22.Rész

Újszülött

-  Kicsi,jól vagy?-lép hozzám Seb és kiveszi remegő kezemből a szikét.
-  Nem tudom.Azt sem tudom,hogy ez,hogy a fenébe került a kezembe.
-  Butuskám...Nézd,meg is vágtad magad.-fordítja felfelé karomat,amelyen lassan egy aprócska vérsugár kezd folydogálni.
-  Sajnálom...Én nem..-fakadok sírva.
-  Édesem...Te most komolyan bocsánatot kértél?-néz rám elnéző mosollyal,majd szorosan átölel.
-  Azt hiszem nem vagyok jól..-sütöm le szemeim és arcomat pólója anyagába fúrom,mélyen beszívva tusfürdőjének illatát.
-  Gyere ki innen.-karol át és kivezet a szobából,majd gondosan becsukja az ajtót utánunk.-Menjünk,bekötöm a sebedet,utána pedig eszünk valamit.

   Gyerekesen bólogatok és lépést tartva vele lesétálunk a földszintre,ahol az én utasításaimat követve előkeres az elsősegély dobozt a fürdőből és óvatosan ellátja a sebemet,ami nem is olyan kicsi,mint amilyennek én hittem.Lassan abbahagyom a sírást és figyelem páromat,ahogy nekikezd a reggelinek,majd tányérokra szedi azt és egyet lerak elém,a másikat pedig maga elé húzza és nekifog.

-  Kicsim,muszáj enned.-néz fel nagyjából öt perc után,mikor észreveszi,hogy az én reggelim még mindig érintetlenül gőzölög a tányéron.
-  Nem vagyok éhes.-fintorodok el.
-  Ha nem is magad miatt,de az ikrek miatt.Enned kell.
-  Egy falat se megy le a torkomon.
-  Käthe..Nézz rám.-átnyúl az asztal fölött és tenyerét óvatosan állam alá illesztve felemeli a fejem,hogy kénytelen legyek szembenézni vele.
-  Mi van?-fakadok ismét sírva.
-  Nem zuhanhatsz ennyire magadba.Te egy erős,fiatal nő vagy,aki mindent túlél.Rajtad nem foghat ki egy ilyen kis apróság.
-  Elvesztettem az apámat!Ez neked apróság?!-pattanok fel a székről és kirohanok a konyhából,ki a lakásból,egyenesen hátra a garázsba,ahol kicsivel kevesebb,mint egy éve,karácsonykor átadtam Sebnek az ajándékát.

   Lerogyok a kanapéra és magam alá húzom lábaimat.Nincs máshoz kedvem,csak,hogy sírjak és sírjak.Ki akarom adni magamból és ha ehhez nem vezet más út,mint az,hogy órákig ücsörgök a garázsban és itatom az egereket,akkor tessék.Én megteszem.

-  Käthe,itt vagy?-lép be halkan Seb.
-  Itt vagyok...-nyöszörgöm csöndesen és felmutatom egyik kezem,hogy lássa,minden oké.
-  Annyira sajnálom,amit mondtam.-jön oda hozzám és mikor leül a kanapéra az ölébe húz.
-  Nem úgy gondoltad...-fúrom arcom pulcsijába és nyaka köré fonom karjaimat.
-  Sírj csak.-simogatja hátamat és dallamos hangon dúdolni kezd

   Nem tudom mennyit ülhettünk a garázsban,de egy adott pillanatban autót hallottam kihajtani a garázsfeljáróról,de nem éreztem magam annyira jól,hogy kimenjek és meglátogassam húgomat a kórházban,pedig neki pont arra lenne szüksége,hogy én is vele legyek.De egyszerűen nem voltam abban az állapotban,hogy lelket tudjak belé önteni és biztatni a gyógyulásra.Csak még rosszabbat tett volna neki az,ha látja elkeseredett ábrázatom és kisírt szemeim.Így inkább visszadőltem párom mellkasára és hallgattam tovább szívének ütemes dobogását és próbáltam lenyugodni egy kicsikét,ha nem is teljesen.

-  Nem akarsz bemenni,enni egy keveset?-néz rám Seb halvány mosollyal arcán.
-  Jó lenne.Azt hiszem kicsit éhes vagyok már.
-  Az ikrek le fognak fogyni miattad.-csipkelődik finoman,melyet egy halvány mosollyal jutalmazok,még ha nem az igazi mosoly,de már haladás.
-  Sebi,a temetés után azonnal haza akarok menni.-nyöszörgöm a kanapén,míg ő a konyhában serénykedik.
-  Nem szeretnél inkább maradni még egy keveset?-jön át a nappaliba és elém guggol.
-  Nem bírnék ki még egy keveset ebben a házban.Már most olyan,mintha idegen hely lenne és soha nem éltem volna ebben a házban.
-  Ha neked megfelel akkor az én szüleimnél is lakhatunk,míg itt vagyunk,vagy egy hotelszobát is bérelhetünk.
-  Csak otthon akarok lenni már és végre túl lenni ezen az egész szörnyűségen.
-  Anyukádnak mit mondasz?
-  Természetesen az igazat.Nem lenne értelme álltatnom valami kamu dumával.
-  Legyen,ahogy te akarod.-fújja ki a levegőt fáradtan és feláll,majd visszamegy a tűzhelyhez.

   A temetést egy héttel később tartották,mikorra már Rami is jobban volt és ott tudott lenni.Szakadó hóesésben kísértük édesapámat utolsó útjára és a koporsót nézve a szívem is megszakadt.Az otthonomban töltött egy hét alatt minden este álomba sírtam magam és egyedül Hanna és Seb közelsége tudott megnyugtatni valamelyest.A szertartás után mindenki részvétét fejezte ki és sorban elmentek az otthonaikba,hogy ismét szeretteik körében lehessenek.Ezek után még két napig maradtunk,mert anya megkért rá,hogy ne hagyjam egyedül Ramit,legalább még néhány napig.Végül mindketten velünk jöttek Svájcba,hogy kikapcsoljanak és persze nekem is segíthessenek,bár Rami még nem tudott igazán járkálni,ugyanis bal lába csúnyán eltört.

   Käthe mellett az élet minden nap hoz valami újat.Nem tudom,hogy csak a terhessége miatt,vagy ennyit változott,mialatt nem voltunk mindennap együtt,de ez így nagyon tetszik.Sosincs egy unalmas percem sem mellette,hisz mindig valami mást akar,és annyira édes.Most,hogy a testvére és az édesanyja is velünk él egyszerre kivirult és bár még mindig gyászolja az édesapját,mintha valami gyermeteg csillogást vennék észre a szemében minden percben és egyre élesebb és ragyogóbb.

   Annyira szép és érett,mint egy igazi nő.A terhességtől teltebb és vonzóbb lett.Annyira nehéz minden este ellenállni annak,hogy ne tegyem a magamévá,amikor befekszik mellém az ágyba és bőrén érezni vaníliás tusfürdőjének édes illatét,nedves haja pedig még intenzívebbé teszi ezt az illatot.Egyszerűen minden erőmet latba kell vessem,hogy ne essek neki abban a pillanatban,ahogy formás feneke csípőmnek nyomódik,amint épp a tökéletes pozíciót keresi az alváshoz.Egyszerűen egyetlen mozdulatával képes az őrületbe kergetni.

   Isztambulba menni maga volt a kínszenvedés,hisz otthon kellett hagyjam kedvesem és bár szinte egész úton e-maileztünk,az mégsem volt igazi.Alig vártam,hogy végre megint otthon lehessek és magamhoz öleljem páromat és ellenőrizhessem az ikreket is,hogy nem-e rosszalkodnak a pocakban.A díjátadó után azonnal gépre szálltam és még csak nem is aludtam,míg haza nem értem.

-  Szépem,te még nem alszol?-dobom le a táskám a nappaliban,ahová bevilágít a konyhából egy halvány fénycsóva...a hűtő.
-  Téged vártalak!-kiált vissza teli szájjal.
-  És közben nassolgatunk?-indulok meg a hangok irányába,ahol rá is találok szerelemre félig a hűtőbe bújva,valamit nagyon keres.
-  Az ikrek rakoncátlankodnak.Gondoltam éhesek.-fordul felém mosolyogva,majd ismét visszatér a kutatáshoz.
-  Valld csak be...nélkülem üres az ágyad..sétálok háta mögé és felállítom,hogy szembe tudjak vele nézni.
-  El sem hinnéd.-kacag fel halkan,majd nyakam köré fonja karjait és fejét kulcscsontomra hajtja.
-  Hiányoztál,de piszkosul.-ölelem át derekát.
-  Te is nekem.Azt hittem már soha nem érsz vissza.
-  Csak reggel mentem el.De örülök,hogy hiányoztam.
-  Szemét vagy.Tudod,hogy mostanában érzékenyebb vagyok.
-  Igen,tudom,de aranyos vagy mikor ennyire hiányzom.
-  Mindig féltelek.
-  Szerettelek volna magammal vinni.
-  Viszont így legalább itthon voltam és anyáékkal sütöttünk sütit.
-  Kaphatok belőle?
-  Szó sem lehet róla...Inkább gyere fel a szobába és kényeztess el.-suttogja érzékien és fenekem felé csúztatja kezeit.
-  Nem szoktál te ilyen vad lenni.

-  Tehetek én róla,hogy szexi vagy szmokingban?
-  Szóval szexi,mi?-csókolom meg szenvedélyesen.
-  Akkor,felmegyünk?-néz rám csillogó szemekkel.
-  Mire várunk?-kuncogok,majd kisebb nehézségek árán az ölembe kapom és felviszem az emeletre.

   Másnap reggel kipihenten ébredek,de valami nincs rendben.Alattam a lepedő nedves és Käthe fájdalmasan nyöszörög mellettem álmában.Felemelem a takarót és elborzadva tapasztalom,hogy nem is víztől,hanem vértől nedves az említett tárgy.

   Azonnal kipattanok az ágyból és átrohanok párom oldalára,hogy felébresszem,közben pedig fél kezemmel máris a mentőket hívom.

-  Kicsim...-teszem arcára egyik kezem,mire összerezzen és szemei kipattannak.
-  Sebi...Fáj!-kiált fel zihálva és hasához kap.
-  Nyugodj meg,a mentők azonnal itt lesznek.
-  Kérlek,ne hagyj magamra.-szorítja meg szabad kezem jó erősen.
-  Sosem hagynálak magadra.-adok óvatos puszit homlokára,de összerezzenek egy újabb szaggatott sikolyára.

   A mentők szerencsére tíz perc alatt megérkeztek,majd azonnal bevitték Käthe-t a kórházba.Rami és autóval mentünk utánuk,míg Sabine,Käthe mamája a mentőben utazott.Beérve azonnal hívták az orvost,aki megvizsgálta szerelmem.

   Kinn ücsörgünk a váróban Sabineval és Ramival,amikor az orvos elég elkeseredett képpel jön ki a vizsgálóból.Egyenesen hozzám jön és sokatmondóan vállamra teszi kezét.

-  Beszélhetnénk négy szem közt?-néz a szemembe Valerie.
-  Valami baj van?-kérdezem pár pillanattal később,mikor kicsit eltávolodtunk Ramiéktól.
-  Tulajdonképpen igen.Megvizsgáltam Käthe-t és sajnos csak egy szívhangoz hallottam a vizsgálat során.Most két választásod van.Vagy azonnal elvégezzük a császármetszést és az egyik babát megmentjük,vagy mesterségesen beindítjuk a szülést és kockáztatunk,hogy a magzat és Käthe is meghal
-  Szerinted melyiket választom?-nézek rá elkeseredetten,mert végre felfogom miről is beszél.
-  Én csak megkérdeztem.Elvégre te vagy az apa.
-  Végezd el a császármetszést,vagy amit kell,csak mentsd meg nekem őket,kérlek.-erednek el könnyeim,pedig nem sírtam már vagy ezer éve.
-  Nyugodj meg..Itt én vagyok a legjobb szakember,mindent elkövetek,ami tőlem telik.
-  Rendben.Én bízom benned.
-  Nemsoká találkozunk.Addig menj vissza a családodhoz és legyetek együtt.Tudom,hogy ezt nehéz lesz feldolgozni.

   Megtörten térek vissza a váróba,ahol Sabine azonnal nekem esik és kérdésekkel bombáz,de mintha hangja távolból szólna és tompán.Semmi mást nem látok magam előtt csak párom fájdalomtól eltorzul arcát és a véráztatta lepedőt,melyen előző este olyan jól éreztük magunkat.Aztán pedig bevillan,hogy igazából ez az én hibám.Ha az este nem vagyok annyira türelmetlen és kivárom ezt a pár hetet,ami még volt a terhességéből,akkor most nem itt lennénk és nem azon aggódnék,hogy a doktor meg tudja-e menteni legalább az egyik fiam életét.Borzalmasan érzem magam és a percek,amik eltelnek,mintha csigalassúsággal vánszorognának előre és ezzel is csak engem kínoznának.

  Nem tudom pontosan mennyi idő telt el,mire Valerie visszatért.Köpenye elől véres és nagyon fáradtnak tűnik.Azonnal felpattanok és elé sietek.Fájdalmas mosollyal arcán fogad,amiből én semmi jóra nem tudok következtetni.

-  Sikerült megmentenünk az egyik babát,ő jól van.Käthe rengeteg vért vesztett és most mesterséges kómában tartjuk,míg egy kicsit helyre nem jön és el nem múlnak a fájdalmai.Viszont ő is jól lesz.
-  A másik baba?
-  A nyaka köré tekeredett a köldökzsinór,rajta nem tudtunk segíteni.Őszinte részvétem.Ez mindig egy nehéz pillanat.
-  Sosem fájt még így semmi.Az én hibám volt.
-  Ez bárkivel megtörténhet,nem a te hibád volt.
-  Az este együtt voltunk,úgy és lehet túl durva voltam,vagy valamit rosszul csináltam és azért történt ez az egész.Nem csodálnám,ha ezért megutálna egy életre.
-  Nincs oka utálni,mert nem a te hibád volt.
-  De lehet,hogy ha nem akarok annyira vele együtt lenin,akkor ez mind nem történik meg.
-  A szeretkezés alapjában véve nem tehet kárt egy magzatban,csak ha az anya veszélyeztetett terhes,de Käthe nem volt az.szóval a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.
-  Ez biztos?-nézek rá szomorúan.
-  Teljesen biztos.Most pedig szeretnéd megnézi a kisfiadat?
-  Szólok Sabine-nak meg Raminak és megyünk.

   Csöndesen követjük az orvost a kórház néma folyosóin keresztül,míg elérünk egy nagyobb terem elé,melynek üveg fala van,benn pedig apró inkubátorok és kiságyak sorakoznak.

-  Ő a te kisfiad.-mutat az egyik közeli inkubátorra,melyben egy pöttöm baba alszik épp.
-  És miért van inkubátorban?-szólal meg Sabine aggódva.-És hol a testvére?
-  Sebastian,nem mondtad el nekik?
-  Egy szót sem tudtunk kihúzni belőle.-avatja be Rami az orvost,akinek ábrázata ismét elkomorodik.
-  A másik magzatnak a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór és sajnos ne tudtunk segíteni rajta.
-  És a lányom?-fakad sírva Sabine.
-  Mesterséges kómában tartjuk,legalább 24 órát,hogy a szervezete jöjjön helyre és a fájdalmai végleg múljanak el.
-  De fel fog épülni,ugye?
-  Minden tőlünk telhetőt elkövetünk.Addig is figyelem elterelésképp,tudjátok már mi lesz a baba neve?
-  Most komolyan ezzel kellene foglalkoznunk?-nézek az orvosra félig idegesen,félig elkeseredetten.
-  Ezzel legalább kicsit elterelődik a figyelmetek a veszteségről.
-  Sosem fogom elfelejteni,hogy most lehetne két gyönyörű kisfiam és mégis egy lett helyette.
-  Én csak segíteni próbáltam,de tudom,hogy egy gyermek elvesztése nagyon nehéz.
-  Köszönjük,doktornő...-mosolyodik el szomorúan Rami és az ablakhoz sétál,hogy jobban megnézhesse kisfiamat.
-  Itt hagylak titeket,hogy kicsit beszélgessetek.Ha szeretnétek bemenni,akkor kérjetek meg egy ápolónőt,hogy engedjen be titeket.Megnézem,hogy van Käthe.
-  Hozzá mikor mehetek be?-fordulok hirtelen Valerie felé.
-  Nagyjából két óra múlva.Addig legyél a családoddal.
-  Ez lesz életem leghosszabb két órája.-fordulok vissza az ablakhoz,mely elválaszt kisfiamtól,aki békésen alszik,nem is sejti,hogy az apja majdnem őt is megölte.

***

Ez lett volna a rész máról.Remélem tetszett nektek,még ha szomorú is lett egy kicsit.A komikat az előző részhez nagyon szépen köszönöm s remélem most sem hagytok cserben.

Nem tudom ki látta a futamot,de és nagyon szurkoltam Sebnek,hogy előzzem meg Fert,de nem jött össze.Az vigasztal egyedül,hogy ez volt az első futam és még semmi sincs eldőlve és simán behúzhatja a negyedik VB címet.

Legyen kellemes a vasárnapotok és kitartás a következő héthez,és nem elfelejteni,jövő hétvégén Maláj nagydíj,lehet megint szurkolni.

Puszi:*:*