First time
Kedd reggel pillangókkal a gyomromban ébredtem és nem is tudtam legyűrni őket a nagy adag kávéval sem,amit egész délelőtt töltöttem magamba.Lehet meg fog ártani,de kit érdekel,ha csak egyszer élünk.Kettőkor bementem a kórházba és felvettem a műszakom.Már nagyon izgultam és reméltem jóban leszünk a sráccal.Bár ha nem az sem baj.Azt hiszem elég sok időt fogunk együtt tölteni ahhoz,hogy megkedveljen.
Négy után pár perccel épp a gyógytornát fejeztem be,amikor megjelent a terem ajtajában Danielle és intett,hogy kövessem.A folyosón végighaladva hallottam a vérem áramlását a fülemben és érezni véltem szívem dobbanását.Tudtam,hogy valami nagyon fontos dolog van készülőben és ezt valahogy még inkább éreztették a gyomromban száguldozó lepkék is.Az nővérek és a betegek egyaránt megbámultak minket,mintha tudták volna ők is,hogy valami nagy dolog van készülőben.
Az igazgatói irodába mentünk,ahol már vártak ránk Sebastian szülei és testvérei.Mindegyikük arcán látszott az aggodalom és valami más,talán a félelem amit az okozott,hogy nem tudták mi lesz a fiukkal.
- Herr Vettel,bemutatom Lineát.Ő fog a fiúkkal lenni míg újra talpra nem áll.
- Örvendek.Linea Armstrong.-nyújtottam neki kezet,melyet félszeg mosollyal fogadott el.
- Norbert Vettel.-mutatkozott be.-Ő itt a feleségem,Heikke és a lányaim Stephanie és Melanie.
- Igazán örülök.-mosolyogtam rájuk,bár a tény,hogy a fiukról van szó jelentősen rontotta az esemény fényét.
- Sebastian még a vizsgálóban van.Nemsokára ő is csatlakozik hozzánk.-mondta Danielle izgatottan.-Addig is elmondanám,hogy Line a legjobb nővér a klinikánkon.
- Doktor úr.Az sem érdekel ha egy utolsó takarítónő,ha el tudja érni,hogy a fiam újra lábra álljon.-fakadt sírva Frau Vettel.
- Édesem.Ne sírj...A fiunknak nem lehet semmi baja.-ölelte magához feleségét az őszes férfi.
- Tudom....-szipogta a nő.
- Itt is vagyunk Sebastian.-nyílt ki az ajtó és egy ápoló betolta a bajnokot,aki messziről sem hasonlított régi önmagára.
Elveszettnek és reményvesztettnek tűnt.Csak meredt maga elé és fel sem nézett,hogy esetleg szemügyre vehessen.Borostás volt az arca és a haja is kócos volt.Bal keze be volt kötve,viszont gipszet nem láttam rajta szóval valószínű nem nincs eltörve.Egyik lába be volt gipszelve és egy tartó emelte vízszintesbe.Másik lábát vastag fásliréteg fedte.Borzalmas látványt nyújtott.Még a legrosszabb betegem állapotát is felülmúlta.Így látni egy életerős fiatalember mindig szomorú dolog,de tudni azt,hogy egy vadidegen jelenti számára szinte az utolsó reményt még rosszabb volt,akkor is ha ez az idegen én magam voltam.
- Linea vagyok.-mutatkoztam be neki is,de csak felnézett,majd újra visszafordult a padló felé.
- Hagyd,Nea.Az orvosok szerint még nem dolgozta fel a balesetet.-tette vállamra a kezét Danielle.
- De azért ugye majd fog beszélni?
- Biztosan.
- Akkor mikor kezdhetek?
- Azt hiszem ma este jó lenne ha átjönne.-szólt közbe Herr Vettel.
- Holnapig nem ér rá?
- Azt hiszem nem ért.Azt szeretném ha a fiam mellett lenne mindig.
- A nap 24 órájában?-hökkentem meg.
- Van ellenvetése?Dupláját fizetném a normális árnak.
- Hagyja csak.-legyintettem.-Ingyen is elvállalnám...
- Csak nem valami őrült rajongó vagy?-húzta össze a szemét Melanie.
- De igen.Hát kiderült a nagy titkom.Minden vágyam az volt,hogy kihasználhassam az öccse állapotát.-jegyeztem meg szarkasztikusan,mire Sebastian rám nézett és mintha egy halvány mosoly jelent volna meg ajkain.
- Akkor jó.Mert ha mégis,elintézem,hogy....,hogy...-de nem fejezte be,mert ráébredt,hogy mindenki őt nézi.
- Akkor most hazamehetnek,Linea pedig összeszedi a dolgait és este már ott is lesz.-adta ki az utasítást Danielle.
- Köszönjük szépen doktor úr,hogy mellőzni tudja a kedvünkért az egyik ápolónőjét.
- Ugyan.Van annyi belőlük,mint a tenger.-erre a megjegyzésére kicsit bosszúsan néztem rá,de aztán újra felvettem mosolygós álarcomat.
Herr Vettel lediktálta a címet majd távoztak.Én megkaptam az összeállított programot,ami szerint kezelhetem Sebastian,persze csak miután levették a lábáról a gipszet.Utána összeszedtem néhány cuccomat a klinikán és elköszönve kollégáimtól hazamentem,hogy otthon is összepakoljak.Végül is egy kisebb bőrönd lett tele,abban sem volt olyan sok személyes holmi,csak ami feltétel nélkül kellett.
Apa nem volt otthon így az irodájában hagytam üzenetet neki,viszont bátyuskámtól el tudtam köszönni és jól meg is szorongattam,mert annyira imádom a dilis fejét.Mostoha testvéremtől nem köszöntem el,de nem is akartam,mert tuti csak összevesztünk volna.Később Theo elvitt a Vettel lakba és ott is hagyott.Persze előtta óva intett:
- Ne szeress bele a srácba,mert ne feledd,ő csak egy híresség.Nem akar tőled semmit.
- Köszi,Theo.Egyelőre nem fenyeget ez a veszély.
- Puszillak húgi.-intett búcsút és elhajtott.
Egy ideig csak bámultam a kaput majd becsengettem.Először nem válaszolt senki,így még egyszer megismételtem a csengetést és vártam.A bejárati ajtó kinyílt és egy 14 év körüli kis srác rohant ki rajta.
- Te vagy a gyógytornász?-támaszkodott az alacsony kerítésnek.
- Igen és te vagy a....
- Sebi kisöccse.-mondta büszkén.
- Örvendek,Sebi kisöccse.-mosolyogtam rá szégyenlősen.
- Fabi...-mutatkozott be.-De azért gondolom szeretnél bejönni.Elég meleg van.
- Jó lenne.-bólintottam.
Kinyitotta a kaput én pedig besétáltam rajta,magam után cipelve a bőröndömet.Így a földön húzva,azért mégsem tűnt olyan pehelysúlyúnak.
- Ne segítsek.-ajánlotta fel Fabi a segítséget,amit el is fogadtam.
Kezébe adtam a bőröndöt,mire kínosan elmosolyodott,de azért nekilátott birkózni a látszólag könnyű tárggyal.
- Nyisd ki az ajtót,légyszi.-nyögte mikor felcipelte a táskát a lépcsőn.
Kinyitottam az ajtót és előre engedtem.Amint belül ért ledobta a táskát és nekidőlt a falnak,közben hangosan és élesen vette a levegőt.A nappali azonnal a bejárat és a fogasok után következett.Nagyon családias és aranyos volt,már ha lehet ilyet mondani egy nappaliról.
- Anya.Itt az ápolónő.-kiáltotta el magát Fabi,most már kicsit kipihentebben.
- Hála az égnek.-jelent meg Frau Vettel a lépcső alján.
- Jó napot asszonyom.-köszöntem szégyenlősen.
- Ugyan.Szólíts csak Heikkének.-legyintett,de nem mosolygott.-Kisfiam,vidd fel Linea holmiját Stephanie szobájába.
- Oké.-vett nagy nagy levegőt Fabi és ismét megragadta a táskát,hogy újabb lépcsőket másszon meg vele.
- Sebastian hol van?-érdeklődtem azonnal a betegem iránt.
- Fenn van a szobájában.Azt hiszem alszik.
- Ki van vele?
- Az édesapja,de biztosan örülni fog neked.Már reggel óta vigyáz Sebire.
- Felmehetek,vagy még szeretne beszélni velem valamiről?
- Arra szeretnélek megkérni,hogy ne erőltesd,ha nem akar valamit.Nekünk holnap el kell utaznunk Norberttel,mivel az édesanyám meghalt,így egy pár napig te vigyázol Fabira is,ha nem gond.
- Nem gond.Menjenek csak nyugodtan.Azt hiszem jól elleszünk.
- Ezt örömmel hallom.Most már mehetsz.-intett az emelet irányába,majd lehajtott fejjel visszament oda ahol eddig volt,talán a konyhába.
Nagyon rendes nő volt Heikke.Sugárzott belőle a kedvesség és messziről látszott,hogy mindent megtenne a gyerekeiért.Tényleg mindent.Tudom milyen nehéz lehetett neki,hisz már vagy ezer páciensem szenvedő családját láttam azelőtt így összetörve és reményvesztetten.De aztán amikor a családtagjuk gyógyultan ment haza,az igazán felemelő és megnyugtató dolog.
Ahogy felfelé haladtam a lépcsőn láttam a képeket a családról,Sebastianról és a testvéreiről,gyerekkori képeket és egy képet Sebastianról,amint valószínű először ül gokartba.Annyira kicsi volt még,szinte ki sem látszik az autóból,de mosolyog és a vidámság átjár még engem is.Haladtam tovább és a lépcsővel szemben egy szekrény állt,tele serlegekkel és érmekkel.Meg sem kellett néznem,tudtam,hogy mindegyiken Sebastian neve áll.
A lépcsőtől balra volt egy ajtó,félig nyitva.Az ajtóra karton volt ragasztva,rajta pedig a " Keep out!Sebi's property! " felirat állt.Halkan benyitottam a szobába és valóban ott feküdt a bajnok az ágyon és aludt.A falon poszterek és polcok,megpakolva serlegekkel.Az ágy mellett egy szék volt,azon pedig Norbert ült és kezeibe temetett arccal őrizte fia álmát.Ha eszembe jutott a kisfiú a gokartban könnyek szöktek a szemembe.El sem akartam hinni,hogy ez megtörténhetett vele.Sosem ártott senkinek és mégis ott feküdt az ágyon,mint egy tehetetlen baba.Hisz egy autóversenyző a lábai nélkül el van veszve és biztosan hasztalannak érzi magát.
Beléptem a szobába,gondosan letöröltem forró könnyeim és megálltam az ágy mellet.A padló megreccsent és Norbert felkapta a fejét.Rám nézett majd egy erőltetett mosoly kíséretében ennyi tudott kipréselni magából:
- Szervusz.
- Most már menjen,feküdjön le egy kicsit.-tettem kezem a vállára.
- Biztosan....
- Ne aggódjon,jó kezekben lesz.
- Remélem....-sóhajtott majd felállt a székről,egy utolsó pillantást vetett a fiára és elhagyta a szobát.
Leültem a székbe és körbenéztem a szobában.A falak fehérek voltak és semmit nem árultak el a köztük élő fiatalemberről.Persze azt nem tudtam,hogy van egy háza Svájcban.A serlegeken és posztereken kívül alig volt valami.Egy nagy francia ágy és egy szekrénysor,benne pedig egy íróasztal,lámpával és néhány szétdobált papírral.Szék nem volt előtte,azon ültem én.a roló le volt húzva és csak minimális fény áramlott be,de a világos falak mégis fénnyel töltötték meg a szobát.
Végül pillantásom az alvó betegre tévedt.Olyan nyugodtak látszott.Egy szőke tincs az arcába hullott,amit éreztem,hogy ki kell söpörjek onnan.Közelebb hajoltam hozzá,éreztek kezemen forró leheletét.Kezemmel félresöpörtem a tincset és mikor visszahúztam vettem csak észre,hogy ébren van és rémülten mered rám,mint egy kismadár a kalitkában.A vér is megfagyott bennem.Vajon mit gondolhatott?
- De igen.Hát kiderült a nagy titkom.Minden vágyam az volt,hogy kihasználhassam az öccse állapotát.-jegyeztem meg szarkasztikusan,mire Sebastian rám nézett és mintha egy halvány mosoly jelent volna meg ajkain.
- Akkor jó.Mert ha mégis,elintézem,hogy....,hogy...-de nem fejezte be,mert ráébredt,hogy mindenki őt nézi.
- Akkor most hazamehetnek,Linea pedig összeszedi a dolgait és este már ott is lesz.-adta ki az utasítást Danielle.
- Köszönjük szépen doktor úr,hogy mellőzni tudja a kedvünkért az egyik ápolónőjét.
- Ugyan.Van annyi belőlük,mint a tenger.-erre a megjegyzésére kicsit bosszúsan néztem rá,de aztán újra felvettem mosolygós álarcomat.
Herr Vettel lediktálta a címet majd távoztak.Én megkaptam az összeállított programot,ami szerint kezelhetem Sebastian,persze csak miután levették a lábáról a gipszet.Utána összeszedtem néhány cuccomat a klinikán és elköszönve kollégáimtól hazamentem,hogy otthon is összepakoljak.Végül is egy kisebb bőrönd lett tele,abban sem volt olyan sok személyes holmi,csak ami feltétel nélkül kellett.
Apa nem volt otthon így az irodájában hagytam üzenetet neki,viszont bátyuskámtól el tudtam köszönni és jól meg is szorongattam,mert annyira imádom a dilis fejét.Mostoha testvéremtől nem köszöntem el,de nem is akartam,mert tuti csak összevesztünk volna.Később Theo elvitt a Vettel lakba és ott is hagyott.Persze előtta óva intett:
- Ne szeress bele a srácba,mert ne feledd,ő csak egy híresség.Nem akar tőled semmit.
- Köszi,Theo.Egyelőre nem fenyeget ez a veszély.
- Puszillak húgi.-intett búcsút és elhajtott.
Egy ideig csak bámultam a kaput majd becsengettem.Először nem válaszolt senki,így még egyszer megismételtem a csengetést és vártam.A bejárati ajtó kinyílt és egy 14 év körüli kis srác rohant ki rajta.
- Te vagy a gyógytornász?-támaszkodott az alacsony kerítésnek.
- Igen és te vagy a....
- Sebi kisöccse.-mondta büszkén.
- Örvendek,Sebi kisöccse.-mosolyogtam rá szégyenlősen.
- Fabi...-mutatkozott be.-De azért gondolom szeretnél bejönni.Elég meleg van.
- Jó lenne.-bólintottam.
Kinyitotta a kaput én pedig besétáltam rajta,magam után cipelve a bőröndömet.Így a földön húzva,azért mégsem tűnt olyan pehelysúlyúnak.
- Ne segítsek.-ajánlotta fel Fabi a segítséget,amit el is fogadtam.
Kezébe adtam a bőröndöt,mire kínosan elmosolyodott,de azért nekilátott birkózni a látszólag könnyű tárggyal.
- Nyisd ki az ajtót,légyszi.-nyögte mikor felcipelte a táskát a lépcsőn.
Kinyitottam az ajtót és előre engedtem.Amint belül ért ledobta a táskát és nekidőlt a falnak,közben hangosan és élesen vette a levegőt.A nappali azonnal a bejárat és a fogasok után következett.Nagyon családias és aranyos volt,már ha lehet ilyet mondani egy nappaliról.
- Anya.Itt az ápolónő.-kiáltotta el magát Fabi,most már kicsit kipihentebben.
- Hála az égnek.-jelent meg Frau Vettel a lépcső alján.
- Jó napot asszonyom.-köszöntem szégyenlősen.
- Ugyan.Szólíts csak Heikkének.-legyintett,de nem mosolygott.-Kisfiam,vidd fel Linea holmiját Stephanie szobájába.
- Oké.-vett nagy nagy levegőt Fabi és ismét megragadta a táskát,hogy újabb lépcsőket másszon meg vele.
- Sebastian hol van?-érdeklődtem azonnal a betegem iránt.
- Fenn van a szobájában.Azt hiszem alszik.
- Ki van vele?
- Az édesapja,de biztosan örülni fog neked.Már reggel óta vigyáz Sebire.
- Felmehetek,vagy még szeretne beszélni velem valamiről?
- Arra szeretnélek megkérni,hogy ne erőltesd,ha nem akar valamit.Nekünk holnap el kell utaznunk Norberttel,mivel az édesanyám meghalt,így egy pár napig te vigyázol Fabira is,ha nem gond.
- Nem gond.Menjenek csak nyugodtan.Azt hiszem jól elleszünk.
- Ezt örömmel hallom.Most már mehetsz.-intett az emelet irányába,majd lehajtott fejjel visszament oda ahol eddig volt,talán a konyhába.
Nagyon rendes nő volt Heikke.Sugárzott belőle a kedvesség és messziről látszott,hogy mindent megtenne a gyerekeiért.Tényleg mindent.Tudom milyen nehéz lehetett neki,hisz már vagy ezer páciensem szenvedő családját láttam azelőtt így összetörve és reményvesztetten.De aztán amikor a családtagjuk gyógyultan ment haza,az igazán felemelő és megnyugtató dolog.
Ahogy felfelé haladtam a lépcsőn láttam a képeket a családról,Sebastianról és a testvéreiről,gyerekkori képeket és egy képet Sebastianról,amint valószínű először ül gokartba.Annyira kicsi volt még,szinte ki sem látszik az autóból,de mosolyog és a vidámság átjár még engem is.Haladtam tovább és a lépcsővel szemben egy szekrény állt,tele serlegekkel és érmekkel.Meg sem kellett néznem,tudtam,hogy mindegyiken Sebastian neve áll.
A lépcsőtől balra volt egy ajtó,félig nyitva.Az ajtóra karton volt ragasztva,rajta pedig a " Keep out!Sebi's property! " felirat állt.Halkan benyitottam a szobába és valóban ott feküdt a bajnok az ágyon és aludt.A falon poszterek és polcok,megpakolva serlegekkel.Az ágy mellett egy szék volt,azon pedig Norbert ült és kezeibe temetett arccal őrizte fia álmát.Ha eszembe jutott a kisfiú a gokartban könnyek szöktek a szemembe.El sem akartam hinni,hogy ez megtörténhetett vele.Sosem ártott senkinek és mégis ott feküdt az ágyon,mint egy tehetetlen baba.Hisz egy autóversenyző a lábai nélkül el van veszve és biztosan hasztalannak érzi magát.
Beléptem a szobába,gondosan letöröltem forró könnyeim és megálltam az ágy mellet.A padló megreccsent és Norbert felkapta a fejét.Rám nézett majd egy erőltetett mosoly kíséretében ennyi tudott kipréselni magából:
- Szervusz.
- Most már menjen,feküdjön le egy kicsit.-tettem kezem a vállára.
- Biztosan....
- Ne aggódjon,jó kezekben lesz.
- Remélem....-sóhajtott majd felállt a székről,egy utolsó pillantást vetett a fiára és elhagyta a szobát.
Leültem a székbe és körbenéztem a szobában.A falak fehérek voltak és semmit nem árultak el a köztük élő fiatalemberről.Persze azt nem tudtam,hogy van egy háza Svájcban.A serlegeken és posztereken kívül alig volt valami.Egy nagy francia ágy és egy szekrénysor,benne pedig egy íróasztal,lámpával és néhány szétdobált papírral.Szék nem volt előtte,azon ültem én.a roló le volt húzva és csak minimális fény áramlott be,de a világos falak mégis fénnyel töltötték meg a szobát.
Végül pillantásom az alvó betegre tévedt.Olyan nyugodtak látszott.Egy szőke tincs az arcába hullott,amit éreztem,hogy ki kell söpörjek onnan.Közelebb hajoltam hozzá,éreztek kezemen forró leheletét.Kezemmel félresöpörtem a tincset és mikor visszahúztam vettem csak észre,hogy ébren van és rémülten mered rám,mint egy kismadár a kalitkában.A vér is megfagyott bennem.Vajon mit gondolhatott?
És azt hiszem, hogy most van az, hogy egy értelmes mondatot nem tudok kicsikarni magamból. Ez valami fantasztikus. Ahogy mindent leírsz, valami hihetetlen. Különórákat nem tartasz nekem?:D
VálaszTörlésTűkön ülve várom a folytatást, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Sebi mit fog csinálni, vagy mondani ezek után.
Siess vele.
Puszi
Szia.
VálaszTörlésOh édes istenem! Mintha nem is az általunk ismert Sebastian vettel lenne. Annyira rossz érzés fog el, ha olvasom, de olyan jó is! Ha érted mire gondolok. Némely résznél nekem is könnyek szöknek a szemembe.
Csak remélni tudom, hogy ugyan az a srác lesz, mint aki volt, remélem szereleme lel Linea személyében!
Mihamarabb hozd a frisset! Puszii.
Szia! :)
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok hogy mi lesz, mikor nyílik meg majd Seb és szól egyáltalán valamit, és persze, hogy mi lesz a lábával :)
Siess a folytatással :P Puszi