18.Rész

Döntés

  Ha egyszer valaki azt mondja neked,hogy sosem leszel senki,nos azt igazán a szívedre veszed és megpróbálsz bizonyítani.Így voltam ezzel én is.Bizonyítani akartam,hogy igenis érek valamit.tulajdonképp ezért lettem versenyző és ezért áldoztam fel a boldogságom....De a sötétségben van ideje az embernek gondolkodni és alaposan végiggondolni,hogy mi is akar kezdeni magával.

   Elfutni olyan könnyű,annyira gyáva dolog.Én is ezt akartam tenni.De aztán rájöttem,hogy az én életem igazából tökéletes.Nekem mindenem megvan,amire egy ember vágyhat.Van egy szerelmem,akivel az első közös babánkat várjuk,még ha ő egyelőre nem is tud róla,van egy szerető családom és olyan barátaim,akik minden esetben kitartanak mellettem.Hát mire vágyhatnék még,ennél többre?Az,hogy Hannával mi lesz...nos az még a jövő zenéje,de ahhoz előbb fel kell épülnöm.

-  Szerinted felépül?-hallom meg Seb hangját valahonnan a távolból.

-  Nem tudom,de ha minden igaz,akkor sokat javultak a múlt hét óta.

-  El sem hiszem,hogy már két hete itt van.

-  Szerencse,hogy haza tudtuk hozatni.Már olyan jó lenne,ha felébredne.
-  El sem hiszem,hogy ennyi ideje nélkülözzük.Eszméletlen mennyire hiányzok már a hülye feje.
-  Jó jó...Neked,mint barátnő hiányzok,de nekem hiányzik,hogy nincs kivel aludnom és nincs akinek azt mondjam,hogy szeretem.
-  Mondhatod nekem.-kacag fel egy másik hang.
-  Rami,légy szíves...A leendő sógornőmet nem szerethetem úgy,mint a barátnőmet.
-  Ezzel azért még várjunk....Meg sem kérted a kezét.
-  De meg fogom.-jelenti ki Seb határozottan és egy puha kezet érzek meg az enyémen.-  Csak egyszer legyen végre az enyém teljesen.Soha többet nem engedem ki a házból.
-  Már így is a tied.Mindennél jobban szeret és ha egyszer felébred,akkor tuti,hogy te leszel az első,akit keresni fog.Vannak dolgok,amiket meg kell beszéljetek.
-  Igen,például a gyerek.Ti tudtatok róla?
-  Én nem...Nekem is majdnem leesett az állam amikor a doki mondta.
-  Tudtam róla,de azt akartam,hogy Käthe mondja el a nagy hírt.
-  Csak már nem volt rá alkalma.
-  De ha tudnád mennyire izgult,hogy mit fogsz szólni.
-  Még én sem tudom...
-  Azért ugye örülsz neki?
-  Persze,hogy örülök neki.Legelőször is örültem volna neki,de tudom,hogy Käthe mennyire karrierista és nem szóltam semmit.
-  Szeret téged.Amit tesz,azok nem mindig a megfontoltságon alapszanak,csak cselekszik,hogy ne üljön veszteg,de ha tudni szeretnéd,akkor a szíve mindig is csak a tied volt.
-  Milyen romantikus már.-sóhajtott Rina.
-  Az....-rebegte Rami.
-  De eldobta magától ezt az egészet,amikor Hannának hagyott engem.
-  Azt sem azért csinálta,mert nem szeretett,csak hülye néha és nem gondol saját magára.Az életét is feláldozta volna Hanna kedvéért.
-  Hülyeség volt...

   Bele szeretnék szólni a beszélgetésbe és végignézni a szobában lévő társaságon,de mintha pilláimra mázsás súlyokat tettek volna és nem tudnám kinyitni őket.Torkom ki van száradva és érzem,ahogy nyelvem szájpadlásomra tapad.Ennél rosszabb érzés ritkán jelentkezik ébredéskor.Nagyot nyelek,ezzel az utolsó csepp nedvességet is letornázva torkomon,majd lassan,minden erőmet összeszedve kinyitom a szemem.

-  Kapok...egy kis....vizet?-nyögöm erőtlenül,mire minden szem rám szegeződik és aggódó pillantások pásztáznak végig.
-  Käthe,kicsim!-szólal meg először Seb és ad egy puszit a homlokomra.
-  Tessék a víz.-tart elém egy pohár vizet húgom,majd megitat,kérdés nélkül.
-  Üdv ismét köreinkben.-szorítja meg kezem Rina,mire én csak hálásan elmosolyodok és így pislogok szeretteimre,akár egy idióta.

   Egy hetet tartottak még benn,míg úgy,ahogy rendbe nem jöttem.Mikor végre haza mehettem,Rina hozott be nekem ruhákat,bár a doki majdnem szívrohamot kapott,mikor meglátta az extrém magassarkút,amit szettem mellé választottam.Ámbár végül sikerült megnyugtatnom.

-  Käthe,mit hozhatok neked?-kérdezi Rina,mikor már otthon vagyunk Svájcban.
-  Semmit,inkább ülj le mellém és beszélgessünk.Három teljes hét maradt ki.Mindent tudni akarok.
-  Rendben,mesélek,de nem sokat,mert sietnem kell.Ma van Heikki anyjának a születésnapja és eljöttek hozzánk,hogy megünnepeljük.
-  Akkor menj,ha szeretnél,majd kifaggatom Ramit.
-  Ha jól rémlik,ő haza ment,hogy elhozza a szüleidet.
-  Csak anyát.Apa otthon marad,hogy intézze a cége dolgait.
-  Oké...Nos a helyedre Sebastian lépett,a tesztpilótátok és meg kell,hogy mondanom,egy igazi pancser hozzád képest.Aztán...nekünk volt egy kisebb összezördülésünk Heikkivel,de megoldottuk.Seb szinte el sem mozdult mellőled,de azért megnyerte a Bahreini futamot,a te kedvedért.Csak miattad nyert,hogy bebizonyítsa,mennyire szeret...Bár kicsit fura módja ez a szerelem kifejezésének.
-  Nagyon szép gesztus,kár,hogy nem láthattam.
-  Megnézheted a neten,meg fel lett véve DVD-re.
-  Ha itthon lesz Seb,majd ketten megnézzük.
-  Látod,ez remek ötlet.

   Végül elég sokat beszélgettünk,majd mikor Seb hazaért,akkor Rina elment.Mi Sebivel megvacsoráztunk és a nappaliban összebújva kezdtünk bele a filmnézésbe.

-  Ebből nem igazán lesz filmezés...-adok egy puszit az állára.
-  Szerintem inkább beszélgessünk.-javasolja és azonnal kikapcsolja a Tv-t.
-  Miről szeretnél beszélgetni?-nézek rá kíváncsian.
-  Talán erről a piciről.-teszi kezét,még lapos hasamra.
-  Nos,egyelőre nem sokat tudok neked mondani róla.A mi babánk lesz és én már nagyon várom.
-  Én is nagyon várom.Mindig is egy közös babára vágytam,veled.
-  Itt a soha vissza nem térő alkalom.
-  Hé!-csíp bele fenekembe,mire ugrok egyet.
-  Jó,akkor az egyelőre vissza nem térő alkalom.
-  Ugye tudod,hogy egy egész focicsapatnyi porontyot akarok?
-  Kicsit elszaladt veled a ló,nem?-mosolygok rá és megcsókolom.
-  Ugyan dehogy.-legyint.
-  Álmos vagyok,mi lenne ha felmennénk és aludnánk egyet?
-  És mi lenne ha felmennénk és...-simít végig hátamon,majd megnyalja szája sarkát.
-  Most nem lehet...tudod,hogy nagyon kell vigyáznom a babára.
-  Tudom és nagyon óvatosak lennénk,de már annyira rég voltunk együtt és én is pasiból vagyok,nem tehetek róla.
-  Jó na,legyen,de csak ha te viszel fel az emeletre.
-  Ha csak ennyi kell...-vigyorog rám és az ölébe kapva felvisz az emeltre,majd óvatosan letesz az ágyra és fölém hajolva szép lassan csókolni kezd.

Egyből hazafelé megyek. Jó lett volna még beszélgetni Käthe-vel, de nem tehetem meg, hogy ne legyek otthon, amikor Heikki anyukájának a szülinapját ünnepeljük családi körben. Ugyebár itt vannak Heikki szülei és a húga, Liisa.

Ez az első nagy családi esemény mióta együtt vagyok a párommal. Kicsit izgulok is, hogy minden jól menjen. Az étel már el volt készítve, még délelőtt megcsináltuk, a tortát Heikki már hazavitte, szóval nagy galiba nem történhet.

- Végre már, hogy hazaértél! - jön ki elém Liisa.

- Baj van? - kérdezem ijedten.

- Heikki őrjöng, hogy hol vagy már ilyen sokáig - forgatja a szemeit. - Anya próbálta nyugtatni, de semmi haszna nem volt.

- Te jó ég! - megyek be idegesen.

- Végre hazataláltál! - esik egyből nekem.

- Megmondanád, hogy mégis mi bajod van? - kérdezem meglepve. Nem számítok rá, hogy ilyen nyíltan kezd majd el veszekedni velem.

- Hogy mi bajom van? Az, hogy semmibe veszed azt, amit megbeszéltünk. Arról volt szó, hogy hat órára itthon leszel.

- És itthon is vagyok - bökök az óra felé, ami öt óra harmincnyolc percet mutat. - Meg amúgy sem tartozok neked beszámolóval minden egyes lépésemről. 

- Ó, persze, legyek már én a hibás.

- Egy szóval nem mondtam, hogy hibás vagy - csapom le a táskámat az asztalra. - Mindössze utálom, ha valaki oktalanul kér rajtam számon valamit.

- Tudod mit? Ezentúl nem fog érdekelni, hogy mit is csinálsz. Legyen az, amit te akarsz. Leszarom.

- Persze, legyél te az, aki meg van sértve. Tehetek én arról, hogy nem ismered az órát? Az pedig elég sértő feltételezés, hogy nem jövök haza, ha egyszer megígértem. Anyukáddal szemben lenne tiszteletlenség. És gondoltam ismersz már annyira, hogy nem feltételezed rólam azt, hogy semmibe veszem a családod - hagyom ott, majd felmegyek az emeletre. Lefekszem az ágyra, majd el is alszok szinte azonnal, álomba sírom magam. Mikor felébredek már sötét van odakint, viszont még nincs késő. Ismét sírni kezdek, és teljesen kétségbe esve nyúlok a telefonom után, hogy felhívjam Käthe-t. Csak ő van nekem, és tudom, hogy rá számíthatok.

  Telefonom csörgésére ébredek.Hamar felveszem és kipattanva az ágyból kisietek a hálóból,hogy ne keltsem fel szerelmemet.

-  Milyen volt a vacsora?-szólok bele vidáman és közben felkuporodok a kanapéra és hasam kezdem simogatni.
-  Nem tudom.-szipogja.
-  Mi történt?

   Arcomról azonnal lehervadt a mosoly és aggódva próbálok nyugodt maradni,hogy ő se idegeskedjen még inkább.

-  Összevesztünk azon,hogy mikor értem haza.Aztán feljöttem a szobánkba és álomba sírtam magam.
-  Annyira sajnálom...Átmenjek?
-  Nem zavartam meg valamit Sebivel?
-  Semmit nem zavartál meg...Nagyjából egy órát késtél.
-  Akkor átjönnél?
-  Egy fél óra és ott leszek.
-  Te vagy a legjobb barátnőm.-pityeredik el,majd hallom,hogy kifújja az orrát.
-  Nyugi.Míg én odaérek,addig zuhanyozz le és öltözz át.Azonnal ott vagyok.
-  Szia,és köszi szépen.

   Letettük a telefont és én nekiláttam készülődni.Fél perc alatt fel kész voltam és hagytam egy üzenetet páromnak,majd leindultam Heikkiék háza felé.Beengedem magam,nekem ugyebár van kulcsom a házhoz.Heikki a kanapén alszik,fenn az emeleten ég a villany.Halkan felosonok és benyitok a hálószobájukba.Rina ott fekszik az ágyon és pityereg.Azonnal odarohanok hozzá és szorosan átölelem.

-  Minden rendben lesz.-suttogom lágy hangon,mire ő mélyebbre fúrja fejét a vállamba és keserves zokogásban tör ki.

***

Ez lett volna a rész,amit ugyebár megígértem,de sajnos ne jött össze a négy komi.Na nem baj,mert én nagyon szeretlek titeket és hoztam nektek + részt a vasárnapokon felül.Remélem ide is kapok pár komit,az előzőket pedig nagyon szépen köszönöm.

Szép estét nektek!

Puszi:*:*