1.Rész

Breaking News

 Az a nap nem megszokottan indult.Munkába menet mindig el szoktam köszönni a bátyámtól,de aznap nem volt otthon és ez kisebb görcsöt generált a gyomromban,bár jól palástoltam.A házunk előtt már ott várt Beverly a csili vili BMW-jében és kávét szürcsölgetett.Igazán jókedvű volt akkor reggel.Beszálltam az anyós ülésre és bekötöttem magam.
-  Szép napot,Nea!-üdvözölt vigyorogva.
-  Neked még szebbet!-üdvözlöm én is.
-  Hoztam kávét.-nyújtotta felém a gőzölgő poharat.
-  Te vagy a mentőangyalom....-pislogtam rá hálásan.
-  Tudom....-nevetett fel és beindította a motort.

   Hamar elértünk a kórházhoz,hisz csak pár utcányira volt tőlünk,de szerettem autókázni és minden reggel igénybe is vettem barátnőm jóindulatát.A sportrehabilitációs klinikán dolgoztunk Heppenheimben,mint nővérek és gyógytornászok,bár ő egy évvel hamarabb végzett.Egészen tavaly januárig nem is tudtam,hogy ugyanabban a kórházban dolgozunk,de aztán a bátyám hazahozta az újdonsült barátnőjét és beszélgetés közben derítettem ki.Azóta elválaszthatatlanok vagyunk.
-  Ma hányig vagy benn?-zárta be a szekrényét az öltözőben.
-  Egész nap.Elvállaltam az esti műszakot is,hogy el tudjam kerülni Candyt.
-  Ma jön haza?
-  Bizony.Ma este érkezik.A mostoha anyám már teljesen be van zsongva.Egész nap a konyhában fog serénykedni,hogy aztán a mi kis sztárunk elhúzza az orrát és semmit ne egyen.
-  Nem tudom,hogy nem tépted még meg...
-  Még egyelőre bírom idegileg,de már nem sokáig.-csóváltam a fejem és belegondoltam,hogy egy hétig otthon lesz a mostoha testvérem,akivel azóta utáljuk egymást mióta a szüleink összeházasodtak.Az pedig jó rég volt már...
   Én is felvettem a halványkék nővérruhám és a kitűzőm,melyen a nevem állt.Bejelentkeztünk a recepción és máris kezdődött a nap.Újabb beteg sportolók,újabb mozgásképtelen,balesetet szenvedett legendák.Ez egy borzalmas munka volt,hisz akár hiszitek,akár nem itt is halnak meg emberek,aki még élhettek volna.Kell az emberekben tartani a hitet,hogy újra a régi önmaguk köszön majd vissza a tükörből,de van,hogy ez még évek alatt sem érhető el.
  Épp az ebédszünetünket tartottuk mikor a hírcsatorna megszakította az éppen folyó reklám blokkot és egy öltönyös pasi jelent meg a képernyőn.
-  Megszakítjuk adásunkat,mert egy nagyon súlyos balesetről kell beszámolnunk.Német ország egyik büszkesége,a kétszeres Formula 1-es világbajnok,Sebastian Vettel ma reggel a szabadedzés harmadik szakaszában súlyos balesetet szenvedett,amikor Pastor Maldonadoval,a Williams első számú pilótájával ütközött a bemelegítő körén.A fiatal világbajnokot még a jövő héten hazaszállítják Spaból és értesüléseink szerint a gyógyulását a szülővárosában,Heppenheimben lévő sportrehabilitációs klinikán fogják segíteni.A sérülései nagyon súlyosak,eddig négy műtétet kellett elvégezni a bal lábán és a jobb lábán nyílt törést szenvedett,amikor nagy sebességgel,az ütközést követően nekicsapódott a betonkorlátnak.Egész stábunk mihamarabbi gyógyulást kíván neki.Köszönöm a figyelmet,Gerhart Alf vagyok,önök pedig a SKY sport Germany adását követik.
   Egymásra néztünk Beverlyvel és azt hiszem ugyanazt az arckifejezést láttuk egymás arcán.A teremben minden lélegzet elakadt és csak pislogtak egymásra a betegek és az ápolók.Rémület és döbbenet ült ki az arcokra,hisz aki a városban él az mindenki tudja ki is az a Sebastian Vettel.A városbeliek mind barátként ismerik és tisztelték.Az édesapját még én is ismertem.Egyszer találkoztunk ugyan,de nagyon kedves és előzékeny volt velem.Nagyon megkedveltem Norbertet.Most pedig ilyen szörnyűség történik a fiával.Biztosan borzalmas lehetett neki és a családjának.
-  Idehozzák a jövőhéten.-suttogta Beverly.
-  Tudom....-válaszolom ugyanolyan csendesen.
-  Remélem vissza tud majd térni a versenyzéshez.
-  Én is.Nagyon tehetséges pilóta és még fiatal.
-  Menjünk,mert lejárt az ebédszünet.-nézte meg óráját barátnőm és elsőként emelkedett fel a még mindig döbbent tömegből.
    Délután négykor elköszöntünk egymástól,mert az ő műszakjának vége volt,ám az enyémnek még csak akkor kezdődött a java.Átvettem a sötétkék esti ruhámat és folytattam,amit délelőtt elkezdtem.Újabb gyógytornával eltöltött órák következtek és már este kilenckor kicsit untam,viszont még volt két órám a hazamenetelig.
-  Fáradtan látszol,kislány.-lépett mellém a kávé automatánál Rozie,egy betegem.
-  Az is vagyok.Korán keltem ma és egyelőre még a kávé ad erőt.
-  Te is hallottad,hogy Vettelt ide hozzák?
-  Igen hallottam.Borzalmas,nem?
-  De az.Nagyon sajnálom,ami vele történt.
-  Szerintem mindenki sajnálja.
-  Tuti nehéz dolga lesz vele annak a nővérnek,aki megkapja őt.
-  Miért gondolod?
-  Azért,mert Eddig is elég hallgatag és visszahúzódó volt és most,hogy volt ez a baleset,meg aztán a múlt héten szakított a barátnőjével....Biztos nem lesz valami beszédes hangulatban.
-  Lehet,de nem az én dolgom.
-  Találkoztatok egyszer is?
-  Nem hiszem.Arra emlékeznék...
-  Értem,nos akkor jó munkát.Megyek lefekszem aludni.
-  Szép álmokat!-szóltam utána,de már nem hiszem,hogy hallott.
   11-kor elindultam haza,de ezúttal gyalog,mivel nem volt,aki hazavigyen.Egykedvűen róttam a sötét utcákat,mert nem volt valami nagy parti hangulatom.Tudtam,hogy otthon lesz a húgom és erre még rátett egy lapáttal Sebastian balesete.Nem tudom mért,de egész nap ő járt a fejemben.Igaz még sosem láttam,csak tévében,de akkor is.Volt valami különös abban a fiúban.Valami megfoghatatlan és érthetetlen.A kisugárzása megbabonázta az embert és nem engedte,hogy akármi más elterelje a figyelmét.
-  Hazavigyelek,kislány?-parkolt le mellém egy sárga kis teherautó.
-  Kösz nem....-mondom oda sem figyelve.
-  Ugyan,gyere már....
-  Itt lakom a közelben.Magam is megoldom.-szaporáztam meg lépteimet.
-  Te tudod,cicuska.-mondta majd elhajtott mellettem,ezzel nagy port kavarva az út szélén.
   Mikor végre hazaértem már szinte minden el volt csendesedve.Egyedül a bátyám szobájában égett a lámpa és az emeleti fürdőből szűrődött ki némi fény.Lepakoltam a cuccaim és felmentem az emeletre.Bekopogtam a bátyám szobájába.
-  Alszom....-nyöszörögte.
-  Csak én vagyok,Nea.-nyitottam be.
- Akkor neked nem alszom.-vigyorodott el és megveregette maga mellett az ágyat,jelezve üljek le.
  Lehuppantam bátyuskám mellé az ágyra és nagy puszit nyomtam az arcára.
-  Kipuszilod a fogamat.-bosszankodott nevetve.
-  Nyugi,ettől ne félj.Ha a fogadtól akarnálak megszabadítani nem így csinálnám.
-  Akkor jó.-sóhajtott majd visszafordult laptopjához.
-  Mit nézel?-hajoltam közelebb a géphez.
-  Csak lesem a híreket.
-  És,találsz valami érdekeset?
-  Nem.Csak a szokásos....
-  Értem.Candy hazaért?
-  Igen.Ne tudd meg....Akkora rinyálást előadott ,még be sem lépett a küszöbön,hogy azt hittem elájulok.Nekem kellett elé mennem az állomásra.
-  Az nem lehetett kellemes.
-  Nem is volt az.Azt hiszem fél fülemre még mindig süket vagyok.
-  Ne dramatizáld túl.Annyira nem lehetett rossz.
-  Legközelebb te mész érte.
-  Biztosan förtelmes volt.-néztem rá együttérzést mímelve.
-  Inkább menj és feküdj le.
-  Úgy lesz.aludj jól.-pusziltam meg újra és elmentem lezuhanyozni és aludni.
  Aznap este csak forgolódtam.Nem igazán jött álom a szememre és aludni is csak öt perceket tudtam.Reggel hulla voltam és ezt a pácienseim is észrevették,persze el is barmolták a kezelést.Sajnos Beverly akkor nap délutános volt,így reggel gyalog kellett mennem,de nem zavart,mert kora reggel még senki nem jár az utcákon.Délután behívott az irodájába a klinika főorvosa,Danielle Roads.Nagyon kedvesen fogadott,még kávéval is megkínált.
-  Nyilván tudod miért vagy most itt.
-  Fogalmam sincs....
-  Biztosan azzal tisztában vagy,hogy Sebastian Vettel a klinikánkra érkezik a napokban.
-  Igen...-bólintottam,de nem tudtam,hogy hová akar kilyukadni.
-  Az édesapja telefonált ma reggel és azt kérte,hogy a legjobb gyógytornászom foglalkozzon a fiával.
-  És.....
-  Úgy döntöttem,hogy ez most te leszel.Viszont otthon fogjátok a masszázst és az ehhez hasonló dolgokat csinálni.amikor majd gépekre lesz szüksége bejön,de addig az otthonában kezeled.
-  Itt,Heppenheimben?
-  Igen.a család azt szeretné,ha mindig a fiukkal lennél.
-  Ez von maga után?
-  Azt,hogy kora reggeltől ott leszel késő estig és tulajdonképp a mindenese leszel.
-  Szóval a babyszittere.
-  Valami olyasmi.De persze nem kell elvállalnod.Van más,aki ölne egy ilyen lehetőségért,neked pedig csak így az öledbe pottyant.Megértem ha nem akarsz egy felnőtt ember dajkája lenni.
-  Szívesen elvállalom.
-  Biztosan ezt akarod?
-  Miért ne akarnám?
-  Nem tudom,csak gondoltam felajánlom a lehetőségét annak,hogy visszautasítsd a kérésem.
-  Erre nem volt szükség.Csak mond meg mikor kezdek és ennyi.
-  Amint ideér.
-  Jó...-húztam el a szám.
-  Kedden délután.
-  És ide hozzák?
-  Igen.alaposan kivizsgáljuk és összeírjuk milyen gyakorlatokat kell végezzen és milyen masszázst kell alkalmazni.
-  Rendben.-álltam fel.-Még valamiben állhatok szolgálatodra?
-  Csak ennyi.Mehetsz dolgozni.
-  Köszönöm szépen...Viszlát.-intek búcsút főnökömnek és visszamegyek a munkámhoz,ami ugyebár nem várhat.
   Ez a hír feldobott és délután négyig csak úgy pörögtem,mintha megittam volna az automata teljes készletét.Pedig nem így volt.Talán titkon reménykedtem is benne,hogy én kapom a munkát,bár így le kell mondanom a betegeimről a klinikán,de nem baj.Ennyi áldozatot megér.Délután megvártam míg barátnőm is beér és elújságolhattam neki a nagy hírt.Így együtt örülhettünk,sajnos más kárán.