22.Rész

Beverly

   A félelem,mint jeges kés hatolt át a testemen.Leblokkoltam és nem tudtam megmozdulni.a konyhapulton volt egy kész,amit gyorsan megragadtam.Erik rettegésem látva groteszk mosolyt öltött és felkacagott.

-  Nyugi.Azt akár le is teheted.

-  Nálad sosem lehet tudni.A múltkor sem számítottam rá,hogy majdnem agyonversz és megerőszakolsz.

-  Tudom,de ha azt várod,hogy elnézést kérjek..arra ne is számíts.

-  Nem is vártam mást egy ilyen gerinctelen alaktól.

-  Gondolom,most úszol a boldogságtól,hogy végre a kis némettel lehetsz.

-  Hát persze...-hazudtam,de én sosem hazudtam valami fényesen,ez a szemét meg mindent tud az emberi lélekről,mert tanár.

-  Hazudsz....-vigyorgott.-Tudod,ha valaki bebeszéli neki,hogy az ő hibája,nem hiszem,hogy ugyanúgy boldoggá tud tenni,mint eddig.várj kitalálom...Nem ér hozzád,szinte fagyos a hangulat köztetek és még csak meg sem csókolt mióta elhagytad a kórházat.

-  Hon...Te szemét!Mit mondtál neki?!-szorítottam meg a kés markolatát.

-  Csak annyit,hogy ha akkor nem hagy magadra..ez az egész nem történik meg.-magyarázta prófétikus hangon,de mintha csak egy matek képletet magyarázott volna.

-  Mikor tűnsz el az életemből?-csordultak ki a könnyeim.

-  Mostantól egy nyugodt pillanatod sem lesz.

-  De neked nem 19-én lesz a tárgyalásod?

-  Igen,de az ügyvédem elintézi,hogy felfüggesztettet kapjak és akkor nem kell börtönbe menjek.

-  Én is ott leszek a tárgyaláson és ha az utolsó lélegzetemmel is,de elérem,hogy míg járni tudsz addig a börtön rácsai mögött rohadj egy homokos,többszörös nemi erőszakért elítélt bűnöző senkiházi szobatársa legyél.

-  Csak ne ilyen hevesen,kicsi lány...-lépett hozzám és azonnal kicsavarta kezemből a kést.

   Fel akartam kiáltani,hisz a fiúk mindketten itthon voltak,de akkor a torkom szorította az eszközt és jelezte,hogy meg ne mukkanjak.

-  Nagyon ügyes kislány.Én most elmegyek...de ne feledd.A tárgyalással nem szabadulsz meg tőlem.-nevetett  és ledobva a kést elsietett.

   Nagyon féltem még mindig és,hogy el ne veszítsem egyensúlyomat a pult szélébe kellett kapaszkodnom.Amiket mondott nagyon felkavart és mindent ott hagyva felrohantam a szobánkba és lerogytam az ágyra.Azonnal zokogni kezdtem és fel sem fogtam a köröttem zajló eseményeket,vagy az idő telését.Csak arra eszméltem fel,hogy a szoba teljes sötétségbe borul és már Heikki is elment.

-  Miért vagy itt egyedül?-lépett be Sebatian bizonytalanul.

-  Csak jól esik a magány.-ültem fel és letöröltem könnyeim.

-  Az nem jó.Nem szabad egyedül lenned.

-  Ma mégsem voltál velem.-sírtam el magam újra.

-  Mert edzettem.De te lejöhettél volna.

-  Persze,hogy útban legyek...Sebi,kérdezni akarok valamit.

-  Kérdezz nyugodtan.

-  Te felelősnek érzed magad amiatt,ami Erikkel történt?

-  Igen.Emiatt csak én vagyok a felelős.

-  Te tiszta hülye vagy.-kacagtam fel,hangom ugyan vékonyka volt,de így is értem valamit.

-  Most mit nevetsz?-nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-  Azt,hogy én ilyet még csak nem is gondoltam.
-  De ez az igazság,hiába nem okolsz érte.Ha veled megyek akkor ez az egész nem történik meg.-hajtotta le a fejét és az ablakhoz sétált,ahonnan pont kilátott az utcára.
-  Sebi.-néztem rá elkeseredetten-Most mit fogsz tenni?Elhagysz és fuldokolsz a bűntudatban?
-  Nem...Soha többet nem hagyom,hogy az az állat a közeledbe menjen.
   Nem mondhattam meg neki,hogy a házban járt délután,mert akkor végképp nem érne hozzám,semmiképp.Így csak felálltam és odasétáltam hozzá.Átkaroltam hátulról és a hátára hajtottam a fejem.
-  Nea....Annyira sajnálok mindent.-fogta meg egyik,mellkasán nyugtatott kezem és megpuszilta.
-  Semmi baj.Nem haragudtam rád.Soha nem is fogok.-pusziltam meg nyaka hajlatát,amit nem takart a szürke,kötött pulcsi,amit viselt.
-  Biztos nem haragszol?
-  Nézz rám,kérlek.-fordítottam szembe magammal és a szemébe néztem.-Nem haragszom rád semmiért.-jelentettem ki,mélyen a szemébe nézve és közben mindkét kezét fogtam.
-  Pedig kellene....
-  De ha nem akarok rád haragudni,akkor nem fogok és kész.Vita lezárva.-túrtam bele szőke hajába,ami kicsit hosszabb volt a kelleténél,de neki jól állt.
-  Annyira szeretlek és mikor ott feküdtél azon az ágyon azt hittem megszakad a szívem.-hajolt közel hozzám.
-  Sajnálom,hogy ilyen órákat kellett miattam átélned.-illesztettem a homlokom az övéhez.
-  Sose sajnáld.Minden egyes törődéssel töltött perc megérte,hisz visszakaptalak.
-  Szeretlek Sebastian Vettel és soha nem akarok nélküled élni.-suttogtam ajkaira.
-  Te vagy a mindenem Linea Armstrong,nélküled senki vagyok.-lassan,óvatosan megcsókolt és derekam köré kulcsolta kezeit,hogy még szorosabban tudjon magához húzni.
   Végre minden rendben volt és már annyira kellett ez nekünk.Annyira hiányzott a közelsége,az érintése.El sem tudom mondani,hogy mennyire.Csak álltunk az ablakban és csókolóztunk.Ebben a csókban benne volt az elmúlt napok feszültsége,érzelmi töltöttsége és minden,ami egy igazi csókba kellett.Végül is több nem történt,mint csók,de nem is bántam,mert nem álltam még készen arra,hogy lefeküdjünk.Szerettem őt,de nem elékeztem arra,ami a faházban történt,ez pedig megrémített.Végül a karjai közt aludtam el.
   Másnap reggel arra ébredtem,hogy valaki az arcomat simogatja és apró puszikkal halmozza el meztelen vállam.Halványan elmosolyodtam majd hagytam,hogy tovább kényeztessen csókjaival és simogatásával.Annyira édes volt ennek a nyugodt órának minden pillanata,hogy azt kívántam,sose legyen vége.
-  Arra gondoltam,hogy a karácsonyi partira,amit a csapat szervez eljöhetnél velem.-szólalt meg hirtelen és hangja annyira idegennek tűnt a reggeli álmosságom miatt.
-  És mégis minek mennék el oda?
-  Azért,mert a legédesebb pasi kéri a földön.-mosolygott édesen.
-  De ez lesz az első közös karácsonyunk.-néztem rá szomorúan.
-  De én annyira szeretnélek mutogatni mindenkinek.
-  Az öcséd is itt lesz.Nem hagyhatjuk magára pont Karácsonykor.
-  Értem,viszont nekem muszáj ott lennem.
-  Hát elmész,jópofizol egy kicsit és hazajössz.Meghívtam anyudékat és a testvéreidet,meg az én szüleimet vacsorára akkor estére.
-  Ó...hát akkor én sem megyek.Felhívom Christiant,hogy nem megyek,mert az én egyetlenem a családdal akarja ünnepelni az első közös karácsonyunkat.-adott egy óvatos puszit a számra.
-  És azt hiszed,hogy én ennyivel beérem.-karoltam át a nyakát és magamra rántottam,hogy meg tudjam csókolni.
-  Reméltem,hogy nem.-suttogta ajkaimra és visszacsókolt.
-  Még kell főzzek,ha este jön Kimi barátod,meg a felesége.
-  És azt mondta,hogy az új személyi edzőjét is el akarja hozni,mert most egy két hétig náluk fog lakni,mert még össze kell csiszolódjanak.
-  Akkor meg pláne.
-  De egy kis reggeli hancúrozás még belefér.-simított végig nőiességemen,amitől kirázott a hideg és bizsergés futott végig gerincemen.
-  Csak egy icike-picike.-mosolyogtam rá és végre éreztem,hogy az,ami a faházban történt nem csak mese volt.
   A levegő izzott köröttünk és még én is éreztem.Először csak lassan csókolt,majd egyre hevesebben és hevesebben.Mikor az összes pizsamám lerángatta rólam az ölébe ültetett és lassan belém hatolt.Lassan mozgott és mérhetetlen gyönyör közepette jutottunk el a csúcsra.Ezután még lustálkodtunk egy keveset,majd ő felöltözött és lementek Heikkivel edzeni,mert a könyörtelen diktátor megmondta,hogy ha csúcsformában akar visszatérni nincs lazsálás.

   Lementem reggelizni és újságot olvasni,majd visszamentem felöltözni,hisz be kellett vásárolnom,ha nem akartam a semmiből kaját varázsolni a vendégeinknek és még aznapra is kellett valamit főznöm,mert az előző nap kotyvasztott étel mind elfogyott.Felöltöztem és szomorúan konstatáltam,hogy kinn szakad a hó.Vettem magamhoz pénzt és Seb kocsikulcsai,mivel az én kocsimba nem igazán férne bele bármi is,mivel elég kétszemélyesre szabták.A kocsit akkor kaptam mikor kijöttem a kórházból.Sebi rendelte nekem az egyik szponzoruktól.Egy álom volt az a kocsi.Metál színű és csodaszép.
    A bevásárlóközponthoz érve szereztem kocsit és bementem a jó melegbe.Benn egy óra alatt mindennel meg voltam,fizettem és mentem is haza,hogy összedobjam az ebédet a fiúknak,majd nekilássak a vacsorának.Az ebéd sajtleves volt és rákos tészta,amit kifejezetten Seb kedvéért készítettem,mert én nem nagyon voltam oda a tenger gyümölcseiért.
-  Ki éhes?-léptem be az edzőterembe széles vigyorral ábrázatomon.
-  Már megint ránk pazaroltad az időt?-nézett rám csillogó szemekkel a finn.
-  Nem volt pazarlás,mert magamnak amúgy is főztem volna valamit.Az meg mindegy,hogy egy,vagy három személyre készítem.
-  Seb...azt hiszem megütötted a főnyereményt.-nézett barátjára,aki épp a súlyokat emelgette a súlyzó padon.
-  Tudom...most irigy vagy,mi?-kacagott fel a német és letéve a súlyokat felpattant és hozzám sietett,hogy egy csókot adjon.
-  Ne előttem,ha lehet.
-  Nem kell félned.Nem csináljuk előtted.-karolta át fél kezével derekam szerelmem.

   Felmentünk és nekiláttunk az ebédnek,ami mindkettőjüknek nagyon ízlett.Egy zseni vagyok,ez nem vitás.Ezek után visszamentek és egész késő délutánig nem is láttam színüket sem.Én közben nekiláttam a csirkemellek megtöltésének és sütésének.A többi előkészület és minden nagyjából hatig tartott,mert mindenfélét kellett még mellette is csinálnom.Addigra Heikki is elment és Seb puccba vágta magát,ami ugyan annyit jelentett,hogy lezuhanyozott és felvett egy farmert meg egy inget,mégis valamivel jobb volt,mint előtte.
   Én is felmentem és lezuhanyoztam,majd fehérneműben bementem a közös szobánkba,ahol Seb épp tv-t nézett.Átsétáltam előtte és ő mohón figyelte minden mozdulatomat.
-  Szerinted mit vegyek fel?-néztem rá végső elkeseredésemben.
-  Jó vagy így is.Szerintem így is jó leszel.
-  Aham...Azt el tudom hinni.-mosolyogtam rá,majd visszafordulva a szekrényhez elkezdtem válogatni a nyári cuccaim,amit normálisan nem vennék fel,viszont a lakásban meleg volt,így nem kellett fázni.
   A vendégek hétkor nyolckor érkeztek és nagyon vidám hangulatban lépdeltek a bejárat felé.Mosolyogva tártam ki az ajtót,de amint megláttam a belépő embereket a vidámság megdöbbenéssé váltott át.
-  Szia.Én Kimi vagyok.Azt hiszem még nem találkoztunk.-nyújtott kezet sármos mosollyal  a finn.
-  Nem hiszem.Én Linea vagyok.-fogadtam el kézszorítását.
-  Jenni Raikkönen.-nyújtott kezet a Kimi jobbján álló nő.
-  Linea.-mutatkoztam be neki is udvarias kézszorítás társaságában.
-  Szia,Nea...-köszöntött az ismerős szőkeség vidám mosollyal.
-  Szia Beverly.-mosolyogtam rá félénken,mert nem tudtam mire számíthatok.