26.Rész

White snow

   Mikor végre sikerült berendezkednünk a hatalmas házban akkor lementünk a nappaliba,hogy megbeszéljük mi legyen a napi program.

-  Szerintem kimehetnénk síelni vagy  valami.-javasolta Heikki.

-  Én benne vagyok.-helyeseltem azonnal.

-  Nekem most nincs kedvem....fáradt vagyok és inni akarok.-nyavalygott Kimi.

-  Én mennék.-mosolygott Hanna.

-  És én is.-tette hozzá Seb és Jenni egyszerre.

-  Te Beverly,mit mondasz?-néztem rá a lányra,remélve,hogy van kedve kimenni kicsit.

-  Most inkább kihagynám,de kösz.-emelte fel kezeit tiltakozóan.

-  Miért?Nem azért vagyunk itt?

-  De igen,viszont most nincs kedvem kinn lenni.Fáj a fejem...-somolygott és egy röpke pillanatig Kimire nézett,majd mielőtt mások is észrevették volna kinézett az ablakon.

-  Akkor ezt megbeszéltük.Mindenki menjen készülni és egy negyed óra múlva itt találkozunk.-állt fel Heikki és barátnőjét kézen fogva a szobájuk felé kezdett sétálni.

    Nem kellett sok fantázia,hogy kitaláljam mire fogják a negyed órát használni.Sebivel mi is felmentünk a szobánkba,ami mellesleg káprázatos volt.
-  Azt hiszem ez a negyed óra nagyon sok,és nekünk rengeteg időnk van.-karolt át hátulról.
-  Sebi...ne most kérlek....-toltam el magamtól.
-  Miért ne?
-  Azért,mert nincs kedvem most hozzá.-fordultam vele szembe és kezeimet mellkasán nyugtattam.
-  Pedig ha tudnád milyen aranyos vagy....-fonta karjait derekam köré.
-  Tudom,de nem az a lényeg.Most nincs kedvem hozzá,de éjszaka ígérem bepótoljuk.-mosolyogtam.
-  Szavadon foglak.-adott gyors puszit az ajkamra,majd elszakadva tőlem elindult a szekrényhez,hogy előszedje a síruhákat és a többi felszerelést.
   Mikor kész voltunk lementünk,ahol a többiek,persze az én kis gerlicéimen kívül,ott voltak és csöndesen beszélgettek.Összecuccoltunk és mentünk ki a pályára,ahol az egész délutánunkat töltöttük.Annyit estem-buktam,hogy a nap végére úgy éreztem magam,mint egy élő tesztbábú,amit folyton össze-vissza vertek.
-  Ennek biztosan nyoma marad.-nyöszörögtem a kádban ülve,miközben lila térdem néztem.
-  Ugyan,édes...el fog múlni,ebben biztos vagyok.Csak kell rá egy Vettelféle gyógypuszi és minden sérülésed elmúlik.-ült be mellém a hatalmas kádba és térdemnél fogva magához húzott.
-  Tényleg úgy gondolod?-bújtam hozzá.
-  Igen,úgy gondolom.-puszilt bele nyakam hajlatába.
-  Ott nem is fájt.-simogattam combját a víz alatt.
-  Azt hiszem ezt meg tudnám szokni.
-  Igen..én is.Kár,hogy nemsoká visszatérsz a versenyzéshez és csak hébe-hóba látlak majd.
-  Nem...velem fogsz jönni.Nem bírnék ki nélküled heteket.
-  De nekem ott a munkám.Muszáj végre dolgoznom,mert ki fognak rúgni.
-  Nem baj,mert így több időd lesz velem foglalkozni.
-  Így is minden időmet veled töltöm..ha nem emlékeznél rá.
-  Még így sem elég.
-  Sebi,ne legyél ennyire telhetetlen,mert a végén megárt.
-  Csak az fog megártani,ha nem leszel ott velem mindenhol.
-  Jó,de akkor csak mondjak fel?
-  Igen...ezt még nem mondtam,de Heikki jövőre lelép a csapattól,mert felkérték,hogy legyen valami motorversenyző edzője.Azt szeretném,ha te vennéd át a helyét.
-  Ez komoly?-néztem rá meglepetten.
-  Igen.Azt akarom,hogy mindenhol ott legyél velem és mindig legyen kire támaszkodnom.
   Ez kicsit sok volt nekem.Szerettem a németet,de ez már túlságosan sok ragaszkodás volt a részéről.Nem szerettem ha nem hagynak nekem elég szabad teret,és az ő szerelme kezdett fojtogatóvá válni.Ismét hangsúlyozom,nem azért van így,mert nem szerettem,de nekem kellett a szabad akarat és az,hogy ne mások határozzanak az életemről.
-  Sebi.Ez nekem túl sok.-emelkedtem fel a kádból és egy törölköző után nyúlva ki is szálltam belőle.
-  Most mi rosszat mondtam?-nézett rám zavartan.
-  Semmi rosszat nem mondtál és nagyon örülök,hogy ennyire szeretsz,de nekem ez a ragaszkodás túl sok.
-  Ez most komoly?Ezzel van problémád?
-  Igen.-vettem fel pizsamám és indultam el a hálószobánk felé.
-  Annyira gyerekes vagy.-lépett ki Seb is a fürdőből pár perc múlva.
-  Én,gyerekes?-kaptam fel a fejem cinikus kijelentésére.
-  Igen te.-feküdt be az ágyba és karjait a feje alá fektetve a plafont kezdte bámulni.
-  Én egyáltalán nem vagyok gyerekes.Csak nő vagyok és kell egy kis szabadtér.Ez a kapcsolat pedig kezd fojtogató lenni.
-  Szóval a szerelmem megfojt téged...Értem én...-motyogta,de továbbra is makacsul bámulta a falat.
-  Én nem ezt mondtam,de ilyen rövid idő alatt nem szerethettél belém ennyire....
-  Te tiszta bolond vagy.-ült fel,majd megfogva párnáját és takaróját kisétált a szobából.
   Kerek szemekkel pislogtam a már bezárult ajtóra és csak kattogott az agyam,hogy ez mi az ég volt.Egyik részem utána akart menni,másik részem viszont inkább hagyta volna lecsillapodni és majd meglátni mi lesz az egészből.Végül is a bölcsebbik énem kerekedett felül és inkább lefeküdtem aludni,de nem igazán jött össze.Csak forgolódtam és hánykolódtam a takaró alatt.Nem jött álom a szememre és nem tudta eldönteni,hogy miért.
   Kikeltem az ágyból és köntösömet magamra véve elindultam lefelé a konyhába,hogy teát főzzek magamnak,mert sokakkal ellentétben,engem elálmosított az ital.Halkan lépdeltem a lépcső felé,mikor halk beszélgetés ütötte meg a fülem.Két férfi hangja volt,az egyik biztosan Sebi,a másik pedig kis hallgatózás után rájöttem,hogy Kimi volt.
-  Hát haver,én nem értem a nőket.-sóhajtott Seb halkan.
-  Én sem mindig,de legalább megtaláltam az igazit és azt hiszem nemsoká végre boldog lehetek vele.
-  De hisz ti már vagy ezer éve házasok vagytok Jennivel.
-  Kölyök,én nem Jenniről beszélek.
-  Akkor meg kiről?
-  Beverlyről.Annyira tökéletes...szép,intelligens,sebezhető és törékeny.De egyben mindig eléri amit akar és határozott.
-  És akkor a feleségeddel mi lesz?
-  Elválunk.Amint vége az ünnepeknek beadom a váló keresetet.
-  Össze fog törni szegény nő.
-  Tudom,de nem szeretem és ha csak tovább csalnám,akkor még jobban összetörne.Szerintem kölyök,neked is el kellene mondanod ezt a Hanna dolgot Neanak,mielőtt még ennél is komolyabban beléd esik.

-  Most vesztünk össze.Nem hiszem,hogy ezt pont most kellene elmondanom neki.
-  Pedig előbb utóbb úgy is el kell.
-  De nem most.Annyira szeretem őt,és a szüleim is oda vannak érte.Nem akarom,hogy elhagyjon.
-  Ha megtudja biztos elfog.-horkantott a finn és legördítette itala utolsó kortyait.
-  Kösz,haver.Sokat segítettél.
-  Részegen nem sok hasznom veszed ilyen kérdésekben.
-  Máskor sem.-morgott Seb.
-  Jól van kölyök.Most megyek meglátogatom Beverlyt,majd még látjuk egymást.
   A finn felállt a kanapéról és enyhén dülöngélve megindult az emelt felé,pont oda,ahol én eddig hallgatóztam.a szívem a torkomban dobogott.Ha észrevesz lebukom és akkor szól Sebastiannak és akkor ismét veszekedés lett volna a vége.Gyorsan visszarohantam hát a szobánkba és az ágyra rogytam.Könnyeim potyogni kezdtek és nem tudtam megálljt parancsolni nekik.
   Csöndes sírásom halk kopogás zavarta meg.Először nem akartam ajtót nyitni,de aztán a kopogás csak nem maradt abba.Lassan felemelkedtem és az ajtóhoz sétáltam.Megtöröltem szemeim és ajtót nyitottam.Azt hittem Seb jött vissza,de aztán mikor megláttam a magas szőke,női alakot az ajtóm előtt rájöttem,hogy nem.
-  Muszáj beszélnem valakivel.-szipogta a hang gazdája és kilépve a folyosó félhomályából belépett a szobába.
   Legnagyobb meglepetésemre Beverly állt előttem,teljesen összetörve és kétségbe esetten.Először félve tártam szét karjaim,de aztán mikor ölelésembe zárhattam legjobb barátnőm megkönnyebbültem,hogy végre van akivel beszélgessek.Csak álltunk ott a szoba közepén és egymás karjaiban zokogtunk.Talán pont erre volt szükség.Én nem tudtam mi bántja őt és ez fordítva is igaz volt,viszont azt érezni,hogy már nem fordul felém olyan elutasítással,teljesen megnyugtatta felkavarodott lelkem.

***

Hát itt van az ígért rész,remélem tetszett.Annyira örültem mikor Seb mind a két szabadedzésen domiált,hogy még este nekifogtam az írásnak.Csak jöttek a szavak és jöttek,aztán ez lett belőlük.sok szerencsét kívánok Sebnek a harmadik szabadedzésre és az időmérőre,szorítsatok neki,

Sok puszi és ölelés minden olvasómnak,

:*:*