Novella

Summertime Sadness

   A tenger sós levegője beszivárog a nyitott ablakon,és megtölti a kis virágbolt minden szegletét.A virágok illata keveredik a kintről beáramló levegővel,és bódító elegyet alkot.Istenem,hogy imádtam ezt az illatot...Most pedig csak állok,és nézem,ahogy a köröttem szaladó világ elsuhan,akár egy álom,amit nem tudok megfogni.Ma van halálom negyedik évfordulója,de még magam sem tudtam feldolgozni,azt,hogy már nem lehetek a szeretteimmel.

   A virágbolt,ami a nevemet viseli,annak idején az enyém volt,és itt ismertem meg Őt.Tisztán emlékszem még a napra,és tudom,hogy Ő sincs ezzel másként.

   Kinn szakad az eső,és a viharos szél tépázza a fák és bokrok leveleit.Ítélet idő,nem lennék senki helyében.Épp egy csokor vadvirágot igazgatok az egyik vázában,amikor egy viharvert idegen esik be a bolt ajtaján.

   Esőkabátjáról patakokban ömlik a víz,és kezében egy esernyőt szorongat.Szőke haja homlokára tapad és fáradtan,elcsigázottan veszi a levegőt.Magas és vékony,sportos alkat,igazán vonzó,bár arcát eltakarja a kapucni,aminek sárga vörös zsinórjai álla alatt vannak megkötve.

-  Segíthetek?-kérdezem udvarias,ámbár hangomtól összerezzen,nem hiszem,hogy addig észrevett.
-  Igen.Egy csokor virágot szeretnék vásárolni,ma van édesanyám születésnapja,és teljesen kiment a fejemből.Az autóm nem indult,csak ez a rozzant esernyő volt otthon,meg az kisöcsém esőkabátja.Egy törölközővel kisegíthetne.
-  Azonnal hozom.-mosolyogtam rá,és megigazítva szoknyámat,elindultam a bolt hátsó részébe,hogy előkeressek egy törölközőt.

   Mire visszaérek az idegen megszabadul az esőkabáttól és az esernyő sincs már a kezében.Így még vonzóbb.A neonfényben piszkos szőke haja van,és izzó kék szemei.Egy zakó és kék ing van rajta,valamint farmer,és az egész szettet elrontó gumicsizma.Így viszont nagyon viccesen néz ki,és nem tudom megállni,hogy nem mosolyogjak,amikor átadom neki a fehér kendőt.

-  Tudom,hogy gázul nézek ki,de nem akartam még meg is fázni.-vont vállat nevetve.
-  Láttam már rosszabbat is.-legyintek,és visszatérek a virágok rendezkedéséhez,míg ő megszárítkozik.-És milyen virágot szeretne  csokorba?Hány szálat?
-  Igazából arra gondoltam,hogy megveszem az össze gerberát,ami a boltban van,mert az anya kedvenc virága,szóval ....
-  Raktáron van harminc szálunk,az elég lesz?
-  Szerintem igen.-bólint mosolyogva,látszik rajta,hogy elégedett a válasszal.
-  Amúgy idevalósi?Sosem láttam errefelé.-váltok csevegő hangnemre.
-  Nyaralni vagyunk itt a családommal,de ebben az időben még az orrát se dugja ki az ember.-kacagott fel.
-  Azért remélem eddig jól szórakoztak.
-  Két nap múlva hazautazunk,szóval nem is akkora baj,hogy van ez a vihar.

   Hátrasétálok a nagy vázáért,amiben a színes gerberák vannak,és nagy nehezen kivonszolom őket a szabad helyre,az üzlet közepén.

-  Négy színű.Megfelel?
-  Tökéletesen.Amúgy a nevem Sebastian.

-  Az enyém Kathy.
-  Igazán örvendek.-húzza barátságos mosolyra ajkait.

   Hamarosan megvoltunk a virágokkal,elrendeztük az anyagiakat is.Épp zárom be a kasszát,amikor különös kéréssel áll elő.

-  Nagy bunkóság  lenne,ha azt kérném fuvarozzon el a házunkig?-kérdezi félve.
-  Csak egy pillanat,felveszem a kabátom,és indulhatunk.

   Bezárom a boltot,és negyed óra múlva egy nagyon impozáns épület előtt teszem ki.Hatalmas két emeletes ház tornyosul előttem,szökőkúttal és körkörös felhajtóval,a bejárat előtt pedig egy fekete Jeep áll.Kiráz a hideg,ha csak eszembe jut,hogy az a kocsit egyszer megtankolni is kerülne annyiba,mint az én kis lakásom a virágbolt fölött.

-  Jó volt megismerni,Kathy.-köszön el vidáman,mikor leállítom a motort.
-  Ha még erre jársz,nézz be hozzám.-intek neki búcsút,és már magamban örökre el is köszöntem a jóképű idegentől,semmi esélyét nem láttam,hogy valaha még egyszer is találkozunk.Tévedtem...Másnap eljött hozzám,és egész nap ott kotnyeleskedett az üzletben.Egyszerűen imádni való volt.

   Most viszont nyoma sincs annak a vidám,életerős férfinak,aki akkor volt.Ott ül a pult mögött,és maga elé meredve egy szál gerberának tépkedi ki a leveleit.Ez pontosan a harmincadik.Arcán három napos borosta,és szeme alatt hatalmas karikák.Kialvatlan,és nyúzott.Minden évben eljátssza,és nagyon félek,hogy idén túlzásba esett.Tudom,hogy nehéz neki,mindig is az volt,hiszen azt hiszi,hogy miatta haltam meg.Pedig ez egyáltalán nem igaz.Ami megtörtént,azon nem tudott volna változtatni,ha akart volna sem.

   Alig telt el fél év a megismerkedésünk óta,máris az esküvőre készültünk.Mindenki azt állította,hogy elkapkodjuk,de engem csak az érdekelt,hogy végre a felesége lehessek,hisz addigra annyira megszerettem,hogy el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle.

-  Olyan nagyon szép vagy.-ölel magához az esküvőnk előtti este,amivel rendesen meg is lep,hiszen nincs mit keresnie a hotelben,ahol megszálltam.

-  Sebi,te mégis mit csinálsz itt?-fordulok szembe vele nevetve.

-  Jöttem,hogy a menyasszonyommal legyek.

-  Ez balszerencsét hoz.-csókolom meg vigyorogva.

-  Sosem voltam az a nagy babonás.

-  Örömmel hallom,de én az vagyok,és nem szeretném,ha meglátnád a ruhámat.

-  Kit érdekel a ruhád.Sokkal jobban érdekelsz anélkül.

-  Nem szabad...-lépek el tőle.

-  Kár,pedig direkt felkészültem,hogy ma este remekül fogunk szórakozni.

-  Sajnálom,hogy el kell szomorítsalak,de ez nem fog megtörténni.

-  Akkor legalább hadd fürödjek veled...-néz rám esdeklően,de nem engedek a könyörgésének,és amint elenged,bevágom orra előtt a fürdő ajtaját.

   Nem törődve további próbálkozásaival,teleengedem a kádat forró vízzel,és mindenféle fürdőolajat és sókat rakok bele.Vetkőzni kezdek,ám egy percre megszédülök,és a kád szélébe kell kapaszkodnom,hogy el ne essek.Végül sikerül visszanyernem az egyensúlyom,és beszállok a kádba.A meleg víz kellemesen simogatja bőrömet,de érzem,hogy valami nincs rendben.A mellkasom ismét szorítani kezd,mint délelőtt,de most sokkal intenzívebben.A vállam remeg,és ismét szédülni kezdek.Egy pillanatra el is vesztem az öntudatomat,de hamar vissza is szerzem.Rémes érzés...és egyre gyakoribban törnek rám a szédülések...Testem teljesen elernyed,és érzem,hogy lassan belesüllyedek a meleg vízbe,és olyan  kellemes érzés ölel körbe,amit addig nem éreztem soha.

   Másnap hajnali háromkor a hullaszakértő szívroham okozta halált állapított meg,ezzel pedig teljesen összetörte Sebastiant.Láttam,ahogy maga elé mered,és senkihez nem szól egy szót sem.Szemei üresek voltak,és élettelenek,érzelmeknek még a csírája is kihalt azokból egykor csodálatosan szép,kék szemekből.

   A temetésem nagyon fura volt,hisz bár én ott voltam,mégsem tehettem semmit,hiszen nem érinthettem,és nem lehettem biztos abban,hogy érezné-e ha hozzá érnék.Nyilván nem...Most pedig négy évvel később,ugyanazok a sötétkék,igéző szemek merednek a semmibe,mint akkor,viszont valami megváltozott....Talán elszántságot vélek felfedezni bennük,de nem vagyok teljesen biztos a dolgomban.

   Kezei remegnek,és térdei idegesen járnak fel-le,ahogy mozgatja őket.Egyik tenyerében ott lapul az egyik közös képünk,míg a másikban már nem a virág,hanem egy fegyver van.Hirtelen megfagyok,és dermedten nézem azt a férfit,akit mindennél jobban szeretek.Figyelem,ahogy ajkait keskeny vonallá préselve,könnyekkel szemében emeli a halántékához a fegyvert,és felkészül...Talán háromig számol,amikor egyszer csak kivágódik az üzlet ajtaja,és egy szőke hajú lány ront be rajta.

   Nem tudom ki ő,azt sem,hogy véletlenül járt-e arra,vagy a bolt volt-e az eredeti úti célja,de abban a pillanatban hálás vagyok neki.Kimondhatatlanul hálás....Amint felméri a terepet,odarohan Sebastianhoz,és kitépi kezéből a fegyvert,majd hisztérikusan a földre dobja,és letérdel a szőke férfi elé.

-  Tudtam,hogy nem hagyhatlak magadra...Pont ma nem.-magyarázza könnyes szemmel,ezzel pedig teljesen megzavar.

-  Hanna...Te meg mi a jó eget csinálsz itt?-mordul Sebastian idegesen.

-  Édesanyád telefonált,hogy biztosan itt leszel,szóval siettem,ahogy tudtam.

-  Úgy értem mit keresel Franciaországban?

-  Tudod....rájöttem,hogy nekem szükségem van rád,még akkor is,ha te Kathy-t fogod szeretni,míg élsz.Viszont én is szeretlek téged,és biztos vagyok benne,hogy még valahol mélyen te is szeretsz engem.

   Ekkor értem meg,és rakom össze a képet.A nő,aki látszólag idegen volt,az valójában Seb gyerekkori szerelme,aki rútul elbánt vele,és pont azért jöttek annak idején ide,hogy Sebastian ki tudjon kapcsolódni egy kicsit.Aztán a halálom után Hanna újra felbukkant,de Seb elküldte,mert nem tudott ránézni,viszont úgy tűnik a szerelmet,amit iránta érzett,a visszautasítások ellenére sem tudta elfelejteni a lány,ezért ismét megpróbálta.

-  És úgy gondolod,hogy pótolhatod őt?-kérdezi szerelmem cinikusan.

-  Tudom,hogy senki nem tudja pótolni,de legalább hadd próbáljam meg enyhíteni az űrt,amitől annyira szenvedsz.-suttogta,és a meggyötört férfi arcot tenyerei közé zárta.

-  Ugye nem fogsz itt hagyni?-kérdezni Sebi összetörve.

-  Sohasem...-suttogja a szőke nő,és lágy csókokkal lecsókolja a férfi arcán legördülő könnyeket.

   Nem tudom,hogy ezek a boldogság,vagy a búcsú könnyei-e,de érzem,hogy végre jó kezekben van,és Hanna gondoskodó szeretete mellett,hamarabb fel fog épülni,mint remélni mertem volna valaha is.Szeretem Sebastian,és örökké így is lesz,viszont azt is tudom,hogy ő nem szerethet egy fantom képet,egész életén át.Örülök,hogy Hanna felbukkant,mert így végre én is nyugalomra lelhetek,és nem fognak többé azok a rémes képek gyötörni,amikor a szeretett férfi a feladás határait súrolta,és karnyújtásnyira állt attól,hogy eldobja az életét.

   Bár egy részem szeretne vele lenni,mégsem kérhetem,hogy dobjon el mindent,hisz fiatal,és előtte az élet.Ez a fiatal nő mindent meg tud adni neki,amit én sohasem leszek képes,és bár picike részem még féltékeny is,ezzel megküzdök,mert tudom,hogy szerelmem végre a gyógyulás útjára lépett,és megtalálhatja a vigaszt egy szépséges mosolyban,egy izzó kék szempárban,és egy szerető szívben,mely sosem hagyott alább szeretni őt.

" A végén minden rendbe jön.Ha nem így van,akkor még korán sincs vége. " 

***

Nos,jól látjátok....Feltámadtam hamvaimból,és már megint szánalmasan gyorsan visszatértem a blogoláshoz...Úgy érzem,nem vagyok eléggé határozott,amikor  ilyesmiről van szó.

Elhatároztam,hogy mától csak magamnak írok,és végre nem fogok senkivel sem foglalkozni.Bár ezt már jó rég meg kellett volna tennem,mindegy...jobb később,mint soha.

Ezzel a kis novellával szeretném újra megnyitni a blogot,remélem tetszett nektek.

amint észrevettétek,ismét új kinézetet kapott a blog...nos vannak dolgok,amik soha nem változnak.

Nem is engedném bővebb lére a mondandómat.Isten hozott benneteket ismét a blogon,és remélem ugyanilyen káprázatos idők állnak még előttünk,mint eddig.

Csók,puszi :*:*