7 Évvel később
Mosolyogva csuktam be a hűtő ajtót,és fordultam két kislányom felé.Egyikük három,másikuk hét éves.Becca,a Sergioval közös kislányunk nagyon hasonlít az apukájára,Klaudia pedig Sebire hasonlít.Ugyanolyan göndör szöszi haja,és kék szeme van.
- Oké,lányok.Mit csináljunk apának?-dőltem neki a konyhapultnak.
- Süssünk tojtát!-tapsikolt Klaudia.
- Becca,te mit szeretnél?-néztem nagyobbik lányomra.
- Hogy apa hazajöjjön végre.-puffogott.
- Azon kívül.Tudod,hogy este itthon lesz már.
- Akkor süssünk tortát,mit bánom én.-ugrott fel egy nagy bárszékre,majd durcásan rákönyökölt.
- Rendben.Milyen torta legyen?
- Csotis,csotis!-visongott Dia.
- Legyen inkább tejszínhabos.
- És mi lenne,ha belül csokis lenne,kívülre pedig tennénk tejszínhabot.
Erre a kijelentésemre mindketten hangosan tiltakozni kezdtek,így végül gyümölcstortának készülődtünk neki.Miközben a két lány a banánt hámozta,és elkezdtem gondolkodni azon,hogy milyen szerencsés vagyok.Van egy csodaszép családom,egy férjem,aki mindent megtenne értem,egy legjobb barátnőm,aki mindig ott van nekem,egy bátyám,aki bár meg tudná fojtani a sógorát,mégis tiszteli a döntésem,és legalább megpróbál úgy tenni,mintha élvezné szerelmem társaságát.És természetesen itt van nekem Dom,akit nem szabad kifelejteni,mert neki is fontos szerepe van az életemben,még ha ő ezt nem is nagyon veszi figyelembe,ugyanis egy éve elköltözött Amerikába,az új kedvesével,Aaronnal.Fura kis páros,de aranyosak együtt.
- Lányok!Merre vagytok?-hallottam meg Lora nevető hangját a bejárat felől.
- Tortát sütünk,kövesd a hangomat!
- Ész az enémet isz!-kontrázott Dia.
- Mi fincsi sül?-jelent meg egy mosolygós szőke buksi az ajtóban.
- Szülinapi tortát apának,ha egyáltalán haza jön ma este.
- Becca,ne beszélj butaságot!Persze,hogy hazajön apukád.-ült le a két lány mellé Lora.
- Honnan tudod?Lehet megint felhív minket,hogy nem ér rá...
- Ugyan,kincsem.Haza fog jönni.Felhívom neked ha szeretnéd,hogy merre jár már.
- Nem kell.Ha jön akkor most a repülőn van,ott pedig nem tudod elérni.
- Hívjuk át Sergiot egy kicsit,hogy játszatok?
- Ő legalább itt van.Az egyik apám legalább legyen kéznél.-ugrott le,majd elrohant.
Könnyes szemmel néztem utána,és azonnal utána is mentem volna,ha Lora nem állít meg.
- Hagyd egy kicsit,had higgadjon le.
- De...Azt hiszi,hogy az apja nem szereti.-ültem le velük szembe,és tenyerembe temettem arcomat.
- Ana,ne szírj.-suttogta Dia,és hallottam,hogy nála is mindjárt eltörik a mécses.
- Nem sírok,kicsim,csak szomorú vagyok.-mosolyogtam rá,majd megtöröltem a szemeimet.
Becca azért viselkedett ennyire ellenségesen,mert az utóbbi hetekben Sebinek nem volt ideje vele foglalkozni.Egyik találkozóról a másikra rohant,edzenie és versenyeznie kellett egy időben.Persze szeretett volna velünk is lenni,de nem volt rá ideje.Viszont megígérte,hogy a születésnapjára hazajön,és egész héten velünk lesz.Csak remélni mertem,hogy tényleg hazaér.
- De biztos ne menjek utána?
- Maradj itt,süssük meg a tortát,és ne hívd át Sergiot,mert akkor csak rosszabb lenne a viszony Becca és Seb közt.
- Igazad van.
- Majd én megyek,beszélek vele,aztán meglátjuk mi lesz.
- Csak kérlek,ne pocskondiázd Sebit.Ő jó apa...
- Nem terveztem.
Kettesben maradtunk Dia-val és tovább aprítottuk a gyümölcsöket,majd nekiláttunk a tortamassza elkészítésének.Vagyis pontosabban én álltam neki,Dia pedig nevetett és dobálta a lisztet.Nagyon jól szórakozott,a konyha pedig tiszta liszt és porcukor lett.
- Hol vannak az én lányaim?!-hallottam meg Sebi hangját,amitől a vérem is megfagyott.
- Be ne gyere!-kiáltottam ki azonnal,és szétnéztem,hogy miképp tudnám eltitkolni a sütést.
- Késő...-tárta ki az ajtót,és belépett,azonban én annyira bepánikoltam,hogy az arcába dobtam egy marék lisztet.Nem akartam,hogy meglássa a tortát.- Isten hozott drága,annyira jó,hogy hazajöttél....-morgott,de már nevetett,amint sikerült persze kiszedje a szeméből a lisztet.
- Bocsi,édes,csak nem akartam,hogy meglásd.
- Meglátni mit?
- A szülinapi tortádat.
- De hát itt még semmi nincs.-tárta szét a kezeit.
- Igen,mert még készül.
- Akkor ez miért is kellett?
- Nem tetszik az i...
- Appi!-rohant el mellettem Dia,és apja kitárt karjaiba vetette magát.
- Hát itt van az én hercegnőm!
- Ugye tudod,hogy beszélned kell Beccaval?
- Azt hiszem tartozom neki egy kis apa-lánya programmal.
- Szerintem is tartozol neki.
- Tudod,hogy itt ettem volna,ha lehet,de nem volt időm.
- Jó,ebbe ne menjünk bele,inkább menj,és keresd meg.Szerintem a szobájában beszélget Lorával.
- Oké.Hercegnőm,most menj és segíts anyunak tortát sütni,majd nemsoká jövünk mi is.
Sebi eltűnt az ebédlőbe vezető ajtón keresztül,és kettesben maradtunk Diával.Szép lassan kész lett a torta lapja,és elkezdtük összeállítani.Idő közben leért Lara,és ő is segített.Az idegességtől remegett a kezem,és két perc után le lettem ültetve,hogy ne kontárkodjak.
- Azt hiszem felmegyek.-pattantam fel idegesen a székről.
- Biztos?
- Persze,hogy biztos.A lányom és a férjem fenn van,és beszélget.Ott akarok lenni.
- Jól van.Menj csak.
* Sebi szemszöge *
Kicsit félve nyitottam be a gyerekszobába,mert nem tudtam mire is számíthatok.Benn csönd volt,Becca és Lara az ágyon ültek,kislányom a szőke nő derekát ölelte,és közben pityergett.A torkom elszorult,és nagyon rosszul éreztem magam.
- Bejöhetek?-dugtam be a fejem az ajtó nyílásán.
- Gyere csak.
Váltás következett,Lara kiment,kettesben hagyva minket a nagylányommal.Leültem mellé az ágyra,és magamhoz húztam.Először ellenkezett,de végül zokogva vetette magát a nyakamba.
- Annyira sajnálom,kicsim,hogy nem tudok mindig itt lenni.-suttogtam barna hajkoronájába.
- Én azt akarom,hogy itt maradj.Ne menj vissza versenyezni.
- De nem lehet.Ahhoz ki kellene lépnem a csapattól,és mindent otthagyni.
- Így meg minket hagysz itthon.Lassan Sergio apu többet lesz itt,mint te.
- Tudom,kicsi,és nagyon sajnálom,de ha ki akarnék lépni,akkor is legalább novemberig kellene várni.
- És ha eltörnéd a lábad?
- Nem hiszem,hogy örülnének neki,ha csak úgy eltörne a lábam.
- Akkor majd lelöklek a lépcsőről,és azt mondjuk,hogy baleset volt.
- Kicsi,tudod,hogy nem szabad.Vége lesz ennek a szezonnak,és utána minden időmet nektek szentelem.Abbahagyom a versenyzést,és csak a tietek leszek.
- Megígéred?-pislogott rám könnyes szemekkel.
- Igen.-sóhajtottam,és megpusziltam.
Egy darabig így ültünk,majd úgy döntöttünk,hogy lemegyünk,és csatlakozunk a többiekhez,elvégre az én születésnapomat ünnepeljük,nem?
- Appa,Iszten éltesszen!-adott a kezembe egy nagy rajzot Dia,mikor felvágtuk a tortát,később aznap délután.
- Köszönöm kincsem.-pusziltam meg,majd megnéztem a rajzot,melyen egy nagy sárkány volt,bár inkább hasonlított kelkáposztára,de nem számít,továbbá három lány figura,és egy szőke,koronás alak,kivont karddal.
- A szőke te vad.-mutatott a papírra.
- És a másik három?
- Anuci,Becca ész én.
- Csodaszép rajz,köszönöm szépen.
- Tessék,ezt tőlem kapod.-tolt elém egy bögrét,rajta pedig a " A világ egyik legjobb apukája " felirat díszelgett.-Nem igazán érdemled meg,de remélem teszel róla,hogy ne bánjam meg.
- Hét éveshez képest nem beszélsz te kicsit felnőttesen?
- Sokat olvasok.-vont vállat egyszerűen,majd visszatért tortájához,és lapátolni kezdte befelé.
- És az én csodálatos feleségemtől mit kapok?-néztem Mirára,aki mosolyogva nézett eddig bennünket,de ezzel a kérdésemmel kizökkentettem.
- Ezt.-lépett mellém,és megcsókolt.
- Csak?-kérdeztem kicsit csalódottan.
- Miért,nem elég?-kuncogott.
- Én kicsit komolyabb akcióra számítottam.
- Kaptál lisztet az arcodba.
- Mira,tudod mire gondoltam...-markoltam bele a fenekébe,mire halkan felnyögött.
- Pontosan tudom,mire gondoltál.De azt nem tudjuk itt a lányok előtt lerendezni.
- Jogos.Később bepótoljuk.
- Este...
- Rásózzuk a gyerekeket Loráékra,és mienk az egész ház.
- Szerinted elvállalnák,hogy vigyáznak rájuk?
- Már beszéltem Heikkivel,és egy fél óra múlva itt van értük.
- Kis számító alak vagy te,Sebastian Vettel.
- Tudom,Miranda Vettel.
- Az Alonsot kifelejtetted...
- Igen...Mindig elfelejtem,hogy annak a...
- Fogd be.-csókoltam meg,amitől azonnal elhallgatott.
Olyan jó volt vele lenni.Annyira szerettem,hogy már fájt,és ha nem volt velem,összeszorult a mellkasom,és csak őt akartam magam mellett tudni.Belegondolva a megismerkedésünkbe,abba,hogy mennyi fura dolgon mentünk keresztül azért,hogy végül össze tudjunk házasodni,csak annyi jut szembe,hogy megérte,és újra végigcsinálnám,akár ezerszer is,ha kell.Sebastian hozzám tartozik,és ettől senki nem foszthat meg....Ő már a részem,és kiegészít,mint egy kirakós másik fele.Ő a tűz,ami bennem ég,és melegít,a levegő,amit belélegzek,és éltet...Szeretem.
- Oké,lányok.Mit csináljunk apának?-dőltem neki a konyhapultnak.
- Süssünk tojtát!-tapsikolt Klaudia.
- Becca,te mit szeretnél?-néztem nagyobbik lányomra.
- Hogy apa hazajöjjön végre.-puffogott.
- Azon kívül.Tudod,hogy este itthon lesz már.
- Akkor süssünk tortát,mit bánom én.-ugrott fel egy nagy bárszékre,majd durcásan rákönyökölt.
- Rendben.Milyen torta legyen?
- Csotis,csotis!-visongott Dia.
- Legyen inkább tejszínhabos.
- És mi lenne,ha belül csokis lenne,kívülre pedig tennénk tejszínhabot.
Erre a kijelentésemre mindketten hangosan tiltakozni kezdtek,így végül gyümölcstortának készülődtünk neki.Miközben a két lány a banánt hámozta,és elkezdtem gondolkodni azon,hogy milyen szerencsés vagyok.Van egy csodaszép családom,egy férjem,aki mindent megtenne értem,egy legjobb barátnőm,aki mindig ott van nekem,egy bátyám,aki bár meg tudná fojtani a sógorát,mégis tiszteli a döntésem,és legalább megpróbál úgy tenni,mintha élvezné szerelmem társaságát.És természetesen itt van nekem Dom,akit nem szabad kifelejteni,mert neki is fontos szerepe van az életemben,még ha ő ezt nem is nagyon veszi figyelembe,ugyanis egy éve elköltözött Amerikába,az új kedvesével,Aaronnal.Fura kis páros,de aranyosak együtt.
- Lányok!Merre vagytok?-hallottam meg Lora nevető hangját a bejárat felől.
- Tortát sütünk,kövesd a hangomat!
- Ész az enémet isz!-kontrázott Dia.
- Mi fincsi sül?-jelent meg egy mosolygós szőke buksi az ajtóban.
- Szülinapi tortát apának,ha egyáltalán haza jön ma este.
- Becca,ne beszélj butaságot!Persze,hogy hazajön apukád.-ült le a két lány mellé Lora.
- Honnan tudod?Lehet megint felhív minket,hogy nem ér rá...
- Ugyan,kincsem.Haza fog jönni.Felhívom neked ha szeretnéd,hogy merre jár már.
- Nem kell.Ha jön akkor most a repülőn van,ott pedig nem tudod elérni.
- Hívjuk át Sergiot egy kicsit,hogy játszatok?
- Ő legalább itt van.Az egyik apám legalább legyen kéznél.-ugrott le,majd elrohant.
Könnyes szemmel néztem utána,és azonnal utána is mentem volna,ha Lora nem állít meg.
- Hagyd egy kicsit,had higgadjon le.
- De...Azt hiszi,hogy az apja nem szereti.-ültem le velük szembe,és tenyerembe temettem arcomat.
- Ana,ne szírj.-suttogta Dia,és hallottam,hogy nála is mindjárt eltörik a mécses.
- Nem sírok,kicsim,csak szomorú vagyok.-mosolyogtam rá,majd megtöröltem a szemeimet.
Becca azért viselkedett ennyire ellenségesen,mert az utóbbi hetekben Sebinek nem volt ideje vele foglalkozni.Egyik találkozóról a másikra rohant,edzenie és versenyeznie kellett egy időben.Persze szeretett volna velünk is lenni,de nem volt rá ideje.Viszont megígérte,hogy a születésnapjára hazajön,és egész héten velünk lesz.Csak remélni mertem,hogy tényleg hazaér.
- De biztos ne menjek utána?
- Maradj itt,süssük meg a tortát,és ne hívd át Sergiot,mert akkor csak rosszabb lenne a viszony Becca és Seb közt.
- Igazad van.
- Majd én megyek,beszélek vele,aztán meglátjuk mi lesz.
- Csak kérlek,ne pocskondiázd Sebit.Ő jó apa...
- Nem terveztem.
Kettesben maradtunk Dia-val és tovább aprítottuk a gyümölcsöket,majd nekiláttunk a tortamassza elkészítésének.Vagyis pontosabban én álltam neki,Dia pedig nevetett és dobálta a lisztet.Nagyon jól szórakozott,a konyha pedig tiszta liszt és porcukor lett.
- Hol vannak az én lányaim?!-hallottam meg Sebi hangját,amitől a vérem is megfagyott.
- Be ne gyere!-kiáltottam ki azonnal,és szétnéztem,hogy miképp tudnám eltitkolni a sütést.
- Késő...-tárta ki az ajtót,és belépett,azonban én annyira bepánikoltam,hogy az arcába dobtam egy marék lisztet.Nem akartam,hogy meglássa a tortát.- Isten hozott drága,annyira jó,hogy hazajöttél....-morgott,de már nevetett,amint sikerült persze kiszedje a szeméből a lisztet.
- Bocsi,édes,csak nem akartam,hogy meglásd.
- Meglátni mit?
- A szülinapi tortádat.
- De hát itt még semmi nincs.-tárta szét a kezeit.
- Igen,mert még készül.
- Akkor ez miért is kellett?
- Nem tetszik az i...
- Appi!-rohant el mellettem Dia,és apja kitárt karjaiba vetette magát.
- Hát itt van az én hercegnőm!
- Ugye tudod,hogy beszélned kell Beccaval?
- Azt hiszem tartozom neki egy kis apa-lánya programmal.
- Szerintem is tartozol neki.
- Tudod,hogy itt ettem volna,ha lehet,de nem volt időm.
- Jó,ebbe ne menjünk bele,inkább menj,és keresd meg.Szerintem a szobájában beszélget Lorával.
Sebi eltűnt az ebédlőbe vezető ajtón keresztül,és kettesben maradtunk Diával.Szép lassan kész lett a torta lapja,és elkezdtük összeállítani.Idő közben leért Lara,és ő is segített.Az idegességtől remegett a kezem,és két perc után le lettem ültetve,hogy ne kontárkodjak.
- Azt hiszem felmegyek.-pattantam fel idegesen a székről.
- Biztos?
- Persze,hogy biztos.A lányom és a férjem fenn van,és beszélget.Ott akarok lenni.
- Jól van.Menj csak.
* Sebi szemszöge *
- Bejöhetek?-dugtam be a fejem az ajtó nyílásán.
- Gyere csak.
Váltás következett,Lara kiment,kettesben hagyva minket a nagylányommal.Leültem mellé az ágyra,és magamhoz húztam.Először ellenkezett,de végül zokogva vetette magát a nyakamba.
- Annyira sajnálom,kicsim,hogy nem tudok mindig itt lenni.-suttogtam barna hajkoronájába.
- Én azt akarom,hogy itt maradj.Ne menj vissza versenyezni.
- De nem lehet.Ahhoz ki kellene lépnem a csapattól,és mindent otthagyni.
- Így meg minket hagysz itthon.Lassan Sergio apu többet lesz itt,mint te.
- Tudom,kicsi,és nagyon sajnálom,de ha ki akarnék lépni,akkor is legalább novemberig kellene várni.
- És ha eltörnéd a lábad?
- Nem hiszem,hogy örülnének neki,ha csak úgy eltörne a lábam.
- Akkor majd lelöklek a lépcsőről,és azt mondjuk,hogy baleset volt.
- Kicsi,tudod,hogy nem szabad.Vége lesz ennek a szezonnak,és utána minden időmet nektek szentelem.Abbahagyom a versenyzést,és csak a tietek leszek.
- Megígéred?-pislogott rám könnyes szemekkel.
- Igen.-sóhajtottam,és megpusziltam.
Egy darabig így ültünk,majd úgy döntöttünk,hogy lemegyünk,és csatlakozunk a többiekhez,elvégre az én születésnapomat ünnepeljük,nem?
- Appa,Iszten éltesszen!-adott a kezembe egy nagy rajzot Dia,mikor felvágtuk a tortát,később aznap délután.
- Köszönöm kincsem.-pusziltam meg,majd megnéztem a rajzot,melyen egy nagy sárkány volt,bár inkább hasonlított kelkáposztára,de nem számít,továbbá három lány figura,és egy szőke,koronás alak,kivont karddal.
- A szőke te vad.-mutatott a papírra.
- És a másik három?
- Anuci,Becca ész én.
- Csodaszép rajz,köszönöm szépen.
- Tessék,ezt tőlem kapod.-tolt elém egy bögrét,rajta pedig a " A világ egyik legjobb apukája " felirat díszelgett.-Nem igazán érdemled meg,de remélem teszel róla,hogy ne bánjam meg.
- Hét éveshez képest nem beszélsz te kicsit felnőttesen?
- Sokat olvasok.-vont vállat egyszerűen,majd visszatért tortájához,és lapátolni kezdte befelé.
- És az én csodálatos feleségemtől mit kapok?-néztem Mirára,aki mosolyogva nézett eddig bennünket,de ezzel a kérdésemmel kizökkentettem.
- Ezt.-lépett mellém,és megcsókolt.
- Csak?-kérdeztem kicsit csalódottan.
- Miért,nem elég?-kuncogott.
- Én kicsit komolyabb akcióra számítottam.
- Kaptál lisztet az arcodba.
- Mira,tudod mire gondoltam...-markoltam bele a fenekébe,mire halkan felnyögött.
- Pontosan tudom,mire gondoltál.De azt nem tudjuk itt a lányok előtt lerendezni.
- Jogos.Később bepótoljuk.
- Este...
- Rásózzuk a gyerekeket Loráékra,és mienk az egész ház.
- Szerinted elvállalnák,hogy vigyáznak rájuk?
- Már beszéltem Heikkivel,és egy fél óra múlva itt van értük.
- Kis számító alak vagy te,Sebastian Vettel.
- Tudom,Miranda Vettel.
- Az Alonsot kifelejtetted...
- Igen...Mindig elfelejtem,hogy annak a...
- Fogd be.-csókoltam meg,amitől azonnal elhallgatott.
Olyan jó volt vele lenni.Annyira szerettem,hogy már fájt,és ha nem volt velem,összeszorult a mellkasom,és csak őt akartam magam mellett tudni.Belegondolva a megismerkedésünkbe,abba,hogy mennyi fura dolgon mentünk keresztül azért,hogy végül össze tudjunk házasodni,csak annyi jut szembe,hogy megérte,és újra végigcsinálnám,akár ezerszer is,ha kell.Sebastian hozzám tartozik,és ettől senki nem foszthat meg....Ő már a részem,és kiegészít,mint egy kirakós másik fele.Ő a tűz,ami bennem ég,és melegít,a levegő,amit belélegzek,és éltet...Szeretem.
VÉGE
***
Vége a történetnek.Igencsak a szívemhez nőtt,bár nyilván nem ez a legjobb írásom.Remélem ti is élveztétek,legalább annyira,mint én.
A blogot még ma este átdizájnolom,és holnaptól már a Bittersweet love-hoz fog késni az új rész :)),persze csak viccelek.Sietni fogok,amennyire csak lehet.
Legyetek jók!
Puszi:*:*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése