- Ez lesz a legjobb este,a legjobb parti.Mind itt vagytok.-ujjongott bátyusom mikor beszálltunk a limuzinba,ami a hoteltől vitt minket a gála helyszínére.- Te már most be vagy tépve,Nando?-kacagott Ser és közelebb húzott magához.
- Csak örülök.Egy csodálatos nő a párom,a húgom pedig végre boldog és egy olyan ember mellett,akiben én is megbízok.Ez remek így.
- Megbízol bennem?-vonta fel a szemöldökét Ser.
- Természetesen.Vagy ezer éve ismerlek és rád merem bízni a húgocskámat.
- Nem kéne...Megrontom az ártatlan lelkét.-villantott rám egy szédületesen szexi mosolyt,amitől elpirultam.
- Annyira édesek vagytok így ketten.-olvadozott Dasha.
- Köszi szépen.
Hamarosan megérkeztünk a megadott címre és kiszállva az autóból a lélegzetem is elállt.Egy csodálatos épület volt,direkt rendezvényeknek létrehozva.A bejáratig hosszú,vörös szőnyeg vezetett és mindkét oldalán kordon választott el minket a fényképészektől és riporterektől.Sergio mellém lépett és derekamra téve kezét biztosított,hogy mellettem lesz,bármi legyen is.Annyira szerettem mikor ennyire törődött velem és tudatta,hogy gondoskodik a biztonságomról,hogy az hihetetlen.
- Akkor,menjünk be.-csilingelte bátyusom,mint egy öt éves kisgyerek.
- Tőlem mehetünk.-vontam vállat és hozzábújva páromhoz elindultunk a nagy,vörös szőnyegen.
Benn még szebb volt,mint azt elképzeltem.Márvánnyal voltak a falak burkolva és a plafonról eredeti Baccar csillárok lógtak és árasztották el a termet fénnyel.Az ablakok padlótól plafonig értek és nehéz,bársonyfüggönyök lógtak előttük.Egy emelvényen zenekar biztosította a mámorító zenét és szorgos pincérek rohangáltak a vendégek között,hogy minden igényt ki tudjanak elégíteni.
- Az asztaluk a hármas számú,ahol Mr Button és kedvese ülnek.-magyarázta egy férfi,majd megmutatta merre induljunk.
Kacarászva értük el az asztalt,de amint felismertem az asztalnál,nekünk háttal ülőket elment a kedvem az egész estétől és egy pillanatra kihagyott a szívem is.
- Seb...-suttogtam elhűlve és kicsit meg is tántorodtam.
- Kicsim,minden rendben?-tartott meg Sergio,aki ijedten nézett rám.
- Persze,csak egy kicsit megszédültem,de minden oké most már.
- Akkor üljünk le.
Leültünk és én pontosan Seb mellé kerültem.Ennél kínosabban nem is sülhetett volna el az estém.Le lettem ültetve a barátom és a mellé a férfi mellé,akivel elég hosszú ideig mulattam az időt,ha nevezhetem így,ami köztünk volt,aztán persze mielőtt végleg megszakítottuk a kapcsolatot még el is határoztuk,hogy járni fogunk...de végül ezek a számítások keresztül lettek húzva,szóval semmi más nem maradt,mint a keserű igazság és az a picike együttlét,ami megadatott,még ha ezer szem figyel minket is.
- Nagyon sápadt vagy,biztos nincs semmi baj?-hajolt oda Ser,mély aggodalommal hangjában.
- Nyugi,jó vagyok.-pusziltam szájon,mire éreztem,hogy minden szem ránk szegeződik.
- És,ti mióta vagytok együtt?-kezdte csevegő hangon Seb barátnője.
- Nagyjából három hónapja.Először nehezen adta be a derekát,de végül nem tudott ellenállni a sármomnak.-kacagott párom és combomra csúsztatta kezét.
- Gratulálok.Sok boldogságot!-mondták egyszerre Jessicával.
- Bizony, az én kis húgocskám végre talált magának egy normális pasit.
- Nando,kérlek.Az eddigi barátaimmal se volt semmi baj.
- Azért valljuk be,volt egy pár,akikkel nem igazán jöttem ki.
- Se nem is neked kell kijönnöd velük,hanem nekem.
- De azért ugye megkérdeznél?
- Persze,te lennél az első,sőt lehet az engedélyed is kérném.-ironizáltam.
- Ezt el is várom.
- Bocs,ki kell mennem.-álltam fel az asztaltól és elindultam a női mellékhelyiség felé.
Szinte rohanva közelítettem meg a mosdót és már kapkodtam a levegőt,mikor beértem.Nekidőltem a kagylónak és könnyeimmel küszködve próbáltam lenyugodni.Benn nem mertem Sebre nézni,de tudtam,hogy ő engem nézett.Nem is egyszer és nem is futólag.
- Legalább most nem te tévesztetted el a bejáratot.-hallottam meg azt a hangot,amit már olyan rég szerettem
- Bizony,és ha valaki meglát,azt fogja hinni,hogy perverz vagy.-próbáltam közönyös lenni,de nem igazán ment.
- Az ajtót bezártam,tudunk beszélni normálisan.
- Sergio aggódni fog.
- Nem leszünk annyi ideg,hogy aggódnia kelljen.
- Rendben.-sóhajtottan és feszülten visszadőltem a kagyló oldalának.
- Eltűntél.Hórom hónapja semmit nem tudok rólad.
- Ez szintén igaz.
- De én próbáltam felvenni veled a kapcsolatot,és minden próbálkozásomat elutasítottad.Soha nem emeleted fel a rohadt telefont,hogy felhívj.
- Mert azt akartam,hogy az apámnak ne kelljen bennem csalódnia.Azt szerette volna,ha teljesen új életet kezdek és abba te nem vehetsz részt.Egyszerűen nem.
- Persze,és Sergio igen?
- Ő már egy új élet része.Szeretem őt és nagyon boldog vagyok vele.
- Jó,mert én is boldog vagyok Amandával.
- Na látod.Te is új életet kezdtél és annak pedig a barátnőd a fő része.
- Ő csak egy kis porszem a gépezetben.Nem szeretem őt igazán,de próbálkozom,mivel nálad úgy látom semmi esélyem nincs.
- Tudod,hogy szeretlek.
- Ellent mondasz magadnak.Inkább hagyjuk egymást.Legyél boldog ezzel az életeddel és azzal a Ramos gyerekkel,mert lehet,hogy én is szeretlek,de nem fogom alávetni magam a szeszélyeidnek.
- Igazad van.Sajnálom,hogy elraboltam az életedből ennyi hónapot.-sóhajtottam és a tükör felé fordultam.
- Ne sajnáld...Megérdemeltél egy kis boldogságot.
- Szóval szerinted én most nem vagyok boldog az életemmel?-fordultam felé idegesen.
- Egyáltalán nem.Most is itt vagy és velem beszélgetsz,ahelyett,hogy a barátoddal legyél.
- Talán azért,mert bezártál minket a mosdóba?
- Eddig nem bántad.-tett egy lépést felém,megrökönyödtem.
- Azért,mert eddig megtartottad a két lépés távolságot.-helyeztem mellkasára tenyereim,hogy megállítsam.
- Hol a szemüveged?-kérdezte,ezzel pedig teljesen kizökkentett.
- Mi van?
- Jól hallottad.Hol a szemüveged?
- Az minek kell neked?
- Nem nekem kell,hanem neked.-vigyorodott el.
- Egyáltalán nincs kedvem hozzád,meg a marhaságaidhoz.Minek kell az?
- Csak,hogy tisztán lásd,amikor megcsókollak.
- Nem teszed.-néztem rá hitetlenkedve.
- Csak figyeld meg.-villantott rám egy eszelős vigyort és úgy lökte el kezeimet magától,mintha egyszerű szalmaszálak lennének,majd sajátjait derekam köré csúsztatta és magához rántott,ezzel elvéve minden lehetőséget,hogy menekülhessek.
Megcsókolt...Először csak óvatosan,mert biztosan attól félt,hogy eltolom,de igazából ez volt az a csók,amire már hónapok óta szomjaztam és akkor éreztem csak igazán élőnek magam.Húsvér embernek,akiben pezseg az élet.Nyaka köré fontam a karjaim és beletúrva hajába vontam még közelebb magamhoz.
- Hagyjam abba?-szakította meg csókunkat.
A távolság,még ha csak pár centi volt is,szinte fájt.Minden porcikám vonzódott hozzá és akartam vele lenni.Kellett nekem...Ő volt az,aki életet lehelt belém és megmutatott egy kis darabot abból az életből,amit az előítéletektől és a megfelelési kényszertől való félelem nélkül élhetnék,de az nem az n életem lenne.Azt akartam,hogy ő is annak az életnek a része legyen,amit én élek,ne keverjen bele a sajátjába...Abba a felhajtásba és kavarodásba,ami őt veszi körül minden nap.Ez nem kellett.
- Ne...kérlek,ne hagyd abba.-suttogtam ajkai közé és finoman beleharaptam alsó ajkába.
- Meg fogjuk bánni.-sóhajtott és ismét csókolni kezdett.
- Veled édes a bűnbe esés.-nyögtem és élveztem,ahogy lassan egyre lejjebb halad csókjaival és végül birtokba veszi nyakam és kulcscsontom.
Fejemet félre hajtottam és így még jobban hozzáférhetett nyakamhoz.
- Akkora szerencséd,hogy ilyen szűk ruha van rajtad.-lihegte és csalódott pillantást vetett rám.
- Jobb is így,azt hiszem.-dünnyögtem talán még csalódottabban.
- Szerintem is,de tudd,hogy én komolyan akarlak téged.
- Nem lenne szabad.De olyan jó,hogy létezel.
- Miranda,szökjünk meg.-fordult velem szembe ismét,hogy láthassa a döbbenetet az arcomon.
- Te mag vagy bolondulva,Seb?
- Egyáltalán nem.Egy szóval se mondtam,hogy örökre,csak egy pár napra,hogy végre bebizonyíthassam,hogy komolyan szeretlek és nálad fontosabb ember nem sok van az életemben.
- Őrült vagy....
- Ugyan miért?-fonta össze mellkasa előtt kezeit.
- Azért,mert oké,hogy megszökünk pár napra,és utána ha visszatértünk,mégis mit akarsz mondani a családodnak,a szeretteidnek,a barátaidnak,mindenkinek?
- Nem tudom....azt még ki fogjuk találni,de én tényleg veled akarok lenni.
- Rendben.-egyeztem bele.Nem akartam gondolkodni,csak cselekedni és egyszer végre igazán azt tenni,amit a szívem is szeretne.
- Komolyan elszöksz velem?-csillantak szemei vidáman.
- Azt hiszem igen.-vigyorodtam el és a nyakába vetettem magam.
- Indulás!-ragadott karon és kifelé kezdtünk rohanni.
Szempilláim alá éles fény férkőzött,és nagyon zavart.Kinyitottam hát a szemem és nem csak érzéki csalódás volt.Bal oldalról jött s egyre gyorsabban.A sofőr fék csikorgatva megállt,de már késő volt.A fény egyre homályosabbá tette a látásom és minél közelebb ért,annál inkább megszállt a baljós előérzet.Az utolsó dolog amire emlékszem az egy hatalmas lökés,amit Seb felől éreztem és a sikoly,ami felszakadt a tüdőmből...egy utolsó,kétségbeesett segélykérés.
*Fernando szemszöge*
- Haló?
- Jó estét.Mr Fernando Alonsot keresem.-mondta a hang hivatalosan....azon a hangon.
- Én vagyok,miben segíthetek.
- Phill Garner vagyok a Szent Eugén kórházból telefonálok.Egy órával ezelőtt hozták be ide a húgát,de sajnos eddig nem sikerült azonosítanunk.
- A húgomat?-kérdeztem vissza hitetlenkedve.
- Miranda Alonso,az ön húga,nem?
- De igen.Mi történt?
- A mentősök azt mondták,hogy oldalról a kocsijukba hajtott egy kisbusz.
- Édes istenem!De ugye jól van?
- Még nem tudunk semmit mondani.Jelenleg a sürgősségi beavatkozást végzik.
- Volt még valaki a kocsiban?
- Két férfi,de az egyik a felismerhetetlenségig torzult el,a másik pedig életveszélyes állapotban van,őt is most műtik.
- Azonnal ott vagyok,csak mondjon egy címet.
Amint megkaptam a címet összeszedtem a hozzátartozóimat és már rohantunk is.Nem volt messze szerencsére,így gyorsan odaértünk.Közben a szívem a torkomban dobogott és izzadt a tenyerem.Mikor nagy nehezen végre odaértünk meg se vártam,hogy Dasha és Ser kikászálódjon a kocsiból,én már rohantam is be a recepcióhoz,hogy megérdeklődjem melyik orvos kezeli a húgomat.
- Jó estét.Miranda Alonsohoz jöttem.Meg tudná mondani melyik orvos kezeli?
- Maga annak a szegény lánynak a rokona?
- Igen, a bátyja vagyok.Ott pedig érkezik a barátja és a menyasszonyom.
- Azonnal szólok Dr.Bernardnak.
- Köszönöm.-sóhajtottam és egy kicsike kavics leesett a szívemről.
Tíz percig toporogtam a váróban és semmi nem tudott lecsillapítani.Sergio csak idegesen dobolt lábával egy széken és Dasha is zaklatottan tördelte az ujjait.Végre megérkezett az orvos,de nem igazán volt vidám.
- Jó estét,doktor.
- Mr Alonso.-bólintott.
- Ugye a húgom jól van?-tértem azonnal arra a részre,ami igazán érdekelt.
- Nézze,őszinte leszek.A húgának nagyon esélye van a túlélésre...Ha túléli a műtétet,akkor az első 12 óra kritikus lesz,utána az első 24 óra és így tovább.Ha átvészelt a holnapután reggelt,akkor minden esélye megvan arra,hogy ismét normális élete legyen.
- És mikor mehetünk be hozzá?
- A műtét még tart,de szerintem reggel már bemehetnek hozzá.
- Köszönjük doktor.
- Mr Vettel hozzátartozóit tudná értesíteni?-szólalt meg még váratlanul.
- Sebastian Vettelét?-hökkentem meg.
- Igen.Egyszerre hozták be őket.Az ő sérülései még súlyosabbak,mert azt az oldalt érte a becsapódás,ahol ő ült.
- És biztosan együtt voltak?-kérdeztem reménykedve.
- Igen.Egy harmadik férfi is volt velük,de ő sajnos nem élte túl.
- Köszönöm doktor.
Nem akartam hinni a doktornak és főleg annak nem,hogy a húgom,aki tudtommal alig ismerte Vettelt,egy kocsiban ült vele,ráadásul úgy,hogy nekem nem is szólt...Azt hiszem komolyan el kell majd beszélgetnem vele,ha felépült.
***
Ez lett volna a rész mára és bocsássatok meg,hogy kicsit megint eltűntem.Remélem tetszett nektek és nem hagytok cserben a továbbiakban sem.
Legyen szép estétek,és mindenkinek jó szurkolást a holnapi időmérőhöz.
Puszi:*:*
Szia! :)
VálaszTörlésKaptál tőlem egy díjat! :)