21.Rész

Cold like Ice

 A kórházból csak egy héttel később engedtek haza és akkor is csak úgy,ha mindig lesz velem valaki,mert bármikor rosszul lehettem.Egy hetet még otthon töltöttem,de utána vissza akartam menni dolgozni a kórházba.

-  Biztos nem tudok olyat ajánlani,ami arra sarkallna,hogy itt maradj?-nézett rám szomorkásan Heike.

-  Nem.Vissza akarok már menni.

-  És Sebinél fogsz lakni?

-  Igen..Nagyon úgy néz ki.-mosolyogtam halványan,majd megfogtam a nő kezét.-  Nagyon szépen köszönök mindent,amit értem tett.

-  Ha boldoggá teszed a fiamat,akkor ez nem nagy fáradtság.És mint kiderült nagyon is boldoggá teszed,meg aztán olyan vagy,mint a lányom.-ölelt magához szorosan.

-  Ez nagyon rendes öntől.-mosolyogtam rá és elengedtem a kezét.

-  Na,mehetünk?!-ért le a nappaliba Seb.

-  Azt hiszem igen.Apától elköszöntem reggel,anyukádtól most...Ki van még...Hát persze...Fabit hagytam ki.-csaptam óvatosan a homlokomra.

-  Fenn van a szobájában.Menj fel hozzá nyugodtan,csak röviden,mert lekéssük a gépet.

-  Gyors leszek,ígérem.-adtam egy gyors puszit Sebnek,majd felrohantam a lépcsőn.egyenesen Fabi szobájába.

   Az ajtó résnyire volt kinyitva és én lassan beléptem.Cipőm sarka kopogott a fa padlón,így meghallotta,hogy belépek és ijedten kapta fel a fejét.Odasétáltam hozzá és leültem mellé az ágyra.

-  Mentek is?-kérdezte szomorkásan.

-  Igen...De amikor csak akarsz eljöhetsz hozzánk.

-  Ez komoly?-csillant fel szeme.

-  Még szép,hogy.Anyud szerint olyan vagyok,mintha a lánya lennék.Akkor ez azt jelenti,hogy te meg az öcsém vagy.Egy öcsiért mindent.

-  Igaz.Tegyél is meg értem mindent.Egyedi darab vagyok.-kacagott fel és kihúzta magát a székben.

-  Azt tudom.-nevettem el magam.-Kijössz velünk a reptérre?

-  De,hogy jövök haza?

-  Apukád visz ki minket,szóval hazahoznak.

-  Akkor még szép,hogy megyek.

-  Ezt a választ vártam.Csipkedd magad,mert a bátyád rosszul lesz a várakozástól.-kacagtam fel és felálltam,hogy lemenjek a többiekhez.

   Nem sokat kellett várni a tökmagra,hamar kész volt,mi pedig mehettünk is.A reptéren minden ellenőrzési ponton átjutottunk és így nem volt más dolgunk,mint elbúcsúzni.

-  Nagyon vigyázz a bátyámra.-ölelt meg Fabi és és ezeket a szavakat csak úgy mondta,hogy én halljam,de senki más.

-  Ne aggódj.Mellettem biztonságban lesz.-kacagtam és egy nagy,cuppanósat nyomtam az arcára.

-  Fúj,puszilgatni nem kell ám.-ráncolta a szemöldökét.

-  Jól van na,bocsi.-pislogtam rá bűnbánó arccal,majd odasétáltam Sebhez és átkaroltam a derekát.

-  Na megvagyunk mindennel?-kérdezte Seb,mikor édesapjától is elköszöntünk.

-  Még egy gyors kérdés...Fabi nálunk töltheti a karácsonyi szünetet?

-  Ha ő is szeretné.-vont vállat a bajnok és rávigyorgott az öccsére,akinek szinte úgy csillogtak a szemei,mint két csillagszóró.

-  Még szép,hogy szeretném.Ilyen hülyeséget ne is kérdezz.Jövő héten ott vagyok nálatok.-kacagott és még egyszer megölelt mindkettőnket,majd megkezdtük a felszállást.

   Az utat végig aludtam,mert beszélgetni nem volt kedvem és nem is nagyon találtunk közös témát egyelőre.Nem tudom,hogy mi történhetett és ha mi ketten tényleg annyira szerettük egymást akkor most miért nem szólaltunk meg egymás mellett.Mióta kijöttem a kórházból alig csókolt meg és nagyon furán viselkedett.Még a pillantásomat is volt,hogy kerülte,de nem értem miért.Nagyon szerettem volna,ha azt érzi,mint azelőtt a hülye baleset előtt,aminek hozzá nem volt köze...Nagyon rosszul esett,hogy kerül,nem szólít édesemnek,szerelmemnek,vagy hasonlók,nem csókol meg reggel,mikor felébredek és éjszaka lefekvés előtt sem.Csak feküdt mellettem,mint egy idegen mellett és nem közeledett felém semmiképp.

   Mikor a gép leszállt egyből haza mentünk,mert akkor már nekem is az volt az otthonom.Seb két nővére elmentek az Erikkel közös házunkba és minden holmim elhozták.Nagyon rendes volt tőlük,és nemcsak ez,hanem az is,hogy képesek voltak annyi időt rám áldozni és arra,hogy velem legyenek a kórházban.

-  Seb...Azt hiszem beszélnünk kell.-ültem le vele szemben másnap reggel,miközben reggeliztünk.

-  Miről szeretnél beszélni?-kérdezte,de közben bele volt merülve az újságba.

-  Hát erről.Amióta kijöttem a kórházból úgy viselkedsz,mintha sosem ismertük volna egymást.Miért van ez?

-  Beszélsz hülyeségeket.Nem viselkedem így.Szerintem csak képzelődsz.

-  Aham...Persze.-mondtam és belekortyoltam a kávémba.

-  Amúgy holnap átjön Kimi és a felesége.

-  Kösz,hogy szólsz.Jó,hogy nem akkor mondod már,mikor az ajtóban vannak és arra várnak,hogy bejöjjenek.

-  Sajnálom,elfelejtettem.

-  Oké,inkább hagyjuk.Nem akarok vitatkozni.

-  Én sem,ez pedig egy remek meglátás.

-  Seb...-néztem rá szomorúan,majd kezére tette az enyémet,de ő azonnal elkapta a sajátját,mintha égetett volna a kezem.

   A sírás kerülgetett.Borzasztó érzés volt azt a tömény elutasítást érezni a hangjában és a viselkedésében.Gyorsan letöröltem kicsorduló könnycseppemet és beparancsolva a reggelimet azonnal felmentem a közös szobánkba,majd magamra zártam az ajtót.Benn lezuhanyoztam,megágyaztam és leültem a laptopom elé,hogy eltereljem a figyelmemet valamilyen szintem arról a tényről,hogy Seb már egyáltalán nem érez irántam semmit.

   Nem tudom mennyi ideig ücsöröghettem a szobában bezárkózva,de arra eszméltem,hogy valaki ököllel üti az ajtót.

-  Engedj be!-hallottam Sebastian ideges hangját kintről.

-  Ideges vagy!Nem engedlek be.-álltam fel és az ajtóhoz sétáltam,majd lekuporodtam elé.

-  Kellenek a ruháim.

-  Akkor kiadom őket és lezuhanyozhatsz a földszinten.

-  Mit bánom én,csak gyorsan!

-  Hová sietsz?!

-  Heikki egy negyed órán belül itt lesz,hogy nekifogjunk az edzésnek.

-  És nekem nem is mondtad?!-fakadtam sírva.

-  Nem láttam értelmét.Úgy is észrevetted volna.

-  Köszi...-sóhajtottam,majd a szekrényhez sétáltam és elővettem neki egy tréning ruhát és előkotortam az edzőcipőjét,majd résnyire nyitva az ajtót kiadtam neki.

-  Te sírsz?-nézett rám a résen keresztül ijedten.

-  Nem,basszus,kacagok!-jelentettem ki szarkasztikusan,majd bevágtam orra előtt az ajtót és lerogytam a padlóra.

   Távolodó lépteket hallottam,majd ajtó csapódást.Nagyon rosszul esett,hogy ennyire érzéketlenné vált velem szemben,de nem volt mit tenni.Egyelőre úgy döntöttem nem megyek le.Majd ha Heikki megjött akkor lemegyek és nekilátok ebédet főzni.Az órámra néztem,negyed 12-t mutatott.Nagy levegőt vettem és letörölve könnyeim visszasétáltam a laptopomhoz és kikapcsoltam.A fürdőben felfrissítettem magam és kitárva az ajtót lassan lementem a földszintre.

    Kinéztem a nappali ablakán és egy szürke Mercedes állt a ház előtt,biztosra vettem,hogy Heikki az.Az alaksorból hangok szűrődtek fel,hisz ott volt az edzőterem,amit akkor használtak,ha kinn már túl hideg volt az edzéshez és ez december közepén valószínű volt.

     Lassan tevékenykedtem a konyhában,hisz ráértem.Nem sürgetett senki és abban is biztos voltam,hogy egyik fiú sem fog az éhségtől kopogó szemekkel rám törni.a borsó a szokott helyén a mélyhűtőben volt és még kifagyasztani is lusta voltam,így csak úgy hasra ütés kép beleborítottam a zubogó vízbe.a burgonyát megpucoltam és azt is odatettem főni.

   Az ebéd hamar megvolt,mert nem akartam nehéz és egészségtelen ételeket készíteni,főleg,hogy itt volt Heikki,aki figyel Seb étrendjére.Tálaltam,majd lassú,megfontolt léptekkel az alaksor felé indultam.A teremben valóban ott voltak és épp a futópadon nyomták a kilométereket.

-  Nem vagytok éhesek?-dőltem neki az ajtónak.

-  Főztél nekünk?-csillant fel a szőke finn szeme.

-  Miért ne tettem volna?-mosolyogtam rájuk.

-  Seb,most egy időre felfüggesztjük az edzést,míg megkóstoljuk mit főzött nekünk a kis konyhatündéred.-dörzsölte tenyerét a finn és leugrott a futópadról,példáját Seb is követte.

   Felmentünk az étkezőbe,ahol már az asztalon gőzölgött a fincsi zöldségleves.Gyorsan neki is fogtak az evésnek és vidám mosollyal jutalmazták törődésem.A második fogás héjában főtt krumpli és zöldborsómártás volt,mellette pedig lazac.Ez is ízlett nekik.

-  Egy angyal vagy Nea.-nézett rám mosolyogva az edző.

-  Köszi szépen.-nézett rám lopva a német,de elfordítottam a fejem.

   Nem akartam vele beszélni,még csak a szemébe nézni sem.Ha ő ezt akarja,akkor ez lesz.Az ebéd végén visszamentek edzeni és pedig mosogattam.Egy kis idő után léptek zaja ütötte meg a fülem.Nem fordultam meg,mert azt hittem valamelyik fiú jött vissza.

-  Nem volt elég amennyit eddig ettetek?-kérdeztem mosolyogva,de mikor megfordultam a hangom fennakadt és a levegőt elfelejtettem kifújni.

-  E...Erik.-habogtam.-Te mit keresel itt?