Prológus

   A szüleimet hét éves koromban vesztettem el,és kerültem a nagyszüleimhez,ahol rettenetesen szigorú nevelésben volt részem.Nővérem,aki már akkor sem tartott velem,egészen más mederbe terelte az életét.Nagynénikénkhez és férjéhez költözött,ahol mindent ráhagytak,és ajnározták,akár egy kis hercegnőt.Olyan is lett....Nagyjából három éve elvesztettük a kapcsolatot,és nem is nagyon foglalkoztam vele,hogy mi is lehet az én egyetlen nővéremmel.

   De azóta rengeteg minden történt,és még nagyon sok minden áll előttem.Jelenleg éppen nagyapám készül bemutatni a munkahelyén.Egy csodálatos estélyiruhában,rengeteg ékszerben,és olyan intenzív parfümfelhőben állok,hogy ilyen eddig még nem volt.Hajamon annyi lakk van,hogy egy kisebb tornádó se tudná elmozdítani.

-  Készen állsz kicsim?-lépett mellém nagypapám.
-  Nem,de menjünk.-hajoltam arcához,hogy egy puszit adhassak neki.

   Átkarolta a derekam,és kivezetett a backstade-ből,egyenesen a tömegbe.Egyszerre elhallgatott a zene,és mindenki felénk fordult.A gyomromba lévő lepkék őrült keringőbe kezdtek,és a torkomban akkora gombóc keletkezett,hogy hányingerem támadt.Soha nem voltam még ennyi ember előtt.Sőt eddigi életemben szinte még csak ember előtt se nagyon voltam.

   Barátaim odahaza nem voltak,magántanár járt hozzám,és a egyetemen se beszéltem a csoporttársaimmal.Eléggé magamnak való gyerek voltam,minden tekintetben.Soha nem voltam szerelmes,így csalódás sem ért.Igazi legjobb barátok hiányában pedig a nagyim volt,aki megtanított mindenre,és akivel megoszthattam a gondjaim.A nagypapa sokat utazott a munkája miatt,és még most is ezt teszi,de akinek ennyi felelősség nyomja a vállát,az nem hagyhatja cserben a főnökeit.

   A teremben megdermedt a levegő,és kíváncsi szemek meredtek ránk.Arcom vörös lett,és leginkább elfutni lett volna kedvem,de a nagymamám megtanította,hogyan kell illendően viselkedni emberek előtt.Papi szorosabban ölelt magához és bátorítóan lenézett rám.A kamerák folyamatosan kattogtak,és vakuik egy pillanatra el is vakítottak,de hamar megszoktam.Az emberek között frakkos pincérek,felemelt kezeikben tálcákat egyensúlyoztak,rajtuk gyöngyöző pezsgőt és koktélokat vittek.A fal mellett asztalokon hidegtálak és sütemények sorakoztak,drága aranyfuttatással.Lélegzetelállító látvány volt.Nehéz kristálycsillárok lógtak a plafonról,és az ablakok előtt selyemfüggönyök lengtek,a hűs,nyári szélben,mely a nyitott teraszajtón áramlott be.

-  Hölgyeim és uraim,szeretném bemutatni önöknek legújabb munkatársunkat,és egyben unokámat,Theresa Newey-t.-szólt papi,és a tömeg egyszerre hördült fel,és kezdett tapsolni.

   Mindenki elismerően nézett rém,bár egyesek szemében kétkedést láttam.Nyilván nem hitték el,hogy a teljesítményem miatt kaptam meg az állást,és nem azért,mert a nagyapám egy zseni,és történetesen a főtervező.

-  Mint már mindannyian értesültek róla,Christian ebben az évben már sajnos nem tudja betölteni a posztját,mint csapatfőnök,ezért Tessa fogja őt a szezon végééig helyettesíteni.Biztosíthatok mindenkit,hogy tapasztalt ezen a téren,és bár fiatal,a látszat néha csalhat.Ezek közt a gépek közt nőtt fel,még ha nem is versenyről versenyre vittem magammal,de otthon mindig együtt bütyköltünk,és tudja mit,hogy is csináljon.Fogadjátok őt szeretettel,és nyissatok felé,mert elég félénk kislány.-tette hozzá beszédéhez az utolsó mondatot játékosan.-  A fogadáshoz pedig mindenkinek jó szórakozást kívánok.Köszönöm a figyelmet.
-  És most mit csináljak?-néztem rá félve.
-  Menj,és ismerkedj az alkalmazottaiddal.-taszított egyet rajtam kedvesen.
-  De én nem...én...nagyp...-kezdtem volna pánikolni,azonban ő már el is tűnt.

   Gyámoltalanul léptem le az emelvényről,és sétáltam bele a tömegbe,ami leginkább egy zümmögő méhkasra emlékeztetett.Mindenhonnan beszélgetésfoszlányok szűrődtek ki,és az emberek,ahogy elhaladtam mellettük megnéztek maguknak,bíráltak,és végül visszatértek társalgásaikhoz,rólam teljesen megfeledkezve.

-  Nem hittem volna,hogy idáig viszed.-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.
-  Monica,te mit keresel itt?-pördültem meg a tengelyem körül,hogy szembe nézhessek a nővéremmel.
-  A férjemet kísértem el.Ő is a csapatnál dolgozik.
-  Te férjhez mentél?-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-  Igen.Hamarosan már egy fél éve.
-  Ez remek.Gratulálok.-mosolyogtam rá.
-  Ja,aha...Csak kár,hogy egy surmó.
-  Miért mondod ezt?
-  Azért,mert nem adja meg a PIN-kódját a bankszámlájának.
-  Igazad van.Tényleg egy surmó...-csóváltam a fejem elégedetlenséget szimulálva.

   A nővérem semmit nem változott.Gyönyörű volt,és sziporkázó,de az igazat megvallva,túl sok ész sosem háborgatta.Biztos voltam benne,hogy nem is szerelemből ment férjhez,hiszen ha így lett volna,akkor nem egy menő csapat egyik alkalmazottjának feleségeként köt ki végül.

-  És szabad tudni ki az illető?
-  Ott áll,három másik mellett.A magas szőke az.-bökött a hidegtálak felé,mire azonnal odanéztem.

   Az asztalnál, a négyes csoporttal csak annyi volt a probléma,hogy hárman közülük szőkék és magasak voltak.Bár,ha a nővérem ízlését vettem alapul,és a pénzsóvár alteregóját,akkor nem volt nehéz kikövetkeztetni,hogy a nekünk háttal álló világbajnokra célozgat terebélyes vigyorával,és szemöldökemelgetésével.Szánalom az egész.

-  Szóval Vettel,mi?
-  Igen.Mindig is vonzott az a férfi.
-  Aha,vagy a zsíros bankszámlája.-fintorodtam el.
-  Ismersz már,szerintem nem kell bemutatkoznom.-vigyorgott tovább,és nekem a gyomrom innentől nem az idegességtől forgott,hanem attól,amit a nővérem művel.

***

Úgy érzem jövök egy kis magyarázattal,az újabb prológust illetően.Az a nagy helyzet,hogy az este megálmodtam,hogy finoman szólva kicsit nem úgy írtam meg,ahogy akartam.Az alaptörténet ugyanaz marad,csak más megközelítésből vágok neki a dolgoknak.Remélem nagyon nem haragudtok meg rám,és így is tetszeni fog.

Legyetek ügyesek és jók!

Puszi:*:*

MEGCSINÁLTA!!!!!

SEBI HIHETETLEN FÖLÉNNYEL LETT NÉGYSZERES VB!

GRATULÁLOK NEKI,ÉS KÍVÁNOK MÉG LEGALÁBB ENNYIT!!!!

A következő már inkább csak ehhez kötődik.Mivel VB lett,ezért úgy döntöttem a hétvégéig írok egy kis novellát.Minden futamhétvégén lenne egy része,egészen Brazíliáik,amikor is vége az idénynek.

Remélem tetszeni fog nektek!

Rész hamarosan vérható,addig is legyetek jók,és élvezzétek ki ezt a fantasztikus napot!

Puszi:*:*

Picike csúszás

Sajnálattal jelentem,hogy az első rész holnap/holnapután lesz feltéve,mivel tegnap volt a sulinkban a gólyabál,ma pedig meg kellett beszélni a dolgokat,és ki kellett pihennem magam.

Igyekszem hozni minél hamarabb a friss részt.

Legyetek jók,és még egyszer elnézést.

Puszi :*:*

Közleményecske

Halihó!

Tudom mit gondoltok....Igen,ilyen hamar ismét közölnöm kell valamit.

A lényeg,hogy amint ti is észrevettétek,kisebb átalakuláson ment keresztül a blog.Ennek az okát is megmondom.Minden eddigi történetet véglegesen elzárok,nem fogom őket befejezni.Azonban,belekezdek egy teljesen újba,melynek,mint a fejléc is sugallja Breaking point lesz a címe.Egyelőre nem árulok el róla semmit,mert azt akarom,hogy totál ledöbbenjetek.Ez is valami új lesz,és remélem ugyanolyan szeretettel fogadjátok,mint az összes többi próbálkozásomat.

Úgy tervezem,hogy a holnapi nap folyamán felteszem a Prológust,és szombaton az első részt.Ezzel pedig a friss részek dátumát is felfedem,minden szombaton,attól függ mikor lesz időm.

Reményeim szerint legközelebb már tényleg résszel jelentkezem,és azoktól,akik tényleg szerették a másik történetem,elnézést kérek,de egyszerűen nem tetszik az,ahogyan a történetet kialakítottam,és elment tőle a kedvem.

Legyetek jók!

Puszi:*:*

Novella

Summertime Sadness

   A tenger sós levegője beszivárog a nyitott ablakon,és megtölti a kis virágbolt minden szegletét.A virágok illata keveredik a kintről beáramló levegővel,és bódító elegyet alkot.Istenem,hogy imádtam ezt az illatot...Most pedig csak állok,és nézem,ahogy a köröttem szaladó világ elsuhan,akár egy álom,amit nem tudok megfogni.Ma van halálom negyedik évfordulója,de még magam sem tudtam feldolgozni,azt,hogy már nem lehetek a szeretteimmel.

   A virágbolt,ami a nevemet viseli,annak idején az enyém volt,és itt ismertem meg Őt.Tisztán emlékszem még a napra,és tudom,hogy Ő sincs ezzel másként.

   Kinn szakad az eső,és a viharos szél tépázza a fák és bokrok leveleit.Ítélet idő,nem lennék senki helyében.Épp egy csokor vadvirágot igazgatok az egyik vázában,amikor egy viharvert idegen esik be a bolt ajtaján.

   Esőkabátjáról patakokban ömlik a víz,és kezében egy esernyőt szorongat.Szőke haja homlokára tapad és fáradtan,elcsigázottan veszi a levegőt.Magas és vékony,sportos alkat,igazán vonzó,bár arcát eltakarja a kapucni,aminek sárga vörös zsinórjai álla alatt vannak megkötve.

-  Segíthetek?-kérdezem udvarias,ámbár hangomtól összerezzen,nem hiszem,hogy addig észrevett.
-  Igen.Egy csokor virágot szeretnék vásárolni,ma van édesanyám születésnapja,és teljesen kiment a fejemből.Az autóm nem indult,csak ez a rozzant esernyő volt otthon,meg az kisöcsém esőkabátja.Egy törölközővel kisegíthetne.
-  Azonnal hozom.-mosolyogtam rá,és megigazítva szoknyámat,elindultam a bolt hátsó részébe,hogy előkeressek egy törölközőt.

   Mire visszaérek az idegen megszabadul az esőkabáttól és az esernyő sincs már a kezében.Így még vonzóbb.A neonfényben piszkos szőke haja van,és izzó kék szemei.Egy zakó és kék ing van rajta,valamint farmer,és az egész szettet elrontó gumicsizma.Így viszont nagyon viccesen néz ki,és nem tudom megállni,hogy nem mosolyogjak,amikor átadom neki a fehér kendőt.

-  Tudom,hogy gázul nézek ki,de nem akartam még meg is fázni.-vont vállat nevetve.
-  Láttam már rosszabbat is.-legyintek,és visszatérek a virágok rendezkedéséhez,míg ő megszárítkozik.-És milyen virágot szeretne  csokorba?Hány szálat?
-  Igazából arra gondoltam,hogy megveszem az össze gerberát,ami a boltban van,mert az anya kedvenc virága,szóval ....
-  Raktáron van harminc szálunk,az elég lesz?
-  Szerintem igen.-bólint mosolyogva,látszik rajta,hogy elégedett a válasszal.
-  Amúgy idevalósi?Sosem láttam errefelé.-váltok csevegő hangnemre.
-  Nyaralni vagyunk itt a családommal,de ebben az időben még az orrát se dugja ki az ember.-kacagott fel.
-  Azért remélem eddig jól szórakoztak.
-  Két nap múlva hazautazunk,szóval nem is akkora baj,hogy van ez a vihar.

   Hátrasétálok a nagy vázáért,amiben a színes gerberák vannak,és nagy nehezen kivonszolom őket a szabad helyre,az üzlet közepén.

-  Négy színű.Megfelel?
-  Tökéletesen.Amúgy a nevem Sebastian.

-  Az enyém Kathy.
-  Igazán örvendek.-húzza barátságos mosolyra ajkait.

   Hamarosan megvoltunk a virágokkal,elrendeztük az anyagiakat is.Épp zárom be a kasszát,amikor különös kéréssel áll elő.

-  Nagy bunkóság  lenne,ha azt kérném fuvarozzon el a házunkig?-kérdezi félve.
-  Csak egy pillanat,felveszem a kabátom,és indulhatunk.

   Bezárom a boltot,és negyed óra múlva egy nagyon impozáns épület előtt teszem ki.Hatalmas két emeletes ház tornyosul előttem,szökőkúttal és körkörös felhajtóval,a bejárat előtt pedig egy fekete Jeep áll.Kiráz a hideg,ha csak eszembe jut,hogy az a kocsit egyszer megtankolni is kerülne annyiba,mint az én kis lakásom a virágbolt fölött.

-  Jó volt megismerni,Kathy.-köszön el vidáman,mikor leállítom a motort.
-  Ha még erre jársz,nézz be hozzám.-intek neki búcsút,és már magamban örökre el is köszöntem a jóképű idegentől,semmi esélyét nem láttam,hogy valaha még egyszer is találkozunk.Tévedtem...Másnap eljött hozzám,és egész nap ott kotnyeleskedett az üzletben.Egyszerűen imádni való volt.

   Most viszont nyoma sincs annak a vidám,életerős férfinak,aki akkor volt.Ott ül a pult mögött,és maga elé meredve egy szál gerberának tépkedi ki a leveleit.Ez pontosan a harmincadik.Arcán három napos borosta,és szeme alatt hatalmas karikák.Kialvatlan,és nyúzott.Minden évben eljátssza,és nagyon félek,hogy idén túlzásba esett.Tudom,hogy nehéz neki,mindig is az volt,hiszen azt hiszi,hogy miatta haltam meg.Pedig ez egyáltalán nem igaz.Ami megtörtént,azon nem tudott volna változtatni,ha akart volna sem.

   Alig telt el fél év a megismerkedésünk óta,máris az esküvőre készültünk.Mindenki azt állította,hogy elkapkodjuk,de engem csak az érdekelt,hogy végre a felesége lehessek,hisz addigra annyira megszerettem,hogy el sem tudtam volna képzelni az életemet nélküle.

-  Olyan nagyon szép vagy.-ölel magához az esküvőnk előtti este,amivel rendesen meg is lep,hiszen nincs mit keresnie a hotelben,ahol megszálltam.

-  Sebi,te mégis mit csinálsz itt?-fordulok szembe vele nevetve.

-  Jöttem,hogy a menyasszonyommal legyek.

-  Ez balszerencsét hoz.-csókolom meg vigyorogva.

-  Sosem voltam az a nagy babonás.

-  Örömmel hallom,de én az vagyok,és nem szeretném,ha meglátnád a ruhámat.

-  Kit érdekel a ruhád.Sokkal jobban érdekelsz anélkül.

-  Nem szabad...-lépek el tőle.

-  Kár,pedig direkt felkészültem,hogy ma este remekül fogunk szórakozni.

-  Sajnálom,hogy el kell szomorítsalak,de ez nem fog megtörténni.

-  Akkor legalább hadd fürödjek veled...-néz rám esdeklően,de nem engedek a könyörgésének,és amint elenged,bevágom orra előtt a fürdő ajtaját.

   Nem törődve további próbálkozásaival,teleengedem a kádat forró vízzel,és mindenféle fürdőolajat és sókat rakok bele.Vetkőzni kezdek,ám egy percre megszédülök,és a kád szélébe kell kapaszkodnom,hogy el ne essek.Végül sikerül visszanyernem az egyensúlyom,és beszállok a kádba.A meleg víz kellemesen simogatja bőrömet,de érzem,hogy valami nincs rendben.A mellkasom ismét szorítani kezd,mint délelőtt,de most sokkal intenzívebben.A vállam remeg,és ismét szédülni kezdek.Egy pillanatra el is vesztem az öntudatomat,de hamar vissza is szerzem.Rémes érzés...és egyre gyakoribban törnek rám a szédülések...Testem teljesen elernyed,és érzem,hogy lassan belesüllyedek a meleg vízbe,és olyan  kellemes érzés ölel körbe,amit addig nem éreztem soha.

   Másnap hajnali háromkor a hullaszakértő szívroham okozta halált állapított meg,ezzel pedig teljesen összetörte Sebastiant.Láttam,ahogy maga elé mered,és senkihez nem szól egy szót sem.Szemei üresek voltak,és élettelenek,érzelmeknek még a csírája is kihalt azokból egykor csodálatosan szép,kék szemekből.

   A temetésem nagyon fura volt,hisz bár én ott voltam,mégsem tehettem semmit,hiszen nem érinthettem,és nem lehettem biztos abban,hogy érezné-e ha hozzá érnék.Nyilván nem...Most pedig négy évvel később,ugyanazok a sötétkék,igéző szemek merednek a semmibe,mint akkor,viszont valami megváltozott....Talán elszántságot vélek felfedezni bennük,de nem vagyok teljesen biztos a dolgomban.

   Kezei remegnek,és térdei idegesen járnak fel-le,ahogy mozgatja őket.Egyik tenyerében ott lapul az egyik közös képünk,míg a másikban már nem a virág,hanem egy fegyver van.Hirtelen megfagyok,és dermedten nézem azt a férfit,akit mindennél jobban szeretek.Figyelem,ahogy ajkait keskeny vonallá préselve,könnyekkel szemében emeli a halántékához a fegyvert,és felkészül...Talán háromig számol,amikor egyszer csak kivágódik az üzlet ajtaja,és egy szőke hajú lány ront be rajta.

   Nem tudom ki ő,azt sem,hogy véletlenül járt-e arra,vagy a bolt volt-e az eredeti úti célja,de abban a pillanatban hálás vagyok neki.Kimondhatatlanul hálás....Amint felméri a terepet,odarohan Sebastianhoz,és kitépi kezéből a fegyvert,majd hisztérikusan a földre dobja,és letérdel a szőke férfi elé.

-  Tudtam,hogy nem hagyhatlak magadra...Pont ma nem.-magyarázza könnyes szemmel,ezzel pedig teljesen megzavar.

-  Hanna...Te meg mi a jó eget csinálsz itt?-mordul Sebastian idegesen.

-  Édesanyád telefonált,hogy biztosan itt leszel,szóval siettem,ahogy tudtam.

-  Úgy értem mit keresel Franciaországban?

-  Tudod....rájöttem,hogy nekem szükségem van rád,még akkor is,ha te Kathy-t fogod szeretni,míg élsz.Viszont én is szeretlek téged,és biztos vagyok benne,hogy még valahol mélyen te is szeretsz engem.

   Ekkor értem meg,és rakom össze a képet.A nő,aki látszólag idegen volt,az valójában Seb gyerekkori szerelme,aki rútul elbánt vele,és pont azért jöttek annak idején ide,hogy Sebastian ki tudjon kapcsolódni egy kicsit.Aztán a halálom után Hanna újra felbukkant,de Seb elküldte,mert nem tudott ránézni,viszont úgy tűnik a szerelmet,amit iránta érzett,a visszautasítások ellenére sem tudta elfelejteni a lány,ezért ismét megpróbálta.

-  És úgy gondolod,hogy pótolhatod őt?-kérdezi szerelmem cinikusan.

-  Tudom,hogy senki nem tudja pótolni,de legalább hadd próbáljam meg enyhíteni az űrt,amitől annyira szenvedsz.-suttogta,és a meggyötört férfi arcot tenyerei közé zárta.

-  Ugye nem fogsz itt hagyni?-kérdezni Sebi összetörve.

-  Sohasem...-suttogja a szőke nő,és lágy csókokkal lecsókolja a férfi arcán legördülő könnyeket.

   Nem tudom,hogy ezek a boldogság,vagy a búcsú könnyei-e,de érzem,hogy végre jó kezekben van,és Hanna gondoskodó szeretete mellett,hamarabb fel fog épülni,mint remélni mertem volna valaha is.Szeretem Sebastian,és örökké így is lesz,viszont azt is tudom,hogy ő nem szerethet egy fantom képet,egész életén át.Örülök,hogy Hanna felbukkant,mert így végre én is nyugalomra lelhetek,és nem fognak többé azok a rémes képek gyötörni,amikor a szeretett férfi a feladás határait súrolta,és karnyújtásnyira állt attól,hogy eldobja az életét.

   Bár egy részem szeretne vele lenni,mégsem kérhetem,hogy dobjon el mindent,hisz fiatal,és előtte az élet.Ez a fiatal nő mindent meg tud adni neki,amit én sohasem leszek képes,és bár picike részem még féltékeny is,ezzel megküzdök,mert tudom,hogy szerelmem végre a gyógyulás útjára lépett,és megtalálhatja a vigaszt egy szépséges mosolyban,egy izzó kék szempárban,és egy szerető szívben,mely sosem hagyott alább szeretni őt.

" A végén minden rendbe jön.Ha nem így van,akkor még korán sincs vége. " 

***

Nos,jól látjátok....Feltámadtam hamvaimból,és már megint szánalmasan gyorsan visszatértem a blogoláshoz...Úgy érzem,nem vagyok eléggé határozott,amikor  ilyesmiről van szó.

Elhatároztam,hogy mától csak magamnak írok,és végre nem fogok senkivel sem foglalkozni.Bár ezt már jó rég meg kellett volna tennem,mindegy...jobb később,mint soha.

Ezzel a kis novellával szeretném újra megnyitni a blogot,remélem tetszett nektek.

amint észrevettétek,ismét új kinézetet kapott a blog...nos vannak dolgok,amik soha nem változnak.

Nem is engedném bővebb lére a mondandómat.Isten hozott benneteket ismét a blogon,és remélem ugyanilyen káprázatos idők állnak még előttünk,mint eddig.

Csók,puszi :*:*

Közleményecske

Halihó!

Csak röviden szeretnék egy kis helyzetjelentést tartani,mert úgy érzem ennek is lejött az ideje...Szóval.Folyamatosan látom,hogy a blogok,amiket annyira szeretek,szépen..egymás után zárnak be,és én mindig azt mondtam,nem érdekel mi lesz,én nem követem el ugyanezt,amíg lesz,akinek írjak,és lesz egy két pozitív visszajelzés....Na most,mint remélem ti is látjátok,és van még kinek írjak,a blog ebből a tekintetből mintha kicsit kihalt volna.Nem tudom,hogy az írásommal van baj,vagy elárasztják az internetet a semmit mondó,jelleg és igénytelelen blogok,amiknek pofátlanul sok olvasója és véleményezője van,míg azoknak a blogoknak,amelyekkel foglalkoznak,és igyekeznek a szerkesztők a legjobbat kihozni belőlük,egyre kevesebb a követőjük,és szép lassan a véleményekből is kifogynak....

Persze most lehet mondani,hogy rinyálok,meg fölöslegesen tépem szám,de ez már egy ideje kikívánkozik belőlem,és nem tudok megszabadulni a gondolattól,hogy MIÉRT?! van ez...

A bloggert megtámadták az olyan blogok,amik sablonosak,és egy sémára épülnek,ez pedig elég nagy fejfájást okoz,hiszen van pár olyan,amiket olvasva a fejem verem a billentyűzetbe,igen most meg lehet ezért kövezni,de akinek nem inge,az legyen szíves,ne vegye magára.

Én már elég régóta koptatom a billentyűzetet,és emlékszem az élethalál harcokra,miket az egy órás limit lejárta után folytattam a tesómmal,akivel váltanunk kellett egymást,csak azért,hogy írhassak.egyszerűen nem tudtam kifogyni a szavakból...És visszaolvasva az első írásaimat most csak röhögök,hogy micsoda marhaságokat írtam le,na meg az a fogalmazás...OMG :o :o

Viszont azóta rengeteget fejlődtem,és ezt nem utolsó sorban a blogolásnak köszönhetem.

A lényeg pedig most fog jönni...Fájó szívvel,és remélem nem véglegesen,de úgy érzem itt az ideje egy huzamosabb vakációt kivennem,és egy időre bezárni a blogot.Persze elérhető lesz,és olvasni is lehet a történeteket,de valahogy már nem érzem azt a hajlandóságot az írásra,mint amikor három évvel ezelőtt elkezdtem.

Remélem megértitek,és ha visszatérek majd....remélem nagyon hamar,akkor majd ugyanolyan kedvvel fogjátok olvasni a soraimat,mint annak idején,amikor a Fight for Us c. történetemet elkezdtem...azóta se tudtam olyan jót írni,pedig ti vagytok a tanúk rá,hogy próbálkozom.

Elérni az e-mail címemen továbbra is el tudtok majd,és remélem lesznek majd akik kíváncsiak lesznek rám.

Huhh,azt mondtam rövid leszek,de mégsem jött össze...Ja és a többi blogom.Nos a My life is ours now-t folytatom,míg lesz kedvem,és a lelkem kibírja,hogy ott sem kapok véleményeket.A nővéremmel közöset azt folytatjuk,mert az nagyon tetszik.

Legyek jók a következő viszont látásig!

Puszi,Bloodorange :*:*

18.Rész

Sajnálom

   Csak ültem a földön,és imádkoztam,hogy megnyíljon alattam a föld,és elnyeljen,egyben...Persze ez nem
történt meg,sőt,megaláztatásom tetézve hamarosan nyílt az ajtó és Sebi mellett bejött Rikk és Amy is.Ennél rosszabb nem is lehetett volna.

-  Most azért jöttetek,hogy ti is a fejemhez vágjátok,mekkora kurva vagyok?-kérdeztem remegő hangon.
-  Igazából azért jöttem,hogy saját szemmel lássam,mert az igazat megvallva nem hittem Sebas barátomnak,mikor ilyen vakmerőt állított.-lépett elém Rikk,majd felsegített a földről.
-  És most,hogy láttál mindent,hiszel neki?
-  Hinnem  kellene?
-  Azt hiszel,amit akarsz.-löktem el magamtól,mert fájt minden érintése.
-  Nem akarok hinni neki,de te sem tűnsz túl meggyőzőnek,hogy nem úgy történt.
-  Sajnálom,hogy megőriztem a méltóságom,miután megerőszakoltak.Tényleg,legközelebb nem így lesz.-hajam kisöpörtem arcomból,és emelt fővel sétáltam el mellettük,anélkül,hogy bármelyiküknek is a szemébe néztem volna.
-  Hová mész?-szólt utánam Sebastian.
-  A rendőrségre,feljelentést tenni.-vetettem oda ridegen,és kisétáltam a szobából.

   Nagy nehézségek árán verekedtem csak át magam a termen,és imádkoztam,hogy ne kelljen sokat várni a liftre,mert úgy éreztem,hogy azt már nem élném túl.Egész lényember forrt a düh,de csak magamat okolhattam.Túl könnyen belesétáltam a csapdába,amit egy vadidegen állított nekem.Saját magam figyelmetlenségének áldozata lettem.el sem hiszem,hogy megtörtént.

   Megérkezett a lift,és már épp záródott az ajtó,amikor egy kéz nyúlt be a résen,ezzel megállítva annak bezáródását.Pár pillanat múlva Sebi állt mellettem,és hol idegesen,hol avartan nézett hol rám,hol a lábfejére.

-  Nem tudom,hogy kérjek bocsánatot...-szólalt meg halkan,szinte én is alig hallottam.
-  Kezdheted egy elnézéssel.Kezdetnek megteszi.
-  Sajnálom....egyszerűen azt hittem,hogy te...hogy te...-nem tudta befejezni.
-  Hogy én mi?Szándékosan feküdtem le egy vadidegennel,csak azért,hogy átvághassam Kimit,vagy bárki mást?
-  Nos...Igen.
-  Akkor nagyon nagyot tévedtél.Az a szemétláda beadott valamit,amitől nem tudtam megmozdulni,de végig tudatomnál voltam,és megtette.Megerőszakolt,és a végén,még odalökött egy köteg pénzt is,hogy biztos,ami biztos....tudjam visszavásárolni a szüzességem.Remélem soha nem találkozunk többet,mert akkor csúnyán megjárja.
-  De várj...Ha te most feljelentést teszel,és elkapják,akkor találkozni fogtok.
-  Igen,de akkor tudni fogom,hogy azért kell megint találkoznunk,mert egy jó időre rácsok mögé kerül.
-  Elmegyek veled.-biztosított.
-  Nem kell.Ha nem hittél nekem negyed órával ezelőtt,akkor most ne gyere velem sehová.
-  De igen.Nem fogsz lerázni.
-  Jó,akkor gyere.Mit bánom én.-vetettem oda jegesen,és amint kattant a liftajtó és kinyílt,én máris sebes léptekkel haladtam a kijárat felé.
-  Várj már.Ne rohanj,kérlek!-fogta meg a karom,de érintése mintha villámcsapásként ért volna,azonnal leráztam magamról tenyerét.
-  Elnézést,hol találok a közelben egy rendőr kapitányságot?-szólítottam le a portást,aki előzékenyen útba is igazított.

   Nem szóltam Sebastianhoz,egyrészt mert nem volt mondanivalóm,másrészt mert féltem.Bár nem volt okom,és tudtam,hogy nem tudna ártani nekem,egyszerűen nem mertem hozzá közelebb ülni a kocsiban,mint fél méter,ami valljuk be,egy taxi hátsó ülésén elég nehéz volt,de undorodtam a gondolattól,hogy egy férfi hozzám érjen.A gyomrom forgott és tudtam,hogy ha egy korty vizet is innék,visszajönne meglátogatni.Folyamatosan bevillantak az este történtek emlékképei,és ettől még inkább rosszul voltam.

   Csak arra tudtam gondolni,hogy elégtételt vegyek,akár így,akár úgy.Sebastian kedves pillantásai nem sokat segítettek,mert ott motoszkált bennem,hogy fél órával korábban,még ő sem hitt nekem.Viszont kicsit jól esett,hogy ott van velem.

-  Kisasszony,kérem fáradjon utánam.-tessékelt be egy kihallgatóba,nagyjából fél óra múlva,egy kedves,mosolygós nő.

  A szoba korántsem volt ijesztő,á dehogy....Fekete,hangszigetelő falak,az a bizonyos nagy tükör,amit a filmekben is lehet látni,ami mögött mindig itt vannak a kihallgató társai,valamint a szoba közepén egy asztal,rajta két pohár gőzölgő kávé,két oldalán pedig egy-egy szék.A hideg futkosott tőle a hátamon.

-  Üljön le kérem.mutatott az egyik szék felé a nőm,majd elfoglalta a másik helyet.-Az én nevem Doris Berger,és én foglalkozom az ügyével.A kollégám,aki előzetesen meghallgatta önt,azt mondta,hogy önt nagyjából egy órával ezelőtt megerőszakolta egy idegen.Így történt?
-  Igen.-válaszoltam kurtán,mert nem jött ki hang a torkomon.
-  És elmesélné kérem,hogy történt?
-  A bárpultnál iszogattam,amikor megjelent ez a férfi,és meghívott egy italra.Először nem akartam elfogadni,de végül addig erősködött,hogy rábólintottam.Nem ittam sokat,talán öt pohárkával,de az nekem nem szokott megártani,és tudom milyen a részegség...Ez határozottan nem olyan volt.Valamit belekeverhetett az italomba.Felvitt egy szobába,ahol aztán lelökött egy ágyra,és meg...-csuklott el a hangom,ahogy ismét elárasztottak az emlékek.-  Ott nem tudtam tenni semmit.Tudom mi történt.Teljesen tisztában vagyok azzal,amit tett,minden kicsi részletre emlékszem,csak mozdulni nem tudtam.Annyira borzalmas volt.-kezdtek el peregni a könnyeim.
-  Sajnálom,ami önnel történt,de most erősnek kell lennie.Tudja a férfi nevét,aki ezt tette önnel?
-  Igen...Aaron Gibbs.Azt mondta így hívják.
-  Nos,kisasszony.A dolgunk nagyon nehéz lesz,főleg,ha az úr csak nyaralni tartózkodott itt.Viszont mindent el fogunk követni,hogy megtaláljuk.Addig is szeretnénk önt alaposan átvizsgálni,hátha maradt DNS nyom a testén.
-  Csak nem szeretném,ha férfi vizsgálna meg.-nyögtem ki elkeseredetten,mire a nő együtt érzően bólintott.
-  Ahogy szeretné kisasszony.Hamarosan átkísérik a vizsgálóba,addig is igyon egy kis kávét,és nyugodjon meg.
-  Rendben.-bólintottam,és enyhén remegő kézzel kezembe vettem a poharat.

   Két óra múlva engedtek el,addigra a testem minden porcikáját átvizsgálták,és kis,fülpiszka szerű pamacsokkal körbejárták bőröm egész felületét.Borzalmas érés volt,és szégyelltem magam,még akkor is,ha egy nő volt az,aki vizsgált.Lefotózott,és jól kikérdezett...Minden olyan kérdést feltett,amire a legkevésbé sem szerettem volna válaszolni,de már mindegy volt.

-  Menjünk haza.-néztem elgyötörten Sebastianra,aki azonnal vállamra tette dzsekijét,amint kiértünk a csípős esti levegőre.
-  Azonnal megyünk.-hangja annyira megnyugtató volt,és annyira hálás voltam neki,hogy egész úton semmiségekről fecsegett,ezzel is elterelve kicsit a gondolataimat az este eseményeiről.

    Mikor visszaértünk a házba már mindenki aludt.Elköszöntem Sebitől,és bementem a saját szobámba.Amint bezárult mögöttem az ajtó lerogytam,és tenyereimbe temetve arcomat zokogni kezdtem.Nem akartam,hogy valaki is lássa rajtam,mennyire összetörtem,de a zárt ajtó mögött,végre kiengedhettem,és átadhattam magam az érzelmeimnek.Kínoztak a felvillanó emlékfoszlányok,és gyötört a tudat,hogy valaki ezt tette velem.Annyira elővigyázatos és bizalmatlan szoktam lenni az idegenekkel szemben,most mégis bedőltem,és ez lett velem.

   Reggel egy órán keresztül zuhanyoztam,és bár az este is ugyanígy tettem,még mindig magamon éreztem annak a férfinak az illatát,az érintését,a leheletét,és úgy általában a jelenlétét.Nem akartam lemenni a többiekkel a partra,mert akkor magyarázkodnom kellett volna,így zuhanyzás után,nedves hajjal,és teljesen otthoni ruhában,smink nélkül,mamuszban kiültem a szobám teraszára.Nem mentem le reggelizni,inkább felnyitottam laptopomat,és írni kezdtem.Leginkább egy naplóra hasonlított,amibe mindent leírtam,de tényleg mindent.A felkérésről,z átverésről,a kételyeimről,Arnoldról,és konkréten minden másról is,ami nyomta a lelkemet.

-  A többiek azt mondták nem mentél le velük a partra.-csendült egy vidám hang a hátam mögött.
-  Kims!-tettem félre a gépem,és azonnal hozzá siettem.

   Ne éreztem azt az undort,amit más férfi ébresztett bennem.Vágytam az ölelésére,vágytam azt a kellemes érzést,ami akkor fog el,amikor a közelemben van,és tudni akartam,hogy nem ítél el,annak ellenére,ami történt.Számított a véleménye,és félte,hogy rosszat gondol rólam.

-  Kis madárkám.Mi történt?-kérdezte aggodalommal a hangjában,és beletúrt a hajamba,ami még mindig nedvesen tapadt a nyakamhoz.
-  Kims...-sóhajtottam,majd mindent elmeséltem neki.az utolsó részletig mindent.
-  Akkor hát tényleg megtörtént,és a kölyök nem kamuzott.-motyogott idegesen,és még szorosabban ölelt magához.-Itt kellett volna lennem.Akkor ez a sok szar nem történik meg veled.Annyira sajnálom...
-  Nem haragszol?-kérdeztem félve.
-  Ugyan miért haragudnék?Azért,amit az a szemétláda tett veled?
-  Igen..Így must,a mi alkunk semmissé válik...Szakítani fogsz velem.
-  Én kis butuskám.Túlságosan megszerettelek,hogy szakítsak veled.-puszilta meg a fejem búbját.
-  Örülök,hogy ezt mondod.Attól féltem,hogy undorodni fogsz tőlem.
-  Soha nem fordulhat elő.
-  Megnyugodtam.-bújtam hozzá jó szorosan,és lelkemben mini fiesztát tartottam,hogy végre velem volt.

   Az egész napot kénytelen volt velem tölteni,még annyi időre szakadtunk el egymástól,hogy ki tudjon pakolni a bőröndjéből.Együtt főztünk ebédet,és együtt pakoltunk el.Végül együtt kidobáltuk a szennyesét a kosárba,és együtt indítottuk el a mosást.Ha valaki látott volna minket,azt hihette volna,hogy össze vagyunk nőve,de kellett ez a biztonság,amit az ő közelsége nyújtott.Sokkal jobban éreztem magam,ha a közelemben volt,és szinte pánikhullámok árasztottak el,ha szem elől tévesztettem akár tíz percre is.

   Este ugyan együtt vacsoráztunk a többiekkel,de én meg se szólaltam.Hallgattam,hogy mit beszélnek,és figyeltem,hogy nevetnek,és volt,hogy én is szívesen csatlakoztam volna hozzájuk,de ne jött ki hang a torkomon.Minden pillanat,amit a szobámtól távol töltöttem felért egy kínzással,és vágytam arra,hogy ismét négy szem közt lehessek Kimivel.

  Láttam Sebastian arcán a megbántottságot,hiszen,amint Kimi visszatért,vele egy szót sem váltottam,és megértem,hogy ezzel ő nincs kibékülve,de számomra ez volt az egyetlen elérhető mód a gyógyulásra.A fejemben elterveztem,hogy ha már jobban leszek,szellemileg,akkor beszélek vele,és mindent megoldunk,hiszen a mi kapcsolatunk egy nagyon különleges és becses kapcsolat,amit az sem rombolhat szét,hogy ebben a pillanatban nem szólunk egymáshoz.

-  Jobban érzed magad egy kicsit?-kérdezte Kims,miután mindketten pizsamában voltunk,és az ágyban,szorosan összebújva feküdtünk.
-  Sokkal jobban,főleg,hogy te is itt vagy.
-  Abbey,kicsim.Nem fura ez neked?Mármint nem kényelmetlen,hogy én itt alszom?
-  Ha elmész,akkor sokkal rosszabb lesz,higgy nekem.
-  Oké,nem megyek sehová.-biztosított,és karját a vállamon pihentetve,ujjaival köröket rajzolt a blúz anyagába.
-  Ígérd meg...-néztem fel rá remegő ajkakkal.Ismét a sírás környékezett.
-  Megígérem.-suttogta,és hosszan,lágyan megcsókolt.

***

Sziasztok!

Úgy gondoltam,hogy megleplek titeket,és így, a hét közepén kicsit túl hozok egy friss részt.Persze ez nem olyan hosszú,mint szokott lenni,de remélem élveztétek!

Legyetek jók!

Puszi:*:*

17.Rész

Ezt nem így terveztem

   A hold fénye ezüstösre festette a hullámzó óceánt,és ha tinilány lennék,akkor el sem tudnék képzelni romantikusabb tájképet.Persze már nem az vagyok,és ez is csak egy újabb este,egy férfival,akit viszont talán jobban szeretek,mint kellene,vagy akár csak szeretném is.Féltem,hogy olyat teszek,amit megbánnék.

-  Fázol?-szólalt meg Sebi,amivel teljesen kizökkentett.
-  Egy kicsit,de még jó itt.
-  Menjünk vissza a házba.Szerintem fáradt is vagy.
-  Ugyan,kérlek.Ha visszamegyünk fel kell hívjam Arnoldot,mert mielőtt eljöttünk hívott.
-  Akkor még maradjunk.Örülök,hogy most csak az enyém vagy.Versenyhelyzetben van,hogy elborul az agyam.
-  Ez nem versenyhelyzet.Senkinek nem vagyok a tulajdona.
-  Tudom,és ettől még sokkal jobban érzem magam.
-  Jó neked.

   Elég sokat beszélgettünk még,de több nem történt.Tudtam,hogy azzal a bűntudattal nem tudnék együtt élni,ami azzal járna,ha tovább mennénk,mint egy pár,kósza,jelentéktelen csók.Mármint reméltem,hogy neki sem jelentenek olyan komoly dolgokat,mert féltem,hogy ha mindent,a teljes igazságot megtudja,akkor soha többet nem fog velem beszélni.Annak ellenére,hogy egy szavammal se akartam neki ártani.

-  Akkor,jó éjszakát.-támaszkodtam neki szobám ajtajának.
-  Álmodj szépeket,holnap pedig elviszlek bulizni egyet.
-  De ahhoz be kell menjünk a városba.Kimi ki lesz bukva.
-  Ha nem tudja,nem is fáj neki.-villantott rám egy édes mosolyt.
-  És ha rájön?Mi lesz,ha bajba kerülünk,és ő nem lesz ott.
-  Nekem elhiheted.Nem fog belehalni,ha kimarad egy balhéból.Holnap megyünk és kész.
-  Oké,de ígérd meg,hogy vigyázol rám.
-  Ígérem.-nyomott egy puszit a homlokomra,majd elindult a saját szobája felé.

   Én is bementem a saját szobámba,és miután lezuhanyoztam jöttem csak rá,hogy mennyire is fáradt vagyok igazából.Már nem volt erőm telefonálni,pedig a nővérem is írt,hogy hívjam fel,de amint az ágyra dőltem,szinte azonnal el is aludtam.

  A másnap reggele tökéletesen indult.Felhívtam a nővéremet,és nagyjából egy órát beszéltünk,majd Arnoldot is,és vele is beszéltem 20 percet,utána zuhanyoztam,fogat mostam,és mikor az öltözködéssel is kész lettem,lementem a konyhába,hogy készítsek reggelit,de szerencsémre Amy már lenn volt,és nagyban verte fel a tojást a rántottához.

-  Hogy aludtál?-érdeklődtem.
-  Remekül,csak kicsit szokatlan volt még a hely.Te?
-  Mint akit leütöttek.Totálisan elfáradtam tegnap.
-  Láttam,mikor elmentetek Sebivel a tengerpartra.Milyen volt?
-  Hogy érted?
-  Egyszerűen,milyen volt?
-  Annyira rendes ez a srác.Jól éreztem magam vele.
-  És milyen a teljesítménye?
-  Remélem nem arra célzol,hogy esetleg én...-szűkítettem össze a szemeimet.
-  Távol álljon tőlem,de laikusként nézve,elég sokáig maradtatok kinn tegnap,és felmerült bennem.
-  Akkor jobb,ha lemeríted,mert semmi nem történt,és nem is fog.Nem csalom meg Kimit az első adandó alkalommal.
-  Persze.Azért nyomulsz Sebire.Mindkettejükkel csak játszol,mintha bábuk lennének.Nem tudom mit tervezel,de ha bántod őket,akkor nagyon csúnyán megjárod.-hangja egyből fenyegetőre váltott,és kitört a frász a szemében ragyogó elszántságtól
-  És mi vagy te,hogy így véded őket?Már nem azért,de Kimi se egy szent.Ha csak azt vesszük,hogy mivel próbálkozott az elcsábításomra.Sebivel nem játszom,vele nem tudnék.Ha pedig mégis,akkor az nem szándékosan történik,mert nem ő túl édes ahhoz,hogy bántsam,vagy kihasználjam.
-  Kérlek,ne áltassuk egymást.Hallottam pár elég vad sztoridat a gimiből és a fősuliról,kímélj meg a nagy szavaktól,és csak játszd ki a kártyáidat.
-  Nincsenek kártyáim.Csak élem az életem,ahogy tudom,és megpróbálok mindent úgy csinálni,hogy nekem jó legyen.Ha ez neked nem tetszik,akkor esetleg veheted a cuccaidat,és hazaszaladhatsz,hogy kisírd magad Polkának,vagy az isten tudja kinek.
-  Nincs szükségem arra,hogy elsírjam a bánatom,itt vagy te,hogy legyen,akin kitomboljam magam,ugyanis az a sok bosszantó dolog,amit művelsz,kellőképpen ellenszenvessé tesz,hogy akár itt és most megtépjelek.
-  Ugyan,most konkrétan miért is kiabálsz velem?
-  Azért,mert egy manipulatív hülye vagy,aki játszik az emberekkel,kihasználod őket,a saját játékszereiddé teszed őket,és valami körmönfont módon eléred,hogy azt tegyék,amit te akarsz.Aztán pedig,legalább is ezt feltételezem rólad,szépen dobod őket,mint valami rongybabát,hogy utána visszamehess New Yorkba,a fényűző életedhez,és újabb hülyéket keress magadnak,akiket ismét befolyásolhatsz.
-  Mi lesz a következő vád?Talán csak nem még olcsó is vagyok.Kérlek mondd ki...-néztem rá mímelt esdekléssel,amitől csak még idegesebb lett,és mozdulataitól,hosszú barna haja úgy lebegett körötte,mintha egy lepel lenne.
-  Nem is tudom,miért veszekszek veled,mikor úgy látom semmi értelme.Olcsó és beképzelt nőcske vagy,akit majd egyszer jól pofára fognak ejteni.
-  Lehet,de addig még kiélvezem,az életem.-kacsintottam rá,és kimentem a teraszra.

   A reggeli vitánk után egész nap szikrázott a levegő a házban,bár részemről,már lezárt volt a vita,mivel ezeket a jelzőket annyiszor megkaptam már,hogy leperegnek rólam,de ahogy észrevettem Amy még nem zárta le,ugyanis ebédnél valahogy csak én levesem volt túl borsos,aztán a desszertben valahogy csak az enyémben volt meggyekben mag,aztán a strandon valamiért nem akart felfúvódni a matracom,és a törölközőm is csurom vizesen került elő a táskámból.Nem tudom,hogy....Szinte érthetetlen.Dettó,mint az oviban,csak ez kezdett az agyamra menni,és minden volt,csak nem cuki csínytevés.

  Aztán eljött az este,és mindenki elkezdett készülődni,hisz nagy bulinak ígérkezett.Sebi szerint mindenki ott lesz,aki csak számít Balin.Persze ebben azért erősen kételkedtem,de mégis úgy tettem,mint aki nagyon lelkes.Valahogy rossz előérzetem volt az estével kapcsolatban,és ezt szóvá is tettem párszor,de senki nem hallgatott rám.Mindenki elintézett egy legyintéssel,vagy egy "Jó lesz meglátod" mondattal,pedig én valamiért féltem.

  Az egyik kedvenc bulis ruhámat választottam,ami igencsak megmutatja a nem létező idomaimat,és aránylag vonzóbbá tesz.Vörös tűsarkút választottam hozz,és a szetthez illő ékszereket meg táskát.Kicsit merészebb smink,és pár fújás a kedvenc parfümömből,mert csak nem egy kocsmába megyünk iszogatni.Amint elkészültem,már indultunk is,ugyanis,mint kiderült,mindenki rám várt.

-  Nos,azt hiszem itt lennénk.-nyitotta ki az ajtót Sebi,és kisegített.
-  Ez a klub hatalmas.-ámultam el,ahogy felnéztem a legalább tíz emelet magas épületre.
-  A buli a legfelsőn,és a tetőtérben van.Indulás.

   Négyesünk megindult hát az épület fel,és valahogy a köröttem lévők arcáról ugyanazt az elfojtott izgalmat és várakozást tudtam leolvasni,ami szöges ellentéte volt az én arcomon tükröződő rémületnek,és feszengésnek.Szar egy helyzet.

-  Ha a ma estét túlélem,megverlek.-súgtam oda a mellettem ácsorgó Sebinek,aki kijelentésem hallatán hangosan felröhögött.
-  Most mi van?Az este még benne voltál a buliban.
-  De valahogy rossz előérzetem van.Nem mehetnénk inkább vissza a házba?
-  Szó sem lehet róla.Maradunk,és bulizunk egy jót.Aztán,ha Kimi visszajön,akkor majd jól az orra alá dörgöljük,hogy mekkora buliból hagytuk ki.
-  Oké,csak igazad legyen.-horgasztottam le a fejem,és legszívesebb elrohantam volna,de ekkor kinyílt a lift,és mi máris ott voltunk,ahol én a legkevésbé akartam lenni.Egy nyüzsgő parti kellős közepén.

   Beljebb léptünk,és persze mondanom sem kell,hogy azonnal szétszéledtünk.Mondjuk Sebi egy ideig velem volt,de miután megbizonyosodott róla,hogy a bárpult mellett üldögélve,koktélozva,nem lesz semmi bajom,ő is elment,gondolom csajozni,vagy valami hasonlóan izgalmas dolgot csinálni.

   Míg én a koktélomat szürcsöltem,volt időm alaposan körbenézni a helységben.Tágas volt,és a sok ember ellenére is tökéletesen átlátható.A villódzó fények miatt, a hófehér bútorok minden másodpercben színt váltottak,és ettől már egy idő után káprázott a szemem.Emberek táncoltak egymáshoz préselődve,a zene ritmusát egyáltalán nem követve.Az ablakok a padlótól a plafonig értek,így pedig tökéletes volt a kilátás,a viharosan hullámzó tengerre.A tetőtérre fel lehetett látni,így azt is megtudhattam,hogy egy hatalmas medence van felettünk,amiben az emberek kiélhették beteges fantáziáikat.Hogy ezt honnan tudom?A medence fala átlátszó üvegből készült,így minden látható volt.Az is,amit nem akartam látni,vagy esetleg nem volt etikus látni.

-  Foglalt ez a hely?-bukkant fel a semmiből,egy idegen férfi.
-  Ha elfoglalod,az lesz.-vetettem oda szárazon.
-  Meghívhatlak egy italra?
-  Bocs,de még van nekem is.
-  Egyes számú  szabály.ha egy jóképű idegen odajön hozzád,és meg akar hívni egy italra,elfogadod.-vigyorgott rám,és akaratlanul is viszonoztam mosolyát.-Aaron Gibbs.
-  Abigail Braslin.
-  Akkor,most,hogy végre megtudtam a neved,megengeded,hogy rendeljek neked?
-  Ha nagyon ragaszkodsz hozzá.
-  Ragaszkodom.-bólintott,és már rendelte is az italokat.

   A hangos zene ellenére beszélgettünk,mindenféle semmiségről,de legalább egy normális ember volt,akivel szót lehetett érteni.Aztán megrendelte a következő italt,és a következőt.Az ötödik pohár után szédülni,a hatodik után pedig hallucinálni kezdtem.Homályosan,de mintha Aaron elégedetten elvigyorodott volna,majd megragadta a karom,és elkezdett vezetni maga után,valahová.Berúgott egy ajtót,és betuszkolt rajta.

   A szobát csak a hold sápadt fénye világította be,és nem is sokat láttam,mivel még minidig rettenetesen szédültem.Egy nagyobb ágy körvonalit ismertem fel,valamint néhány bútort is megismertem,ám az agyam blokkolt minden további információt.Nagyon furán éreztem magam.Mármint voltam már berúgva korábban,de az más volt.Csak szédültem egy kicsit,és nagyon viccesnek éreztem magam,és jókat nevettem,de most nem...A testemet egyre gyengébbnek éreztem,és hiába próbáltam tiltakozni,amikor Aaron az ágyra lökött,egyszerűen nem engedelmeskedett az akaratomnak.Akkor sem tehettem semmit,amikor szétfeszítette a lábam és fehérneműmet letépve a zsebébe süllyesztette azt.És akkor sem,amikor megszabadult saját ruháitól,és feltolva ruhám alsó részét,egyszerűen,védekezés nélkül,a megkérdezésem nélkül belém hatolt.

   Tudtam mi történik körülöttem,éreztem magamban a férfit,és éreztem a nedvességet alattam,ami csak egyet jelenthetett.Elvesztettem azt,amit olyan nagy gonddal őriztem,és annak az embernek akartam odaadni,akivel majd egy közös életet fogunk felépíteni.Abban a pillanatban minden szertefoszlott.agyam kitisztult,és könnyeim előbukkantak,ám végtagjaim még mindig nem reagáltak.Aaron ütemes mozgása egyre gyorsabb lett,én pedig úgy feküdtem alatta,mint egy darab hús,ridegen és mozdulatlanul.

   Mikor azt hittem nem lehet rosszabb,tévedtem.Egy könnyed mozdulttal hasa fordított,és ott folytatta testem meggyalázást,ahol abbahagyta.Ki be mozgott,és ha tehettem volna,torkom szakadtából ordítok,de nem voltam rá képes.Mintha a saját testem ellenem szegült volna,és engedett a férfi minden vágyának.Egyszer csak a mozgás megszakadt,és éreztem,hogy az ágy besüpped a fejem fölött,aztán egyszer csak velem szemben volt,és hajamnál fogva bírta mozgásra a testem.Felcibált,és férfiasságát a számba erőszakolta,majd folytatta a begyakorlott mozdulatokat,egészen addig,amíg el nem élvezett,egyenesen a számba.Az ízétől öklendezni tudtam volna,de még ez sem ment.

  Aztán vége lett az egésznek,és bár az agyam azt akarta,hogy elrohanjak,vagy legalább is összegömbölyödjek,a testrészeim még mindig masszívan ellenálltak.Ott feküdtem mozdulatlanul,megsemmisülten,és tehetetlenül.Folyamatosan azon kattogtam,hogy ezek után mi jöhet még,és a választ a következő pillanatban meg is kaptam.Egy köteg pénz esett az orrom elé,majd a férfi csak ennyit mondott.

-  Jó vagy,bébi.-aztán ajtó csapódott,és ő távozott.

   Fogalmam sincs mennyi ideig fekhettem az ágyon,mire végre ismét visszatért belém az élet.Lassan,bizonytalan mozdulatokkal próbáltam rendezni kinézetem.Az ágyneműre pillantva megláttam a nagyobb foltot,ami csakis akkor kerülhetett oda,amikor az a szemétláda megerőszakolt.És csak ebben a pillanatban realizáltam,hogy már nincs mit adnom annak,akit esetleg a jövőben a férjemnek szólíthatok.Mármint addig is felfogtam,de az agyam túl zsibbadt volt ahhoz,hogy tényleg értelmezze a köröttem zajló dolgokat.

   A szobában találtam egy tükröt,és a sápadt fényben letöröltem elkenődött szemfestékemet,és a lábamról is letöröltem a vért,ami vékony csíkokat hagyott combom belő oldalán.Borzasztóan éreztem magam,és nagy csak azért,mert a fejem lüktetett,és deréktól lefelé kényelmetlen bizsergést éreztem,hanem azért is,mert úgy éreztem,hogy elárultam Kimit.Nem tudom honnan jött ez az érzés,de egész végig ő lebegett a szemem előtt,és az,hogy milyen csalódott lesz,ha megtudja.Fura dolog az emberi agy,és sosem olyan gondolatok forognak benne,amelyeknek éppen hasznát vehetné.

-  Uram Atyám!Csak,hogy megvagy!-robbant be a szobába egy ismerős alak,és azonnal fel is kapcsolta a lámpát.Sebastian volt az.
-  Sebi...-szólítottam meg,de elcsuklott a hangom.

   Ő azonnal körbenézett,és villámgyorsan összerakta a képet.Nem is lehetett volna egyértelműbb.A tekintetéből megvetést olvastam ki,és talán jogos is volt.

-  Te pénzért lefeküdtél valakivel?-hangjába hitetlenség,és félelem vegyült.
-  Az nem...-kezdtem bele,de ő a szavamba vágott
-  Inkább ne mondj semmit.elárultad Kimit,csak azért,hogy a hülye játékodat úgy alakíthasd ahogy akarod.Igaza volt Amynek,amikor azt mondta,hogy nem bízhatunk meg benned,csak még akkor nem értettem,hogy miért.Már világos...Egy olcsó nőcske vagy!-vágta oda,és már ki is ment.

   Zokogva rogytam össze a padlón,és abban a pillanatban nem akartam mást,csak eltűnni,mintha soha nem is lettem volna.Szemeimet szorosan összezártam,és azt kívántam,bár mindent visszapörgethetnék,pedig,ami megtörtént,az megtörtént.Fejemben egyetlen mondat öltött formát,mely szinte belevésődött a tudatomba.

-  Mindent elvesztettem....

***

Ez lett volna a rész,remélem tetszett.Sajnálom,hogy ennyit kellett várnotok rá,és biztosan nem is így képzeltétek el,bár megfordult az agyamban,hogy esetleg kiszámítható vagyok,azért remélem annyira nem.

Legye kellemes hétvégétek,és szurkoljunk mind Sebinek!

Puszi:*:*

Közleményecske

No Panic :)))

Ez most csak egy kis közérdekű,semmi komoly.

A lényeg az lenne,hogy egyelőre nem tudom eldönteni,hogy melyik lenne a legjobb dizi a blognak,szóval ne lepődjetek meg,ha a napokban többször átalakul a blog.

A másik pedig a résszel kapcsolatos.Remélem nem haragszotok nagyon,de a rész legjobb esetben is csak hétvégén lesz kész,mivel elég lassan tötyörgök vele.Azért igyekszem

Ennyi lettem volna!

Puszi:*:*