3.Rész

  Dinner

   A gyomrom ismét görcsben volt.Ő csak nézett rám,nem szólalt meg,de a pillantása olyan átható volt,hogy egész testem beleremegett.
-  Annyira sajnálom.Nem tudtam,hogy....-kezdtem szabadkozni,de nem fejeztem be,mert ép kezével megragadta az enyémet és megszorította.De nem azért,mert haragudott...kézszorításából olyan melegség sugárzott,aminek sikerült meglazítani gyomrom görcsét és lehiggadtam teljesen.
  Valahol legbelül éreztem,hogy egyelőre nem fog velem beszélni,de abban a pillanatban nem bántam.Biztosan azt gondolhatta,hogy valami perverz vagyok,és a beteg,szexi férfiak a fétisem.Ebbe belegondolni is rossz volt.Kikaptam kezem az övéből és éreztem,hogy a vér elönti az arcomat,és fülig elpirulok.
   Vissza ereszkedtem a székbe és néztem őt.Én sem szólaltam meg és ő is makacsul hallgatott.Végül is megértem...De azért megtörtem a csendet és nekiláttam depressziója ostromlásának.
-  A nevem Linea Armstrong és amikor leveszik a lábadról a gipszet én fogok neked segíteni újra visszakerülni a versenyautódba.Azt szeretném ha megbíznál bennem és tudnánk együtt dolgozni.Ez nem lesz egy könnyű menet és néha fájni is fog,de nem fogom engedni,hogy feladd mindazt amiért eddig harcoltál.-magyaráztam egyenesen a szemébe nézve.
-  Linea.Anyáék nemsoká indulnak.Gyere le picit.-lépett be Fabi testvére szobájába.
-  Maradsz itt addig?
-  Anyáék eddig még nem engedték.
-  De most már én vagyok a főnök,és én megengedem.-kacsintottam rá,majd kisétáltam a szobából.
   Leszaladtam a lépcsőn és majdnem összeütköztem Sebastian egyik nővérével.
-  Annyira sajnálom.-habogtam.
-  Ugyan,semmi baj.-legyintett és tovább haladt.
   Végigmentem a nappalin és beértem a konyhába,ahol Heikke egy papírra írt fel valamit.Mikor meghallotta közeledő lépteimet felnézett,majd halványan elmosolyodott.
-  Felírom a telefonszámokat,amiken elérhetsz minket.Ha pedig szeretnéd kivinni Sebit egy kicsit a szabadba szólj a lányok élettársainak.Ők szívesen segítenek.
-  Esetleg még valami?
-  Igen.Ez nagyon fontos lenne...Hannát nem engedheted a fiam közelébe.
-  Ő Sebastian barátnője,nem?
-  Már nem az.Szakítottak nemrég.Összetörte a fiam szívét,soha többet nem akarom látni.
-  Értem...-bólintottam és a papírra néztem,amin legalább 10 telefonszám volt feljegyezve,apró,formás betűkkel és számokkal.
-  Akkor ugye minden rendben lesz?
-  Ne aggódjon.A fia a legjobb kezekben van.-ismételtem el már vagy ezredszerre.
-  Jaj,tudom....csak olyan nehéz....-sóhajtott és a papírt a hűtőre tette,egy hűtőmágnessel.
   Végignéztem,ahogy gyászos lassúsággal elhagyják az utcát,mintha egy nehéz súlyt húznának maguk után.Visszamentem a házba és felmentem az emeltre,ahol Fabi bátyja ágyán ült és mintha farkasszemet néztek volna.Fabi szemeiben pajkos elszántság csillogott,talán szerette volna jobb kedvre deríteni testvérét.Leültem melléjük a székre és egy apró mosoly kíséretében figyeltem két testvért.Sebastian arcát ugyan nem láttam,de mintha abban a pillanatba nyoma sem lett volna benne a szomorúságnak vagy a szenvedésnek.

-  Ha nem baj Fabi még egy kicsit magatokra hagylak titeket míg valami kényelmesebbet veszek fel.
-  Ugyan.Felőlem itt is átöltözhetsz....-legyintett rám sem nézve.
-  Nem is vonom kétségbe...-mosolyogtam és átmentem az átmeneti szobámba,hogy gyorsan átvegyem a ruháimat.
  A szoba nem volt nagy,viszont tele volt emlékekkel.Itt is rengeteg volt a kép Sebastianról és a testvéreiről,valamint Stephanieról minden különleges pillanatban az életéből.Az ágy is csak egyszemélyes volt,viszont volt külön gardrób.Az ablak alatt egy virágtartó tele különleges és színes virágokkal,valamint egy barna plüss maci is volt a közepében.Egy íróasztal volt még a szobában és egy láda az ágy végében.Nem akartam pofátlannak tűnni,így inkább nem nyitottam ki,még ha üres is volt.
  Gyorsan átvettem a ruháim és visszasiettem a szobába.Sebastian a székében ücsörgött és nézett ki az ablakon,Fabi pedig állt mellette és kezét a vállán nyugtatta.
-  Nos fiúk.Vacsoráztatok már,vagy szeretnétek enni valamit?-szólaltam meg,mire mindketten rám néztek
-  Még nem vacsiztunk.Tudsz milánói makarónit készíteni?Az a bátyám kedvence.
-  Még szép,hogy tudok.az a specialitásom,és valójában az az egyetlen étel,amit már kettőnél többször elkészítettem.
-  De ugye akiknek főztél nem kaptak ételmérgezést?-vigyorodott el Fabi.
-  De.Mind feldobta a talpát.Még a 27. születésnapja előtt.
-  Akkor lehet inkább nem vagyok éhes....-fintorodott el.
-  Csak viccelek.Nagyon finom milánóit tudok készíteni.De a te segítséged is kell hozzá.
-  Sebit is vigyük le....
-  Oké.Csak akkor segítened kell.
-  Nem kell.Vagyis csak egy kicsit.Van a lépcsőn olyan lift valami ami egész a lépcső aljáig leviszi.
-  Hát ez remek.-dörzsöltem meg a tenyerem és Sebastianhoz sétáltam,hogy segítsek neki kimenni a szobából,de amikor a szék felé nyúltam eltolta a kezem és nekilátott kinavigálni a szobából,egymaga.
   Mikor leértünk a konyhába nekifogtam a vacsorának,ami végül is nem volt nagy szám,de végig izgultam,mert Sebastian el sem moccant mellőlem.Ott volt végig és leste mit csinálok.Ez elég frusztráló volt,mert nem tudok nyomás alatt jól dolgozni,viszont az ő tekintetéből semmi sürgető vagy türelmetlen.Olyan volt,mint egy kisgyerek,akinek minden új és most tapasztalja a dolgokat.
   A vacsi lassan készült és ahogy jobban belegondoltam nemsokára jött az a pillanat amikor Sebastiannak fürdenie kell.Ezt az egyet elfelejtettem megkérdezni....Akkor most fürdik egyedül vagy nekem is kell vele....De végül legyűrtem a kétségbeesésem és nyugodtságot színlelve hármasban elfogyasztottuk a vacsorát.Fabi bohóckodott is egy keveset mikor bevette az első villa tésztát a száájába,de mikor rájött,hogy nem forog életveszélyben hozzálátott és egy kettőre behabzsolta az adagját,aztán pedig még másfélszer repetázott.
-  Fabi....lenne egy kérdésem....-fogtam meg a vállát és teljes zavarban kicsit odébb tessékeltem.
-  Ha azt szeretnéd tudni,hogy szabad vagyok-e akkor a válaszom igen...-emelgette meg a szemöldökét.
-  Nem...De nem vagy te kicsit még fiatal ehhez?-ráncoltam a szemöldököm.-De most nem erről van szó.Ez egy elég ciki kérdés,de a bátyád,hogy szokott ilyenkor tisztálkodni?
-  Szóval az érdekel,hogy stírölheted-e zuhanyzás közben a meztelen testét,vagy sem.-fakadt ki hangosan,tuti Sebastian is hallotta,majd hahotában tört ki.
-  Fabian...azt hiszem ezt még Kínában is hallották.-pirultam el fülig,és közben félve Sebastianra néztem,és pillantások összeakadt egy végtelen pillanatra.
-  Ne aggódj.Anyáék nem fognak tudni róla...-legyintett még mindig nevetve.
-  Az nem érdekel.Csak azt szeretném tudni,hogy mit kell ilyenkor tennem,mert nem tudom anyukád,hogy intézi el.
-  Ő lenne az első meztelen pasi akit látsz?-folytatta továbbra is kicsit hangosabban a kelleténél.
-  Basszus....Fabi.Fogd be a szád.-tapasztottam kezem a szájára.
-  Tényleg ő lesz....-kacagott a kezem alatt.
-  Ne hidd azt,hogy igazad van.Nekem az a munkám,hogy pucér sportolókat fürdetek.Szóval nem kell amiatt aggódnod,hogy esetleg szégyenlős lennék.
-  Akkor velem is fürdenél?-emelgette meg szemöldökét.
-  Előbb egy kád cápa.....-hagytam magára és visszamentem Sebastianhoz.
  Mindent tudó mosollyal ült a székében és volt egy olyan érzésem,hogy rajtam szórakozik ilyen remekül.Pedig nem volt rá oka.Rettenetesen szégyelltem magam,de akkor is meg kellett kérdeznem,még ha hangyányi esély sem volt a válaszra.
-  Sebastian....ez nekem baromi kínos,de meg kell kérdeznem.tisztálkodás terén,hogy állsz?
-  Hagyd,mert úgysem kapsz választ.-lépett mellém Fabi.-Mellesleg el tudja látni magát,csak a zuhanyzóba kell besegíteni és onnan ki.Nem hagyja,hogy bárki hozzáérjen.
-  Ezt az ordítozás nélkül is megmondhattad volna.-tettem csípőre a kezem.
  Elmosogattam és visszamentünk az emeletre.Fabi lefürdött majd bejött szólni,hogy most bizony Sebastianon van a sor.Bementünk a fürdőbe és lesegítettem a ruhát,hisz az azért akárhogy is szerette volna nem nagyon ment neki,köszönhetően a gipsznek és a kötéseknek.Besegítettem a zuhany alá majd azonnal be is húzta függönyt,hogy még csak esélyem se legyen a segítség felajánlására.Nem volt szégyenlős,csak büszke és önfejű.Egy fél óráig volt a zuhany alatt,addig én a vécé tetején ültem és hallgattam a vízcseppek ütemes pergését.Végül szétnyitotta a függönyt jelezve,hogy kész van.Nagy nehezen megtöröltem és felsegítettem a pizsamáját.
   Törölgetés közben volt időm alaposa szemügyre venni zúzódásait és véraláfutásait.Olyan volt,mint egy élő boxbaba,amin egy idegbeteg gyakorolt egész nap és nem hagyta abba,csak amikor már nem volt szusz szegényben.visszamentünk a szobájába és felfeküdt az ágyra,nekem pedig át kellett kötnöm a sebét a lábán.Nagyon csúnya volt és visszafojtott lélegzettel csináltam végig az egészet.Végül betakarózott és én is el akartam menni zuhanyozni,de épp mikor oltottam volna le az éjjeli lámpát az ágya mellett megragadta a kezem és visszatartott.
-  Maradjak még egy kicsit?-kérdeztem fojtott hangon.
  Nem felelt csak bólintott.
-  Oké,de aludj....-válaszoltam és leültem a székbe.-Szép álmokat Sebastian.