28.Rész

New life

  Azt hiszem a tél valami elviselhetetlen volt.A sajtó mindenfelé tele volt Seb visszatérésével és azzal,hogy mindent bele fog adni és megtesz azért,hogy visszatérése után ő lehessen a világbajnok .Persze ennek nagyon örültem,mert így legalább nem lesz ideje mással foglalkozni,de akkor is.Én nagyon nehezen emésztettem meg a szakítást.Napokig bezárkóztam a vadonatúj lakásomba Bázelben.Nem ettem és minden kapcsolatomat megszakítottam a külvilággal.

   Mimózaként éltem a lakásomban,munka nélkül és barátok nélkül.Mindenkit eltaszítottam magam mellől és azt hittem nincs rájuk szükségem.Beverly napjában négyszer is felhívott,de sosem vettem fel a telefont,a végén kikapcsoltam,mert már nem volt kedvem azt hallgatni,hogy milyen jó lenne,ha kilátogatnék egy versenyre vagy valami.Persze akkor még nem voltak versenyek,de ő máris szervezkedett.

   Március végén végre erőt vettem magamon és elindultam munkát keresni.Persze sehol sem alkalmaztak,mert úgy néztem ki,mint egy zombi,de nem adtam fel,mert végre kezembe akartam venni elcseszett életemet és kezdeni vele valamit.

-  Nea.-hallottam egy már rég hallott női hangot,egyik nap mikor épp a parkban keseregtem,hogy megint elcsesztem egy állásinterjút.

-  Andi?-emeltem a nőre tekintetem.

-  Már ezer éve nem hallottam rólad.-huppant le mellém és kedvesen mosolygott rám.

-  Nos igen...kicsit összejöttek a dolgok mostanában.

-  Hallottam,hogy Sebivel vége.Annyira sajnálom.

-  Kösz...És ti Lewisszal,hogy meg vagytok?

-  Nagyon remekül.annyira ennivaló a pasi.Megértő,kedves és mindenben a kedvemben jár.

-  Hát ennek örülök,legalább nektek összejött.

-  Ne aggódj.Hamarosan biztosan minden rendben lesz.

-  Ha te mondod...De tényleg.Sabine,hogy van?

-  Ennivaló és eleven.Sosem tudom épp milyen rosszaságon agyal.

-  Amúgy miért vagy Bázelben?

-  Volt itt egy kis dolgom,de nemsoká indulok vissza.

-  Értem.akkor nem is tartalak fel,mert nekem is dolgom lenne.

-  Merre mész,elvihetlek ha akarod.

-  Nem kösz,csak ide megyek a közelbe.

-  Oké,de ha valamiben a segítségedre lehetek,akkor csak telefonálj.-nyomott a kezembe egy névjegykártyát,majd felállt és gyors léptekkel távolodni kezdett.

   Kicsit fura volt őt itt látni,de nagy meglepetésem hamar leküzdöttem és inkább elindultam haza,mert kezdett lehűlni a levegő.Otthon teát főztem magamnak és átöltöztem valami kényelmesebb ruhába.Lehallgattam az üzeneteimet,majd bekapcsoltam a telefonom,mivel eddig kikapcsolva tartottam,hogy ne hívjon senki.Amint rendesen bekapcsolt csörögni is kezdett.A kijelzőn Beverly neve villogott és talán kicsit boldog is voltam,hogy nem tett le a barátságunkról,még ennyi hülyeség ellenére sem,amit én elkövettem.

-  Ha..-akartam beleszólni,de azonnal belém fojtotta a szót.

-  Na végre,te nőszemély!Azt hittem,hogy sosem foglak már elérni.Meg ne mert tenni velem,hogy leteszed,mert addig hívlak míg meg nem unod és még tovább.Hol a francban vagy?Miért nem kerestél?Azt hittem azt beszéltük meg,hogy nem hanyagoljuk el egymást,erre te szépen fogod magad és egy szó nélkül lelépsz!Hogy gondoltad ezt kisasszony....-szónokolt szinte magából kikelve.

-  Hagynál szóhoz jutni?-kérdeztem mosolyogva.

-  Bocsánat.-sóhajtott és elhallgatott.

-  Szóval...először is nagyon sajnálom,amiért így eltűntem,de muszáj volt kiszellőztetnem a fejem és pihennem egy keveset.

-  Értem én,de legalább egy üzenetet hagyhattál volna,hogy barmok!lelépek egy pár hónapra,ne keressetek.

-  Sajnálom,de tényleg csak felejteni akartam.

-  És legalább sikerült?

-  Majdnem.-fintorodtam el.

-  Nem akarsz hazajönni?

-  Haza,hová?

-  Heppenheimbe.Most itt van a főhadiszállásom,míg meg nem születik a kisfiam.

-  Terhes vagy?-néztem ki a fejemből nagy szemekkel.

-  Igen,ezt akarom elmondani már négy hónapja.

-  Annyira sajnálom.És mióta tudod,hogy az vagy?És egészséges a pici?És Kimivel minden rendben?

-  Már hat hónapos terhes vagyok és azután tudtam meg miután hazajöttünk a síelésből.Kimivel pedig minden rendben.Csak most neki a versenyzés az első és amennyi időt tud annyit velem tölt,de nem enged a riporterek elé,mert attól fél,hogy szétcincálnák a kapcsolatunkat.

-  Olyan boldog vagyok,hogy összejöttek a dolgok.-sóhajtottam nagyot és lassan lehunytam a szemem.
-  Hát igen.Annyira boldog vagyok és téged annyira sajnállak,hogy nem jött össze Sebivel.
-  Én is.-suttogtam.
-  Annyira ki volt bukva.El sem hiszed.Életében először berúgott és nem is akármennyire.Kimit nem ismerte fel.
-  Megérdemelte.-jelentettem ki makacsul.
-  Egy ember sem érdemli meg,hogy szenvedjen.Annyira kifordult magából,hogy Christian szerződésbontással fenyegette.
-  Ő baszta el az életét,nekem csak annyi közöm volt hozzá,hogy így volt oka rá.
-  Nagyon kihallatszik a hangodból a csalódottság,de azt hiszem ebben az esetben ez teljesen érthető is.
-  Kösz,hogy megérted.-suttogtam.
-  Nem akarsz meglátogatni?a fiúk Sepangban vannak.
-  Ha nincsenek a közelben és Hanna sem,akkor igen.
-  Ne aggódj,Hanna ott van velük,vagyis Heikkivel.
-  Tényleg,lehet már tudni kié a gyerek?
-  Igen,nemrég derült ki,hogy a gyerek nem a Sebié,de most jön a csavar,nem is a Heikkié.
-  Hogy mi van?-köptem ki az épp a számban tartott vizet.
-  Bizony,viszont a finn még nem tudja,mert akkor tuti otthagyná a spinét.
   Úgy éreztem nevetnem kell ezen a helyzeten.Annyira szánalmas volt Hanna és mindenki.Annyira nevetséges volt ez az egész szituáció,hogy az elmondhatatlan.
-  Akkor mit mondasz?Eljössz?
-  De csak pár nap.-kötöttem ki.
-  Csak pár nap.Mikor menjek ki érted a reptérre?
-  Azt hiszem,ha most tudok jegyet foglalni,akkor már olyan este kilenc körül ott leszek.
-  Ez remek,akkor várlak ám.
-  Ott leszek,ne parázz.
-  Akkor jó.Nagyon csipkedd magad.
-  Majd túszul ejtem a repülőgép pilótát és eltérítem a gépet.-kacagtam fel,hónapok óta először.
-  Ezt akartam hallani.Ez az a Nea,akit én ismerek.
-  Szia!-köszöntem el tőle.
-  Nagyon vigyázz az úton magadra.
-  Oké,vigyázok.Te pedig addig is vigyázz a kis trónörökösre,míg odaérek.
-  Vigyázok,szia.
-  Puszi.-köszöntem el tőle és amint letettem a telefont egyetlen kérdés merült csak fel bennem.

" Jól meggondoltam én ezt?! "

   Gyorsan telefonáltam a reptérre és még akkor nap délutánra tudtam jegyet foglalni magamnak,ami némiképp meglepett,de örültem is neki,mert már piszkosul hiányzott Beverly és Fabi,meg apa.Fénysebességgel kezdtem összepakolni a kényelmesebb ruháimat a hétvégére és utána azonnal mentem zuhanyozni meg öltözködni,hogy le ne késsem a gépem.

-  Annyira jó téged látni!-ölelt magához Beverly,amint letettem előtte csomagjaimat és szorosan magához vont,persze amennyire hatalmas pocakja engedte.

-  Úgy hiányoztál,csajsziiii.-nyöszörögtem és hátát dörzsölgetve örültem vele együtt a viszont látásnak.

-  Hoztam ám magammal valakit.-kacsintott rám sejtelmesen.

-  Kit?-pislogtam rá rémülten.

-  A kedvenc németedet.

-  Azt mondtad,hogy Malajziában van.

-  Jaj,te kis buta.Nem Sebre gondoltam.-kuncogott barátnőm és a tőlünk csak pár méterre ácsorgó sötét alak felé bökött.

   Külsőre pont olyan volt,mint Seb,viszont volt valami a tartásában,ami nem rá vallott.

-  Fabi!-kiáltottam felé,mire ő összerezzent és felém fordult.

-  Nea!-indult meg felénk méteres léptekkel.

   Amióta nem láttam nagyon sokat fejlődött és férfiasodott.Karjai valamivel vaskosabbak lettek és végtagjai már nem voltak olyan aránytalanul hosszúak a testéhez képest.Szemei viszont a félhomályban pont olyan tengerkéken csillogtak,mint Sebastiané.

-  Annyira hiányoztál.-fontam karjaim a nyaka köré,ő pedig derekam fölött kulcsolta össze az övéit.

-  Tudom...az életed nélkülem nem is az igazi.-villantott rám egy csibészes félmosolyt majd fejét a vállamra hajtotta.-Te is hiányoztál nekem.

***

Kicsit hamar itt a folytatás,de remélem nem nagyon nehezteltek miatta.A hétfő baromi hosszúra sikerült és erre az sem segített rá,hogy kettőig voltam,de volt négy mire hazaértem.Remélem azért nektek valamivel jobban telt és nem vagytok így lefáradva.

Az eddigi komiknak örülök és nagyon köszönöm azt a 27 rendszeres olvasót is,mert így tudom,hogy velem vagytok.Sok puszi mindenkinek és egy csillámos egyszarvú,

Pussz!:*:*