3.Rész

In the village

-  Mi az eget keresel te itt?Elárulnád?!-támaszkodtam neki az ajtófélfának.

-  Visszaküldted a virágot,gondoltam személyesen hozok neked egy szálat és így kérek bocsánatot.

-  Azt hiszed,hogy ezzel minden el van rendezve?

-  Reméltem....-tartotta felém a virágot.

-  Rossz ajtón kopogtatsz,haver!-néztem rá mérgesen és bevágtam orra előtt az ajtót.

    Visszasétáltam barátnőmhöz és mellé vetődtem az ágyra.Akaratlanul könnyek csorogtak ki szemeimből,amiket azonnal le is töröltem.Ez nem én voltam,én nem csináltam ilyet soha.Eddig legalább is nem.

-  Mennem kellene.-ült fel nagyjából éjfél körül.

-  Rendben.Amúgy holnap délután elutazom a nagyimhoz,remélem nem bánod.

-  Ha hazajössz a következő futamig,akkor nem.

-  Tulajdonképp úgy gondoltam,hogy onnan mennék a nagydíjra.

-  Hol és a nagyid?

-  Szigetszentmártonban.

-  Oké,remélem nem várod,hogy megismételjem.-kérdezte kétségbeesetten.

-  Nem,ne aggódj.

-  És ez a...ez a városka merre van?

-  Nem messze Pest-től.

-  Akkor jó.De ugye a versenyen maradsz?

-  Igen,mert megígértem neked....

-  Kár,hogy a közösen vásárolt cuccokat nem is vetted fel.

-  Majd felveszem a következő hétvégén.

-  Igaz.Jaj,annyira fogsz hiányozni.-ölelt magához szorosan.

-  Te is nekem.-dörzsölgettem hátát.

-  Aludj jól,LadyBug.-adott két puszit a szoba ajtajában.

-  Te is Elinor.

    Miután kikísértem barátnőmet felhívtam a nagyimat,akivel nem beszéltem már két hónapja nem beszéltem,mert nem nagyon volt rá időm,pedig nagyon kötődtem hozzá,főleg miután egyik nagyobb veszekedésem után az apámmal hozzá menekültem és majdnem egy fél évig éltem Magyarországon.Ő volt a legrendesebb nagyi,akit kívánhattam,és addig sosem volt.Miután lebeszéltem vele,hogy megyek letettük a telefont és én elmentem zuhanyozni.Amikor ezzel is kész voltam felvettem pizsamám és miután újralakkoztam a körmeim,bemásztam az ágyba és elkezdtem tv-t nézni,ám mivel egyetlen normális csatornát sem találtam,ezért inkább lefeküdtem aludni.

   Reggel kipihenten ébredtem és nagyon remekül éreztem magam.Lezuhanyoztam és felöltöztem,majd rendeltem magamnak reggelit.Amikor megérkezett megköszöntem,majd nekiláttam a reggelinek.Éreztem,hogy egy nagyon hosszú és unalmas nap vár rám,itt Hockenheimben,de úgy voltam vele,hogy minél hamarabb túlesek rajta,annál hamarabb mehetek a nagyimhoz.

-  Takarítás!-kiáltott be egy férfi a szobába.
-  Azonnal jövök.-válaszoltam és az ajtóhoz sétáltam,majd kinyitottam,de azt meg is bántam.

   Az ajtóban Sebastian állt egy nagy csokor virággal.

-  Mi az égnek vagy megint itt?Nem voltam elég világos az este?
-  De igen,csak nem  hagy nyugodni a lelkiismeretem,hogy ilyen gorombán bántam veled.
-  Remélem egész éjszaka álmatlanul forgolódtál....-fontam keresztbe karjaimat mellkasom előtt.
-  Sajnálom,hogy el kell szomorítanom téged,de remekül aludtam.
-  Akkor elmész,vagy mondjam meg hová dugd a virágaidat?
-  Kérlek,legalább tegyél úgy,mintha kedvelnél,mert ez nagyon demoralizálóan hat rám.
-  Mi?Hogy ekkora bunkó vagy,vagy az,hogy van a világon egyetlen ember,aki nem nyalja fényesre a hátsófeled?
-  Azt hiszem elvesztettem a fonalat,de szerintem az utóbbi.
-  Hogy te micsoda egy érzéketlen barom vagy?!
-  Most miért?Mert elmondtam a véleményem rólad?Inkább a hátad mögött pusmogtam volna?
-  Inkább fogtad volna be a szád és hagytál volna ott.Akkor senki nem sérült volna.
-  És így mi sérült?Az egó-d?
-  Képzeld el nem lehet mindenkinek tökéletes élete,de te esélyt sem adtál,hogy megmutassam milyen is vagyok valójában.Lehettem volna az egyik legjobb barátod,de így csak egy ellenséggel lettél gazdagabb.
-  Az van elég.
-  Hát,attól még nem fogom meggondolni magam.
-  És mi lenne,ha megmutatnád milyen vagy valójában...
-  Lecsúsztál....-kacsintottam rá és megpróbáltam becsukni az ajtót,de lábával kitámasztotta.
-  Kérlek.-nézett rám kiskutya szemekkel.
-  Eljössz velem a nagymamámhoz?
-  Mikor?
-  A verseny után.
-  Rendben,de meddig maradnánk?
-  Péntekig.
-  Nekem csütörtökön ott kell lennem Magyarországon.
-  Ki mondta,hogy nem ott leszel?
-  Magyar a nagymamád?!-pislogott rám kék szemeivel.
-  Talán csak nem megleptelek?
-  Egy kicsit sikerült.
-  Akkor jó.Szóval mikor végzel?
-  Hát délután...
-  Oké,a gép hétkor indul,remélem addigra mindent elvégzel.
-  Megoldom.
-  Ja és még valami.....Senki nem tudhatja meg.
-  Senki nem fogja.-bólintott és elsétált.

*Magyarországon*

   A kép este későn landolt a Ferihegyi reptéren.Már nagyon fáradt voltam,de még előttünk állt egy két órás autóút.Seb cipelte a csomagokat én pedig béreltem kocsit.Becuccoltunk és Szigetszentmártonig vezettem,megállás nélkül.A címet tudtam,hisz vakon is megtaláltam volna a kis hotelt a kertváros szélében.

-  Biztos nem tévedtél el?faggatott Seb nyűgösen.
-  Ha nem fogod be kiteszlek itt a semmi szélén.-fenyegettem meg mérgesen és tovább szuggeráltam az utat.
-  Oké,de ez olyan,mintha egy dzsungelben lennénk és csak bolyonganánk.Azt sem tudom,merre vagyok.
-  Elraboltalak és most viszlek az emberkereskedőkhöz.Tevét fogok belőled venni.
-  Nagyon vicces vagy.
-  Meg akartál ismerni.Itt a soha vissza nem térő alkalom.
-  Ha ilyen morcos vagy,akkor hazamegyek.
-  Dehogy mész.Te mondtad,azt sem tudod merre vagy.
-  Megkérdezném.
-  Tudsz magyarul?
-  Minden jó ötletemet kicsinálod.Hát milyen nő vagy te?!
-  Olyan,aki mindenbe beleköt.
-  Remek.Ez a néhány nap baromi hosszú lesz.-sóhajtott és hátradőlt az ülésben.Elég mérgesnek látszott.

    A házat nem volt nehéz megtalálni,hisz az udvara ki volt világítva és a portán is égett egy lámpa.Leparkoltam a hotel előtt és segítettem Sebnek kipakolni,majd előhalászva kulcsaimat besétáltunk.Benn még mindig ment a rádió és egy lány ült a recepciós pultocska mögött.Haja barna volt,kér copfba összefogva.Arca kerek és kedves,mint egy kislánynak,nagy,barna szemei kíváncsian pásztázták az újonnan érkezetteket.

-  Se...segíthetek valamiben?-kérdezte magyarul.
-  Simonyi Klárát keresem.-válaszoltam kedves mosollyal,de rájöttem,hogy már rég nem engem figyel,hanem a hátam mögött ácsorgó pasit.
-  Megkérdezhetem,hogy miért?-kérdezte elmélázott hangon,bele volt feledkezve Seb fenekébe.
-  Figyelj már rám az ég szerelmére!-csaptam idegesen a pultra.-Vele még később is megdugathatod magad,de nekem beszélnem kell a nagyimmal!
-  Jól van,na.Nem kell mindjárt leverni az asztat...-emelte fel kezeit védekezően,majd eltűnt az egyik ajtón.

   Nem sok időm volt,hogy összeszedjem a gondolataimat,mielőtt találkozok a nagyival,és arra még mindig nem tudtam megfelelő magyarázatot adni,hogy minek vittem magammal egy vadidegent.Majd megoldom,jegyeztem meg magamban.

-  Katica,kislányom!-rohant ki nagyim,hálóköntösben és szobapapucsban,hogy aztán azonnal rám vethesse magát.
-  Nagyi!!!-öleltem magamhoz a csöpp ki asszonyt.

  A nagymamám a hetvenes évei elején járt,alacsony,ősz nénike volt,kedves,kék szemekkel és mindig mosolygós arccal.Imádtam őt.

-  Nagyi,be szeretném neked mutatni egy ismerősömet.-fordultam Seb felé,aki hangom hallatára összerezzent.-Ő itt Sebastian Vettel.Seb, ő a nagyim,Simonyi Klára.
-  Örülök,hogy megismerhetem.-habogta Seb erős német akcentussal,ezt a mondatot magyarul,egész úton ezt gyakoroltuk.
-  Szép,derék fiú.A szerelmed?-kérdezte nagyi cinkos mosollyal.
-  Még csak az kellene.Épp azon ügyködik,hogy jóvá tegyen egy nagy hibát.
-  Akkor,remélem,hogy itt helyre tudja majd hozni.-ölelt meg ismét,majd bevezetett minket a házba és megkaptuk a kis lakásaink kulcsát is,hogy végre alhassunk.

***

Ez lett volna a rész,remélem tetszett nektek.Nem tudom mikor lesz folytatást,de legkésőbb vasérnap az tuti.

Szép estét nektek,

Puszi:*:*