2013. június 25., kedd

13.Rész

-  Van egy perced?-kocogtattam meg a szöszi vállát,aki épp egy barátjával beszélt.
-  Rád mindig.-fordult meg vigyorogva.
-  Gyors leszek.Tényleg csak egy perc.Azért jöttem,hogy ennek az egész mizériának véget vessek.Nem lehetünk együtt.Ha emlékszel a megállapodásunkra,akkor emlékezni eszedbe fog jutni,hogy semmi komolyat nem ígértünk.Én még nem állok erre készen,de te,abból amit mondasz nekem és abból,ahogy viselkedsz,nyilvánvalóvá tetted,hogy nagyon is szeretnél valami komolyba belevágni....velem.
-  Mira,ezt nem egyedül kell eldöntened.Ha akarok valamit,az azért van,mert komolyan szeretném.Látom rajtad,hogy még mindig nem állsz készen egy amolyan igazi,komoly kapcsolatra,de én majd szeretném megpróbálni,mert nagyon is kedvellek.
-  Komolyan ezt gondolod?
-  Ha hamarabb megkérdezed,akkor elmondtam volna sokkal hamarabb is.
-  Hát,eddig nem gondoltam rád...ránk,úgy mint egy párra,akiknek jövője van.
-  Persze,hogy van,csak oda kell figyelnünk egymásra.
-  Remélem neked van igazad.
-  Természetesen nekem van igazam.Ezt nem is szabadna kétségbe vonnod.-vont magához,majd megölelt.
-  Akkor ez most mit jelent?-pislogtam rá nagy szemekkel.
-  Ez azt jelenti,hogy a barátnőm vagy és vállalom a következményeket.
-  Milyen következményeket?
-  Azt,hogy a bátyád agyon fog verni,ha ezt megtudja.-jelent meg
-  Hadd beszéljek vele én először.
-  Semmi jót nem remélek,de meglátjuk.
-  Oké.-vontam vállat.
-  Bár,várjunk csak egy kicsit.
-  Hm?-kaptam fel a fejem kíváncsian.
-  Egyelőre ne mondjuk el senkinek,mert abból csak baj lesz.Várjunk még egy keveset és akkor majd bejelentjük,hivatalosan is.
-  Nekem így is jó.Addig sem fognak laposra verni.
-  Szerintem most menj,mert lassan kezdődik a verseny.
-  Találkozunk utána.-adtam egy gyors puszit az arcára majd rohantam  is.

*3 Héttel később*

   A verseny után nem találkoztam Sebivel.Persze,hogy nem,ha a szüleim eltiltottak minden Spanyolország határán kívül történő cselekménytől.Ott kellett hagynom a munkámat,és mindent,ami kedves volt nekem.Larat nem láttam egy hete és a családommal sem igazán kommunikálok,hiába élünk egy fedél alatt.Egyszerűen azt mondta apa,hogy ha még egyszer gyors kocsi közelébe megyek,azzal a szándékkal,hogy vezetni akarom,akkor soha többet nem tekint a lányának.

   Őt is meg lehet érteni,hisz kétszer már majdnem elvesztet,de akkor is.Mindent elvett,amiért élnem érdemes volt.Ez már majdnem olyan,mintha meghaltam volna.Borzalmasan haragudtam rájuk,de rájöttem,hogy ha csapkodok és ordítozok,azzal semmire nem megyek.Úgy tettem,mintha beletörődtem volna ebbe az egészbe,pedig koránt sem ez volt az igazság.Ez volt,amit ők akartak látni,én pedig valamilyen szinten boldognak is akartam látni őket.Hát ezért tettem,amit tettem.Lehet meg fogom bánni,de egyelőre annyira nem is rossz.Bárcsak itt lenne Seb...

-  Kicsim.Nem mennél ki a bátyádért a reptérre?-jött be anya a szobámba délután három körül.
-  Nem tud hazajönni taxival?
-  Édesem,tedd meg öreg anyádért.-pislogott rám könyörgően.
-  Tíz perc és indulok.
-  Remek!Akkor mire hazaértek csinálok tortillát és bele amit szeretnél.
-  Oké,köszi.

   Nagy erőfeszítések árán feltápászkodtam az ágyról és lezuhanyoztam gyorsan,majd felvettem valami elegánsabbat és néhány cuccot beledobálva egy kézitáskába már rohantam is le anyához,aki már nagyban gyúrta a tészta alapot a tortillának.

-  Elmentem.-vetettem oda szárazon,majd elhagytam a lakást.

  Beültem apa ezer éves Mercedesébe,majd elhagytam a kocsibehajtót és elindultam a reptérre,ami egy óra kocsikázást jelentett.Átküzdöttem magam a városon,légkondi nélkül,megálltam tankolni,mert ez a szörnyeteg egy benzinfaló,feneketlen kút,majd végre a hatvanadik piroson is átevickélve megérkeztem a reptérre,Madrid külvárosában.
 
   Jó messze leparkoltam,hogy még csak véletlenül se tudják,hogy én abból a kocsiból szálltam ki,majd neki vágtam a hely meghódításának.A bátyám gépéről az utasok a kettes terminálra érkeztek,így én is oda mentem.Nem is kellett sokat várnom,a gép pontban 5-kor landolt a leszálló pályán és az utasok szép sorban kiszálltak.

   Körbenéztem és valami nagyon furcsát vettem észre magam körül.Az emberek többsége nem plakátokkal,azokon pedig a szeretteik nevével ácsorgott,hanem kamerákkal és diktafonokkal felszerelkezve toporgott és nyakukat nyújtogatva fürkészték az egyes terminálra beérkezőket.Nem értettem mire ez a nagy felhajtás,de amint kinéztem a nagy,üvegfalon megláttam,ahogy a Real Madrid C.F. magángépe landol az egyes terminálon.Már minden világos volt.

-  Mira!-kiáltott rám bátyusom,szinte mellettem állt...tipikus.
-  Nando,mi újság?-fordultam felé kicsit ijedten.
-  A csomagjaimat várom,utána köszönök egy barátomnak,és végül mehetünk haza.
-  Komolyan...nem volt időtök beszélgetni a gépen?
-  Nem ugyanazzal a géppel jöttünk.Ő az egyes terminálon szállt le.
-  Szabad tudni megint ki az?
-  Hogy érted,megint ki az?-vonta össze szemöldökét.
-  A múlt héten Robert barátodnak mutattál be,most kinek akarsz?
-  Kis türelmetlen,majd meglátod.-ütött óvatosan az orromra,majd elsétált.

   Nem sokkal később meg is lettek bátyám csomagjai,és indulhattunk is köszönni a barátnak,akit be akart mutatni.Volt egy nagyon rossz előérzetem,de lenyeltem a békát és mosolyogva követtem tesókámat át a riporterek falán.

   Egy kisebb csoport felé tartottunk,pontosabban négy,fekete öltönyös férfi felé.Magasak és kigyúrtak voltak,már amennyit az elegáns viselet látni engedett.Egyiküknek fekete,rövid haja volt,kreol bőre.Állt még két hosszabb,barna hajú férfi is ott és egy,aki szinte kopasz volt.Őt profilból és a TV-ből már ismeretem.

-  Fer,hát téged is lehet látni?!-szólt oda nekünk vidáman a rövid,barna hajó férfi.
-  Még szép.Jöttem köszönni pár régi barátnak.-fogott kezet mindegyikkel.
-  És ki a csinos hölgy melletted?Az új barátnő?-szurkálódott a fekete hajó.
-  Hamar lecserélted a kis orosz csajt.
-  Nem cseréltem le senkit.Ő a húgom,Miranda.Mira,ők itt Cristiano Ronaldo,Xabi Alonso,Fernando Torres és Raul Albiol.
-  Örvendek.-mosolyogtam rájuk kicsit fanyarul.
-  Részünkről az öröm.-vigyorogtam teljes fogsort rám villantva.
-  A legrégibb haverodról pedig megfeledkezel,köszönöm szépen!-jelent meg mögöttem egy újabb,fekete öltönyös férfi.
-  Bocs,Ser,a srácok lefoglaltak.-fordult felé bátyám.
-  Azt látom.Meg az új barátnő.-horkantott arrogánsan.
-  Nem a barátnője,van még remény.-kuncogott Cristian.
-  Akkor esetleg be is mutathatnád,a húgod...-nyalta meg szája sarkát,ami eszméletlenül szexi volt.
-  Miranda,ő itt a haver,akinek köszönni akartam eredetileg,Sergio Ramos.
-  Örvendek,kisasszony.-villantott rám egy hamisítatlan flörtölő vigyort.
-  Én sem kevésbé.-pirultam el azonnal fülig.
-  Nálam vacsorázhatnátok ma este.
-  Hamar rávetetted magad.-horkantott Xabi.
-  Ha én nem teszem,akkor valaki más,de nem engedhetem át senkinek.
-  Ummm,én is itt vagyok.-szólaltam meg kicsit idegesen.
-  Sajnáljuk,de nem minden nap van ilyen szép hölgy a társaságunkban.-szabadkozott Raul.
-  És olyankor disznóságokat beszéltek?-vont magához bátyám,amitől  lehiggadtam.
-  Nem mindig,de mind fáradtak vagyunk,hosszú hét áll mögöttünk és ilyenkor a jó modor valahogy nem az első helyen szerepel a juttatásaink között.
-  Megértem,a vacsorát pedig elfogadjuk.-fordult ismét barátjához Nando.
-  Remek.Akkor szólok Juanitának,hogy készítsen valami nagyon finom vacsorát.

   Nős...ez meglepetésem nagyon is szíven ütött,pedig nem ismertem,csak nagyjából 5 perce,és mégis....nem is akartam hinni annak,ami saját magamon tapasztaltam.Máris megfeledkeztem volna Sebről?Az lehetetlen...nem!

-  Este nyolckor nálam találkozunk.Nando,te még emlékszel merre kell menni,igaz?
-  Nos,ezer éve voltam feléd,de megpróbálunk oda találni.
-  Remek.Akkor látjuk egymást,de ha most megbocsájtotok,akkor nekem mennem kell.Az edző akar tartani egy eligazítást,mielőtt mindenki beülne egy bárba.
-  Megértem,és meg is bocsájtunk.Mi is indulni készültünk.
-  Akkor viszlát!-köszönt el,majd csatlakozva társaihoz már el is tűnt.

    Hazamentünk és megvolt a családi köszöntés és hasonlók,majd mivel anya teljesen elégette a tortillát,és mondtuk is neki,hogy meg vagyunk hívva vacsorázni,ezért lemondtuk a családi vacsorát,így én elmentem készülődni,Nando pedig elment haza,hogy keressen valami viselhető ruhát és persze Dashaval sem találkozott már egy ideje.Biztos voltam benne,hogy őt is hozza.

   Lezuhanyoztam és hajat is mostam,majd mielőtt megszárítottam hajcsavarókat tettem bele,hogy kelljen a hajsütővel még külön babrálni.Fürdőköpenyben hagytam el a fürdőt és akartam visszamenni,amikor valaki csengetett.Szorosabbra húztam az övet a köpenyemen és lesiettem,hogy kinyithassam.

   Az ajtóban egy nagy csokor virág állt,lábakon.

-  Miranda Alonso?-kérdezte a csokor nyöszörögve.
-  Én vagyok...-makogtam letaglózottan.
-  Egy kis helyet kérek.-tolt odébb,majd belépett a lakásba és valami stabil helyet keresett a virágoknak.
-  Ki küldte őket?-kérdeztem mikor már a virágok a konyha asztalon voltak a futár pedig homlokát törölgette és egy pohár vizet hörpintett fel éppen.
-  Azt hiszem van benne egy kártya,szerintem azon rajta kell legyen a feladó.
-  Még egyszer köszönöm.-adtam neki vissza a blokkot,amit aláírtam,majd csaptam is rá az ajtót,hogy megnézhessem,kitől is van a csokor.

   Valóban volt benne egy kártya.Ez állt rajta:"Remélem nem tévesztettem el a címet és már nagyon várom,hogy ismét lássalak! S".Mosoly kúszott az ajkaimra,hisz már nagyon régen hallottam Sebiről,és annyira aranyos volt tőle,hogy egy fél világon át küldött nekem egy nagyon szép csokor virágot,tulipánból,ami a kedvenc virágom.Magamhoz öleltem a lapot és máris jobb kedvvel mentem öltözködni.

   A szobámba érve kezembe vettem a telefonom és megnéztem a hívásaimat.Három nem fogadott volt Lara-tól,akit azonnal vissza is hívtam.Nem is vártam sokat,felvette.

-  Szépen megfeledkeztél rólam.-korholt mérgesen,de hallottam a hangján,hogy nevet.
-  Kicsit össze kellett szednem magam.Ha emlékeztetnem kell téged arra,hogy milyen szar állapotban voltam.
-  De most sugárzik a hangod.Mi történt?
-  Sebi virágot küldött nekem.-csilingeltem.
-  Komolyan képes volt küldeni neked egy csokor virágot?!-hüledezett.
-  Bizony...Nem is akár milyet,tulipánt!!!!-közöltem már szinte sikoltva az örömtől.
-  Azt akarja,hogy megint együtt legyetek.Legalább megpróbál küzdeni érted.
-  Olyan édes,csak kár,hogy nem hívhatom fel.
-  Miért?
-  Azért,mert ezt beszéltük meg.Nem akar még nagyobb bajba keverni.
-  Igazi gentleman.-kuncogott Lara a vonal túlsó végén.
-  Az bizony.
-  Remélem összejön nektek.Olyan édesek vagytok együtt.
-  Én is nagyon remélem.
-  Bocsi,Mira,de most mennem kell,mert még van egy kis dolgom a laborban.
-  Persze,menj csak,nekem is készülődni kell.
-  Hová mész?
-  Nando egyik régi haverja meghívott minket vacsorázni,oda készülök.
-  Facér ez a haver?-hangjában azonnal pajzán él csendült.
-  Nős,Juanita a felesége.Szerencsés nő...
-  Csak nem féltékenységet hallok a hangodban?
-  Beszélsz zöldeket!Menj inkább vissza kísérletezni!
-  Te pedig dobd be magad a csávónál.
-  Jó legyél!-bontottam a vonalat,mielőtt valami nem odaillőt mondhatott volna.

    Előkerestem egy csinos,mélyen dekoltált,vörös ruhát,csipkés mellrésszel és a hozzá illő kiegészítőket,majd felöltöztem.A hajam megszárítottam és kiengedtem,ami lágy hullámokban esett hátam közepéig.Megtűztem,hogy ne lógjon az arcomba,majd sminkeltem és mire a bátyám és Dasha a ház elé értek én kész is voltam.

-  Nagyon csinos vagy,Mira!-adott puszit Dasha,ahogy kiszállt a vörös Aston Martinból.
-  Köszönöm.Összeöltöztem a kocsival.-kuncogtam.
-  Az tuti...-kuncogott.
-  De te sem panaszkodhatsz...Meseszép ez a ruha.

   Dashan egy mélykék kisestélyi volt,pánt nélküli és csípőtől lefelé loknis.Egyszerre volt kislányos és mégis egy felnőtt nő.

-  Na,mi lesz?Indulunk,vagy még álldogáltok egy kicsit?-szólt ki türelmetlenül Fer.
-  Mehetünk.-ültünk be mindketten,majd el is hajtottunk.

   Szerencsére nem kellett messzire menni.A kocsi 20 perccel később parkolt le a Ramos rezidencia előtt,amit inkább lehetett nevezni palotának,mint háznak.Csodaszép,hófehér épület volt,kör alakú kocsifeljáróval és két oldali márvány lépcsővel.egy frakkos inas várt minket,hogy leparkolja a kocsit és megmutassa az utat a házba.Miután sikeresen megmásztuk a lépcsőket egy másik inas nyitott ajtót és vette át a bátyám zakóját,meg az én kabátkámat.

   Teljesen lenyűgözött az elegancia és a fényűzés,ami bent fogadott.Letisztult,elegáns formák mindenhol és jó sok drága holmi.Egy kisebb előszobába értünk,ahol csak növények voltak és a gardrób ajtó,mindkét oldalon.Beljebb volt a nappali,ami fekete-fehér volt,szintén nagyon elegáns volt,eredeti Swarovski kristály csillárokkal,és fali lámpákkal.Hófehér szalagfüggönyökkel és virágokkal,a szoba jobb sarkában pedig egy fekete versenyzongora állt.

-  Hát itt vagytok!-jelent meg Sergio a nappali ajtajában,farmerban,mezítláb és egy ingben,aminek ki volt gombolva három gombja felül és ujjai feltűrve a könyökéig.
-  Itt bizony.-indult meg barátja felé Nando,hogy kezet foghassanak.
-  Dasha,nagyon csinos vagy!-jött oda hozzánk is,majd megpuszilta az orosz modellt,aki elpirulva fogadta a bókot.
-  Köszönöm.
-  Te pedig,Miranda,egyszerűen lélegzetelállító vagy.-fordult most felém csillogó szemekkel.
-  Kösz,te sem nézel ki rosszul.-habogtam zavartan.
-  Pedig zokni sincs rajtam.
-  Hagyd csak...Szerintem Mirát nem a zoknival veszed majd le a lábáról.-legyintett bátyusom,amire csak egy szúrós pillantással válaszoltam.
-  Akkor ha nem baj,nem is veszek fel,mert csak kényelmetlen.Sőt ha gondoljátok mind lehettek cipő nélkül.a padló olyan tiszta,hogy enni lehetne róla.Juanita remek munkát végzett a ház karbantartásával.

   Mind levettük a cipőinket és egy cseléd lány el is vitte őket.Nagyon szokatlan volt tű sarkú nélkül,de leírhatatlanul kényelmes is.Először a nappaliban a kanapékra ültünk le,mert a vacsora még készült.Én Sergio mellett kaptam helyet,Nandoék pedig velünk szemben ültek.

-  Tetszettek a tulipánok,amiket küldtem?-fordult felém a ház ura széles vigyorral.-Nem tudtam melyik a kedvenc színed,azért mindből tetettem bele....

***
Ez lett volna a rész,tudom kicsit soká tartott,de végül is ideértem.
Nagyon örülnék pár véleménynek,csak mert úgy érzem ebben a tekintetben haldoklik a blog.
Nem tudom mikor lesz friss,nem is ígérgetek,de remélem minél hamarabb tudom majd hozni.
Addig is legyen szép estétek és ha még nem követitek a blogot a Bloglovin' -on keresztül,akkor itt az idő megtenni!
Puszi:*:*

1 megjegyzés:

  1. Szia:)Én azt hittem rosszul látok mikor a végéhez értem:)Remélem nem akar ettől a Sergio-tòl semmit!!:)és eszébe jut Sebi:)bár most biztos jön valami bonyodalom!!!várom a folytatást:) Adroca

    VálaszTörlés