezett.Szerencsére az ajtó nem volt bezárva,így be tudtuk engedni magunkat.A ház bent még siralmasabb állapotban volt.Olyan,mintha senki nem lakott volna benne.Mindenhol por volt és a vázában hervadt,fonnyadt virágok.Mindent bejárt a doh jellegzetes szaga és tudtam,hogy itt valami nincs rendben.

-  Paula!-kiáltottam,de csak a csend válaszolt.
-  Felmegyek,megnézem mit találok.-tette vállamra kezét Seb,majd hármasban hagyva minket már sietett is fel az emeletre.
-  Gyerekek,ugye nem fogtok elcsászkálni,ha a nappaliban hagylak titeket?-guggoltam le két gyermekem elé.
-  Majd én vigyázok Sethre.-jelentette ki Anna bátran.
-  Nézzetek TV-t vagy valamit,amihez ne kell kimenni.
-  Megmutatom öcskösnek a bogárgyűjteményem!
-  Rendben.Nagyon jók legyetek...-nyomtam puszit mindkettő fejéra,majd Seb után eredtem.

    A lépcsőfordulóból hallottam,hogy életre kel a régimódi TV a nappaliban,közben pedig a két gyerek kacarászik.Mikor felértem láttam,hogy az egyik szobából fény szűrődik ki,gondoltam Seb megtalálta Paulát.Lassú léptekkel közelítettem a szoba felé és,amikor az ajtóba értem gyanúm beigazolódott.Seb és Paula egymással szemben ültek az ágyon.Nagynéném pityergett,párom pedig biztatóan fogta a kezét.

-  Paula...-szólaltam meg,mire ő összerezzent és felém fordult.
-  Liina...Te miért vagy itt?

    Sokkal összetörtebbnek látszott,mint valaha.Amikor Matti meghalt nem voltam ott a temetésen,mert valami más dolgom volt,de tudom,hogy nagyon rossz állapotban volt és teljesen elvesztette önmagát.Gondolom Anna volt az,aki segített neki túllépni ezen a nehéz időszakon,bár akkor még ő is csak kislány volt.

-  Jöttem,hogy megnézzem,hogy vagy....
-  Hát,mint látod,nem éppen a toppon.
-  Annát is elhoztam,hogy kicsit együtt legyetek.
-  Itt van Lia?-csillantak fel szemei.
-  Igen.Maradunk egy pár napot,hogy össze tudd szedni magad.
-  Komolyan megteszed?
-  Igen,mert te is mindent megtettél értem,anyám helyett szinte anyám voltál.Ez a minimum....
-  Köszönöm,lányom.-ingatag mozdulatokkal felemelkedett az ágyról és hozzám sétált.
-  Nincs mit megköszönnöd.Én voltam a bolond,hogy csak úgy elszakítottalak tőle.

    Szorosan átkaroltam nénikémet és egyszerre elfogott egy nagyon kellemes érzés.Azelőtt ritkán éreztem ilyet,de pontosan tudtam mi volt az.Azt éreztem,hogy hazaértem!

***

Itt lenne a rész,remélem tetszett.Nem tudom kiből milyen érzéseket vált majd ki,de véleményeket várok majd.Nem akarok sok mindent mondani,csak kellemes hétvégét kívánni nektek,

Puszi:*:*